Szükség van erre a pólusra. Elengedhetetlen, hogy ez a vonal is mérhető mértékben képviseltesse magát a magyar politikában, sokkal fontosabb, mint a Munkáspárt vagy akár az elvakult, szemellenzős környezetvédők (segítek, hogy érthető legyen: ha csak "valami ellen" dolgozunk, abból nem lesz előrehaladás, ennél komplexebben kell ezt is kezelni).

Milyen helyzetben is van az SZDSZ? (Hangsúlyozom, nem vagyok politológus, sem szociológus, de még bármily más "lógus" sem, pusztán egy a sok-sok magyar közül.)
Gyakorlatilag most annak örülhet, hogy van. Pusztán, hogy létezik, hogy jegyzik még. És a még remélem, erős túlzás. Ennek szellemében szól Az SZDSZ-megmaradás törvénye című cikk. (Akkor is, ha az az oldal nem a balra tartsról, de mégcsak nem is a középre rendeződés mellé letett voksáról híres.)
Tehát nem tűnik el. Nem egészen. Lesz, mint a KISZ vagy a Bogyósgyümölcs Termelők Kiskunsági Pártja?
Vagy összeklapja magát és visszaemlékszik arra az időre, mikor még tudta, hogy miért is van rá nagy-nagy szüksége ennek az országnak. Mert igen, válogatás nélkül mindannyiunknak kell az SZDSZ. Neked is, aki egyetemre jársz, neked is, aki gyárakat tart fenn, neked is, aki óvónő, neked is, aki olvasni sem tud, neked is, aki árpádsávos zászlót lobogtat, neked is, aki zsidózik, neked is, aki tanítja a gyerekeimet, neked is, aki egy életet végigdolgozva most a nyugdíját számolgatva várja a hó végét, neked is, aki kisvállalkozás tulajdonosaként úgy érzed, hogy a beled kidolgozod, nekem is, aki vörös hajú, szemüveges, nagyszájú, dagi kislányként megtanultam mi a kirekesztés.
Ha már nem emlékszel, itt egy rövidke film. Nézd meg, s aztán mondd, hogy igazam van-e!





Én emlékszem és tudom, mit kell tennem.
Türelmem végtelen, időm, mint a tenger.

Viszont az SZDSZ ideje -hacsak nem tesz valamit, akit illet- igencsak a végét járja.

Szóval, mi lesz veled SZDSZ?

Mi lesz velem, ha az SZDSZ eltűnik?


.......................................

Eredeti megjelenés: 2009-10-03 16:43. Most sem tudok mást mondani, legfeljebb hozzátennék annyit, hogy már elbizonytalanodtam.

Itt, még talán hittek magukban:

Valóban eltűnt?

Horn Gábor 2008. április 6-án így beszélt a hvg-nek. Érdemes megnézni a videót, és el kell gondolkodni a közelgő választásra adott jóslatán.


 

Ha már...
Talán mehetne ez is a 'Mit jelent nekem' sorba, de ez más. Nem film, nem zene, ez a kőkemény valóság. Ma. Itt.

Mikor az ereimet festették az ÁEK-ban, a plasztikai sebészet egyik nővére mondta, hogy milyen macera neki bejutni ilyenkor a munkahelyére. Mert igen, ez már nem egyszeri eset, ugye.

Én értem a problémáikat. Megértem a felkháborodást a végkielégítésként kifizetett milliók miatt, megértem a buszok állapotát, de kurvára nem tolerálom a módot, ahogy ezt kezelik.






















Baromira ráérnek.

Én meg nem. Gyerekem tegnapelőtt Pesten aludt egy osztálytársánál, hogy ne kelljen a várhatóan káosz szinten működő közlekedésben, másnap reggel bolyongania.

Mára várt egy kedves hölgy, kerek pocival, benne Lilivel, és egy kupac almáspitével. BKV kedves meg elintézte, hogy nem jutok el hozzá. Bakker.

Itt ragadtam a HÍR Tv-n. Nem szokásom, de most kíváncsi voltam a véleményükre. Érdekes. Azt mondták, hogy a buszsofőrök átlagfizetése bruttó 230.000-250.000 Ft/hó.

Erre most azt mondanám, hogy no comment.

/Baromi műszaki hibás és ráérős buszok innen vannak/


Kikérem magamnak, hogy elmaradt az almáspite túrám!

 

De nem eszperente lesz ez, mert ezt nem lehet ebben vezetve megejtenem.

Huh.

Szóval, csütörtökön (ma szombat van, ugye) reggel Dorkával bementem az ÁEK-ba, hiszen nagy nehezen kiegyeztünk ebben az időpontban.

Megint külön szobát kaptam -most az 1. számút-, ugyan az ágy nem volt megvetve, de lévén ott fotel, asztal, hűtő, tévé, így ellébecoltam azt az egy-két órát, mire sikerült megoldani ezt a kérdést.

Örültek, hogy bementem, engem viszont ez nagyon is meglepett, mert ennek az elérése kisebb polgárháborúba került nekem, de sebaj, fő, hogy ott voltam.
Mikor meglett az ágyam, belebújtam csinos snoopys hálóingembe, és kényelembe helyeztem magam. Jött a nővér vért venni.
Hát, nem ecsetelem pontról-pontra, csak annyit mondok: a végén egy féltenyérnyi zöld és két kisebb kékeszöld folttal gazdagabban maradtam a helyemen a nővér meg egy később hívott doktornővel együtt, üres kémcsövekkel volt kénytelen ott hagyni. Azzal a felszólítással, hogy van fél órám egy másfél literes ásványvízes palack kiürítésére -na nem a lefolyóba, hanem meginni annak tartalmát-, s akkor újra próbálkoznak.
Hősiesen megittam az egész üvegniyt, a végén már minden bajom volt, de legyűrtem, s lám, győztem, mert egy szúrással sikerült megtölteni a 3 kémcsövet. Én is és a nővér is elégedett lehetett.
Aztán nyugi volt egész délután, néhányat telefonáltam, tv-t néztem, olvastam (szégyenszemre most olvastam csak ki Veronika történetét, s amennyire tetszett a történet maga, a könyv eleje, annyira utáltam a végét, olyan, mintha egy olcsó bulvárlap vezércikke lenne... broááá, hogyúgymongyam), szundikáltam.
Az előzetes egyezkedés során azért kellett volna legkésőbb 8-ra bemennem, mert a vizsgálatom 8-ra volt kiírva. Nos, ehhez képest negyed 11 után jött értem a beteghordó. Nem székben, netán ágyon, gyalog mentem le a két emelettel lejjebb lévő műtőbe. Érdekes volt. 
Ott, az előtérben vártam vagy 20 percet, majd 3/4 11-kor behívtak. Levetkőztem s akkor már felevickéltem egy tolóágyra, de csak azért, hogy a három méternyire lévő műtőig, s azon belül az asztalig eltoljon kedves kolléga. Ott pedig átakrobatáztam a helyemre, halált megvető bátorsággal. Kaptam csinos szájmaszkot és még csinibb sapit, aztán letakartak egy nagy kék nejlonnal, beállították a monitorokat valamint a karom, a jobb karom, ami már addig is kissé megviselt volt, de ennyi baj legyen, ugye.
Kaptam egy Lidocain injekciót, ode a könyökhajlatba, s kezdték is a dolgot. Kérdezték, hogy milyen magas vagyok, mondtam, azon kezdtek el sopánkodni, hogy lehetséges nem lesz olyan hosszú katéter.



























Mert ugye onnan -a jobb könyökhajlatból-, az arra futó artérián át mennek le a medence vonaláig, ahol is majd kiengedik abból a kontraszt anyagot, mellyel láthatóvá válnak az azt szállító erek. Tehát kis kutakodás a raktári készletek között, s ugyan kicsit vastagabbat, mint szerettek volna (nem 5-öst hanem 6-ost), de legalább hosszúságban megfelelőt találtak egy darabot, így kezdődhetett az érdemi munka. Már egy jódarab benn volt a karomban, mikor megkérdezte a doktor, aki a vizsgálatot csinálta, így akinek a kezében voltam, hogy mi történt velem.
Mondtam.
Egy megjegyzése volt:
- Persze nem volt bekötve. Naná.

Hmmm...

- De. És a három gyerekem is be volt kötve, a férjem is, aki meghalt. És nem száguldoztunk.

MIÉRT? MIRE JÓ EZ?
Arra a válaszra jutottam, hogy csak és kizárólag azért tette ezt a megjegyzést, hogy neki az azutáni ~23 másodperce az elégedettség jegyében teljen, hogy ő most megmondta ennek az idiótának, ő a faszagyerek! Mert más célja ezzel nem lehetett, teszem azt, ha egy olyannak mondja, aki valóban elvből, vagy tudomisén idiótaságból nem használja az övet, akkor azt gondolja, hogy majd egy ilyen megjegyzés után beköti magát?
Még egy ilyen felfújt hólyag sem hihet ilyet. Egyszerűen csak azt élvezi, ha belerúghat az emberbe, néhány másodpercig elégedett lehet magával.
Legyen neki.
Még megkérdezte, hogy miért is kell ez a vizsgálat. Elmondtam. Erre is volt egy kedves megjegyzése:
- Nem tetszik a lába? Minek ezt plasztikázni?
Komolyan, az, hogy én azt hiszem, vagy Gipsz Jakab azt hiszi, hogy a plasztikai sebészet kizárólag szépészeti beavatkozásokat jelenthet, az egy dolog, de hogy egy orvos is ilyen szimplán gondolkodjon! Az legalábbis érdekes. Vagy az is lehet, hogy ez is a tőle számomra kiporciózott büntetés része volt még. Ismét csak azt mondom, hogy legyen neki.
Kiderült, hogy egy ér hiányzik, a többi megvan. Ugyan még Tamás főorvos az osztályon, s főleg Lóderer doktor (megjegyeztem, "löbetűs doktorbácsi" nevét, höhö) nem értékelte ki azt, de nekem ez annyit jelent, hogy tán műthető az a környék. Holnap (azaz hétfőn), hívom az osztályt, s érdeklődöm.

Ja, és érszűkületem van. Nocsak. Ezt is ki kell majd vesézni. De ez egy másik történet.

Délben kerültem vissza a szobába -fölfelé már toltak, ágyon, mert megkérdezte a tologatós ember, hogy nem haragszom-e meg, ha ágyon visz fel, mert van, aki kikéri magának a fekve szállítást, de miután szédültem kicsit és a lábam furi érzeteket keltett, így én kértem, hogy hagy ne kelljen gyalogolnom az ágyamig-, ott várt a reggelim is és már az ebédem is, úgyhogy be az ágyba, kicsit pihegtem, majd megkajáltam.
Nővér megcsinálta a szekrényem, hogy ne kelljen kikelnem az ágyból ebédelni, így abszolút kényelmesen is költöttem el a sült krumpliból éa kolbászkából valamint csemi ubiból s valami leveskéből álló ebédem.
Úgy volt, hogy mehetek haza aznap délután, csak négy órán át feküdnöm kell, valamint a sárgadinnye méretű nyomókötést nem szedhetem le estig a karomról, onnan, ahol a katétert bevezették. Úgyhogy kedves ismerősöm, jelesül Fura Péter felkészülten várta, hogy munka után hazaszállíthasson majd engem, s erről még időben kapjon értesítést. Ennek megfelelően hívtam is őt, s annyiban maradtunk, hogy akkor 4 körül, mikor indul, felhív még.
Ez akkor elrendezve. Remek.
Fejem kicsit fájt, de nem volt vészes.
2 körül jött a vizit, s az éppen aktuális orvos, megnézve a lábam, közölte, hogy ő ugyan engem ki nem enged így, legkorábban szombaton, de jobban örülne ha hétfőn. A fejfájást mondtam neki, ő pedig azt felete, hogy mindjárt küld nekem tablettát annak elmulasztására, hisz ez egy létező mellékhatés, teljesen jogos a dolog.
Újab csavar, akkor maradok hétfőig, ennek megfelelően próbáltam elrendezni a dolgaim. Telefon erre is meg amarra is, mert rájöttem, hogy egyik kézben mankóval, másikban húzós bőrönddel nem fog menni nekem a metróban a mozgólépcső, momentán pedig taxira nem fussa, ugye, vagyis újra átszervezés, szombatra találni fuvarost. Mikor ez megvolt -szegény, kedves Botika személyében-, mentem, hogy erről felvilágosítsam az orvosokat is. Megértéssel fogadták újabb macerám, rákérdeztem a fejfájótlanító gyógyszerre, mondták, hogy menjek vissza, mindjárt kapom.
Oké. Ledőltem és el is szundítottam kicsit, mert a telefon csörgésére ébredtem, de olyan szaggató, ordító, idegtépő fejfájással, hogy még fényes pöttyöket is láttam, melyek gyakorlatilag elrakarták teljes látóterem. fasza. Nem mertem felkelni, mert közben még mintha szédültem is volna, így csak vártam.
Majd mikor egy órával később annyira stíbilnak éreztem magam, kimentem a pulthoz. Mondtam, mi van, erre megkérdezte a nővér, hoyg nem lesz az sok, nemrég kaptam. Kijavítottam, hogy csak kértem, nem is egyszer, de kapni sajna nem sikerült, így most kérem azt a bogyót, de ízibe. Kaptam, kettőt is.
Bevettem, s íme, nem robbant szét a fejem.
Tévéztem, aludtam. Másnap délben levehettem a sárgadinnyét a karomról, összepakoltam és vártam Botikát. Megkaptam a papírjaimat is és mikor kedves sofőröm telefonált, hogy jön, lassan összeszedelőzködtem, majd lesétáltam az épület elé -pici babája is van otthon, így azt gondoltam, ha nem muszáj ne sétafikáljon már kórházban, elég ha mellettem kénytelen ülni a kocsiban az az áldott jó lélek-, tök jól kiszámoltam, mert nem kellett többet várnom 3 percnél s már jött is.
Börleszk. De most kivételesen nem én, hanem Botika hozta formáját, s két karját kitárva örömkiáltások közepette jött felém, mintha rég nem látott szerettét kapná vissza a kórházból. Éééérdekes egy fickó, tán mondtam már.

Ja, még jó, hogy egy nappal tovább kellett benn maradnom, hisz reggel a fogmosás közben láttam meg a tükörben, hogy egy túlvilági vörösfejű rém néz vissza rám. Bakker. Allergiás vagyok a vizsgálatnál használt kontraszt-anyagra. A karjaim, a combom, az arcom, de még a hajam alatt is rengeteg pici piros pötty, néhol összeértek s így egy nagyobb szigetecskét alkottak, amúgy szűziesen fehér bőrömön.
Kimentem a pulthoz, s szóltam. Megnéztek, kikérdeztek, hogy fulladok-e, majd mikor erre nemleges választ kaptak elláttak néhány üvegcse Ca injekcióval, hogy azokat igyam meg -egyenként- s mehetek. Jobban is lettem tőlük, míg benn voltam a kórházban hármat fogyasztottam el, itthon pedig az utolsó kettő már csak néhány percre enyhítette a már lángokat szóró bőröm kellemetlen érzését.
A torokgyulladásomkor kihívott ügyeletes jól leteremtett, hogy minek hívom ki ilyen szarságért, úgyhogy most nem mertem telefonálni (gyávulok, bakker), viszont gyalog sem tudtam elmenni, mert zuhogott az eső, így a barátnőmet kellett riasztanom. Ő elvitt, ahol is kaptam két injekciót és egy receptet, amit ki kellett váltani a városban (oda már sehogy sem jutottam volna el egyedül), s azt, hogy hívjam őket nyugodtan bármikor, kijönnek. Hö.
Berta szeriont olyan a bőröm, mint egy öregasszonynak, piros és bütykös. De legalább nem viszket már nagyon. Ez is valami.
A kiütések nem múlnak, úgyhogy lehet meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy így maradok. Ráadásul már mindkét karomon szét van durrantva egy-egy véna, így mindkettő fáj és színes mintákban pompázik.
Sebaj! Holnap megyek és megmutatom az eredményem a háziorvosomnak, s előtte még Editnek, a gyogyótornászomnak, aztán hívom az osztályt, hogy mi lesz a továbbiakban.
Ügyes vagyok. Kicsit színes, és pöttyös, de nagyon ügyes. Ugye. Hö.


/Katéter képe innen, ni/

De nem eszperente lesz ez, mert ezt nem lehet ebben vezetve megejtenem.

Huh.

Szóval, csütörtökön (ma szombat van, ugye) reggel Dorkával bementem az ÁEK-ba, hiszen nagy nehezen kiegyeztünk ebben az időpontban.

Megint külön szobát kaptam -most az 1. számút-, ugyan az ágy nem volt megvetve, de lévén ott fotel, asztal, hűtő, tévé, így ellébecoltam azt az egy-két órát, mire sikerült megoldani ezt a kérdést.

Örültek, hogy bementem, engem viszont ez nagyon is meglepett, mert ennek az elérése kisebb polgárháborúba került nekem, de sebaj, fő, hogy ott voltam.
Mikor meglett az ágyam, belebújtam csinos snoopys hálóingembe, és kényelembe helyeztem magam. Jött a nővér vért venni.
Hát, nem ecsetelem pontról-pontra, csak annyit mondok: a végén egy féltenyérnyi zöld és két kisebb kékeszöld folttal gazdagabban maradtam a helyemen a nővér meg egy később hívott doktornővel együtt, üres kémcsövekkel volt kénytelen ott hagyni. Azzal a felszólítással, hogy van fél órám egy másfél literes ásványvízes palack kiürítésére -na nem a lefolyóba, hanem meginni annak tartalmát-, s akkor újra próbálkoznak.
Hősiesen megittam az egész üvegniyt, a végén már minden bajom volt, de legyűrtem, s lám, győztem, mert egy szúrással sikerült megtölteni a 3 kémcsövet. Én is és a nővér is elégedett lehetett.
Aztán nyugi volt egész délután, néhányat telefonáltam, tv-t néztem, olvastam (szégyenszemre most olvastam csak ki Veronika történetét, s amennyire tetszett a történet maga, a könyv eleje, annyira utáltam a végét, olyan, mintha egy olcsó bulvárlap vezércikke lenne... broááá, hogyúgymongyam), szundikáltam.
Az előzetes egyezkedés során azért kellett volna legkésőbb 8-ra bemennem, mert a vizsgálatom 8-ra volt kiírva. Nos, ehhez képest negyed 11 után jött értem a beteghordó. Nem székben, netán ágyon, gyalog mentem le a két emelettel lejjebb lévő műtőbe. Érdekes volt. 
Ott, az előtérben vártam vagy 20 percet, majd 3/4 11-kor behívtak. Levetkőztem s akkor már felevickéltem egy tolóágyra, de csak azért, hogy a három méternyire lévő műtőig, s azon belül az asztalig eltoljon kedves kolléga. Ott pedig átakrobatáztam a helyemre, halált megvető bátorsággal. Kaptam csinos szájmaszkot és még csinibb sapit, aztán letakartak egy nagy kék nejlonnal, beállították a monitorokat valamint a karom, a jobb karom, ami már addig is kissé megviselt volt, de ennyi baj legyen, ugye.
Kaptam egy Lidocain injekciót, ode a könyökhajlatba, s kezdték is a dolgot. Kérdezték, hogy milyen magas vagyok, mondtam, azon kezdtek el sopánkodni, hogy lehetséges nem lesz olyan hosszú katéter.





Mert ugye onnan -a jobb könyökhajlatból-, az arra futó artérián át mennek le a medence vonaláig, ahol is majd kiengedik abból a kontraszt anyagot, mellyel láthatóvá válnak az azt szállító erek. Tehát kis kutakodás a raktári készletek között, s ugyan kicsit vastagabbat, mint szerettek volna (nem 5-öst hanem 6-ost), de legalább hosszúságban megfelelőt találtak egy darabot, így kezdődhetett az érdemi munka. Már egy jódarab benn volt a karomban, mikor megkérdezte a doktor, aki a vizsgálatot csinálta, így akinek a kezében voltam, hogy mi történt velem.
Mondtam.
Egy megjegyzése volt:
- Persze nem volt bekötve. Naná.

Hmmm...

- De. És a három gyerekem is be volt kötve, a férjem is, aki meghalt. És nem száguldoztunk.

MIÉRT? MIRE JÓ EZ?
Arra a válaszra jutottam, hogy csak és kizárólag azért tette ezt a megjegyzést, hogy neki az azutáni ~23 másodperce az elégedettség jegyében teljen, hogy ő most megmondta ennek az idiótának, ő a faszagyerek! Mert más célja ezzel nem lehetett, teszem azt, ha egy olyannak mondja, aki valóban elvből, vagy tudomisén idiótaságból nem használja az övet, akkor azt gondolja, hogy majd egy ilyen megjegyzés után beköti magát?
Még egy ilyen felfújt hólyag sem hihet ilyet. Egyszerűen csak azt élvezi, ha belerúghat az emberbe, néhány másodpercig elégedett lehet magával.
Legyen neki.
Még megkérdezte, hogy miért is kell ez a vizsgálat. Elmondtam. Erre is volt egy kedves megjegyzése:
- Nem tetszik a lába? Minek ezt plasztikázni?
Komolyan, az, hogy én azt hiszem, vagy Gipsz Jakab azt hiszi, hogy a plasztikai sebészet kizárólag szépészeti beavatkozásokat jelenthet, az egy dolog, de hogy egy orvos is ilyen szimplán gondolkodjon! Az legalábbis érdekes. Vagy az is lehet, hogy ez is a tőle számomra kiporciózott büntetés része volt még. Ismét csak azt mondom, hogy legyen neki.
Kiderült, hogy egy ér hiányzik, a többi megvan. Ugyan még Tamás főorvos az osztályon, s főleg Lóderer doktor (megjegyeztem, "löbetűs doktorbácsi" nevét, höhö) nem értékelte ki azt, de nekem ez annyit jelent, hogy tán műthető az a környék. Holnap (azaz hétfőn), hívom az osztályt, s érdeklődöm.

Ja, és érszűkületem van. Nocsak. Ezt is ki kell majd vesézni. De ez egy másik történet.

Délben kerültem vissza a szobába -fölfelé már toltak, ágyon, mert megkérdezte a tologatós ember, hogy nem haragszom-e meg, ha ágyon visz fel, mert van, aki kikéri magának a fekve szállítást, de miután szédültem kicsit és a lábam furi érzeteket keltett, így én kértem, hogy hagy ne kelljen gyalogolnom az ágyamig-, ott várt a reggelim is és már az ebédem is, úgyhogy be az ágyba, kicsit pihegtem, majd megkajáltam.
Nővér megcsinálta a szekrényem, hogy ne kelljen kikelnem az ágyból ebédelni, így abszolút kényelmesen is költöttem el a sült krumpliból éa kolbászkából valamint csemi ubiból s valami leveskéből álló ebédem.
Úgy volt, hogy mehetek haza aznap délután, csak négy órán át feküdnöm kell, valamint a sárgadinnye méretű nyomókötést nem szedhetem le estig a karomról, onnan, ahol a katétert bevezették. Úgyhogy kedves ismerősöm, jelesül Fura Péter felkészülten várta, hogy munka után hazaszállíthasson majd engem, s erről még időben kapjon értesítést. Ennek megfelelően hívtam is őt, s annyiban maradtunk, hogy akkor 4 körül, mikor indul, felhív még.
Ez akkor elrendezve. Remek.
Fejem kicsit fájt, de nem volt vészes.
2 körül jött a vizit, s az éppen aktuális orvos, megnézve a lábam, közölte, hogy ő ugyan engem ki nem enged így, legkorábban szombaton, de jobban örülne ha hétfőn. A fejfájást mondtam neki, ő pedig azt felete, hogy mindjárt küld nekem tablettát annak elmulasztására, hisz ez egy létező mellékhatés, teljesen jogos a dolog.
Újab csavar, akkor maradok hétfőig, ennek megfelelően próbáltam elrendezni a dolgaim. Telefon erre is meg amarra is, mert rájöttem, hogy egyik kézben mankóval, másikban húzós bőrönddel nem fog menni nekem a metróban a mozgólépcső, momentán pedig taxira nem fussa, ugye, vagyis újra átszervezés, szombatra találni fuvarost. Mikor ez megvolt -szegény, kedves Botika személyében-, mentem, hogy erről felvilágosítsam az orvosokat is. Megértéssel fogadták újabb macerám, rákérdeztem a fejfájótlanító gyógyszerre, mondták, hogy menjek vissza, mindjárt kapom.
Oké. Ledőltem és el is szundítottam kicsit, mert a telefon csörgésére ébredtem, de olyan szaggató, ordító, idegtépő fejfájással, hogy még fényes pöttyöket is láttam, melyek gyakorlatilag elrakarták teljes látóterem. fasza. Nem mertem felkelni, mert közben még mintha szédültem is volna, így csak vártam.
Majd mikor egy órával később annyira stíbilnak éreztem magam, kimentem a pulthoz. Mondtam, mi van, erre megkérdezte a nővér, hoyg nem lesz az sok, nemrég kaptam. Kijavítottam, hogy csak kértem, nem is egyszer, de kapni sajna nem sikerült, így most kérem azt a bogyót, de ízibe. Kaptam, kettőt is.
Bevettem, s íme, nem robbant szét a fejem.
Tévéztem, aludtam. Másnap délben levehettem a sárgadinnyét a karomról, összepakoltam és vártam Botikát. Megkaptam a papírjaimat is és mikor kedves sofőröm telefonált, hogy jön, lassan összeszedelőzködtem, majd lesétáltam az épület elé -pici babája is van otthon, így azt gondoltam, ha nem muszáj ne sétafikáljon már kórházban, elég ha mellettem kénytelen ülni a kocsiban az az áldott jó lélek-, tök jól kiszámoltam, mert nem kellett többet várnom 3 percnél s már jött is.
Börleszk. De most kivételesen nem én, hanem Botika hozta formáját, s két karját kitárva örömkiáltások közepette jött felém, mintha rég nem látott szerettét kapná vissza a kórházból. Éééérdekes egy fickó, tán mondtam már.

Ja, még jó, hogy egy nappal tovább kellett benn maradnom, hisz reggel a fogmosás közben láttam meg a tükörben, hogy egy túlvilági vörösfejű rém néz vissza rám. Bakker. Allergiás vagyok a vizsgálatnál használt kontraszt-anyagra. A karjaim, a combom, az arcom, de még a hajam alatt is rengeteg pici piros pötty, néhol összeértek s így egy nagyobb szigetecskét alkottak, amúgy szűziesen fehér bőrömön.
Kimentem a pulthoz, s szóltam. Megnéztek, kikérdeztek, hogy fulladok-e, majd mikor erre nemleges választ kaptak elláttak néhány üvegcse Ca injekcióval, hogy azokat igyam meg -egyenként- s mehetek. Jobban is lettem tőlük, míg benn voltam a kórházban hármat fogyasztottam el, itthon pedig az utolsó kettő már csak néhány percre enyhítette a már lángokat szóró bőröm kellemetlen érzését.
A torokgyulladásomkor kihívott ügyeletes jól leteremtett, hogy minek hívom ki ilyen szarságért, úgyhogy most nem mertem telefonálni (gyávulok, bakker), viszont gyalog sem tudtam elmenni, mert zuhogott az eső, így a barátnőmet kellett riasztanom. Ő elvitt, ahol is kaptam két injekciót és egy receptet, amit ki kellett váltani a városban (oda már sehogy sem jutottam volna el egyedül), s azt, hogy hívjam őket nyugodtan bármikor, kijönnek. Hö.
Berta szeriont olyan a bőröm, mint egy öregasszonynak, piros és bütykös. De legalább nem viszket már nagyon. Ez is valami.
A kiütések nem múlnak, úgyhogy lehet meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy így maradok. Ráadásul már mindkét karomon szét van durrantva egy-egy véna, így mindkettő fáj és színes mintákban pompázik.
Sebaj! Holnap megyek és megmutatom az eredményem a háziorvosomnak, s előtte még Editnek, a gyogyótornászomnak, aztán hívom az osztályt, hogy mi lesz a továbbiakban.
Ügyes vagyok. Kicsit színes, és pöttyös, de nagyon ügyes. Ugye. Hö.


/Katéter képe innen, ni/

talemaunique 2010.01.11. 08:25:48

@Zebra: Szép! Nattttyon szép, CsíkosHátú Barátom! Na, ez az, ami az én tehetségtelenségemből sajna nem futotta. Köszönöm, hogy segítségemre ügettél! :)

ArtmüllerÁgnes · http://artmuller.hu 2010.01.11. 12:08:57

Ez meg eszperente eszmecsere? He? Pettyek, erek, ezer fele repedt fej... ez kegyetlen lehetett! Ej, gyerekek, de nehezen megy ez nekem! Esetleg mert nem lehetek Zebre? Izé... Zebra? :))

Na szóval: a doki kapja be, megszavazom neki a hülyebunkó titulust; a pettyek majd hamarost elmúlnak, szerintem az almáspite kiváló gyógymód lesz rá, majd meglátod! Szerdán jól megetetlek! :))

talemaunique 2010.01.11. 12:49:23

@Zebra: Ámulok csak! :))

@ArtmüllerÁgnes: Na, hát mi van? Ja, egy négylábúval és egy költővel én -másfél + 1 mankó-lábú-, agynélküli nem vehetem fel a versenyt.
Most voltam a házidokimnál, azt mondta nem vész, elmúlik, ahogy a kontraszt-anyag világgá megy a szervezetemből. És nem fertőzök, legfeljebb viszolyogtatok. De most pont ezzel lenne bajom? :))

 

szita. 2010.01.11. 15:20:50

tündérdoktorbácsi...

de legalább közelebb a cél(:

talemaunique 2010.01.11. 15:26:04

@szita.: Igen. Ez a lényeg.
Ráadásul a karmám is telik, mert ennek a jó, kedves, okos dokinak szereztem egy kis elégedettségben töltött időt. Mert ügyes vagyok. Ugye. :)

Kingaa 2010.01.11. 23:18:36

Csókolom! Itt a pettyes leánya. :) Ugyanis érdekes piros pöttyök vannak a nyakamon és az államon. Eredetük hivatalosan ismeretlen, de én tudom, hogy "ember" és cua allergiám van. (:

talemaunique 2010.01.12. 08:37:06

@Kingaa: Na, szép. Musz' magának utánozni engem? Tudom én, hogy nehéz találni az én dolgaimban követendőt, de egy kis odafigyeléssel csak akadhatna ennél jobbra is. Nem?
Ja, az előbbit kezdem érteni, az utóbbit meg leesett állal bámultam, azt hittem, megint valami számomra megfejthetetlen délvidéki miaszösz, mikor aztán rájöttem, hogy nem is!! Háhá!! És kikérem magamnak, én nem utálom a cundát, sőt, kifejezetten tecc nekem, ott még az én hétakós méreteimre is van kimondottan tsinos holmi. Na. :)

talemaunique 2010.01.12. 13:18:43

@Bóvica: Általában semmi bajom velük, ott a határidő ismeretlen fogalom, de más kivetnivalót nemigen találtam.
Ez a doktor egy lelketlen, önbizalomhiánnyal küszködő szerencsétlen, s mondom, ha ettől jobb neki, ám legyen csak bunkó. Bánom én? :):
Áááá... remekül drukkoltál, minden jól alakult (é.: nem estem el és nem temetett be a hó, hogy legközelebb kikeletkor találjanak kékre fagyott testemre...:), úgyhogy igen ügyes KisGoba vagy! Köszönöm! :)

Bóvica 2010.01.14. 00:27:15

Úgy legyen!

Tegnap kaptam egy kedves KisGombától búfelejtőképp egy Fekete Vipera videót, úgyhogy megnéztem azt is, meg ott is ragadtam kicsit.
Ma meg, hogy az idő nem engedett a laborba -megjegyzem, már zuhog a hó, úgyhogy ezért is jó, hogy nem indultam el, haza már végképp nem jutottam volna- tovább szemezgettem és találtam egy olyan vizsgafilmet, hogy ihaj!
Ideteszem a padomra, hogy meglegyen később is.
 

Azt nem tudom, hogy mire is készült ez, mint vizsgafilm, de az tuti, hjogy nekem nagyon tetszik.
Ha már itt ragadtam.

Kommentek:

Kingaa 2010.01.06. 11:02:36

Izé... szóval... elfelejtettem mondani, hogy már nem egyszerűen Panka vagyok a defektes tündérlány, aki szimplán csak nem tud repülni, hanem Nelly, az angol tündérlány, akinek minden varázslata balul sül el... (A gyermek realitás érzéke a helyén van.)

talemaunique 2010.01.06. 12:07:07

@Kingaa: Ilyetén formán az angol megjelölés egyenértékű a defektessel. Ugye. Vagy én vagyok megint nyakatekert?
Már megen mi történt? He?

 

ArtmüllerÁgnes · http://artmuller.hu 2010.01.06. 15:35:57

1. Imádom ezt a számot.
2. Ezt a klippet még sosem láttam, de zseniális. Köszi.
3. Miért kell nekem dolgozni, mikor nincs kedvem, és miért nem dolgozok ahelyett, hogy itt lopom a napot (és istentelenkedem... :D)?

Kingaa 2010.01.06. 18:43:48

@talemaunique: Nem. Egyszerűen a gyermeki fantáziavilágban korábbi Pankaságom átlényegült Nellységé, mert a gyermek félév alatt belátta, hogy lehet hogy a keresztanyja boszorkánytündér, de mindenki jobban járna, ha megkímélné -leginkább önmagát - a bűbájoskodásaitól. (:

talemaunique 2010.01.06. 19:01:52

@ArtmüllerÁgnes:
1. Helyes! Jó irány! :)
2. Szívesen, máskor is, amennyire tőlem telik. :)
3. Mi te csinálsz? Ülj csak és kötögessél vagy pasziánszozzál vagy nézz mesefilmeket, vagy drukkolj nekem nagyon koncentrálva, hogy holnap bejussak gond nélkül a kórházba és holnapután az érfestéssel ne legyen semmi baj (mondjuk ne tiszteljem oldalba kedves röntgen-kolléganőt, mert azt olvastam, hogy erős hányingert vált ki a kontrasztanyag) és remek legyen az eredmény, mely alapján TARTÓS lábat csináljanak majd nekem.
De szigorúan csak pite után. Ugye? :)

@Kingaa: Jól van. Szegény öreg néni zaklatott agymaradékát megint csak kioktatod. Hö.
Ha bűbájos ha nem, én azért csak szeretem. Na. :)

Kingaa 2010.01.06. 22:52:37

@talemaunique: Nem is. :) Nem oktattalak ki, csak megmagyaráztam, hogy ígéretemmel ellentétben, miért szakadt mégis a hó. :)

szita. 2010.01.08. 19:28:07

ez jó(:
rögtön át is mentem magamhoz.

talemaunique 2010.01.09. 15:40:25

@Kingaa: Igenis problémás vagyok. Mintha ezt eddig nem tudta volna kend! Hö.

@Bóvica: Hát, nem sokat láttam a hóesésből, mert olyan szobám volt... de ezt majd ha lesz egy kis időm, kifejtem jobban. Érdekes napok voltak ezek, na. Meg köll hagyni. :)

@szita.: Ugye? :))

 

talemaunique 2010.01.12. 13:13:16

Úgy legyen!

Tegnap kaptam egy kedves KisGombától búfelejtőképp egy Fekete Vipera videót, úgyhogy megnéztem azt is, meg ott is ragadtam kicsit.
Ma meg, hogy az idő nem engedett a laborba -megjegyzem, már zuhog a hó, úgyhogy ezért is jó, hogy nem indultam el, haza már végképp nem jutottam volna- tovább szemezgettem és találtam egy olyan vizsgafilmet, hogy ihaj!
Ideteszem a padomra, hogy meglegyen később is.
 

Azt nem tudom, hogy mire is készült ez, mint vizsgafilm, de az tuti, hjogy nekem nagyon tetszik.
Ha már itt ragadtam.

Talán így lehetne nevezni, mert nem találtam erre megfelelő magyar szót.

Évekig napi szinten libikókáztam a feladás és a maradás között. Persze tudtam, mindig is tudtam, hogy melyik győz, de azok a pillanatok, mikor ezt elhomályosította egy mondat, a kín, egy történés, nos, azok mindennek nevezhetők, de élhetőnek nem.
Viszont abban az időben rendre az ilyen óráknak, heteknek tűnő pillanatokban megérkezett a FLASH. Bármi is lehetett az, egy jókor látott beszélgetés a tévében, amit kíntól bambulva, nem is igazán figyelve rá kezdtem nézni; egy telefon egy elveszettnek hitt baráttól; egy e-mail olyantól, és olyan témában, amire nem számítottam; egy fotó, ami régi és cakkos szélű, de én sosem láttam még és az ország másik végéről került elő az öcsémről... vagy csak egy mondat, jókor, jóról.
És ment tovább a verkli. A kín nem számít, az akadály meg tiszta tekintettel, mikor nem homályosítják el a könnyek a körvonalait, sokkal kisebbnek -még rokiként is megugorhatónak- látszanak, legyenek bármekkorák.

Ma már ritkábbak ezek, nem naponta -vagy naponta többször is- kerülök a mélybe, de azért gyakori vendég nálam a kétségbeesés.

Most a FLASH abban öltött testet, hogy reggel kaptam egy telefont. Az ÁEK-ból, hogy pénteken lesz az érfestés a lábamban, vagyis feltérképezik az érhálózat megmaradt részét.
Egy fiatal doktornő hívott, elmondta, hogy hogyan lesz és reggel várnak.
Hánykor? Kérdeztem gyanútlanul.
8-kor, ja nem, kell vérvétel is, így 6-ra érjek be.

???

Kevéssé kaptam levegőt.
Mondtam, hogy vidéki vagyok, busszal megyek, kissé rokiként, ráadásul téli hajnalon, 4 körül (mikor indulnom kellene ha 6-ra oda akarok érni) minden kockásra van fagyva, s ez annyira nem biztonságos, ugye. Ráadásul a lábamat tekintve eléggé kicsiny az esélye annak, hogy hajnalban hajlandó gond nélkül működni. Azzal folytattam, hogy én lebeszéltem a főorvos úrral, hogy befekszem ilyen esetben, s akkor reggel, akár hajnalban, kéznél vagyok az osztályon.

Nos, ezt neki senki nem mondta, nem tud segíteni, legfeljebb annyit, hogy a vérvizsgálatot itthon megcsináltathatom, s annak az eredményével elég ha 8-ra beérek.

Nem tökéletes. Messze nem az. De jobb 6-kor indulni -pláne, hogy akkor már van busz, 4-kor meg nincs-, mint két órával előbb.
Úgyhogy elmentem délutzán az sztk-ba és kértem Tóth dokitól beutalót a laborba. Készséges volt, mint mindig, olyannyira, hogy le is akarta venni a vért, már a karomon volt a mandzsetta, mikor felhívták a labort (valami kémcső kérdés miatt) s kiderült, hogy az egyik előírt vizsgálathoz nem jó ha behűtik az előre levett vért, tehát ahhoz mindenképpen be kell mennem reggel. Ám az is kiderült, hogy egyáltalán nem biztos, hogy elkészül a vizsgálat csütörtök délutánra, hogy az eredményt másnap reggel magammal tudjam vinni.
Vagyis holnap kiderül, hogy mi van.

Viszont nagyon előrelátó voltam, s felhívtam Zsuzskát, hogy ha mégis hajnalban kell mennem, mert holnap azt mondja a labor, hogy nem készül el a leletem, akkor aludhatnék-e nála, s lám, szerető rokon ő, s megengedi.
Így talán el van rendezve a dolog, és nem utolsósorban erre kellett figyelnem, nem a U2 dobolt az agyamban folyamatosan.

Tehát pénteken érfestés. Amiből kiderül hová lett az artériám, vagy volt-e valaha is és ha nem, akkor ugyan mitől létezik a jobb lábam. Mely már most is okos, erős, ügyes, szép s eme tortúra után meg TARTÓS is lesz.

Reggel ne essen a hó! Oké?
 


 

Talán így lehetne nevezni, mert nem találtam erre megfelelő magyar szót.

Évekig napi szinten libikókáztam a feladás és a maradás között. Persze tudtam, mindig is tudtam, hogy melyik győz, de azok a pillanatok, mikor ezt elhomályosította egy mondat, a kín, egy történés, nos, azok mindennek nevezhetők, de élhetőnek nem.
Viszont abban az időben rendre az ilyen óráknak, heteknek tűnő pillanatokban megérkezett a FLASH. Bármi is lehetett az, egy jókor látott beszélgetés a tévében, amit kíntól bambulva, nem is igazán figyelve rá kezdtem nézni; egy telefon egy elveszettnek hitt baráttól; egy e-mail olyantól, és olyan témában, amire nem számítottam; egy fotó, ami régi és cakkos szélű, de én sosem láttam még és az ország másik végéről került elő az öcsémről... vagy csak egy mondat, jókor, jóról.
És ment tovább a verkli. A kín nem számít, az akadály meg tiszta tekintettel, mikor nem homályosítják el a könnyek a körvonalait, sokkal kisebbnek -még rokiként is megugorhatónak- látszanak, legyenek bármekkorák.

Ma már ritkábbak ezek, nem naponta -vagy naponta többször is- kerülök a mélybe, de azért gyakori vendég nálam a kétségbeesés.

Most a FLASH abban öltött testet, hogy reggel kaptam egy telefont. Az ÁEK-ból, hogy pénteken lesz az érfestés a lábamban, vagyis feltérképezik az érhálózat megmaradt részét.
Egy fiatal doktornő hívott, elmondta, hogy hogyan lesz és reggel várnak.
Hánykor? Kérdeztem gyanútlanul.
8-kor, ja nem, kell vérvétel is, így 6-ra érjek be.

???

Kevéssé kaptam levegőt.
Mondtam, hogy vidéki vagyok, busszal megyek, kissé rokiként, ráadásul téli hajnalon, 4 körül (mikor indulnom kellene ha 6-ra oda akarok érni) minden kockásra van fagyva, s ez annyira nem biztonságos, ugye. Ráadásul a lábamat tekintve eléggé kicsiny az esélye annak, hogy hajnalban hajlandó gond nélkül működni. Azzal folytattam, hogy én lebeszéltem a főorvos úrral, hogy befekszem ilyen esetben, s akkor reggel, akár hajnalban, kéznél vagyok az osztályon.

Nos, ezt neki senki nem mondta, nem tud segíteni, legfeljebb annyit, hogy a vérvizsgálatot itthon megcsináltathatom, s annak az eredményével elég ha 8-ra beérek.

Nem tökéletes. Messze nem az. De jobb 6-kor indulni -pláne, hogy akkor már van busz, 4-kor meg nincs-, mint két órával előbb.
Úgyhogy elmentem délutzán az sztk-ba és kértem Tóth dokitól beutalót a laborba. Készséges volt, mint mindig, olyannyira, hogy le is akarta venni a vért, már a karomon volt a mandzsetta, mikor felhívták a labort (valami kémcső kérdés miatt) s kiderült, hogy az egyik előírt vizsgálathoz nem jó ha behűtik az előre levett vért, tehát ahhoz mindenképpen be kell mennem reggel. Ám az is kiderült, hogy egyáltalán nem biztos, hogy elkészül a vizsgálat csütörtök délutánra, hogy az eredményt másnap reggel magammal tudjam vinni.
Vagyis holnap kiderül, hogy mi van.

Viszont nagyon előrelátó voltam, s felhívtam Zsuzskát, hogy ha mégis hajnalban kell mennem, mert holnap azt mondja a labor, hogy nem készül el a leletem, akkor aludhatnék-e nála, s lám, szerető rokon ő, s megengedi.
Így talán el van rendezve a dolog, és nem utolsósorban erre kellett figyelnem, nem a U2 dobolt az agyamban folyamatosan.

Tehát pénteken érfestés. Amiből kiderül hová lett az artériám, vagy volt-e valaha is és ha nem, akkor ugyan mitől létezik a jobb lábam. Mely már most is okos, erős, ügyes, szép s eme tortúra után meg TARTÓS is lesz.

Reggel ne essen a hó! Oké?
 


 

Kommentek:

K ó s z a · http://bogaar.freeblog.hu/ 2010.01.05. 19:51:24

Meggyőzél.
Ne essen a hó!

Moderál

talemaunique 2010.01.05. 20:00:14

@K ó s z a: Örülök, hogy sikerült konszenzusra jutnunk. :))

Moderál

Kingaa 2010.01.05. 20:52:10

Jó, majd igyekszem odahatni. (:

talemaunique 2010.01.06. 07:26:01

@Kingaa: Ügyes vagy. Most nem esik. Ám...

@Bóvica: ...a tegnap leesett akkora és úgy lefagyott, hogy nem tudok eljutni a laborig.
Pontosabban sehova.
Remek.

Moderál

Kingaa 2010.01.06. 11:04:09

@talemaunique: A másik post alatt mindent megmagyaráztam. :):

Moderál

Surda2 2010.01.07. 23:19:45

Ó, ha időben olvastam volna! :( Korábban háromszor is mutattam már neked, hogy olyan idő van, amilyet rendelek. Most évfordulós okból önajándékként havazást rendeltem, s be is jött, mint rendesen, bezzeg ha időben bóklászok erre, akkor csak lokálisan kértem volna, hogy mutassa meg magát nekem életem legtündökletesebb vigasza. Oroszul is az volt számomra mindig a legkedvesebb mondat, hogy "Идёт снег". :)

Amúgy van erre magyar kifejezés, amire a cím és a poszt egyaránt utal, ez pedig az "áramlatélmény". De a "Flash" címnek ütősebb, jobb, megkapóbb. ;-)

 

Moderál

talemaunique 2010.01.09. 18:30:10

Írek.
Meg egy kicsit én is.

Nem emlékszem pontosan, hogy mit is kerestem, sőt, egyáltalán arra sem, hogy kerestem-e valamit, vagy csak nézelődtem szerte a hálón egyszercsak azt vettem észre, hogy U2-t szemezgetek.
A Sweetest Thing volt az első, amit boldog bambulással élveztem végig.

Majd engedtem a vonzásnak és rákattintottam a következőre, amit már régen nem hallottam és emlékeimben úgy élt, hogy nagyon jó. Meghallgattam.
És még igen halvány angol tudatlanságommal is érthető volt ez-az.
De a lényeget mégsem értettem, hiszen nem voltam -vagyis talán csak "már" nem- tudatában a történelem ezen szegmensének. Most is csak egy halvány szeletét ismerem, de legalább tudom -ha egy pillanatig is- a létezését.






































Bloody Sunday 1972. január 30.

Most nincs hangulatom a bennem felmerülő párhuzam kifejtésére, illetve annak megcáfolására. Most sem a hangulatom, sem az alkalom nem megfelelő erre.
Ellenben itt egy dal, szintén a U2-tól, fülhallgatóval, komoly hangerővel érdemes, nyugodtan, a képekre figyelve meghallgatni.

Írországhoz van némi kötődésem. Sokkal több is, mint azt józan ésszel bárki valaha gondolta volna. Máig sem értem. Viszont dittektív lettem, mint ezt mondtam éppen tegnap az illetékes elvtársnőnek.
Ám a Véres Vasárnap nekem is az. Az ideje nem egyezik, és a névsor sem akkora, mint az emlékoszlopon, de nekem is van három nevem amiket őrzök.

"Sunday, Bloody Sunday..."

Ültem itt és patakzottak a könnyeim. Öreg vagyok és szentimentális. És magányos. És így nem tudok élni.
Alma.
With or Without you
 

Az én vasárnapom elvitte az életem.

Írek.
Meg egy kicsit én is.

Nem emlékszem pontosan, hogy mit is kerestem, sőt, egyáltalán arra sem, hogy kerestem-e valamit, vagy csak nézelődtem szerte a hálón egyszercsak azt vettem észre, hogy U2-t szemezgetek.
A Sweetest Thing volt az első, amit boldog bambulással élveztem végig.

Majd engedtem a vonzásnak és rákattintottam a következőre, amit már régen nem hallottam és emlékeimben úgy élt, hogy nagyon jó. Meghallgattam.
És még igen halvány angol tudatlanságommal is érthető volt ez-az.
De a lényeget mégsem értettem, hiszen nem voltam -vagyis talán csak "már" nem- tudatában a történelem ezen szegmensének. Most is csak egy halvány szeletét ismerem, de legalább tudom -ha egy pillanatig is- a létezését.





Bloody Sunday 1972. január 30.

Most nincs hangulatom a bennem felmerülő párhuzam kifejtésére, illetve annak megcáfolására. Most sem a hangulatom, sem az alkalom nem megfelelő erre.
Ellenben itt egy dal, szintén a U2-tól, fülhallgatóval, komoly hangerővel érdemes, nyugodtan, a képekre figyelve meghallgatni.

Írországhoz van némi kötődésem. Sokkal több is, mint azt józan ésszel bárki valaha gondolta volna. Máig sem értem. Viszont dittektív lettem, mint ezt mondtam éppen tegnap az illetékes elvtársnőnek.
Ám a Véres Vasárnap nekem is az. Az ideje nem egyezik, és a névsor sem akkora, mint az emlékoszlopon, de nekem is van három nevem amiket őrzök.

"Sunday, Bloody Sunday..."

Ültem itt és patakzottak a könnyeim. Öreg vagyok és szentimentális. És magányos. És így nem tudok élni.
Alma.
With or Without you
 

Az én vasárnapom elvitte az életem.

Tventiten. Na, jó; de ez is amolyan rádöbb nekem. Na.

Erre még visszatérek, ennél sokkal fontosabb a történések dokumentálása, mert ugye, nincs hol megtartanom azok emlékét... ööö... mármint az RSJ!-n kívül, s az agyamon belül.
Huszonnyolcadikán elmentem Esztergomba, s terveim szerint néhány nyugodalmas, tettektől igencsak mentes, legfeljebb némi beszélgetéssel, tv-nézéssel súlyosbított napot szándékoztam szülővárosomban, annak is Bugac nevezetű részében tölteni. Erre Apu háza -mely nem az, ahol én felnőttem, mert mikor Apu egyedül maradt, átköltözött ide- igen alkalmasnak tűnt, pláne, hogy Apu soha senkit nem engedett főzni, mert hiába, csak a saját főztjét szerette mindig is, vagyis én kénytelen voltam megbékélni a gondolattal, hogy ezen napok alatt bizony várhatóan semmit, de semmit nem csinálok majd. Hát, ilyen a sors, kérem szépen.
Némi közjáték a megérkezésemkor, jelesül, hogy az esztergomi buszvégen leszálltam, s kerekre nyílt szemekkel skubiztam mindenfelé, hogy Kata merre lehet, mert nemrég beszéltük meg telefonon, hogy ott lesz, de nem láttam. Telefon elő, hívtam. Ő kérdezte, hogy merre vagyok, mondtam, s közölte, hogy ő is ott van. Persze rögvest átfutott az agyamon -vagyis annak a helyén-, hogy vajon hány ilyetén létesítmény lehet ama kies városkában, hogy tán nem ugyanarra a helyre gondoltunk mikoron megbeszéltük a találkát, de nem hangoztattam ezt, gondoltam így is épp elég börleszk amit csinálok már megint. Tovább tanakodtunk az éteren át, ő is erősködött, hogy a buszvégen van, én is, hogy ugyanott; de mégis melyik részén, hátudomén?!, itten, ni... néhány perc -a végére már igencsak kétségbeesett- duma után közölte, hogy egy busz mögött, mondtam, hogy kincsem, itt busz annyi, mint égen a csillag, erre ő, hogy mindenesetre átmegy annak a túloldalára, mert onnan közelebb van a váróterem... ja, csak ennyi? Még a fülemen a telefon, mikor Kata megjelenik széles mosollyal az arcán a mellettem álló busz mögül előbújva.
Mondanom kell még, hogy rokonok vagyunk?
Apunál valóban annyit csináltam, mint azt terveztem. Mindenféle sport adón néztem közvetítéseket, valamint híradót ezer példányban, a politikai paletta igen széles spektrumában, valamint b-c-d-e ésatöbi kategóriás filmeket, rogyásig. Néha, mikor horkolás hallatszott a másik ágy felől, megszereztem a távirányítót és bambultam némi Csillagkapura vagy ilyesmire, de ezen örömteli pillanatok nem tartottak sokáig, hiszen ő szerintem fel van szerelve valami szenzorral, ami a válogatott tv-adók frekvencijára beállítva működik, s azon nyomban, ha nem ezt érzékeli, legszebb álmából is felriasztja szegényt, mert hiszen, rend a lelke mindennek, ugye! Nagyokat aludtam, de tényleg, ihaj mennyiségű és nyugodalmas álmaim voltak -természetesen tessen ezt álom, mint olyan, nélküli álomnak érteni, hisz agyamnak ezért felelős része (is) hiányzik- rejtvényt fejtettem és készültem a roki nyugdíjas szilveszteri mulatságra, melyet -láss csodát- a vendégágyon henyélve szándékoztam eltölteni.
Mikor indultam, Zsuzska -meggyőződésem, hogy udvariasságból, vagy tudom is én- meghívott egy házibuliba, búcsúztatandó az évet. Persze mondtam, hogy elleszek én az ágyban henyélve, úgysem ismerek jóformán senkit a társaságból és nem akarom, hogy én rokiságomat kerülgessék csak esetleg, tehát nem hiszem.
Na, ennyit ismét magamról, mert szilveszter délelőttjén hívtam Zsuzskát, hogy ha még áll a meghívás, élnék a lehetőséggel, mert kezdem kockásra ülni amúgy is cakkosra mintázott csípőcsontom, ő pedig -vagy mert komolyan gondolta, vagy mert ismer- meg sem lepődött, hanem mondta, hogy Koki egy barátjukkal, egy kis Puntóval estefelé eljön majd értem, s szerveznek taxit, hogy vissza legyen majd fuvarom, hiszen messze van Bugactól a Nap utca, s nagy valószínűséggel ittasak leszünk mindannyian, így senki nem fog éjjel vezetni. Megnyugodtam. Lezuhanyoztam s elővettem fellépőruhám, mely semmiben sem különbözik hátköznapi roki-egyenruhámtól, hacsak azt a leheletnyi szájfényt és ajándékként bezsebelt Elizabeth Arden parfümöt nem számoljuk, amiket még latba vetettem. Nos, így, teljes harci díszben vártam az estét. Mely el is jött, vagy valami hasonló, úgyhogy meg sem lepődtem, mikor Zsuzska hívott -biztos voltam benne, hogy vaami közbejött, s maradok ahol vagyok-, hogy álljak már ki a ház elé, mert a sötétben nem tudják, hogy hová kell jönni, engem pedig -ugye- nehéz lenne szem elől téveszteni. (Néha azért nem rossz ez a méret. Néha. Höhö)
Egy kicsi ház, mely belülről nagyon klasszul megcsinált, kívülről nem láttam, mert örültem, hogy azt ki tudom skubizni, hogy a mankót hová teszem, adott otthont a bulinak. Nem túl sokan voltunk, ha jól számolom, tízen lehettünk. Ebből összesen három embert ismertem, plusz egyet látásból. Viszont Zsoltit, az öcsémet, mindannyian ismerték. Ez jó. Ez nagyon jó.
Kaja volt rogyásig, nedű is igen sokféle, így gondoltam elleszek egy sarokban, akkor is, ha egy szót nem tudok váltani senkivel.
De nem így lett.
Ezerrel ment az igazi hamisítatlan bulizene. Ahogy kell: Hungária, R-GO, némi ős LGT, és egyetlen egy árva DOORS szám, az is modern köntösbe bújtatva, így nem is nyerte el tetszésünk, lévén ott -mily' fura- én voltam az egyik legifjabb.
Kicsi az a nappali, de ennyi bulira szomjazó embernek tökéletesen megfelelt, ezzel meg pláne:




Kell ennél jobb?

Aztán kimentem a konyhába, hogy közelebbről megszemléljem az igen széles kaja választékot, s ott is ragadtam. S csoák csodája, ennek nem a nonstop evés volt az oka, hanem Edwárd, akit én negyedszázada ismerek, s akivel vagy 15 éve nem találkoztam.
Sokáig beszélgettünk, támasztva a pultot közben s -Koki nagy-nagy bánatára- sűrűn kóstolgatva egy füttyszóra csábító pálinkát (valami bodza, vagy áfonya, vagy valami hasonlóság, na, kell nekem mindenre emlékeznem?!). Jó volt. Fontos, jó és nagyon remélem, rácáfolva a jégmezőmre, emlékezetes volt. Akkor is, ha van ebben valami, amit viszont nagyon száműzni kell, pőrén, jégtáblán kivetni a semmibe... de ez egy másik történet.
Majd eljött az éjfél és megláthattam a kis ház igazi értékét. A nappali, mely szintén nem nagy egy hatalmas ablakkal megvilágított helyiség, amely üvegfelület gyakorlatilag az esztergomi panorámát teszi a fotel mellé. Addig azért nem vettem ezt észre, mert egyrészt a bulizó ifjakat figyeltem, másrészt meg a kapu, melyen bejöttem, zárva volt, így nem láthattam azon túlra. Pedig kinyitva azt, ahogy én a nappaliban, az ablak mögött álltam, lábaim előtt hevert a szilveszteri fények pompájába öltözött Esztergom, tüzijátékkal, Kis Duna vonalával, kivilágított útjaival és a Szent Tamás kápolnával, mely alatt - a néhai Zója utcában, ma Becket Tamás utca- felnőttem. Gyönyörű, megkapó volt. 
Tudom, öregszem.
Még ettünk-ittunk-beszélgettünk, majd én mondtam, hogy na akkor jöhet a taxi, mert én megyek vissza Apuhoz, hiszen már idén van, rendes rokinak ilyenkor meg már ágyban a helye. Nos, közölték, hogy meghányták-vetették a dolgot, s arra jutottak, hogy Balázs -a Puntó sofőrje- belém karol, így stabil támasztékot nyújt nekem, s lesétálok velük a városba, hiszen ilyenkor utcabál van a Szécheny téren, amit nem hagyhatok ki. Mondjam, hogy megdöbbentem? Persze, lehet, hogy ők is, hiszen ráálltam a dologra. Így összeszedtük magunkat, Balázs tette amit tennie kell, s elindutunk.
Majd' 10 éve nem sétáltam Esztergomban, azon a környéken meg reményem sem volt rá, hogy valaha fogok még, hisz dimbes-dombos kis utcák sűrű hálózata, így most, mikor vakon bíztam lovagomban -és nem éreztem szükségét a mankóm folyamatos szemmel tartásának- ezer változásra csodálkozhattam rá. Mondjam, hogy jó volt? Megint mondjam? Höhö...

A téren, melyet szintén nem olyan rég -vagy a törtépnelem elején még, nekem nyolc- újítottak fel, éppen a Szépülő Városközpont koncertezett.
Megfagytunk. Egyszerűen hozzáfagytam a forraltboros -bár erősen gőzölgő- öblös poharamhoz, de lelkiismeretesen csápoltam én is. A zenészek a színpadon állig bebugyolálva vastag sálakba, kapucni a fejen, dobos és énekes kesztyűben -gitárosokon csak a használhatatlanság okán nem volt eme melegentartó találmány-, ücsörögtek egy-egy széken (a koncert utolsó órájára értünk oda, nem csoda, hogy már nem futotta nagy mozdulatokra), s nyomták a jobbnál jobb zenéket. Európa Kiadó, Doors, majd a végén egy igen hosszú acapella Just a Gigolo feldolgozás. Fantasztikus volt!
Róluk van szó:




Majd mikor a nóta is és a bor is a végéhez ért, szedtük a sátorfánkat és -ismét- azt hittem, hogy szerzünk taxit. De nem.
Mentünk tovább, a Trafóba.
Ez a hely egy valódi trafóból lényegült át, alapterületét nézve nem több -még az eredetit megduplázó hozzáépítést is beleszámítva-, mint 30 négyzetméter -és akkor talán igen nagyon túloztam. A bárszékek valódi használt, hatalmas porcelán biztosítékokbóól vannak, de nem fér el több belőlük, mint három, s asztal is csak éppannyi van, de a hangulata nagyon okés a helynek, az tény.
Edwárd és Koki valamint Vöri -a társaság talán legérdekesebb tagja- felkértek táncolni.
Na, azt képzelje el mindenki, aki meri! Nos, ezt tovább nem is taglalnám. Ugye. Éééérdekes élmény volt.

Aztán röpke másfél órás telefonos könyörgés után megjelent a taxi értem, így fél 5 magasságában búcsút vettem a már bezárt Trafó előtt engem búcsúztató társaságtól, és mentem vissza a vendégágyra, Apuhoz.
Elsején 11-ig aludtam, akkor is csak azért keltem fel, mert Apu valami kőtörő munkálatokat végzett a konyhában. Vagy legalábbis így tűnt onnan, ahol én voltam.
Egyet sajnáltam, hogy nem tudtam Dittelyányommal msn-en követni a 'csúszós' éjféleket. De sebaj! Lesz még nekem msn mellett töltött szilveszterem, bár, gyanítom, hogy ahogy nőnek a gyerekei, neki meg már nem. Néha azért csak megsajnálja majd szegény magányos rokinénnyit.

A tanulságot mindenesetre levontam.
Úgy telik az év, ahogy újév hajnala virradt? Akkor nekem nagyon jó lesz ez a 2010.



A címre -illetve az első mondatra- viszatérve meg kell jegyeznem, hogy előző életemben valamikor tanultam angolul, s ugyan nem jutottam messzire ezen tudás elsajátításában, de a számjegyek szerves részét képezték a tananyagnak. Ám ma, hogy kénytelen voltam órákon át angol nyelven póker közvetítést nézni, szembesülhettem azzal, hogy eme nyelvterületen a kétezer-tíz nem 'two thousend and ten', hanem 'twenty ten'. Tehát, ez jelentős rádöbbenés volt, de mint minden hasonló horderejű tény, ez is a homályba vész idejekorán a jégmezőmön. Ezzel legalább tisztában vagyok. Hö.
 
  ................................................
 

K ó s z a · http://bogaar.freeblog.hu/ 2010.01.03. 13:27:41

Látom, pontosabban olvasom, hogy beindult a Boldog Újév.
Csak így tovább!
:)

Moderál

talemaunique 2010.01.03. 16:08:03

@tagore: :) Hát milyen más lenne, mint "talemás"?! :) És igen, én bízom ebben az évben. Már ránézésre is szimpatikus: 2010. Ugye?! :))

@K ó s z a: Hát, be. Az újév meglepően, megdöbbentően jól telt, remélem az új év is -ami már nem is annyira új- így zajlik majd. :)

 

 

Moderál

szita. 2010.01.03. 18:00:03

ezek az apukák márcsak ilyenek(:
meg az újévek is(:

nem vagyok nagy szilveszterfanatikus, de az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, tényleg olyan az év, ahogy elkezdődik.

Moderál

talemaunique 2010.01.03. 18:25:59

@szita.: A próféta beszél belőled. Ugye?? :))

Moderál

szita. 2010.01.03. 18:29:36

@talemaunique: belőlem? mindig(:
egyfolytában csak kinyilatkoztatok.

Kingaa 2010.01.03. 20:23:59

@szita.: Úristen! Pókerezni fogok, meg esőben sétálni egész évben?!? :)))

 

 

Tventiten. Na, jó; de ez is amolyan rádöbb nekem. Na.

Erre még visszatérek, ennél sokkal fontosabb a történések dokumentálása, mert ugye, nincs hol megtartanom azok emlékét... ööö... mármint az RSJ!-n kívül, s az agyamon belül.
Huszonnyolcadikán elmentem Esztergomba, s terveim szerint néhány nyugodalmas, tettektől igencsak mentes, legfeljebb némi beszélgetéssel, tv-nézéssel súlyosbított napot szándékoztam szülővárosomban, annak is Bugac nevezetű részében tölteni. Erre Apu háza -mely nem az, ahol én felnőttem, mert mikor Apu egyedül maradt, átköltözött ide- igen alkalmasnak tűnt, pláne, hogy Apu soha senkit nem engedett főzni, mert hiába, csak a saját főztjét szerette mindig is, vagyis én kénytelen voltam megbékélni a gondolattal, hogy ezen napok alatt bizony várhatóan semmit, de semmit nem csinálok majd. Hát, ilyen a sors, kérem szépen.
Némi közjáték a megérkezésemkor, jelesül, hogy az esztergomi buszvégen leszálltam, s kerekre nyílt szemekkel skubiztam mindenfelé, hogy Kata merre lehet, mert nemrég beszéltük meg telefonon, hogy ott lesz, de nem láttam. Telefon elő, hívtam. Ő kérdezte, hogy merre vagyok, mondtam, s közölte, hogy ő is ott van. Persze rögvest átfutott az agyamon -vagyis annak a helyén-, hogy vajon hány ilyetén létesítmény lehet ama kies városkában, hogy tán nem ugyanarra a helyre gondoltunk mikoron megbeszéltük a találkát, de nem hangoztattam ezt, gondoltam így is épp elég börleszk amit csinálok már megint. Tovább tanakodtunk az éteren át, ő is erősködött, hogy a buszvégen van, én is, hogy ugyanott; de mégis melyik részén, hátudomén?!, itten, ni... néhány perc -a végére már igencsak kétségbeesett- duma után közölte, hogy egy busz mögött, mondtam, hogy kincsem, itt busz annyi, mint égen a csillag, erre ő, hogy mindenesetre átmegy annak a túloldalára, mert onnan közelebb van a váróterem... ja, csak ennyi? Még a fülemen a telefon, mikor Kata megjelenik széles mosollyal az arcán a mellettem álló busz mögül előbújva.
Mondanom kell még, hogy rokonok vagyunk?
Apunál valóban annyit csináltam, mint azt terveztem. Mindenféle sport adón néztem közvetítéseket, valamint híradót ezer példányban, a politikai paletta igen széles spektrumában, valamint b-c-d-e ésatöbi kategóriás filmeket, rogyásig. Néha, mikor horkolás hallatszott a másik ágy felől, megszereztem a távirányítót és bambultam némi Csillagkapura vagy ilyesmire, de ezen örömteli pillanatok nem tartottak sokáig, hiszen ő szerintem fel van szerelve valami szenzorral, ami a válogatott tv-adók frekvencijára beállítva működik, s azon nyomban, ha nem ezt érzékeli, legszebb álmából is felriasztja szegényt, mert hiszen, rend a lelke mindennek, ugye! Nagyokat aludtam, de tényleg, ihaj mennyiségű és nyugodalmas álmaim voltak -természetesen tessen ezt álom, mint olyan, nélküli álomnak érteni, hisz agyamnak ezért felelős része (is) hiányzik- rejtvényt fejtettem és készültem a roki nyugdíjas szilveszteri mulatságra, melyet -láss csodát- a vendégágyon henyélve szándékoztam eltölteni.
Mikor indultam, Zsuzska -meggyőződésem, hogy udvariasságból, vagy tudom is én- meghívott egy házibuliba, búcsúztatandó az évet. Persze mondtam, hogy elleszek én az ágyban henyélve, úgysem ismerek jóformán senkit a társaságból és nem akarom, hogy én rokiságomat kerülgessék csak esetleg, tehát nem hiszem.
Na, ennyit ismét magamról, mert szilveszter délelőttjén hívtam Zsuzskát, hogy ha még áll a meghívás, élnék a lehetőséggel, mert kezdem kockásra ülni amúgy is cakkosra mintázott csípőcsontom, ő pedig -vagy mert komolyan gondolta, vagy mert ismer- meg sem lepődött, hanem mondta, hogy Koki egy barátjukkal, egy kis Puntóval estefelé eljön majd értem, s szerveznek taxit, hogy vissza legyen majd fuvarom, hiszen messze van Bugactól a Nap utca, s nagy valószínűséggel ittasak leszünk mindannyian, így senki nem fog éjjel vezetni. Megnyugodtam. Lezuhanyoztam s elővettem fellépőruhám, mely semmiben sem különbözik hátköznapi roki-egyenruhámtól, hacsak azt a leheletnyi szájfényt és ajándékként bezsebelt Elizabeth Arden parfümöt nem számoljuk, amiket még latba vetettem. Nos, így, teljes harci díszben vártam az estét. Mely el is jött, vagy valami hasonló, úgyhogy meg sem lepődtem, mikor Zsuzska hívott -biztos voltam benne, hogy vaami közbejött, s maradok ahol vagyok-, hogy álljak már ki a ház elé, mert a sötétben nem tudják, hogy hová kell jönni, engem pedig -ugye- nehéz lenne szem elől téveszteni. (Néha azért nem rossz ez a méret. Néha. Höhö)
Egy kicsi ház, mely belülről nagyon klasszul megcsinált, kívülről nem láttam, mert örültem, hogy azt ki tudom skubizni, hogy a mankót hová teszem, adott otthont a bulinak. Nem túl sokan voltunk, ha jól számolom, tízen lehettünk. Ebből összesen három embert ismertem, plusz egyet látásból. Viszont Zsoltit, az öcsémet, mindannyian ismerték. Ez jó. Ez nagyon jó.
Kaja volt rogyásig, nedű is igen sokféle, így gondoltam elleszek egy sarokban, akkor is, ha egy szót nem tudok váltani senkivel.
De nem így lett.
Ezerrel ment az igazi hamisítatlan bulizene. Ahogy kell: Hungária, R-GO, némi ős LGT, és egyetlen egy árva DOORS szám, az is modern köntösbe bújtatva, így nem is nyerte el tetszésünk, lévén ott -mily' fura- én voltam az egyik legifjabb.
Kicsi az a nappali, de ennyi bulira szomjazó embernek tökéletesen megfelelt, ezzel meg pláne:




Kell ennél jobb?

Aztán kimentem a konyhába, hogy közelebbről megszemléljem az igen széles kaja választékot, s ott is ragadtam. S csoák csodája, ennek nem a nonstop evés volt az oka, hanem Edwárd, akit én negyedszázada ismerek, s akivel vagy 15 éve nem találkoztam.
Sokáig beszélgettünk, támasztva a pultot közben s -Koki nagy-nagy bánatára- sűrűn kóstolgatva egy füttyszóra csábító pálinkát (valami bodza, vagy áfonya, vagy valami hasonlóság, na, kell nekem mindenre emlékeznem?!). Jó volt. Fontos, jó és nagyon remélem, rácáfolva a jégmezőmre, emlékezetes volt. Akkor is, ha van ebben valami, amit viszont nagyon száműzni kell, pőrén, jégtáblán kivetni a semmibe... de ez egy másik történet.
Majd eljött az éjfél és megláthattam a kis ház igazi értékét. A nappali, mely szintén nem nagy egy hatalmas ablakkal megvilágított helyiség, amely üvegfelület gyakorlatilag az esztergomi panorámát teszi a fotel mellé. Addig azért nem vettem ezt észre, mert egyrészt a bulizó ifjakat figyeltem, másrészt meg a kapu, melyen bejöttem, zárva volt, így nem láthattam azon túlra. Pedig kinyitva azt, ahogy én a nappaliban, az ablak mögött álltam, lábaim előtt hevert a szilveszteri fények pompájába öltözött Esztergom, tüzijátékkal, Kis Duna vonalával, kivilágított útjaival és a Szent Tamás kápolnával, mely alatt - a néhai Zója utcában, ma Becket Tamás utca- felnőttem. Gyönyörű, megkapó volt. 
Tudom, öregszem.
Még ettünk-ittunk-beszélgettünk, majd én mondtam, hogy na akkor jöhet a taxi, mert én megyek vissza Apuhoz, hiszen már idén van, rendes rokinak ilyenkor meg már ágyban a helye. Nos, közölték, hogy meghányták-vetették a dolgot, s arra jutottak, hogy Balázs -a Puntó sofőrje- belém karol, így stabil támasztékot nyújt nekem, s lesétálok velük a városba, hiszen ilyenkor utcabál van a Szécheny téren, amit nem hagyhatok ki. Mondjam, hogy megdöbbentem? Persze, lehet, hogy ők is, hiszen ráálltam a dologra. Így összeszedtük magunkat, Balázs tette amit tennie kell, s elindutunk.
Majd' 10 éve nem sétáltam Esztergomban, azon a környéken meg reményem sem volt rá, hogy valaha fogok még, hisz dimbes-dombos kis utcák sűrű hálózata, így most, mikor vakon bíztam lovagomban -és nem éreztem szükségét a mankóm folyamatos szemmel tartásának- ezer változásra csodálkozhattam rá. Mondjam, hogy jó volt? Megint mondjam? Höhö...

A téren, melyet szintén nem olyan rég -vagy a törtépnelem elején még, nekem nyolc- újítottak fel, éppen a Szépülő Városközpont koncertezett.
Megfagytunk. Egyszerűen hozzáfagytam a forraltboros -bár erősen gőzölgő- öblös poharamhoz, de lelkiismeretesen csápoltam én is. A zenészek a színpadon állig bebugyolálva vastag sálakba, kapucni a fejen, dobos és énekes kesztyűben -gitárosokon csak a használhatatlanság okán nem volt eme melegentartó találmány-, ücsörögtek egy-egy széken (a koncert utolsó órájára értünk oda, nem csoda, hogy már nem futotta nagy mozdulatokra), s nyomták a jobbnál jobb zenéket. Európa Kiadó, Doors, majd a végén egy igen hosszú acapella Just a Gigolo feldolgozás. Fantasztikus volt!
Róluk van szó:




Majd mikor a nóta is és a bor is a végéhez ért, szedtük a sátorfánkat és -ismét- azt hittem, hogy szerzünk taxit. De nem.
Mentünk tovább, a Trafóba.
Ez a hely egy valódi trafóból lényegült át, alapterületét nézve nem több -még az eredetit megduplázó hozzáépítést is beleszámítva-, mint 30 négyzetméter -és akkor talán igen nagyon túloztam. A bárszékek valódi használt, hatalmas porcelán biztosítékokbóól vannak, de nem fér el több belőlük, mint három, s asztal is csak éppannyi van, de a hangulata nagyon okés a helynek, az tény.
Edwárd és Koki valamint Vöri -a társaság talán legérdekesebb tagja- felkértek táncolni.
Na, azt képzelje el mindenki, aki meri! Nos, ezt tovább nem is taglalnám. Ugye. Éééérdekes élmény volt.

Aztán röpke másfél órás telefonos könyörgés után megjelent a taxi értem, így fél 5 magasságában búcsút vettem a már bezárt Trafó előtt engem búcsúztató társaságtól, és mentem vissza a vendégágyra, Apuhoz.
Elsején 11-ig aludtam, akkor is csak azért keltem fel, mert Apu valami kőtörő munkálatokat végzett a konyhában. Vagy legalábbis így tűnt onnan, ahol én voltam.
Egyet sajnáltam, hogy nem tudtam Dittelyányommal msn-en követni a 'csúszós' éjféleket. De sebaj! Lesz még nekem msn mellett töltött szilveszterem, bár, gyanítom, hogy ahogy nőnek a gyerekei, neki meg már nem. Néha azért csak megsajnálja majd szegény magányos rokinénnyit.

A tanulságot mindenesetre levontam.
Úgy telik az év, ahogy újév hajnala virradt? Akkor nekem nagyon jó lesz ez a 2010.



A címre -illetve az első mondatra- viszatérve meg kell jegyeznem, hogy előző életemben valamikor tanultam angolul, s ugyan nem jutottam messzire ezen tudás elsajátításában, de a számjegyek szerves részét képezték a tananyagnak. Ám ma, hogy kénytelen voltam órákon át angol nyelven póker közvetítést nézni, szembesülhettem azzal, hogy eme nyelvterületen a kétezer-tíz nem 'two thousend and ten', hanem 'twenty ten'. Tehát, ez jelentős rádöbbenés volt, de mint minden hasonló horderejű tény, ez is a homályba vész idejekorán a jégmezőmön. Ezzel legalább tisztában vagyok. Hö.
 
 

Hogy miképp lett ebből mesélő erdő?
Höhö...

Hát, halat, vadat s mi jó falat, mert öreg és bölcs vagyok... és összevissza kapcsolódnak a légüres térben a kerekek az agyam helyén.

Holnap megyek Esztergomba, de még előtte jön uncsitesóm, Zsuzska, s Koki, akikkel megüljük az idei karácsony közös részét. Ehhez kellett némileg felkészülnöm, így kedves Ildike elvitt a helyi texoba, ahol is megvehettem a holnapra kelő dolgokat.
Halat akarok csinálni, mert nálunk karácsonykor mindig hurka kolbász és saláták vannak (krumpli valamint kukorica saláták), így most már éppren időszerű lesz a vízi étek asztalra kerülése.
Valami tepsiben, zöldségekkel, tejszínes szószos valamit képzeltem el, de nem találtam ehhez alkalmas receptet, így maradt a rántott hal. Viszont Ildike mondott egy számomra is ismert, ám jó ideje feledésbe merült ötletet, hogy éjszakára áztassam fokhagymás tejbe a halszeleteket. Nos, ezt meg is tettem, így most átható fokhagyma szagom van, a hűtő tele tálakkal, melyekben hal pácolódik én meg itt ülök, s HBB-t hallgatok.

Hiszen, mesél az erdő. Ugye.

Persze a szöveg nem az, ami nekem beugrott. Hiszen az a részlet máshonnan van, de már mondtam, hogy agyam helyén érdekesen működnek a csatolások. :)

Igen, az. Lehet ember, lehet az eladó a kisboltban, lehet a postás, lehet az útépítő munkás, lehetek én... de egy kenyér? Könyörgöm!!!

Aszongya, "tohonya kenyér".

Én meg -s a szinonimaszótár- azt mondom: semmirekellő, munkakerülő, rest, semmittevő, naplopó, tétlenkedő, renyhe, lustálkodó, lusta, haszontalan, tunya, tétlen, dologkerülő, szájtáti, léhűtő, ingyenélő.
Ezen a ponton újra megkérdem: EGY KENYÉR???????

Ráadásul még lehet ezen a néven szurdok is, vagy forrás, netán tanösvény.





























/Kép innen/

Na, az a bérc az tohonya. Ugye. De egy kenyér??

Nem értem. Na. Ezek a fiatalok!! Cö.
 

Cselédnélküli amerikai szakácsok.
És én.




Címszavakban, kiemelt példák, melyek igazolják, hogy ez a film nagyon megérte. Köszönöm Dorka, hogy nem hagytad elsikkadni a gépemen. :)

Útkeresés:
- Mi az amit igazán szeretsz csinálni?
- Enni.

Realitás:
- Nagyon jó.
- Nagyon jó. De nem remek. - és nevetnek, őszintén, nyíltan a tükörben ünnepi toalettjükre nézve.


Szerelem:
- Szia.
- Visszajöttél? Kérlek, gyere vissza!
- Mi van vacsorára?
 

Lényeg:
365 524 recept
Te vagy a vaj a kenyeremen és az éltető lélegzetem.















/Kép innen/

"Sose mentegetőzz és sose ess pánikba!"

Kell valami vagy valaki ami tovább visz. Ami továbblendít akkor is, ha szétesik a felfújt, ha tönkremegy a csirke... akkor is, ha az a valami vagy valaki csak a fejedben létezik, olyan formában, ahogy elképzelted.
Mert a valóságban hallani sem akar rólad, de magadban olyan képet őrzöl róla, ami téged tesz egésszé, s akkor ne számít az első adag felfújt...

Van olyan szó, hogy "cselédnélküli"?
Van. Ugye?
 

Köszönettel tartozom.

2005-12-01 írtam az első bejegyzésem a parkban. Aztán egy héttel később ültem erre a padra, s lógattam a lábam rajta 4 éven át.
Elmondhatatlan sok jót kaptam itt.
Sok élményt, embereket, barátokat, példákat, sokszor továbblendített ez a hely -pontosabban az itt lakók-, de az utóbbi időben többnyire elvett belőlem már.

Nincs helyem itt. A számomra fontos* embereknek küldtem egy levelet, amiben összefoglaltam, amolyan talematikusan, hogy mi vezetett erre a döntésre.
(* Ha valaki fontosnak érzi magát és nem kapott levelet tőlem, jelezze, s vagy megkövetem, vagy felvilágosítom a fontossági sorrendet illetően.)

Sokat köszönhetek ennek a helynek, sok emléket, amik a jégmezőmön bukkantak fel, sok élményt, kirándulásokat, bulikat, sok barátot, embereket, akik nélkül sötétebb, szűkebb lenne a világom, és néhány ennél is mélyebb kapcsolatot.

Remélem, nem vesztem el ezeket az embereket, s mindazt a jót, amit ezzel a hellyel kapcsolatban kaptam.

Köszönöm, hogy itt lehettem, köszönöm a sok jó pillanatot, sajnálom, hogy a park, miközen én ültem, s lábam lógatva monologizáltam a padomon, úgy megváltozott, hogy mire felnéztem, már nyomokban sem mutatta azt a hangulatot, amivel magához láncolt.
Sajnálom, de már ez nem az én helyem.
Köszönöm, hogy itt lehettem.

Minden jót, park! Mindent köszönök!

Ez nem változik.

Jó.
De a hely megvan, üres, ordít, éles, szilánkos, tátongó.


 

Ez nem változik.

Boldog karácsonyt!

Hát, az. S pótolni kell, bizony, mert hiányzik.

Tegnapelőtt délután, hívtam az ÁEK Plasztikai sebészet osztályát, hogy vajon mehetek-e másnap vizsgálatra. Úgy egyeztünk meg, hogy felhívnak ők engem, de ez nem történt meg, így gondoltam, jobb, ha rákérdezek, hiszen az én lábamról van szó. 
Mintha ez lenne a természetes, mondták, hogy persze, menjek, várnak reggel 10-től, szeretettel löbetűs doktorral az élen. (Borzalom, de elfelejtettem a nevét. Nagyon szégyellem magam, de rákeresni sem tudtam, pedig ő egy specialista, aki a mikrosebészet területén írta be a nevét a tudástárba, ellenben ez arra nem volt elég, hogy az én jégmezőmön nyomot hagyjon. S ez nem az ő eredményeit kisebbíti, hanem az én memóriám nem is létező* voltát példázza.) Ezt a hiányt viszont még pótolhatja a későbbiekben, amennyiben lesz még közös pontja utunknak. De erről majd később.

* A vizsgálat előtti napon éppen azt ecseteltem mindenfelé, s hívtam fel rá a figyelmet, hogy mennyire jó a memóriám, hisz minden kis nüansznyi marhaságra is pontosan emlékeztem, erre másnap, mintha előző nap előredolgoztam volna, vagy mi, klasszisokkal rosszabb lett az egész. Na, mendegy. Mérleg, egyensúly. Nehogy azt higgyem már, hogy normális lehetek!!

Úgyhogy én még akkor felhívtam a háziorvosom, s rendeltem egy betegszállítót másnap reggelre, úgy, hogy lehetőleg 10-re felérjek a kórházba.
Reggel ennek megfelelően készültem, hajnali 5kor csatasorba állítottam okos, kedves, erős, szép lábaim, hogy bírják az előreláthatólag nagy strapát, s az előző esti ír eredetű felszólításnak, s adománynak megfelelően bebugyoláltam azokat egy pár snájdig, combközépig érő szürke sízokniba. (Höhö... mondhatnám... sőt! h9h9...)
Majd fél 10 felé elkezdtem parázni. Mert ugye nem vagyok a világ végén Pesthez képest, még Pest északi végéhez képest sem, de az időjárásra való tekintettel azért lassan el kék indulni, gondoltam. Olyan ügyes vagyok! Kinyomoztam a szamaritánusok számát -merthogy arra éles eszemmel emlékeztem, hogy tőlük rendelt Tóth doktor nekem szállítást-, s elmondtam, mi a balhém és vártam a következményt. Sima ügy. Jönnek értem, be vagyok írva, minden stimmel.
Megnyugodtam. Újra átnéztem a cuccom, minden zárójelentés -2001. november 18-tól kezdve-, némi pénz, telefon, kesztyű, majd kissé feszengve ültem az ágy szélén és vártam, hogy indulhassak. Még jó, hogy időm, mint a tenger, hiszen akkor jutott eszembe, hogy nem vettem még be az atibiotikumot a tüszős mandolinomra -mely már csak köhögés, de az igen erőteljes, formában van jelen-, tehát még ezt is pótolhattam.
10 előtt 3 perccel szakadt el a cérnám annyira, hogy ismét hívtam a diszpécsert, aki megértőnek mutatkozott és rákérdezett "a fiúknál", kik közölték, hogy 5 perc és ott vannak értem. Azt hiszem, ha úgy fogalmazok, hogy megnyugodtam, az nem fedi a valóságot; de talán 200 alá ment a vérnyomásom felső étéke.
Amint letettem a telefont, itt is voltak értem, kievickéltem a segítségükkel a jégpályává változott kertünkön át a kocsiig, ahol is kérték az utalványt.
Hö.
Mi van? Én telefonon kértem szállítást, nincs utalványom.
Az nem jó, akkor nem tudjuk elvinni.
Az nem jó, nekem mennem kell. Utólag utalvány vagy fizetős?
Utólag nem megoldható, fizetősen lehet, megkérdezik mennyibe kerül.
Én meg próbáltam az SZTK-val beszélni, hogy hátha ott leadta azt a bizonyos papírt Tóthdoki, de nem vették fel, közben kiderült, hogy a szállítás 11.000 Ft, nálam pedig kp csak 3.000 volt, úgyhogy automata a következő állomás. Nagyon rendes fickók voltak, mert míg én elbattyogtam a matáig, egyikük bement a rendelőbe és onnan felhívta a dokit, hogy rákérdezzen a papírra.
Hmm...
Nyilván Márti hüje. Ez előttem eddig sem volt titok; a papír a postaládánkban várt. Csak ki kellett szedni, megúsztam a horribilis költséget. Immáron nyugodtan utaztam az ÁEK felé.
Batta nincs messze Pesttől, mondom, még az északi vége sem indokolja a 2 óra 12 perces menetidőt, hogy mégis enyi ideig tartott, annak oka a lefagyott út volt. De odaértem negyed 1-re.
Előttem hatan várakoztak. Azt hittem, estig ott leszek, de mikor meglátott a főorvos úr mondta, hogy másodiknak én jövök.
Egy magas, fekete farmert és fekete inget viselő, majdhogynem tarkopaszra nyírt fejű, vékony fiatalember ott lébecolt, orvosi kartonokkal a kezében jött-ment, meg is néztem, hogy milyen szimpi ficak, de több gondolatot nem vesztegettem rá, vártam a sorom.
Ficak egyszer csak bement egy kórterembe, ahová behívtak egy hölgyet azután. Én vártam.
Hölgy kijött majd utána a főorvos is -nem is láttam, hogy ő is bement volna, de nyilván, ha kijött...- és széle mosollyal az arcán invitált engem, hogy menjek löbetűs doktor vár.
Löbetűs doktor a szimpi ficak. Hiába. Néha azért működik a megérzésem, szimpi az szimpi. Na.

Meghallgatott, átnézte a zárójelentéseimet, majd le kellett vennem a nadrágom, hogy menézhesse a lábam.
Alaposan megnézte, megbökdöste, és közölte, hogy ez hatalmas terület, nagyrészt nem is kell vele mit kezdeni, ám ahol fekélyesedni szokott, ott megerősíti, amenyiben az érhálózatom megengedi azt, mert ugye a busz összepaszírozott engem az autó elejével, így a lábam jelentős része, 25 cm csonttal, erekkel, izmokkal ott is maradt, amint a tűzoltók elválasztottak minket egymástól, így a megmaradt ereknek kell most életben tartaniuk az egész ügyes-kedves-okos-erős-szép lábamat. Mely melleseleg kicsit nyomorék is, de ez mit sem számít az előzőben felsorolt tulajdonságaihoz képest. Ugye.
Én csak hümmögtem, és félénken ondtam, szimptaikus löbetűs doktorbácsinak, hogy azt a labdányi hiányt örülnék, ha el lehetne tüntetni, de ő ezt elintézte azzal, hogy ott stabil a heg, azzal nem kell foglalkozni. Én eg gyáva vagyok. Ugye. Úgyhogy csak nagyokat pillogtam, ezt látta főorvos úr -Dr. Tamás Róbert plasztikai sebész, ugye-, s segítségemre sietett. Megbeszélték, hogy ennek csak esztétikai oka van, de azt szeretném, ha az eltűnne, s lám, semmi akadálya.
Tapogatta a lábaim, a két lábfejem egymás mellett látható különbséget mutat, hiszen még a színük sem egyezik. A bal pirospozsgás, ahogy kell, olyan életelteli; a jobb viszont, hidegfehér itt-ott kék erezettel, nem beszélve érekes alakjáról. (De nem győzöm hangsúlyozni, hogy édes, okos, erős, ráadásul az enyém!!!!, büszke vagyok rá!) Haladt egyre följebb a doktor, és a térdeim magasságában is határozott, éles különbség tapintható, így haladt tovább. Minden azt diktálná, hogy a combjaim nem különböznek vérellátásba, hiszen a csípőtraumát leszámítva nem történt ott semmi, ami az ereket befolyásolhatná.  A combhajlatomnál kellett megkeresni az artériákat, de érdekes mód csak a bal oldalon van meg. A job lábamon egyszerűen nem ott van, vagy nem az van, ami a nagykönyvben meg van írva. Hiányzik egy ér.
Szóval a jobb lábam vérellátása eleve töredéke a balnak, úgyhogy én ebből zat a következtetést vontam le, hogy Fazekas doki előtt ismét, újból le a kalappal! Ilyen lábból, pláne melyet a busz úgy elintézett, ahogy, tudott használható, okos, szép, kedves végtagot csinálni. Komolyan! Minden dícséretet megér.
De vissza löbetűs doktorbácsihoz. Felbuzdulva a feladaton, két marokkal fogta a bal combom, megszorította és abból kiemelt egy darabot, s azt kicsit megráncigálta, mondván, hogy ennyi volumen kell a lábszáram lágyrészhiányának pótlására.
Meglepetésként ért ez az epizód, úgyhogy kissé felszisszentem, de csak mert nem számítottam erre. Főorvos közbe is vetette, hogy a hasamról is vehetnek anyagot, ha az jobban tetszik.
Hmm....
A hideg futkosott a hátamon, mikor ezt mondta, mert annak idején Fazekas doki azt mondta nekem, ha nem marad meg az utolsó adag bőr sem a lábamon, nem marad más hely, a hasamról kell venni a következőt. Brrrrrrrrrrrrrr.... tehát most rögvest közöltem, hogy azt tán én nem szeretném...
... itthon elmeséltem ezt Ildikének, és ő rávágta azonnal, hogy én hüje vagyok, mert egy számmal kisebb nadrágot hordhatnék, ha hagynám, hogy a hasamból csináljanak lábamat... huh, de morbidul hangzik z, de akkor is.
És igaza van! Hogyne a hasamból vehetik a lábam!!! (Jaj, ez még borzalmasabb! De sebaj!)

Szóval, várom, hogy jelentkezzenek és érfestésre behívjanak, ahol az érbetegségemre vagy ér-anomáliámra is fény derülhet, s kiderül, mikor megy majd a műtét.

Mert lesz nekem szép, okos, erős, megbízható és tartós, egészséges, lábforma lábam!!!







 













/Kép innen, ni/

Ja, nehogy megint férlreértés essék. Elsősorban nem az esztétika az ok, amiért vállalkozom erre a műtétre. Tanár úr, mikor sokadszorra mentem hozzá a nem múló  lábszárfekély problémájával, azt mondta, hogy erre sajnos nemigen tud mit mondani, kezeljük mindig, de egy idő után már annyira tönkremegy a szövetállomány, hogy amputálni kell a lábam. Nos, ezért kell most ez a műtét nekem.
Ezért kell a szimpatikus, kopasz dottorbácsi, hogy a hegeket, s alatta a nem is létező érhálózatot egységbe tudja kovácsolni, s mellékesen lábformára is alakítsa azt, pláne még mellékesen egy mérettel kisebb nadrágra ítéljen!!! (Mondjuk nincsenek illúzióim, ami egy nagy felületen vett donorbőr után fájdalomban marad, nos, annak a gondolatától sem mosolygok. De az egész eredményének híre nagyon is jókedvvel tölt el! :)

Este volt mire hazaértem, mert busszal jöttem (betegszállítást nem kértem), mint a liba, annyira kivoltam. Még most is csak hüppőgők, de nem is ez a lényeg. H9h9!

Huh. És miért ez a cím? Mikor főorvos mondta, hogy itt nagy volumenpótlásra van szükség, nem állítom, hogy azonnal megértettem miről beszél. Pontosaban értettem, hogy valahonnan lábat kell varázsolni nekem, de a szót, hogy "volumen" nemigen tudtam hová tenni. Buta tyúk vagyok, na. Ámde megnéztem és rájöttem mi az. Hö. Már majdnem okosab vagyok, mint egy ötödikes. Hö. (Nem röhög, mert berágok!! Inkább velem örül és drukkol a lábamnak, értve??!!)
 

Néhány napja tüszős mandulagyulladásom van, s ennek megfelelően köbö 3 napot hidegrázással és görcsös köhögéssel, magas lázzal, rengeteg teával, némi antibiotikummal (szigorúan a kiírt mennyiségben, ugye) vészeltem át.
Mára jól vagyok. Már hangom is van, bár az imént, hogy a barátnőmmel beszéltem telefonon, azt a kirohanást kaptam, miszerint "Hallod-e milyen randa hangod van!".
Kedves.
Szóval, most ennyi van még, és persze fáj a torkom, takonypóc vagyok, hangom inkább valami lidércére emlékeztet, mint az én sajátomra, de a nehezén túl vagyok.

Holnap viszont mennem kell az ÁEK-ba, mert megnézik a lábam, hogy lehet-e belőle alakra is lábra hasonlító végtagot csinálni. (Sajnos nem emlékszem az orvos nevére, de az biztos, hogy ő egy specialista, akinek a mikrosebészet a szakterülete, s akire nyugodtan rábízhatom a lábam, ha abból lehet lábat csinálni, ő fog.)
Holnap 10-re kell benn lenem a kórházban. Térdig ér a hó és holnapra erős fagy és további havazás várható, nos, ez egy mankóval való bármennyire is lelkes közlekedőnek nem túl jó előjel. Így hívtam az erőműt, de sajna ilyen ripsz-ropsz nem tudnak kocsit adni (nem mintha komolyan számítottam volna rá, de meg kellett próbálnom), aztán hívtam a háziorvosom rendelőjét, mert ugyan az ő rendelési idejének már vége volt, de gondoltam, bárki is van ott, elregélem, mi bajom és tőle kérek szállítást. Mondhatom, meghökkentem, mikor Tóthdoki vette fel a kagylót -s éles eszemmel rögvest rá is jöttem, hogy köbö féléve kicsit megváltozott a rendelési idő, ahhoz képest ami nekem fel van írva, s most még ő van ott, höhö-, úgyhogy amint el tudtam nyomni a meglepett csuklást, elő is adtam neki az aktuális bajom. 
Vagyis rendben a dolog. Reggel jön értem a betegszállító és rendben felvisz, haza már nejm hoz, hisz ismerve a rendelési időket ott, nem tudtam megmondani mégis meddig leszek benn, úgyhogy haza majd busszal jövök, de itthon Botond a vasútról hazaszállít, így az időjárás nem lehet akadálya a lábam megszépülésének. Ugye.
Akármennyire is telet játszik az idő manapság. 




























Kraft Ilona: Téli éjszaka


Ja, természetesen azért némi drukk elkél, mert ha az az egy szem artéria, amit a busz meghagyott a lábkarikatúrámban, nme alkalmas rá, hogy többet is csináljanak belőle, hát igen csekély esély mutatkozik rá, hogy valaha lábforma lábam lehet. Úgyhogy feladat kiosztva, mindenki teljes erőbedobással dolgozzon rajta, hogy erős, okos, szép lábamból, valóban tartósat is lehessen csinálni!!


 

Tegnap fel sem bírtam kelni. Az ízületeim -amik amúgy sem 100asak- most még kevésébé működnek, a torkom pedig annyira fáj, hogy elmondani nem tudom.













/Kép innen, ni/


Tegnapelőtt kihívtam az ügyeletet, s a doktor úr azt mondta, tüszős mandulagyulladásom van. Kaptam egy Algopyrin injekciót, meg két receptet, melyeket a barátnőm későb kiváltott.
Estére kicsit jobban lettem, és másnep reggel is, tök úgy éreztem magam, hogy a nehezén már túlvagyok. 
Ja.
Délutánra már megint felkelni sem tudtam, a torkom annyira fájt, hogy már nyelni sem tudtam és már a fülem is sajgott. Beszélni már egyáltalán nem voltam képes, így Dorkát kértem meg, hogy hívja fel az ügyeletet.
Ott azt mndták, hogy ez most normális.

Fasza.

Most még reggel van, gyorsan csinálok valami kaját, aztán visszabújok az ágyba.

Ma még nem mértem lázat, s nem is fogok addig, amíg nem tudok lefeküdni. Hö.
 

Botika jó.
Botika nem gyerek.
Botika kedves.
Botika segítőkész.
Botika okos.

Nekem elég egy telefonhívást megeresztenem és bizton számíthatok rá.
Itt már írtam róla, de most is meg kell emlékeznem kivételes odaadásáról, s nem kevésbé fontos, hogy megemlítsem, már az akkor pocaklakóként jelzett kisded, a kicsinkát nagyobb forma pulya mellett virgonckodik, s teljes odaadással nem hagyja aludni örömtől könnyes szemű szüleit.

Olyannyira segítőkész, hogy világosságot varázsolt a konyhámba, s tette ezt meglepetésként, míg én boldogan fagyoskodtam, s kerestem a Golf-áramlat áldásos hatásait a téli Írországban. Most pedig napok óta lót-fut szegény, hogy nálunk karácsonyközeli állapotok alakuljanak ki, vagyis eljussak vásárolni, meg ilyenek.

.........................

Viszont én lassan már nem bírom a strapát. Minden napra jut valami sürgős elintézendő, a tévével, az internettel, Am/-ral -az egyhüjekutyánkkal- vagy éppen a kazánnal.

Mindenem fáj és mára be is rekedtem. Öreg vagyok.
Ellenben:

Botika okos.
Botika segítőkész.
Botika kedves.
Botika nem gyerek.
Botika jó.


(Köszönöm Botond!)


 

Botika jó.
Botika nem gyerek.
Botika kedves.
Botika segítőkész.
Botika okos.

Nekem elég egy telefonhívást megeresztenem és bizton számíthatok rá.

Itt

már írtam róla, de most is meg kell emlékeznem kivételes odaadásáról, s nem kevésbé fontos, hogy megemlítsem, már az akkor pocaklakóként jelzett kisded, a kicsinkát nagyobb forma pulya mellett virgonckodik, s teljes odaadással nem hagyja aludni örömtől könnyes szemű szüleit.

Olyannyira segítőkész, hogy világosságot varázsolt a konyhámba, s tette ezt meglepetésként, míg én boldogan fagyoskodtam, s kerestem a Golf-áramlat áldásos hatásait a téli Írországban. Most pedig napok óta lót-fut szegény, hogy nálunk karácsonyközeli állapotok alakuljanak ki, vagyis eljussak vásárolni, meg ilyenek.

.........................

Viszont én lassan már nem bírom a strapát. Minden napra jut valami sürgős elintézendő, a tévével, az internettel, Am/-ral -az egyhüjekutyánkkal- vagy éppen a kazánnal.

Mindenem fáj és mára be is rekedtem. Öreg vagyok.
Ellenben:

Botika okos.
Botika segítőkész.
Botika kedves.
Botika nem gyerek.
Botika jó.

Legalábbis a padom közvetlen környezetét. Megtaláltam a kommentjeimet, megvannak a nyomon követhető bejegyzések, látom a történéseket, s ezek miatt kezdem otthonérezni magam.

Jó érzés. Valahol hátul, kitartóan, nyugtalanítóan, de nem anyira rosszként, hogy meggondoljam magam, lüktet még mindig a döntés elhibázottságának lehetősége, de így határozottan sokkal halkabban megy az óbégatás. Kezdek megnyugodni.
Bár, még messze nem minden került át, sőt, az utóbbi két levelemre választ sem kaptam, de hétvége van, igen nagy pakkot küldtem, így tudom, hogy jogos a csúszás.
Időm meg annyi, mint a tenger. Ugye.




/Kép innen, ni/

Még nem látom, hogy blogot miképpen tudok követhetővé tenni. Vagy lehet, hogy bloggert tudok követni? Na, ez a következő kérdés. Ugye. :)



 

Hozzászólások (26)

Quimby: Androidő

Idetehetném a szöveget is, de jobb végighallgatni.


 

"- Hiszen te élsz!?
- Én nem, csak működöm!"

Jól, vagy rosszul, az más kérdés. De csak ott működöm, ahol jól érzem magam. 4 év telt el és már kicsit sem mondhatom, hogy jó ott. A mérleg már stabilan egyfelé "kókad", a másik serpenyőből lassan eltűnt minden, ami a maradásom mellett szólt.
Már csak a költözést kell megoldanom.

........................................................
 

Kommentek:

ArtmüllerÁgnes · http://artmuller.hu 2009.12.10. 14:09:13

Bevallom, engem megleptél a költözéssel, Te amolyan fix pont voltál odaát (mondom én, aki a főoldalon virít Bajlával egyetemben, miközben már egyikünk sincs a téren...). Már "karcoltam" az üzenőfaladra, hogy ha Marky nem tud segíteni (ha jól emlékszem, ő csinálta a mostani dizájnodat), akkor megpróbálok én, csak szólj! :)

Milyen mázli, hogy én mindenhol ott vagyok, így aztán mindenkit megtalálok, aki fontos, bárhová megy is. :D

Moderál

talemaunique 2009.12.10. 14:21:13

@ArtmüllerÁgnes: Magam is meglepődtem. Ez olyan, mint a lábszáram plasztikázása. (Hogy ilyen talemás hasonlattal éljek.) Amíg nem tudtam, hogy nem pusztán az esztétika lehet oka a plasztikai műtétnek, nem gondoltam rá, mint lehetőségre. De, hogy kiderült, ami kiderült, ismét kés alá fexem.
A parkomban is azt mondtam, nem lehet olyan szar a helyzet, hogy engem -aki az első naptól ott vagyok- el tudjanak üldözni. De igen, lehet. Egyszerre történt két dolog, amik így kiverték a biztosítékot nálam.
Már folyamatban az átköltöztetés, most épp a második adag ért ide. Még nem a legfontosabbak, de már megindult a költözés. Ráadásul tegnap rágtam kicsit a fuvarosom fülét is a reptértől hazáig, így ő is "szívesen" segít... höhö... :)
Ha elakadok, szólok, hiszen azt akarom, hogy érezd mennyire fontos vagy, s ezért meg is teszek mindent!! :))
Akarom is, hogy megtaláljon aki nekem fontos, nem elbújok, hanem főhadiszállást váltok. A parkot építtetem át a padom körül, ugye. :))

Moderál

Kingaa 2009.12.10. 16:11:18

@ArtmüllerÁgnes: @talemaunique: Egyszer minden pohár túlcsordul...

 

Moderál

ArtmüllerÁgnes · http://artmuller.hu 2009.12.10. 17:20:05

@talemaunique: Értem. És persze csupa lyuk az oldalam, hogy mi volt az a két dolog, de úgy is jó, ha személyesen meséled el majd az almáspite mellett... :D

@Kingaa: Na jó, jó, de Talema pohara olyan nagy volt! Sose gondoltam, hogy az is túl tud csordulni! :)

Moderál

talemaunique 2009.12.10. 19:59:52

@ArtmüllerÁgnes: Az én memóriám szerinted kitart az almáspite idejéig? :)

Mellesleg a poharam nagy.. meg a puttonyom, meg a hócipőm... meg én magam is XXXXXL-es vagyok, na de ami sok az sok! És azért aki igazán komolyan veszi a feladatát, annak semmi sem lehetetlen. Így voltak ezzel a régi parkom fenntartói is.

 

Moderál

Kingaa 2009.12.10. 20:04:47

@ArtmüllerÁgnes: Hogy egyik kedves sorommal válaszoljak, amikor tele a pohár túl sok a még egy csepp. :)

Mó, a gyalogos 2009.12.10. 20:36:12

sziasztok!
Talema, érdekes, h elköltöztél, pedig annyira aktív voltál mostanában....
mindenesetre sok sikert itt is.

 

Moderál

talemaunique 2009.12.10. 20:41:34

@Mó, a gyalogos: Nocsak, Mó!! :)
Érdekes. Ez egy jó szó, talán fedi is a lényeget. Még nem költöztem el, folyamatban van a dolog, tudod, ahogy fentebb írtam, nagy az én batyum, s azt egyedül cipelem. :)
Köszönöm!

Moderál

Surda2 2009.12.20. 19:56:04

Igazából az teljesen mindegy, hogy az origo vagy az index adja a blogoló alá a táptalajt. Fialát sem azért hallgatták, mert a Rádió eXtrémen, a Pont Fm-en vagy a Q Rádióban nyomatja, hanem miatta. És amikor arról volt szó, hogy a régi helyen nem mondja el, melyik lesz az új, egy hetilap főszerkesztője mondta ki, hogy a KFJ (KeljFelJancsi!) egy olyan műsor, ami szájhagyomány útján terjed. Ebből a szempontból az RSJ sem más, mint a KFJ. Ha origo-n megy, akkor ott, ha az indexen, akkor meg ott.

Moderál

talemaunique 2009.12.20. 20:54:46

@Surda2: Estére megint felment a lázam és rosszul vagyok, most csak azért jöttem ide, hogy kikapcsoljam a gépet -ne fűtsön nekem már éjszaka, meg ne mormogjon itt. Innen már kiléptem és az outlook-ban olvastam ezt (már csak az volt nyitva), de látod, visszajöttem. :)

Ez most jó. Köszönöm! Fogalmam sincs, minek szántad, de nagyon jól esett és amolyan továbblökdösésként élem meg, amiért köszönettel tartozom. Ezt vedd, kérlek, pirospontnak! :)
Na, most megyek és küzdök tovább a tüszősmandolinommal. (Ma egy esmeshez alkottam ezt a szót. Nagyon ügyes vagyok. :)

Moderál

Surda2 2009.12.20. 21:30:47

Analógiának szántam. Nem volt mögötte hátsó szándék. ;-)

Jobbulást! Engem pár hete egy vírus döntött le a lábamról. Az immunrendszer-támogatás mellett 16-18 órát aludtam naponta. Kevesebbel egyszerűen nem ment. 8 napba telt, mire rendbe lettem. Utána két hét múlva újra támadni kezdtek a kórokozók, kezdődtek dettó azok a tünetek előjönni. Viszont akkor már egy nap alatt megadták magukat. Vagyis csakugyan képes a szervezet ellenanyag-előállításra. De ahhoz szó szerint ki kellett feküdni az első "ostromot".

Ja, és rájöttem, hogy a citromos-sós melegvizes gargalizálás a legjobb Strepsils. Illetve gazdagodtam még egy tapasztalattal: dédszüleink okosak voltak, amiért a legnagyobb szegénység közepette is tartottak otthon legalább egy ezüstkanalat. A vírusok és a bacik egyszerűen nem bírják a közvetlen közelükben sem az ezüstöt, sem a rezet. Ha tényleg csak egy volt belőle, akkor azzal a legkisebb gyereknek adtak enni, mert tudták, hogy a szájon át fertőződhet a legjobban. A kritikus időszakban egy tavaly akció okán vett rézkarperecet csatoltam a csuklómra, biztos, ami biztos

Moderál

talemaunique 2009.12.21. 10:28:22

@Surda2: