Nos, igen, mert ugye milyen lenne, ha már az enyém!?

Hetente néhányszor -cirka három, az a néhány, ugye- elbattyogok a Match előtt, s be is szoktam térni, bár cipelni nem tudok, de kicsiségeket -napi kenyér, miegymás- többnyire ott bveszem, így szembe jött velem az épp aktuális akciójuk, a Pyrex tálak csábítása.
Lassan ugyan, de összejöttek a matricáim, így oda is adtam füzetkémet Ildikének, kit megkértem, hozza el nekem az utolsó napon a tálamat (mert addigra lett tele a füzetkém, nem kapkodom el a dolgokat, na...). Csakhogy ez el is maradt, mert éppen nem járt arra, s nekem sem jutott eszembe, hogy figyelmeztessem szegénykét, hogy de, neki fontos dolga van épp akkor és épp ott.
Vagyis búslakodva megbékéltem a dologgal, hogy erről lecsúsztam.

De édes egy barát Ildike, s majd' ennyire édes a Match is, mert meghosszabbította -nyilván miattam- az akciót, így tegnap mégiscsak enyém lehetett a tálam!! Oh, mily' boldogság!

Ma pedig fel is avattam.
Gyönyörűséges, virslivel súlyosbított, illatos, dagi kenyeret sütöttem vadiúj tálacskámba benne...
Íme:

Ugye érthető, hogy beleszerettem?



Kicsit ostobán plattyant a tálba a tészta, de ez sem a tál, sem a tészta hibája, ellenben az enyém... sem... ugye?



Mikor a sütés félidőben trat, le kell venni a tetőt a tálról, ebben a fázisban így néz ki édes, illatos gyönyörűségem:



A formája éééérdekes minimum, de már igenis kenyérnek néz ki.



Ugye?



Azóta már felvágtam, és egy szeletet megettem belőle. Olyan ügyes vagyok, hogy csak na. Minden szerénytelenség nélkül állíthatom ezt.
Ugye?

Köszi Ditte!

... most, ezen a ponton már valóban elismerem, hogy én is arra a tudásra jutottam, amit első blikkre tucatnyian mondtak nekem.

De fenntartottam a jogot -ahogy mindig, mindenben s amit továbbra sem hagyok eltagadni magamtól-, a saját tapasztalásra, s majdan az abban megéltek utáni saját konzekvencia levonására.
S ha az egyezik a korábban mások által sugallttal, akkor elismerem a dolog lefutását.

Nem egy nagy kaland rájönni erre, mármint ennek konkrét értelmére, de nem linkelek semmit. Azon egyszerű oknál fogva -amit szintén már néhányszor mondtam- van az a szint, aminek nincs keresnivalója itt. (Mondom, van az a szint, s ez egy korábbi ráeszmélésem eredménye.../ott a kommentekből érthetőbb az a helyzet, de sémában cirka ugyanez/)

Csak kis jellemzők a mostani kalibrációhoz:
- dupla,
- behízelgés,
- vakhit,
- mazochizmus,
- aljasság,
- kitartás,
- gonoszság.

Napon Ferenc: Behízelgő

Jöttem hozzád drága barátom, hogy valamit halljak rólad.
Remélem minden rendben veled, egészségesen, és jól vagy.

Vajh mi érdekelhet te róka, hogy magányom zavarod
Akármi is az, nem én vagyok, rá kell jönnöm, hát hallgatok.

Szia, én is rég hallottam rólad mesélj, hogy telt nemrég múltad.

Vajh mi ez a nagy érdeklődés, hónapokig felém se nézett, biztos részeg.

Hallgatni néhány szavad vágytam, hogy találkozzunk már vártam,
Tudni rólad új dolgokat, kíváncsiskodni, remélem szabad.

Hogyne szabadna, miről pletykálnál, mit mesélnél el a párodnak, ha most nem tudnál
Meg rólam semmit mindjárt költök valami érdekest neked, ha tovább hízelegsz.

Persze, kíváncsi vagy a nyomoromra, hogy sajnálhassatok ketten, és elmondhassátok
Mennyire jók vagytok hozzám képest, és mennyire szánni való aszkéta, remete életem,
Persze, kiszolgálom pletykavágyad, s magam nyitott könyvvé teszem.

Őszintén fogok válaszolni neked, és várni is fogom,
De őszintének lenni el fog menni a kedved.
Provokállak, és tesztellek. Megszaporodnak a kínos csendek.

Látod, látod: inkább a hazugságot akarod hallani, így koszorús költőd leszek.
Szóvirágok özönével csallak meg. Ha nem szeretsz, miért csinálsz úgy, mintha szeretnél.

A kedvedért azért, mert én, tényleg szeretlek, belemegyek a játékba.
Így hisszük mind a ketten, hogy milyen jót teszünk egymásnak.
A barátság pedig kivonul a nézőtérről az első felvonás legelején.
Az őszinteséget sem adjuk magunkból egymásnak ajándékba.

/Vers innen/


/Őszinte illusztráció meg ehunnan, ni/

De a kérdés ott motoszkál bennem, s tudom, jó eséllyel a büdös életben nem kapok rá választ, hogy miért kell eleve mást mutatni magáról valakinek, mint amilyen valóban ő maga. Miért jó az neki, hogy nem vállalva saját egóját, egy pontosan megszerkesztett, mintegy elvárásnak megfelelő képet mutatva behízeleg azzal? Miért jó ez? Hiszen annyira síkhüje nem lehet senki, hogy abban higgyen, hogy a végteélenségig fenntartható a látszat?

Ráadásul még egy vonal itt lebeg, s ez az, hogy engem, tök ismeretlenül, vajh' miért tart annyira, hogy nekem más képet kell mutatnia magáról, mint a valóságos jelleme? Vajon miért hiszi azt, hogy ha ...áááá.... ha önmagát adja... ááá ... ez a kifejezés...ááá... szóval, ha nem "festi magát", akkor nem fogadnám el?
Osztán ha így is lenne, hogy mondjuk nem fogadnám el -mert gonosz, kicsinyes, aljas és buta... nálam is butább, s ez sokat jelent..-, akkor az neki fájna? S ezt mintegy megelőzendő egy az elvárásaimhoz -az általa hitt elvárásaimhoz- konfekcionált énbe bújva mutatkozik be nekem?

Mert neki fontos, hogy én mit gondolok róla?


Édes.
Megjegyzem, így is elfogadom.
Csak közöm nincs hozzá.

Vagy nem kevésbé nemes tulajdonságokkal felvértezett nő, mert ez ugye nem egyértelmű.
De a magába vetett hite, s a világ felőli merre_gondolkodása, valamint mégoly karakán ítélethozatala más felett, na az egészen biztos.

Történt, hogy az imént értem csak haza, mert megint megyek, mint a mérgezett egér, ugye. A hetem az a rohanás jegyében telt, ma éppen egy nyárzáró pikniken voltam -micsoda áthallás e poszt témájával-, az SZDSZ szervezésében, a Balzac búcsún.
Már -tekintve a pár napon belül összetorlódott jövés-menéseimet- eléggé fáradt voltam, mikor mentem is felfelé, haza meg aztán pláne letaglózva jöttem. Itthon még kis ez meg az, majd végre nyugi, lekuporodtam ágyamba, tévé bekapcs, de csak amolyan háttérként -Álmosvölgy, csakis Johnny Depp okán-, majd gép. Outlook, levelek jönnek, közben a szokásos sor megnyit: blogtér, dzsímél, fészbúk... lassan hazaér a félezer levél, mind szépen a saját fakkjába, hol több, hol kevesebb, s a fész belső üzijeinek fiókjában szintén csak egyetlen árválkodik. Ritkán kapok ott levelet, s ezen unikumok közül is arányaiban kiemelkedően sok a vadmalac, elkötelezett és engem kiirtandó ellenségként kezelő bátor, sokat ígérő írás.
Valahogy sejtettem már most is, hogy mi vár. (Lehet, ismerem a rovarokat? S tudom, mire buknak baromarcok?)

S íme, bárcsak lottóznék!

Okos, érett, elmés és bátor, nagyon is egyenes és önmagát híven s egészében vállaló, nemi identitásában talán hangyányit kérdőjellel küzdő virtuhím levele várt nyugodtan a postafiókomban.
Néhány órája érkezett meg s sokat elárul az író irántam táplált érzelmeiről, sőt, továbbmegyek, a teljes érzelemvilágára ad egészen jó -bár kéretlen, s itt a "jó", ugye, egy szintet, s nem minőségi besorolást jelent- rálátást.

Hun Hirnok a feladó, s íme a levél:

"Üdv,

Politikai nézetek szdsz
Mikor voltál utoljára táborozni te nyanvadt idegenszívű rühes k*rva ?"

/Az üdvözlet utáni mondat utalás az adatlapomon megjelöltre./
S még egy videót mellékelt kedves, joviális és szeretereméltó hódolóm -mintegy nyomatékosítandó karakán szavait-, melyet nem teszek ide, sőt, be sem linkelek. Nálam megvan a cím, s elérhető is, amíg valakinek eszébe nem jut, hogy leszedje a youtube-ról, mert ez embernek nem való.
Csak az ilyen édes, okos, bátor és önálló vitézlájszlóknak, mint hunhirnok barát.
Szemezgetek kicsit az általa nekem ajánlott táborozás részleteiből:

Gázkamra, hitler, bevagonírozás, füstölgő kémények, szögesdrót kerítés, nyilaskeresztes zászló, anakronisztikus vértben harcoló erős vitéz szintén nyilaskeresztes háttér előtt és így tovább... majd mint i-re a pont, a munka szabaddá tesz felirat, mely ugye jelen időben a közmunka programra hajaz (de abban is biztos vagyok, bátor, okos, erős fijúka -vagy honleányunk, mert dd óta sose lehessen tunni mire képes egy-egy átalakult kromoszóma- lelkét boldog elégedettséggel tölti el vikink ez az újabb nyíltan gyilkos ötlete, mely megérthető, hiszen ellopták amit lehetett, s most muszáj valahonnan befoltozni a likas üstöt, melyen a tátongó nyílást a hozzá nem értésükkel ütötték...)



/Auschwitz/

Szóval, beutalót kaptam. Szíves invitálást, ezzel a szöveggel*, egy mélyen tisztelt, hangsúlyozom, önmagát vállaló, okos, karakán virtulénytől.

Éljen az internet adta szabadság, éljen a helyes önértékelés!

.....................

Kieg. 09. 02.
* a zeneszöveg.hu levette a dalszöveget azóta, miután többen is jeleztük annak aggályos tartalmát.

Pontosabban melyik tetszik jobban?
Érdekes és éles az eltérés, így, egymás mellett látva a kettőt.

Hogy mennyibe fáj ez nekünk, s miből nyúlt pénzből világlik messzire viktor fényességes elméjének s karrierjének tárgyiasulásaként a dicsfény, az több helyen megjelent már.
(Például az LMP szerint "energiapazarló presztízsberuházás" ez, megjegyzem, érzésem szerint igen közel áll a valóhoz, s a NOL írása szerint pedig a konkrét eredete is egyértelmű annak a 470 millió HUF-nak, melyből megvalósult ez a viki-illusztráció.)

De vissza a kézzelfogható -vagyis szemel látható- tényekhez, mert a zöld beruházás épp annyira utópisztikus a mai magyar valóságban, mint viki számonkérése bármiről, tehát itt van a két látvány, s eldönthető, sőt, eldöntendő, kinek melyik áll közelebb szívéhez.
És ebben mindenképpen politika mentes döntés javallt, hiszen ez egy jelkép. Elvileg a nemzet egységének csupán egyik, de mindenképpen legnagyobb tömegű jelképe.

A régi éji látkép:



S az új:


/Képek innen./

Nos?

Vajon ki melyik szinten van?



S ez a piramis -jelen helyzetben- nagyon is országos képet mutat, nem egy speciális munkahelyre vetített metszet.

Ja, s még egy kérdés: ki is a FŐNÖK?

Naná, megint nem én kerestem, hanem egyszerűen csak rám akadt a ... a... a világ legnagyobb művészeti galériája.

Én meg hagytam magam.
Nos, akkor kezdem az elején. Tegnap estére eltűntek látóteremből a ma éppen 4 hete illegalitásból előbújni kényszerített körmeim a -szép, okos, erős és főleg nem sarokba állítós- lábamon, ezért még nagyobb lelkesedéssel igyekeztem a soros elekrto-kezelésemre és tornámra.
Remek részidőt kocogva ott is voltam mikorra kellett, s mehettem is a 2-es számú fülkébe, ahol is Edit -nem, nem az az Edit, kit gyakorta emlegetek, hanem egy másik, ki a fizikohoz tartozik- ráagyusztálta lábfejemre az elektródákat, s közben mondta, hogy ehhez nem kell lefeküdnöm, ha úgy kényelmesebb, maradjak ülve, ad nekem magazinokat, olvasgassak, mert bő 20 perc a két kezelés, addig nincs annyi sarok az SZTK-ban, aminek a számolásával ne végeznék... Ötlet remek, elhelyezkedtem s kiválasztottam a legvastagabb magazint a kupacból, melyet elém tett. Gép bizergászni kezdte bokám, én pedig lapozgattam a kiválasztott Marie Claire magazint, mely pélány már messze nem mondható ropogósan frissnek, hisz a 2009 május dátum, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető naprakésznek, de ez mit sem zavart, ugye.
Nos, nem jutottam semeddig sem, mikor is konstatálnom kellett, hogy nem van eszem. De legalább az univerzum állandóságában bízhatok, hiszen mi lenne, ha egyszer mégis okosnak mutatkoznék, ugye... szóval, cirka a negyedik percben rájöttem, hogy felér egy kínszenvedéssel a pozíció, melyben végig kell ülnöm a kezelést... de bakker nem volt mit tenni, hát... izé... majd legközelebb nem ülök, bakker...(Biztos ami biztos, szóltam Editnek, mert kettőnk közül, neki van esze...)
Nem tudomást véve az egyre nagyobb mértékű jelzésről, ami a csípő(i)m felől érkezett a fájdalomközpontomba, olvasgattam.

Ezer meg egy reklám ilyen meg amolyan fiatalító és szépítő és csinosító és fiatalító kencékről, illatokról és egyéb okosságokról, meg ezzel szinte azonos arányban okosnál látványosabb cikkek az imént említett témákban, s néhány valóban érdekes összeállítás.
Ráadásul az "érdekes" messze nem a legjobb szó arra, amit láttam, s amivel -engedtessék meg nekem e szó- gazdagabbá lettem

Óriásképek a női méltóságról

A cikket, naná, nem találtam meg, de a fotók, melyeket megismerhettem így, egyszerűen nem eresztenek. Kölcsön is kaptam a lapot, most is itt van mellettem, s öregnéniségemre való tekintettel csak darabokban tudom elolvasni, de a látvány, mely a képekből árad, egyszerűen lenyűgöz. S tán ez a szó sem az igazi ide, hiszen nem szépségükkel -bár, nagyon-nagyon relatív kifejezés ez-, nem a téma megosztó mivoltával, netán polgárpukkasztó felvetéseivel -bár, lassan, s tudom, mi sem bizonyítja jobban öregnéniségem, mint ez a kijelentés: ma már a konvencionális az ami kilóg a sorból, mert a sor maga deformált- hanem talán az eszközökkel, amik alkalmazásával, a monumentalitással, amivel él, s a korával -ahogy olvastam 24 éves- fogott meg.

James Quantz Jr honlapja

S néhány, nekem különösen tetsző, s nem kizárólag ezen kampányból ollózott képe... izéje... alkotása. Na. Íme:










Ez a távlat ITT részletében is megnézendő, érdemes.



A részletében kiemelt kép egy darabja a Women Are Heroes kampánynak, mely oldalon ott a film trailere is.

Én nem értek ehhez se, ezt is már sokszor mondtam, mint ahogy azt is, hoyg mennyire lenyűgöz, mikor valakinek ilyen fejlövése van... mikor valaki egy dolgot helyez minden elé, s nem azért, mert az elvárt, hanem azért, mert anélkül ő nem is lenne ő.
S azért, mert sokakkal ellentétben ő az egy a sokból, aki tisztában van ezzel, s vállalja ennek minden ódiumát.

Él.

De csak csendesen mondom, gyorsan él; az ilyen emberek gyorsabban élnek, mint ... nem tehetnek mást, hisz ha nem élnének "gyorsabban", mint az átlag, nem ők lennének, hanem az átlag egy darabja...
 

... nos, nem tudom megmondani, hogy mennyire volt konkrétan hatékony a látogatás, de új információk tekintetében mindenképpen jók vagyunk, ugye.

Leginkább én.
Tekintve például a zótlük beállítási specialitását, melyről én annyit sem tudtam ... mint amennyi a brummogás a medvesajtban... ööö, hogy egy ennyire egyedi példával mutassak rá a lényegre, ugye.
Osztán például a MOL méltatlan bitorló helyét egyes fejekben, az erőmű rovására...
S tovább, okos férfiak segítőkész hozzáállása, egyes fehérnépek gépét illetően...
No meg a felesleg megtalálása s illő helyre transzportálása...
 S nem utolsósorban egyes zenék, s filmek méltatása...



/India filmparadicsoma eunnan, ni/

Melyekről én mit sem tudok. Na, nem mintha a pc és a háló rejtelmeiről lenne ismeretem, de erről a témáról még annyi sem. Összesen annyit tudok felmutatni, hogy hallomásom szerint, arrafelé gigantikus méreteket ölt a filmipar, s óriási keletje van a szerelmes szappanoperáknak no meg ilyeneknek. Oszt jónapot.
Mármint az én tudásom ezen témában.

Ám most, gazdagabbá lettem egy kedvenc filmzenével, mely ugyan nem az én kedvencem, de meg kell örökítenem, hisz valamiért nagyon bírom a nem konvencionális embereket, s ez, a hindi zenék iránti rajongás, eléggé kilóg a sorból, így megér egy mélázást a padomon.

Ja, és volt még egy K-PAX galaxis megfelelő méretűvé adaptálása és Am/ öriási személyiségének lekicsinylése...
Mely történésekhez csak annyit tehetek hozzá, hogy ugyan az arcát fel nem ismerem, ám ezen enyhítendő még a hangját sem a telefonban, úgyhogy mindösszesen annyit mondhatok -melyet már asszem említettem-, köszönöm, D!.

Más nem jut eszembe, csak az, hogy így -mintegy kiabálva- esdekeljek meghallgatásomért...

Szóval, mint az konstans, én ugye butanő vagyok, s ezen helyzeten gyökeresen változtatni ugyan nem, de időlegesen segíteni szoktak, kedves, előzékeny, karmaépítő lelkek. Mely utóbbiban én annyiban vagyok benne, hogy rendelkezésre bocsátom a feladatot, melyet megoldhatnak, s ezzel egy hangyányival közelebb kerülhetnek a karmikus úton a következő szintjükig... (na, vagyis én vagyok a jótét lélek, na. Van még kérdés? Öööööö....)

Ottan még, azaz az imént linkelt butanőségem deklarált bizonyítékánál ajánlotta fel tenger eszét és önzetlenségét nekem a címben megidézett úr, kin én hajlamos vagyok karnyújtásnyi távolságban is simán átnézni és őt magamban az ismeretlenek közé sorolni. (De Ő nem adja fel és szélesen mosolyogva, snájdig úrként viseli butanőségem...)

Mely állapot, szóval, azóta sem enyhült, s leveleim itten vannak egy kupacba csomagolva, címjegyzékkel ésatöbbivel, ráadásul még a küldést sem tudom beállítani... de nem panaszkodom tovább, inkább kiállok a dombra, s büszkén -esdekelve- kiabálok:



DAEWOO, kedves, máshogy nem érlek el, itthon vagyok és repesve várlak!



Aki netán tudja bármilyen elérhetőségét, ne habozzon és szóljon! Vagy hívjon, vagy írjon, vagymi...

Ez az egyik legfontosabb jellemző, melyet ha visel egy pasi, nos, az azt jelenti, ejtendő...

Ez idáig kétszer jegyeztem meg ezt a csapatot (I., II. ez utóbbiban főszerep eme válogatott társaságé), s most ismét írnom kell róluk, mert Robin Scherbatsky olyat mondott -s én persze nem először hallottam, de akkor is-, hogy a fülem kettéáll tőle.



/Ő Robin/

Épp az imént Lilyvel jutottak arra a következtetésre, hogy ahogy a pasik látnak egyfajta paranézést a nőknél, mely számukra azt jelenti, hogy azt a csajt dobni kell, mert veszélyes tyúk, a hímneműeknél is van ilyen jel, melyet a gondos és körültekintő nő bizony, jobb ha kifigyel.
S ez nem más, mint a "pöcsköröm". Mondá Robin.
Kicsit keresgéltem, s íme, a szabályok egy része, mely sor végén a lényeg.

Tehát a szabályok:

• A szájhős: Kedvenc mondata: "Ne hidd el, amit a többiek mondanak rólam. Te vagy az egyetlen!" Eközben mélyen a szemedbe néz, és megvillantja legszebb mosolyát. Ezek a pasik csak a bajt hozzák a csajokra, köztudottan a flörtölés a hobbijuk, ezt a pillanatot vagy ezerszer gyakorolhatták. Legjobb módszer a lekoptatásra: Fordíts a helyzeten, kezdj flörtölni másokkal, ettől megőrül. Légy magabiztos, mert ezek a pasik nem szeretik az öntudatot. Szeretik, ha istenítik őket.
• A seggfej: Egyik nap eljátssza a hősszerelmest, másnap tudomást sem vesz rólad, vagy lejárat mások előtt. Soha nem tudhatod, hányadán állsz vele. Általában ez a vonzó benne. Legjobb módszer a lekoptatásra: Senkinek nincs joga játszani az érzelmeiddel. Bánj vele lekezelően, még ha nehezedre esik is. Egy ideig lehet, hogy izgatni fogja a bánásmódod, de így képes leszel irányítani és az őrületbe kergetni. Titokban örökké csodálni fog érte.
• A meleg: Szívesen megy veled vásárolni, több kozmetikai cikke van, mint neked, és odavan a pasi színészekért. (Brad Pitt szerinte "oooolyan éééééédes!") Néha még nálad is hisztisebb. Legjobb módszer a lekoptatásra: Őt soha nem szabad "elengedni". Talán még a legjobb csajtársaddá is válhat. Segít megérteni a pasik nézőpontját, és besegíthet a pasiszerzésben. Ennél már nem is lehetne praktikusabb, ugye?
• A mama pici fia: Már a legkisebb problémánál is nagy szemekkel néz, és nem tuja, hogyan tovább. Folyton segíteni kell neki, egyedül nem boldogul. Hiszen anyuci mindent megtett helyette, így képtelen önállóan kezelni a dolgait. Legjobb módszer a lekoptatásra: Ha elkezdi emlegetni anyukáját, azt a drága lelket, egyszerűen csak fel kell kapni a vizet. "Mi lesz velem? Én már nem is számítok? Csak az a fontos, mit mond anyu?" és ehhez hasonló mondatokat a fejéhez vágva szóhoz sem fog jutni. Nem kell érte aggódni, anyuci majd megvigasztalja.
• A puhány: Nála csak ez megy: "Mire gondolsz éppen? Mit csinálsz ma? Én is mehetek?" Teljesen sarokba szorít, alig kapni tőle levegőt. Mindig csak rád gondol, mindig veled akar lenni. Legjobb módszer a lekoptatásra: Mondd el neki az igazat! Más nem segít, elég nehéz lesz megemésztenie, talán még zaklatni is fog, ez esetben nincs jobb módszer a fenyegetőzésnél. Ajánlott a törvény idézése, miszerint: Btk. 176/A. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztés­sel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.
• A megszállott: Mindegy, hogy zene, márkás cuccok, vagy sport, ez a pasi a saját világában él. Semmi sem olyan fontos, mint a hobbija. Folyton erről beszél, és nem zavarja, hogy ez másokat nem érdekel. Közben mindenről megfeledkezik maga körül, rólad is. Legjobb módszer a lekoptatásra: Kritizáld folyamatosan a hobbiját! Ezt nem fogja tűrni, és magától lelép.
  

Plusz megjegyzés: Soha ne járj olyan pasival, akinek tökéletesek a körmei. (Pöcsköröm-szindróma)

/Innen vettem a részletet/


Mindig tanul az ember. Bár tény, hogy nálam nem sokáig marad meg egy-egy új információ...

Tudom, már sokszor éltem e hangulatizével... de nem tehetek róla, engem üldöznek ezek....

Voltam én, na hol voltam én -áááá, most nem Írországba benne, ez is hüpprokon, ugye-, hát kórházban voltam én és megmítettek. Egy ideje meg itt vagyok Esztergomban, ahol is semmit nem csinálok, csak néha -mondjuk két naponta- eláztatom a kötésem (jelzem a ma reggeli zuhanyozás sem volt tökéletes... már kötés vízhatlansági szempontból), és nyomozok... Igen, az ID-n, többnyire.
Valamelyik reggel arra ébredtem, hogy egyik fülemből hiányzik a fülbevalóm.
Volt már példa rá, hogy így, parajelenség keretén belül elhagyott egy gyűrűm, melyet máig sem találok, így már -bakker- meg sem lepődöm, csak hát nem örülök az ilyennek.
Amit tudtam átnéztem, de azzal tisztában vagyok, hogy legobb napjaimon sem teljes ez a képesség, mostani állapotom meg pláne nem enged sokat.



Nem pont ilyen, mert inkább egy kusza csomó a gömb, de alkatában ennek felel meg, na. /Ez ehun lakik e/

Szóval, csak a hüpp maradt...
Mára megint bírtam szamárfészket csinálni az ágyamból, úgyhogy kicsit gatyába ráztam a dolgokat.

És lám... basszus.... a párnám alatt volt. Igaz, a bbigyója, az az ellendarab az valóban az enyészeté lett, de legalább maga a füli megvan.

Tele vagyok ostoba paraizékkel... vagyis azokból se a lottószámok megjelenése jut, mondjuk felsejlő árnyként, hanem fülik és gyűrűk -no meg félpár zoknik- semibe tűnése... Bakker...


Holnap szednek varratot okos, ügyes, szép, erős és nyomorult lábamból, hogy kampóimmal mi lesz, az is akkor derül majd ki, úgyhogy drukk a helyén, rendben?

Hüpp...

 

Valóságon túli.

A mára virradó éjszakám.



/Dali órája jutott eszembe.../

Robaj, járókeret, konyhaasztal, kések, zöldségpucoló, bögrék, konyhai kisszék... Nitromint spray, telefon..., kapu...

Mentő, aláírás, két mankó, járókeret kölcsön ad...

Basszameg...

Én azt szeretem, na.

Van aki nem válogat, tudom. A hírek hozzám is eljutnak, hiszen a cölibátus nem az ismereteket tartja távol, úgyhogy tudom, sokaknak nem számít, egyáltalán nem számít a belső, csak és kizárólag a külcsin.

Nekem fontos, hogy milyen közelebbről megszemlélve, minden tulajdonságát latba vetve mérlegelem az összképet, s döntök. Lehet, ez a folyamat nem fogalmazódik meg külön tevékenységként, hanem olyan, mondjuk zsigeri szinten zajlik, de az biztos, hogy nem elég egy -vagy akár kettő- jellemző a végső lenyomathoz.
Mely szerint ez nekem jó vagy nem jó.

Van a kicsi, és makulátlan. Olyan decens és 'nem ráz' típusú, mely bár kedves, mosolygós, mégis -s hangsúlyozom, csak magamról beszélek, tehát nekem- jelentéktelen. Élvezeti értéke majdhogynem a nullával egyenlő, s ez bizony, egy ingerszegény életben inkább a felejthető kategória... pláne, ha nincs is mivel emlékezni, ugye.
És van, az, ami nekem nagyon bejön.
A hatalmas, buja, csábító, szőrösségével már-már perverz, csöpögően élvezetes csemege.

Imádom.



/Élvezetforrás ehunnan, ni/

S ez ugye, a nem létező memóriában is azon kevés dolgok közé tartozik, mely a maradandók csoportját alkotja.

Ja. Oszt akkor mi van?

Hát, például az, hogy a zistennekse tudom becsinálni a leveleim.... ööö... vagyis be még csak-csak, szóval egészen pontosabban nem tudom kicsinálni a leveleim a ótlúkból belőle, na.
Mert van nekem, na mi van nekem??
Hát, szép, alig használt, kedves, okos -bár meglehetősen komótosan gondolkodó- gép, na az van nekem.




/Compaq 6000 ehunnan e/

S arra már én varázsoltam Outlook-ot, mert én azt szeressem, na.



/Ehunnan van, ni/

Csakhogy addig eljutottam, hogy felvettem a címeket, be tudom gyűjteni a leveleket, csinos külön pakkokat is gyártottam, de küldeni nem tudok vele.

Tudom, buta vagyok. Bakker. Igen, elolvastam mindent -vagyis persze nem mindent, "csak" 2-3 segítség oldalt- ehhez a macerához, de nem jutottam előrébb.
Úgyhogy ha valaki ért ehhez és erre jár, ne habozzon és tegye, amit tennie kell a zótlúkommal, hogy működjön, na.
Én attól még buta maradok, de legalább a levelezésem működni fog. Ja, és nagyon szépen tudook mosolyogni, ez remélem, elég csábító!
Na.

Mottó:

"- Láttad a legutóbbi meccsünket? Lőttem két gyönyörű gólt!
- Nem láttam. És mi lett a végeredmény?
- 1:1 "

Mentővel, azaz betegszállítással közlekedem gyakorta, ahogy most is.

Előzmény
Tanár úr reggel a nagyvizitnél el is búcsúzott tőlem, rákérdezett, hogy a kontroll idejét megbeszéltük-e, mert Ő megint szabadságon lesz, úgyhogy nem akármikor jöhetek varratszedésre, de ...ööö... megnyugtattam, hogy igen, már tisztáztuk az augusztus 3-i időpontot, és már szaladt is tovább. Az ajtóból még visszavetette, hogy aztán vigyázzak majd a pöckökre nagyon, mert szeretné Ő kiszedni azokat, s így -fixateur nélkül- nem kell műtét a pöcöktelenítésemhez.... brrrr.... meg sőt brrrrrrrrrrrrrrrrrrr..... sebaj, Scarlett O'Hara a barátom, s majd holnap gondolok erre, na...
Szóval, bediktáltam Apu címét, ahová kérem a szállítást, így ezt én elrendezettnek tekintettem. Még előző nap Dorka segített összepakolnom, csak a telefonom meg bögrém, ilyesmi maradtak elöl, vagyis teljesen menetkészen vártam a szállítást. Persze tudtam, hogy akármikor jöhetnek, hiszen nem fizetős hanem TB-alapon, vagyis reggeltől estig jöhetnek értem, de én aztán ráérek.
Még jött a kötözősnővér és utoljára lerendezte okos, erős mosolygós körmű lábam, s ez alkalommal meg is kérdeztem, hogy hogyan kell majd kötöznöm a varratszedésig. Gondoltam háziápolásban megoldható ez, vagy nekem kell, de akkor legalább beszéljük meg, hogy mivel, meg ilyenek... de azt mondta, hogy nem kell, most ő megteszi, nem kell hozzányúlni a varratszedésig, víz nem érheti -ha mégis akkor le kell venni róla a kötést és akkor kell elrendezni az újrakötözést, mert varratokkal nem maradhat nyitva, vagyis nem éri víz, na, úgy döntöttem-, amúgy meg semmi dolgom vele. Kaptam három szem fájdalomcsillapítót és hasbaszuri receptet -amit ma ki kell váltani és hatkor be kell adnom magamnak az elsőt belőle-, és mehettem dolgomra.
Pontosabban vártam az ágyamban a soromra. Fel sem öltöztem, mert gondoltam, minek, csak zoknit vettem használható lábamra és köntösbe bújtam.
Ja, még a dietetikussal beszéltem előbb, hogy ha netán tudna adni leírást a lymphoedema diétáról, annak örülnék, mert végre egy hely, ahol egyáltalán hallottak már erről, s talán ha innen is kapok egy leírást, abban már nemcsak termék felsorolás lesz, hanem mondjuk irányelvek is, amely alapján lehet tájékozódni. Egyelőre ígéretet kaptam, hogy majd e-mail-ben küldi nekem, mert mint mondta, ezt annyira kevesen keresik, hogy ihaj, így nem is tudja, hol kell keresnie, de biztos, hogy van a számítógépében leírás. Na, én várok. Az nekem nagyon megy. Felírta a címem, s majd küldi.
Ebédnél derült ki, hogy ezen beszélgetésünk alapján Ő le is modnta az ebédem, tekintve, hogy megyek haza. Na. Én egykor még ott vártam, vagyis a többiek megkapták a tálcájukat én pedig a tájékoztatást, ha marad kaja, kapok én is.
És maradt!! Gyönyörű sült csirkecombot kaptam ebédre, s éppen befejeztem, mikor megérkeztek értem a szállítók.
Két fess fiatalember érkezett, s közölték, hogy na akkor szaladjunk.
Mondtam, hogy szaladhatnak, de akkor sajna ezt a fuvart nem teljesítik, mert én sem szaladni, sem lépcsőn járni jelen állapotomban nem tudok, így ha itt hagynak, ájvé, akkor nem lesz aláírva ez a menet. Na, erre akkor átszervezték a gondolataikat sőt, látták a két mankóm és felajánlották, hogy felhozzák a széket nekem. Öööö... ezzel meg pusztán annyi baj van -s ezt is közöltem már-már lányos zavarral-, hogy nagyszerű ötlet, csak arra én nem tudok leülni, mert csípőprotézisem van, s mostanság felállni sem, mert ugye egyik lábam kiesik a használatból, ráadásul a csípőm-térdem-bokám nem hajlik annyira, hogy rendeltetésszerűen ülni tudjak egy olyan széken.... Kicsit hümmögtek, de nem miattam, hanem azért, mert az utalványra ülve szállítást jelöltek be, márpedig -s ezt én nem tudtam, ők mondták- csípőprotézissel eleve nem lehet úgy szállítani, nem beszélve a többi macerámról, de nem volt fekve szállítós most a kocsiban, úgyhogy elvittek így, az ágyon. Megnyugvásomra. Ugye.
Még annyi közjáték volt, hogy a folyosón, mielőtt indultunk, megkaptam a nővértől a hasi injekcióm -a vérhigítóm-, mert aznap már tuti, hogy nme tudjuk kiváltani a receptet. Ezután indultunk.
A kocsiban negyedmagammal utaztunk, ebből ketten Egomba mentünk, egy ember Bajótra tartott, egy asszonyt pedig a bátyjánál a XIII. kerületben kellett volna kitenni. Nos, a címet megtaláltuk, bementek mind, majd jöttek is vissza, mert az ajtón egy cetlit találtak, melyen az szerepelt, hogy a hölgy bátyja vasárnap meghalt, majd jövő héten temetik, addig minden elrendeződik. Na. Csakhogy a nő hajléktalan, így nem lehet ott hagyni csak úgy akárhol, vagyis jött vissza az egész bagázs. Indultunk, néhányat telefonált -kölcsönadtam a telóm-, de nem talált senkit szegény, úgyhogy alighanem visszakerült a kórházba később, de én erről már lemaradtam, mert én "kiszálltam" Apunál.
Mondjuk baromira fogalmam sem volt róla, hogy éppen merre járunk, mert esett az eső végig és cirka ennyit látam a hátsó szélvédőn:



/Ablakeső ehunnan, ni/

Mikor ideértünk, kiszedtek emberkék a kocsiból, leeresztették az ágyat, hogy ki tudjak kecmeregni belőle és már járókerettel jöttem be, mert annyira szűk a bejárat, hogy nem fértem volna be máshogy.
Azóta meg itt vagyok.
Már kiváltotta Apu Clexane-omat, mely újdonság nekem, mert régen Fragminnal döfködtem hasam vagy két évig, de úgy látszik újabban ez a sikk.
(A szobában hárman voltunk, s mindannyian mást kaptunk... de a cél ugyanaz, ugye, a trombózist elkerülendő, véralvadás gátlása.) 



/Hasbaszuri itten lak, e/
Ilyen az enyém is, csak a dózisa ennek a duplája.

Na. Vagyis most nyugi van, lábam nem fáj -azért is ide dokumentáltam ezt-, netet találtam, nyomozást nézek, és készülök a gyógyulásra.
Pár napig nem értek el hozzám a hírek, mert csak Petőfit hallgattam ott is szinte csak zenét -a híreknél tudatosan kihúztam a dugót...-, s most rázom vissza magam a célhoz, mely nem más, ha meggyógyulok, megmentem a hazát, hisz csaló rokkant vagyok, mehetek annácska közmunkájára. Úgyis csak egy mankó kell majd a járáshoz, az meg már majdnme egy se, így nyugiftan lehet velem számolni a vasútállomások rendben tartásánál is, hisz ahogy hallom a MÁV örömmel fogad majd ezreket a közmunka programban.
Ingyen munkaerő.

Éljen Szálasi! ... ööö... akarom mondani
Éljen pártunk, s vezérünk, viktoriánus jólétben!



/Nemzetmentő közmunka magyarrá tesz/

Mintha...

... élet
... halál
... nyugalom
... pénz
... szeretet
... barátság
... nő
... tiszta
... buta
... beteg
... élet

 

Lekvár

A harcot átgondolta, hogy mi lenne, ha volna
Fejemben, mint Camelotban, lovagi agytorna
Zajlott és most véres sejt-tetemek halma
Felett keselyű jár és le-lecsap, a karma
Tartja azt a könyvet, miben írva van a sorsom,
Titokban zsidó vagyok, és van egy kicsi boltom,
A megelőző életemből örökölt az árja
Részem egy kis bajuszt, de a Hitler be van zárva
Bennem egy pincébe, pár söröző bajorral,
A padláson Attila nagy ruhahalommal,
Még nincsen vizes sík, se hernyószerű bajusz,
A hallban csengő szól: -Itt a mintaszerű manusz,
Aki szülinapon eljön és kézfogásról lemér,
Hátában a floppy, irányítja egér.
E társakkal verem ki a Peep-Showban a dugót,
Szemmel b***ok, utána meg gyökeret, meg gumót
Keresve az éjszakába ások bele mélyen,
Ismerem a dzsungelt, sok delfin regényen
Túl vagyok, hát átlátok sok bonyolult csapdát,
Mégis belelépek mindbe, és ordítom, hogy anyját,
Akárkinek bár fáj mondani, hogy k****,
Mégis ellátom jelzővel az életem, furcsa,
Hogy a titkot, amit tudtam, nem fürkészi senki,
-Ha valaki távirányít, elemet kék venni
Annak - mondja Jane, mert rengetegben tombol
Hogy, 'hol van az én életem', késő este nyolckor
A lámpák is égnek és Tarzan ilyet soha,
Mennyi templom csalogatja ezt az Istent,
Hogy otthona
Legyen, ha már az ember benne hazát talál,
Jane felül, hogy 'Tarzan'?
||: De csak hallucinál,
De csak hallucinál. :||
.....


Holnap megyek kórházba. Holnapután műtét. Elvileg csütörtökön kiengednek, elvileg eljutok Esztergomba valahogy. Szállításom még nincs, de majd lesz valahogy.
Majd kiderül.

Minden kiderül.

...oszt ezt most kell megtudnom, öregnéniségemre rája...

De megint inkább az elején kezdem, csak, hogy maradjak a talematikus érthetetlenségi együtthatónál. Ugye.
Szóval, tennap vót a nagy nap. Mikor is kutatások (I. & II.) voltak, ugye, aztán mikor emezeket dokumentáltam, szaladtam a tényleges dolgaim után. Úgymint lábtekerészet, fogmacera, kávézás, pc-bűvöltetés, aztán betegi engedetlenség... (már ha egyáltalán van ilyen fogalom, ugye...:)
Sorjában, pedig, azzal kezdődött, hogy a remek -sőt, mert nem tudom megfelelő jelzővel illetni azt, hogy átadhassam minőségét- tortából két szeletet bedobozoltunk Bertával, s így táskám méretét igencsak megnövelve indultam utamra.
Első állomásként lábtekerészet Edit kezei között, ahol is úgy fogadott:
- Szia szülinapos! Torta helyett torna van!
Erre mondtam, hogy na akkor milyen jó, mert én viszont készültem.
Onnan fellibentem a fogászatra, de tekintve a tucatban mérhető várakozószámot, már mentem is tovább. S ennek nem, nem a gyávaságom az oka. Nem. Éééérted?!
Na.
Hazabattyogtam és készültem a nap további részére, mert jelenésem volt.
Azt persze nem tudtam, hogy hol leszek, amikor leszek majd, de valami kávé, hortenziális és pillés környezet elő volt irányozva (a macska meg a fára mászva, ugye...), úgyhogy koromhoz méltó nyugalommal vártam az indulás idejét.
Osztán, mikor eljött az is, gigászi bátorsággal -melyre igenis szükség volt, tekintettel az ezer fokra- komótosan, mintha csak laza lennék mint a rigalánc (jajmár, ezek a poénok, ez teljesen koromnak megfelelő, igaz?), nem egy éltes roki, ami valójában, ugye, slattyogtam a buszhoz. Mire kiértem, hát ezerszer átgondoltam a septiben felkapott fekete felső meggondolatlan voltát, de nem volt mit tenni, jött velem az is, meg így a zezer fok is...
Busz olyan lassan ment, hogy ihaj... így legalább volt idő, hogy eszembe jusson, én rádiót szoktam hallgatni utazásaim során, s ha már ez beugrott, így is tettem. Ezen közjáték önmagában is megéri eme néhány sort, ám az így a közhelyfronton szerzett tapasztalásom mindenképpen idekívánkozik. Még hanganyagot csak fizetős oldalon találtam, s az nekem nembegyere, úgyhogy érje be aki csak aki, a szöveggel. Mert azt ellenben megleltem, s animáék háza táján az legalább olyan fontos, mint az azt körítő zene. Íme, a tapasztalásom. Értse mindenki, ahogy akarja, illetve inkább, ahogy tudja (az én kerekeim agyam helyén ideugrasztanak egy tündöklő szőnyeget, némely foglalkozást és még néhány ennyire sem említésre méltó alakot...)

Mondjál még egy közhelyet

Az egek dőlnek szépen sorban, betemetni a szívemet rég,
ha engedném
Megtaláltam akit vártam, vagy akit csak kitaláltam én,
a Te kis hülyéd
A garázsból már kiálltam, varázsszőnyeg betankolva kész,
már repülnék
Aki gyáva az itt marad, csak egy falat amit haraphat
a végén

Refr.
Mondjál még egy közhelyet, a végén még elhiszem,
mert nincsen benned képzelet
ahogy idesúgod részegen a semmit.

Habos felhők párnájára lépne lábam arccal előre, az erőre
Szükség van de sokkal inkább, okos fényre ami itt vár szél ölébe
Én az égbe, te a mélybe, sötét felleg rohan éppen most a nyomodba.
Én megrázom a felhőpárnát, ha hull a hó eszedbe jut, hogy bolond vagy.

Refr.
Mondjál még egy közhelyet, a végén még elhiszem, mert nincsen benned képzelet ahogy idesúgod részegen a semmit.

....................................

Videót nem találtam, de a hanganyag megvan. Íme:

Anima Sound System: Mondjál még egy közhelyet

Mondjál még egy közhelyet
.
...........

Ott ültem, a rokihelyen, persze -ahonnan konok nézésemre egy játszó gyermek sietve inalt is tova, mikor én küzdöttem felfele magam a szállító egységre- s egyszer csak azon kaptam magam, hogy egy mostanság régen tapasztalt, de kis időnek előtte napi rendszerességgel előforduló jelenség lett úrrá rajtam. Konkrétan az, hogy csak ülök, magányosan, ahogy szoktam, fülembe benne a teflonnak a megfelelő vége, nézek ki a fejemből -néha bólogatva, tán még néha kicsit tátogva is, ahogy a kívülről nem tapasztalható zene kívánja, ugye- s mosolygok.

Csak úgy.

És ez olyan jó érzés volt. Mármint nem önmagában a mosolygás -mert az tagadhatatlanul az, ugye-, hanem a rádöbbenés erre a "régi ismerősre". Mert én mosolygós vagyok. S nem, nem magyarázkodom, aki nem annak ismer, ájvé, tsókoltatom, vannak helyzetek, kapcsolatok, sőt, neaggyég humanoidok, melyek ugyan ilyesmit váltanak ki belőlem, de annak az előjele nagyon nem ezzel egyenrangú.
Szóval, mosolygós vagyok. Mint egy piros alma. Mert ugye, olyan kerek is, ha már itt tartunk... de nem is ez a lényeg, na... azt hiszem, zsigeri mosolygós voltomra a "legjobb" bizonyíték -s ez utóbbi szót is idézőjelbe kéne tennem, de sok lesz mán a jóból, na...-, a nihil ideje... az, amikor a jégmezőmön bolyongtam, szó szerint az ágyhoz kötve, kilakoltatva magamból, mintegy önvédelemképp, a túlélést választva, de nem hagyva élni, hogy ne kelljen megélnem a velem történőket, de túlélhessem mindazt... a KÍN-t, a megaláztatást, a tökéletes, zsigeri, alapvető és ellentmondást nem tűrő kiszolgáltatottságot... szóval akkor is, mikor három percnél messzebb nem láttam az előzményekben, mikor a nevemet sem tdutam, mikor látóteret elfedően csak a három gyerekem fért a tudatomba és a vörös égő betűkkel villogó KÍN felirat a nap 24 órájában... mikor nem tudtam mi ez, csak azt, hogy a világ teljes széltében csak és kizárólag szenvedés van... mikor semmit nem láttam, csak a fa ágán a varjút, mert arra láttam rá az ágyból, melybe kötözve, darabokra hullva s ideiglenesen összedrótozva „éltem”, s melyet csak fél szemmel láttam, mert a fejem sem tudtam elfordítani. Jaj, elragadnak ezek, ha hagyom, de nem hagyom, most becsukom a komódom, mely velem van mindig, de gondosan zárva kell tartanom, mert halál van minden fiókjában, melyeket csak akkor húzhatom ki, s addig, mikor és amíg vissza is tudom zárni azokat… S addig is, míg nem én voltam, csak zsigereim, s én nem irányítottam semmit, addig is mosolyogtam… mindig… mikor nem a kíntól torzult a világ, de mikor a napi két kötözés alkalmával a több tenyérnyi pólyát kellett letépni a combomról, s én levegőt sem kaptam a –mai eszemmel már-már elképzelhetetlen- fájdalomtól, mindig, mikor már tudtam néhány szót kipréselni a számon, mosolyogva megköszöntem Zsuzsának vagy Áginak –a két kötözős a János Ortopédián akkor, s a nevük megjegyzéséből is érzékelhető szerepük az én emberré levésemben-, s ezt Ők a nővérekkel együtt később úgy írták le, hogy „mosolygós, kedves beteg vagyok”. És ez utána is, mindig így volt. Nem tudott olyan történni a maradék életemben, ami elmoshatta volna napi derűmet. S lehet ez nem más, mint a bolondok mosolya, ezt nem vitatom, de én csak így tudom cipelni a batyuimat.
Aztán nemrég annyira betelt az összes puttonyom, hogy azon vettem észre magam, hogy nem mosolygok. Szinte sosem.
Borzasztó rádöbb volt ez. Meg is írtam Dittelyányomnak, hogy mivé lesz a világ így… aztán jött a tegnap, mikor is meghazudtolva az utóbbi idők mosolytalanságát, eszement rokiként vigyorogtam, és ez –mikor erre rájöttem- talán a zavar helyett, amit normális ember érezhet ilyenkor, engem még jobb kedvre derített.
Vagyis ilyen hangulatban szálltam le a buszról, mely csoszogó tempóban végre beért a célállomásra. Boszorkányos barátném már ott várt rám, s közölte, hogy hová megyünk, eredtünk is a Fecske felé, mert ott olyan székek vannak, melyeken való ülést bírja kedves boszi, hiszen a bármilyet nem engedi megviselt dereka.
Az étterem kritika az egy izé… egy szakma vagyis kvázi szakma, úgyhogy én nem megyek bele annál is inkább, hogy nem egy étteremben voltunk, bár élek a gyanúperrel, hogy az említett dolog nem szorítkozik a melegkonyhás vendéglátóipari egységek tesztelésére, de ez már csak fodor a kalapon, hogyúgymongyam… ott tartottam, hogy Fecske.. nos nem a tavasz köszöntő madár, nem a cocijalista dohánytermék, de még csak nem is a zúszónaci, hanem a Baross utca elején lévő, kellemes, terasszá lényegült sétáló utca részlettel bíró kávézó. S benne egy jelenség. Ja, meg mi ketten, de ez csak azért fontos, mert mi voltunk a tanúk, kik láttuk, amit láttunk.
Nem is történt semmi. S én szeretem azt hinni magamról, s tudom is, hogy sokan ezért igenyesen naivnak bélyegeznek, hogy nem él bennem egy másokat ránézésre kategorizáló lény, talán mert annál butább vagyok, vagy idealistább. Szólaljon meg, tegyen gesztusokat s majd eldől, hogy merre a hány méter nekem vele kapcsolatban, de még akkor sem kőbe vésett szabályok ezek, tehát fejlődni –minden irányban- tessen csak tessen, s majd én a magam mércéjén taszigálom a mutatót ehhez képest. Ám most nem kellett egy szó, egy mozdulat sem.
Nem tudom, valahogy olyan elemi ellenszenv éledt bennem a hely csini kis felszolgáló lánykája láttán… olyan kiszcajosz volt, olyan (bű)bályos, olyan kis negédes, hogy a lábujjam bizseregni kezdett ahányszor csak ránéztem fülig húzott, túlkeletiesített szemhéjtussal ékesített arcán… A hiba az én készülékemben van, tudom.
Mindenesetre annyira rosszul éreztem ott magam –ráadásul még süti sem volt abban a lebujban, de sőt a mosdóhoz is lépcsőzni kellett, mely utóbbi ok elenyészett mint később kiderült-, hogy áttelepültünk a szemben lévő egységbe, mely a keresztségben a …ööö…Luci!!! Valami oliver az bizti… szóval?.... nevet kapta.
Ott is terasz, víz, bort a melegre való tekintettel s a hely bortalansága okán nem vettünk magunkhoz, továbbá a kedves személyzet meglehetősen kellemessé tette esténket. Én nem kávéztam, hason okból, mint bor, vagyis az első boros ok miatt, de Lucilyányom igen. S a hely kedvességét szerintem kellően példázza az, amit a kávésibrik mellé csatoltak, amolyan bónuszképpen.



Már nem sokáig tudott egy helyben ülni szegény engem köszöntő és fájós derekú barátném, úgyhogy kisvártatva odébb is álltunk, majd érzékeny búcsút vettünk egymástól és ki-ki ment a saját útjára.
Én jöttem haza egy Fura baráttal és kedves gyermekével, akit a városba érkezvén leadtunk anyájánál, majd itthon kezelésbe vette Péter a gépeinket. (Hát, még ma is tart a gatyába rázás, mert én annyira síkhüje vagyok ezekhez =is=, hogy ihaj…most is elnézést, de a szép kis gépem gyönyörű…)
Ekkor már erőst estefelé volt, s még csak ezután jött az elején betegi engedetlenségnek aposztrofált felvonás, melynek elengedhetetlen része ugye –a hőmérséklet konszolidálódása okán, persze-, az ízes, mívesen készített, még annál is finomabban s hozzáértőbben szervírozott –megadva a módját, ugye- bor.
Mindössze egy, de ez is jó ideig kitart.

Éjfél volt már mire hazaértem, úgyhogy Aput nem akartam már akkor zargatni, pedig keresett napközben. Reggel kiderült az ok. Rájött a telefonja MMS-küldő funkciójára, s élt is ezzel rögvest.
1970.

             

Miután megláttam a képeket, kénytelen voltam kitapogatni, s öregnéniségemre kell rájönnöm, hogy nekem biza eláll a fülem! Még ilyet!

Pontosabban jó -vagy csak jobb- napjaimon szeretném ezt hinni. S néha van ilyen, amikor kapok megerősítést.

Akkor is ezt mondom, ha nem ismertem eddig. Alouette küldte nekem ma reggel ezt a novellát, s amíg olvastam éreztem azt a kesernyés mellékízt, amit tudom, mindenki érez, ha rám gondol. (Semmi, ebben semmi pejoratív él nincs, remélem, érthető.)

Lázár Ervin:
A BOLOND KÚTÁSÓ

A bolond kútásó csinált már száz kutat is - ezeret is. Az ásója elébb karcos földbe vájt, aztán lágy agyagba, s aztán tocsogott és locsogott. Volt úgy, hogy sziklát is kellett csákányoznia, de csinálta, vágta, repesztette, ameddig nem tocsogott és locsogott. Ilyenkor a kútásó felnézett a sötétből, kicsit elvakította a becsillanó kerek égdarab, de mit sem törődött vele, elkiáltotta magát: víz!

Az emberek meg örültek a víznek, akkor is, amikor szikes réteken pár méter mélyről kiáltott, s akkor is, amikor várudvarok közepén mélységes mélyből bugyborékolt föl a kiáltás: víz!

Becsülték a kútásót, pénzt adtak neki, frissen sült pogácsát, fekhelyet, kalaplengetést. Dehogyis nevezték bolondnak!

Akkor kezdték bolondnak nevezni, amikor se szó, se beszéd, abbahagyta a kútásást, kifeküdt egy kerek rét közepére, karját a tarkója alá illesztette, és naphosszat bámulta az eget.

Sokan keresték, mondták, kút kellene nekik, de a kútásó a fejét rázta fektében.

- Elég kutat ástam már - mondta -, embermagasságút is meg olyant is, amiben elfáradt a hangom, mire fölért. Most már valami mást akarok.

- Mi mást? - kérdezték tőle.

- Mi mást akarhatnék csinálni? Hát kutat!

Az emberek meg összesúgtak, összebúgtak.

- Bolond ez, bolond - mondogatták -, azt mondja, nem akar kutat ásni, meg hogy kutat akar ásni. Bolond ez!

A kútásó meg csak feküdt naphosszat, karja a tarkója alatt. Akkor már úgy hívta az egész világ: a bolond kútásó. Azok is, akik az ő kútjai vizét itták.

De egy szép napon felkerekedett a kútásó, hazament a szerszámaiért. És nekilátott a munkának. Na, de ki hallott már olyat. Futottak is szerteszét a hírvivők.

- Egészen megbolondult! Ássa a levegőt.

Nosza kirontottak a rétre, körülállták, hahotáztak. De lassan-lassan torkukra forrt a nevetés. Mert jól látszott, hogy a kútásó szerszáma nyomán nagy darabok hasadnak ki a levegőből, s lám, egyszerre csak a kútásó elindult fölfelé. Csákányozott és lapátolt, kalapált és vésett, a kör alakú lyuk egyre mélyült, a kútásó egyre magasabban dolgozott. Átvágta magát a sűrű levegőrétegen, felhők szikláit véste önfeledten, s ment, ment csak egyre följebb, fénylő porok, csillagdarabok szitáltak, hullottak az égi kútból a földre. Lassan-lassan már alig látták, kicsi kis pont lett a kútásó, de azért a hang jól lehallatszott, mert biztos tocsogott és locsogott már odafönt, és a kútásó kiáltott, ahogy szokott, örömteli hangját megpengette égi kútjának kürtője. De hogy mit kiáltott, nem értette senki.

- Mit kiáltott, mit kiáltott? - kérdezgették izgatottan, de ekkor a kútásó vésője az utolsó méhszárnyvékony hártyát is átszakította, az égi kút feneke beszakadt, s kútja fenekéről belezuhant az űrbe, száguldott, kisebbedett, aztán fölfénylett, mint egy megszülető csillag. A kúton meg sohasem látott fényesség ereszkedett a földre, a rét füvei ragyogtak, mint a smaragdok.

Az emberek eltakarták szemüket.

- A bolond kútásó, a bolond kútásó! - hajtogatták.

A kútásó meg azóta is fényesen csillogva repül az égen, galaktikákat, tejutakat és naprendszereket hagy el, s tudja, hogy most már van hova gyűlniük az embereknek hosszan tartó sötétségek idején.



/Zsókánál is megvan ez, a képet innen vettem/

A tortám, Ágnes Vanilla (külön köszönöm!), a képeslapok a levelek, a hívások, mind ezt mondják.
Most szaladok, mert lábtekerészet, aztán fogmacera, majd nyugis kávézás szigorúan hortenziális és pillékkel terhelt környezetben.
Jó terv egy öregnéninek, ugye?

Pontosabban jó -vagy csak jobb- napjaimon szeretném ezt hinni. 

A mai napom még tegnap kezdődött.
Délután Hármaska és barátnője, kettesben -leginkább utóbbi, de magzatom is segédkezett, tekintve loboncom mennyiségét- levágták a hajam, mert ezt a negyven fokot elég nehezen viselem, oroszlánsörényemmel.
Ez a tortúra nem volt kellemes -és nagyon finoman fogalmaztam- bizonyos részeimnek, jelesül évekkel ezelőtt ugyan, de egyik meg másik oldali, kevésbé s jobban szétrobbant csípőcsontjaimnak, úgyhogy mikor széppé lettem, egyben elcsigázottá is, ergo irány az ágyam és próbáltam használhatóvá hipnotizálni tagjaimat, mert tudtam, ma kávézási küldetésem leszen, nem beszélve tornás és fogorvosi jövés-menésemről, s ezért muszáj voltam nyugalomba helyezkedni.
Szokás szerint néztem kis nyomozást -felháborító, hogy nemesztergomban mennyivel kevesebb nyomozást lehet tévén nézni!!!-, doktorcsontot meg erre-arra helyszínelőket, majd 11 körül úgy éreztem már talán el tudnék aludni, így éjszakát csináltam.
Vaksötét.
Nyugi.
Álomvárás.

Kopogás.

- He??

Hármaska motoz a kinyíló ajtónál és halkan mondja:

- Nem alszol? Bejöhetek kicsit?
- Persze, nem alszom még, gyere nyugodtan!
Leült az ágyam szélére.
- Meg akartuk várni az éjfélt, de látom, öregnéni vagy és már alszol. Úgyhogy várj egy kicsit!
És kiszaladt, majd fél perc múlva jött is vissza, kezében ezzel:



Szavam szakadt....

Ott, helyben kaptam is egy szeletet belőle, fantasztikusan finom.
Extra (én vadmalacnak mondanám, de ez tán a dolog ünnepélyességéből kissé elvenne) csokis piskóta, tejszínes túrókrémmel és nektarinnal.
Míg ettem, ott ült mellettem és mesélt. Gyertyát akartak a tetejére de formásat nem kaptak, 41 darab meg nem fért volna el a tortán... micsoda kifogás... cöcöcö...ezért lett nektarin a felirat, helyettesítendő azt, amit persze rögvest le is ettem róla (vagyis mindkét számjegyből egy-egy tsíkot Ő).

Igen. Sütnek, főznek. Berta és Szamy. Hármaska és barátnője. Egyszerűen, zsigerből, ősi tudásként élve ezzel a dologgal és pedig élvezem az ebből adódó napi örömöket.
Köszönöm, én az öregnéni. :)

Ma reggel meg ugye, kaptam egy szatyornyi üzenetet, képeslapot -melyek legfontosabbika talán Lucilyányom ígérete egy pillangós és hortenziális kávézás lehetőségének libbentése, amit órákon belül számon is kérek rajta-, telefont -pl Aputól, ki azzal kezdte, hogy mért nem vagyok fenn a fészen, mikor ezren köszöntenek ott... (mert még nem jutottam odáig!!:) és egy levelet a gmail-en.
Egy novella van benne, amit én nem ismertem.

Mert én ásom. 10 éve ásom. Illetve már előtte is, de alőtte azt hiszem arra ástam, amerre szokás.

És igen, volt 3 hónapom, míg csak feküdtem naphosszat, s bár karom nem emelkedett a tarkóm alá, de csak néztem, ám nem láttam. 10 éve felkeltem, és arra ások, amerre nekem lehet mert amerre kell.
Köszönöm.

Azt hittem, önálló, azt hittem, bátor, okos, különálló személyiség.

Persze tudom, hogy ez azért sántít, de azt is tudom, hogy ahogy kell(ett) a díszhajléktalan, kellenek a tervezetten spontán ellenvélemények is.
Mint anno Hofi, csak a jelen macsó(i)nk talán egy hangyányit kevésbé vicces(ek).
Viszont szép ember. Szép és magas.
Daliás férfi.

S mondá:
“Én soha nem szégyelltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyellni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije, az annyit is ér, én azt gondolom. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem”.



Lázár "JÓLHALLOTTA" Janika itt figyel a napi 56.000 HUF fizetéséből.

Dolgozik keményen ez az arany ember.
S Ő mondta azt is, hogy mindenkinek annyi gyereke legyen, amennyit el tud tartani.
Azt hittem, azzal együtt, hogy ez egy embertelen mondat, mert nem számol azzal, hogy a gyermekvállalás egyrészt zsigeri vágy, másrészt a szint, melyet valaki minimálisnak tart, az lehet olyan, amiről más mégcsak nem is álmodik. Harmadrészt egy politikus ilyet nem mondhat, ám ha mégis, akkor ez egy faszagyerek, mert önálló véleménye van, s azt ki is meri hírdetni.
S ha mond, emberségében nullázódik le. Persze csak előttem, de előttem biztos, s ez mit sem számít.

Ám a minap hallottam, hogy ezt a mondatot nem ez a bátor, erős férfi mondta először nyilvánosság előtt. Nem ő élt a vélemény szabadságával rendpártjában, s ezzel belőlem valami riszpektet kiváltva -akkor is, ha erőst hányingerem van tőle, de a karakán, majmegmondomén vélemény-vállalás belőlem tiszteletet vált ki-, hanem még anno, 2004. környékén a pásztor, ki nyáját terelgetve viszi hazánkat a szép új világba.

Nem találtam meg, mert csak foszlányokban, blogokban megemlítve, tehát hiteles -már amennyire mondjuk egy újság honlapja hiteles lehet- forrásban nem leletem ezt az idézetet, pedig a tény érdekes.

Egyrészt felveti azt, hogy viki már akkor is el-elszólta magát, miközben nénik csókoltak kezet neki, ő meg -jókirály módjára, leereszkedőn- hagyta ezt, másrészt azt is, hogy nincs új a Nap alatt.
Nem önálló, karakán ficak ez a "JÓLHALLOTTA" gyerek, csak megfelelő húrokat pendíti néha, de csakis a megengedett eszköztárból, s viki ezt engedi.
Mert ő a jókirály, janika meg a megmondó... Mint anno, Hofi.

Csak Hofi, az Hofi.

• Mi az: 30 kiló és legel?

Holnaptól Te!
/Hofi/

Jelen: közmunkaterv.

De messzebbről indulok, mert megint csak azt mondhatom, érdekesen működnek a kapcsolatok agyam helyén a kerekek közt...

Szeretem a 30Y-t. Beck Zoli olyat és úgy mond, ami és ahogy nekem betelepszik néhai szürkeállományom jelen légüres terébe és ott hullámokat vetve vissza-visszatér.
Úgyhogy ha meghallom, pláne ha meglátom valahol, felkapom a fejem és figyelek.
Most legutóbb -mikor még nem volt bojkott a királyi tévé ellen- valamelyik emmen, de az is lehet, hogy nem.... láttam egy filmet, ahol ő beszélt egy költőről. Felolvasott egy verset és úgy általában beszélt az emberről, aki azt írta és a világról, ahol írta azt.
Én meg csak néztem, az elejét nem láttam, így écám sem volt sem az apropóról, sem a személyről magáról, kiírás meg annyi sem volt, mint ötletem, de a ficakot felimertem amolyan poppppos ismeretanyagom által, aki beszélt valakiről. Érdekes volt. Ott ragadtam.
Beírtam a telefonomba, hogy másnap, ha lábra állok ismét, rákeressek majd.
Ennek megvan vagy egy hete is. Azóta olvasok. Cikkeket, verseket, írásokat...

(És hallgatok zenét.

Azon gondolkodom... azt hittem érdemes... lécci áltass... egy perccel tovább... ül és vár...

egy cikk...)

De vissza.

Szóval rákerestem akkor, és azóta ízlelgetem.

Bari Károly.



Képe innen ahol egy zanza cikk is a köteteivel.

Egy másik cikkből egy nagyon fontos mondat: "A magát magyar költőként meghatározó Bari soha nem adott verset cigány antológiába, mondván: a „származás nem esztétikai kategória”.

Ezzel maximálisan egyetértek, s ilyen vonatkozásban korrekt a nem különválasztás.

S egy hosszabb is a költőről, 1972-ből.

	Azt hiszitek
	BARI KÁROLY
	Azt hiszitek, hogy csak én ácsorgok fényért és szeretetért a város kapuja előtt, én korbácsolom a ziháló szél hátát átkaimmal és üvöltöm az égig kivetettségem siralmait: tizenhat évem nem elég arra, hogy befogadjatok, nem elég arra, hogy fejemről letépjétek a megaláztatás pókhálóit?   Sokan várjuk a kapukon kívül, hogy bizalmatok rézkrajcárjaival megajándékozzatok!

	Holtak arca fölé
	BARI KÁROLY
	Szegénységet füstölgő tanyák, bocskoros cselédsors, vad cigánysors vöröslő mámora és megroppanó ága... Ilyen mélyről talán még sohasem érkezett senki a magyar költészetbe, s ilyen fiatalon – tizenhét esztendősen – is ritkán, mint e kötet szerzője, Bari Károly, Dante beszél egy helyütt a vers négyféle, szó szerinti, jelképes, erkölcsi és érzékfeletti jelentéséről. Bari Károly verseinek a világában, ahol ősballadák asszonyai köpködik vérüket a feneketlen kőkorsóba, sorsok kései táncolnak, koponya morog a küszöb alatt, a levegőben kehes lovak nyerítése lobog, s egy ponyvás szekereken kóborló nép zengeti naphosszat az öröm piros citeráit, a versek szó szerinti és jelképes jelentése azonos, mint a népköltészetben. De e versek jelentése több az évezredes mélységekből felszálló (egyébként megdöbbentő érettséggel és fegyelemmel megformált), szó szerint és jelképesen is igaz költői képek áradásánál: a cigánysors arcát hordozó fiatal költő, verseinek erkölcsi attitűdjével természetesen és leki-szabadon lép bele az emberiség és korunk tágabb világába, és az igazi tehetség tiszta, önzés nélküli hitével énekel erről a világról, „az eltitkolt és a világ elé tárt vágyainkról” s önmagáról.   Ezerkilencszázötvenkettőben születtem Bükkaranyoson. Az általános iskola elvégzése után egy miskolci gimnáziumba kerültem, ahonnan az anyagi körülményeim miatt két hónap után ki kellett maradnom. A következő évben azonban ismét beiratkozhattam (egy másik iskolába) a miskolci Kossuth gimnáziumba, ahol most harmadikos vagyok. Első verseimet a Napjaink és az Alföld közölte. Példaképeim nincsenek, a népdalok egyszerű, őszinte érzelemvilága az, ami a legközelebb áll hozzám. Szép verseiért szeretem Nagy Lászlót, sokszor menekülök Camus és Dosztojevszkij írásaihoz. Hiszek a költészet ember- és társadalomformáló erejében. Olyan verseket szeretnék írni, a melyek napjaink gondjairól, az emberekről, rólam, az eltitkolt és világ elé tárt vágyainkról, egyszerű örömeinkről, szép virágokról szólnak.

Verseit itt találtam meg, ahol több roma költő és romákkal kapcsolatos írások is megtalálhatóak.

Ez évekkel ezelőtti adat.
Dzsánki trilógia.

Július 6-án láttam először. A Duna Tv-n.
Nem hagyott nyugodni, és rákerestem.
Budapest, végállomás és Egy nap egy trilógia első illetve második része. /Egy cikk az elsőről./

Csak meglegyen itt nekem ez.






/Ők most innen/
Lacikával tudom, mi van most.
A heroin öl.
És Adriennel?
S főleg Balázs hol tart most?



A heroin öl.
Tudom.

41 éves leszek napokon belül és most jött el az idő, hogy leessen a tantusz.
Hiába, na.
A kerekek agyamban -míg volt olyan- mindig is érdekesen működtek, mióta meg beszélni sem lehet legfeljebb tizednyi maradék agyamról, hát hatványozottan kacifántos kapcsolatokat járnak a dolgok odabe... A szólások értelmét úgy általában azért azt gondolom, vettem. Nem úgy -mint most láthatom- ezt.

TÖRÖKÖT FOGTAM, NEM ERESZT!

Hallottam én persze, nem, nem használtam, de nem is jelentett semmit, mert nem értettem. Persze azért ezt nem is hangoztattam, de nem is hiányzott ez a tudás nekem, így hagytam is a dolgot annyiban, ni.
Osztán most. A minap leesett.


/Zápfityisz -szigorúan, szégyenszemre nemzetire aszalódva- innen/

Mert azt gondolom, hogy mára a szemellenzősöknek is, azoknak is, akik elkeseredettségükben ikszeltek viki likába, leesett, hogy ez nem az a tehén amire befiztettek, csakhogy közben viki a szabályokat is úgy alakította, hogy azok biza már egyszerűen nem engedik meg, hogy odakerüljön hisztis ovis viselkedésű pszichotikus emberke, ahova való. 
Szóval, igen, leesett az értelme a mondásnak.
Esszük amit főzte(te)k.
S nem, nem vádolok senkit, ez a demokrácia szabályaiban meglévő hibafaktor, az, hogy érdemtelen nulla is kerülhet olyan döntési pozícióba, ahol, ha visszaél ezzel -mely visszaélés már eleve ellentétes a demokrácia szabályaival, illetve "csak" az elvekkel-, akkor megszűnik létezni maga az alap, amin kersztül felmászhatott az uborkafára. Csakhogy most lassan már ITT AZ IDŐ.
S ezt nem én mondom, ugye, hiszen nekem nincs is agyam. Olyan karizmatikus humanoid mondja ezt, kinek láthatóan 51%-nyi ember hitt.



/Itt bizony.../


Ráadásul passzol ide még egy művirág csokor, egy piros szőnyeg és egy néni is... hiszen, törököt fogtam, nem ereszt... csak a ragozás nem teljesen korrekt, de ha csak ez lenne nem egészen tisztességes, ugye.... :))

Mióta van nekem -na mi van nekem???? h9h9!!- FOT-om van nekem, és hozzája a szervesen hozzátartozó utazási kártyám, mint a mérgezett egér megyek világgá... mondjuk ennek megfelelően oda is vagyok, de legalább már 9-kor ágyban ér az este és ugyan aludni nem hagy megdolgoztatott lábam, de legalább nem lóg... na, aki érti ezt, azt tsókoltatom, aki nem, az meg ne adja fel!!

Szóval, mivel "a budapesti metró egyelőre retró" (H9h9, eme szellemes remeket a fészen olvastam valakinél és azonmód nyúltam is lefele...), így nem tudok a Kelenföldi pályaudvarra érkező elővárosi járattal utazni, mert ahhoz csak a lik van meg a téren a felszín alatti közlekedéshez, de abban a zeszköz, ami tovavinne, na az (még) nincs, így nem szállhatok fel a hozzánk egészséges közelségben lévő megállóban a buszra, hanem fel kell caplatnom a még éppen hatótávolságomon belül leledző vasútállomásig, ahol is keresztülmegyen a Dunaújvárosból induló, s Pesten a Népligethez igyekvő volán (avagy nem az,mert volánéknálismegyena harc) távolsági járat.
Nem hosszú út (az útvonalterv.hu szerint ez 787 m, mely nekem a maximum, s ez nem a számszerűségből derült ki, hanem fordítva, most néztem meg, hogy mennyi is az annyi, hisz mire kiérek, nos... finoman fgogalmazva is csillagokat látok...), de nekem kell hozzá minimum 20', így van időm nézelődni.
Utam elvisz a megszokott házak között, a megszokott extra magas járdaszegélyek leküzdésével, a megszokott mozdulattal, amivel bekukkantok polgink kapuján, hátha meglátom őt odabenn és leszólíthatom, hogy mikor lesz akadálymentesítés felénk, mert a neki írott tucatnyi levelemre nem sikerült választ adnia, amit megértek persze, de szóban csak nem zavarna el a sunyiba, de ezt ezidáig megúszta még, s így tovább.
Útba esik egy játszótér. Nemrég -persze lehet annak már kettő de akár három éve is, tudom én??- újították fel, bájos, barátságos okos játékokkal, hangulatos padokkal, meg egyáltalán jó ránézni is.
Nemrég -és ez már valóban nemrég....- új elemek kerültek a viszonylag nagy zöldterületre a korábban ott lévő kedves cuccok mellé.
Dizájn szerint is egészen más eszközök ezek és ránézésre nekem nem egyértelműek. De ahogy néztem másoknak sem. Aztán egyszer éppen ott voltak a szakik, akik telepítették azokat és -naná, mert egy ilyen tyúk vagyok- leszólítottam az egyiket, és megkérdeztem, mi a nehézségek ezek.
- Felnőtt játékok ezek, csókolom, ez egy felnőttjátszótér!

Némmá mondom.
S ahogy pontosabban megnéztem, jaja, bizony, hogy a méreteik nem is óvodásokhoz vannak beállítva, úgyhogy akárhogy is hangzik ez első blikkre, ez biza akár az is lehet.
Bizonyítékokat is szereztem:









A fenti fotókat a tér melletti járdáról készítettem, amint battyogtam hazfelé tegnapi Dittelyányommal való kávézásomból -mely külön méltatást is kívánna, hiszen Ditte az Ditte, ugye-, mert nem hagyhattam megörökítés nélkül ezt. Itthon aztán rákerestem a 'felnőttjátszótér' kifejezésre, s lám mit találtam.



Ez a kép szintén a battai okosságról készült, s a honlap ahonnan kölcsönvettem, egészében ezzel foglalkozik.

Szóval, játékra fel! (Nekem segít valaki felküzdeni magam valamelyikre???)

....................................
Július 6. van. Alma.

Időszerű, s nem az enyém az érdem, hogy felfrissült. Innen vettem kölcsön.

"Amikor elfogadták a 98 százalékos adót a kétmillió feletti végkielégítésekre, nem szóltam. Soha nem kaptam végkielégítést.

Amikor a magánnyugdíjpénztárak vagyonát államosították, nem szóltam. Nem voltam tagja magánnyugdíjpénztárnak.

Amikor elfogadták az indoklás nélküli elbocsátást a közszférából, nem szóltam. Nem dolgoztam a közszférában.

Amikor eltörölték a korengedményes nyugdíjat, nem szóltam. Nekem nem járt korengedményes nyugdíj.

Amikor három hónap álláskeresés után kötelezővé vált a közmunka, nem szóltam. Biztos állásom volt.

Amikor kiderült, hogy ezentúl egy gyanúsított két napra védőügyvéd nélkül is előzetes letartóztatásba kerülhet, nem szóltam. Nem voltam Gyurcsány.

Most itt ülök egy nappalinak használt konténerben, és e sorokat írom. Öt hónapja vagyok állás nélkül, a végkielégítésemet megkurtították, az ablakom előtt most sétált el két szolgálatba visszatért rendőr.

Van még, aki szólhatna értem?"

Az első munkatábor, melynek helye emblematikus, Gyöngyöspata. Persze, nem megerősített hír. Vagyis várom a pontos információkat.

Olvasd el, s ha egyetértesz, csatlakozz!

"Közös Célokért Közösen

szervezet

alapító levele

Előszó.

Mi, a szervezet tagjai, az egymás közötti egyre szorosabb egység létrehozása érdekében úgy döntünk, hogy a több ezer éves európai fejlődés során kialakult szellemi és erkölcsi értékeket elfogadjuk.

Saját történelmi örökségük tudatában az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékeit valljuk.

A demokrácia és a jogállamiság elveire támaszkodva tevékenységeink középpontjába az egyén és a közösség harmóniáját állítjuk és megteremtjük a szabadságon, a biztonságon, a szolidaritáson és a jog érvényesülésén alapuló együttműködést.

A szervezet ezért az alapító levél szövegébe beleérti ezeket a kinyilvánított jogokat, szabadságokat és elveket.

Mi, aki e szervezet tagjai vagyunk, valljuk az alábbi értékeket és elveket:

1.  Minden ember egyenlőnek született, egyenlő bánásmód és jogok illetik meg.
2.  Minden törvényes eszközzel védjük az elnyomottakat, a kisebbségeket, a kirekesztett etnikai, illetve egyéb csoportokat.
3.  Befogadunk bárkit, aki vallja Magyarországon az összefogás szükségességét a demokrácia visszaállítása és az elnyomó hatalom demokratikus úton történő eltávolítása érdekében.
4.  Aktívan részt kívánunk venni a politikai közéletben, mint egy olyan szerveződés, melynek tagjai hisznek a jogegyenlőségben, a demokráciában, a szociális háló szükségszerűségében, a környezet megóvásában és védelmében.
5.  Minden erőnkkel a vallásszabadság, szólásszabadság és sajtószabadság visszaállításán munkálkodunk.
6.  Segítünk az elesetteken, a társadalom perifériájára szorultakon, ugyanakkor valljuk az öngondoskodás ma Magyarországon reális mértékű szükségességét.
7.  Összefogást kívánunk létrehozni minden demokratával, legyen az magánszemély, civil- vagy politikai szervezet.
8.  Szervezetünk elutasítja a faji, vallási, etnikai, szexuális, és egyéb hovatartozáson alapuló negatív megkülönböztetést, a szélsőséges politikai megnyilvánulások minden formáját, és elhatárolódik ezek terjesztőitől.
9.  Hiszünk abban, hogy politikusnak lenni egyet jelent a hazánknak tett szolgálattal. Elutasítjuk a korrupció bármely formáját. Tiszta és átlátható közélet megteremtése a célunk.
   
   10.   Valljuk a Köztársaság eszmeiségét, az 1989-es Alkotmány jogfolytonosságát és a demokratikus jogállam visszaállításának szükségességét.

11.   Minden törvényes eszközzel le kívánjuk váltani az Orbán Viktor vezette FIDESZ-KDNP kormányt, mivel valljuk, hogy a demokratikus értékeket felrúgva, autoriter hatalmi törekvéseiket viszik véghez, visszaélve a parlamentben szerzett kétharmados többségükkel. Önkényuralmat vezetnek be és e sokat szenvedett országot még jobban a nyomorba taszítják egy szűk réteg támogatásának okán.

12.   Hisszük, hogy a történelem a könyvekbe való. Szomszédjainkkal és az Európai Unió országaival csakúgy, mint bármely demokratikus országgal őszinte, jó kapcsolatokat kívánunk kiépíteni.

13.   Elutasítunk minden nacionalista, revizionista, irredenta szemléletet.

14.   Hisszük, hogy a demokrácia alapja a törvényhozó és a végrehajtó hatalom egymástól való függetlensége.

15.   Valljuk az egyházak és az állam szétválasztásának szükségességét.

16.   Valljuk, hogy minden parlamenti demokráciában szükség van a fékek és ellensúlyok szerepét betöltő szervezetek létezésére és azok függetlenségére.

17.   Valljuk a jogok mindenkori védelmének szükségszerűségét, a jogvédő szervezetek létének és szerepének fontosságát.

Egyezmény

az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről*:

http://www.lb.hu/egyezmeny.html 

Kelt: 2011. június 19. 

Alapítók:

Lee Tara         Móricz Csaba"

A csoport blogja, s keresd a Facebook-on is! Csatlakozz hozzánk, ha egyetértesz!