Kóser só - az mi az?

2013.03.09. 19:01

Amióta belenőtt a DIGI a tévémbe, nos, nem találok semmit. Leginkább. Ez a kedves okos digikábel visszavetett cirka 10-12 évet az időben, mert vagy egyáltalán nem, vagy csak személyes hangulatnak engedve ad infót az éppen adott csatornáról, s annak is legfeljebb csak a nevét hajlandó közölni. Ezt sem minden adónál és nem lehet sorrendet cserélni, de ráadásul nincs távirányítója a beltéri egységnek sem. Hiszen abból egy van, ahonnan megyen a jel a mazzagos teflon, s a tévék felé és adja a saját, beépített routerének is, ahonnan a pc-k veszik azt. Ráadásul a teflon három napig használhatatlan volt, mert ostoba jelet adott vonal helyett, s bejelentésemre pár napig eltartott, mire gatyába rázták azt -mikor aztán lett, azon értesítettek is, aztán másnap reggel szólt a teflon, én felvettem és belebődültem, ahogy szoktam: "Eeeeeegeeen!!!??"... mert csak Ildike tudja ezt az új számot, senki másnak nem adtam meg... hehe... nos, a rehabmérnök volt, aki kinyomozta ezt a számot, mert az OTP-től rossz mobil elérhetőséget kapott meg, s nem tudott elérni, márpedig a LÁT-hoz neki meg kell néznie a lakást, át kell vennie a dokumentációt elvileg három napon belül... aztán ez meg is történt, tehát lassan tán elindul a kapunyitóm és a fürdőszoba akadálymentesítése is-, de azóta baj nincs vele, a net is működik és a tv-n is sikerült becsalogatni a félszáz csatornát, persze az említett dolgot még szoknom kell. De tudom, kekec vagyok.
Szóval, nem találom a csatornákat, de sebaj, így kénytelen vagyok a port.hu-t használni, s csak bízhatok a szerencsémben, hogy megtalálom a tv-n az onnan kiválasztott adást... ehhh... ja, de nem is ezt akartam mesélni, csak hát... na, mindig is szívesen néztem a TvPaprikát, illetve a főzős műsorokat itt-ott, s mindig is voltak nagyon kedvelt darabok köztük. Sokáig Stahl Judit nagy kedvencem volt -főleg míg híradózott, majd a kajához való viszonyát, annak mosolygós megjelenítését is nagyon szerettem, egészen egy pontig-, valamint az abszolút favoritom tántoríthatatlanul Jamie Oliver, de Keith Floyd kicsit sem rejtett alkoholaddikt volta sem kutya. Aztán meg kell említenem a majd JO-rel egy szinten álló -már az én szubjektív sorrendemben- Nigella Lawson-t, akit már MEGEMLÍTETTEM, sőt, KÖSZÖNETET IS HEBEGEK NEKI neki mindannyiszor ha muffint sütök.
És odaértem a jelenhez, amikor  is -és ezért említettem Stahl-t- nézem a Fem3 délutáni főzős blokkját, amit ő állított össze "a világ érdekes gasztroműsoraiból". Van köztük tortakészítés, van benne családi süteménygyár, van benne barátnők által alapított muffin-cukrászda és például az a nő, akit muszáj megjegyeznem.

Anne Burrell



/Anne Burrell ehun lakik, e/


Viszonylag régóta nézem, mert míg a civilizált világ tv szolgáltatását vettem igénybe, s volt infóm arról, hogy éppen mit nézek, egy párszor beleakadtam már néhol, s a kedv, amivel teszi amit tesz -ahogy minden e téren vett kedvencemnél ez alapvető jellemvonás-, az meghatározó, s engem leköt, tehát már láttam, de kérdőjelek maradtak bennem mindig, mert annyi sót használ, hogy a fal adja a másikat... és ez engem kicsit zavart mindig is. Tudom, hogy a só, muszáj alkatrésze a kajának, sőt, az életnek -kis nagyzolással-, de azt is tudom, hogy a szív és érrendszer betegségeinek egyik fő okozója, szinten tartója, nem beszélve a limfödémáról. (Bár, ez utóbbinak gyakorlatilag minden és bármi a fenntartója, állapot-rontója, így ebben a só, legfeljebb a futottak még kategória...) Tehát nehezményeztem magamban a vele való szimpatizálást, mert annyira jellegzetes amint gyakorlatilag belemarkol a sóba, s átlátszatlan falként szórja azt az edénybe, mikor arra kerül a sor.
De nem tudtam legyőzni s csak néztem gyakorta, most meg pláne, hogy nem találom a csatornákat....



/Muppett párhuzam eminnen, e/


Aztán tegnap is néztem, amint valami nemtommit csinált -a tegnapira tényleg nem emlékszem, de valamelyik nap fügét sütött s fagyival tálalta azt, nos, ilyen ez a tyúk...- és most megemlítette a sót is. Illetve egészen pontosan az ő sózási szokásait, mondván sokszor megkapja, hogy túl sok sót használ.
Némmá mondom, nem én vagyok a gőzmozdony!

S mintegy magyarázatképp hozzátette: "Azt azért tudni kell, ez kóser só, s mint az ismert, a kóser só messze nem olyan sós, tehát többet kell belőle használni!"


Anne Burrell - Éttermi praktikák otthonra


Szóval, Anne Burrell is bekerült a kedvenc kuktáim közé -mely mérce másik végén tántoríthatatlanul Gordon Ramsay áll, tőle szimplán rángógörcsöt kapok, de norbiréka is erőst hajaz erre a címre, bizonyos szempontból meg sőőőőőt...- csak most már ki kéne derítenem, mi is a különbség a kóser s a gój só között?!
Tulajdonképpen nem is a különbség mibenléte érdekel, hanem egyáltalán a fogalom volt ismeretlen előttem. Tudom, hogy megszeghetetlen törvények vonatkoznak az ételre a zsidó konyhában, de a sónak magának kóser illetve gój volta új infót jelent nekem. Szóval, miben is mutatkozik meg a só kósersége?

Szomszédság...

2013.03.08. 15:58

Ha rossz, akkor az török átok, ha meg szomszéd néni, akkor az helyes fiúk a mikrofon mögött, igaz?


No, de most az van, hogy bő évtizedes távolságból ismét benéz az életembe a közvetlen falszomszédság intézménye.
Üdvözlöm e felvillanyozó tényt, s próbálom fűtésszámla könnyítő s nem remetelét lényegét megfogva az előnyöket élvezni, hiszen hátránya nincs is a társasházi, lakóparki létnek.
Mert amint már írtam, egy lakásban élek immáron féléve, egy lakópark emeletén, mely lakópark igen emberbarát módon megtervezett, így a szomszéd lakásokkal mindössze egy helyiség van közvetlen érintkezésben. A nappali padlózata az alsó lakás egy szobájának mennyezete, s szintén a nappali hosszanti fala közvetlenül a szomszéd lakás hason helyiségének is az "oldala". A lakás többi része vagy semmivel, vagy mondjuk tárolóhelyiséggel van födémkapcsolatban, így nem egy panel fíling.
Ám mostanság valami van. Akarom mondani, by Arkagyij Rajkin , "Válámi ván!", ugye, mert nap mint nap, olyan délután kettőtől beindul a mainstream csörömp, az átható tuctuccal és miegyébbel, ami csak szem-szájnak ingere.
Én meg, a fal ezen oldalán csak nagyokat pillogok és próbálok nem világgá szaladni... vagy nagyokat ugrani... hehe... hanem végtelen türelmet tanúsítva nem csontig hangosítani a tv-t, rádiót, hanem kivárni míg békét s nyugalmat hozó csend lesz úrrá otthonomon.

Mindig a Lyuk jut eszembe ilyenkor, illetve a Molotov liget, ahol -mindkét helyen, s gondolom, akárhány helyen is még- a hangszigetelést tojástartókkal oldották meg, ám egyrészt elég melós lenne beszerezni annyi tojásos tálcát, nem kevésbé felszerelni azt, s nem mellesleg a dizájn sem felelne meg éltes koromnak, így csak reménykedhetem benne, hogy nem lesz ez mindig így.





Szóval, még szoknom kell a zajokat.
Szomszédnéni ide vagy oda.





/Török átok ehunnan ni/

Ópium

2013.03.03. 11:01

Höhö... folytathatnám, hogy Egy elmebeteg nő naplója... de most még nem ez jön, pedig ez zajlik. Hehe...




/Jut eszembe, meg kell néznem újra!/

De most nem is a filmélmény az apropó, hanem -naná- a tegnapi nap. Mely máig tartott igazán.
Délben indultam itthonról, mentem a Szoliba, évadnyitó kocsmázásra, ahol -tekintettel a künn lévő zimára s a benn igen csekély négyzetméter ellátottságára- kiderült, sok jó ember... kis helyen is büdös..., ám ez csak egy dolog. Egyeztetés, kis szájtépés -kellő ember kellő helyre gondolása-, lelkesedés szinkronba állítása, több kávé, tökéletes almáspite és nem kevésbé hibátlan képviselő fánk sajtos átiratban súlyos tevékenység sor után egri barátném és én irány haza.
Már korábban fenyegetett vele, hogy csak egyszer járjon erre és majd jól megünnepeljük újlakomat, s most ez el is érkezett.
Hozott lakásavató ajándékot, egy pár saját készítésű alvószoknit is, de majd folytatom. Ami persze mamusz inkább, de én nem tudok mezítláb járni, egyrészt, másrészt pedig a nyomorult lábamból gyárilag hiányzik egy artéria, majd a busznak sikerült eltüntetnie még egyet, illetve a 40% lágyrészhiány okán az általános vérellátása a nullához korrelál -ez erős túlzás persze, de minimális a maradék-, így az baromira bír fázni. Nyáron, a 40°-os hőségben is muszáj zokniban aludnom, különben nem alszom, mert annyira fázik, hogy az már fáj. Tehát erre kaptam most, Mariannától, csinos, gyapjú, finom, púderszínű alkalmatosságot -fel is avattam éjszaka. :)
S az "is" az előbb arra vonatkozott, hogy kvázi főajándékként hozott nekem olyat, de olyat, amiről én nem is tudtam, hogy létezik ilyen, eleve a cucctól elájultam, majd mikor megkóstoltam, nos, egy rövid ám velős ihajt eleresztettem, mert az, hát az valami... ihaj, na.


/Magna Cum Laude Mák Pálinka ehunnan, ni/


Anyu mákos gubájának esszenciája, némi alkohollal még magabiztosabbá téve, gyönyörű üvegbe zárva.
Sokat beszélgettünk, volt témánk elég, éppen csak tán a tizedét ittuk meg ennek a csodának, s már volt vagy fél 3 -ma-, mikor aludni térünk, de nekem azóta folyton ez pörgött az agyam helyén, ahogy a fenti film is, de elsőként PB hangján "Ópium hozz álmokat! Lepkeszárnyú délibáb"




Ugyan lassan féléve itt élek, de még nem jutottam el a lakásavatóig, de tegnap Mariannával igazán jól megünnepeltük a megünneplendőt és az a cucc, az valami elképesztő. Már csak ezért erőt kell vennem magamon és megszervezni egy decens, öreg koromra tekintettel meglehetősen visszafogott összejövetelt, mert azt meg kell osztanom a számomra fontos emberekkel!


Köszönöm!

Jut eszembe szintén, a Szoli kocsmában sok-sok plakát van kinn, ilyen is olyan is, és van egy ami nagyon megragadt agyam helyén. Matrjoskák, érdekes arckifejezéssel állnak sorban, s a felirat a következő: "NEVER DRINK ALONE!"
Ez mindent visz.

Csak egy tesóját találtam meg, de az alap ugyanez, csak a felirat más.



/Itten terem ez e/

Szóval, avatásra fel, s szem előtt tartva ezen utasítást, kéretik jelentkezni!

Mentségemre legyen mondva: 10% agyam van, ráadásul a vezérhangya, aki/ami gyakorta elindul, a világon semmiféle gátlással nem rendelkezik.
Most éppen azon parázik, hogy rémlik nekije valami válság emlegetsée, ami halovány, sötét képeket ídéz fel, vándorló, éhező, kilátástalan emberekről világszerte.

Napok óta kísért ez, nem cipelem tovább, lerakom itt a padomon, hátha hagy már aludni ezután.

Előrebocsátom, hogy semmit sem tudok.
Amúgy sem, ebben a témában meg -a gazdaságban- pláne analfabéta vagyok, de érezni érzem, hogy valami nem jó. És ez, ez a valami, iszonyúan szorongat azzal a tudattal, amit általános iskolás koromban szedtem fel, s amiben egy alacsony, gátlástalan szobafestő szerepel.

Nem jó. Nem jó.
És ezt nem csak én érzem, hanem érzik azok is, akik egyenruhába bújtatnak kisgyerekeket és szemellenzős felnőtteket, kihasználva az ő ilyetén érzésüket, megtámogatva a valahová tartozás biztonságával.
Látom az ellenségkeresést. Látom, hogy bárkit, aki valamiért kilóg a zömből, a többségi társadalomból, azt üldözni kell... vagyis nem üldözni, nyíltan semmiképpen... ámde a már-már deklaráltan ilyetén elveket valló csoportokat támogatni, nos az már kezd magasabb körökben is elfogadottá válni.
Jogos-e vagy sem? Egyértelműen nem jogos.
Egyszerű? Mindenképpen.

S akkor már nem a dagonyával kell foglalkozni, amibe lassan beleragadunk, nem a válsággal, ami fenyegető ugyan, oly annyira, hogy kézzelfogható de mégsem mérhető ahhoz, hogy megvan minden bajunk okozója!
Ráadásul szép számú, zárt csoport, külső rasszjegyei elég szembetűnőek, életmódja különbözik nagyon is a többségétól.

Anyu 1937-ben született. Nagyival, pláne Tatival sosem beszéltünk konkrétan azokról az évekről, de egy-egy elejtett mondatból, nyarak mezőhegyesi látogatásai alatt az mindenképpen kiderült, hogy minden elmondható az életről Nagylakon a '30-as években, de az nem, hogy könnyű lett volna.

Nem félek. De tudom, hogy ez az időszak remek táptalaj a hittérítőknek s ennél sokkal nagyobb baj, hogy az elején felvázolt megalomániás, önző, egoista elmebetegeknek is.
Mert sokan vannak akik kezdik elveszteni a hitüket. A hitüket a munkába, a jövőbe, a politikába, az önerőbe vetett hitüket.

Nem akarok olyan világban élni, ahol újra megtörténhet az, ami a '30-as évek világválsága után következett.
Bízom benne, hogy többen vannak azok az emberek, akik EMBEREK, akik nem bújnak egyenruhák mögé, hanem bíznak magukban annyira, hogy a szegénység réme sem tántoríthatja el őket a jótól.

Nekem ez a világválság:
John Steinbeck : Érik a gyümölcs


Néhány cikk:

A Nemzeti Szocialista Állam

A '29-30-as gazdasági válság Németországban

Gazdasági világválság
.................


2008. 11. 03-án írtam, s ma 111 éve született John Steinbeck, ezért is, és sajnos, nagyon sajnos, amúgy is aktuális. Amúgy is, hiszen mára gyakorlatilag királyi támogatással működhetnek a félnáci, vagy éppen már nem is burkoltan náci szerveződések, és a magyar parlament tucatszámra -ahogy egy diktatúrában kell is-, futószalagon hozza meg az emberiesség ellenes, diszkriminációt erősítő, leszakadást segítő, társadalmi árkok mélyítésében élenjáró, százezrek életét már-már lehetetlenné tevő, ellenségcsoportot gyártó beteg elme diktálta törvényeit.

Magyarország. Én így szeretlek? 


/elmebeteg densz innen e/


Hallgatom a Petőfit, ami leköt, informál, kiakaszt, előre visz ésatöbbi... ahogy szoktam. És megakad kerekeim között egy szöveg.


A hangot felismertem és a szöveg miatt berzenkedtem is kicsinkát, hogy mégis hogyan lehet ez ilyen -mert nekem ez a név, ugyan nem a nyálas mainstream dizsivel, de nem is a józsefattilai mélységekkel kapcsoltan él- ... aztán -még míg szólt- rákerestem, és megoldódott a rejtély. Pici a ludas a hordozott infóban.
Így kerek.

Egyszer

Egyszer arra járhatnál, egyszer rám találhatnál,
És akkor belém eshetnél, s rögtön el is vihetnél.
Vagy inkább ott maradhatnál, nálam bekuckózhatnál.
Simán átölelhetnél, csak hallgatnál és kérdeznél.

Egyszer megszoríthatnál, aztán megsimíthatnál,
Egyszer összehajthatnál, aztán szétbogozhatnál,
Egyszer megpörgethetnél, aztán le is fékeznél.
Egyszer be is zárhatnál, egyszer kiengedhetnél.

Egyszer rám hajolhatnál, s akkor nagyon kívánnál,
S én meg ott feküdhetnék, kicsit nagyon remegnék.
Egyszer elkergethetnél, aztán sírva kérhetnél
Aztán átölelhetnél, s hagynám: kiengesztelnél.

Egyszer megröpíthetnél, széllel szemben engednél.
Aztán szépen leszednél, magad mellé fektetnél.
Aztán megdicsérhetnél, büszkén körbe nézhetnél,
A végén összeszedhetnél, és egy bambit fizetnél.

Egyszer megviccelhetnél, mintha nem is szeretnél,
Aztán átölelhetnél: Ronda vicc volt, röhögjél!
Egyszer szét is kaphatnál, aztán összerakhatnál.
Egyszer zsebre vághatnál, aztán kigombolhatnál.

Egyszer zongorázhatnál, s hozzá áriázhatnál,
Egy-két dalt komponálnál, rólam áradozhatnál.
Aztán elnémulhatnál, s kérdőn rám pillanthatnál,
Egy kis tapsra várhatnál, várhatnál, várhatnál...

Egyszer megfürdethetnél, aztán megtörölhetnél,
Aztán megfésülhetnél, aztán ki is festhetnél.
Egyszer megrajzolhatnál, aztán kiszínezhetnél,
Aztán megszépítgetnél, akkor nagyon szeretnél.

Egyszer úgy kopoghatnál, mintha nem is te volnál,
Aztán nagyot nevetnél, mintha mégis te lennél.
Egyszer eljegyezhetnél, gyémánt gyűrűt vehetnél.
S akkor úgyis tehetnél, mintha tényleg léteznél...





............................

1984. 09. 20.
2001. 11. 18.

Azóta teszek úgy, mintha tényleg léteznél.

protetizál

2013.02.17. 11:34

Mióta királyunk -önjelölt és elmebeteg, de királyi allűrökkel és jogtalanságokkal hivalkodó királyunk- szétverte az -addig sem tökéletes, de legalább működő- egészségügyet, senki semmiről nem tud.


/KIRÁLYI HIERARCHIA, AZ ÉN PADOMRÓL VALAHONNAN EHUNNAN E/

Ez egy zanza összefoglaló, ennél pontosabban is kifejtem azonnal, éspedig most nem a mentőkről, vagy a betegszállításról, nem a körzethatárokról vagy a TB rendszerről, hanem konkrétan a műtéti várólistákról szólok. Ahogy mindegyik is, de ez húsba vágóan konkrétan s majdhogynem életbevágóan is érint engem.
Anno, immáron 12. éve vége lett az életemnek. Mindent elveszítettem, és kaptam egy darabokra hullott testet, melyben "élve" meg kellett tanulnom működni. Egyedül.
Persze egyedül nem megy... ezt Garas & Kern óta tudjuk, tehát nekem mindig, mindenben segítségre van szükségem, melyet meg is kapok, de ténylegesen akkor is egyedül vagyok, most pedig már mindenképpen, hiszen a gyerekeim felnőttek, elköltöztek. A darabokra hullott testet összelegózták/tuk, hiszen én magam is jócskán tettem ez ügyben, mikor a 25 cm csonthiányt benőttem a lábszáramban, de ez ezredrésze a bravúrnak, amit Dr. Fazekas Béla, majd egy évvel későbbtől azóta is Dr. Kiss Jenő varázsolt a maradék alkatrészeimmel. (S persze a gyógytornászok, fizioterapeuták, elsősorban Demeter Anikó az OORI-ból, aki megtanította a maradék testem "használatát", vagy Tass András aki az életet, a maradék lehetőségeim kihasználhatóságát tanította meg nekem, vagyis ÉLNI ezekben a lehetőségekben. És azóta is heti háromszor járok gyógytornára Dr. Dobzsevicsné Fülöp Edithez, akitől a lelkem is legalább annyit erősödhet, mint a gubanccá vált testrészeim.) Teltek az évek, megtanulták a legózandó csípő helyreállítását, majd el is végezték, a lólábállásba rögzült boka rekonstrukcióját, hogy cipőt húzva járni tudjak, majd a lábujjaimat kigubancolták, hogy ne azokon járjak, a limphoedemat kezelik, közben a király ellopta a nyugdíjamat is, de ez mellékszál itt.
Ééérdekes alakú lábszáram, egy plasztikai sebész főorvos láb alakúra akarta alakítani, de SAJNA EZ KÚTBA ESETT ÖTLET volt, ám kiderült ebből egy másik balhé, melyet így kezelni lehet(ne, ha lenne rá havi 20.000)...
Az első jel, a mostani macerámra, 2008 környékén volt, egy pillanata rögzült is ITT.
Aztán ez némi fájdalomcsillapító adag emelés és gyógytorna kibővítés folytán, no meg ki tudja a konkrét okot, hol eltűnt hol felerősödött, de egymáshoz szoktunk. Már amennyire lehet, a fájdalom és én.
És megint az egyik barim, a nem fáradó örök kísérőim egyike, Forrest Gump. Megint. Ugye. Nem, nem akkora mértékű fájdalom, legalábbis eleinte, mint amit a b utáni első másfél évben a jobb csípőm produkált, de most a már-már idilli tiszta lapon ez bizony meglehetős szint volt, ami folyamatosan mélyült, majd eljött az idén május, amikor is LUDAIM ISMÉT ELŐJÖTTEK.
Aztán nyáron valóban a király tovább taknyolta még az egészségügyet, a várólisták még h
osszabbodtak, sőt, két olyan ismerősöm van, akik battaiak ugyan, de egyiknek Debrecenbe, másiknak Szegedre kellett mennie műtétre, hiszen az országos várólista szerint nem te döntöd el, még az intézményt sem, nemhogy az orvost,vagyis ahová a behívód szól, oda kell menned és punk-tum!!!!!
A János várólistáját meg is néztem rögvest, amint megkaptam a kódot, s ki is derült, 268. vagyok. Ez a legjózanabb számítás szerint is ez 7,9444 ÉV, no, ezután fésülte össze az intézmények várólistáit királyi ukázra az államtitkárság, s mindenki ismét egyedi, de most ehhez az OEP LISTÁHOZ tartozó kódot kapott. Rögvest ellenőriztem is az enyémet, és meglepődve láttam, hogy az időpontom biza 2013. 07. 19. 9:00.
Hmmm... mondom, mea culpa, ez a kerál mégis tud valamit!!! Innentől mégiscsak narancsos leszek és meghajtom fejem minden elvtelen, országrontó, szegény irtó, gazdag mentő, elitista, embertelen, demokrácia ellenes lépésük előtt, hisz ebben mégiscsak neki volt igaza, s akkor lehet, csak én vagyok a bélyeg, mert nem értek hozzá...
Így ellenőrizve naponta a listát, gondosan kiírva az időpontot, mentem legközelebb kontrollra Tanár úrhoz, s tettem elé a jegyzetem a dátummal.
Baromira meglepődött, azt mondta az nem lehet... én meg nem értettem... aztán kiderült, Ő akkor szabin lesz, de az hagyján, nekem Ő cement nélküli protézist írt ki, azzal is vett fel a listára, majd hogy hogy nem, az OEP listára már cementessel kerültem fel. S a kettő között van 4-5 év a cementes javára, így Ő nemhogy nem a nyaralása idejére, de gyakorlatilag ebben az évtizedben sem gondolta, hogy én kés alá jutok.
De lám... pakoljak be egy bőröndöt, készüljek s ha megkapom a levelet a behívóval már ugorjak is mert műt. (A vér, aneszteziológia egyebek tisztázása után persze...)


Nos, hosszú lére eresztett bevezető után akkor jön amit akartam.
Egészen eddig azt hittem, a két protézis között -a cementes illetve cement nélküli csípőprotézis között- a használatbeli különbség az, hogy elsőt főleg 60 év feletti, míg a másikat az alatti alanyba ültetik be.
Ebben nem tévedtem, de nem ez az egyetlen különbség. Az ára sem egy szint, az első mondjuk harmadannyiba kerül, mint a második, s ez még mindig nem minden. A vérveszteség előbbinél sokkal kisebb, ráadásul ez szinte azonnal terhelhető is a műtét után. Cirka 12 órával már rá lehet állni, majd elvileg 6 hét után a segédeszköz is elhagyható.
Ám, ez nem cserélhető.
Hmmm... a jobb -rosszabb, nyomorultabb, de okos_erős_kitartó- oldalamon lévőt éppen 10 évvel ezelőtt, 2003. 02. 14-én ültette be Tanár úr, egy 10 órán át tartó kemény műtét során, s akkor még nem lehetett tudni, meddig bírja -sem a protézis maga, sem a legózott csontok, sem a ráépülő ízületek-, de azóta kiderült, remek munkát végeztek ott, s valószínűleg kihúzza a rendes idejét, ami sztenderd körülmények között lehet akár 25 év is, ám azután cserélni kell. Akkor leszek 58 éves.
De a baloldali, amit most készül helyére tenni a team, egyrészt egyszerű: cirka kell neki vagy 4-5 cm-es vágás -a j
obbomon a heg 23 cm, csak mondom-, gyakorlatilag nincs vérigénye és azonnal lépcsőzhetek is vele (ami szép új, kisebb lakásomban meglehetős előny, hisze emeleten van), és nem utolsósorban nem hosszabb a műtét mint másfél óra, másrészt viszont: végleges.
Összegezve, az OEP naná, elbaszta. Nem azzal vett fel a listára amivel kellett volna, de ezzel nekem, mivel nálam alkalmazható ez is és az is, ifjú korom ellenére, tulajdonképpen jót tett velem. Vagyis mégiscsak jól gondolom én, amit a királyról és elbaszott rendjéről gondolok.
Tehát nem "ránövök", s így beépítem magamba gyakorlatilag az eszközt, mely majd bontható is, hanem orvosi cementtel rögzített, melynek előbb felsoroltak az előnyei, ám nem cserélhető.
Ez kis parát éleszt bennem, de Tanár úr az az orvos, akiben -csakúgy, mint az elején felsorolt lista bármelyikében- 100%-ig megbízom, s ha valakinek ezt kell megtennie velem, nos, akkor Ő legyen az. Utána megyek a rehabra s megtanulok öltözködni. Mert például ez most a legnagyobb para -az egészhez képest, részpara vagy mi...-, mert jelenleg a bal lábammal öltözködöm. Nos, ha az is "korlátolt" lesz, akkor mi lesz??? He??

De sebaj, ezt majd jól megtanulom. Ezt is. Höhö...

CSÍPŐPROTÉZIS FAJTÁK
CSÍPŐPROTÉZIS ELŐTTI ÉS UTÁNI TEENDŐK

S kerekeim példázatául ímé mondom néktek, ami a protetizál kapcsán fejemben járt, mi lenne hát, nos, hát a legalizál... de fura, mi??


Egészségünkre!


 

Csendes fohász, s egyben megemlékezés a magenta színű gigakonszern istenéhez, a hozzá fűzött kapcsolatomról.

Hol is kezdjem? Nos, talán a Augusztus 20. utcában s az idővonal cirka 1994-es événél, amikor is –még lánykori nevén élő- az egyetlen a hazai piacon –mely akkor már kezdett valóban piaccá nyílni, de még a kezdeti lépéseknél tartott- létező telefonszolgáltató s szűkebb, akkor két gyermekkel, egy családfenntartóval, s egy gyesen lévő feleséggel bíró család közt létrejött szerződéses viszonynál, mely folytatódott a költözéseken s szerződés módosításokon át, az utolsó, összesen 99 hónapot magában foglaló időszakon át, a mai napig. Akarom mondani a tegnap előttiig.
Mert történt, hogy elszakadt az nagy-nagy gigakonszern felém tanúsított türelmének jelképes cérnája, s se szó, se beszéd kimonyta a minden szolgáltatását felém.
S tette ezt úgy, hogy ijedtemben, mikor láttam, hogy a szószos zöldségmártás megdermedve fagy a képernyőre –lévén a TvPaprikát néztem éppen- s felhívtam a mobilomról –mert a mazzagos teflon is aszonta, hogy hellóvan- a magenta színű okosság központi számát, a kedves ügyintéző sem tudott érdemi segítséget nyújtani. Ez a beszélgetés tartott néhány percig, mely alatt semmi nem derült ki, illetve annyi, megszűnt a szerződésem, de ennek okát nem tudták megmondani.
Oké mondom, ez van, cirka egy hete kötötték be az IP-tv-t, így teljes szolgáltatást vettem a cégtől, mely mondom, uszkve egy hétig üzemelt is, majd –nocsak- törölték a_zemlékemet is. Szóval, oké mondom, ilyenkor tsókolom, mit lehet csinálni? 
Telefonálgattam –persze mobilról, hisz a mazzagos díszként üzemel azóta-, s annyit ki tudtam nyomozni, hogy van két elmaradt számlám, szeptember-októberi dátummal, melyek türelmi ideje most telt le, s ezért kapcsolták ki a szolgáltatást.
Nocsak, nocsak! Értesítés? Netán emil? Vagy emelt számla a következők valamelyikében, netán?
Nos, közben este lett, így elnapoltam a dolgot. Reggel, midőn felébredtem, kezdtem ott ahol abbahagytam, s hívtam ismét a_zatyaúristent már internetfronton kishazánkban… ismét –most megnéztem- 35’ mobilról kezdeményezett beszélgetés alatt sikerült kinyomozni, hogy nincs mit tenni –egy idióta, kedves, készségesnek nem mondható, felsőbbrendűen arrogáns stílusban köpködve beszélő nő volt a vonal másik oldalán, a behajtási csoport nevében-, majd akkor köthetek esetleg új szerződést, ha a tartozásom kiegyenlítettem. Mikor mondtam okoskának, hogy ha mondja, elhiszem, hogy van tartozásom, de nem tudok róla, most hallom először, nem lehetett volna mondjuk felszólítást küldeni, netán mondjuk emilben, esetleg, de pláne??? Aszongya néni, ez a rendszer a papíralapú figyelmeztetést használja előszeretettel. Mivanmondom, emilszolgi aztán levélkék csakis??? He??... S tán akkor nem várom meg, hogy kikapcsolják, de sőt, virágos bokrétám, mondám… egy hete kötötték be a teljes csomagot –IP-tv, digitális vonal, dupla sávszélességű internet-, nem-e lehetett-e volna-e akkor szólni, hogy „héhüjenekedtartozásodvan”, sőt, a szaki még mondta is, hogy „Lám kedves, magának biztos nincs hátraléka, mert akkor nem kötnénk be az új csomagot!”… erre okos, kedves, lelkiismeretes ügyintéző a telefonba benne, azt mondta, nem, az nem lehet, nem kötik be ha tartozás van, itt valami nem oké, sőt, ők küldtek értesítést és korlátozták is a szolgáltatásomat.

Nem bazmeg, nem.

Majd lecsengett bennem a hirtelen feltámadt kívánságroham mely a szolgáltahó felé ébredt, s ismét hívtam őket, hogy valami pontosat megtudjak.

Ismét a szokásos kör, ügyintéző nem érti, látja, hogy egy hete kötötték be, s azt, hogy tegnap kikapcsolták, de ennek okát nem látja. Elmondám neki, hogy mi az ábra, erre közli, hogy ja, elhiszi nekem, de a rendszer olyan, hogy az ügyintéző ilyen infót nem lát, ezért kell tovább kapcsolnia. Ez meg is történt, ismét a behajtási csoporthoz jutám, ahol aztán újra tovaküldtek –mert bizonyos infók ott sem érhetők el-, s végre emberhez kerültem. Kedves, tisztességes, felhasználóbarát emberhez. Mondtam, mi a pálya, látta a teljes történésfolyamot, s elmondta, hogy kérhetek részletfizetést is, ha annak első részletét befizettem akkor köthetek új szerződést, s a többit két részletben fizethetem majd, de csak akkor ha ehhez ragaszkodom, mondván, hogy velük ezt telefonon lebeszéltem, mert ezt az infót az üzletben az ügyintéző nem fogja látni; vagy kifizetem egyben az egészet, s akkor is azonnal köthetek újat. A számom megmarad, mert azt tartják 3 hónapig, visszakapom majd, ja és le kell adnom a friss kütyüket, melyek ugye cirka egy hete laknak nálam; modem, s a dekóderek.
Mondtam, hogy mozgássérült vagyok, nem tudok átcuccolni ennyi pakkal Érdre, nem lehet megoldani, hogy kijöjjenek érte, elvégre az övék a cucc, s én úgyis kötök új szerződést, így akár maradhat is. Ja, azt nem lehet, vagyis lehet, de az majd’ egy tízesbe kerül nekem.


Ja. persze...

Nos, fuvarost kerestem inkább, így dél körül mentünk is.
Érden a Budai úton lévő fiók, mely ránézésre akadálymentes –is lehetne- vérlázítóan nem az, s ezt most is majd’ sírásig megtapasztaltam-, most is tele volt, de hamar sorra kerültünk egy igen fiatalos frizurával élő, valóban fiatal ficakhoz, aki mellesleg letegezett –gondoltam, rákérdezek, netán a már-már lehetséges unokáimmal játszik együtt néha, vagy mi van, fiacskám?-, s kiderült, nem addig a’!
Hiszen most ugyan én nem fizethetek, így, nem is köthetek új szerződést. De fura.
Viszont leadhattam a kütyüket, aláírhattam ezer meg egy papírt –ja, ficak is nézte az oldalt s eccercsak mondja: „De hát a telefonod nem is tőlünk van!”, oh, kisbogár, na, kanalazzátok már össze a dolgaitokat, mert ez elég lehangoló ám így…. de bazmeg, onnan van, s az van a legrégebb óta. Tehát konklúzió: ha kiküldik a csekket, melyen összesítik a hátralékom - melyről nem tudtam-, s a most kötött szerződés hűségidejéből adódó pluszt, s azt kifizettem, akkor köthetek esetleg új szerződést. Cirka egy hónap múlva.

Vagyis gyerekek, ennyi volt a történetünk. A magenta színű mamut és én.

Átautóztunk a Digi kirendeltséghez, aminek a központi telefonszáma nem élt egész nap –de ez remélhetőleg csak pillanatnyi izé volt-, s előbb csak érdeklődtem a lehetőségekről. Mely során kiderült, hogy a lakópark, ahol élek ősz óta, meglehetősen macerás digi-fronton, hisz nem mindegyik lakás érhető el, de kis telefonálgatás a szakikhoz, s kiderült a sarok, ahol a lakásom van, éppen jó ez ügyben, így azon melegében kötöttem is szerződést.
Kétharmada lesz az előfizetésem az eddigihez képest. Ez jó hír. De majd kiderül, mennyire stabil a szolgáltatás, meg egyáltalán.

Most várom, hogy szóljon a szaki –digiszaki-, hogy jönni akar s kötne már.





Tehát, én nem töltöm. Ha így, hát így. És ez nemcsak a szolgáltahókra vonatkozik, hisz ha valaki ezt választja, s leírja magát nálam, akkor ott többé nincs pohár, mely töltődhetne.

"...fátyolos hajnalban…itt leszek ha elmúlik a tél...
...csak akkor telik be a pohár hogyha töltöd…
...különböző istenek de ugyanaz az ördög…
...te hiszel én bízok
"





Priznic - Ágy felvonásban

2013.02.02. 10:19

És tényleg.


Még csütörtökön láttam -most meg szombat van- és ülepednie kellett, persze amúgy is szaladtam -...mellesleg...ehhhehhheeeeee.... nyazsgem, megjegyzem...- most folyton, tehát nem is volt igazán időm összeszedni a gondolataim ehhez, pedig ez sem olyan gyeregombóc_hammbekaplak dolog, úgyhogy kell hozzá a kvázi nyugalom.
Mert ez nem hétköznapi, nem átlagos, nem sablonos. Ám nem is erőltetett, nem is méjnsztrím, de nem is szájbarágós.

Az ötlet briliáns. Ahogy a TÜNET EGYÜTTES minden dolga az -már amelyikkel volt szerencsém találkozni, persze; a többiről pedig csak gondolom, de ezt megelőlegezem ennek a csapatnak-, és ezt én végtelenül élvezem. (Ahogy volt szerencsém ehhez mondom, korábban is: 1, 2, 2/a.)

Előbb, mikor megbeszéltük, hogy elmegyünk erre az előadásra, csak a színészt -GŐZ ISTVÁNT, no meg a társulatot-, illetve a darab címét: Priznic, ismertem. De direkt nem néztem utána részletesebben a dolognak, pedig a késztetés többször elkapott, de erőt vettem magamon, mert azt gondoltam, előítéletek nélkül kell erre is tekinteni, jobban járok, ha tiszta lapra érkezik a bármely impulzus melyet közvetít majd nekem ez. És
ezt is jól tettem.


/Priznic előkép innen, ni/

A Thalia olyan klasszikus hangulatú, nekem olyan sztenderd színház miliővel bíró hely, ennek az Arizóna Stúdió-jában volt az előadás. Nem késtünk, sőt, ezért kicsit még tipródnunk is kellett a nem_rokinak_való_vidék előtérben, de aztán bejutottunk, s onnan nyakunkba kaptuk az előadást.



Jellegzetes, állandó kép ehunnan, e/



Két ember, amint egymás mellé kerülnek egy kórteremben. Ismeretlenül egymásnak, de hasonló élethelyzetben, hisz kórházba kényszerülve párhuzamosaik találkoznak.
Igen, nyakunkba kaptuk, hisz kis interakcióval kezdődve, kielemezték az ágyban fekvők például a mankóimat is... de nemcsak én jelentettem célpontot, bár a mankóm egyértelmű ilyenkor, mert volt akinek a szakállát -őt agysebészként azonosították-, vagy szemüvegét -őt pszichiáternek látták- szúrták ki. Ez megadta az alaphangot.
Majd pár perc ilyen belső közjáték után sodródni kezdtünk a darabbal...



Nosztalgikus hangulatba kerültem, persze. Hiszen az én életemben van 14 hónap, mely a kórházi létben telt, s ebben voltak bizony ééérdekes közjátékok. Unikálisak, de mégis beillenek egy nagyon is sablonos mintába, melyből most ízelítőt kaptunk, briliáns megfogalmazásban, előadásban. Akkor is emlékszem ezekre, ha az első három hónapra egyáltalán nem. Vagyis a maradék 11 hónap is tartalmaz szép számmal említésre méltó történést, s lám, nemcsak én vagyok így a kórházzal.

(Ahogy hajlamos vagyok bármiben, sőt, majd' mindenben MEGLÁTNI EZT... s észrevenni ott is, ahol nem is nehéz.)

Majd egy idő után elkezdtek szállingózni a nézők, egyszer mintha láttam volna, hogy kvázi meghajoltak, s tán mintha elbúcsúztak volna tőlünk a színészek, de engem ez nem zavart, hisz áhítattal néztem, hallgattam őket s tettem volna ezt bármeddig, de egy idő után kínos lett. Illetve nem, de már egyértelmű volt, hogy menni kék.
Kár. Én szívesen maradtam volna még akármeddig, mert amit az a két ember csinált ott, az a verbális iszapbirkózás az maga a tökély.
De sajna beugrott az A. E. Bizottság, s hagytam magam.




Naná. kifelé is megtaláltak -nem világszép mivoltom okán, hanem mankóim miatt, de ki mire lehet büszke, ugye-, így én jobbulást kívántam nekik eljöttömben, ha már megszólíttattam.

Köszönöm, nekem kifejezetten jobbulást hozott.

Biztos, hogy ezt akartátok?

2013.01.29. 09:24

Hogy holnapra kész lesz, ami ma még csak képzelet?
Tényleg ez volt az álmotokban? Ezt akartátok?


Vikitek elkezdte, má anno a hídlezárásnál, és szívós munkával elérte, hogy -ahogy azt ígérte is- bebetonozza magát az ország élére. Mert ugye az nem kérdés, hogy -elnézést Tom Hanks- a mi Forrest Gump-unk egy báb, s hiába tetszeleg az államfői poszton, csak egy marionett figura -a minap megjelent hírek alapján kétes múlttal*-, melynek zsinórjai -csakúgy, mint lassan minden másé is a hazámban-, ennek a Napóleon-komplexusos törpének a kezében vannak.
Ezt akartátok?
Ezt?
15 évre leszállítva a tankötelezettség határa, 14 évre a büntethetőség határa, a gyermekmunka -kivéve ilyen-olyan esetlegtalánnetánhogyha- kvázi tilalma...
Ezt?

Koncz Zsuzsa: Holnapra kész

Holnapra kész lesz az új megoldás
Holnapra beválik a számítás
Holnapra kész, mert a jövő tervezett
Holnapra kész lesz, ami ma még csak képzelet

Holnapra kész lesz az új beosztás
Holnapra, tudom, lesz csodálkozás
Holnapra kész, mert a jövő tervezett
Holnapra kész lesz, ami ma még csak képzelet

Várom, úgy várom, úgy várom
ezt a készülő csodát
Várom, úgy várom, úgy várom
Hű, de szép lesz ez a világ
Várom, úgy várom, úgy várom
ezt az új megindulást
Várom, úgy várom, úgy várom
mint a gát az áradást

Szépül és épül ez a Föld
szépül és épül ez a Föld
Holnapra kész
Ámul és bámul, aki néz
ámul és bámul, aki néz
Holnapra kész
ahol napra kész

Holnapra kész lesz az új igazság
Holnapra kész az egész világ
Holnapra kész, mert a jövő tervezett
Holnapra kész lesz, ami ma még csak képzelet

..............................

S holnapra kész a tegnap is... hiszen minden visszamenőleg érvényes, átírva minden lapot mindenhol...





És még egy kérdés: ha egy autón nagyMagyarország matrica van, s benne mindenfelé nemzetiszínű zászlók lógnak -matricák is és effektíve zászlócskák-, akkor miért megszokott látvány az abból kiszálló bomber-dzsekis, militari gatyás -terepszínű, oldalzsebes- kopaszcsávó? 
Ez a kettő valahogy kéz a kézben jár?

.......................................................

Idáig 2011.03. 18-án írtam. Csak annyi történt azóta, hogy sp körmöl, és a dolgok még rosszabbá váltak. 
Lett vagy félszáz adónem, lett minimálbér megadóztatva, lett hadseregnyi rabszolga közmunkás fideszes földeken kényszermunkára éhbérért -az is heti részletekben fizetve- vezényelve.
Lett ócsai lakópark, sok-sok milliárdból, a semmi közepén, szélbe fideszközeli cégeknek szórt iszonyat pénzzel, gáz nélküli, út és tömegközlekedés nélküli környéken, falutól 5 km-re lévő néhány tucat házzal. Devizahiteles paradicsom. Mikor a tv2 riportjában bemutattak egy családot, akik megpályáztak egy házat, mert sajátjukat elvette a bank -s azóta is üresen áll a ház, ők még mindig oda vannak bejelentkezve-, mire a stúdióba értek eldöntötték, hogy bárhova de oda nem...
Lett felsőoktatási reform. No comment.
Lett mindennek a központosítása. Mindennek. Mert a király szeme mindent lát. 
De ha mégsem, akkor is.
Lett óriási, történelmi mélységű szakadék a felső -most már csak maroknyi, de az egyre feljebb kerülő- kisebbség, és a többség között. 
Lett kilátástalanság.
Lett sok-sok ellenségcsoport. 

Szóval, ezt akartátok? Jó ez nektek?



*: Schmitt Pál most nem ér rá, hiszen azóta már a doktoriját írja, hogy bebizonyítsa gaz vádak miatt volt kénytelen lemondani. SZEGÉNYKE.

Roncsderbi - mondá Kubatov

2013.01.28. 12:47

Ma, a tv2 Mokka c. reggeli okosságában, Utalva ezzel az LMP szakadása kapcsán a várható ellenzéki indulókra a következő választáson.

Mondta az a Kubatov, kinek a fideszségben a neve: Kubatov LISTÁS Gábor lett.
Roncsderbi. Hiszen ez is szakad, meg az is szakad és egyre több, egyre jobban tagozódottabbá -hogy azt ne mondjam tépetté- válik az ellen oldal, melynek célja a fideszmétely megállítása. Lenne.
Gondolnám.
Mert azt hiszem -sőt,
meggyőződésem-, normális, épelméjű embernek, ma, Magyarországon ennek a célnak kell az egyetlennek lennie, amelyet el kell érni ahhoz, hogy túléljük ezt a GAZDASÁGI SIKERTÖRTÉNET, hogy a hazánk ne törlődjön le a térképről is, és perpill főleg, hogy mi, mi, akik most éppen itt élünk és mérhetetlenül szenvedjük el, ezen elmebeteg kórkép következményeit ne haljunk bele közvetlenül ebbe. Sőt, tán a gyerekeink is egy élhető világot kapjanak majd.
A fidesz egy matuzsálem. A néhai ifjú, lelkesedéssel és ifjonti erővel bíró demokratikus elveket hangoztató s ezek jelképes kinyilatkoztatása mellett is voksát letevő pártból*, a sok-sok köpönyegforgatás és át- ás kikeresztelkedő lépés után most -persze náluk sose lehet tudni, holnapra mi lesz a tuti, arab, kínai, orosz, kommunista, azeri gyilkos, rasszista... mikor mi hoz a konyhára éppen- éppen nagyonmagyar öltönyös (dísz)polgár elitpárttá vált gigaképződmény, ami láthatóan él is ez ebből adódó minden lehetőséggel.

* Állampárttá lett azóta, de '89-BEN MÉG AZ AKKORI ÁLLAMPÁRTTAL HADAKOZOTT. ("
Az a feladatunk, hogy megszabadítsuk az állampolgárokat a beléjük égetett félelemtől, hogy közreműködjünk egy új, emberközeli politika megteremtésében. Az a feladatunk, hogy most, a diktatúra bomlása idején, elgondoljunk egy szabad társadalmat, amelyben szabad emberek élnek. Nekünk eddig nem adatott meg, hogy ilyen társadalomban élhessünk. Ma már rajtunk is áll, hogy megteremtjük-e.") S épp ezért akár jó is lehetett volna, ha nem hatalmasodik el a vezíren a napóleon-komplexus. De tudjuk, ha Nagyi sárga lett volna, s csöngetett volna, nem a nagymamám, hanem egy villamos lett volna a körúton.

S ez a matuzsálem, életre hívott időközben egy gólemet, mely -híven nevéhez- ahogy kell, életre is kelt, s cammogva, rombolva, gyilkolva, fenyegetően halad bűzös, virális útján, s gazdája ehhez asszisztál. Hiszen jó neki, ha ez az ostoba, megvezethető, brutális bagázs elvégzi az önjelölt király helyett a piszkos munkát. (VONÁRÓL)
Ez egy módszer, egy nagyon jó módszer arra, hogy megfogja a párt a leeső, kicsit szélsőségesebb szavazókat, s így, egy sarjpátban egyesítve azokat, mégis kézben tartható ez a csoport. Is.
Aztán lett ez a gólem az, ami. Ami nyilvánvaló volt, első pillanattól, hiszen hozza a történelmileg bejáratott, ismert, antiszemita, xenofób, cigánygyűlölő és nemzetmentő álca mögé bújt nemzetrontó, sőt, nemzetmegsemmisítő formát. A VILÁG PEDIG SZINTÉN LÁTJA EZT.
Tehát van a hatalmas, óriás, kiterjedt és kiterjedten, pontosan működő, autoriter gigapárt, aminek önhatalmúlag életre hívott bábja -mely ugyan önálló döntésekkel áltatja magát, mégis a marionett zsinórok viki kezében futnak össze-, és van a másik, amely még kisebb, de mesebeli hatalmasságba kapaszkodva létezik, s mely az egyének mankótlanságára alapozva mintegy támaszt nyújtva használja kedvére az akaratot, egyik betiltott, másik engedélyezett egyetemes jelképpel  állít maga mellé szavazatokat.
Ez tehát a felállás az egyik oldalon.
- Hozzáteszem, a jobbik és kifejezetten a jobbikos okoskák, kikérik maguknak ha vikikövetőnek látja bárki is,csak hát, mint tudjuk a tények makacs dolgok.
A másikon pedig van a roncsderbi.


/Roncsderbi ehun, ni/

De az?
Mármint roncsderbi? Roncsok az alakult új formációk?
A maradék LMP?
A maradék MSZP?
A DK?
Az E'14?
A Jávor/Karácsony jegyezte zöldebb leendő párt?

Lesz ebből még valaha -jó esetben egy éven belül- kormányváltásra érett politikai erő?

Ha nem hinném, nem én lennék. Muszáj megszabadítani a hazánkat ettől az elmebetegtől és a kreálmányaitól, s meggyőződésem, hogy akkor azok a véresszájú szalonnácik és elkeseredésükben fidesz, mint államvallás hívőkké váltak is kinyitják a szemüket s meglátják, amit mi, sokan jó ideje látunk, mondunk s küzdünk is ellene. Azt, hogy ez minimum nem tesz jót. Minimum.
Sőt, tulajdonképpen bűn amit csinálnak, csinál ez az elmebeteg.

Roncsderbi az ellenzék, mondá kubatov LISTÁS gábor.Mint anno, az átkosban, mondá pölö Virág elvtárs is: Hanyatló nyugat.

Kubatov LISTÁS gábor nyilvántart. Nyilván tart a hatalom, a király, a nem engedelmeskedőtől. De FURA.

A Petőfit hallgatom folyton és ott egy idő óta néha felhangzik ez. Én meg csak ámulok.
Persze a "most szól"alkalmazás kissé el van csúszva a tv-men, úgyhogy nem tudtam elcsípni eddig, hogy mi ez, de most eszembe jutott, hogy akár itt, a gépen is megnézhetném. S lám!!
Persze azt a cuccot nem találtam meg, pontosan ami szól a rádióban, de ez, az eredeti, remek kapcsolódás az agyamban ahhoz.





"- Tudod, mit jelent?
- Persze.
- .. hát, amikor vannak ezek a... ezek a ... szentenciák...
- Jó hülyének lenni?"



K – Kapa (Mucsi Zoltán), P – Pepe (Scherer Péter)

„K: Az ember hálistennek sosem lehet elég öreg, hogy teljesen elmenjen az esze.

P: Az ellenszenves ember már a reggelit hozzáértéssel kezdi.

K: Az ember értelmes lény, de az nincs bebizonyítva, hogy az emberek értelmesek.

P: Túl sok eszkimónak túl sok a f_szom.

K: Ha az ember cápákkal úszkál együtt, csak úgy éli túl, ha neki van a legtöbb foga.

P: Ha fekvő embert látsz, ugorj a hasára, mielőtt talpra áll.

K: Az nem lehet, hogy az ember ne váljon azzá, aminek a többiek hiszik.

P: Nincs kínosabb, mint ha a hülyék imádják az embert. /CÖF, talema kiegészítése/

K: A poloskát nem az Isten teremtette.

P: Azt hiszem, túl fiatal vagyok még a tisztességhez.

K: Senkinek se olyan jó az emlékezete, hogy sikeres hazudozó legyen.

P: Megkeseredett szegény, mint fagyott lósz_ron az éhező veréb.

K: Akadnak olyan patkányok, akik felmenekülnek a süllyedő hajóra. /Simicska és társaik; tk/

P: Ez az ország most olyan szegény, hogy ki se bírna egy zsenit az élén.

K: A legnagyobb csapás, ami egy népet érhet, ha az ítélőképességét teszik tönkre. /Azelmúttnyócév sikere..., tk/

P: Nincs törvény, amely megszabja, hogy féregnek kell lenned.

K: A magyarnak a hátán is lehet szántani, csak piros-fehér-zöld legyen az eke.

P: Nincs kóser disznóláb.

K: Mentes vagyok minden előítélettől. Mindenkit egyformán utálok.

P: Kíváncsi vagyok és gonosz, lehetnék akár újságíró is.

K: A hazug embert hamarabb utolérik, ha sánta.

P: Aki siet meggazdagodni, az nem lehet ártatlan.

K: Én egyszemélyes hontalan népcsoport vagyok.

P: Tudja, mire gondolok, uram?

K: Na ne mondja, már maga is gondolkodik?”

/Szöveg ehunnan, ni:
Deák(-Sárosi) László: A Szentenciák pragmatikai elemzése/

Van olyan, hogy nincs?

2013.01.22. 19:03

 

Ma túranap volt.

Első utunk* a Jánosba vezetett, ahol is az Ortopéd Traumatológia Osztály várt repesve, egészen pontosan Tanár úrral volt találkám, ahol is gondoltam, majd elmondom neki az OEP lista szerinti műtéti időpontomat, hogy Ő is tudjon róla, s ne egyedül legyek akkor ott. Aztán persze ellenőrizni is kellett mind a meglévő protézisem -mármint azt, hogy  viseli magát-, mind pedig a leendő protézisem helyét, egészen pontosan azt, hogy az ízület ott hogy bírja a várakozást.
* Kértem szállítást a Sérültekért Alapítványtól, ahonnan szoktam is s kaptam is mindig, de most a busz, mely kényes ízlésünknek megfelel, bírt lerobbanni az utolsó pillanatban, így már BKV-szállítást sem tudtam kérni, oda pedig gyalog képtelen vagyok feljutni... akarom mondani, úri kedvem nem engedi, hogy  odacigánykerekezzek az amúgy is -számomra- használhatatlan villamostól.... Ezért segítséget autóst kellett kérnem, melyet kaptam is. Ezért a királyi többes.

Éppen 11-re értünk az osztályra, ahol bejelentkezés közben összefutottam Zsuzsával, az egyik kötözős nővérrel. s felelevenítve a "régi" dolgokat -hiszen nekünk történelmünk van, az első pillanattól nyomon követte, sőt, tevékeny része volt benne, az utamat- elkapott az ott szokásos nosztalgikus hangulat.
Meg egy kis más is. Szokás szerint ellenőriznem kellett a mosdót, és valami ihaj, ami ott fogadott.
Az egy dolog, hogy akkora amekkora. Ez nem újdonság ott nekem, de az mindenképpen, hogy utolsó látogatásom óta felújították eme apró helyiséget, s ez lehetne örömteli is, ám összességében nemhogy nem megelégedéssel tölt el, hanem kifejezetten bosszant a dolog. Kicserélték a szanitereket, szép, méregdrága, könnyen tisztán tartható rozsdamentes trendi kütyükre. Ám.
Ám, a helyiség, mint mondtam, annyira kicsike -és mellesleg nincs kapaszkodó sem, de ez már csak kekeckedés, ugye-, hogy a normál fajansszal sem egyszerű egy sérültnek, de megkockáztatom, egy egésznek sem, a frissen -illetve számomra "frissen"- cserélttel, mely még az előzőnél is alacsonyabb s robusztusabb, így pedig szimplán nem fértem el. Szar ügy, de nyitva kellett hagynom az ajtót. Még jó, hogy egy lépésnyi előtér van ott, ahol is ezzel a mutatvánnyal elértem a mosdó -mely szintén mondom, dizájnos rozsdamentes pipecség- alá, hiszen cirka az is félméterszerfélméteres... Szóval, kaland, kaland hátán...
Ezután a röntgenben általam előadott kígyónő etűd következett, amint ugye rögzíti a masina a már meglévő s a soron következő protézist/protézis helyét, s kis várakozás után szólításra ugrás Tanár úr szobájába.
Szokás szerint a felvételben gyönyörködve találtam rá, el is kezdte ecsetelni, hogy mennyire szép a protézisem és látszik, valami szépségesen kapaszkodik a helyére... a másikon pedig romlás nem látszik, csak a már meglévő ciszta és artrózis, körülbelül a bő fél évvel ezelőtti állapotban.
Mielőtt bementünk volna a v
izsgálóba, orra elé nyomtam a levelet, melyet onnan, az osztályról kaptam a VÁRÓLISTA KÓDJÁVAL s melyre később ráírtam a királyi hatással országossá tett listákról kapott kódot s az abból adódó időpontot.
Ami a Tanár úr által korábban megjósolt, s a "megszokottnak" megfelelő 7-8 évhez képest, 2013. 07. 19.-re szól. Mikor átadtam, először meghökkent, majd előkapta saját jegyzékét s elkezdte azt böngészni. Kis molyolás, lapozgatás után meg is lett az eredmény: valóban akkorra vagyok betervezve.



/Ilyenem lesz, ha jól tévedek/

Ám, gondolja Ő, nem akarom ilyen hamar... öööö... mondám én. Majd ki sem kellett fejtenem, mert gondolom átható tekintetem mindent elmondott helyettem. Tehát nyáron műtét.
Már bementem a vizsgálóba s felküzdöttem magam az ágyra, miközben kérdeztem ezt-azt, például, hogy ugye nem... akarom mondani, mikor nyaral Tanár úr??
Ja, akkor.
Öööööö.... érezze jól magát.... ööö... csak akkor izé... előbb elsiklottunk efölött, mert mást is tisztázni kellett, azonkívül némely tesztmozdulat nálam nemhogy a szavak, de a gondolatok folyamának is megálljt parancsol, de később, mikor ismét képes voltam összpontosítani,visszatértem: akkor mikor is lesz nekem műtétem, és hogyan is lesz a vér é_satöbbi... Ja, ne aggódjak, még idén meglesz a műtét, várjam a levélkét, készüljek -tartsam szárazon a puskaport-, s vérre nem lesz szükség, mert ez az oldal cigánykerekezés lesz a jobbhoz képest.... (Höhö... jók ezek a szóviccek, s még jobb, hogy csak én értem, sőt, szabadon engedem, ki ki értse, ahogy képes rá....) És ha én véradó vagyok, akkor meg pláne biztos, hogy nem lesz gond a vérrel.... ööö... vagyis izmoznom kell a vérképemen, ez a konklúzió.
Még rákérdeztem a rehabra, s megnyugodtam, mert Tanár úr azt mondta: "Természetesen innen odakerül, hisz lesz mit megtanulni megint!" Höhö... ja bizony...
Majd ismét megemlítettem fájó alkatrészeim, s kaptam is egy javaslatot, hogy amennyiben van rá keretem -mert az OEP-támogatott ár átlépi ellátásom kereteit-, létezik egy injekció-kúra, mely jó időre fájdalommentessé tenné meglehetősen kopott és itt-ott aránytalanul kevés porcom a bal térdemben, ahol a másikhoz hasonlóan minden szalag teljesen elszakadt anno, majd egy mosollyal nyugtázta Tanár úr, hogy sajnos az most nem aktuális, így lapoztunk. Majd jól nem csinálok semmit, és jól pihen amíg magamhoz térek a csípőm miatt. Hehe...
Megkaptam még a papírom, kicsit beszélgettem az osztály adminisztrátorral -és egy nővérrel- akik szintén régi motorosok ott és csakúgy tanúi/tevékeny részesei voltak utamnak kezdettől, aztán mentünk is tovább.
Ikea.
Egy lámpát akartam venni, hogy a nappalimban ne csak az étkezőasztalnál lássak, hanem mondjuk lábfeltéve a Misi által megemelt kanapén is. Most nem vittem kerekesszéket,  mert ezen autóba nem fért bele, de most az áruházban kértem kölcsön, s kaptam is. S ebben megfelelt elvárásaimnak e hely, de a mosdó AKADÁLYMENTESÍTETLENSÉGE akkor is fájó pont nekem.
Végigrohantuk az áruházat, keresve a már meglévő LÁMPÁM tesóját -egészen pontosan a kistesóját akartam, aminek csak egy feje van-, de csak feketében volt. És a raktárban is.

Hogy lehet ez??? Az IKEA-ban nincs valami???? A webkatalógus szerint a budaörsi áruházban "valószínűleg van", ennyit hajlandó közölni a felkészülést segítő alkalmazás, így a legjobb reményekkel indultam neki. Ám, nem van. Csalódottságom, mint ide Lacháza... viszont én aztán el nem jövök onnan lámpa nélkül -hiszen nem egy könnyen jutok el akár oda, akár az Őrs vezér térre, máshol meg ebben az árban ilyet nem kapok- gondoltam, így kerengtem még kicsit a dobozokkal telepakolt ösvényeken, s árcédulákat vizslatva végül RÁAKADTAM EGYRE melyet most itt ügyesen össze is raktam. Ez nem olvasólámpa, tehát innentől -már ha valaki át is helyezi a két lámpát, mindet ahol a helye- valóban kénytelen leszek a limfödéma diktálta testtartásnak megfelelően időzni naphosszat...

Hat óra körül értem haza, és eléggé kész vagyok. Elfáradtam, fájok, de epedve várom a levelet, úgyhogy már össze is rakom a pakkom -mint anno három alkalommal, de egyszer sem kellett, mert egy-két hónappal a terminus előtt már be kellett feküdnöm mindannyiszor-, mert ha menni kell, akkor menni kell. Ugye.

Persze az is lehet, hogy mindezt csak beképzelem magamnak.

ZENEMA - Stromae 'R'

2013.01.20. 12:26

Hangulatfüggő, persze a zene. Illetve annak napi előugrása agyam helyén. S ma hallgattam kis Janis Joplint, akire minden jelző jöhet, de a "kis" tudom, necces.

Hiszen, ő, Ő. Nemcsak NEKEM, hanem másnak, sőt ÁLTALÁBAN, MINTEGY ABSZOLÚT ÉRTÉKBEN IS.




/Stromae innen gyön most/

Aztán valahogy elém ugrott EZ. Megint. Én meg ámultan hallgattam, néztem és újra sajnáltam de nagyon magam, hogy nem szól a zenecuccom -egyik sem-, pedig ez mekkora lenne a falakról! Háhá! Majd tán kedden elindulnak a gyógyulás útján... de ez egy másik történet.


Továbblépés a Stromae-úton, nekem ez a cucc:




Nos, a korábban rögzítettnél ez semmivel sem jobb. Mert az, nekem, perpill, ott van a top-on. Nagyon. "Csak" új. Új, mint jó, új, mint lám, új, mint nocsak, új, mint katarzis.


......

És egy plusz, csak úgy...


Ha egy mondatban akarnám összefoglalni, mi is a zsidózás kiindulópontja, akkor azt írnám: a zsidók kezében összpontosul a pénz, amivel a hatalmat gyakorolják és világuralomra törnek. Szél(ütött)jobb barátaink kedvéért pontosítok: elsődleges céljuk nem a világuralom, hanem a Szent Magyar Föld megszerzése.

A zsidózás elsajátításakor az első és legfontosabb dolog, hogy a "zsidó" meghatározása indifferens. Zsidó mindenki, akinek többje van, aki okosabb, tehetségesebb vagy egyszerűen a szerencséje vagy kapcsolati tőkéje révén többre vitte, mint mi.

Az üzleti életben a multinacionális cégek fő tulajdonosai, valamint csúcsvezetői (topmenedzserei) mind zsidók. A felsővezetői szint alatti vezetői szinteken nem mindenki zsidó, vannak rendes és dolgos magyar (és másmilyen, nyilvánvalóan "futottakmég" nációkhoz tartozó) emberek is, akik természetesen a zsidók helyett is gürcölnek, éhbérért. Miközben a zsidók hatalmas osztalékokat és bónuszokat kapnak.

A médiában természetesen mindenki zsidó, aki nem Győzike, mert ő (dísz)cigány.

A kulturális életben is - itt persze sok az átfedés a médiával - majd' mindenki zsidó, különösen azok, akik fellépnek a Zsidó Nyári Fesztiválon vagy a Dohány utcai zsidógógában (hehe, ez mekkora szóvicc már!) bármikor. Aki a művészeti életben nem zsidó, az elnyomott magyar, aki alkoholista és kizárólag félreeső nyári fesztiválokon lép fel, egy láda sör és néhány színes kavics fejében. Ha ezek a nemzsidó művészek mégis puccos helyen léphetnek fel, akkor csakis zsidókkal együtt, vagy külön, de a zsidók jóvoltából.

(hohoohooo írása)

...........................

Talema kiegészítése:
"
Zsidó mindenki, akinek többje van, aki okosabb, tehetségesebb vagy egyszerűen a szerencséje vagy kapcsolati tőkéje révén többre vitte, mint mi.... vagy akárcsak folyamatosan és akkurátusan ellent mer mondani népnemzeti pántlikás, műmagyar, agresszív és vérbuta, gyilkos, de mélymagyarul igazságos elveinknek."
Személyesen is ismerek ilyen humanoidokat. Szerencsére már ez múltidő, illetve csak részben, de az, hogy léteznek, csak arra jó, és ezt szem előtt kell tartani mindig, hogy tudom, milyen az_ember..., mert az, amit ezek csinálnak, vallanak, nem tartozik ebbe a kategóriába, hiszen a kontraszt mutatja meg a valódi értéket, mert viszonyítás nélkül jó és rossz nehezen értelmezhető.
Bayer, Gyöngyösi, Vona és még sorolhatnám, bűnt követnek el. Nettó bűnt a hazánk ellen. De ezek csak a tünetek. A kór góca, éppen a trónon terpeszkedik.

Na, ezt kell eltüntetni onnan. Záros határidőn belül, s muszáj demokratikus eszközökkel megtenni azt, különben a cseber s veder ismét szépen bejátszhat.



/Homer és az idézet innen e/

"De igaz ugye, hogy közénk, senkik, még egyformák között is százfélék közé, elvegyült egymillió zsidó. Hogy e zsidók megcsinálták nekünk Budapestet, s mindazt, ami talán – talán? biztosan – nincs is, de távolról, európaian mutatós?" (Ady Endre; Korrobori, 1917.)

.......................
A kiegészítésemig a szöveg a Facebook-ról való.

Lepattanó

2013.01.14. 14:14

 

Leszögezem, a kosár* meg én, két külön világ vagyunk, de egyértelmű a párhuzam, mely az agyam helyét uraló kapcsolatok révén életre kelt.

* Kosarat imádtam bevásárláshoz. De öreg koromhoz ez már nem illő, tehát már elvből nem használom, osztán a kosár, ha az kosárlabdát jelent, nos nem akarnám lejátszani a pályáról az ezen sportágban jeleskedőket, így ehhez se nem van közöm.



/Eminnen e/


Történt, hogy ma Hármaska megkért, hogy ide meg amoda teflonáljak, hiszen nekem nénihangom van s így hivatalos helyeken talán komolyabban vesznek, tehát adva vala a feladat.
Ehhez ugye vannak kellékek... ööö, egy kellék összesen, de akkor is, na... szóval, mentem, hogy a töltőről, mely a szobámban lakik, elhozzam a mazzagos teflont, mert ugye kényes ízlésemnek az felel meg (mer' nem a hoppá díjcsomag vesz erre reá, á, nem...).



Mint a mellékelt ábra mutatja -szobám akkora mint egy ágyelő, de nem ez a lényeg-, a szegény halódó babér fölött, a tsinos grafika alatt lakik a mazzagos teflon -a többi hason kütyüvel-, vagyis az a bázis, mert rokiságom megkönnyítendő eme cucc hordozható. Szóval, mentem, elvettem az elveendőt s indultam vele vissza a nappaliba. Megérkezvén aztán vettem észre, hogy ezzel a kütyüvel ugyan semmit se nem hívok, mert ez megkukult.
Némmámondom!
Túraszervezés újra, ellenőrizendő bázist. Ahol elébb persze -én drága okos kis izé- visszatettem helyére a kagylót, amitől akkor sem tudtam mit várok, hiszen minimum 24 órája ottan csücsült szegény. Na, jó, amikor eme -addig is tudott- tény, értelmet nyert agyam helyén, okosan kigondoltam, itten kérem más baj van.
No.
A tápkábel, a szombati begyömösz alatt -amikor is a polc, a kép, és ezek is a helyükre kerültek- megvált rendeltetése helyétől, s azóta biza a telefon megkukult. Hisz nem etette senki.

Ám, én még okosabb... ahogy visszatettem helyére -teljesen értelmetlenül, de akkurátusan, ez tény- a kagylót, nem számoltam azzal, hogy amint elkezdem keresgélni a mazzag helyét, nos minimum billegálissá teszem az egészet.
S lám!
Ugyan elvégeztem amire készültem, mert gyugót és annak várományosát összeillesztettem, csakhogy a teflont magát, mely ugye a cél az egész küldetés alatt, bírtam beűzni elébb a babérba, majd onnan a parkettára.
Hű. Nem vagyunk barátságban, én és a földön lévő akármik, de nem ez az egyetlen dolog mely nem üti meg ezt a mércét, tehát nekiveselkedtem, ahogy kell, jobb -nyomorultabb, de lassan tényleg jobb...- lábammal pukedli, egyik kezemmel kapaszkodó a szekrénybe, másikkal megcéloz céltárgy, és lehajol...
Öööö....

A képen látszik, hogy ez a pana nem egy lcd technika még, tehát akkora mint ide Lacháza, tehát ki kellett bővíteni a szekrény tetején a helyet számára, s ez úgy volt a legkézenfekvőbb, ha a takaróelemet, mely a tetején lakik kicsit kijjebb rögzíti Misi, így a tv kényelmesen elfér, s alatta a szekrény is remekül használható.



Vagyis én lehajoltam. Eddig ment is. Teflont megfogtam -örömmel szorongattam- s emelkedtem felfelé.
Höhö...
Vagy összébb ment a szobám, vagy nem tudom mi a parajelenség volt, de a fejem búbjával úgy bírtam alulról sarkon vágni a tv-lapot, mint annak a rendje... persze ennek megfelelően azonnal reflexszerűen ugrottam is hátra...nem röhög!! mondom nem röhög!!!... és ott meg az ágy lévén, bírtam hanyatt esni ... ám ez még nem elég... az ágy, lévén nyomorék-magasságú, és elég ruganyos, úgy dobott le magáról, ahogy kell, s bírtam a padlón landolni.
De bazmeg, olyan küldetéstudatom van, hogy a telefont, amit kemény munkával megszereztem -de ráadásul pillanatnyi helyzetében használhatatlan is- el nem engedtem.

"
Ahogy dőltem, azon töprengtem, hogy de ez nem lehet, hiszen én nem fogok soha elesni! Nos, ez nem tarthatott tovább cirka másfél másodpercnél, és már lenn is voltam a parkettán. Éles fájdalom a csípőmben és a lábamban, a térdem meg hangosan röhögött... nem tudok rá jobb szót.
Na, én nem röhögtem. Ott feküdtem és nem hittem el, hogy ez történik velem.
Fájt, de nem ez volt a baj, hanem az ijedelem. Egyszerűen megállt a szívem. Ott feküdtem és nem hittem el... vagy ezt már mondtam? Nem mertem megmozdulni.
"

Ez a részlet ideillik. Nagyon. Hiszen hiába hittem, nem fogok elesni soha, ez már nem az ELSŐ ESET.
Most egyedül voltam. S leszek is mindig. De felálltam.

Most is. Én magam vagyok a lepattanó, és én TAPSOLOK MAGAMNAK.


Ha már imád levelezni...

2013.01.12. 23:35

Levél, 2015-ből

Édes Anikó, drága gyermekeim!

Most, hogy már túl vagyunk a tárgyalásokon, és megvolt az ítélet is rájöttem, hogy lehetett volna rosszabb is. A tárgyalás után átkerültem az előzetes házból a körletembe, beköltöztem a cellámba tök egyedül. A smasszer kérdezte, hogy nem fogok e unatkozni, én mondtam, hogy jobb lenne, ha valakivel azért tudnék beszélgetni. Nagyon rendes volt, rögtön megszólított egy nagyra nőtt elítéltet, hogy költözzön át hozzám, sőt, hozzon magával még egy embert (Ez a mondat olyan ismerős... csak nem emlékszem, honnan!).

Így most már hárman vagyunk. Mondták nekem, hogy én leszek a csicskájuk, meg a köcsögjük, de ez nem tudom mit jelent. A csicskára még emlékszem az IMF kampány miatt. Navra azt írta a papírra, hogy nem leszünk az IMF csicskásai, úgyhogy nem biztos, hogy jó dolog. Remélem nem kell pénzt kölcsönadnom. A köcsögre végképp nincs tippem, gondolom, mivel nincs váza a körletben, nekem kell majd fogni a virágot. Tiltakoztam, de azt mondták, hogy nekik 2/3-uk van. Mondtam, hogy az nekem van, de akkor hívták az őrt, és elvittek egy hidegvizes fürdőre.

Mindenesetre a vezető szerepem elfogadták mind a ketten, mert mondták, hogy rövidesen meglesz a beavatásom. Gondolom rosszul fogalmaztak, beiktatásra gondoltak. A tárgyalásra visszagondolva: Nagy mocskok ezek a szocik. Az ügyemet egy olyan bírónak adták, akit úgy rángattak vissza a nyugdíjból. Én is nyűgös lennék, ha a jól megérdemelt pihenésemből rángatnának vissza. Azért az örömmel töltött el, hogy a tárgyalás alatt a békemenetesek megtöltötték az utcát. Hangosan kiabálták, hogy "Orbán gyarapodj!", meg narancsot dobáltak be a tárgyalóterembe.

Hiába... a nép szeret!

Az őrök is nagyon rendesek, sőt van egy, akit különösen kedvelek. Mindig, amikor szolgálatban van, beöltözik bohócnak, és közli, hogy ma én vagyok az államtitkára! Nem értem ugyan, miért csinálja, de legalább jól szórakozik. Amúgy pedig biztatnak, hogy akkor fogok szabadulni, mikor ők nyugdíjba mehetnek. Tehát nem lészen ez olyan hosszú. Ők ugye, mint rendvédelmisek korábban el tudnak menni. Bár amikor ezt Lázárnak mondtam (itt van egy emelettel lejjebb!) nagyon furcsán nézett rám. Egyébként azt mondta, azért kérte magát ide, mert fél, ugyanis eddig közel volt Vásárhelyhez. Nem tudom, miért. Lehet, hogy unta a sok beszélőt. Egyszer állítólag még a szállítás alatt volt valami gond vele, mert nem Audival vitték, de a fegyőrök azt mondták, erről gyorsan leszokott.

Akiben viszont nagyot csalódtam, az a Kövér Laci! Azt mondta, ha szabadul, megkeresi a nagyapja sírját, tudod, aki vöröskatona volt. Ennyire kivetkőzött magából. Képzeld: már 2 hónapja nem is kommunistázik! Tisztára olyan lett, mint a Szegedi Csanád. Apu is volt bent beszélőn! Kérdeztem mi újság vele. Mondta, hogy a bányák még megvannak, sőt mi több, ő még mindig ott dolgozik. Mondtam, hogy jöjjön sűrűbben, de azt mondta nem tud a műszakbeosztás miatt. Nem értem: ha ő a főnök, miért nem szabályozza a munkaidejét magának. Szerintem nem kíváncsi rám.

Írtad, hogy költöztetek Ócsára. Ugye milyen szép helyet találtunk? Remélem, a szocik azért legalább a villanyt odavitték, meg a vizet. Én úgy terveztem, hogy csak akkor lesz meg, ha az utolsó faluban is lesz végre stadion, mert ugye nem lehet mindent egyszerre, és hát vannak a prioritások!

Tegnap volt Matolcsy ítélethirdetése: Képzeld milyen rendes volt a Csányi. Azt mondta, ha megéli a szabadulását, ad neki munkát! Söprögethet az OTP székház előtt! Havi 47 ezret ad neki!

Egy ember van, akitől tartok: van egy örmény pali a szinten. Favágó lehet, mert csak annyit tud magyarul, hogy balta, balta. Martonyi mindenesetre rosszul lett, mikor megtudta, kivel kerül egy cellába. Megható volt az öreg. Átölelt, mondta, hogy Isten veled Viktor! És hogy tartsam távol magam az örménytől, ha tudom. Pedig milyen rendes nép... a konyakjukat nagyon szerettem! Azt ittuk akkor is mikor csinálták azt a TV felvételt, ahol énekelek. Pedig féltem, hogy elveszik, mert ugye a tanároknak ígérte valaki...

Lassan befejezem a levelet, mert megyünk focizni.

Tényleg: megkérdeztem, és mondták, hogy a mezemet a 10-es számmal beküldheted. Tegnap megnéztem a pályát, és úgy döntöttem, beszélek az igazgatóval, hogy pályázzunk meg valami EU-s pénzt, mert az itteni pálya messze nem a Puskás stadion!

Szeretettel:
Viktor

(Az első betűtől az utolsóig, egy levelezőlistán kaptam. Nem mentség, csak egy tény. :)




/Hagymázas álom ehunnan e/

Tiszteletreméltó

2013.01.12. 10:11

Mind, mind egy szálig, akik életünk során megsérültünk, majd a nulláról kellett felállnunk s folytatnunk, nap mint nap ugyanezt tesszük.
És nekünk nem csak "édesapánk" siet segítségünkre, hanem -ha szerencsések vagyunk sok és olyan barátaink vannak, akik valóban megfelelnek a szónak: barátok- szükségünk van MINDEN segítségre, hogy működni tudjunk.
A vastaps, az állva nekünk tisztelgés ugyan elmarad, de a küzdelem nem kisebb, mint ez a tagadhatatlanul hősies, dicsőséges és magasztosan tiszteletreméltó eset.
Le a kalappal a futó előtt!



Mi megelégednénk annyival, ha élni hagyna a jelen rezsim.

Szerző: talemaunique

3 komment

Címkék: talema

Végrehajtók

2013.01.06. 10:11

 

Azt hittem, már alszom majd, aztán nem is. És milyen jól tettem, mert Forest Whitaker és Jude Law is számomra figyelmet igénylő emberek. Előbbi a Szellemkutya óta, utóbbi az A.I. - Mesterséges értelem-től. Mindketten a fejükkel érték el ezt a szintet.



/Jellegzetes fejek, és pont a RepoMen-ből, innen ni/


Szóval, tegnap este már eléggé kókadtam, amikor szokás szerint még kicsit jöttem-mentem a csatornák között és egy Al Pacino filmbe akadtam. Elkezdtem nézni, de valamiért nem kötött le, úgyhogy ismét azon vettem észre magam, hogy keresgélek. És éppen két film között tartott a FILM+, így megnézte, mi következik, nos, valami Végrehajtók. Némmá mondom, politika? Ehhh.... de miután éjszaka és ezen a csatornán, gondoltam tán csak nem, és megnéztem a tartalmat.  Egyszerű vagyok, mint egy bot, így azzal kezdem, hogy megnézem, kik szerepelnek benne, s ehhez passzintom a többi infót. Most ez -ahogy az elején is mondtam- igen sokat nyomott a latban, hiszen amúgy nem sok keresnivalónk van egy légtérben nekem és egy véres, zsigerelős D kategóriás, ám annak mégoly míves sci-finek.





Tehát maradtam. És milyen jól tettem.
Vér, zsiger ugyan volt benne, meg könyékig mellkasban kéz is, de azok a fejek bizony meghozták a várt eredményt.

Ez itt egy olyan, amit érdemes megnézni, de okoska letiltotta a beágyazást -legyen neki jó napja-, mert ebben benne van az esszenciája, azt hiszem. Ha már a teljes filmet sem tudom idetenni.


/Borító meg ehunnan e/

Az érdekes átalakulás -kissé szájbarágósan megoldva ugyan-, amin a balesete után átmegy. De erről szót se többet, ha valaki olthatatlan vágyat érez több liter vér és zsáknyi zsigerek látványa iránt, e két alakkal megtámasztva -nem zsánklódvandammossá téve, hanem akár jegyzett filmállomássá is, akkor is ha nem több, mint lábjegyzet-, nos, az ki ne hagyja ezt a filmet!

És egy még van, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Ez pedig a film zenéje. Mert azt valami -hehe- sebészi pontossággal szedte össze, aki ezt megtette,és hangulatában, tempójában tökéletes kiegészítője mind a történetnek, mind Jude Law anakronisztikus fejének.



Mert para ha elviszi a bank a lakást, a házat, a kocsit, de mindez mi ahhoz képest ha Forest Whitaker és Jude Law a hasnyálmirigyedért jön?!

Mert ugye az ÁTÁLLÁS jogos elvárás, s ennek része a házimozitlanság, de még a zenétlenség simán, is, hiszen, mint elavult technika jelzőköveként itt maradt öregnéni én, cd-m annyi van, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. (Na, jó, nem a legszélesebb pontján -amit valaha tudtam, hogy hol is van az a hazai szakaszon, na majd megkérdezem Aputól- hanem mondjuk ... na, ezt is elfelejtettem, szóval, ahol a legkeskenyebb, na.)
De vízrajztól vissza a hangokhoz, szóval, a lakás nem lett kész, de alakul. Szépen, nyugodtan, de stabil előrehaladással. Minden helyiség majdnem kész, most már a hálószobám sem raktárnak néz ki, hanem kedves, pont nekem, öregnéninek való kellemes zug, ahol még képek, könyvespolcok ugyan hiányoznak, de összességében azért már látható az irány.
Misi, aki csinálja itt a káoszból való rendképzést, mire szilveszter után az egyhetes láblógatásból hazaértem, olyat haladt a lakással, hogy ihaj. Ráadásul míg áldozatos munkát végzett itt a távollétemben rá kellett jönnie, hogy az elébb említett házimozi vagy akár cd-lejátszó, de legalább a tuner sem nem működik, így a telefonját kellett rádugnia a házimozi még éppen működésre bírható erősítőjére -melyet korábban már régi/új ismerőseim összekötöttek a hangfalakkal, így kiderülhetett, hogy nem jó....- és eme megoldással lett úrrá az agytépő némaságon. Ám ezen trauma arra késztette, hogy eme probléma folyamatosan fejében kerengjen s átérezve a helyzetem egyszer csak átjött, hozott egy táskányi madzagot, ilyen csatlakozót, olyan kábelt és nekiesett.
A videót, melynek feje valószínűleg a költözésnél elállítódott, külön költöztette, mert az most nem hiányzik nekem, a házimozi erősítőjét összekötötte a cd-lejátszóval, s a tv-t is az erősítóval, így azon a rádiót tudom 5.1-es rendszerben hallgatni. (Cd-t ugyan nem, mert azt csak a videó helyére lehetett kötni, s ott nem állt rendelkezésre annyi lik ahány mazzag bemenne, de sztereóban is nagyon megfelel az én botfülemnek az eredmény.)
Jut eszembe, StereoMc's!!!!




Vagy U2!



Vagy Yonderboi!



/...és ebben benne van az a sor is, ami a kályha.../

És akkor már el is mondtam a lényeget. Hogyaszongya öregnéni magányomban benne itten én nagyon el vagyok szontyolodva a zene nélkül. S ehhez eddig nem volt alkalmatosságom, vagyis de-de, csak nem volt összelegózva. 
S most, országot átszelő segítséggel mégiscsak sikerült úrrá lenni a feladaton.

Azt még nem tudom, hogy mennyire hangszigeteltek a falak -gyanítom felérnek egy nejlonzacsival-, mert ugye én elszoktam a közös terektől, és szerencsére ez nem egy panel, ráadásul nem mindenhol van közös fal -csak egy ilyen van-, mégis élek a gyanúperrel az a hangerő amivel én szeretném, ha KissTibi néha elbődülne, nos, magasan túllépi a szociálisan elfogadható szintet. De maj" möglássuk.

Hisz "A zene mindenkié".
Amiről ez nekem így beugrik: íme, és ehun e.

Szóval, zene az kell. És ugyan távirányítóban eléggé alacsony az ellátottságom, mert öregségére ezek is beadták a kulcsot, de ennyi baj legyen. Na, így egész lemezt hallgatok, lenne csak ennyi összesen amivel meg kék békélnem életemben!  :)

Mert ugye az ÁTÁLLÁS jogos elvárás, s ennek része a házimozitlanság, de még a zenétlenség simán, is, hiszen, mint elavult technika jelzőköveként itt maradt öregnéni én, cd-m annyi van, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. (Na, jó, nem a legszélesebb pontján -amit valaha tudtam, hogy hol is van az a hazai szakaszon, na majd megkérdezem Aputól- hanem mondjuk ... na, ezt is elfelejtettem, szóval, ahol a legkeskenyebb, na.)
De vízrajztól vissza a hangokhoz, szóval, a lakás nem lett kész, de alakul. Szépen, nyugodtan, de stabil előrehaladással. Minden helyiség majdnem kész, most már a hálószobám sem raktárnak néz ki, hanem kedves, pont nekem, öregnéninek való kellemes zug, ahol még képek, könyvespolcok ugyan hiányoznak, de összességében azért már látható az irány.
Misi, aki csinálja itt a káoszból való rendképzést, mire szilveszter után az egyhetes láblógatásból hazaértem, olyat haladt a lakással, hogy ihaj. Ráadásul míg áldozatos munkát végzett itt a távollétemben rá kellett jönnie, hogy az elébb említett házimozi vagy akár cd-lejátszó, de legalább a tuner sem nem működik, így a telefonját kellett rádugnia a házimozi még éppen működésre bírható erősítőjére -melyet korábban már régi/új ismerőseim összekötöttek a hangfalakkal, így kiderülhetett, hogy nem jó....- és eme megoldással lett úrrá az agytépő némaságon. Ám ezen trauma arra késztette, hogy eme probléma folyamatosan fejében kerengjen s átérezve a helyzetem egyszer csak átjött, hozott egy táskányi madzagot, ilyen csatlakozót, olyan kábelt és nekiesett.
A videót, melynek feje valószínűleg a költözésnél elállítódott, külön költöztette, mert az most nem hiányzik nekem, a házimozi erősítőjét összekötötte a cd-lejátszóval, s a tv-t is az erősítóval, így azon a rádiót tudom 5.1-es rendszerben hallgatni. (Cd-t ugyan nem, mert azt csak a videó helyére lehetett kötni, s ott nem állt rendelkezésre annyi lik ahány mazzag bemenne, de sztereóban is nagyon megfelel az én botfülemnek az eredmény.)
Jut eszembe, StereoMc's!!!!




Vagy U2!



Vagy Yonderboi!



/...és ebben benne van az a sor is, ami a kályha.../

És akkor már el is mondtam a lényeget. Hogyaszongya öregnéni magányomban benne itten én nagyon el vagyok szontyolodva a zene nélkül. S ehhez eddig nem volt alkalmatosságom, vagyis de-de, csak nem volt összelegózva. 
S most, országot átszelő segítséggel mégiscsak sikerült úrrá lenni a feladaton.

Azt még nem tudom, hogy mennyire hangszigeteltek a falak -gyanítom felérnek egy nejlonzacsival-, mert ugye én elszoktam a közös terektől, és szerencsére ez nem egy panel, ráadásul nem mindenhol van közös fal -csak egy ilyen van-, mégis élek a gyanúperrel az a hangerő amivel én szeretném, ha KissTibi néha elbődülne, nos, magasan túllépi a szociálisan elfogadható szintet. De maj" möglássuk.

Hisz "A zene mindenkié".
Amiről ez nekem így beugrik: íme, és ehun e.

Szóval, zene az kell. És ugyan távirányítóban eléggé alacsony az ellátottságom, mert öregségére ezek is beadták a kulcsot, de ennyi baj legyen. Na, így egész lemezt hallgatok, lenne csak ennyi összesen amivel meg kék békélnem életemben!  :)

Ismétlés...

2013.01.02. 19:45

...pedig nem tapsoltam vissza.

"Visszaköszön a kín

8 és fél éve ismerkedtünk össze. Mindketten magunkat adjuk, csak és teljes mértékben önmagunkat, teljes valónkat az örök kapcsolatunkba.

2001. 11. 18. Egy busz.
Halál... darabokra hulló élet... halál... halál... kóma... jégmező, nevenincs "nyugalom"... fekete alapon vörös betűkkel a KÍN, mely a kötözőskocsi kerekeinek csattogása a folyosó kövén képében tart felém, megállíthatatlanul és a folyamatos már-már elviselhetetélen szintet teszi nevetségesen kellemessé a hátán hozott hústépő, cafatoló, ordító, jegesforró, élveboncoló napi kétszeri átkötözés alatti igazi mély, kíméletlenséghez képest.
Lassan ráébredtem, hogy velem lesz mindig. Élek. És ennek az ára az, hogy ezzel örökre szövetséget kell kötnöm.
2002. 06. 16.
Kórházból haza. Járókeret... nem hajló és folyamatosan égő, kínzó, megnyugvást nem hagyó csípő... égő, lüktető, fájó térdek, nem hajló, görögdinnye nagyságúra deformálódott, lüktető, tépő boka... néha még ... tüsszentéskor visszaköszönő törött bordák, amely dolog morbiditásán csak röhögnöm kellett és ez attól még jobban fájt....

2003. 02. 14.
Európai összefogással kitalált és megtanult tecnika birtokában végrehajtott 10 órás műtét, mely során összerakták a szétrobbant jobb csípőm. ("Csak" 6 órán át lehet -vagy akkor és engem, nem értek hozzá, de akkor velem ez volt- spinális érzéstelenítést alkalmazni, de annyi nem volt elég az én legómra, így még -mint mondta Tanár úr, egy kicsit elaltattak, nos, az a kicsi lett 4 óra még.)
Az addig másfél évig folyamatosan tépő, a Napot elhomályosító kín tűnt el másnap délelőttre, mikor felébredtem az altatás utáni szendergésből. Rettegtem, hogy ha elaltatnak, újra elvesztem magam és megint bolyonghatok a jégmezőn, mint az első 3 hónapban, ezért mikor magamhoz tértem először észre sem vettem, hogy eltűnt a szinte viselhetetlen kín, mert a világot figyeltem, hogy azt látom-e ami van és benne magamat és tudom-e, hogy én ki vagyok és hogy ez a kettő milyen konstellációban van...
Aztán emlékszem a pillanatra... a megdöbbenésre... a lehetetlen, elhűlő rádöbbenésre, mint mikor egy az utca végén ezer éve dolgozó aszfaltjavító gép hangja annyira beivódik a zsigerekbe, hogy már az élet része lesz, pedig ha csak egyszer hallod, azt hiszed, elviselhetetlen... aztán ha megszűnik, megáll a kezedben a kés, amint a krumplit hámozod a konyhában s először nem érted mi történt, csak valami hiányzik.... hatalmas tér, ahol addig volt valami... valami nyúlós, tapadó, levakarhatatlan, undorító nyűg... de most nincs ott... ez igaz??
Ez igaz??

talán... talán... talán nem fáj? Talán nem fáj???

NEM FÁJ!!!!!


.
.
.
.



Ma visszatért. Ülök és rettegek, hogy nem, nem szakítottunk végleg, ma visszatért és rettegek, hogy sosem hagy el, hogy megint a részemmé akar válni... vagy már azzá is vált, csak én még nem veszem tudomásul... hogy szorongat, hogy morzsol, hogy elveszi az eszem, hogy hányni fogok tőle, hogy nem tudok beszélni, hogy nem tudom használni a wc-t, hogy nem tudok zuhanyozni, hogy nem tudok eljutni egy pohár vízért....hogy nem tudok lépni, vagy ha lépek megbotlok és még el is esem... hogy nem tudok felkelni, hogy rettenetes hangokat adok ki az embertelen kíntól... hogy eltorzul az arcom, hogy semmi sem marad a világból... hogy semmi sem marad belőlem....

csak a kín




Rettegek, hogy sosem hagy el."

Eddig 2010. 06. 25-én jegyeztem le. Akkor a csípőmről írtam, egészen pontosan az apropót a bal csípőm adta, mely bizony azóta egyre rosszabb lett, s idén májusban elérte azt a szintet, hogy láthatóan okot ad a protézisre. Jó hír, hogy az akkor várható 7-7 és fél évhez képest csak pár hónapot kell várnom, s júliusban már meg is kapom, s kettő csípőprotézisem lesz, egyik ilyen másik olyan -és nem a jobb-bal kiosztásról hanem cementális or cementálatlan voltáról beszélek-, hiszen ha LÚD, HÁT LEGYEN KÖVÉR, ugye. 
Csakhogy ma, most az előbb a fent idézetthez hasonló lett úrrá rajtam. Nevetséges. Tudom. És nem is ma kezdődött, de most az imént már olyan szintet ért el, hogy két mankóval sem tudok járni. 
Ijesztő.
És leginkább az, hogy nem a csípőm ad ilyen jeleket. Mert az megmarad a már megszokott szintjén, s ehhez jött egy új elem, pontosabban régi-új... 
A lábfejem. Jaj, de röhejes... 
A bokám fix és három lábujjam is, így mozgástere ezen testrészemnek meglehetősen parányi, ám az egységre vetített idegenanyag tartalma magasan vezet tán, hacsak nem a lábszárammal fej-fej mellett végeznek e nemes küzdelemben... szóval, hogy mi is az, ami ott fájhat? Hát gőzöm sincs. Csak azt tudom, hogy gyakorlatilag járásképtelen lettem megint.



Azért is ijeszt meg ez, hiszen egyedül vagyok. 
Nem baj, volt idő, mikor a kín olyan társaságot adott nekem aki/ami stabilan jelen volt akkor is, ha egyszál magamban léteztem a jégmezőmön...

/Kínok innen/

Szerző: talemaunique

9 komment

Címkék: kín talema

Crazy

2013.01.01. 10:59

Nem összegzek, csak megjegyzem.

Tegnap, illetve ma is már, hiszen cirka tegnap -azaz tavaly szilveszter este- 10 óta, ma -azaz idén újév hajnal- kettőig EUROSPORT Watts-ot néztem.
Némelyiken sírva röhögtem, némelyiken kiakadtam, sok arra késztetett, hogy leküzdve öregnénis fáradtságom elkapcsoljam -persze dehogy- és volt néhány, amit igyekeztem elmenteni néhai tágas, mára igen limitált befogadó képességű agyam tárházába.
Magasan ez a legfőbb eme éjszaka megjegyzendő terméséből:




Nos, nem teljesen kerekek eme gyerekek. Leginkább tán a 6. Na, az a ficak nemhogy nem kerek, de ihaj, sőt.

Ez az abszolút értékben vett teljesítmény. Amolyan l'art pour l'art.




Na. Há' nem? Há' de.

Ma

2012.12.24. 12:15

„Megbocsátottam a megbocsáthatatlant, megpróbáltam pótolni nélkülözhetetlen embereket és elfeledni az elfeledhetetleneket. Sokszor cselekedtem indulatból.
Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban, akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak, és nevettem, mikor már nem bírtam tovább.
Szereztem örök barátokat.
Szerettem és szerettek, de sokszor el is utasítottak.
(...)
Előfordult olyan is, hogy szerettek, de én nem tudtam viszontszeretni.
Ujjongtam a boldogságtól, habzsoltam a szerelmet és esküdtem örök hűséget,
de volt hogy teljes erővel mentem a falnak.
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben,
és felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.
Néha elég volt egy mosoly, hogy szerelmes legyek.
Sokszor éreztem, hogy meghalok a vágytól és…féltem, hogy elvesztek valakit, aki nagyon fontos számomra (a végén mégis elvesztettem), de túléltem.
És még most is élek.
Az életet nemcsak túlélem, és neked sem ajánlom, hogy ezt tedd!
élj!
A harcba elszántan kell menni,
Az életet szenvedélyesen átölelni,
Emelt fővel veszteni és merészen győzni,
Mert a világ a bátraké és az élet túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon."
Charlie Chaplin

Ez így, szó szerint érthető egy rokkant özvegy túlélőnek. De a túlélés, nem lemondást, belenyugvást jelent, sokkal inkább a helyzet elfogadását és az adott opciók szerinti maximális mozgásteret. Boldog karácsonyt!




"Kedves izéim ésatöbbi
csak meg szeretném köszönni
és ezúton is kívánok
egy sokkal jobb fej világot"

süti beállítások módosítása