ZENEMA - festve
2011.11.26. 20:24
A zikszfaktorban most nyomta egy verzióját egy szimpi konszolidált kopaszcsávó, nekem meg ez tetszik nagyon.
Gondolatszabadság
2011.11.26. 14:47
Hiszen ilyen időket élünk, demokrácia van, nem csorbulnak az emberi jogok, sem semmilyen más jog. Él és virul a köztársaság... ja, akarom mondani az ország.
S ha ebben most bárki bárkivel és bármilyen hasonlóságot vélne felfedezni, nos, az egyrészt csakis a véletlen játéka, másrészt meg, nekem ahhoz semmi közöm. Agyam nincs, csak lábam lógatva ülök a padomon oszt értelmetlenségeket zagyválok össze meg vissza...
Ha netán másnak is feltűnik a hasonlóság, nos, azzal számoljon elfele maga, én mosom kezeimet. Mostanában ez a szokás... vagy mutogatok visszafelé....
Nem köpik le
2011.11.26. 10:58
Fegyelmezett emberek lakják a szülővárosomat.
Történnie kellene végre valaminek, bár már erőst él a gyanúm, hogy ha most lenne királyváltás -nem, nem másik faszfejre, hanem vissza a demokráciába-, akkor is iszonyú nehéz dolgunk lenne, s minden nappal egyre nehezebb is lesz. De legyinteni nem lehet. S amíg a hazánkat egy napóleon-komplexusos törpe tartja saját gyarmatának, addig Esztergomban megteheti a csókosa saját játékait.
Elterelés
2011.11.25. 22:53
A villamost is lehet? Vagy már csak azt, hisz elterelés helyett börtön jár?
De ez a kérdés csak az áthallás miatt ugrott be agyam helyére.
Ügyesen-okosan, ahogy kell, megszomjazva de kibeszélgetve magam beestem gyerekeimékhez a körútra, aztán kis idő elteltével indultam is tova. Gondoltam. Ja.
Biztos ami tuti elgyalogásztam a Deákig, ahol biztonsággal felszállhatok a villamosra -mindkettőnknek, nekem is és neki is így a jó, lássuk be-, ott nyugiban ücsörögtem vagy öt percet s vártam, hogy induljunk. Már sötét volt, így halovány dunsztom sem lehetett, hogy mikor merre járunk, de a matematika megbízható jószág, így amennyiben biztos lehettem, az a jármű száma, így vártam a célt.
Ismétlem, ja.
Hogy hol? Há' tudom én?!
Eccercsak kivágódik masinisztakalit ajtaja, sapis ficak kiugrik belőle, felénnk fordul, s elbődül:
- Elterelés! Most elfordul a szerelvény --...öööö-felé....--, mindenki szálljon le, baleset történt, erre nem mehetünk tovább, elnézést kérek.
Majd azzal a lendülettel le is ugrott a kocsiról, molyolt kicsit -aszinném váltót izélt, de hát én nem értek ehhez, de valami kart valami bizgentyűvel bazgerált-, majd ahogy jött volna vissza, már seperték is volna el a szemfüles népek, ekkor ismét szólott:
- Nem itt, itt senki nem szállhat le, befordulok a -ööö zizé- utcába, és ott a megállóban szálljanak le!
Visszabújt a zillegalitásba, befordultunk az sarkon, majd a népek mentek amerre menni kellett. Én meg mondám tovább: ÖÖÖÖ... de most már csupa nagybetűvel.
Mikor beláttam végre, hogy nekem is le kék szállnom, akármi is leszen, odabattyogtam a kalithoz, illedelmesen bekopogtam s mikor azon nyomban ki is nyílt az ajtó nekiszegeztem sapis fiatal sofőrnek avagy masinizének, hogy "Tsókolom, mostan akkor velem meg mi lészen? Hogy a nehézségbe tanálok én elfele az nagy kelenföldi végállomáshoz?"
Kedves sapis ficak volt a közeg, így készséggel mutatta az irányt és még azt is hozzátette, hogy mely számú járművet és melyik oldalon keressek, s küzdjem fel magam reája majdan.
Setét éjszaka volt az mán... fél hét is lassan elmúlt, mikoron megtaláltam az buszmegállót, s kinyomoztam, hogy melyik alkalmatosság megyen oda ahova én. Majd fagytam megfele míg megérkezett, s ezred magammal felgyömöszölődtem reája.
Ehhh... kis himbálózás után kiértem a célhoz, majd beestem a váróterembe, ahol rájöhettem, hogy megen a zorrom előtt ment el a buszom, így megen ülhetek a tök hidegben vagy egy órát. Ej, mit nekem már ennyi!?
Odafagytam az ülőalkalmatosságoz, de simán, majd időben kievickéltem a szigethez, mert ha nem vagyok szemfüles, az nekem nem jó. Na.
Ott szité fagytam megfele és eszembe jutott, hogy milyen okos ügyes vayok, hogy reggel nem abban a vékony fekete ingben, hanem a vastag fekete pulcsiban indultam el, s bár mindezt belő fogvacogással konstatálhattam, azzal, hoyg bezzeg ha nem ez lenne rajtam akor még ennyire sem bírnám, de valahogy ezen kis pozitív bezzegség nem melegített fel eléggé. (Tán mert ez nekem alapból nem jelent pozitívumot? Bakker, de legalább ilyenkor jelenthetne!!)
Végre megérkezett a busz, felszálltam rá és lassan végre valahára elindulhattam haza.
Egész úton azt tervezgettem, hogy mit fogok enni, ha itthon leszek. Hogy virslit főzök, hogy zöldségcuccot csinálok, hogy almát pucolok és -nem érdekel- fahájas cukorral meg rummal kicsit megkörnyékezem... de még vagy félszáz ötlet facsarta éhhalállal küzdő gyomrom.
S a buszról leszálltamban már messze nemcsak a belső fogvacogás kísét, hanem egyszerűen, mint az éhes farkasok hada, csattogó fogakkal vészeltem át azt a cirka háromszáz métert ami a buszmegálló és a ház között van. Még közben is "főztem", sőt, már ettem is!
Aztán ahogy már ráláttam a kapura, leesett.
Fogok én itt még éjszaka bohóckodni??? Dehogy fogok! Hiszen ottan lóg a kkerítésen s engem vár, csaknem jéggé dermedve az ebédem.
Boldog rácsodálkozással és fagytól recsegő ujjakkal -mely vészjósló hangot fogaim vacogása és egyéb ízületeim nyikorgása szerencsére elnyomott- leakasztottam az ételhordót s már szaladtam is befelé.
Fogok én még főzni? Vagy csak mintha-kaját összedobni?
Cö... gombaleves, és valami rizs meg zöldséges-tejszínes ragu... tökéletesre melegítve képezik immár feladatukat teljesítve a túlélésem fontos részét.
Szóval engem eltereltek. A mai nap krónikája ez.
Frenk: Nyitott szemmel kéne ide... de ez nincs meg, vagyis én nem találtam meg, helyette most itt ez, ami nem kevésbé jó:
Viktor, hagyd el a házat, MOST!!!!
2011.11.25. 07:48
Ölég lesz mán, mindenki elhiszi végtelen tehetséged, csak húzz már a helyedre!
Vissza az IMF-hez: "Hiába leskelődnek a világ uzsorásai!"
2011.11.20. 10:57
Már megint saller.
Megy ez.
ZENEMA - mert ma van... Punnany Massif
2011.11.18. 09:58
Több is, összeszedem ide ezeket és csak ülök, hallgatom, nézek, várok...
Mert telik...
Úgyhogy élvezd...
Mert csönded vagyok...
Mert a magány az ami velem van... hisz a hiány mondja, hogy létezik valóság.... s én hiszek neki.
10
2011.11.18. 00:33
Annyi.
Vagy nem.
Örökkévalóság.
10
Összegzés? Az kellene?
Kérj mástól. Kérj mindent, bármit, akármit... mástól... engem hagyjál lógva.... lógva....
10
Nincs.
Van. Mindent kitölt... mindent elvett és mindent kitöltött ezzel... ezzel az undorító, nyúlós, bűzös, rothadó ... hiánnyal, kínnal, insomniával, butasággal értetlenséggel, akadállyal, magánnyal....
Az az év. 3... összesen 2+0+0+1=3
3 gyerek
3 halál
3 halott
10 év
Ide? Kavicsként se...
Utolsó.
S igen, igazad van. Jobb lett volna.
S első pillanattól tudom, így addig sem volt kétséges, míg ki nem mondtad.
Reggel felkelni, este lefeküdni...
A fizikai kín, a rokiság elfogadása piskóta volt a mindennapokhoz képest.
"Hiszen te élsz!
Én nem. Csak múködöm."
/Quimby: Androidő/
De azér' óvatosan
2011.11.16. 19:44
Avagy a bajusz matematikája.
Mentem, naná, ma is, mint a mérgezett egér, mert naná, nem elég nekem a normi roki meghunyászkodás és sarokban ülős nyálcsorgatás, ehelyett ha kell ha nem -de .. de kell- jövök, meg megyek... ehhh...
Szóval, alakult ma úgy, hogy reggel torna, osztán Pest, osztán meg jóformán este haza.
Némi összegzés azért kijár a mához, s mielőtt koromnak megfelelően álomra hajtanám néni fejem ezt meg is teszem.
Vannak bennem zsigeri, de akad szerzett, azaz tanult averziók is, bár hozzáteszem, szeretem azt hinni magamról, hogy nem prejudikálok sosem, ám ezek megléte erőst befolyásolja ama tiszta lapot. Legalábbis képes erre.
S ezek legjelentősebbike tán a bajusz, mely ugyan tanult dolog, de mindenképpen jelentős, s némi határozott hátralépést vált ki belőlem.
Mégis -mivel azzal áltatom magam, hogy "ááá, nem is vagyok begyepesedett öregtyúk"-, szeretem hagyni magam, hogy rácáfoljon az élet a bennem élő nagy-nagy igazságokra.
Melyekből nem citálnék sokat, csak egyet -a bajuszt kivéve-, mely cáfolatát még mindig várom: s ez, az alacsony férfiak agresszív, élhetetlen, erőszakos... egyszóval napóleon-komplexusára vonatkozik, tehát ha erre rácáfol a világ, netán egy törpe, ki épp az ovijának tekintett hazámat szarja szét, azt örömmel fogom nyugtázni.... de vissza a főcsapásra.
A délutánt kellemes beszélgetéssel töltöttem, melynek nyomán a bajusz felé érzett fenntartásaim kezdenek lazulni. Volt időm ezeket sorrendbe állítani, mert mire hazaértem, s pláne idejutottam, órák teltek el.
Gondos szétcincálásom eredménye a következő.
Például Dali.
Aki a legbizarrabb helyzetben is remek támasza képes lenni az én elszabadult kerekeimnek...
/Kackiás bajusz, ehunnan e/
Vagy Earl.
/Earl logó meg ehnnan, ni/
Ám a legbizarrabb rádöbb ez lehet, no meg az is, hogy ezt tán én láttam is, de elmém helyén a légüres térben csak ilyen mintha mellékzöngék támadtak ezen sorok olvastán. De sebaj, na.
S miért éppen matek? Nos, mert csak.
"De ez egy
Olajoshordó, az enyém,
Nekem a szívem úgysem fáj.
Jöhet az inger,csak kemény
Ritmusra jár."
Szívdobbanás
2011.11.14. 17:19
Tegnapom hevenyészett krónikája, melyben van népes roma família, és másik de nem kevésbé népes roma família, és muffin, no meg boszorkány, magyar bor kontra szívdobbanás, és muslica.
Persze megint a hetem az olyan volt, amilyen, s ehhez alkalmazkodva alakult alkatrészeim működőképessége is, vagyis szombaton este még tudtam, hogy vasárnap majd jön boszorkányos látogatóm, amit még vasárnap reggel is fel tudtam idézni tenger eszem légüres terében, ám ahogy telt a délelőtt ez -tsodák tsodája- kiesett onnan -pedig a vákuumból nem szabadna kiesnie csak úgy, mostan gondulok belefele, de hát ez is olyan, mint minden más, csak össze-vissza tekeregnek az értelmetlen ez meg azok ottan...ehhh-, de visszatérve a főirányhoz, ösmer engem boszorkányos barátném, ezért esmeselt idejében, figyelmeztetendő, úton van, s alig egy óra múlva legyek a vasútállomáson.
Ja, persze, csakhogy addigra én már tökéletesen elfelejtettem, hogy miést is süttem egy adag kvs mufft és egyáltalán, így csak nyugiban ültem, így e, ahogy most is az ágyamba benne, ölemben a géppel, s dokumentáltam a birsalmasajt gyönyörűségét. Ebben állapotomban ért a figyelmeztetés, hogy jelenésem van.
Mintha nem tudnám!? Mi?
Jóvanna, elfelejtettem...ééééés? éééés akkor mi van??
Szóval ihajla gyorsan befejeztem jegyzetemet, s "rohantam" a célhoz (nem röhög!!). Ahogy kinn ültem a vasúton -ahová rohanva értem ki esküszöm, de most még szokásos szintidőmet is képtelen voltam hozni, mert lépésenként kellett rávennem lábam, hogy azt tegye amire én /mondom én, a gazdi/ utasítom- a mellettem lévő padon népes sereglet gyülekezett. Kisgyerekek, szüleik -akik nagyon-nagyon fiatalok- s nagyszülők, kik szintén fiatalok, de arcuk mélyen barázdált az élettől.
Egyszer csak két kicsi romagyerek odapattant mellém -talán kenyeret majszoltak? asszem- egyikük felmászott a padra, másik pedig odaállt mellé és boldog kíváncsisággal szemlélték a mankómat. Mosolyogtunk egymásra, jó étvágyat kívántam a majszukhoz, s csak néztek tovább, ahogy én is a síneket és a lámpákat, gondoltam abból csak kiderül, hogy jön-e már boszi avgy nem. (Nem derült ki, csak úgy mondom.)
A padon ácsorgó kissrác megszólalt:
- El van törve a karod?
Mikor válaszolhattam volna, a másik közbeszólt:
- A lábad törött el?
Na, erre már egyszerű volt, s mindketten kistányér méretűre nyílt szemmel bámultak rám. Édesek voltak.
- Igen, ez, a mankó ahhoz kell, hogy tudjak járni.
Megnyugvással konstatálták, majd kitárgyaltuk azt is, hogy amit ők láttak, az nem olyan, mint az enyém, s ennek mi az oka. Majd elfogyott a kenyér, s jött is a vonat Pest felé, így indultak, én pedig maradtam.
Népes família fele, cirka tucatnyian felszálltak az érkező szerelvényre, a maradék tucatnyi roma pedig a lefelé közlekedő járatra várt, amire én is.
Édesek a cigánygyerekek. Édesek, okosak, nyíltak.
De ennek kifejtése egy másik történet.
Megérkezett Luci, én nagyon nem akarództam felállni a padról, de nme volt mit tenni, menni kellett, így elindultunk.
Persze nem haza, mert előbb még be kellett szereznünk valami megfelelő alkoholtartalmú nedűt, sehhez kiskereskedelmi egységet kellett találnunk. Nos, a Spar ottan van a vasút mellett, de persze az akkor már nem volt nyitva, így el kellett zarándokolni ... izé... vagy két utcával arrébb, de tessen elhinni az az én koromban, az én alakatrészeimmel igenis nagy-nagy fegyvertény, hogy megtettem. Na. Mer ugye az addikció nagy úr. /S most nem vagyok hajlandó ezen mondta valódi értelmét előtéárbe engedni... nem és nem...) (Ráadásul má megen bírtam eltévedni saját városomban, s má megen nem azon az utcán befordulni méken kék, de ezen már pillám sem rebben, na...)
Kisbolt. Sok-sok bor. Talemanéninek halovány fogalma sem nem van ez ügyben. Luci mindenáron ki akarta szedni belőlem legalább azt az infót, hogy vöröset avagy fehéret innék-e szívesebben, de hát még erre is képtelen voltam, hogy ezt kibökjem. (Há' komolyan!! Há' tudom én???? Na.)
Osztán a választás egy olyanra esett ami ellentmond annak, hogy legalább mi magyarok vegyünk magyar bort, merthogy egy dél-afrikai cuccot sikerült, s ennek felelőssége egy az egyben engem terhel.
Mint utóbb kiderült egy sor decens szívecske díszíti az üveget -.amit én koromra s dioptria számomra való tekintettel akkor nem láttam-, ráadásul valami nattttyon finom jószág, illatát, színét és ízét tekintve is jó vásár volt.
Hazaértünk, de a végén én már gyöngyöző homlokkal és könyörgő tekintettel vonzva magamhoz a célt -a fájdalomtól, de ugye én vagyok a hülye, na- vánszorogtam be, s előre közöltem szegény drága vendégbarátnémmal, hogy amennyibven borni akar, netán még enni is, akkor ki kék szolgálja magát, mert én ha leülök, néhány órán át valószínűtlen, hogy feltápászkodom. De ennyivel megbékélt... tán, ösmer, vagy mi a jégverés.
Beszélgetésünkben igen széles skáláját érintettük az érzelmeknek, amit most nem is cincálok szét. Hiszen, azt mindketten tudjuk, hogy kaland a karma....s én azt is, hogy viharon túl vagyok, de szélcsenden innen és ahova lépek ott nem nő virág...
Közben elfogyott a bor, s igen, most majdnem az egészet én ittam meg, ráadásul fény derült egy nagy igazságra is, melyet egy remek párbeszéddel hívtunk életre.
Történt, hogy az üveg alján icinke-picinke nedű mennyiség ott leledzett s Luci' eccercsak aszondi nekem, benne úszik egy muslica. Rögvest pontosította is ezt, mikor megjegyeztem, hogy élvezkedik a borba benne, mi, hogy az biza egy részeg muslica, akire ő vigyáz. (S ha már muslica, mik ki nem derülnek eme jószágról....ööö...) S folytatta is:
-Figyelni szoktam a részegekre.
-Tudom -válaszoltam.
-Nem Rád gondoltam.
-Tudom. -szünet- Közeledben jó muslicának lenni.
Cáfolja meg ezt bárki, aki merészeli! Én már csak tudom!?
A nyúlcsapás keresése milyen hosszú folyamat?
Birsalmasajt, és egyéb gyönyörűségek
2011.11.13. 13:22
Melyek ugye fantasztikusan finomak is.
S nem én készítem egyiket sem, mert én ugye, én vagyok. Ám kóstolni, mi több!! Háhááá... na, az nagyon megy.
Már megint jóval korábbról kell kezdenem a dokumentációt, mert ugye a technika ismét lemaradt elmém fékezhetetlen rohanásától... (Nem röhög!! Mondom, nem döhög!!)
Mert én szorgalmasan fotóztam a dolgokat, de egyik telefonom bemondta az unalmast, amit helyette használtam, az meg egyrészt rokkant volt -má' milyen lenne, ha egyszer az enyém, ugye, másrészt, meg mikor rehabilitáltattam Andrással, kedvenc udvari telefonosunkkal, sajna adatkábel híján, melyet még Ő sem tudott beszerezni, olyan ősöreg egy kavics az, "mindén", ugye-, hát egy tapodtat sem lépett előre a dokumentáció.
Osztán mosmeg megkaptam Hármaska levedlett 5230-as fehér Nokiáját, s ezzel már fel tudom tenni a dokumentációt (megjegyzem, nagy nehezen megtaláltam, hogy hol tudok csoportokat csinálni, de a zistennekse hajlandó szót fogadni okoska és cartman-cica hanggal megszólalni, ha Berta hív... más még nem hívott -Ő is csak anyája kérésére-, így csak remélhetem, hogy minden más működik... ami persze nattttyon valószínű.... ehhhh).
Szóval, ottan tartottam, hogy fotó.
Demeghogy miért is, ugye.
Apu eccercsak valamikor egy hónapja azzal hívott fel, hogy na most Ő nagy munkában van, s azért szól, ha legközelebb megyek, szervezzem meg, hogy autóval vigyenek majd haza, mert adni akar egy csomó mindent, s azt én ugye nem tudom tömegközlekedve elfuvarászni. Hmmm...
Ecsetelte is, mi az a pakk.
Eperdzsem -több üveggel
Cseresznyebefőtt
Körte, alma zsáknyi mennyiségben
Körtebefőtt -szintén több üvegnyi
Füge-alma lekvár -ez sem magányos
Birsalmasajt
Öööö... ez volt az első reakcióm... meg a második és még néhány... Persze széles vigyorral kísérve.
Aztán kis macera, ez-az áttelepítése, problémák fontossági sorrendjének változtatása, majd eljutottam érettük.
Körte befőtt... béke poraira... remek volt, mind a két üvegnyit ellenőriznem kellett, hiszen nem lehet bizonytalanságban hagyni a dolgot, netán megromlott-e, ugye.
Alma-körte kupac, még mindig van pár darab, de már volt belőle nem egyszer kompót például, ami ideális vanília fagyival.... hmmm...
Cseresznyebefőtt, még kitart, de nem hiszen, hogy sokáig húzza, ahogy a lekvárok, dzsemek sem, bár azokból több üveggel is van. Szerencséjükre.... vagy inkább az enyémre? :)
Osztán meg a birsalmasajt.
Ugye.
Mikor ott voltam, Apu, biztos ami tuti alapon orrom ellé nyomott egy kis dobozkával, hogy kóstoljam meg, s csak ha ízlik, akkor vigyek belőle.
Hát, izé.
Dió darabokkal, gyönyörűséges selymes állaggal, jellegzetesen finom ízzel...
... kérdés ez, kérem??
No, látható, elhoztam három dobozzal.
Egy baja van, hogy fogy. Viszont még míg teljesen elenyészne jártomban-keltemben, ezt ki akarom próbálni vele.
Lesz ami lesz! Eccer élünk, még egy gyufát, alapon, ugye. :))
Jobbik részem
2011.11.08. 19:29
...
Mormolok, zsongok, dúdolok, pörgök...
Belőlem valaki útra vált
Útra a jobbik részem
Kiment belőlem, itt hagyott
Csak úgy észrevétlen
Félre se néztem, annyi volt
Csak annyi volt, egy szót se szólt
Hirtelen elment, itt hagyott
Valaki útra vált, a jobbik részem
Belőlem valaki útra vált
És én utána néztem
Jól van hát, menjen, tűnjön el
Az én jobbik részem
Először úgy tűnt, semmi sem
Változott azzal, hogy hirtelen
Fogta magát a hűtelen
S útra vált belőlem a jobbik részem
Az én jobbik részem
Azóta járom nélküle
A végtelen világot
S valahogy mindent nélküle
Más színben látok
Hosszasan nyújtózik minden út
Valahogy nincsen semmi úgy
Minden szó mástól eltanult
Mióta útra vált a jobbik részem
Győzni sincs kedvem nélküle
Énekelni sincsen
Szórakozottan szórom el
Sok nagy régi kincsem
Talán egy nő volt, tán gyerek
Aki belőlem elveszett
Elvitte minden kedvemet
Magával hűtlen, ringyó jobbik részem
Az én jobbik részem
Arcomba vág, úgy ébredek
A fény az izzadt ágyban
Ténfergek, csavargok nélküle
Tán erre vártam
Mit se kell már itt féltenem
Tán erre vártam, ez jó nekem
Kicsusszant belőlem hirtelen
A kígyó-hűtlen, kígyó jobbik részem
Az én jobbik részem
Keshedt, vigyorgó arc tekint
Rám a rossz tükörből
Tompák a szagok, máz a szín
És a csend csörömpöl
Félre se néztem, annyi volt
Elment belőlem, itt hagyott
Magával vitte, nincs titok
Nincs titok, útra vált a jobbik részem
Nincs titok, útra vált a jobbik részem
Nincs titkom, mióta útra vált a jobbik részem
Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok
Én már nem leszek másik
Matatni szeretek, álmodok
Egész kipusztulásig
Azért van csak, mert itt hagyott
Mit is mondhatnék, nincs titok
Magával vitte itt hagyott
Valaki útra vált a jobbik részem
Az én jobbik részem
KissTibi. Nem, nem Ő, nem a személy, hanem amit bennem ébreszt, az emlékek, amiket előhív, a lassan hömpölygő, fáradt kerekeket munkára bíró gondolatai a szövegekben, amiket mond, és talán nem kevésbé az, ahogy mondja...
S a jobbik részem, mégis...
Hiszen te élsz! Én nem csak működöm!
Egy skizoid Mikiegér, mer' ő látni égi jel
2011.11.07. 03:27
Azt hittem, már aludni fogok. Megint valami g kategóriás ócska horrort néztem -ami már kicsit sem borzol... nem, nemhogy nem borzol, már egyenesen oda sem köti figyelmem a képernyőhöz- néztem, mikor fél 2 magasságában úgy éreztem, talán meg kéne próbálnom aludni egy kicsit, úgyhogy lépegettem a csatornák között, majd mikor visszaértem az origóhoz, mely itt az m1 -amit mostanában nem nagyon, vagyis inkább nagyon nem nézek, mert királyi szóval az is pöcegödörré silányult, elvétve benne néhány meglepően ott maradt értékkel- s ki nézett rám onnan? Na ki?
Hát KissTibi.
Ott ragadtam. Naná.
Koncertek az A38 hajón, most is ez megy még, de már a Magashegyi Underground nyomja.
Én öregszem, vagyis öreg vagyok már, így maradok. Öreg vagyok, már majdnem napra pontosan 10 éve. Néhány nap múlva 10 éve....
Nem lehetsz ilyen megkövült szobor
Szabadulhatatlan nyűg, nem is akarom elveszejteni... de nem is lehet.
Innen nézve üres és silány
Belülről pedig az egyetlen, ami látszik.
Sebesült szárnyak a műtasztalon
Megsemmisülés... élet-halál... jégmező... nihil... kötél... busz... fekete alapon vörös betűk...
Egymásnak feszül megannyi akarat
A vágytól kataton görcsben zihál
Erő... kitartás... monotónia... katatónia... virtuális élet...
Itt vagyok hát, kaput nyissatok
Itt vagyok, kaput nyissatok?
Feldobtam és az élére állt az érem
Csöndes háború, néma fegyverek
Semmi sem lesz ugyanúgy, mint régen
Egyszerre szép és egyszerre szörnyeteg
Egyszerre? Eltakarja, betemeti... betemette örökre a szörnyeteg...
Tudtam... és azt is, hogy ez csak töredék... és azt is, hogy értelmetlen, és azt is, hogy nincs vége és azt is, hogy egyre rosszabb, és azt is, hogy egyre nagyobb szabad időszakokkal, de egyre nehezebb súlyokkal... koncentrált, nyúlós, irgalmatlan, kegyetlen, szennyes, bűzös, rothadó, ragadós... muszáj...
Muszáj.
Egy skizoid Mikiegér, mer' ő látni égi jel
Most lesz 20 éves. Mi, a Fekete Lyukba '89-től jártunk, előbb PUF-ra, majd Quimbyre.
Idén 20 évesek. Most, néhány nap múlva ünneplik.
Ünneplik akik ott lehetnek.
Nincs aki elkísérjen, egyedül meg nem mehetek. Úgyhogy
Zajos magányban foszforeszkálok
a sápadt fényű telihold alatt.
10 év
és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol...
A bűn színe
2011.11.05. 23:45
Egy film, nomeg a párhuzam amit bennem életre hívott.
Avagy: a helyzet, amiből jól nem lehet kijönni.
Már kikapcsoltam a gépet, mert -fogalmam sincs, melyik csatornán- elkezdődött egy film, ami odaragasztott a tévé elé. Előbb a címét sem tudtam, csak néztem a láthatóan majd' tébolyult nőt, és a magas, deli legény nyomozót...
/Kép forrása ehun ni/
És ott ragadtam, pedig a film nemhogy jó nem volt, még igazán nézhetőnek sem nevezném -Julianne Moore és Samuel L. Jackson ellenére sem-, de a felfestett életkép, komolyan elindította agyam helyén a kerekeket.
Ami nyilvánvalóan az egyetlen célja is e remekműnek. (Na, nem az én agytevékenyésgem mozdulásra bírása, hanem temérdek felvethető kérdésekből ezt az egyet pedzi, ráadásul kicsit sem finom eszközökkel.)
Adva van egy nő, New Jersey egy afroamerikaiak lakta negyedében, ki ott is él -az ott ritka többségiek egyikeként-, egy óvodában dolgozik, ahová naná, az ő egyetlen fiát kivéve csak afroamerikai gyerekek járnak. Szeretik. Őt is és a fiát is.
Befogadta a közösség, illetve része annak, hiszen mindig is együtt éltek.
Aztán egy nap bejelenti a rendőrségen, hogy ellopták az autóját, miközben a fia benne ült a kocsiban.
Egy szóke, nagyon fehér, kékszemű törékeny nő, aki keresi a gyermekét.
Egy nagydarab, magas, szakállas, szúrós szemű afroamerikai férfi, a nyomozó, aki keresi a fehér nő gyermekét, s felveszi a személyleírást a férfiról, aki a nő szerint elvitte a kocsit, benne a kisfiúval.
Egy kapucnis, fekete fiatalról.
Nem lehet. Ebből a helyzetből nem lehet jól kijönni.
Egyik félnek sem.
Sőt, a közösségnek sem.
Ahogy néztem, egyre ez a klip járt az eszemben. Előbb még a Faithless sem, nemhogy a címe nem jutott eszmbe, aztán ahogy nyekegtettem a kerekeket, meglett. Mert csak az a kép, ahogy egymásnak esnek... csak az, meg ahogy a páncélautó betör közéjük...
És persze az a poszt, amit délután olvastam. Egy mondat itt visszhangzik a légüres térben -ne kössél bele, hogy abban nem is visszhangozhat, mert megmérgedek, na- egy mondat ebből, amit én nap mint nap mormolok magamban, s ámulok annak királyi engedélyezésén illetve támogatottságán:
"Veszünk nyuszikat a cigányoknak, neveljék és egyék meg a nyuszikákat, hm, jó progi!"
Mert ez ugyanúgy a távolságot nyújtja az árkot mélyíti, mint az oktatási szegregáció, vagy a városok faji alapon negyedekre osztása.
De leginkább az, hogy van az a helyzet, amiből többféleképpen is ki lehet jönni, de egyik változat sem jó. Valaki minden leosztásban sérülni fog.
Különösen biztos ez addig, míg a bűnnek láthatóan színe van.
Ahogy az is nyilvánvaló, hogy ezt meg kell oldani, s ha már nyilvánvaló a sérülés elkerülhetetélensége, akkor legalább -könyörgöm- a legkevésbé ártalmas módot válasszuk már!!!
Metamorfózis II.
2011.11.02. 12:42
Én tudom. Az ember nem változik.
Úgyhogy csak a külcsín ami más alakot ölthet, de a belbecs -ha van olyan egyáltalán, hisz sokaknál ez kérdéses- az alapjaiban nem.
Tehá én most átöltöztem, mert azt hittem, elveszett a régi szószpark-magam.
De aztán okos és szorgos guglit segítségül híva ráleltem a dokumentációra.
Csakhogy addigra már elkészült a bő 4 évvel idősebb, immáron két mankós, hosszabb hajú talemanéni.
Íme:
Már a szemüvegem sem kerek, így azt is ideje volt jeleznem.
Ittende lehet magának is magát megszószparkítania, kérem. Jó munkát!
....................
Ezt nem bírom ki, és ide kell tennem a padomra. Eric Cartman egy ááááállat...
Ugye ez nem kérdés?!
Betemeti
2011.11.01. 19:08
Melyik?
Hosszú, hideg, gyertya, éles fény, őszi színek, soha_már, nyuszifül, kopjafa, birsalmasajt, ravatalozó, dátum...
Nem, a holnap nem temet, legfeljebb komódba zár.
ZENEMA - Virágok miatt
2011.10.30. 11:40
Vagy nem...
A virág, ha nem szép, attól még lehet delejes vonzereje. Vagy még csak nem is kell delejesnek lennie annak a vonzerőnek, elég ha olyan, amitől nehéz szabadulni... mert a virág, attól, ha nem szép, lehet érdekes, lehet hasznos.... vagy egyszerűen csak más....
Vagy köze nincs a virágoknak semmihez. Ki tudja?
És egy kézcsóknak sem, ahogy semminek sem semmihez....
"Gyűlölöm már életemben mindig,
Tekinteted puha, nagy bilincsét.
Szemed sarkán azt a vásott,
Azt a rejtett mosolygásod
Azt a hívó, titkos kicsi fényt.
Gyűlölöm a barna hangod,
Ezt a furcsa mély harangot.
Nékem tűzvészt kongatott,
Habár mily' halkan suttogott."
Mondom: vagy nem...
A tanulság de érdekes: felfordulni nem érdemes!
2011.10.29. 16:04
Belenyúl. Ebbe eddig még nem, de most már ide is elér a polip nyújtózodó illetékes karja.
S ahogy lenni szok' az ugye, népnemzeti kétharmaddal megtámogatott (???) és őszinte és nem félő és igazmagyar kormányunk kommunikációjában, ezt is úgy nyomják le a gyászolók torkán, mintha csak megszüntetnék a temetések túlszámlázását, vagy ami még szebb ezzel könnyítik meg "más hozzátartozók, tisztelő barátok kegyeletgyakorlási jogát".
Naná. És méghogy bárki azt mondja, hogy hazánkban enm működik az érdekképviselet, hogy nincs szava csak a kormánynak!? Hát komolyan, mi ez, ha nem élő példa ennek ellenkezőjére?
Ugye?
Hiszen, ez, egyértelmű bizonyítéka a lobbi -azaz a parlamenti, törvényhozásbeli érdekérvényesítés- létezésének.
Az persze nem érdekes, hogy ez már -és persze fogalmam sincs, hogy objektív igazság-e amit mondok, de, hogy személyesen ezt érzem az tuti- a 2/3-nak hazudott 51% tagjai közül is egyre nagyobb számú embert érint, s ezen túl, gyakorlatilag mindenkit a szabd választás jogától foszt meg.
De ezen én nem lepódöm meg. Vikirály nagy ebben. Ha már amúgy egy senki.
S a tanulság, melyet Dolák-Saly briliánsan megfogalmazott már anno, nem kérdés: felfordulni nem érdemes, csak az, hogy élni még az-e...
A FECSKE meg a KECSKE
Egyszer volt, de az is lehet, hogy kétszer, már nem emlékszek rá, de volt egy fecske meg egy kecske. Úgy éltek, hogy a kecske lenn, a fecske fenn.
Egyszer aztán a kecske úgy gondolta, hogy ő jobban szeretné, ha fordítva élnének. A fecske jól kiröhögte a kecskét, hogy milyen célokat akar elérni a szerencsétlen állat. A kecske megsértődött, és elment a mese illusztrátorához, hogy fordítsa meg a lapot, így máris a kecske lesz fenn, és a fecske lenn.
Sajnos a kecske ráesett a fecskére, aki lemondta afrikai repülőútját összenyomódásra hivatkozva.
A táj is rájuk esett, amit a patás nem sokáig bírt tartani, tehát most már jobban örült volna annak, ha úgy élnének, hogy a kecske lenn, a fecske fenn.
Sajnos most már késő volt, így a kecske már csak álmodozott arról, hogy milyen is lett volna, ha hagyja az egészet, és normálisan él tovább.
Így aztán boldogan éltek, amíg a kecske tartotta a tájat.
A tanulság de érdekes:
Felfordulni nem érdemes!
Száraz moly
2011.10.25. 19:31
Megfáradtan hazaértem ma, s itt pihegtem már, mikor a Comedy Central-on naná, A nevem Earl-t néztem.
S elhangzott egy rövidke párbeszéd, amiről azt gondolom, hogy muszáj elhelyeznem itt,a apadomon.
Egyszerűen annyira bizarr, csillogóan randys-earlös, hogy nem hagyhatom megörökítés nélkül (persze tudom, mi ez a filszalaghoz... digijelhez... képest, de nekem mindenképpen ez a pad AZ...)
Emlékeztetőül, erről van szó, s a legeleje a lényeg, de én ott ragadok minden alkalommal. (Megjegyzem, Earl és a karma esszenciáját már Witner Mária kapcsán is bemutattam, hiszen illene már meghalnia, ugye...)
Tehát ők azok:
S a mai gyöngyszem:
- Éhes vagyok -mondá Earl.
- Én is. Az egész napot azzal töltöttem, hogy a szellőzőből megpróbáltam kipiszkálni egy mogyorót. De kiderült, hogy egy moly volt.
- És milyen volt?
- Száraz.
A herceg beteg
2011.10.24. 02:58
Reggel, ahogy próbáltam visszatérni az álomtalan álom mezejéről a valóságba, átvillant agyam helyén, hogy ma akkor ugye semmi dolgom.
Aztán ahogy szöszöltem, beugrott, hogy dehogynem van nekem dolgom, mégpedig elsőként az, hogy kerítsek egy térdzoknit, hacsak nem akarok totál átfagyni délután.
Merthogy tüntetésen lesz jelenésem.
Tehát agyam helye most is úgy működött, ahogy az elvárható tőle, de legalább még időben utolérte magát. Zoknim is lett, majd fél 12 felé megérkezett értem a Facebook-Telekocsi-n keresztül szervezett autó, kis nehézségek leküzdése –s a lábtartó kénytelen-kelletlen leszerelése- után indultunk.
Clark Ádám tér.
Első gyülekezési pont, ahol azonnal össze is jöttünk, halvány fogalmam sincs, hogy hányan. Tacepaok gyártása, kis eszmecsere, majd személyi segítő, s ész megtestesüléseként, egy snájdig piros kabátban megjelent Mahutani.
Kicsiny további szervezkedés után, betértünk egy vendéglátóipari egységbe, némi kvzás és orr-púderozási szándékkal. Kis helyiség, ahogy bementünk és evickéltem is kifele a székből s iramodtam a legfőbb cél felé, mentemben –vagy már jöttömben, na ez nem tiszta, de nem is fontos a történet folyása szempontjából- egy úr leszólított.
- A tüntetésre jöttek?
Ugyan meglepődtem, mert nekem ez nyilvánvaló, de tsókolom, ez rám van írva??, ám kicsire nem adunk…
- Igen –mondtam mosolyogva, s lelkemben ujjongva is kicsit.
- A rokkantaknak építettünk emelvényt, rámpával, hogy biztonságban legyenek –mutatta a nyakában lógó kártyát-, ha szüksége van valamire, ezt a bilétát keresse, mi segítünk. Március 15-én még csak egy emelvény volt, ahová a sajtó is és a rokkantak is felmehettek, de a sajtósok kiszorították a rokkantakat, ezért most kettő van.
Szóhoz sem jutottam. Komolyan…. hebegve-habogva megköszöntem, az információt és az ötletet is… és igyekeztem normálisnak mutatkozni… vagy legalább annak látszani, mármint, hogy a „meghatódás” ne ríjon le orcámról.
Tudom, fel kéne sorolnom, elsősorban azt, hogy kik szerepeltek a színpadon –Juhász Péter, Jónás Marianna, Csákányi Eszter, Kulka János, Jónás Tamás, Szilvási Gipsy Folk Band…azt hiszem, de biztos, hogy volt még, a Himnuszt egy lány szavalta, s az 1956-os képek futása alatt hegedűn s csellón (talán) játszott ét lány... de nem emlékszem tökéletesen mindenre- és ennél sokkal nagyobb restancia, személyes restancia, hogy képtelen vagyok felsorolni azokat, akikkel a facebook-on keresztül ismerkedtem meg és most –sokukkal első ízben. de volt akivel már korábbi igen rövid tüntetési történelmem során- találkoztunk.
Egy valaki viszont nagyon megmaradt agyam helyén, s az ő nevére is emlékszem, Marianna. Ő Egerből érkezett ma a tüntetésre s első pillanattól az utolsóig, mikor Ani –tesójától kölcsönkért- autójába is segített beszállnom. Köszönöm. Pozitív. Nagyon pozitív, hogy megismerhettem.
De vissza egy picit a kávézóhoz, ahol aztán mi –elszakadva a csoporttól, s kényelmi okokból kifolyólag, ugye- Ani autójával nekieredtünk, hogy átmegyünk a Szabad sajtó útjára, a_helyszínre. Kicsit keveregtünk, mire a sok útlezárás, hídelterelés, parkolóhelytelenség után sikerült is,
S innen már meséljenek a képek, mert nem egészen vagyok magamnál, annyira elfáradtam. Pedig csak ültem… a megtalált térdzokniban, a biztonságos emelvényen, a 100%-os demokráciában /ForrestGump-unk nyomán/
……………………………………………..
Csakhogy közben kiderült, ha megfeszülök se tudom megetetni a parkkal az általam készített fotókat -ha valaki ért ehhez, akkor ne fogja vissza magát, szóljon, én ízibe küldöm a kupacot, ő teheti amit tennie kell, majd én ide is tehetem az eredményt-, így kénytelen vagyok a hálón már most megtalálható illusztrációkkal szolgálni. Vagyis néhánnyal azok kötül. Íme:
Halovány dunsztom sincs, hogy mit csináltam, de ezeket mégis sikerült lenyomnom park-szekresztő torkán, s lám, itt van a tüntetésen osztogatott sajtóigazolványom is, melynek átadásakor mindenkit felszólítottak a rendezők, tegyük, amit tehetünk, vagyis terjesszük a demokráciába vetett hitünket, azt a meggyőződést, hoyg a jelen regnáló rendszer nem tetszik.
Jónás Tamás éppen a színpadon, ki azt mondja, például, hogy ahol félni kell, ott nem kell félni.
Azért is jó volt az emelvény, mert így legalább valamennyire látható, hogy nem látható a tömeg vége... Juhász Péter meg is jegyezte egyszer valamelyik fellépő után, hogy éppen most jelent meg a 100.000. tüntető.
Mellesleg az a transzparens is megjegyzésre érdemes, mely a Hallgatói Hálózat jelenlétét volt hivatott hangsúlyozni. Hiszen, erről szól ez, hiába nagy az az egyszem kétharmadnak hazudott, gőgös, pökhendi, rabló és hozzá nem értő, komplexusokkal terhelt hal, a sok-sok egyfelé gondolkodó hal bizony képes elzavarni.
A rámpa, mely nekem nagyon fontos volt. Hárman voltunk fenn, három kerekesszékes, mindhárman nők, s mindannyiunk kísérői az emelvény előtt ácsorogtak. A rendezők fotósokat engedtek fel egy-egy kép elkészítése erejéig.
Ezeket is érdemes megnézni.
S egy kép kontrasztképpen:
Ahogy Juhász Péter mondta a színpadon, remélhetőleg nem kell többet kimennünk. Nem kell többé tüntetnünk, kiállnunk a demokrácia mellett. Nem kell többé kimennem.
Ám, ha viki és hordája nem takarodik el, akkor megyek.
S ez nem fenyegetés, nem hangulatkeltés, csak puszta tény.
Mert egyrészt kimegyek majd, ha viktor és hordája marad, közmunkának hazudott kényszermunkára a bádogvárosok egyikábe, mert csalórokkanttá nyilváníttattam királyi szóval, s azért is, mert nemes egyszerűséggel
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik a rendszer
Nem tetszik, nem tetszik, nem tetszik ez az egész....
Talán eltűnik hirtelen
2011.10.22. 12:24
S ez -részemről, a nyelvtani szerkezet- csak egy remény, míg kedves vezetőnik, szeretett pártunk s kormányunk részéről pedig az erőfitogtatás eszköze, s nem kétséges, hogy meg is teszik.
Ha lesz rá idejük.
De ez egy másik mese, s szintén csak egy magánremény.
Itt, a parkban, a rólam rovatba ezt tettem évekkel ezelőtt. Hiszen, talán eltűnök hirtelen, mint erdőben a vadnyom....
S most, talán eltűnik hirtelen a szobor is, mert méltatlanná vált , szeretett pártunk s kormányunk, kedves vezetőink előtt, hiszen idejekorán elhangzott, kinek semmije sincs, az annyit is ér. (Lázár "Jólhallotta" János)
Az értékek átalakulnak, pontosabban a mérce, hogy mi számít annak, s mi nem az.
Ahogy olvasgattam a hír hallatán -már mikor elmúlt az első sokk okozta katatón állapot, melyet a viktoriánus idiotizmus vadhajtásai kiváltanak belőlem-, találtam egy érdekes, s tulajdonképpen egyértelmű reakciót is.
Balatonszárszó befogadná a József Attila szobrot.
""Ki más, ha nem Balatonszárszó lenne a befogadója József Attila szobrának" - mondta a polgármester az MTI-nek, arra utalva, hogy a költő többször vendégeskedett Etus nővére családjának szárszói házában, és 1937-ben a helyi vasútállomáson gázolta halálra egy szerelvény."
Vezérhangya ismét kötelességének érzi a körök futását az agyam helyén lévő tágas térben. Mi ez, ha nem a saját farkába harapó kígyó?
Örökkévalóság magyarul, pontosabban kikérem magamnak, nem magyarul, csak most, csak jelen helyzetben, csak viktoriánus kottából olvasva.
A Parlament mellől a halálba.
A nyíltan felvállalt demokratikus értékek mentén megélt politika s egyben maga az élet mezejéről a halálba.
A fővárosból, a haza szívétől, a halál mezsgyéjére.
/József Attila innen most, és innen el sem tudják vinni/
Talán eltűnik hirtelen. Igen.
Ahogy iszkolnak is, mint patkányok, de a hajó, ha elhúznak a búsba ezek, nem süllyed el. Ezeket is túléli a hazám.
S én magam is, mert talán eltűnök hirtelen.... de nem ezek lesznek az oka, mert ahhoz bizony méltó kell, ezek pedig nem azok....
...................................................
Kieg. 10. 24.
Végre megvan az ok, amiért nem maradhat a helyén a szobor: