Mottó:

Mert ilyen kedvemben vagyok.
És nem én találtam ki ezeket, mielőtt az önálló gondolkodás vádja érne...

Néhány napja láttam és azóta is esz a fene, hogy mit is gondoljak erről a filmről.
De már ott tartok, hogy legalább a félmondatokat le tudom írni.

Avagy: messziről nézve a nagy dolgok is kicsinek tűnnek... pedig, pedig!!

Nyisd ki a szemed! De ha ez kevés, látogass el Drávapiskibe, hogy közvetlen közelről megtapasztald azt a fajta nagyságot, ami rám elemi erővel hatott!

Hát, egy embernek több arca is lehet. Most megpróbálok csábító lenni...
(Jóvanna... nem feltétlenül biztos mindenki elsőre önnön erejében... s hátha ez is sikerülhet nekem... 'ugyanmáméne'?!?)

Mostanság ritka az ilyen pillanat.
Mikor a látszólag ellentétes oldalon gondolkodók valamiről mégis azonosan vélekednek. Ritka, de szép és ilyenkor kicsit fel kell lélegezni: mégsincs minden veszve.
"Köszönjük Mali Zoltán, hogy felkaroltad a látássérültek ügyét!"
/Hanter/

Határozottság, roki parkoló, mankó kontra néhány kopasz, kigyúrt izomagy.

Én nyertem!

Az egyház egyértelműen tagadja az eutanázia létjogosultságát. Most mégis szárnyra kapott egy hír, miszerint II. János Pál halála nem a végelgyengülés miatt állt be éppen akkor, hanem mert tudatosan nem tették meg a szükséges beavatkozást (csak az utolsó utáni pillanatban), ami megmentette volna az életét. Ő kérte ezt? Illetve ő tagadta meg azt a bizonyos etetőcsövet?
Nem segítettek rajta.

Vagy épphogy ezzel segítették.

Mint egy határozott, nagyon erős ütés. Úgy ért most ez az emlék.
Évi után szabadon.

Újabb fejezet a Tahó aktából.
Még mindig meg tud lepni ezzel-azzal.

Csak egy álca.
Eltemet vagy már el is temetett?
Elfáradtam, és ezen a kívülről tapasztalt butaság* és érzéketlenség csak súlyosbít.
A csigaházam bezárul. (Bakker! Az nem is tud bezárulni, csak a kagylóhéj... sebaj. Az enyém erre is képes.)


*: akkor is, ha tudom, hogy én aztán buta vagyok. De a rosszindulat, hidegség ha párosul a butasággal, na, akkor igazán veszélyes.

6 éve történt.
Mi is történt akkor?

Emléxel? Én igen.
És ők is, azok is akik most ékesszólón hírdetik lenéző elveiket a dologgal kapcsolatban. És úgy általában a másokat érintő történésekről megmondják, hogy magánügy, semmi közük hozzá, és aki arra ragadtatja magát, hogy emlékezni merészel, nos az természetesen csak a hisztis jelzőt érdemli meg a legjobb esetben is.

Tegnap volt nálam egy ismerősöm, aki azt mondta, hogy az RSJ! olvasása után azt gondolja rólam, hogy nem is vagyok itt.
Élek, de nem élek.
Álcát hordok folyamatosan.
Hogy az iwiw-es bemutatkozómban az a néhány szó mennyire ijesztő számára, hisz abból látszik igazán, hogy nem is vagyok itt. Hogy ÉN nem vagyok itt, csak mintha...
Mióta?
Majdnem


6 éve történt

Emléxem az igazi életemre. Emléxem a nyugalomra. Emléxem a borzongásra. Emléxem az almára.

Emléxem a visszatérésre.
Emléxem a rémületre.
Emléxem a kínra.
Emléxem a halálvágyra.
Emléxem a kínra.
Emléxem a döntésre.
Emléxem a kapaszkodásra.
Emléxem a "mégegylépésésodaérek"-re.
Emléxem a kínra.
Emléxem az átrendeződésre.
Emléxem a kínra.
Emléxem az elfogadásra.
Emléxem az "újratanulás"-ra.
Emléxem a jeges rémületre az altatástól.
Emléxem a kínra.
Emléxem a folyamatos, előbb szaggató, hangos, majd még szaggatóbb, de fojtott zokogásra.
Emléxem a "reggel ha felébredek holnap lesz, vagy elmegy felettem megint néhány hónap?"-ra.
Emléxem a segítségre.
Emléxem a segítőkész arcokra.
Emléxem a kínra.
Emléxem a segítőkész kezekre.
Emléxem a bíztató félmondatokra.

Emléxem a kemény butaságra.
Emléxem a lenéző kioktatásra.
Emléxem a türelmetlen hidegségre.
Emléxem a riadt madárra, aki a járókeretre támaszkodva azon tépelődött, hogy mit csinál mindig rosszul?
Emléxem a tengernyi "miért?"-re.

Emléxem a fontossági sorrend felállítására.
Emléxem a komód elhelyezésére. Emléxem annak a "belakására".

................................................................................

Emlékek nélkül lehet.
Emlékek nélkül nyugodtabb.
Emlékek nélkül semmi sem számít.
Emlékek nélkül semmi sincs.


Emlékek nélkül én sem vagyok.

Régen láttam utoljára és persze csak a lenyomat maradt meg bennem, hogy ez valamiképp köthető hozzám.
Furcsa. Nagyon furcsa, hogy Harvey Keitelre vagy Michael Madsenre meg egyáltalán nem emlékeztem belőle, pedig ha az utóbbi szerepe talán nem is annyira, az előbbié mindenképpen megjegyzésre érdemes.
De ami a legmegdöbbentőbb... még Brad Pittre sem!
Öregszem...

Valahogy úgy vagyok összerakva, hogy eleve gyári tartozékom a halálbüntetés mint olyan, nem elfogadása.
Most, hogy megy ez a vita 1000rel, kicsit utánanéztem a történetének, s tettem mindezt a teljesség igénye nélkül, pusztán az én érdeklődésem kielégítésére.
Tudtam. Tudtam én ezeket, mégis némely képnél kihagyott a szívem... Ezért csak "csemegéztem"...

Mondhatni megáll az ész, s egyhelyben toporog...

Ásott wc kontra segély?
Nem hiszem, hogy egyedi jelenség maga a probléma, de a segélyre kihegyezett fejezete eddig, mindenképpen annak tűnik.
Kirándulás a szebb Magyarországról Nyírmihálydiba.

Nem titok, Mokkával kezdem a napot.
És ma mire keltem?
Persze, volt már ennél rosszabb is, hisz nem egyszer Kiszel Tüncivel, netán Anettkával voltam kénytelen elindítani a hétköznapom, de ma az értetlenség foglalt jelentős teret agyam helyén.
S ezt kiabálta veszettül:
De hová lett Damon Hill? /Palik ugyebár.../
Jajjj... akarom mondani hová lett Havas?

Most mit mondjak?
Ilyen az ember?
Ilyen.

Jöttem.
Láttam.

Győznék...
De azt hiszem, már nem győzöm.

Ma megint nem aludtam. Talán összesen egy félórát. Reggel hatkor keltem fel, mert nem bírtam tovább úgy csinálni, mintha...
Insomnia. (Höhö... nem rólam, de ez épp oly' hangulatú film, mint ami most engem ural...)

Én egyszer játszottam ezt 6 héten át. Nem sok hiányzott, hogy rámenjek, de más is "segített" akkor, s mégsem győztek le. De most úgy érzem, hogy sokkal gyengébb vagyok, mint akkor.

Tegnap volt a nagy nap.
Amikor megnézhettem volna a kiállítást, de valahogy nem sikerült megtennem azt az uszkve 200 métert a Nemzeti Múzeumig.
Eltérültem. Még ilyet!!

...ezért csak igen ritkán vállalok be ilyesmit. De olyankor nagyon is jól teszem.

Lehet válogatni kedvünkre!
Különleges, személyes ajánlatom: Torkos Matild feketében. S persze a Magyar Gárda.
Értünk, magyarokért.