3 éve szakadt ez ki belőlem, s most már az eredeti, engem erre sarkalló gerakandi opusz már nincs is meg (bár a

lezárva megvan még) a parkban, de ma újra elolvastam ezt és a saját gondolataim most is épp annyira megállják a helyüket, mint anno.

Végigolvastam, a posztot is és a kommenteket is, furcsa deja vu érzés lett úrrá rajtam.
Ideteszem –újra-, hogy meglegyen.
Íme, ezt gondolom a pszichiátriáról:



/A kép jellegzetes, és innen van./


...............................................

Azt hittem, meg tudom állni szó nélkül. De -mint látható- nem megy. Ha belegondolok, végül is akár még John Travoltát is magamra haragíthatom!?
Kell ennél nagyobb vonzerő?

S miképpen jön ide a rongyláb, wc-n olvasgató snájdig szívtipró? Egyértelmű.

Szerintem.


Nem idézek, "csak" linkelek: íme, érdekesnek talán még nevezhető.
De ezt is csak akkor tudom mondani erről, ha értem -természetesen a magam szintjén- a travoltikus világlátás lényegét.

Én nem tudok statisztikákat idézni, hogy ennyi százalék fordult emide, ebből ennyi százalék totál semmit de semmit nem javult (a problémáját tekintve, ami szerintem betegség, travoltikus megfogalmazásban viszont maximum egy téves út egyenes következménye), ennyi meg ennyi maradt, s az is meghalt.

Csakhogy, ha már ezen a vonalon maradunk: azt például én is tudom bizonyítani -szigorúan statisztikai alapon-, hogy tekintsünk bármekkora számú csoportot, abból egészen biztos, hogy az utolsó szálig minden egyed (kémiai bonyolult elegyként, vagy akár szellemi lényként tekintjük is azokat) belátható időn belül bizony meghal. Avagy átlényegül egy másik dimenzióba.
De ez kérem mind a 100%-ra igaz. Ez megtámadhatatlan.
Tehát akkor levonhatom azt a végkövetkeztetést, hogy az élet maga a legveszélyesebb? S csak a pr-ja igen jó, hiszen olyan érdekcsoportok állnak a hátterében, amelyek elhitetik velünk, ostoba egyedekkel, hogy az élet valami számunkra hasznos, jó dolog? Pedig nem is az. Csak azoknak, akik ezt a humbugot a piacon tartják.

Mint az egyetemeken, illetve a tudomány berkein belül a pszichiátriát, azok az érdekcsoportok, akik a gyógyszerlobbit alkotják. Vagyis a pszichiátria egy létező problémára kitalált, érdekektől vezérelt, de az alanynak javulást, megoldást nem hozó színjáték.


Annyira bizsereg a kezem, hogy egy bekezdést mégis idetegyek, de erőt veszek magamon. (Most kivételesen.) Sőt, meg sem nézem most, de annyira beégett a tágas helyre, ami néhai agyam területén terpeszkedik, hogy muszáj reagálnom rá.

Adva van egy nő. Akinek egy autób. során odaveszett a családja. Meghalt a férje, három  gyermeke megsérült, ő maga szintén.
Mikor beszálltak azon a délutánon a kocsiba még szép, kerek, boldog család voltak.
Többé nem szálltak ki.
Viszont levágták róluk az autót.
A család, az addigi értelmében porrá hullott. Új család, három kislány és egy ízekre törött édesanya maradt.

Igazad van, Andi. Ez a probléma (cahhhhhh....) létezik. Ezt már meg nem oldja semmi, soha semmitől nem tekerhetem vissza az időt, soha semmitől nem maradhat le akár csak 5 percet az a kurva busz, soha semmitől nem dönthetünk úgy, hogy ma inkább nem megyünk Ercsibe...

Akkor sem, ha minden nap órákat ült mellettem a pszichiáter, mikor én szó szerint az ágyhoz kötve léteztem. Akkor sem, ha ma is járok a pszichiátriai gondozóba. Akkor sem, ha napi szinten szedem azon bizonyos travoltikus szabvány szerint mumus mértékű és értékű abszolút placebo (vagy még az sem) apró, fehér tablettákat.

Azt viszont tudomásul veheted, hogy az adott helyzet, a megváltoztathatatlan elviseléséhez, sőt, az adott helyzetre építkező jövő, lehetőség szerinti jó megoldásában elengedhetetlen szerepe van azoknak a bizonyos kémiai blikkfangoknak, amiket az a doktornő, a pszichiáter doktornő ír fel nekem receptre.
Összeesküvés?
Felesleges?
Bűn?

Andi, kedves! Soha ne kerülj olyan helyzetbe, hogy megtapasztald milyen mikor akkorára nőnek a bajaid, hogy nem boldogulsz azok megoldásával egymagad.
A travoltizmus egy mankó. Mint minden más vallás.

De ha a kémia mondja be az unalmast, a létező probléma hatására, akkor van a baj.
Ne kelljen megtapasztalnia senkinek ezt. Főleg ne annak, aki humbugnak tartja az elme tudományát, hisz alighanem alapjaiban dől össze a teljes világképe.

…………………………………………..

Eredeti írás itt, az akkor hozzákerült 84 kommenttel együtt.

...

Végre megvan az egész. Bár nem kerestem tudatosan -biztos, mert lusta egy öreg luvnya vagyok- de az imént szembe jött velem, így itt a helye.

A végén Jónás Tamás szerepel, akit már itt is citáltam pontosan ennek kapcsán.


S most még az is kiderült, hogy sajnálatos módon királyunkat elszólítja a kötelesség Brüsszelbe, aztán meg az is, hogy nem bírtak összeszedni egy maroknyi narancssárga szemellenzőst a fidesznyik demonstrációhoz, hát lefújták a nagy szimpátia-tüntetést.

Mindenesetre nem tetszik a rendszer. Ez tény.



S egyre többeknek az.

S azt hiszem, ebben a helyzetben ez tökéletesen érthető lépés.

Ahogy szoktam, jegyzem az érdekes -vagyis számomra érdekes- dolgokat, s ez, na ez, kifejezetten az. Persze el kell ismerni semmi újdonságfaktorral nem bír -sajnos-, de az nem sajnos, hogy ennek hanjga is kezd éledni.

Nem vagyok benne biztos, de élek a gyanúperrel, hogy ez is egy ATTRAKTOR  teljesítmény, amint az volt a szimulánsok ellen kifejlesztett gép esetében is.

Egy megjegyzés, a szövegben elhangzik az egyenlő bánásmód bizottság... akarta mondani Egyenlő Bánásmód Hatóság, gondolom. (Ami számomra nem ismeretlen.) Mely valóban egy -és jelenleg az egyetlen- független szerv Magyarországon ahová bizton s bátran lehet fordulni ilyen sérelem esetén.

... de tudom, ilyen opció nincs. Tehát ennek megfelelően kell lépni.
...vagy gördülni....

Hiszen

"Ahol félni kell, ott nem kell félni!"

 

Mint ahogy a házunk, a kertünk, s ja, az idegrendszerünk is.

Anno, 2000. februárjában, mikor beköltöztünk az akkor frissen felépült, s direkt számunkra, az igényeinknek megfelelően osztott házunkba, éppen tél volt. Naná, ahogy az az év második hónapjában lenni szok....
Aztán belaktuk a házat, jött a tavasz, így a kertet is. Kerültek ide növények, szép, zöld gyep, néhány bukor, és még kevesebb de gondosan válogatott fa.
Egyikük a kevés -a telek méretét nem figyelmen kívül hagyva a tervezésnél- fa közül az egyik, egy kedves, aranyos, látványos és barátságosságában vendégvárónak a kapuhoz telepített szivarfa lett.

/Ilyen, ni, ez ehunnan van e/

Azóta történt egy s más, telt az idő, elmúlt egy élet...
A fák közül négy darab gyümölcsfa volt, egy sárgabarack, egy meggy, egy szilva és egy cseresznye, nos, először a kulcsot közülük az utolsóként felsorolt adta be, mert egy estéről másnap reggelre egyszerűen ott helyben, talpon állva belehalt a földbe szegény (tűzelhalás vagy mi a rekettyés....), aztán néhány évre rá a sárgabarack is ment utána, így maradt a konyhaablakot teljesen beárnyékoló két másik a kertben. Meg a szivarfa a kapunál.
Árnyat nyújtó nyugalomsziget.
Zöld felhő a kapu fölé hajolva, így mikor valaki bejött, úgy érezhette, mintha valami biztonságos, nyugalmas lugasban sétálhatna át.

Valami szutyokság, valami nyúlós, nedvedző, zöld redva megtámadta. János -aki segít a kertben- lelkiismeretesen permetezte gyakorta, ezzel is meg amazzal is, de mára olyan szintet ért el a levéltetű invázió, hogy már cuppogva lehetett csak bejönni a kapun és a kerítés -s rajta a postaláda- folyamatosan szmötyis volt, hogy az már nemhogy nem barátságos hangulatot kölcsönzött, hanem az a határozott broá-nak felelt meg.......Így mit volt mit tenni, ki kellett vágni.
Hüpp.



Ez ugye a kivágás egy fázisa. Megörökítendő őt élete utolján.

Mondhatnék okosságot, hogy így múlik el a világ dicsősége, de azt mondom inkább, világos, tágas tér lett a kapunk környéke... közben pedig a tény, hogy használtak lettünk, drágám....

Vannak ilyen mondatok.
Ez is az.
S vannak olyan emberek, akik igen, gyakorta tesznek ilyet, röbb tiszta célba ért mondat köthető hozzájuk. És az sem elhanyagolható, hogy ezek többnyire hangszínükben is hasonlóak....

Te majd kézen fogsz és hazavezetsz
Csík zenekar ft. Presser Gábor, Kiss Tibi

... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...

Mikor elfutott az utolsó ló,
S olyan üres már az egész lelátó,
És a vagyonom egy tízes lesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.

Mikor elgurult az utolsó forint,
És a saját fiam csak úgy rám legyint,
Mikor senkim nincs, és nem is lesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.

... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...

Mikor senkinek se kell a melóm,
És csak úgy össze-vissza lóg a karom,
És a szorongás úgy elővesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.

Mikor túl sok volt a bor meg a sör,
S az élet szétizél meg agyongyötör,
Mikor egyáltalán nem szeretsz,
Mégis belém karolsz, s hazavezetsz.

... milyen jó ...
... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
... milyen jó, milyen jó ...
... milyen jó, milyen jó ...
... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...

Mikor túl nagy lesz a saját ruhám,
És a családomnak nincs ideje rám,
És a ténfergésből elég lesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.

De ha elhagysz engem, meghalok,
Vagy ami még rosszabb, tán’ megmaradok.
S akkor mindörökre elveszek,
S többé nem kell, aki hazavezet.

... milyen jó ...
... milyen jó ...
... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
... milyen jó, milyen jó ...
... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ....

Nem hagyott el. Meghalt. És én is.
Aztán itt maradtam. Még rosszabb, megmaradtam.
Már nincs itt aki hazavezessen.

Avagy, kámánbébi lájtmájfájör....

Indultam ügyesen, egy batyunyi kávéfőzővel székes fővárosunk felé, s mivel egyik kezemben az irdatlan méretű pakk, ha eszembe jutott volna se tudtam volna két mankóval battyogni, mert ugye az annyira gátolta voltna közlekedésem, hogy ihaj... de ennek lényegi részére csak jóval órákkal később eszmélhettem rá. Nos, az Etele térre mentem, s mint arra szintén később derült fény, hogy ez is elhamarkodott tézis, meg is jegyeztem, az ehhez a forgalmi irodához tartozó sofőrök mind segítőkészek, ellenben a tenyésztetten paraszt népligetiekkel... vagyis felcuccoltam magzatomnak a kávéfőzőt, mely nem ám egy kotyogó, ááá, egy olyan kis helyes, karos és víztartályos és jénai-kiöntős, dögnehéz ketyere, így mondtam neki, hogy amennyiben valaha még kávét akar inni, jöjjön ki érette a buszhoz, mert én egy lépéssel tovább nem viszem azt. S fenyegetésemnek engedve, gyermekem így is tett.
Kicsit beszélgettünk, s megérkezett a boszorkányos váltás, kivel megbeszéltem, hogy az elszalasztott helyébe elmegyünk egy sokkal jobbra!!

Hoppá! Hogyúgymongyam...
Hoppá!

Persze már a jegyhez jutás is kalandos volt -ó, nem ám, úgy általában, akárkinek, hanem de pláne csak nekem, az én nyomibolygómon...-, hiszen felutaznom nem nagyon akaródzott, neten fizetni buta néni buta kártyája nem tud, ráadásul buta néni -buta kártyájával-, még roki is, így megkavarva a dolgot, fogtam az oldalon szereplő számot, s felhívtam azt. Elrebegtem mindezt, s lám, már meg is volt a két jegyem gondosan félretéve a recepción -nevem, címem, telefonszámom és minden egyéb azonosításra alkalmas jellemzőmmel egyetemben feltűntetve-, melyet ma a koncert -illetve előadás- előtt vehettem át s fizethettem ki.

Mondtam már, hogy Kiss Tibi, az nekem Kiss Tibi???
És mondtam, hogy nem elég, hogy öreg, nem elég, hogy buta, de még pláne vaksi is vagyok??? Az előadás előtt betértünk a büfébe -megjegyzem, ott, öles betűkkel kiírott a hely neve, de kívül, az épület bejáratánál ember legyen a talpán aki meglátja a jelzést....-, és Luci', gondos lyányhoz illőn leparkolt engem egy asztalhoz s ment kávét szerezni... én le is pihentem, s míg vártam, néztem kifele a fejemből... s lám, ott egy ember... a fenéért se jövök rá, hogy ki ő... de a neve a bandájáé is... mindenáron a kerekesband ugrott be, pedig tudtam, hogy az nem lehet ő... na mendegy, agy nélkül... ez is szép eredmény... (Ferenczi György)
S amint Ő elment a képből, kerestem lyányom, hogy hol van már... a kávém... s megakadt a a lélegzet a gigámon... Öööö... nem illik ez, tudom... az én koromban... nem illő ez, na. Ott állt, a pultnál beszélgetve, egy fehér ingben, maga Kiss Tibi....
Öööö... óriási erőt kellett vennem magamon, hogy ne nyomjam a kezébe a tollam, simán szemébe hazudjam, hogy gyerekemnek szánom, s kérjek tőle egy autogramot. De győzött bennem a kispolgár, ráadásul a lusta matróna, aki nem akarta égetni éteri barátnéját azzal, hogy kievickél védett helyéről s KissTibi orra alá nyom egy cetlit... oh, megbánás tengere... :))

Ehhez a vallomás rohamhoz tartozik egy ennél még sokkal komolyabb darab is. Mely látványában messze alulmúlja az előbbit, de tételértéke óriási.
KissTibi.... naná... olyat énekelt, hogy ihaj... és persze, ott, mikor ezt a momentumot ecseteltem a mellettem ülő decens lyányomnak, nem ezt a kifejezést használtam, mert ugye ez messze nem olyan plasztikusan kifejező, mint amaz, mely -valljuk be. természetességében festi le az ott történteket-, ugye, szóval, én azt hallgattam, néztem... hmmm... és míg itt, rá nem kerestem, nem jöttem rá, hogy mi is az, s talán így, miért is okozott ott helyben nekem az, azt amit.... ugye..... Toporzékolok a vágytól...




Európa Kiadó... de én erre nem jöttem rá órákig... pedig... pedigpedig...

Sokan voltak. Sokan, és a nézőtéren szintén. Talán egy-két üres hely volt csak.

A többit címszavakban, mert zsongok még kicsit...
- Lövölde tér - Kern sajátos orgánuma után kiderült, ez egy dal... énekelhető és jó...
- Girl is mást mutat, ha nem kötődik hozzá az, ami az eredetihez...
- Németh Juci egy ikon... Harangozó Teri pedig Harangozó Teri...

Ahogy kijöttünk a MOM szakasitsárpád... ja, nem... csak MOM-ból, rám átragadt lyányom kísérteties lábfejmacerája, s akkor jöttem rá, hogy mennyire kellett volna nekem az otthon pihenő másik mankó is... de sebaj... mire leértem Battára, s éjfélkor leszálltam a buszról, battyogásomban hazafelé többször is belenyillalt a már-már ösmerős kín, s szinte számoltam a lépéseket, hogy ne ríva érjek a házig... ráadásul a MÁV és a VOLÁN komfort tekintetében hasonlóak -bár utóbbi csak 21:00 után ítéli az utast erre... de sebaj, itt vagyok, gazdagabb lettem egy estényi KissTibi élménnyel, egy gyümölcsöző házasság tudatával és jóleső fáradtsággal.

S majd kiegészít akinek ki kék, de most -naná- egy köszönettel zárom ezen opuszt, mert hiába mondod, nem, egyedül nem mentem volna el oda!
Komolyan köszönöm!

Van néhány tétel, amiknek ott a helyük. Persze ezek mindig más és más köntösben -egyre változó álcában- képesek megjelenni, de alapvetően ugyanazt képviselik.
Én pedig fáradhatatlanul teszem őket egyre a helyükre, s olvasom őket a számomra egyedüli érthető nyelven...

Buta vagyok, így a számba rágott tételek azok, melyekből értek -vagy legalább érteni vélek-, minap egy nagy-nagy adag a tanulásból az volt, hogy nem tudtam elmenni a régóta készített és számomra fontos demonstrációra. Nem bánkódtam, csendesen nyeltem egyet s könyveltema  dolgot, ha nem, hát nem, elkönyveltem mint veszteséget.
És amennyire buta vagyok, ezt is képes vagyok pozitívumként elkönyvelni, hiszen a továbbiak történésit latba véve ez egyértelműen jól alakult. Nem, nem azért, mert viki rájött magától, hogy az amit csinál, ő és a sleppje, a válogatott belterjes csapat, a 16%-kal megvett szűk réteg, szóval, az amit tesz politika címén, nem más, mint országrontás, és mindennel a demokrácia megszüntetésén dolgozva minket visz az európai kultúra ellenében gyakorlatilag a vágóhídra... szóval nem ez az eredmény. Nem ez, hiszen az én életem nem is mérhető a haza életével, én csak a saját kispályámon játszom, de itt láthatóan játékban vagyok. Még.
Akkor is, ha csak én látom ezt. (De sebaj... na...:) Hogy visszatérjek akkor, ugye, nem mentem el tüntetni a demokráciáért, mert nem tudtam, így itthon voltam. És meghallottam egy ismerős dallamot.
Igen, azt... elment a ház előtt az a bizonyos bimmbamm-kocsi a jégkrémjeivel.
Évek óta próbááltam elkapni, mert Apu sokat vásárol tőlük, így már én is ettem ezt-azt a kínálatukból és tudtam, ehető az, de mivel nem vagyok elég gyors (mit elég? semmennyire se, na...), így esélyem sem volt, hogy elgáncsoljam... a honlapon írtam nekik, nem is válaszoltak. Most meg....
...most meg itthon voltam, nem tudtam elmenni vásárolni, kaja egy szál se volt itthon és itt bimmegett a sárgakocsi az utcában... Hmmmmondom... "kirohantam" (nem röhög!!!!) és... és elkaptam!!! Végtelenül szimpatikus fiatalember a sofőr/bótos és nyélbe is ütöttünk egy remek üzletet azon nyomban, kaptam izémizé kártyát is, és telefonszámot is, hogy hívjam nyugofdtan, szombatonként délután erre hurcola cuccait, meg egyáltalán nyugit, hogy mégiscsak nem teljesen értelmetlen, hogy itthon ragadtam.
Épphogy elment a srác és felébredt délutáni szunyókájából Hármaska, aki közölte, hogy ez mind szép -már a bevásárlás-, de hol a fagyi?? Vagyis azonnal hasznát is vettem a telefonszámnak és remek kupac jégkrémhez is hozzájutottunk kis időnek múltával.

Ostoba és profán mérleg?
Tüntetés a demokráciáért vs. kereskedelem?
De még ha úgy veszem, hogy:..
Tüntetés a demokráciáért vs. elégedettség egy évek óta nem teljesült igény beteljesedése után.
... sem az igazi.

Sebaj. Kispálya, kisjátékos, kisjáték.

Azóta nincs is kedvem felmenni a Facebook-ra. Nem tudtam elmenni szombaton. Ott lett volna a helyem. Azt mondanám, legközelebb ott leszek, de szívem szerint azt szeretném, hogy ne legyen szükség több ilyenre.

A mérleg, amire rátettem ezt is, ma is előkerült. (Tulajdonképpen folyamatos üzemben van majd 10 éve...)
Megnéztem két filmet ma. Az első csak azért méltó említésre, mert Nicholas Cage a főszereplője, amúgy felejthető darab, mikor ezen átrágtam magam (boszorkány, démon, pestis...) még mindig jó sok volt a napból, így keresgéltem még az ingyenfilmek.eu-n, s bár azt, amit akartam (Láthatatlan), nem tudja lejátszani okos kis ketyere, de találtam mást, ami nagyon megérte.

Pedro Almodovar: Beszélj hozzá!

Iszonyú. Borzongás, rettenet.
NÉZD MEG!
De azt hiszem ez is olyan, amit csak az érthet, aki volt már tökéletesen kiszolgáltatott, öntudatlan s tökéletesen kiszolgáltatott....
Tud mosolyogni.... Tud.


A csokor tagjai: Szkafander és pillangó, s ez, EZ_VAN-ul olvasva; A Belső tenger, és nagyon is a sorban: Mégis, kinek az élete?

S egy nagyon ikonikus jelenet a filmből, olyan, amiből mindenki azt von le amit csak akar. 
Vagy amire csak képes.

Iszonytatóan érdekes ember ez a rendező, jó, hogy ráakadtam. Annál is inkább, hogy beleolvasgattam réges-régi postokba, s ottani kommentekbe. Jó néha felidézni dolgokat, hogy nehogy halványuljanak bizonyos ismeretek.

Mostanában a Petőfit hallgatom, ahogy kifejtettem már névelős voltát is ennek, leginkább az oka ennek az, hogy bambulok a virtu-világon, így még háttérnak sem oké a tévé, mert vagy arra figyelek, vagy nem és ha ez utóbbi van -ami valószínű-, akkor ha mégis odakattanok, hülyén érzem magam, hogy mi van? ki kivel van és miről is van szó?? Tehát tévé ugyan, de azon is a rádió szól. Na.
Nem úgy tegnap, mert a gépem ugye teljes generálon volt, s addig muszáj volt néznem a dobozt.
Dokumentumfilmet egy teherautóniyt végignéztem s már kezdtek ismétlődni a darabok, a szappanoperák -legyenek bármily szerelmesek és szívhezszólóak is- nem kötnek le -bár, az indiaiakat nem mondhatnám, hogy ismerem, értse akit érint, ugye- úgyhogy következtek a zenecsatornák. Van vagy öt, vagy mennyi. Egyiket annyira sem ismerem, mint a másikat.
Régen volt az MTV, majd annak hajtásai, meg a Z+ melyből lett a VIVA, aztán egyik napról a másikra a szolgáltatóm lecserélte ezeket a zilyen meg olyan újakra. Konstatáltam a cserét, oszt jónapot, most viszont kicsit rajtuk ragadtam.
Hát, nagyon sokat nem fogok ezután sem arrafelé lógni, gondolom koromnál fogva ez nem játszik már, de most elém  került egy kifejezetten egyetemista külsejű, bájos sassoon-frizurás leány, aki Pécsről osztotta az észt és beszélt az ottani bandákkal. Beck Zolival például, meg aztán a Punnany Massif frontemberével, egy rapszöveg verseny kapcsán.
Értelem. Ez az ami lejött nekem róla, s ettől én nem tudok szabadulni könnyen, úgyhogy amint lett gépem rákerestem.

Punnany Massif: Előjáték

Wielkie pozdro dla chłopaków z Punnany Massif.Polska tutaj zawsze...
Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”

(Oké, Nagy Hello! a srácoknak innen a Punnany Massifból!
Lengyelország érted mindig...Lengyel, magyar két jó barát együtt harcol, s issza borát!)

Na kivel, merre mi van, megint mennyi idő telt el?
Ki érzi úgy hogy boldog amikor a nap kel fel?
Ki az aki még kába, kinek ki ugrik nyakába?
Minek a szólás szabadság ha az igazság rabságban?
Ha egy vagány vonul magányba, kinek tűnik fel hiánya?
Mit ér az Országház, ha kínok között az országa?
Egyedül vagy párban, higgyünk-e egy pártban?
Csaták mezején vívjunk, vagy henyéljünk egy ágyban?
Higgyünk-e a szerelemben, amit már megtettünk korábban?
Hol vesszem az eszem el, a Bibliában, vagy a Koránban?
És végül, hol jobb az élet Angliában vagy Uránban?
Hol vannak a válaszok a kérdések korában?

Refrén:
Hisz számít, hogy mit lépsz, vagy mindez csak sors?
Előre megírt a sztori, vagy miattad kalandos?
Hova jutsz merre mész,kész képet kapsz...
Vagy a szerencsében bízol és a feketére raksz...

Vérző, könnyes szemekkel, vagy vakon kell látnia?
Erős Magyarország vagy Magyar-Románia?
Hol az út ahol a sok szál összefut?
Mindez érték vagy szemét, mit a szél összefújt?
Mi a szép, mi a rút? Ki a tré, ki az úr?
Fontos minek tartod éned, meg hogy ki vagy amúgy?
Netán maradt még fül az embereknek panaszára?
Szükséges rosszak a vörös, a narancssárga?
Az erő ami a jövőt ködössé avanzsálja.
Beállsz a sorba, vagy légy örökké magad pártja?
Hiszed vagy elfogadod, viszed vagy eltaposod?
Felvállalod mi volt, vagy lesz a múltnak homálya?

Refrén

Háttérben:
KI? MI? Merre? Hol? Mi, Punnany! Erre bármikor!

Jó reggelt!

Ma háború van, holnap béke

Nekem jelentenek ezek a mondatok valamit.
Egy hangulatot. A biztonságot. A szerelmet.

Ugyanakkor azt az okos, már-már félelmetesen előrelátó gondolkodást, amivel az ezeket a sorokat leíró s azt megéneklő emberek élnek. (Mert ugye a történelem ismétli önmagát... hiszen az egyes emberek az útjukon mindig máshol tartanak, más leckét megtanulni kénytelenek, s hiába, aki már előrébb jár kénytelen újra átmenni a másikat okulni késztető tapasztaláson... ez a karma...) ((...meg kell jegyeznem, a belinkelt karmamese -ahol elsődlegesen Earl tantusza a lényeg, mely leesik- mellett a kommentekben rejlő éééérdekes "emberi" hozzáállás sem mellékes...:))
És rettenetesen apropója is van mindennek, de sem biztonság, sem szerelem nem játszik most, viszont egyfajta hangulat mindenképpen.

Kontroll Csoport: Azt csinálok, amit akarok

Szóval, mikor lesz már ennek vége????

Ha már népszámlálás.

Mely komolyan veendő dolog, nem elbagatellizálandó és valóban fontos.
Most azt nem is emlegetem, hogy anonimnak csúfolják -még hivatalosan is-, de azonosítóval és pontos lakcímmel ellátott hivatalos kérdőív formájában egyszerűen nem lehet az... szóval ezt nem firtatom, mert már -s tudom, ez rossz, nagyon rossz, de egyértelmű is- az ingerküszöb meglehetősen lejjebb ment az utóbbi időben demokratikus elvek követését illetően, de azt meg kell jegyeznem, hogy ma ezzel kapcsolatban kaptam egy felhívást.
Márok is megkapták, sokan, hiszen ez fontos.




S egy poszt, mely tökéletesen elmondja amit erről gondolok. (Köszönöm RomBold)
A számomra legfontosabb részlet ebből:
"Miért? Püspök urak, miért!?
Hát nem elég számos a nyáj?
Nem elég, ha azok katolikusnak vallják magukat, akik valóban azok, kellene még a számvetéskor az is, aki szívében-lelkében nem tartozik közétek, aki nem is foglalkozik vallási dolgokkal? "

Szóval, miért is? És ha meg vagyok keresztelve akkor én köteles vagyok megvallani azt?

Avagy ehhh.... vagyis a vega vámpír kontra öregnéniségem....

De ne szaladjak elibé a dolgoknak, kezdjem tehát az kezdetek kezdeténél. Már ami a mai napot illeti ugye.
Hajnalok reggeli fél hat tájékán a természet s iskolába készülő Hármaska tükör előtti zajai szólítzottak ki álmatlan nyugodílmamból, s mikor visszatértem őrhelyemre -a szobám sarkába- bekapcsoltam a tévét. Ilyenkor nem a Petőfit hallgatom rajta, hanem valamelyik dokucsatornán szoktam bambulni... illetve akarom mondani tenger eszem tárházát bővítem az elengedhetetlennél fontosabb infók befogadásával, s tettem így most is. Ahhoz, hogy eljussak a csokorba tett dokucsatornákig, át kell nyomkodnom a távirányítóval a dekódert a filmes kupacon, s ahogy ezeken gyalogoltam által, akadtam fenn egy "MOST KÖVETKEZIK" izén, a ... a nem tudom melyik csatornán. (Akár meg is nézhetném, de ennyire nem fontos, na.) S abban ez a film volt elhúzva mézesmazzag gyanánt előttem... nosza mondom, soha vissza nem alkalom, ez a hányadik esteledés is? Megnéztem, s látom, hogy az élen áll, így nem menekültem vissza az álomtalan világomba, hanem maradtam -gondoltam- az álmoknál. Hisz kíváncsi voltam, mit is... mi a frászot esznek ezen a filmen annyian....

Tehát Alkonyat a javából.
Néztem, s nyitottam kifele elmém, lelkem, fogadtam befele a felém áradó... a felém áradó negédes langymeleget. Vagy mit... a tinimese szövedéket... a megkomponálatlan dialógusokat, és a nagyon is kidekázottan megkomponált giccses képeket....
És csak néztem. Igen, néztem ki a fejemből és nem értettem.
Vagyis dehogynem: örök szerelem, halandóság vs. halhatatlanság, embervér vs. rágcsálók vére, önmegtartóztatás vs. kicsapongás, szép vs. rút...



A giccs az meg giccs. /Ehunnan ni/
A kereskedelmi termék kereskedelmi termék. S annak promótálása egy szakma.
Komoly szakma, mely óriási hasznot hoz, ki él vele, az meg is kapja érte jutalmát, mint látható ez ebben az esetben is.
Igen, szerintem ez -még a történet maga sem- nem egy nagy kaland, messze nem akkora horderejű történet, mely ekkora sikerre tarthatna számot önnön magától, csak és kizárólag a megfelelő ember(ek) a megfelelő helyen tett megfelelő befektetései miatt lett ez a történet/film az, ami: egy nemzedék kultfilmje.
Nem vitatom ezt és bajom sincs vele, de nekem nem több egy bóvlinál. Édes, aranyos kis mese. Oszt ennyi.

Megnéztem, eltettem a helyére, s ha már alkonyat, maradok annál, ami nekem mesél. S ez például ez:

Titkos fájdalom
Szabó Lőrinc

Minden megingott, mikor az utolsó 
napon csók nélkül elhagytál: üres 
szalma lett kezeimben a kalász, 
lepkéim elszálltak s a hegyen is 
értelmetlenül felelt s otthagyott 
barátom, a szél... Ellenségesen 
hallgat ég s föld... Valaki kellene... 
Nincs semmi kedvem egyedül csodálni 
a várakozásteljes alkonyat 
mozdulatlan szépségét, s nem tudom, 
lesz-e még erőm emberek helyett 
isteneknek mesélni kínomat. 

Na, most mondja valaki azt, hogy nem vagyok öreg! De jó is nekem!! :))

Le kell szögeznem, szeretem a Petőfit*.
Még átnevezési hullám előtti előző életében valódi nevén ez, ma már mr2-ként leledz, s írnám, hogy mit sem változott, de ez nem igaz.
Klasszisokkal jobb, sőt, JÓ lett. S ezt nagyon értékelem.

* Névelő nélkül, az eredeti Petőfi , ha lehet így fogalmazni, értékes alakja hazám irodalmának, ikonikus foltja a költészetnek. Ám az is valószínű, hogy ma sürgős gyorsasággal bezsuppolnák SNI-s osztályba idejekorán, s onnan sima útja lenne a középszerűségbe.
De elkanyarodtam.

Sokat hallgatok rádiót mainapság, mikor buszon utazom felszállástól megérkezésig, és itthon, mikor önkéntes száműzött vagyok a szobámban. Tehát sokat, nagyon sokat. S csak és kizárólag Petőfit.

A viktatúra egyetlen eredményének azt tartom, mikor elfogadták -ügyesen, ha jól emlékszem ezt is péntek este beadva, hétfőn meg áttaposva- a magyar műsorszórókban a magyar zenék minimum lejátszási százalékát. Tehát egy magyar zene kvótát vittek törvény erőre, ami jó, a médiatörvény amúgy olyan, mint viki minden más dolga.... kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk... mint a fidesznyik narancs... pont annyi köze van hozzánk, mint a narancsnak a hazánkhoz... de sebaj, lesz ez még így se...

Néhány számra rá is kattanok, ahogy kell, és felfedeztem magamnak az általam eddig igazán csak Sting nevével jegyzett nagyzenekari feldolgozások értékét. Tegnap megnéztem a Magyar Rádió Szimfonik Live-ot az M2-n, pedig SzA okán nem nézem a királyi tévét, de erre most kivételt tettem. Érdemes volt. Az Akusztik gyakran szól itt a gépen, némelyik kifejezetten a kedvencem, és amúgy is szeretem a bármilyen mixeket, mert ha valami eredetileg tetszik, érdekel annak az új köntösbe öltöztetett volta is, aztán majd eldől élhető-e vagy kuka az eredmény.

Most ami beette magát agyam helyére, az egy szám. Halvány gőzöm sincs hogy honnan, de valamely formációból ismerem ezt a hangot, de ez nem érdekes. Az a fontos, amit mond. Persze az sem elhanyagolható, ahogy mondja...

Magától nem enged. Viszont egyre biztosabban szorul.

Cybersaint hívott meg eme, éppen aktuális MÉM-re, úgyhogy én most terítek. Önvallok.

Csak megjegyzem, 2005. 12. 01. óta gyakorlatilag ezt csinálom, úgyhogy ha valami nem derült ki rólam, akkor az tán nem is fontos, mert ennyi idő alatt ha nem került szóba, nos, akkor valószínűleg súlytalan.
De fussak már neki, ugye?!

1. Tölts fel egy képet magadról, olyat, ami az albumodban neked a legjobban tetszik. 



Nos, ez nagyon tetszik nekem. Viszonylag régi (2008. 07.), de keletkezését is és látványát tekintve is emlékezetes. Ott, akkor még csak áhítoztam a remek mankó után, mely kerrivívörös, s amilyen már nekem is van azóta (mankó is, de pláne kép és desőtpláne írországi láblógatás miatt kösziditte mantra, ugye). Szóval, ezt a képet szeretem a legjobban, s tekintve, hogy utálom a rólam készült minden képet, nos, ez egy remek pozíció.

2. Írd le röviden mivel töltöd legszívesebben a szabadidődet.
Nekem csak az van. Mégis legszívesebben? Ha már a kép... akkor azt mondom, hogy várok a felszállásra a gépen, és vigyorgok mint egy vadalma, mely gesztuson nem vagyok képes uralkodni. De ez meglehetősen ritka (mindösszesen négy alkalmat számolhatok megfele ebből), s gyanítom többé elő sem forduló élmény, éppen ezért meglehetősen értékes is.

3. Mi a kedvenc ételed, italod?
Nem tudom. Ha olyat kell mondani, amit akármikor ehetek, akkor azt mondom, a tejszínes pulykamell. Ha olyat, ami azért nagyon nem mindennapos, akkor meg a roston-libamáj fokhagymásan, krumplipürével, ami pedig a kettő között van elérhetőségben, az az indiai fűszeres nemtommi... na, nem tudom a nevét, de valami fűszeres, testes szószba ágyazott ez meg az.
Ital? A kávé, melange formájában a legjobb, de sokszor nem jut eszembe, hogy ezt kérjek, csak akkor, mikor már hozzák ki a tejeskávémat mely a másik, amit gyakorta iszom, úgyhogy többnyire csak álmodozom róla. S bár nem igazán szeretem a kávét, mégis vödörszámra iszom.

4. Milyen állatot tartanál, ha lenne rá lehetőséged?
Am/.
S ezzel meg is válaszoltam, egyrészről. Másrészről viszont azt kell mondanom, hogy nekem nem lenne állatom, mint ahogy nincs is, hiszen Am/ Csaba kutyája. Még az önként beköltözőt sem látom szívesen, nem még én hoznék ide bármit is! Jobb mindenkinek, ha nem tartok állatot, azt hiszem, értem azt úgy, hogy a jószágnak is, és nekem is.

5. Mi az ami a legjobban felbosszant a hétköznapokban?
Felbosszant? Semmi. Mindent azonnal lereagálok, s talán ez bosszankodásnak tűnik, de valójában nem az, mert épphogy azt akarom elkerülni, s kerülöm is a kimondással. Amin viszont tagadhatatlanul leakadok és megtorpanok azon nyomban, az a rosszindulattal párosult butaság. Ezt a kombót nehezen viselem, s egyáltalán nem tolerálom, pedig az átlagnál sokkal toleránsabb vagyok. (Ezt nem én mondom csak úgy, hanem felmérettetett, s kiderült, na.)

Az öt meghívott, hogy másnak se legyen könnyebb a helyzete:

1. Tagore
2. Dilong Éva
3. Alouette
4. Mark'yhennon
5. Mahutani

Daewoo-t is meghívnám, de úgyse gyön. Pedig ha feltenne képet, tán megismerném legközelebb, mely indíttatás Dilong Évánál is azonos. Ugye ezt nem kell magyaráznom?!

.. ne vegye magára, ugye. Ám, ez az enyém, ráadásul még egy kézfogás is játszik a dologban. Na.

Elnézést kértem, talpig zöldben -majdnem, na-, de nem volt ez mindig -színét tekintve- így ugye.
Hiszen készültem én erre a jeles kulturális eseményre egy ideje, kaptam a ZP-ből a hírleveleket, mindenfelől az infókat, mindent el is olvastam, de valami varázslat folytán az bírta elkerülni figyelmemet, hogy egyértelmű áthallás okén, kéretek zöldben megjelenni majd.
Hmmm...
Pénteken felmentem gyerekeimhez, akik ablakából olyan a kilátás, de olyan, hogy azt hittem elalálok menten, s mely kilátás egyes embereket bősz haragra gerjeszt, engem pedig -s talán ezzel együtt, de semmiképpen sem ez az elsődleges ok- hatalmas riszpektre.
Szép hely Budapest. Pontosabban szép helyek sokasága van jelen fővárosunkban. Na.

Szóval, ott voltam náluk, megnéztem a lakást, körbejártam, konstatáltam, hogy a fürdőszoba átjáró funkciót is betölt, meg geyáltalán körülnéztem. Szóba került a vasárnapi dolog is, és felhívták figyelmem, hogy ugye zöldben megyek!?
Hmmm... gondoltam. És persze azt is, hogy öööö... meg ilyenek... mert ugye az tény, hogy 1) elolvastam, esküszöm, oszt pont ez kihullott? 2) akár rá is jöhettem volna, egyedül az én okos kis fejemből belőle, hogy ha már Zöld Pardon, akkor mehetnék ennek megfelelő színű akármiben is.... de nem, naná, hogy nem jutott eszembe, így ott, akor, mikor egyik mutatta zöld tornacipőjét esett le, hogy ja, ööö...
Nos, ennek szellemében mikor elbúcsúztunk, s ők mentek dolgozni én meg sürgős kvzási dolgomra, a szomszédjukban lévő turiba mentem előbb és átnéztem a kínálatot. Adatkábel híján nem tudom felteni az eredményt, csak elmesélhetem.



/Ez nem az, s az enyém gombos, nem patentos, ráadásul zsebes is, de a színe teljesen korrekt, innen van ez, e/

A külöbség, mondom, az egyik, hogy az enyémen zseb is van. Ültem, vagy épp álltam, ezt nem tudiom már pontosan a tüntetésen s valamiért végignéztem magamon. Elhűlve láttam -de komolyan, jeges rémülettel-, hogy basszus, hol a zsebem!!!???
Mert kettő volt! És most csak egy van!!! Hová lett??

Öööö... jól van na... tudom, de akkor is, az a jeges marok, ami a torkomat szorította ezen felfedezéskor, az, na az haálos volt.
Persze, hogy tudtam. Ha most nincs, eleve nem is lehetett rajta, de akkor is, ez engem hidegzuhanyként ért, mert ezzel a meggyőzpősem dőlt meg. Mert beugrott az is, hogy mikor a buszra vártam s készítettem elő a pénzt és a MÁK kártyát, még azon gondolkodtam, hogy jobb vagy bal zsenbembe tegyem azokat az INGEN, mert a nadrágom zsbetelen s egyik kezemben mankóval, előre meg kell koreigrafálni a dolgokat. Akkor nyugodt szívvel a jobb mellett döntöttem, s most kell rájönnöm, hogy bakker, NINCS IS A MÁSIK OLDALON!!!
Borzalom. Aninak el is panaszoltam ezt, és -nem értem- nem értette. :))
Aztán pesrze még a nap folyamán vagy ezerszer... de továbbra sem tudta kellően átérezni a probléma nagyságát... nem is értem...

Szóval, ismét egy bizonyíték arra, hoyg az ember nem változik, hiszen az én agyam sem nő ki újra a fejemben... erre csak egyszer adatott lehetőség, amit egy busz "elrendezett"...

Osztán, ahogy telt az idő, besötétedett, és csatlakozott hozzánk egy fiatalember, akinek a nevére sajna nem emlékszem, de a kézfogására annál inkább. És a szemembe nézett, amint vasmarokkal megszorította kicsiny, s virsliujjakkal ellátott kacsóm. Nos... nos. Amint látta, szűkkörű társaságunk másik két nőtagjának is igen tetszett ez a meglehetősen férfias felépés.
De ezen gyorsan tovalibbentem, hiszen ELVESZETT A MELLYEMRŐL A ZSEBEM!!!
Ehhh....

Utolsó fellépő a Hiperkarma volt. Régi emlék. Alma emlék.

Bérczesi Robi érdekes figura. Nagy kár érte, ha... ha megeszi a rock&roll. Mint ahogy a sor már-már végtelen.

Ráadásul zöld...

Címszavakban megint, mert késő van.



/Ilyen matricám is van, ez konkrétan ehunnan, ni/

Kezdődött egy kicsiny buszsofőr asszóval, mert megint nem ülhettem előre, de ezen tovalibbenve eljutottam indulási pozíciómba, Zsámbékra.
Ott aztán beültünk öten a remek -nem lukas alvázú- Derbybe és kicsit késve ugyan és szardínia szorosságban megtöltve azt, elindultunk a célhoz.

Simán oda is találtunk, de a biztonság kedvéért tettünk négy-öt tiszteletkört a rakparton, mielőtt leparkoltunk, s csatlakoztunk a Novák Péter szerint akkor 35.000 fős egybegyűlt tömeghez.
Még nem volt este, így még tudtuk dokumentálni a helyet, íme:





Novák Péter volt a szpíker, aki egy emblematikus figura, akárki akármit mond. (...mondd, mondd...) Mire a Quimbyhez értünk, sőt, már Lovasi alatt is, felszaporodtunk vagy 40.000 főre. Sok jó ember és a kis hely, ugye...

Volt Somló Tamás, majd Irie Maffia Sound System majd 30Y és Magna Cum Laude is.



De hol volt a HS7 és hol volt az ASS?? (Na, ez a kérdés végig és még most is, ott dobolt bennem...)

Aztán Quimby...
Látni Kiss Tibit... igaz, csak a kivetítőn, de akkor is... amint a megafonba mondja a magáét... ahogy fogja a mikrofon állványt... ahogy a gesztusok váltják egymást az arcán... pedig csak a kivetítőt láttam.... anno a Lyukban karnyújtásnyi távolságban állt, s láttam ugyanezt...
"Kinyitott a kávéház
Kb. öten kinn állnak
Szőke angyalok
Kávézaccot kínálnak
Van még egy kis maradék
Gyűjtögetők
Jöjjetek
Ne legyetek má' olyan
Sápadt arcú emberek "

Rétvári Bence légy üdvöz! (Csak mellékesen jegyzem meg...s) kérdezem, miért is zavar ez a hely?

Kell a közösségi hely. Kell.

Szétálltam a térdeim, de Ani, Panka és Ricsi hoztak nekem széket, így időnként -mikor végképp nem bírtam tovább- leültem. Persze akkor még a kivetítőt sem láttam, így inkább felálltam, most meg próbálom helyreállítani az este eredményét.

Mely nemcsak ennyi, ennél sokkal több. Nekem. Kicsit sírtam.
Hogy a lábaimtól, vagy attól, hogy miket élesztett fel bennem ez a hely, ez a túra, azt nem tudom. De lehet, nem is fontos.
Ahogy én sem vagyok az, ám az, hogy eljutottam ide, az mindenképpen fontos.
Köszönöm Ani, köszönöm Panka, köszönöm Ricsi!

A PUF-ot lekéstük, mert kicsit későn indultunk. Pedig Lesko' is a múltam része.
 

"Ha más az agynak, más a szívnek..."

'89 Fekete Lyuk. Itt akár mi, Csaba, Zsolti és én, ott is lehettünk akár, mert akkor mi stabil látogatók voltunk már ott és maradtunk is néhány éven át.

Köszönöm.

A képzelőerő és az emlékek segítenek megszökni a szkafanderből.

Mozdulatlan utazó a magánytól partra vetve.

Tanulás. Nem feladás.
Tanulás.
Tanulás. Nem...
...nem feladás...
nem...
..feladás...
Tanulás....

Csak egy jegyzet, egy ismertető. Nem több.

Itt, nem több.

Szkafander és pillangó

 

Tanulás. Nem feladás.
Tanulás. Nem
... feladás.
Tanulás.

A képzelőerő és az emlékek. E kettő segít megszökni a szkafanderből.

Nekem ezt jelenti.

Ask me!

Tegnap jött szembe velem ez székes fővárosunkban.



/Ez a kép nem az amit konkrétan láttam, mert nem fotóztam le, de ilyen, na, ez ehunnan, ni/

Nekem tetszik, nagy magányomban élesen vigyorogtam a nyílt utcán ennek láttán...
 

Hmmm...


Ennek szellemében jegyzem a mait.
Szokás szerint egy tonna papír okosságot tömködtek postaládánkba, beevickéltem a batyuval és nekiültem kávézni, közben komótosan átnyálaztam a pakkot, hogy vajh van-e benne bármi érdemesnek mondható. Találtam igen jutányos áron mosószert de asszem nem ez a legfontosabb dokumentálandó részlet, így lépek is tovább.
Ilyen-olyan reklám szötymő, kisebb-nagyobb kiadásban, s köztük egy A4-es formátumú, színes, őszi levelekkel keretezett meghívó, kedvcsináló a BKK kiadásában.
Barátság Kulturális Központ, ugye.
Volt időm, hisz nyammogtam a kávén, így átnéztem a három nap programját, mely a Nyárbúcsúztató - évadnyitó Ramazuri névre hallgat, s ideje 2011. szeptember 16-18.
Vagyis holnaptól. Hmmm....

Mielőtt folytatnám, megjegyzem, hogy múlt héten vasárnap volt itt Magna Cum Laude koncert, mely szintén -bár egy hangyányival kisebb éllel- vonzott magához, mint a jelen felfedezett esemény. De vissza a mába.

Szóval ilyen tárlat, olyan előadás, halászléfőző verseny és a többi. Kávém ittam, egyre csak fogyott, de még volt.
Aztán lapoztam s elakadt a korty a torkomon.

  /Innen/

Vendégek:Behumi Dóri, Németh Juci, Kollár.Klemencz László, Keleti András, Kiss Tibor.

Mondjam?
Mondanom kell?
Mondanom kell, hogy miért? Hogy mit? Hogy "hiszen Te élsz! Én nem, csak működöm."... Szóval, mondjam? (Kiss Tibi hangja a Hangjaim sorában...)

Kiss Tibi, akit megevett a rock & roll.

És én nem leszek ott. Mert nem tudok annyit gyalogolni, ráadásul talán nem is leszek itthon, de ez megváltoztatható, míg az előző, s valódi ok, nem az.
Ingyenes koncert.
Én meg öregszem, s egyre kevesebb esélyem van rá, hogy lássam még régi életem felsejlő árnyait, de emlékeztetőnek nagyon jó az ilyen rádöbb, csak emészteni kell a dolgot, de ahogy egyik szövegében mondja a BB:

"...a boldogságot megköszönöm szépen, a csalódások már nem bántanak régen"
/Budapest Bár: Átutazó vagyok/

Csak hát a sohamár érzése egy ideje ismét erőt vett rajtam, s mostanság annak konkrét jele is tapasztalható, így már nemcsak valami lelki defektus, hanem épp ellenkezőleg, a tananyag része, melyet ha nem bírok felfogni szép szavak ismételgetéséből, hát vaskos pofonokon keresztül kell megtanulnom.

Talán irigyelnem kéne azokat akiknek ez könnyebben megy. De én még ahhoz is egyszerű vagyok, mint egy bot; ha így, akkor így.

 

...eszterlánc...

Címszavakban persze, tekintve, hogy rezgő kocsonyának látok már mindent magam körül a fáradtságtól...
Autó híján volánbusz, majd villamos.
Aztán kis séta -vagyis én a kerekesszékemben ültem, Ani pedig tolt, s szegény küzdött a rég és többször lejárt határidejű akadálymentesítési kötelezettséget elmulasztó fővárosi önkormányzat fenntartásában lévő járdaszegélyekkel, útkátyukkal, melyek teljes összevisszaságban; értve ezalatt például olyat, hogy adva van egy kereszteződés a Parlament tövében közvetlenül, melynél az ott találkozó utak minden szeglete magas járdaszegélyekkel ellátott, s a köztük lévő úton adva van egy járdasziget, mely viszont akadálymentes, hisz több irányban kellően s pontosan ellátott kerekesszékkel is járható bejárókkal épített- majd egy telefon, és találkozás azzal a maroknyi emberrel, akikkel a háló adta lehetőséggel élve jó ideje tartjuk a kapcsolatot, s akik révén odamerészkedtem.

Cirka ugyanazt gondoljuk a jelen helyzetről, s legfőbb egyetértés abban van, hogy el kell mondanunk a véleményünk, illetve ki kell állnunk amellett.

Élőlánc a Parlament körül







Tanulság?

Kormánypártok nevében csak nyikhajok és csak párban jelennek meg.
A cigánymeggy ágyas pálinka jó.

A csípőm, az órákon át tartó kerekesszékes jelenlétet nehezen tolerálja.

Ahogy az is tanulság, hogy kicsi a világ és az is, hogy rájöttem -egy beszélgetés kapcsán, melyet ott a téren folytattam- miért is nem féltem a tüntetés-szüzességem elveszítése miatt.
Jó, hogy ez megfogalmazódott és jó, hogy ott voltam.

Köszönöm.

József Attila után szabadon,  fészen találtam.

VEZÉRÜNK SZÜLETÉSNAPJÁRA!
(József Attila után szabadon)

Húsz évre végre lettem én
Fülkék ura, kemény legény!
Egér - vezér.

Reszkessen mind a macskanép
Uralmuk volt itt épp elég:
Böszme - eszme.

Aki velem egyet nem ért,
Fizetni fog majd mindenért,
Ebül - repűl.

Helyükre űl majd sok komám,
Osztozik gazdag lakomán,
Éhes - méhes.

Nem jut a népnek több falat?
Ezért kell minden köz falat
NENYI- teni.

Nem ad a bank több maszlagot?
Rájuk csapok, oszt jónapot,
Blamázs-bagázs.

"Legyen itt minden nemzeti!"
Ki ellenáll, felökleli.
Magyar-agyar.

"Narancs szin minden éjjeli!"
Ki tudná mind átfesteni!
Viktor-piktor.

Ha örül Horn és Antall úr,
Hogy győzőnk semmit sem tanúl.
Sekély e kéj.

Én egész népemet fogom
Megszerzett kétharmados jogon,
Hülyi-teni.

....................................

S bár születésnapja nem ma van, de szeretett vezérünk élete ünneplendő az év minden szakában, tehát így, az ősz közeledtével is időszerű. Ami viszont meglepett, vagyis dehogy lepett meg, mert egyrészt tudtam róla, csak naná, kiesett, másrészt meg madarat tolláról örök igazság léte okán statikus igazságként vettem tudomásul: szeretve tisztelt, hős vezérünk szülővárosom díszpolgára 2006. óta.
Esztergom jobbat érdemel. Sokkal jobbat.

És mi is.



/Büszke vezír itt/

Igen, viktor, itt az idő! Jól látod.

No, és persze, Érik a gyümölcs.

De most ez csak beugrott, néhai életem árnyaként, hisz John Steinbeck alakjai -úgy tűnik- olyan mély nyomot hagytak, hogy még a maradék is fontosnak tartotta megjegyezni ezt.
Néhány napja fura neszezést hallok éjszakánként, de mivel Am/, minden kutyákok legkutyábbika oly kézenfekvő magyarázatot nyújt az ilyetén kérdésekre, nem igazán törődtem vele.

Aztán valamelyik este -pontosan tegnapelőtt- a bezárt ajtajú szobámban hallottam a gyanús zajt, így nyilvánvaló volt, hogy parajelenségről vagyon szó, hisz házőrzőnk éppen a nappaliban nézte a tévét...


/Rágott alma világ innen/

Rájöttem, mi is lehet az a természetfeletti jelenség, mely ilyen hanggal jár.
Gondoltam, cseles leszek és mintegy meglepve őt, hirtelen felkapcsolva a villanyt, ráhozom a frászt, s így is tettem.
Nos, ez az egér nem egy beszari kölök, meg kell mondjam. Az tény, hogy a minap az ajtó zsanérjából kihullott, s a sarokba gurult néhány centis kis tengellyel nem játszott tovább -ahogy tette azt addig, s amire éles fülemmel felfigyeltem-, de nem tűnt sokkoltnak, sőt, mégcsak berezeltnek sem. 
Meglapult ott az ajtóban, rám nézett és várta a következő lépést. Szemeztünk egy kicsit, majd elunta a láthatóan döntésképtelen voltom, s ment a dolgára.
Na már most. Én meg azóta azon töröm mikroszkópikus agyam, hogy hogyan szabadulhatnék meg kéretlen lakótársamtól.





Szóval, kellene valami ötlet, mely segít az egértelenítésben, de megkíméli az egyetlen férfit a házban.

Nagyon elfáradtam ma, pedig szokás szerint gyakorlatilag nem csináltam semmit.
A munkát előbb egy, majd önként és dalolva hozzá csatlakozva még kettő ember végezte, én pedig igyekeztem legalább a látszatát fenntartani a magam hasznos voltának ... így feszt láb alatt voltam, s az órákon át tartó –hármuknak is irdatlan feladat, melyet még én is nehezítettem-, munka eredménye … egy korszak vége.

Erre, a mai lánc, kézzelfogható feladat-csokor lényegére, most döbbentem rá, mert eddig csak a tényeket láttam, a dologi oldalt, s nem gondoltam bele ennek mélyebb, vagy csak más síkon leledző értelmére.
Pedig ez a legfontosabb.
Talán most sírnom kéne. De egyrészt annyira fáradt vagyok és annyira fáj a csípőm (térdeim, talpaim…), hogy most ez biztosan nem fog bekövetkezni, másrészt, a döbbenettől szinte jéggé fagytam.

Nagyobb lett a tér.
Egyrészről.
Másrészről viszont, lezárult egy korszak, és a lehetőségét is megszűntnek kell elkönyvelnem magamban annak, hogy valaha is lesz ez még így se…
Volt már jópár ilyen rádöbbenésem, hiszen én a lassan alakuló, finoman változó dolgokból nem vagyok képes érteni, ha cizelláltan fogalmazok, azt kell mondjam, naiv lélek; de ha maradok a valóság talaján, azt, hogy síkhülye vagyok. De amit meg kell tanulnom, azt megtanítom magamnak, akkor is, ha váltig ellenállok. Ezért vannak a rádöbb-ök.
Nem morális, tehát nem a jó-rossz, minőségbeli osztályozás a lényege ezeknek, hanem csak az, hogy léteznek. Mert ha mást nem is, de ezt (már) megtanultam, lecke van, s azt én elsajátítom, ha így, agy nélkül is, de magamévá teszem, s láthatóan próbálkozom a lassan, viselhető adagokban tálalt epizódokkal, mint ahogy aztán az is nyilvánvaló (már), hogy siket fülekkel állok a már-már ordítva közölt dolgokkal szemben, ezért alkalmazom magam felé a sokk-terápiát.
Mikor mi az eszköz ehhez, melyet választok, s mit sem tudva róla, alkalmazok magam felé/ellen. Mint most is.

Persze, akár azt is mondhatom, hogy a dolgok alakultak úgy, no és azt is láthatom, hogy mennyivel jobb így nekem, ahogy azt is, hogy semminek sincs jelentősége.
Ám, akár észre is vehetem.

Köszönöm Ani, köszönöm Panka, köszönöm Ricsi!

Még persze nincs teljesen kész minden, de ami az én részemet illeti, mégis. Tudom a jelentését. S szólt a varjú, soha már...