Derült égből egy fotó.
Ezért dobog most a megszokottnál kissé hevesebben a szívem.

Kicsiny összehasonlítás, egyetlen, elég spaciális magatartásmódra kihegyezve.
Ja, és -ahogy tőlem ez megszokott- tökéletesen talematikus alapokon, tehát az objektivitást (ha nem is tudatosan, de mégis) messze elkerülve.

Szigorúan csak annak, akit érdekel.

Nyár van.

Természetesen napi aktualitása van a kérdésnek, remélem, még ma fény derül rá, de ha csak később az sem nagy baj.

Azt is mondhatnám, hogy agyi átkötések. Csakhogy ezen kijelentés némileg szerénytelen lenne, hiszen rólam van szó, s ez esetben az agy említése, nos, kissé fellengzősnek hat. Tehát maradok annál, hogy gubancolódnak a számomra teljesen szabályozhatatlanul cikázó gondolatfolyamok a hajam alatt.

A rokik (mozgik) remek humorral bírnak.
Vagy nem, de ez a vicc azért nagyon ott van!

Most legalábbis nem.

Vasárnap voltam, megnéztem. Sokan voltak, érdemes is megnézni.
 

Úgy döntöttem, itt a tavasz, annak ellenére, hogy vasárnapra havazást mondanak.

Ez az a szint, amit én is megértek.
De kérdezem én: a nagy tudorok előre nem látták, hogy a söralátét nem állja meg a helyét, mint hiteles fizetőeszköz?

Nagyon rövid leszek most.

Ötödször futok neki ennek, mert nem tudom megfogalmazni... Pedig ez nem pusztán rólam szól, van ebben népi gyerekjáték, bajuszos úr, kinek közkeletű híre egyet tesz lassan a nadrágszíj szorosabbra húzásával és van benne női személy is, szám szerint kettő, egyikük számomra megtestesíti a... A NŐ-t, mint olyat, a parlamentben, másikuk neve pedig összefonódott a minimum kétes emlékű vizitdíjjal s mondjuk a tonnaszám készített, majd szemétdomba hányt betegszéffel.

Csakhogy láthatóan, érzékelhetően nem olyan, mint kéne...

Én is csak úgy kaptam...

Azt hiszem, megint hulámvasútra szálltam és most még észre sem vettem, hogy közeledem felé. Csak már mikor a pálya mélypontjáról pillogok körbe, akkor tudatosul bennem, hogy jah, hát kérem, itt vagyok!
Az apropó most az, hogy holnap megyek az Ebattába, s megkérdezem lesz-e néhány szabad hely jövő szombaton.

Elfelejtettem, pedig nem kellett volna. De ma szólt egy Úrhölgy, tehát felteszem a kérdést.

Kicsit késve, mert fontos dolgom van mostanság, de nem tudok ellenállni Ágnes kedves kérésének.

Csak egy vicc. Ennyire futja most az időmből, de ezt meg akarom osztani.

Mi van itt?
Ha előrébb nézek a pillanatnál, nem érzem jól magam. Különösen, hogy már a "most" is gyászos képet mutat.

Azt hiszem,érthető (de mideképpen magyarázható) a címben idézett kirohanás...

Igazából "csak" etetés, de így lett teljes az első nappali kórházas hétvégém.
Remek.

Ebben a sorrendben.

Hát, hogyan máshogy mint talemául...

Jé, ez MÉM MÉM, na mindegy. Pihent vagyok...