Per pill - mosógép fronton

2012.12.20. 16:46

 

Ahol, ugye ádáz harc dúlt -nagyon de nattyon bízom benne- alig néhány perccel ezelőttig, mikor is a szakibácsi dolga végeztével pakolt s lépett.
Örökre búcsút intettünk egymásnak; reméljük mindketten.

Most megy a mosógép, az egy hét alatt összegyűlt ruha igen sok munkát biztosít neki én pedig drukkolok.
Résnyire nyitva hagytam a fürdőszoba ajtaját, hogy időben meghalljam -ne csak amolyan másodlagos megérzés vezessen rá- ha gond van,s most drukkolok nagyon.

Jelen helyzet az, hogy a vezérlőpanelt cserélte a szaki, azzal a megjegyzéssel, hogy amennyiben mégis valami gixer lesz, akkor megrendelik a motort okos szép ügyes és ihajdedrága gépembe. Megkértem, hogy mutassa meg az említett kütyüt, nem nagyobb mint egy tenyérnyi szép, zöld apró pöttyös akármi. Az agy.
Még jó, hogy neki lehet ezt cserélni.

44 perc van még hátra a mosásból, és vagy két és fél óra a szárításból, persze amennyiben eljut odáig, nos, de új aggyal nem is tehet mást. Ugye?
Mondom, UGYE????!!!!!!!

Mert nekem rangon aluli a kézzel mosás, úgyhogy nem is fogok visszaállni rá. Na.



/Mosónéni ehunnan gyött/

Átállás

2012.12.19. 20:09

 

Ahogy már említettem volt, új lakba költöztem, ahol persze megy a dolog, mint a karikacsapás. Ahogy szok', ugye.


Holnap jön a szaki és hozza az új vezérlőpanelt méregdrága mosógépemhez, de ez csak egy szelete az egésznek.
Mert az átállás, nem ehhez kapcsolódik, hogyaszongya mosó-szárítógépről átállok a patakban mosás és szellő általi szárítás módszerére -mert zöld és kib@&°ottul pipa vagyok-, hanem arra, hogy agyam helyén a kerekeket át kell állítanom.
Megint. Nem először, és tudom, nem is utoljára.
Néha emberhez köthető az átállás, néha helyhez, néha szituációhoz, de minden egyes alkalommal a közös pont az, hogy marginális különbség van az általam felvázolt, a várt dolog, s az aztán bekövetkezett, megtörtént valóság között.
Legyen az személyhez, tárgyi dologhoz, történéshez fűzött reményeimben akár.


Szeptember 30-án költöztem ide, s akkor határnapnak a karácsonyt jelöltem meg magamnak, amikorra -gondoltam- már rendben lesz a lakás. Nem számolva a fürdőszobában teendő átalakításokat, illetve "szépészeti" beavatkozásokat -például a befejezetlen kövezés, csempézés...-, melyek majd a LÁT segítségével végezhetők el, de ezeken kívül meggyőződésem volt, hogy megleszek.
Nos, nem leszek meg. Egyetlen helyiség sincs, ami készen lenne.
Vagyis át kell állítanom magam.


Ezt is le fogom nyelni, ez is bekerül a többi közé.
Nem vagyok szomorú, csak keserű, de az sem nagyon.

Boldog karácsonyt!




/Szabó László: Magányos Karácsony/

Unom

2012.12.15. 20:40

Vagy, hogy évszak szerint autentikus legyek, a tököm tele.



/Illu innen e/

Mikor ősszel -szeptember 30-án- átköltöztem ide, több átszervezést is kellett tenni. Az egyik a mosás procedúrája. Mivel itt a fürdőszobám akkora összesen, mint egy darab zsebkendő, de az is csak akkurátusan félbehajtva, hát gondolni sem mertem rá, hogy az eredeti külön mosó- illetve szárítógépemet be tudnám állítani, így azokat hátrahagyva kezdtem új életet. Néhány nappal a költözés után hozták is az új gépemet, melyre azért esett a választásom, mert az első szárítógépem, amit olyan '92 magasságában vettünk, bírta vagy majd egy évtizedig -hibátlanul s tökéletes munkát végezve- szintén CANDY volt, így most nem törtem nagyon (valaha tán) okos kis fejem, hanem egy ily márkájú, programkiosztás és kapacitás terén megfelelő darabot vit(et)tem haza.
Cipőkanállal ugyan, és kis kompromisszummal, de befért a helyére, pontosan -milliméterre kidekázva a mosdó és a cirkó csövei közé-, és azóta használtam. Volt idő, mikor a napi négy mosás nem volt sok, sokkal inkább átlagos az életünkben, de ahogy a lakás illetve a vizes helyiség alapterülete, úgy a mosandó ruha mennyisége is jelentősen csökkent, tehát mainapság a heti négy mosás is nagy ráhagyással tett sacc.



Berta -Hármaska, aki még néhány napig öreg anyjával együtt lakik- napok óta ezt hallgatja és nekem egyrészt a könyökömön jön ki, másrészt meg majdhogynem imádom, és a helyzet nyűgéből tán kicsit enyhíteni is képes, így itt a helye. Mert a helyzet az fokozódik. Bakker.
Szóval majdhogynem napra pontosan két hónapja élünk együtt a fentebb ecsetelt háztartási nagygéppel -amely kib#°%..>@ttul drága volt, mellesleg- s ami úgy három-négy hete elkezdett meghülyülni... s engem hülyíteni egyúttal. Időnként eláztatta a fürdőszobát, néha átlépett egy-egy programrészt, néha pedig csak fojtott torokhangon morogva tapodtat sem mozdult... mindig találtam magamban valami hibát, mondván és szartam el valamit -mivel nincs memóriám, így hajlamos vagyok önnön számlámra írni olyat is, ami nem is az én saram-, így nem hívtam szerelőt, ám szerda este odáig fajult a dolog. hogy a fi relét is lecsapta -ismét bejött a nemtommitől, úgyhogy ez háromszor megtörtént-, ezután már hívtam a garancialevélen lévő számot.
Egy igen agilis -már hangja, hanghordozása után meglehetősen annak tűnő- hölggyel tárgyaltam, aki mindenféle számokat kért, innen is meg onnan is -a gépről: ezt szedjem le, ide bújjak... hehe, mondtam neki, hogy tán ezt mellőzném, erre azt a választ adta, hogy ja, akkor megnézhetem ezen és ezen a papíron... édesbabám, eszem a szívedet..., meg blokkon dátum és bolthely kód, meg satöbbi- ezután közölte, hogy szombaton délután jön szerelő. Jobb, mintha húsvétot ajánlott volna, úgyhogy vártam.

De baromira unom én ezt az egészet, gondoltam, pedig még fogalmam sem lehetett a teljes perspektíváról, mely rám várt ekkor...

A mosógépben lévő cirka hat kiló ruhát sikerült a szomszéddal, egészen pontosan az alattunk lakókkal -és ilyen se volt mostanában, hisz a családi ház magányában csak horizontálisan volt szomszéd- mosott ruhává varázsolni, s most először vehettem valóban hasznát a fürdőszoba szárító sztájllal készült radiátorának. Azóta pedig némán és bizakodva vártam a szakit,a ki délután jött is.

Nem hiába mondom, hogy pici a fürdőszoba, hiszen megjött a szaki, bement és nekem már nem lehetett belépnem, sőt, benézni sem tudtam, mert csak úgy fért el, ha az ajtót becsukta. Szóval, nekiesett a gépnek. El kellett mesélnem, hogy mi is volt a történés -kérte a kódot, amit mondott nekem a gép, és amit én okosan elfelejtettem-, ő pedig ügyesen atomjaira szedte a masinát, illetve rácsatlakoztatta a kisokost amivel a köztük lezajlott párbeszédből rájött, mi is a baj. Ekkor kért egy adag ruhát, mosandót természetesen -amit boldogan adtam is neki, ágynemű, törölköző, ilyesmi- s elindított egy programot, hogy megnézze, terheléssel, mosószerrel vajh mit kezd majd az immár gyógyultnak nyilvánított okosság. Pakolt, rendezkedett, összerakta a masinát, visszatuszkolta szegényt a helyére, majd azzal a megjegyzéssel, hogy a hétvégén annyit mossak, amennyit csak bírok, hogy kiderüljön, ha valami nem oké, és ígérettel, hogy hétfőn rákérdez majd -mert a számom megvan neki-, kivárva, hogy gond nélkül lejárt a program, elköszöntünk s én megnyugodtam.

Osztán elindítottam egy új adag mosást.
Néha ránéztem a gépre, ami okosan, ügyesen tette a dolgát.

Egy darabig.

A nappaliban voltam, ahol ezerrel ment a zene*, úgyhogy olyan mintha_hallanék_valamit érzés lett úrrá rajtam egyszer csak, s figyelni kezdtem, de már igazán nem is kellett koncentrálnom annyira, mert mintha egy elefántcsorda caplatna át komótosan a szinten, olyan egetverő robaj rázta a lakást.
Mondanom sem kell, hogy inam, azonnal tele lett... naná, bátorsággal, de nem volt mit tenni, meg kellett néznem mi a búbánatos firlefranc történt. Persze tudtam...csak nem sejtettem... a mosógép önállósítva magát elugrált a wc-ig s öntve köpködte magából a vizet orrán-száján. A fajanszot, melynek nekiment kis híján összetörte, a padlóösszefolyó tele garattal igyekezett elnyelni az indokolatlan ellátmányt, mely áradat még nekem is utamat állta -hiszen ugyan nincs akkora hely, hogy eldőlhetnék abban a helyiségben, de ha elcsúszok, márpedig a vizes kövön a mankó életveszélyes, mert még nálam is billegálisabb, tehát ha elcsúszok, akkor mint egy colstok, csak az esetemben indokolatlan helyeken darabokra töredezve borulok össze- szóval dacolva mindennel nyomogattam a kikapcsoló gombot, de erre magasról tett -nagyokat ugorva persze- a drága, úgyhogy a hálózattól kellett elválasztanom. Kicibáltam a dugót, majd végre csend lett.

A víz háborítatlanul csendesen, rokibakancsomat nyaldosva kúszott a lefolyóhoz, egy darabig. Mert az építőket dicsérve persze az a fürdőszoba padlójának legmagasabb pontján van az, így mikor a vízállás e pont alá, de még mindig tetemes mennyiséget mutatva ért, megállt az apadás.

Ott álltam és az jutott eszembe, hogy ide nekem egy bögre pályinkát!
Aztán rögvest az, hogy rendben, hogy az ember felhív hétfőn... de mi lett volna, ha van annyi eszem és elkérem a számát, mert tán most remek lenne elhebegnem neki, hogy az eredmény amit itt hagyott nekem, nos, nem tökéletes.
De csak azt tudom tenni, hogy várok. Megint.

Mert
baromira unom.



Ma reggeli hazugság

2012.12.13. 07:37

6:21 de fijam kedves, de bizony!




Pipa vagyok, de nagyon.

Ostoba lenne vagy ennyire álságos?

Korábban sem tudtam, ahogy most sem. Szimpatikus, is lehetne.
Mert már máskor is beszélt erről, hiszen a szerepe a vikibábjátékban ez, egyszer konkrétan nekünk is beszélt,
szóba állt velünk. 1, 2.

Kilenc királynő

2012.12.10. 09:50

A film.

Igen, erre momentán nem tudok más jelzőt mondani. Látni kell, s ahogy a rögvest citált cikk mondja, olyan, amit látni kell, de tán amiről aztán hallgatni is muszáj.
Néhány napja láttam már és azóta rágom magamban a tapasztaltakat, sőt, először csak az első snittig jutottam és félbehagytam, de akkor sem -ahogy azóta szintén- engedett el, így megnéztem.
És mi sem változott, mármint film körüli pörgésileg.
De nálam milliószor jobban mondja el amit én gondolok ez a cikk. Kötelező olvasmány, ahogy maga a film is az. (Port.hu adatlap)
Engem az elején lévő izémizé eléggé elbizonytalanított, mondom mi a búbánatot keres az általam létrehozott "meg kell néznem" mappában egy ilyen kínai harcos gergyaság -mármint amit sejtettem az első kockákból...- de győzött a kitartásom, avagy a lustaságom, és maradtam, és mennyire jól tettem!!!
Nekem a film noire ugrott be, mint jellemzés, de tudom, nem az, sőt, ám mégis, az eszközök, a ruhák és a főszereplők feje.... nos, ezt látni kell ... és utána nagyon de nagyon csuklani!





Ugye megérte?

...és ez se rossz cikk...

Szerző: talemaunique

6 komment

Címkék: film talema

Törvénytisztelő polgár

2012.12.08. 20:40

Sokszor nem tudok aludni éjjel, ezért filmet nézek, persze ingyen -mostanában a youtube-on-, a minap éppen a címben jegyzettet például.

Gerard Butler számomra tán ismeretlen. Legalábbis nincs benne azon uszkve három színész között, kiket gondolkodás nélkül fel tudnék idézni magamban, így totál fehér lapra épült ez a film. És jól tette.
Jelzőket nem is tudok mondani, mert sok szélsőség lenne bennük, úgyhogy maradok a tény rögzítésénél, ez egy okés film, ráadásul a főszereplőt meg kellene jegyeznem.

Szóval Törvénytisztelő polgár - avagy: mi lehet az a huszonhat darab? (De ezt csak én tettem hozzá...)

Monster

2012.12.02. 21:58

 

És valóban az.


Mostanában gyakorta nem tudok aludni, bár azt mondhatnám, hogy új életemnek stabil része ez, szóval a lényeg, hogy újra filmekkel töltöm az éjszakák jó részét.
Többnyire horrort nézek, nagyon egyszerű okból kifolyólag, azon nem kell agyalni. Vagyis az én 10% is bőven elegendő egy ilyen feldolgozásához, s ráadásul még meg sem ijeszt.
Mondám. Oszt a minap bírtam egy olyat kifogni, hogy aszittem a falaggya a m
ásikat. Pedig ez aztán a legegysíkúbb sztereotípiákkal operál, vagyis kórház, magány, kislány, nővérke, legenda, átok... de nagyon szimplán a frászt hozta rám és csak többedik nekifutásra bírtam végignézni. (Hideg csontok

Tegnap viszont ráakadtam egy igaz történeten alapuló filmre, amit meg is néztem.
Nem figyeltem a stáblistát, úgyhogy végig azon járt az eszem, hogy ki lehet ez a nő, mert valahogy mintha ismerős lenne, de mégsem, és a történet maga, nagyon mély kérdéseket nyitott meg, azt gondoltam, ebben csak ismert színész játszik, de bakker én nem tudom, ki ez. Öregszem, gondoltam.

Ez metamorfózis

/Charlize Theron metamorfózisa innen, e/

A filmet is ideteszem, mert én nagyon örülök, hogy ráakadtam és megnéztem, ez olyan, amit látni kell.




Egy cikk a filmről.

ZENEMA - Pina

2012.12.02. 21:06

Egész nap ez zakatolt a fejemben, s bár most nem találom, de tudom, írtam már róla, ezért most csak ideteszem, hogy "megszabaduljak" tőle.



Lakógyűlés

2012.12.02. 20:39

 

Ma megéltem új életem -amit immár tizenkettedik éve játszom- első lakógyűlését.

Hatótávolságomon kívül esett a cél, hiszen be kellett jutnom a Pártok Háza épületéig, ami a v
áros közepén van, úgyhogy -miután telefonszámot a szomszédok közül csak egy valakinek tudok, ő pedig gyalog ment- a szerencsémre apellálva kiálltam a járdára. S lám, sikerült a közös_embert lestoppolnom, így a lehető legjobb úton kerültem be.

Ebben egy lakás az otthonom
/A kép ehun lakik e, én meg a lakópark egyik lakásában/

Fura érzés volt. Én előbb, néhány évig falun, aztán már városban, de mindvégig családi házban éltem, aztán mikor már egy kislányunk megvolt, költöztünk lakótelepre. Első lakásunk egy háromemeletes téglaépületben volt, annak is a legfelső szintjén, egy két és fél szobás remek lakás, majd onnan egy egy szobával nagyobb, szintén tégla de földszinti lakásba költöztünk. Tíz évet éltünk e két helyen, így volt néhány lakógyűlésünk.

Pontosan persze erre sem emlékszem, ebből is csak lenyomatok vannak, úgyhogy éreztem most is némi cidrit, mikor készültem.
A hangulat ugyanaz, és nagyon keveseket ismerek még a lakók közül, van akit csak látásból, s van aki most  meglepetést jelentett, hisz nem tudtam, hogy végül is szomszédok vagyunk.

Haza is a közös_ember fuvarozott, aki egyébként régi életemben is ismerősünk volt, azóta pedig emésztem a hallottakat és próbálok dönteni biztosításügyben, hiszen ez a házi feladat.



/Lakógyűlés innen ni/

IKEA avagy azt hittem...

2012.11.24. 21:16

 

Ugyebár új lakásba költöztem, s ez azzal jár, hogy semmi régi holmim nem fér el változatlan állapotban, valamit minden egyes darabbal tenni kell.

Vagy nagyítani, mint a könyvesfalat -ami bő két méterrel hosszabb s egyik végén másféllel magasabb lett/lesz; vagy kicsinyíteni, mint a konyhát vagy a fürdőszobát -melyekből az előbbi cirka nyóccáz négyzetméterrel, utóbbi pedig nyóc nagyságrendnyivel kisebb; vagy a szobám berendezése -mely, mármint a szobám, a korábbihoz képest zsebkendőnyi méretűre zsugorodott, ám magasságban "nőtt" vagy két métert; netán totál újdonatúj kihívást jelentvén a lépcsőház falait belakni, tehát a többséget -a meglévő mindent- átalakítani, s még ez-az-amaz pótlandó is. De már halad a dolog.
Határnapnak karácsonyt jelöltem meg -idén karácsonyt, mielőtt fellélegeznék...-, amely dátum néha tarthatónak tűnik, többnyire viszont olyan közeliként rémlik fel, hogy a frászt hozza rám, de kitartásom híres, úgyhogy biztatom szegény Misit, aki fáradságát nem kímélve dolgozik a lakás lakássá varázslásán. Én pedig, hogy kedves, okos férfiembert folyamatosan el tudjam látni melóval, kitaláltam pontosan a lakásban a tükrök-polcok-fogasok-miegymások helyét -kezdve a konyhával még, amit centire megtervezve s e rajzot átadva neki okoskodtam ki- s eljött az a nap, mely folyamán el kellett látogatnom a címben megidézett műintézménybe, hogy azt a sok apróságot, melyekkel teljes lesz a kép, beszerezzem.
Itthon pontosan kiválogattam a honlapról a listát, és ezzel felfegyverkezve indultunk el, persze jelen állapotomban eszembe sem jutna ekkora túrát nyakamba venni kerekesszék nélkül, így be kellett gyömöszölni az autóba azt is, majd mentünk.
Én megesküdtem rá, hogy új életemben nem voltam Ikeában, de azóta Ildike felvilágosított, hogy dehogynem -és ja, magam is rájöttem, most e pillanatban, hogy Dittével, írmagyar barátnőmmel, ott randiztunk egyszer, bár az az Őrs vezér téri volt ma pedig Budaörsre mentünk-, ám az utat így se tudtam, eltévedtünk odafelé. Aztán hazafelé is, de ennyi baj legyen...
Szóval, amit le akarok jegyezni az egyrészt a tömeg, ami engem sokkolt, ezermillió ember, mind egy szálig tolong, senki nem talál semmit és ihaj... én elszoktam ettől, na, ráadásul kerekesszékben ki sem látszom a tömegből..., másrészt a mosdó.

Ahogy végigküzdöttük magunkat az áruházon, kétszer liftezve és órákat -örömmel- bolyongva, néha ujjongva konstatálva egy-egy sokadszorra felismert kanyart..., már igencsak érett a mosdótúra is. Ahogy fizettünk, még jó, hogy rákérdeztem pénztáros nénitől, hogy merre van a merre, mert a logikával -az enyémmel legalábbis- ellentétben nem a kijáratnál, hanem ellenkező irányban van, amit ismét kis séta/gurulás után meg is találtunk.
Odafelé utaztunkban mondtam, hogy remélem az IKEA akadálymentes, hiszen kissé elébb jár ez ügyben (is) kultúrájuk, s most ellenőrizhettem is.

No, még a texo wc-je is simán lekörözi ezt a helyiséget. Mert bár ott -és több áruházban voltam már, ahol ezt is ellenőrizhettem- ugyan a szaniter nem a szabványnak megfelelő magasságú, és néha a villanykapcsoló normál magasságban van, de más hiányosságot nem tudok felróni.
Ott.
Ellenben itt... ugyan a mosdókagyló térdszabad, és a tükörrel együtt dönthető, a wc mindkét oldalán van lehajtható kapaszkodó... tehát akár jó is lehetne. De.
Kerekesszékkel bementem, majd felkapcsoltam a villanyt -az ismétlem imponálóan, vagy csak törvénytisztelően megfelelő magasságban elhelyezett kapcsolóval- és elém tárult a látvány.
A széles ajtó -mely szintén meghatározott mérték- után egy fél fordulatot kellett tennem a székkel, hogy egyáltalán be tudjam csukni az ajtót, és ott kész is volt. Mármint a hely. Kész, az egész helyiség ugyan nagyobb volt mint egy sztenderd mosdó, de a rokimértéknek nagy jóindulattal sem felelt meg. Hiszen nemhogy a wc mellé nem tudtam beállni, beékelődve az adott kicsiny helyre át kellett másznom egyik helyről a másikra, s így a kapaszkodót le sem tudtam hajtani, hiszen egyik nem fért el -oda belógott a székem- a másikat pedig nem értem el, tehát csak azért  mertem megkockáztatni ezt az akrobata mutatványt, mert nem volt helyem elesni, hiszen egyszerűen nem fértem volna el.
A mosdót megközelíteni sem tudtam, illetve dehogynem, hiszen majdnem az arcom súrolta a fajansz, de ráfordulni nem volt hely, s így oldalról nem értem el a csapot sem.
Nos, most megnéztem az oldalt s igazolhatom, a mellékhelyiség bizony speciálisan kialakított. De még mennyire. Látszatra okés is, csak éppen kerekesszékkel használhatatlan.

Szomorúan azt látom, hogy EZ_VAN, s ilyenkor mondom: Rosszul csinálod!


/IKEA-túratérkép ehunnan e/

Mellesleg el kellett rendeznem magamban azt a hírt, mely a zíkeabácsi bűnös eltévelyedését adta tudtomra. Bocsánatomat nem nyerte el, ő személy szerint, de a stílus, a termékek, a filozófia ami a ikea-életből árad, visszahívott.

Útmutató a regisztráláshoz

2012.11.19. 12:45

Milyen öltözék legyen rajtunk regisztráláskor? – Bármilyen öltözék viselése megengedett, de farmer például nem ajánlott. Ez ugyanis olyan képzeteket kelthet a regisztrációt végző munkatársban, hogy Ön liberális, baloldali, esetleg világnézetileg közömbös, és nem kíván Orbán Viktorra és a Fideszre szavazni.

Milyen színű ruhában regisztráljunk? – A Nemzeti Együttműködés Rendszere, élén a Kedves Vezetővel, nem írja elő, hogy ki milyen viseletbe öltözzön, ezt a polgárok ízlésére bízza. Kerüljük azonban a vörös színeket, mert az a regisztrálást végző hivatalnokban azt a képzetet keltheti, hogy Ön a szocialistákhoz közeli nézeteket vall. Nem mintha a regisztrációt lebonyolító hivatalokban a Fidesz, és személy szerint Orbán Viktor iránt elkötelezett személyek ülnének, de egy régi dakota mondás szerint, az ördög nem alszik, és sose lehet tudni.

Ugyanezen okból nem ajánlhatók a kék, zöld, barna, fekete, fehér és egyéb színek és árnyalatok. Ha biztosra akar menni, narancsszínű ruhát vesz fel, így garantált, hogy regisztrációja zökkenőmentes és sikeres lesz.

Viseljünk-e Szeretlek Orbán Viktor kitűzőt a hajtókánkon? – Nem kötelező, de nem is tilthatjuk meg. Ha Önnek így kellemesebb, esetleg azt gondolja, hogy gyorsabban sorra kerül, akkor természetesen ne hagyja otthon a jelvényét. Természetesen más szövegű kitűzőket is hozhat magával: sokan kedvelik a Rajongok a Nemzeti Együttműködés Rendszeréért, az Éljen az örök és megbonthatatlan Kedves Vezető!, vagy Bármikor szívesen meghalnék Matolcsyért! szövegű jelvényeket is.

Vihetünk-e magunkkal újságot? – Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Sokan esküsznek rá, hogy előnyt élveznek, ha Magyar Nemzet, vagy Heti Válasz című lap kandikál ki a zsebükből regisztrálás közben. Szerintünk a Magyar Hírlap is megfelel erre a célra.

Regisztrációkor számít-e, hogy mi a keresztnevünk? – Természetesen mindenkit úgy hívnak, ahogyan anyakönyvezték, vagy, ahogyan az neki tetszik. Ugyanakkor meg kell említenünk, hogy a keresztnevekkel nem árt vigyázni. A Ferenc névről sokaknak Gyurcsány személye ugrik be, az Attiláról pedig többen az MSZP elnökére asszociálnak. (A Gordonról jobb, ha nem is beszélünk). A legjobb, ha a belügyminisztériumnál még időben kezdeményezi, hogy Viktornak hívják.

Kedves választópolgár, mint láthatja, az előzetes regisztráció távolról sem ördögtől való gondolat. Sok sikert hozzá, és kérjük, a gyorsabb ügyintézés érdekében még odahaza győződjön meg arról, hogy a mindig magánál tartott Fidesz-tagkönyve érvényes-e.




................

Kínjában az ember mindenen tud röhögni. (Emilben kaptam, itt csak rögzítem.)

Több is, összeszedem ide ezeket és csak ülök, hallgatom, nézek, várok... 

Mert telik...




Úgyhogy élvezd...




Mert csönded vagyok...




Mert a magány az ami velem van... hisz a hiány mondja, hogy létezik valóság.... s én hiszek neki.


/Épp egy éve szedtem ezt így össze. Ma vasárnap van. 11 éve van az a halálos vasárnap./



Elmondtam már, hogy mit érzek, az nem változott.
Az sem. Csak az évszám nőtt.

ZENEMA - de szeretnék...

2012.09.29. 23:17







...minimum egy nappal öregebb (...) lenni....

Csavarok

2012.09.02. 09:01

Pakolás, s ennek eredménye.


Érdekes képződmény az én agyam. Tulajdonképpen nincs is, ami meg mégis van, az -épp ennek okán- érdekes kapcsolatokkal működik.

Árny

2012.08.28. 10:06

Ragadós, tapadós, virulens, bűzös, agresszív... volt.

Mára csupán röhejes.

Utánam nyúlt, két mondatban -plusz az "aláírás"- utol is ért és már semmi mást nem vált ki belőlem, mint valami perverz elégedettséggel fűszerezett, lenéző -ám nagyon kitartó- mosolygást.
Ezen mondathoz több pontosítás is dukál, jelesül:
1. Úgy hangzik, mintha (a) konkrét személyről lenne szó, pedig nem. Ahogy a cím is mutatja, ez csak egy árny, egy jelenség, melyben az ennek hordozó elemként megjelenő személypontos kiléte mit sem számít.
2. Perverz elégedettség, hiszen mit is jelent ez? Nos, azt egészen biztos, hogy én... mondom én, én magam, én a nyomorék, én a liberális, én a középkorú, én a jóindulattal is maximum átlagos agyi képességekkel bíró -de realistán meg 10%, ugye- ember valami olyan addikciót váltok ki némely organizmusokból,melyet nemhogy megmagyarázni nem tudok, de ami felett ámulattal tsodálkozom is. Tehát valami nagyon vegyes érzés, elégedett vagyok, hisz valamit csak tudhatok, valamit csak jelenthetek -ha nem is globálisan nézve, de mégis, az általam közvetlenül belátható részletén a térképnek-, ha hónapok-évek múltán sem képesek elszakadni tőlem bizonyos okoskák.
Perverz, igen. Olyan kéjt jelent ez, hogy már-már szégyellem is. Hiszen tudom, hogy ha engem ez "elégedettséggel" tölt el, az azt (is) jelenti vagy jelentheti, hogy én gyakorlatilag ugyanaz vagyok, legfeljebb pepitában, mint aki ezt teszi... közben meg nem. De ez nyilván ennek az emocionális kórképnek része, tehát annyira egyformák vagyunk, csak egy-egy mérce másik végletei, hogy tagadjuk annak létezését is. Ahogy ezt a mondatot is tagadom... S csak röhögök...
3. Lenéző, mert miközben azt gondolom, hogy gyűlöletes amit tesz, s ahogy teszi, azt is tudom -s utalok az előbbire, hisz így oké az "egyformaság", de maximum inverzben, ha az rossz, akkor én jó vagyok-, hogy én nem vagyok ilyen. Mert nem. 
Mert megtehetem.
Azon egyszerű oknál fogva, hogy látom a választást: a választható alternatívákat is és azt is, hogy miért "kell" nekem egyik vagy másik mellé voksolnom. Mert megtehetem.
Megtehetem, hogy döntsek.
Sajnálom. A lenézésem nem azt jelenti, hogy kevesebb nálam, de azt egyértelműen, hogy végtelenül sajnálom, s nálam nincs ennél a polcnál lejjebbi pozíció...
4. Mosolygok. Mert elengedtem ezt. Azt, ami éveken át adott nekem, amiből akkor is tanulhattam, amikor csak elvett tőlem, és amit volt erőm elhagyni. 
Leírni magamban, mint egy tanulási időszakot, mint a lépcsőm egy szakaszát. Eltemetni.
S ezzel, ezzel, hogy kitartóan, és vegytisztán mosolygást vált ki belőlem ez az árny -mely ráadásul egy másik, nem kevésbé okos, erős hím vesztésre álló elmecsatározása kapcsán talált meg-, a megnyugvást hozta el nekem, hogy lám, megtanulom. Igen, már nem kérdés, hogy megtanulom-e valaha, hanem már biztos, hogy  megtanulom. 

Kémek ide, kémek oda.

Jut eszembe:






Ugye, jogosan mosolygok?

Végre kimondatott!

2012.08.25. 13:33

Szűcs Erika hiteles embernek tűnik nekem, szimpatikus, emberi elvekkel él, s azok mentén működik, így beleillik a DK-ba. Egyelőre ezt látom, s kinn, mikor a Hőség terén beszélgettünk, ez csak erősödött bennem.

Most megszólalt és ezt ideteszem a padomra, mert erre nagy szükség van:




Tehát akkor valóban volt akihez elért a hangunk?

/S ha már DK./

Tekintettel arra... - ZENEMA

2012.08.25. 09:44

..., hogy ennek meg kell lennie, hát vissza is rángatott a padomra. Pedig vívódtam és talán még mindig, de erre való tekintettel itt vagyok.




Nos, igen. Vagy mondja valaki, hogy nem, de nem győz meg ezzel, tehát igen.
Mosoly, némi hitetlenség, határtalan elégedettség, öröm, izgatottság, új és még újabb és várva-várt élmény...




Hiszen arra való tekintettel, nem mondhatok mást, némely eleme életemnek, nos, meglehetősen éééééérdekes....

 

Van nekem egy célzottan hozott kavicsom, s egy nem kevésbé célzottan összeállított ír sör okosságom. Sajna nem iható, hanem táblázat formátumban, de ki a kicsit nem böcsüli, ugye...


A_sör


Szóval, kedves sofőr, lovag, roki-megmentő, legyen kedves egy emil-címmel megajándékozni engemet, hogy el tudjam küldeni Medve alapos kimutatását az említett témában.

Nyári zápor - ZENEMA

2012.08.03. 11:07

Ott voltam, ahol a nyári zápor sztenderd része a napnak, akkor is, ha villám nem nagyon van, de még nyár sem, legalábbis a sokak által elfogadott értelmezés szerint.

Még emésztgetem a rengeteg élményt -melyek töredékét, szándékom szerint a fölét, lejegyeztem-, mert olyan jó ezt "rágni", élvezni, amíg tart a zamata...

Hoztam egy felv
ételt, amit Ditte mutatott nekem, s ami itt zizeg a fejemben folyton, mert olyan... olyan zizegős. Főleg az első 1 perc 50 másodperc ami a leglényeg, de az egész egy kerek, jól összerakott valami.

Hajnali eccercsak Ditte bekopogott a szobámba, hogy ébresztő van, én, gondoltam még kicsint lustizom és hagytam magam nem felkelni, lesz ami lesz.

S mint kiderült, jól is tettem, mert valami tsoda folytán az ébresztő, önhatalmúlag egy órával korábban szólt, tehát megkaptam -s ezt is még kérnem sem kellett- a pihit. Aztán mikor már valóban 4 óra elmúlt, kelni kellett, készülni s menni.

A két alvó medvebocs jött velünk, mert Medvének reggel mennie kellett dolgozni, így őket Ditte kispárna s takaró felnyalábolása után kötötte be a gyerekülésekbe, s ott szuszogtak békésen a hátsó ülésen, míg Dublinba értünk.

Telihold volt. Hogy ez mit is jelent, én nem tudom, de majd egy erre járó boszorkányos lyány jól megmondja, tán. Mindenesetre ez nekem tökéletesen passzolt a hangulathoz, hiszen búcsúztam a tájtól, a hangulattól... próbáltam -ahogy a két hét minden percében- néhai memóriám nem is létező fiókjaiban elraktározni a tapasztalást, mintegy beégetni a képeket retinámba -vagy hogy kék ezt mondni-, hiszen öreg vagyok és fáradt, mint egy vaddisznóbőr...
Ezt sem szabadna elfelejteni, Zoi egyetemes megjegyzése ez, és tökéletesen leírja a jelen állapotom.

9:30-kor szállt fel a gép,én igyekeztem ébren maradni-többé-kevésbé ez sikerült is-, melynek egyik eredménye, hogy végre azonosíthattam Esztergomot a magasból, ami eddig -ha jól tévedek- egyszer sem sikerült, de most!! Háhá!!

Most a segítség rendben ment, sőt, itthon segítő-ember mesélt is kicsit a fennálló állapotokról, amivel lefestette az amúgy is nyilvánvaló jelen helyzetet hazánkban... és ez nem volt túl kellemes, csak amolyan "megnyugtató": míg nem voltam itthon sem változott sokat e félázsiai népség -mármint ahogy hallom, mi, magunk, magasból nézvést- helyzete, közérzete, élete...
Oly annyira rendes volt segítő-ember, hogy a parkolóig, a kocsiig kitolt a kincstári székkel, ami egy külön nagy köszönömöt megérdemel.

Hazaértem, nemrég pihentem csak le, de nem tudok még igazán...

A kockás földek... a kifelé nyíló ablakok... a birkák, melyeket elnyomnak a tehenek... a szarkák és varjak és gerlék... a szívritmuszavart okozó széles(telen)ségű főutak... a mosolygó emberek... a mindenhol szabad és mindenhol meglévő roki-parkolók... a színes házak... s tolerancia.

Alszom, álmomban csengetek picit... és ha álmodnék -ha nem irtotta volna ki e képességet az agylágyulás-, ilyen helyre álmodnám magam...

Holnaptól eccercsak lesz időm elolvasni a rengeteg kommentet s válaszolok is rájuk! Köszönöm!


Azzal kezdem, hogy kerestük, kerestük, de nem találtuk a kőkarikát, melyhez elindultunk, ám a nem karikába rendezett ősember-nyomokat de bíz'a.

Reggel Gerda és Medve motorral -böszmeteg hárombetűs piros jószág-, mi pedig autóval vágtunk neki a távnak Fermoy felé, azzal az elhatározással, hogy valami olyat keresünk, ami évezredek óta arra vár, hogy mi megnézzük... Egészen pontosan ott is Labbacallee Wedge Tomb.
Nos, az ősember hírből sem ösmerte az akadálymentesítés fogalmát, de pláne az utókor,melynek gyermekei még hermetikusabban elzárták eme emléket a nyomorék-populáció elől... de sebaj, a kukucs-hajlam s a technika összehozott minket.

Most töltögetem fel a picasa-ra a képeket, de hajnalban kelek, így nincs bátorságom kivárni az eredményt s feltenni ide is aztán azokat.
Így csak jegyzem a dolgot, s néhány képpel megtámogatom.
Esős, naná, milyen lenne, időben, gyönyörű utakon, meseházak övezte, árnyas erdei főutakon, ahol egy hidegleléssel felér a szembe-forgalom látványa...jutottunk el Fermoy-ig, aztán mentünk keresztül rajta, hogy ráleljünk a feljebb megigézett emlékhelyre.
Már korábban, valamelyik évben Ditte mesélte nekem -s az én agymentes fejemben ez az infó megragadt-, hogy e helyek Írországban, akárha magánterületen is fekszenek, látogathatóaknak kell lenniük, így találkozhattam már tehén- illetve bikalegelőn, valamint birkanézelődő helyen is ezzel meg amazzal, most pedig egy telek sarkán álló emlékhelyhez mentünk.
Nagyon takarosan megóvott s megcsinált helyről lévén szó, én nem tudtam közel menni -mert ugyan birkakapuval elboldogulok, de kőfalba épített lépcsővel vagy vasráccsal sajna nem.













Aztán indultunk tovább, hogy egy másik kavics-múzeumot is megnézzünk, de azt sajna nem találtuk, hogy ennek mi az oka, arra nem jöttünk rá, mert a térképen ott piroslik a jelzés, a gps is elvitt az általa ösmert környékre, de nem leltük őseink nyomát, így veszettül kezdtünk valami civilizációtól fertőzött -hogy kávélelőhelyről s mosdóról említést se tegyek- helyet keresni, s vagy negyedik próbálkozásra sikerült is, Waterloo.



Nagy vödör kávét ittunk, illetve egy adag bacon & cabbage-re esett Ditte választása, mely darab része az én ír bemutatómnak/kiképzésemnek.  Az a szósz, mártás akármi valami ihaj finom volt, és ha most kiderül, hogy semmi faxni, csak valami petrezselymes majonéz okosság, akkor is le a kalappal, mert a sonka, a krumplipüré a káposzta és ez a trutyi valami olyan elegyet képezett, amitől visszatért az életkedv meglehetősen fáradó tagjaimba.

Visszatérve a Medvelakba még össze kellett pakolnom,mert hajnalban indulás Dublinba, ahonnan fél 10-kor száll fel a gépem. (Nagyon remélem, most nem lesz kalandos az utam, csak amennyire az elvárható...)

.......................................

Dittének ma, a kávé mellett a Waterloo Inn-ben mondtam, hogy olvassa el ennek a blognak a fülszövegét. Olyan ez, mint a gravitáció, s én ennél jobbat, ennél természetesebben beépült jó, minőségi és tökéletes dolgot, nem tudok elképzelni. Ám, nem értem.
De ettől még, méla mosollyal és minden percében élvezve azt, elfogadom -mondom, akkor is, ha belegondolok értelmére nem lelek-, s boldog vagyok tőle.
A részem.
Igen.
Ott a kedves ír hölgy felszolgálta kávé mellett mondtam, olyan ez, mint nekem Csaba, nem értem, de elfogadom, mert nekem ez jó. Ez nagyon jó. Én ettől vagyok teljes. S így nem értem azt sem, hogy miért vagyok én Ditte barátja, de büszke vagyok rá és nagyon élvezem az ezzel járó ezt meg azt, például, hogy itt lehettem most is.

Köszönöm Ditte!
Köszönöm Gerda!
Köszönöm Zoi!
Köszönöm Medve!




Meglátogattuk a Youghal-ban posztoló világítótornyot, ahol egy rakás képet is csináltunk, melyeket meg is mutatok. Íme:




Kicsit már látszik a torony is, itt sétáltunk, balra a_zóceján, jobbra a főút.

Ez látszik a sétányról letekintve a parton...



...s kicsit felemelkedve a nyílt óceán.






Majd már én is odaértem...



Pálmafák a világítótorony tövében... miért volt rajtunk mégis folyton viharkabát???




Egy sirály alszik a fészek alakú kiszögellésben...



Dokument!!



Zárva volt a lejárat, pedig istenuccse nekiveselkedtem volna... úgyhogy lehet, rám való tekintettel lakatolták el az utat...


Ma pedig vásároltunk, és délután a lányokkal uszodában voltunk.
És szerét ejtettük egy hagyományos ír reggelinek is, black and white pudding és ilyen-olyan kolbászkák sorakoztak tányéromon.






Valamint citrom-tortácska egy veder kávéval...



Az uszoda

Holnap pedig kőkarika keresés... vagy legalábbis ősember-lenyomat, legyen az bármely formában megjelenő is.Hiszen utolsó napom leszen itt, Dittééknél. Hüpp...

Két napig pihegtem. Azt hiszem, semmit sem csináltam, közben Ditte takarított...

Aztán a második nap délutánján bementünk Cork-ba, Nauékhoz látogatóba, amely élmény nekem most is -mint eddig már két alkalommal- épp olyan kedves volt. (Ha lehet ilyet mondani, Nau nekem egy ikon.)
Beszélgettünk. Megismerhettem Líviát, aki két éves kis hölgy és találkozhattam az immáron 3 múlt Dávidkával. Oda nem vittem fényképező masinériát, mert eszem, mint itt a napsütés, tehát csak nyomokban. Na.


Visszaszámlálás erőst megyen. Hüpp.

El vagyok maradva, így most is "csak" a képi dokumentációt teszem fel a Kalóz napról.









Itt kávéztunk, ez egy könyvesbolt, biobolt, sütihely kombináció...



Az oda vezető út egy szakaszán négy ilyen természetes alagút váltja egymást





Szóval, tessen csak vigyázni, kérem, hogy egy-egy kanyar mögül milyen vad és ádáz jószágok gyöhetnek elő!!








Trollkukucs





















Nos, van kérdés a helyiek elkötelezettségét illetően? :)



Visszafelé megálltunk Gougane Barra-n, ott uzsiztunk, és kicsit körülnéztünk.














Bocs, a képek összevisszaságáért...



Tegnap aztán ennek örömére aludtam, és este megnéztünk egy fél Anna és a király-t, majd tán ma folytatjuk... Hát, így telnek napjaim itt, Dittééknél, Killeagh-ban, és Írország egyéb helyein.

Ott tartottam, hogy megvettük a jegyeket a Blue Pool Ferry nevű kishajóra, mely átvitt minket aztán Garinish Island-re, amely helyről én egy árva kukkot sem tudtam, tehát teljesen nyílt lélekkel, abszolút üres lappal nyitottam felé. De lett volna akár bármilyen előtanulmányom is ehhez, azt hiszem, mit sem ért volna. 




Nem jöttek zavarba hajóskapitányék, mikor én a két mankómmal igyekeztem a beszálláshoz, ketten marokra ragadták a ponyvavázat így megtartva a hajót, s gond nélkül libbenhettem át... (csak az a zabszem, az ne lenne...)






Ezen fókák nem állatkertiek, ők kérem ottan laknak... mink meg ottan hajókáztunk mellettük, köztük...








Ez is a nem semmi kategória nekem.

És a szigeten:

















Katica-hátizsákkal, zöld nadrággal majdhogynem beleolvadok a környezetbe... csak az a két mankó... ugye... :))





Öööö... rokiknak kívül tágasabb?? (Vagy ezt csak a magyar megszokás értelmezi bennem...)































Meglehetős rebarbara mutánsok...





A kijárat, de engem kiengedtek a befelén...


Apály volt éppen



Visszafelé is integettünk sok-sok fókának...




Ezt muszáj volt megörökítenem... csúcstechnika a hajózásban...

















Itt szálltunk ki, s indultunk vissza az úthoz.



Még hátra van a visszaút busszal Killeagh-ba, s másnap Bantry-ben a kalóz fesztivál, de abból most már ismét csak az ígéret marad. :)

süti beállítások módosítása