EDDIGLEN VALA KETTŐ NAP.

Ma majdnem sikerült ötkor felkelnem és ahogy szedelőzködtem észrevettem, hogy a tegnap megállapított remek fáslizás mégiscsak hagyott nyomot, hiszen az ééérdekes alakú lábszáram különösen ééérdekes alakú kurflijában -melynek anatómiailag nem van ottan létjogosultsága, de általam megjárt kanossza okán meg de...- igen nagyon vörös a leheletvékony érzéketlen és végtelenül érzékeny -nem, ez így nem ellentmondás, de még mennyire nem- bőrfelület.
Tehát amint beértem, rögvest mondtam is a terapeutámnak, hogy szeretett és remekül teljesítő lábam szakszervezeteként jeleznem kell, az a néhány négyzet-centiméternyi terület kiemelt figyelmet kíván.
Melyet meg is kapott aztán, több réteg vattamizé -bélésfásli, mely rugalmatlan és puha s csak ilyesmire szolgál- képében, hogy védett legyen az a terület a betonfásli szorításától.

Doktornő kérésére leadtam a dossziémat, melyben az összes zárójelentésem, ambuláns lapom, ilyen-olyan amolyan javallatom, mocim papírjai vannak, mert a zárómhoz kell némi doku, ráadásul egy recepthez meg kell keresnie a konkrét utalást a beteganyagomban, s holnap megyek utoljára. Ugyan a zárómat nem fogom megkapni valószínűleg, majd azt kiküldik postán, de a jegyzetekhez kell az anyagom.

Aztán leültem a büfénél és mivel már későn volt, nem mertem kávét venni, így csak vártam. Éppen telefonon beszéltem egy roki barátommal, mikor megláttam valakit s ezért sajna hirtelen el kellett búcsúznom a vonal túlsó végén lévő Sanyitól.
Arcán széles mosollyal ott állt előttem András! (Utoljára ITTENDE említém...)
Már nyugdíjas, de bejár úszni még és bevitt az egykori munkahelyére, amolyan nosztalgiázás céllal, hiszen én imádtam ott lenni. 
Megmutatta a legfrissebb alkotását, mely neve asztali ciklomány.

No, nyelvújítás rulez!!! 
Ciklon - hiszen tüdőkapacitás és koordinációs képesség javítására szolgáló segédeszköz lévén a mű így e szóból képzett az eredmény: ciklomány. Mint bizomány, vagy tokmány... és hát asztalon leledz, tehát asztali a lelkem.

Íme:





Tehát egy pingponglabdát kell a kiépített útvonalon végigjuttatni kizárólag fújással. 
Szombaton lesz az intézményben rekreációs nap, s akkor lesz a bemutatkozója az eszköznek. Engem megnyert magának. Mondjuk ez nem volt kétséges, hiszen András a készítője. :)

Épp elkezdtünk volna beszélgetni, mikor megérkezett értem az autó, úgyhogy el kellett búcsúznunk, de lelkem virul, hogy ha ilyen kicsiny időre is, de találkozhattunk.
Még holnap megyek, s korán, már nyolckor kezelnek is, így hamar indulhatok Erikhez randizni. :)

Történt, hogy pénteken hívtak az OORI-ból, azon belül is a VEMO-ról -nem rébusz, hanem intézmény és ottani osztály rövidítése-, hogy hétfőtől mehetek a címben jelzett bejárós kezelésre.
Némi emlékeztető a nyiroködémámról ITTENDE, NI, és a JEGYZET, mely a mostani kezelés okát rögzítette.

Ismétlem, pénteken, akkor is délután,  cirka 4 körül kaptam a hívást, miszerint következő hétfőn reggel nyolcra legyek Budakeszin, az intézményben. No,én ennek örömére rögtön mondtam a hölgynek, hogy nincs kizárva, hogy pár perc és hívom is, mert ez eléggé derült égből villám lesz az alapítvány Támogató Szolgálatának. Hiszen én csak így tudok menni, és hát ez meglehetősen rövid határidő, s ki tudja, lehet nem rám várnak vigyázz állásban nap mint nap, hogy azonnal, mikor szólok a város egyetlen erre szolgáló autója rögvest vigyen is engem ahová szeretném.
S lőn... mert hétfőn egyáltalán nem tudtak vinni -tehát szóltam is az osztályon azonnal-, de keddtől járok.

Már a telefonban is elmondtam, aztán a felvételkor is, hogy meg kell nézni a lábam, mert a mostani állapot az előjegyzésbe vételkorihoz képest, klasszisokkal különböző, hiszen elmúltak róla a sebek és a dagadás elillant, így nem is a kezelőbe, hanem a doktornőhöz vezetett az utam. Megmutattam a kérdéses lábszáram és kérdeztem, így is kell-e ez, hiszen ez egy mechanikus kezelés, csakhogy momentán nincs fehérje-felgyülemlés a lábamban, tehát ugyan ártani nemárt a kezelés, de nem áll fenn a helyzet, melyet kezelni kellene...
Hmmm... doktornő lemérte a lábam -több helyen körfogat, a mostani értékek a térdem és a bokám közötti területen a felét mutatják az akkorinak-, megnyomkodta, majd közölte, akkor is kell a kezelés.
Ismét hmmm...

Ez volt tegnap reggel, mára annyi alakult, hogy csak ezen a héten kell bejárnom, de ezt már semmiképpen sem tudtam lefaragtatni. Ez is valami.

................................

Azért pöttyöztem, mert a konkrét helyzettől elvonatkoztatva, muszáj megjegyeznem valamit.
Miért van az, hogy a_doktorok sokasága nem képes látni a_zembert, hanem csak és kizárólag az ő felségterületét érintővel, tehát a beteg egy adott tünetegyüttesével hajlandó foglalkozni. És nem, nem arra gondolok, hogy miért nem gyógyítja a fogorvos a vesemedence-gyulladást, hanem például arra, hogy a beteg adottságai, képességei, körülményei miért nem érdeklik a_doktort. Vagy csak a beteg többi, más betegségei, melyek befolyásolhatják azt az egy területet a medicinában, mellyel az adott orvos foglalkozik.
Miért?
...és ezt nem taglalom tovább.... mosollyal orcámon legfeljebb feladok egy hirdetést... 'fásli' jeligével...

.....................................................

Teljes nyirokkeringést érintő testmasszázst kaptam, majd ki kellett találni, hogy a nyomorult -de nagyon ügyes- jobb lábam -ééérdekes alakú lábszárát- hogyan lehet befáslizni,ráadásul úgy, hogy az elkészült lábam beleférjen az egyetlen pár cipőmbe... különben ugyebár nem tudok járni. De ezt sikeresen megoldotta a kezelőm,mindkét lábam combig befáslizta, s fél 10 felé végeztem is.

No, ezután 3 utánig ültem a büfében és egyre jobban szenvedtem. Órákig ülni csak bizonyos széken vagyok képes, illetve még ott is csak ha néha felállhatok, vagy feltehetem a lábam, de a polcolás magassága is érdekes, és egyáltalán. Nos, itt egy alább látható széken ücsörögtem, vagyis fészkelődtem és szenvedtem. Ittam egy kávét, de az is csak úgy ment, hogy a táskám és nagy szatyor betonfáslim -mert persze kétszer annyit írtak fel s váltottam ki, mint amennyire szükség van a kezeléshez- cígölhetem magammal folyamatosan, így a kávém a büféseknek kell az asztalhoz hozniuk, mert egyszerűen nincs kezem, hogy tartsam azt is...


/OORI büfélátkép ehunnan, e/


Szóval, mire hazaértem a kín tépte az összes csípőm és a betonfáslitól a bokám-lábfejem is áriákat zengett -viszont örömhírként éltem meg, hogy jól választottam, mikor a bokámra szavaztam a júliusi műtétet illetően, hisz a térdem szinte nem fájt...-, így szinte semmit nem csináltam, viszont amint bírtam megszabadultam a fáslitól és be is fejeztem a napot.

.....

Ma ötkor keltem -vagyis az az igazság, hogy szundiztam még vagy húsz percet, aztán elkészültem és hétkor itt is voltak értem.
Tegnapból tanulva rákérdeztem, hogy nem tudnának-e előbb jönni értem, vagy netán megvárni, mert egyszerűen nem megy ez az inkvizíció nekem, többet árt, mint használ így összességében. Úgyhogy ma, jöttek is 10 óra előtt, csakhogy ma meg már háromnegyed kilenc körül végeztem, ám ez nem összehasonlítható a tegnapi tortúrámmal. 
Ráadásul a mai fáslizás sokkal kényelmesebb lett és ahogy az elején is mondtam, annyit el tudtam érni, hogy csak péntekig járok be.

Addig meg limfomacera rulez!



/Spec inkvizítorzokni használati útmutató itten lakik, ni/

Ráadásul pénteken randizom életem legszebb férfijával!!

Nem, ki kell ábrándítsalak, nem BOKA, hanem BOKA. Egészen pontosan bokám.
Meg térdem.
Na.

Történt, hogy ugye néhány éve meguntam a balomon járni feszt, s kénytelen-kelletlen a jobbomat terheltem azóta .amely oldalam ezt baromira kikéri magának folyamatosan, egészen majd 10 hónappal ezelőttig, mikor is már ismét használhatóvá lett majdnem TEPéletessé tett balcsípőm is (ugyi)

Ám, ez az összesen kb három, vagy tán van már több is ennél, év eléggé leamortizálta az ügyes-okos-szép-erős, de addig is ölíg nyomorult jobb oldalam. Melyen már eddig is legóztak vagy három tucatszor -ebből kéttucatnyi kis beavatkozás volt, hiszen csak a cirka kéttenyérnyi lágyrész-hiányon próbálta Fazekas doki és a team pótolni a bőrt, de ezt énmakacsságom nem nagyon tűrte, úgyhogy kétnaponta ismételni kellett...-, szóval, a mostani helyzet valószínűleg, illetve tuti-fúró-kukker, egy lefelé tartó spirálból egyenesen következő -ha már képzavar, legyen kövér... ugye...- állapot. Ami pontosan az, hogy van nekem a jobb bokám, amit szintén műtöttek -asszem- kétszer, és van a térdem, amit szintén -asszem- négyszer és ezek időnként mindig fájtak, de a terheléstől az utóbbi időben rémálommá vált a helyzet.

Gyógytornászom, Edit, a bokámat, lábfejemet lazítja fáradhatatlanul évek óta, s Ő érzi is az állapotokat így, amint igazgatja az ízületet a gyakorlatok közben. Meg neki sorolom folyton az aktuális bajaimat, persze. S mondjuk egy éve jött ehhez a jobb térdem, amolyan instabilitásérzéssel, a folyamatosan tompán jelenlévő fájdalom -s időnként, mikor úgy érzem, ugragugrál ott valami cucc, aminek helyén kellene maradnia pedig- mellé, s ilyenkor sikoltozó KÍN-t generálva ott. 
Nos, mostanra eluntam a banánt, mert kétszer nem csak éreztem, hanem valóban kattanással jelzetten kimozdult a térdem a helyéről -persze bakker, vagymi, az instabilitásának köszönhetően azonmód vissza is kattant-, valamint a bokám most már érzékelhető beakadását, amely azért fura, mert elvileg nincs is benne mozgás, hiszen 2003. novemberében 'Lambrinuddi szerint' merevítette Tanár úr a nemtommelyik ugróízületet, mert leesett a lábfejem... hehe... (ezt nem találtam meg, hanem a lábujjaimat meg de, AZ ugyanis nem is olyan rég volt... vagyis régebben mint a második TEP, illetve a TEPrev, de na...)
Tanár úrhoz legközelebb novemberben kell mennem, hacsaknem valami galiba volna, így ezt a mostanit én nem soroltam ebbe a kategóriába, tehát itt, Battán a traumatológia rendelésen kereste fel DR. JUHÁSZ ANDRÁS-t, akit én régóta tisztelek és szeretek, két lányomat is kezelte -egyiküket műtötte is- és én műtéteimnél is segédkezett anno, így bizalommal tettem fel a vizsgálóasztalra a térdem-bokám nála, hogy mondjon róluk véleményt.
10-kor kezdődik a rendelés, de múlt héten, mikor 3/4 11-kor odaértem, már nem lehetett bejelentkezni, mert már akkor 30-an vártak rá, így tegnap mentem. Már 9 után ott voltam, s így az előkelő 12. helyet kaptam.  De ez csak egy hangulatelem volt, a jelenkor egészségügyét illusztrálva, hiszen ez nem egy stadion, na...
Bementem, megvizsgált, megtaszigálta a térdem, bokámat csak próbálta, mert az egész lábfejem olyan, mint egy kődarab -nagyon jól teljesítő kődarab, de akkor is...-, néha visítottam, Ő hümmögött, majd átküldött a röntgenbe.
Ez mindig kaland, hisz tekergetni kell a... a mindenem, hogy megfelelő felvétel készülhessen, csak ezt az én akaratos alkatrészeim nem nagyon tolerálják, így a mostani féltucat felvétel elkészítése eltartott vagy bő félórát.
Aztán elromlott a rendszer, mármint a számítógépes hálózat, úgyhogy újra vártunk -immáron mind akik ott voltunk- a folytatásra.

Cirka félóra alatt gatyába rázták a mesterek -a gazdaváltás miatti átállás okozta gixert-, s ismét bemehettem. Doktor úr megnézte az addigra már látható képeket a monitoron, s nekem is megmutatta, amit látni kell. Néhány összenövés a 14 éve darabokban álló szárkapocscsont és az anno 25 cm csonthiány miatt velőűrszeggel támogatott lábszárcsont között, a töréseknél kialakult másodlagos ízületek mentén; aztán a térdemben lévő "szatyor szemét" -idézet tőle- jelenlétét, melyek porcleválás, csontszilánkok és csontkinővések, valamint szintén másodlagos ízületek miatt alakultak ki s okozzák együtt az ízület instabilitását; aztán a bokámban a nemtommelyik ugróízületnél szintén egy csontkinövést, valamint itt is "szemét felgyülemlést" talált.
Ezek indokolt fájdalmat okoznak.
Megnyugodtam. Nem vagyok hipomaca.
Kérdeztem, hogy mi lészen akkor most, miközben hűltem elfele egyre jobban, pedig ezek azért nem derült égből villámok... ámde amit ezután mondott az meg de, hogy akkor melyiket választom elsőként műtendőnek... pl melyik fáj jobban?
Ehhh.... vagyis nem méltatlankodó csak meglepett ehh....
Gondolj, gondolj! volt az első reakcióm, majd kiböktem, a bokámat választom, mert erősségben a térdem "nyer", de a bokám cipel engem egészemben és az már szinte folyamatosan fáj, s azt hiszem, ha az erőre kap, attól a térdem is jobban érzi majd magát.
S lám, Juhász doktor megdicsért, hogy ez támadhatatlan logika, ezt így tanítják is, hogy alulról felfelé ajánlott műteni ilyenkor, tehát hajrá.

Tehát kaptam egy kazal papírt, és majd ma valamikor hív a koordinátor aki megadja a műtét időpontját.

Egynapos sebészet keretén belül megy majd, ARTROSZKÓPIÁVAL, így nem lesz utána gipszelés, fixateur, sem semmi faxni... hanem nagyon bízom benne, nyugi a javából...

Persze, tudom. Ez megint pillanatnyi felfelé szakasz lesz legfeljebb a hullámvasutamon, vagy maximum kis sebességcsökkenés a lefelé száguldó spirálon...


/Lefelé száguldó spirál ehunnan, e/


Mellesleg arra, hogy "LEFELÉ TARTÓ SPIRÁL", egy rakás romlott narancsot ad ki a gugli.. csak az a baj, hogy ezzel együtt rohad a hazánk is...

.........................

Már hívtak is, jűlius 10. Csak éppen szóltam a vérről -az nem gond, mert ez nem vérigényes beavatkozás-, ámde a nem altathatóságom, illetve az ellenjavallatom az altatással, kicsit most bekavart, így új kör, mert most azt várom, hogy a hölgy az aneszteziológiával egyeztetve hívjon engem, s menjek megtárgyalni a dolgot. Szóval, haladunk... persze megint ahogy szoktam, kis kurflikkal, de haladunk, na.

...........................
...és akkor a folytatólagos BOKA

Tegnap reggeltől estig úton voltam. Mert megtehetem. :)
Folyton segítségre szorulok, s kapok is. Magda lelkesen, erejét, kitartását, lelkesedését nem sajnálva segített nekem az RCM II-n, majd utána az Ankert-ből indulva a Kézfogó FLASHMOB-on is.
Majd:



"A Nemzetközi Homofóbia és Transzfóbia Ellenes Nap (International Day against Homophobia and Transphobia – IDAHOT) egy 2004 óta létező kezdeményezés, amelynek célja, hogy felhívja a politikai döntéshozók, véleményformálók, társadalmi mozgalmak, valamint a közvélemény és a média figyelmét a homofóbián és transzfóbián alapuló diszkriminációval kapcsolatos kérdésekre. "



/Idézet s jelvények valamint a nagykövetek által küldött kép innen, ni/



/Fontos gondolatfolyam ehunnan, e/

Az eseményt a Szemtől szembe közösség, és a Stereo Akt SZERVEZTE meg. Az Ankert-ben találkoztunk, előzetes regisztráció után, már vártak minket, de ahogy mondták, ennyi emberre nem számítottak igazán... Rövid eligazítás után a kapott térképpel indulhattunk mindannyian, párokba rendeződve -aki a párjával jött, mint én is Magdával, úgy; de volt aki egyedül érkezett, de ők sem maradtak magányosan- az azon mindenkinek pontosan megjelölt helyre.  Egymástól 5-6-7 m-re álltak a párok és egy-egy hétköznapi kiragadott pozitúrába "fagyva" álltunk cirka 7 percig. Mi, azt találtuk ki, hogy én ültem a kerekesszékben, ő mögém állt, én a jobb kezem emeltem a vállam fölé, ő pedig azt szintén a jobbjával fogta meg s odahajolt a bal fülemhez, száját eltakarva "súgott" nekem valamit,én meg azt nagyon figyelmesen hallgattam......

Mi nem vagyunk rajta ezen, de a hangulat remekül átjön, két kerekesszékes ember volt összesen, s a másiknak jutott hely a klipben:


.


Jó volt ott lenni. A vezényszó a "megfagyásra" az volt, hogy egy az elején bemutatkozott fiatalember elkerekezett mellettünk s csöngetett közben, mi, illetve a rajtra kész párok e jelre, beálltak s meg is fagytak a pillanatban... majd elindult az útvonal elejéről ismét a bringás, és immáron "kiolvasztotta" az emberi szobrokat, s együtt, az éppen megmozduló párokkal gyarapodó menetben indultunk a Balettintézet elé, ahol is készült egy közös fotó.


/Ez is StereoAkt felvétel/

Ezen meg a kerekesszékem első kerekei látszanak, amint a láthatóságis emberke mögött kuksolok éppen...

Ezután hajnalig buli volt az Ankert-ben, de én ahhoz már öregnéni vagyok, így hazafelé vettem az irányt. Sajna saját képem, már amit én csináltam volna erről nincs, de annak nagyon örülök, hogy ott lehettem.
És Ő nem tudja, mert nem ismert meg, vagy lehet, észre sem vett, de boldogan konstatáltam, hogy a legutóbbi EBH összejövetel alkalmával általam megismert nagyon szimpatikus fiatalember is ott volt.

Így -is- megint azt éreztem, jó helyen vagyok. Jó is lehetne a hazám, ha például nem egy ilyen embertelen, ostoba vérbunkó tekintené saját birtokának azt az országot, ahol öcsém, almám másik fele éltek, gyerekeim és unokám él, de ahol a magát teljhatalmú királynak gondoló elmebeteg ILYET engedhet meg magának.

Apropó: 




.......................................

Megtaláltam, a Szemtől szembe facebook OLDALÁN, mi is ott vagyunk a 83 kép között -ez ha jól tévedek azt jelenti, hogy cirka olyan 80 pár jött össze, és ez ... ez nagyon jó... és kicsit biztató is...

Tavaly ősszel volt az ELSŐ, tegnap pedig a második.

Tilla -ő volt a szpíker- a végén azt mondta:
- A rendőrség adatai szerint, körülbelül kétezren vagyunk, tehát politikusok nyelvén azt mondom -mint mikor saját táborukról beszélnek- tizenhatezren vagyunk!!!

A 0-nál gyülekeztünk és már ott látszott, hogy sokan, sokkal többen, mint tavaly leszünk. A szervezés jó volt, bár naná, nekem megint kalandosan sikerült csak odajutnom, tekintve, hogy marhára nem jár a 19-es villamos, így Deák tér 49, onnan pedig 16-os minibusz, mely egyik sem akadálymentes, naná, s a második járművön már kerekesszékkel együtt mentünk, hisz Magda a Deákon várt rám, s hozta magával azt addig is, onnan pedig együtt mentünk a célhoz.




Sok-sok lufi, sok-sok ember, remek volt. Épp előttünk állították össze a mobilszínpadot, mely egy teherautó platója volt, s ahol a NEM ADOM FEL együttes adott koncertet. Az talán lekicsinylően hangzik, de muszáj kimondanom, egyszerűen mindent elsöprően lelkesek voltak, s nagyon kerek, összeszedett, nagyon klassz koncertet nyomtak. Jó volt ott lenni!





Erről nem találtam felvételt, de íme egy korábbi:




Ezután a sok embert irányba kellett terelni, a tavalyihoz képest az is nagyon pozitív változás, hogy aki nem képes ennyit gyalogolni -cirka 1 km- annak rendelkezésére állt egy sor riksa, illetve olyan hatszemélyes, pedálos "izébusz"... tehát senkinek sem kellett kényszerűen gyalogolnia. Rengetegen voltunk... és én ettől mindig elolvadok... :)
Elhangzott a Belga átirat is, mely nagyon ütős... hisz AZ A BAJ...
És ott volt megint Szekeres Pál is, tudtam volna vele beszélni most is, de a tavalyihoz képest kifejezetten azt éreztem, hogy "pusztába kiáltott szó" lenne minden kísérlet...
Szóval, ott tartottam, hogy sorba rendeződve elindult a tömeg a Lánchídon át az Erzsébet térre. S a közepén megállva -jó sokat kellett várni az elejének, hogy a menet vége is felérjen a hídra-, mind egyszerre engedtük fel a gyülekezési ponton kapott lufikat. Mikor azt átvettük, kértek minket, hogy mindenki írjon valamit, mondjuk egy kívánságot a lufijára... no, én, Magda filcével, ráírtam, hogy "Fényt az agyakba!" és "Szolidaritás - SzoliFÉT"... höhö..
Ha már...





Jó pár ismerőssel is összeakadtam és ez is a szívet melengető érzés.
Az imént küldte át VAJDA ZOLI -aki gyönyörű gyerekeivel szintén ott volt- ezt a videót, melyen rontva az összképet én is rajta vagyok, de a lényeg is: a híd közepén egyszerre elengedett lufi-rengeteg. 











Majd e lufi-katarzis után irány a tér. Ott igazi majális hangulat, rengeteg ember, jókedv, koncertek, fánk, miegymás...

Sajnos nem tudom a két ütős formáció nevét, akik itt felléptek, illetve egyikük a menetet is kísérte s adva a ritmust doboltak végig, majd utánuk jött Beck Zoli. Öreg vagyok, de ámulattal tudom átadni magam ennek a zseninek, annak, ami megtalálható Kiss Tibiben is, és ők pl nekem a_fenoménok. Nos, valami kis hibám nekem is lehet, nem?? :D
Három számot jött előadni, egyedül, egy szál gitárral, Leonardo Di Caprio-nak álcázva magát, de ahogy közben mondta: így lesz háromból négy.. és lenyomott egy extra track-et is. Én meg, mint maci a málnásban ittam szavait.... ez volt az egyik a négy darab közül:





Ezután -én öregnéniségem jogán elmondhatom: euforikus állapotban- sajna  mennünk kellett, mert jelenésünk volt egy KÉZFOGÓ-n...

http://talema.blog.hu/2011/04/03/a_sor_19

"Az emberi elme olyan, mint az ejtőernyő - csak akkor működik, amikor nyitott."

Marosán György:

Vagy talpatlanul? De tán mindkettő helyes... míg a tény meg de nem.

Bakker.

Szóval, van az, hogy elkészült a nagyon extra, nagyon nem központilag, de amúgy meg nagyon is támogatott téli cipőm.  (OEP-ről íme) Mely most alig két hónap alatt elkészült... volna. Mert ugye az történt, hogy ugyan a felsőrész most elsőre tökéletes -nem kell agyusztálni macerás lábrészleteimnél, pedig van egy pár-, mert a próba alapján ez hibátlanra sikerült -persze majd ha gyakorlatozom benne, kiderül valóban munkaidőben mit szólnak egymáshoz: édes-furi-puha-bélelt téli cipőm és okos-erős-kitartó-nyomorult lábam-, ám az valamiképp elfelejtődött, hogy nekem a jobb oldalon nőtt kacifánt lábam de még rövidebb is, mint a másik. Sőt, az sem szimpla, hiszen saroknál 2cm, lábujjnál pedig 0,5cm magasítás szükségeltetik. Szóval, ez lemaradt. Így csak mintha tudtam felpróbálni, hiszen így nem tudtam terhelve sétafikálni benne, csak pár lépést, tehát ott kellett hagynom, újabb körre, most már garanciális javításra. 
Így egyszerűbb. Nekem már nem kell visszamennem érte, elég lesz csak a számlát vinni a Támogató Szolgálat-nak, mellyel igazolják, hogy kifizettem s elhozhatják nekem. Remélhetőleg azzal már nem lesz gond.
Mondta a hölgy, hogy 'Márta, nyugodjon meg, télre elkészül!', pedig csak röhögtem. 
Azonkívül érdekes, mosolyogtatóan kellemes érzés volt ennyi év -2001.11.18.- után először belebújni bélelt cipőbe. Katarzis. Höhö...

Majd kissé lelombozva átverekedtük magunkat az Őrsig, hiszen ott, az Árkádban volt randim leányommal és vadi új -lassan féléves- ONOKÁMMAL.

Kerestünk fiatalembernek nadrágot, de azt sajnos nem találtunk, helyette lett egy sildes sapi, mely nagyon dzsesszes külsőt kölcsönöz énonokámnak. :)
Jó sokat ücsörögtünk és beszélgettünk, s mi ketten -Erik és én- maradtunk az asztalnál, míg Berta odament a pulthoz, hogy elhozza a rendelésünket. Ám, mikor ez Eriknél tudatosult, mármint, hogy anyája köddé vált, azonnal elkámpicsorodott és krokodilkönnyeket ejtve búsult önnön sorsa felett... én meg, sztenderd nagyihoz méltón, igyekeztem felvidítani, illetve először is biztosítani arról, hogy szíve csücske, édesanyája azonnal jön vissza, nem hagyná el a világért sem, nyugodjon meg... de mivel ez nem használt, így kioldoztam a babakocsiból és kivettem. Ahogy  magamhoz öleltem, drága onokám úgy meglepődött, hogy az épp az arcán folydogáló könnypatak is megállt és óriási, ragyogó kék szemét rám szegezve figyelte a történéseket. Szinte láttam a gondolat-buborékot a feje felett, hogyaszongya: "Oké, Nagyi, jóban vagyunk, de ez tán túlzás, hová tetted Anyut??" S szerencsére, mire a meglepetésből felocsúdhatott volna, már Berta vissza is ért, persze ádáz lyányom nagyon vigyorgott a küzdelmen, melyet láthatóan folytattunk a helyzettel...

Innen már nyugi volt, hisz Erik, rendes őrhelyén tölthette idejét.



Több szempontból is ideillő e klip, hiszen cipőm leszen, jó leszen, a tény miatt, hogy egyáltalán, nagyon is kijár, de sőt, Erik maga pedig mindenekfelett megérdemli...hiszen, ha másért nem is, esetleg, de énonokám, ugye s bírtam úgy hazajönni este, hogy köpni-nyelni nem tudtam a fáradtságtól, pedig nem is táncoltam a bevásárlóközpontban...

Némi what's up közjátékon túljutva... s kicsit lenyugodva.

(...és nem véletlenül citálom e szavakat, hiszen hazafelé -ahogy szoktam- rádiót hallgattam, s éppen a KULTÚRFITNESZ ment és én boldogan adtam át magam Babucs Kriszta jellegzetes hangjának és élveztem az éppen folyó 4 Non Blondes DAL elemzését. ...és ez nagyon ideillik. Hiszen Babiczki Tibor elmondta, hogy a lényeg nem a megoldás keresése, hanem inkább talán a kvázi pótcselekvés, hogy ugyan felismerem a problémát -ott: látom a nők elnyomását...-, de minden marad a régiben, bármit csinálok s az, hogy ezt tudom, még nem jelenti, hogy feladhatom... de visszatérek a fősodorhoz, ez csak egy közjáték volt, amitől akkor tulajdonképpen a kesergésem kicsit lohadt...)

Szóval, történt, hogy találtam egy nekem nagyon tetsző kezdeményezést, mely épp hangulatában nagyon pozitív előjellel nyúl a sérült lét kérdéséhez. Ez egy flashmob, ÁTÉRTÉKELED? Flashmob fogyatékossággal élőkkel az esélyegyenlőség világnapján címmel, székes fővárosunkban, az utolsó utáni pillanatban módosított helyszínen. Amit én már ott tudtam meg, mikor nagyon kerestem a kiírásban szerepló lufis embereket...
Tehát kis tétova keresgélés, némi táncházaskodó pálinkás kitérővel, aztán ráakadtunk egy luficsokorra. Megjegyzem, lelkes lányok voltak, s én szólítottam le őket, amit kicsit nem nagyon értek, hiszen már bocs, de ahogy náluk a lufiból, nálam meg a két mankóból és réveteg tekintetemből sejthető volt a cél keresése... ahogy az előttünk csakúgy tétován járkáló családnál is a fehér botból a vak kisfiúnál... de spongyát rá... odajutottunk.

A kezdeményezés kifejezetten üdítő, ez, a Gönci Som Kinga által életre hívott esemény nagyon jó hangulatú, kedves, vidám néhány perc volt.

Íme a drónfelvétel:




Mindössze néhány perc volt, s ezalatt egy célzatos átiratban, egy Belga -elnézést, nincs olyan betűm- jellegzetes dal szólt, melynek a szövege így hangzik:

"

ÁTÉRTÉKELED?

Ha rosszul látok, az a baj
ha nem látok, vak vagyok, az a baj
ha fehér bottal neked megyek az a baj
ha vakvezető kutyámnak a szőre hullik az a baj.

ha bicegős a járásom, az a baj
ha nem is tudok lábra állni, az a baj
ha kerekesszékben ülök, akkor az a baj
mert sietnél és kerülni kell az a baj.

ha nem hallok a jobb fülemre az a baj
ha nem hallok a bal fülemre az a baj
ha nem hallok egyáltalán az is baj
miért nincs nekem még egy fülem, az a baj.

Szereted a sportod, az nem baj
de a parasport az kit érdekel, az a baj
miért ugrál, ha nincs is lába, az a baj
ne labdázzon, ha nem látja, az a baj

Ha autista vagyok, az a baj
mert nem hasonlítok az Esőemberre, az a baj
pedig te azt láttad, úgyhogy tudod, az a baj
az a baj, hogy én nem láttam, biztos az a baj.

Ha nem vagyok olyan szép, mint te, az a baj
ha nagyon máshogy nézek ki, az még nagyobb baj
azt hiszed, hogy ufó vagyok, az a baj
ufóknak a Marson a helye, az a baj

Ha túl magas az IQ­m, akkor az a baj
ha alacsony és lassú vagyok, az a baj
ha keveset tudok, buta vagyok, az a baj,
de ha iskolába járnék, vegyülnék? az még nagyobb baj.

Ha segélyekre szorulok, az a baj
de ha munkát keresek, kollega lennék, az a baj
ha van rajtam sapka, az a baj
ha nincs rajtam sapka, az a baj

Az a baj, kell valami?
Kell valami? Nem értesz valamit, az a baj?
Nem, nem értesz semmit, az a baj,
az a baj, hogy elnézel, és az a baj, hogy lenézel.

Figyelsz? Hallod? Érted? Elfogadod? Töprengj, fontold, megteszed?
Hallod? Fogod? Megvan? Kened? Tapasztalod? Frankón? Átértékeled?

Az a baj, hogy nem figyelsz rám, az a baj
pedig ha belegondolnál, az nem lenne baj
elmondom, hogy mi az ami nekem baj
képzeld magad a helyembe, ha nem zavar

Ha vak vagyok, akkor nem látok, az a baj,
ha segíteni próbálsz, az sose baj
ha átcipelsz a zebrán, az a legkisebb baj,
csak nem biztos, hogy arra mennék, az a baj.

Rengeteg a lépcső itt, az a baj
ma épp kerekesszékkel jöttem, az a baj
és szeretnék én is felmenni, az a baj
miért nem jó nekem az aluljáróban, az a baj.

Ha nem tudok beszélni, az tényleg baj
és te azt hiszed, hogy nem értelek, az a baj,
úgy kezelsz, mintha növény lennék, az a baj
még jó, hogy le nem permetezel, az a baj

Olyan fura ahogy bámulsz, az a baj
oda se mersz jönni hozzám, az a baj
hirdeted, hogy tolerancia, az nem baj,
de sajnos külföldiül van, nem érted, az a baj.

Nem tudod, hogy hogy működöm, az a baj
mert odaállsz a parkolómba, az a baj
elfoglalod a mosdómat, az nem mindig baj
de a tiédbe én nem férek el, az a baj.

Nem akarsz megismerni, az a baj
nem is akarsz megérteni, az a baj
igen, székben ülök, de ez nem baj
csak ha hideg van, és nem fűthető, az a baj

Ha csak a külsőmből ítélsz meg, az a baj
ha a belsőmet is nézed, tán sebész vagy, az a baj
ha csak sajnálni tudsz az a legnagyobb baj,
de legalább most meghallgattál. Végre. az nem baj.

Figyelsz? Hallod? Érted? Elfogadod? Töprengj, fontold, megteszed?
Hallod? Fogod? Megvan? Kened? Tapasztalod? Frankón? Átértékeled?

Átértékeled?

"
Az eredeti dal ITT látható-hallható. Az átírt, a helyzethez s így a fogyatékkal élőkhöz igazított szöveggel sajnos még nem osztható, de információim szerint pár napon belül elérhető lesz úgy is.

Nekem Magda segített ott lennem, s nagy örömömre szolisokkal is találkoztam, pedig ez most nem szervezett Szolidaritás esemény volt. Ki-ki a maga indíttatásából jelent meg és ebből látom, ezt a kommunikációs vonalat kellene éleszteni de nagyon. Vagyis: mindenkinek, kivétel nélkül minden embernek van az életében olyan szakasz, amikor az akadálymentesítés - a fizikai elsősorban talán, de mindenkor kéretik komplex akadálymentesítésben gondolkodni- elengedhetetlen ahhoz, hogy kvázi önálló életet élhessen. Itt a "kvázi" azért szerepel, mert ez csak az egyik kellő körülmény ehhez, de ez elengedhetetlen. Hiszen ugye: kisgyerekkor, babakocsival való közlekedés, és időskor. Ezek elkerülhetetlenek -és éppen én nem fogom az ebből való kivételeket számba venni... Ezeken kívül szinte mindenkit ér, de egészen biztosan érHET mondjuk egy lábtörés, ami, igaz csak rövid ideig, de behatárolja a lehetőségeit. Így nagyon is téves az a szemlélet, hogy "Minek ezt vagy azt akadálymentesíteni, úgyse járnak ide nyomorékok!!!"
Jah, szívem, tán mert nem tudnak... 
S ahhoz, hogy érthetővé, vagy érthetőbbé váljon ez, kellenek az ilyen események. Remek színfolt az ilyesmi, és erről nagyszerűen beszél ebben a riportban az egyik résztvevő:




Mivel ez nyílt terepen volt, én pedig ugye elég billegális vagyok, először az éppen kéznél lévő kereskedelmi egység oldalát támasztottam, s fotóztam is egyet, ahogy gyülekeztek az emberek:



Mikor is észrevettem a már említett s boldogan konstatált szolisokat. Egyikük, Nyíri András nagyszerű képeket készített:





Nyíri András, köszönöm. A fotókat is,és azt is, Eszternek is és Katinak is, Magdának meg pláne, hogy ott voltatok!

Érzékenyítés. Ez a jelszó.

Átértékeled?

Most már...

Persze tudom, a paranoia egy különösen nehéz batyu...

Szóval, történt, hogy már megint mentem, mint a mérgezett egér Battáról Egomba, meg onnan vissza persze, s ezen út alatt bírtam megint bevonzani mindent, ami csak macerában még épp a viselhetőség határán belül mozog. Sorjában, ugye:

Szombaton, a deles busszal indultam, mert gondoltam arra, hogy naná, megint hétvégén megyek, amikor naná, az M3-at tatarássza -pontosabban menti meg a végső s teljes pusztulástól- kedves BKK -illetve a költségvetés EU-bátyó elengedhetetlen segédletével-, így nem akartam lekésni az utolsó, 19.45-kor Újpestről induló, nekem megfelelő egomi buszt. Minden rendben is ment, egészen a Deák térig.
Ott a villamosról leszálltam, hiszen az addig jár, s ugyan már van M4, de az arról való átszállás nem akadálymentes a többi metróra, így el szoktam villamosozni a Deákig, mert így egyszerűbb, ám most itt kellett metrópótlóra kászálódnom.
Vidéki vagyok. Na.
Naná, a nem jó megállóba mentem, amire ugye 50% esélyem adódott, hiszen villamossziget középen, erre is meg amarra is metrópótló megálló. Hát, már mér' ne a rossz irányba indultam...
Kis korrekció, s átjutván a betegesen rövid zöldön, rátaláltam végre a megfelelő megállóra, felszálltam.



/M3 metrópótó képe emitten lakik e/

Onnan, ugye az Árpád híd megállóig jár, s onnan már a metró közlekedik. Mikor megállt a busz, látván, hogy hol is van az, odamentem a sofőrhöz és nekiszegeztem a kérdést:
- Fennmaradhatnék a buszon amíg az indulási megállóba átmegy? Én a metróval megyek tovább és innen az nagyon messze van, nagyon nehéz nekem annyit gyalogolni.
- Nincs messze, várjon, én is leszállok és megmutatom merre kell menni!

Én hülye, leszálltam.

Ó meg nem.

Egy kollégája -egyenruha volt rajta, s végig beszélgettek az úton, innen tudom- szállt le, s mutatta:
- Elmegy odáig -mutatja az aluljáró lejáratát- ott lemegy, átmegy a túloldalra és ott szállhat be a metróba!
Köpni-nyelni nem tudtam. Álltam ott a két mankómmal, a batyuval -ami nem volt nehéz, csak nagy-, és nem tudtam röhögjek vagy bőgjek, kínomban...
- Ezt most nem mondja komolyan!!!! Miért nem maradhattam fenn a buszon, hisz ugyanoda megy az is, ahová most engem küld??!!!
- Én azt nem tudom, itt lemegy...-és folytatta újra a litániát a lépcsőkről és az aluljáróról...

Azt hittem felrobbanok!
Persze  erre nem volt energiám, örültem, hogy elvisznek drága, okos, erős, nyomorult lábaim a célig, így mentem. Lefelé kétszer egy-egy tucat lépcső, és lenn az aluljáróban jöttem rá, ha én most nem találok egy mosdót, még sokkal nagyobb baj lesz Egomig, mint a metrókaland... tehát megcéloztam a buszvéget -mert tudtam, hogy ott van-, de az aluljáróban szerencsére ott várt, nyitott ajtóval egy 180 HUF/alkalom-ra taksált egység, ahol nem találtam üzembentartó személyzetet. Ám a szükség nagy úr, így nem törődtem ezen apró ténnyel, s mentem a dolgomra. Ééérdekes a hely, a bejárat egyenesen a női részlegbe vezet s innen lehet továbbmenni a férfiaknak fenntartottba. Ismétlem,ééééérdekes.
Nos, nincs akadálymentes, így amíg teszteltem a meglévőt, fogalmaztam magamban a monológom, amit szándékom szerint a szakinak szegeztem volna: "Nincs akadálymentes mosdó, ami van, az meg életveszélyes -tekintve a nem a szaniterrel kompatibilis wc-deszkát -wc-műanyagot-, így nem fizetem ki a 180-at!" Persze tudván tudtam, hogy marhára kifizettem volna... csakhogy ahogy bementem, úgy is jöttem kifele... egy lélek sem volt ott. Nos, lehet, nem is nyilvános wc volt??? Öööö.... 
Immáron sokkal nyugodtabban, de rettenetesen fáradtan, mentem a metróhoz. Azon az oldalon le volt zárva minden bejárat s egy sárga mellényes bkk-szaki őrizte azt, hogy illetéktelenek ne is próbálkozzanak a bejutással. Én odamentem hozzá:
- Újpestre szeretnék eljutni, a metrópótlóval jöttem idáig, most merre menjek?
- Át kell mennie a túloldalra, itt a lépcsőn le, majd a másik oldalon fel!
- Remek, és hol tehetek panaszt? -nem részleteztem, gondoltam, majd elmondom ott, ahol kell.
Szaki kaján vigyort szerelt holdvilág képére, s mondta a precíz információt:
- Bkk.hu!
Ismét köpni-nyelni nem tudtam.
- Most ez komoly???
És nem tévedtem, jól láttam. Még szélesebbre nyúlt a kaján mosoly s elismételte:
- Bkk.hu!!

Letaglózott ismét ez a ... nem is tudom, mi ez... hogy semmibe vesz egy tapló? ... mindegy... mentem és elibém "ugrott" a Forgalmi iroda. Háháá!!! Mondom.
Odaálltam az üvegajtóhoz, s a bent lévő két hölgy közül az egyik kijött. Megkérdeztem mi a módja a panasztételnek, s behívott. Kicsiny helyiség, van egy szék a delikvenseknek, de ha leül az emberke, nem lát át a pulton -mely nemcsak irreálisan magas, de nem is térdszabad...-, mellesleg én nem tudok arra a székre leülni.
Adtak egy cetlit, rajta a BKK elérhetőségei, és kitöltöttem egy izét... panaszkönyv??? talán... formanyomtatványt, melyben leírtam a helyzetet s kértem egy irányelv kiadását, hogy ne zavarjanak le mindenkit a körjárat "végállomásán", ha már az akadálymentesítés nem is létezik e környéken. Ráírtam a telefonszámom is, és mindjárt küldök egy emilt is -a kapott címre-biztos ami ziher alapon.
Ezután már csak három megállót kellett elácsorognom -nem tudok leülni a metrón- a buszvégig.
Nem is sokkal később indult is a járat, én felkecmeregtem, szóltam a sofőrnek, hogy jelezni ezen a buszon tudok, de felállni csak akkor, ha már megállt, tehát türelmet kérek majd Egom Régi vámnál. Kedves, toleráns sofőr volt.
Elhelyezkedtem, mr2 a fülembe üvöltött onnantól, így nyugisan utaztam végre.
Egyszer csak azt veszem észre, hogy bakker, ezer éve -cirka akkor volt 20'-e- állunk Szentendrén a buszvégen és az utasok fele kb lenn van, a sofőrrel egyetemben a járdán... kétségbeesésemben kivettem a fülemből a zenét és kérdőn néztem a megfogyatkozott utastársaimra. Kiderült Pap-sziget-nél baleset miatt lezárták a teljes útpályát, így nem mehetünk sehova, kb 45 perc a várakozási idő, amire taksálják a kényszerpihenőt. Hívtam Aput, közöltem a helyzetet meg azt, hogy nagyon éhes leszek, ha egyszer végre odaérek, és visszamentem a rádióba...

Aztán egyszer végre oda is értem -sofőr tényleg rendes volt, baromi késésben ugyan, utasokkal, velünk, s velem, hüjenyomorékkal különösen, nagyon türelmes- ettem, aztán még nyomozást sem tudtam nézni, mert úgy elaludtam, hogy csak na. 
Megjegyzem, így hat -jelzem: 6- teljes órába telt, mire odaértem Százhalombattáról Esztergomba. Ennyi idő alatt eljutnék Dublinba repülővel s onnan Killeagh-ba autóval, de valszeg ez az út sem lenne több, cirka 5 óránál. De ez demagógia, hiszen egyáltalán minek tudok én ilyen példákat, ugye...
Reggel ennek örömére jó későn keltem s a 11 előtt induló busszal jöttem is hazafelé. Már furcsálltam is jóformán, hogy semmi gixer nem történt, hisz teljes nyugalomban értem a Deák térig -odafelé ugye, nem kilométeres távolságban van és nem tucatlépcsősor választ el a metrópótló megállótól...
Már nem is volt nálam nagy szatyor -csak a decens EBH-LOGÓS kikiricssárga hátizsákom-, így könnyen mászhattam fel a nem akadálymentes villamosra, s fülemben továbbra is a rádió üvöltésével táboroztam le egy egymással szembefordult üléspár egyikére. Időnként cserélődtek az utasok a másik széken, mikor láttam, hogy be akar fordulni a delikvens, kivettem a zenét a fülemből és elmondtam, bocsi, nem tudom magam alá húzni okosügyes lábam, de a többség eleve kifelé fordulva ül le ide.
A nemtomhol jártunk éppen, mikor az aktuálisan velem szemben ülő hölgy felpattan és láthatóan nekem mond valamit. Én persze nem értettem, mert nem tudok szájról olvasni és egy kukkot sem hallottam. Hát kivettem a bigyót a fülemből s közben mondtam is:
- Nem hallottam, megismételné? -s mutattam a kis bigyuszokat, gondoltam, ha eddig nem látta volna, ezek miatt nem hallottam- Most már figyelek...
- RAJTAM RÖHÖG???

asztaleborult.... 
hábazmegholvagyok???
miaretekvan???

- Tesséééék? -lefagytam, kezeimben a két fülhallgató, s megmerevedtem úgy, hogy épp a mellkasom előtt tartottam azokat, s -ismét- köpni-nyelni nem tudtam. Komolyan, hirtelen azt se tudtam, hol vagyok. Nemhogy villamoson, de melyik dimenzióban????
Hölgy elkezdett magyarázni valamit, valami csoportról, akik nem hozzá tartoznak és akikkel neki semmi dolga, és szintén semmi köze ahhoz amin röhögtem....

Ööööö... én??? Én röhögtem????
Amúgy ja. Biztos. Szoktam. Sokszor. Magamban.
Ja, und????
De rajta???? Addig a pillanatig azt se tudtam, hogy a világon van, sem azt, hogy épp előttem ül... örültem, hogy a rádióval kizárom a körülöttem lévő világot, s elmenekülhetek... elmenekülhetek magamba... és akkor ...ehhh.... 

De onnantól -akkor is, ha tudom, a batyuk közül, melyeket cipelhetünk, ki-ki a magáét, s ebben itt, nincs már választásunk, a paranoia egy igencsak cirkalmasan macerás jószág-, tehát onnantól tényleg rajta, s a nyomorult helyzeten röhögtem, de nagyon, amit már megint magamhoz vonzottam.  

Én olyan jól elvagyok a virágos rétemen, a saját életemben, mely annyira unalmas lenne enélkül a sok kurfli nélkül, amit bevonzok lépten-nyomon.

Ha láttad, tudod mit magyarázok. Ha nem láttad, nézd meg!

NEM RÉGI FILM, bár a mai életsebességnél három év már egy korszakot is jelenthet, én a minap akadtam csak rá. Eddig nem is hallottam róla, pedig pontosan azokkal az eszközökkel játszik, amik engem odakötnek a képernyő elé.

Nyomasztó, sötét, lassan, de megállíthatatlanul hömpölygő, veszélyes, mindent ellepő tömeg.
Olyan jelenetekkel, amik maguk a vészjósló rettegést és a kilátástalanság stabil tonnás súlyát hordozzák magukon.

A legjellegzetesebb ez a kép:


/Kép ehunnan, ni, s a cikk se kuty/

Mert ebben a snittben, illetve az ehhez vezető egy uszkve másfél percben mutatkozik meg a tökéletes láncra vertség... pedig ekkor éppen nincs is kézzelfogható béklyó...

Régen láttam ilyen filmet, ilyet, ami beleeszi magát a zsigereimbe, ami egyszerűen nem hagy szabadulni. Ilyet, ami az utolsó percre tartogatott, akkor éppen hatásvadász gegnek tűnő pálfordulást tartogat s melyről az idővel, míg kénytelen vagyok rágni ezt, hisz nem hagy békén, kiderül, alapjaiban változtathatja meg a világról alkotott képet. 
Persze ez túlzás, hiszen -ahogy Malacka mondja: "Ez csak egy film! Ez csak egy film!!"- ez pusztán egy drámai elem, ám mégis úgy érzem azóta is, akiben bízom, az maga a rettenet is akár...

A végét pedig -lehet, csak számomra- nyitva hagyja. Fájdalmasan. Hiszen ember maradt Rabbit, minden ellenére, ám nem tud szabadulni -ő sem-, az évtized alatt beleivódott élettől... és a kurfli miatt, ami a nézőt is fejbe vágja, nem létezik számára a_világ, hiszen minden molekulája hazugság volt.
Ez a film, tehát nálam nagyon is benn van a TOPnemtommennyiben... 


/Emez meg innen, ni, és emitt is egy cikk/

Tim annyira jellegzetes, hogy rákerestem, mert én nem ismertem ezt a színészt. Vámpírnak nagyon is beillene, csak akkor én nem valószínű, hogy felfigyelnék rá, de itt maga a tökély.


/Eamon Farren - Rabbit innen gyön mostan/

Mindenképpen azt akartam, hogy itt legyen a padomon.

Hátránykompenzációban sem.

Marek Bertrammal egyeztettem telefonon  16-án, csütörtökön este, miután a Szolidaritás Mozgalom engem javasolt -s ezt meg is beszélték velem természetesen- egyik szónoknak az országos tüntetés budapesti felvonására. Az egyeztetés a -gondolom- szokásos hol lesz, hány perc, miről szól strófákon kívül esetemben azt is igen hangsúlyosan tartalmazta, hogy amennyiben a színpad egy teherautó platója lesz, kéretik megoldani az arra való feljutásom. Meg le, persze. Ezen kívül szükségem van egy erősokos férfiemberre, aki nem tesz mást, mint áll mellettem, mint egy stabil kőszikla és hagyja, hogy belekarolok amíg beszélek.
Aztán másnap még elmentem utolsó napom tölteni a Nappali Kórházban, ahonnan nagyon későn jutottam haza, mert állatorvosi ló voltam ismét -félreértés ne essék, nagyon büszkén vagyok ilyen paci, hiszen az első tudatosan töltött pillanattól vallom, ha van bármi amit tanulhat az esetemből egy leendő, vagy akár praktizáló orvos, ahhoz én "boldogan" adok minden segítséget-, így csak este tudtam ezzel foglalkozni. Írtam amolyan vezérfonalat.
Majd szombaton mentem decens buliba, ahol ismét én voltam a nagyöreg, így ugyan remekül szórakoztam, de korán haza is jöttem, hiszen végleges formába kellett öntenem a szavaimat.
Éjjel telefonos segítséget kaptam a Szolidaritás kommunikációs agyától -amit ezúton is nagyon köszönök és remélem, nem rontottam el semmit-, majd aludtam egy keveset és kitaláltam a hogyant.
Marianna jött Gárdonyból, Magda nemtommilyenPestről -ő hozta a kerekesszékem is-, és a Deákon találkoztunk. 
Onnan mentünk, én már a székben ülve, az Eiffel Palace-hoz. Korán érkeztünk, még épphogy a szerv volt jelen és néhány ember szállingózott erre-arra tétován.
Egyszer csak elém perdült egy fess ifjú, egy mappával a kezében és félreérthetetlen gesztussal kezet nyújtott nekem. Nos, a szervező volt az, akivel telefonon beszéltem csak addig, rákérdeztem a leegyeztetett részletekre. Nem sok jóval kecsegtetett, de azt mondja, megoldjuk valahogy.
Közben szépen gyűlt a tömeg, megtaláltuk a Szoli csapatot is,beállt a teherautó, mely színpadul szolgált és kezdődtek az erre a helyszínre kiírt beszédek.

Nos, a hangosítás minimum kívánnivalót hagy maga után és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Kicsit pontosabban, a székemben ülve a tömegben, cirka 10 méterre a teherautótól, egy megveszekedett szót sem értettem.... de a körülöttem állók sem.... hogy az elsők értették-e azt nem tudjuk...



Aztán átmentünk az MNB elé, ahol már a színpad -asszemifa, vagyolyasmi ifakistesó vagymi- mellé parkoltam, és kétségbeesve nézegettem a platót, azon töprengve, hogy miképp jutok fel oda csípőTEP kiakadás nélkül. Ez önerőből lehetetlen küldetés, a megbeszélt lépcső pedig hibádzott... tettek ugyan kettő darab raklapot egymásra, mely ugyan a teljes magasságot olyan cirka 15 centivel lecsökkentette, de ez rajtam nem segített, ráadásul, mint kiderült nem volt egyetlen férfi sem a biztonságiak között, aki vállalta volna, hogy fenn belém karol. 
Szóval, feladat adott, meg kék oldani.
Egy szolis -Szolidaritás tag-, egy agilis úr -elfelejtettem a nevét mea culpa, pótolom amint tudom...- vállalta ezt, sőt, harmadmagával azt is, hogy felcincálnak a platóra.

Én másodikként szólhattam, s a mód, ahogy feljutottam, nos, minimum említésre méltó. 
Felléptem két mankómmal a raklapokra, két férfiember mögém állt, egy-egy combom átkarolva megemelt, miközben fentről újabb két férfiember a hónom alá nyúlt és így emeltek fel. 
Sokkot kaptam. Nem kevésbé azok, akik szemtanúi voltak ennek.
Köszönöm férfiemberek! Nélkületek ez nem lett volna lehetséges!

AKADÁLYMENTESÍTÉS.
Csak mondom.

De feljutottam, ennyit megért. Elmondhattam amit akartam.



Íme:

"

Sziasztok!
Takácsné Lencsés Márta vagyok. A Magyar Szolidaritás Mozgalom tagja. Pár szót szeretnék beszélni a Questor-ügy kapcsán, kicsit más megvilágításból szemlélve.

………………………………………..
Nincs kivétel!l

Ez a kormány, ez, amely immáron öt éve parazitaként élősködik a hazánkon, ez, amely egyetlen sejt irányításával létrehozott és működtetett maffia-hálózatot fenntartva szipolyoz ki mindent az életterünkből, ez a kormány senkit sem kímél. Senkinek sem kegyelmez.

„Hiszen mindenki annyit ér, amennyije van.”
Idézni csak arra érdemes elméktől szabad, ugye. Még ha az unortodox is.
Ugye.
Nincs kivétel!

Mi, akik a legkiszolgáltatottabbak vagyunk a mindenkori rendszerben, mi akiknek a legkisebb az érdekérvényesítő képessége, mi, rokkantak, mi voltunk az egyik első a megtámadott és fideszkárosulttá lett csoportok közül.
Aztán jöttek a többiek.
A teljesség igénye nélkül sorolom:
- rendvédelmisek;
- romák;
- tanárok;
- hajléktalanok;
- munkanélküliek;
- orvosok;
- közszolgák…
és talán sorolhatnám még.
Ám a parazita egyre csak nőtt. Nőtt és nőtt és ezzel az étvágya is. A sejt az élen pedig egyre újabb ellenségcsoportokat jelölt ki és vetett oda gyakorta decens dámákból és savazó urakból álló rohamcsapatainak. A pontosan kidolgozott, még éppen a demokratikus rend álcáját magán viselő rezsimben sorozatosan, amolyan sufnituningban, személyre szabottan gyártott törvényeket hoznak, este kitalálják, éjjel megfogalmazzák, reggel megszavaztatják a gépezetükkel.

Ezt is tudjuk: „Majd hozunk egy törvényt!”, mondá az imént már citált kiválóság.

És gyártanak is. Ha kell, most is, ha kell, igen rövid idő alatt megszavazzák ami nekik kell ahhoz, hogy működhessen tovább, zavartalanul a rezsim.

Most például egy olyat, amivel kiragadnak egy csoportot a mostanában sajnos nem is ritka hasonló esetek közül, s az abban érintetteket kártalanítja a kormány, és teszi ezt mások kárára, a saját politikai haszna érdekében.
És vajon hol van az a pénz, konkrétan kiknek a zsebében –offshore számlán ecetera-, akik időben értesültek a piramis-játék közelgő végéről, és mondjuk hitelt vettek fel? Hiszen ők is abból a halomból kaptak, jól kiszámított kamatra hitelt, ami most eltűnt… s aminek a tulajdonosok -már károsultaknak becézzük őket- bottal üthetik a nyomát.
Úgy hallottam, az én városom pénze is a Questor-nál volt, s most az enyészeté az is.
És még legalább egy kérdést felvet ez, jelesül azt, hogy mégis hogyan lehet, hogy minisztériumok, önkormányzatok tartják tartalékaikat egy brókercégnél –és nem az MNB-nél-, hiszen ez –a magánnyugdíjpénztárak államosítása óta tudjuk Orbán Viktortól-, ez indokolatlan kockázatokat rejt. „Eltőzsdézik az állami pénzt!”, mondta. Tehát ismét kérdem, mit keres állami pénz brókercégeknél, és továbbmegyek, hogy is van az, hogy van minisztérium, ami a bedőlés előtt három nappal –nyilván isteni sugallatra- kiveszi a pénzét az akkor még stabilnak tűnő pénzintézettől?

……………………

Nincs kivétel!

Hiszen a narancsparazita felél mindent, és még csak nem is gondol a jövőre… a miénkre pláne nem… de a gazdatest… a hazánk jövőjére sem.
Hiszen azt a szűk, nagyon szűk érdekcsoportot hozza helyzetbe rendre, évek óta és töretlenül, amely támogatásával fenntarthatja a rezsimet, és megelégszik a pillanattal.

Ez a rezsim ellopta a jövőt. Most már nem is a gyerekeink jövőjéről beszélhetünk kizárólag, hanem a felnőtt, önálló döntésképes emberek közvetlen közeli jövőjéről is, magáról a holnapról.

A jelen botrány, a Questor-ügy, Brókerbotrány néven híresült el. Ehhez is van egy megjegyzésem, mellyel visszakanyarodom az elején említettekhez.
NEM csak a bróker az aki bűnt követett el ebben a helyzetben, NEM csak a bróker –általában véve- akinek a lelkén szárad sok-sok-sok milliárdnyi forint eltűnése, pontosabban követhetetlen gazdaváltása… hiszen most ezzel, ezzel a nevesítéssel –brókerbotrány- azt mondja a rezsim, minden bróker bűnös. Nem, nem minden alkusz bűnös… nem a_bróker a botrányos… de könnyebben kommunikálható ez így számukra. És a kommunikációhoz, s ezzel a tömegmanipulációhoz remekül értenek a narancsosok.

Mert könnyebb ujjal mutogatni s kijelölni egy képzelt ellenséget, s harcolni az ellen. Hiszen az apparátusuk –decens nénik és savazó bácsik- megvan hozzá, ha pedig éppen lanyhulni látszik a harci kedv, akkor az EU-t lehet szidni, tőlük tiszteletet reklamálni… s közben a pénzt onnan, ellapátolni.
De megnyugodhatunk, ellenség mindig lesz, ahogy mondtam, most a bróker az, s támadják is őket.
Ahogy teszik ezt velünk, rokkantakkal is.
És teszik a romákkal.
És a rendvédelmisekkel.
És a tanárokkal.
És a hajléktalanokkal.
És az orvosokkal.
És a közszolgákkal.


Nincs kivétel!
Takarítsuk el ezt a narancsparazitát! De ehhez az kell, hogy mindannyian megtegyük, amit megtehetünk, figyeljünk rá, hogy ne történhessen ilyen újra! Ez a mi felelősségünk is!

………………………………….
Köszönöm, hogy meghallgattatok!

"

Csillag Ádámnak köszönhetően megvan a felvétel, s engedélyével ide is teszem:





(Nem jól emlékeztem, mert nem voltak négyen... csak hárman akik a magasba emeltek... )

Ezután Bertram beszélt majd lezárta a demonstrációt.



Mikor aztán szabadultunk, kénytelenek voltunk nekem -naná- keresni egy mosdót. A Bazilika mellett találtunk is egy nyilvános, akadálymentes wc-t. Bedobtuk a pénzt és nem nyílt az ajtó. Hívtuk a feltüntetett számot és nemkapcsolhatott... ehhh... Tovább... a Deák téren lévő McDonald's jutott csak eszembe, ahol ugyan nincs akadálymentes, és ami van az is nevetségesen kicsi, szúk, de legalább van... ám ahogy mentünk arra, a sarkon lévő CityCenter, ahol már Együtt közgyűlésen jártunk egyszer -vagy kétszer?- útba esett s Magda ötlete nyomán berontottunk... nem térdszabad a pult, így a kerekesszékből be sem láttam mögé, csak "beszóltam", hogy vészhelyzet lévén, használhatom-e a mosdót... s lám, ez hatott. Köszönöm. 
Itt van akadálymentes.
Immáron sokkal könnyebben mehettem tovább.

Ez utóbbi és talán a feljutásom is, csak közjáték a tüntetés törzsanyagához képest, ám az esetemben elég jó lenyomata ez is a világ vs fogyatékossággal élő helyzet aktuális állapotának.

.........................................

Egy CIKK a tüntetésről, ahol írnak arról is, ami elhangzott. ((Mellesleg a átneveztek -"...a másikat Tálasné Lencsés Mária, a Magyar Szolidaritás Mozgalom tagja tartotta."-, de legalább a Szolidaritást megjegyezték. Ez is valami.)

Pávatáncos:





A képeket Gotyár Marianna készítette, ők ketten, Cserép Kata Magda társaságában segítettek nekem, hogy élni tudjak ezzel a lehetőséggel. Ismét köszönöm!
És persze BódiBeának is, aki felkészített a beszédre, s a hangosítás olyan volt amilyen, de ahogy mentünk elfelé, három ember jött oda és gratuláltak a teljesítményemhez.

Lehet, csak ahhoz a mutatványhoz, ahogy fel- s le- -HEHEHE.... ezt nem bírom kihagyni...-  -kecmeregtem a platóról... :)

(11.)
Kezdek energiáim végére érni, és ebben nem segít a lábam állapota sem.

Ma kartorna, majd fekvőtorna volt, aztán -ha jól számoltam- öt gyógytornász-hallgató előtt volt egyéni tornám, esetbemutatással.
Majd elektromos kezelés volt, ismét a derekamra, mert Zsuzsi a minap a vállam annyira kilazította, hogy legnagyobb meglepetésemre majdhogynem teljesen fájdalommentes.

A lábam viszont annál elkeserítőbb. Bal oldalamra nem tudok feküdni, mert a bal csípőm túl nyűgös ehhez, mainapság, jobbra pedig -bármilyen viccesen is hangzik-, szintén nem tudok, mert a lábszáram szatyor méretűre püffedt, sokszor átültetett és érzéketlen bőrfelületű majd' teljes területe most, az eddigiekkel szöges ellentétben a legkisebb nyomásra is iszonyat fájdalmat generál. Még szerencse, hogy a lábszáram hátoldalán egy cirka 5-7 centis sáv érintetlen, így hanyatt tudok feküdni.
Nosztalgia. Az első másfél évben egyáltalán  nem tudtam egyik oldalamra sem feküdni -egyik oldalon három helyen, másikon meg ezer miszlikbe törött s combcsontot rögzített csípőim miatt-, így tudom, nem lehetetlen vigyázzban fekve aludni.

Nekem a nosztalgiából sem a naplemente jut. Hanem ILYESMI. Kaland az élet.

Holnap lesz az utolsó napom idén a NK-ban, s ha szólnak, megyek a VEMO-ra s talán helyrerázódik a renitens lábszáram. /Melyet mellesleg nagyon szeretek, elmondhatatlanul büszke vagyok rá, hisz minden lábszárak legkitartóbbika és legteherbíróbbika és legjobban teljesítőbbike, ez nemkérdés, ugye./

De a hangulatom remek, hiszen jelszó: Erik!!

(9-10.)
Ma hajnali 4:13-kor felébredtem és képtelen voltam visszaaludni. Ebben persze oroszlánrésze volt a belobbant lymphoedemámnak is, amelytől a jobb -oldalon nőtt- lábszáram égő vörös,sebes, lüktetően tépő fájdalmas felkiáltójelként funkcionált egész nap.
A "legjobbkor" mentem így ma délelőtt a 3. emeleti VEMO-n a Lymphoedema ambulanciára.
De előbb még kartorna volt, majd fekvőtorna s ezek után "szaladtam" is fel a főépületbe az imént említett jelenésemre.
10-re szólt a meghívóm, s pár perc múltán be is hívott egy szimpatikus doktornő. Kikereste a gépben a zárójelentéseimet -hiszen az én papírjaim lenn vannak most az osztályon, de a nyilvántartásban elérhetőek-, átnézte azokat, kikérdezett majd megvizsgált.
Le is fotózta a lábam -természetesen engedélyt kérve erre előbb-, mondván, ez jó illusztrációs anyag... mondom, állatorvosi ló, az vagyok... :)... s ha tanulhatnak belőlem, hát rajta...
A konklúzió az. hogy be kellene feküdnöm, de sajna hely nincs, ám ha a Támogató Szolgálat -ahogy most is a Nappali Kórházba- be tudna vinni az ideig, míg a kezelés nap mint nap tart, az nagyon jó lenne. Én ígéretet tettem rá, hogy megkérdezem ezt, doktornő pedig előjegyzésbe vett, s értesít amint mehetek bejárós lymphós-nak.
Nem kaphatok rá gépi kezelést, de kézi nyirokmasszázs elengedhetetlen, tehát ezt kell majd rá kapnom, valamint a betomfáslit, amihez már volt szerencsém anno...

Utána már csak ebéd volt, és ültem az aulában nyugisan. Egyszer csak megkocogtatja a vállam valaki, és boldogan konstatáltam, hogy jól láttam, mikor imént a bejáratnál egy kerekesszékben felismerni véltem egy betegtársam, akit a 2.TEP rehabidején ismertem meg. Ám elhessegettem a felsejlő gondolatot, hiszen tudtam, Péter nem ülne kerekesszékben, hiszen annyira erős, agilis fickó, aki ki van csukva, hogy betegeskedne... mellesleg az elsuhanó árny szakállas volt. Ő meg nem.
Pedig de!!! Feleségével voltak ott ketten, mert a lábát kellett a műszerészhez hozni s míg az javult, a büfében múlatták az időt... én meg boldog voltam a találkozástól!!!
Olyat kerekedett a lelkem ettől megint, hogy ihaj! 

Már csak két nap van itt, aztán kezdődik valamikor a harmadikon a lympho kezelés, nappali kórházas rendben. 
A térdem meg gyakorta rákontráz még a szatyornyi méretűre és sikoltozva fájdalmas lábszáramra is. Így újra azt mondom, kaland az élet!!!

(8.)
Ma már ma van, tegnap nem írtam, mert annyira elfáradtam, hogy egyszerűen nem bírtam, nagyon korán elaludtam.
Annyi pedig lejegyzendő, hogy péntekre a jobb oldalon nőtt, okos-erős-nyomorult -40% lágyrészhiány és 25cm csonthiány nehezített, valamint merevített boka és max 90`-ot hajlani hajlandó és teljesen szalagszakadt térdű- lábam prezentált három, egyenként olyan 1-1,5 cm hosszú repedésszerű sebecskét. Élén vörös színben pompázó környezettel, feszülő -nem hiába kirepedt- bőrrel.
Tekintve az előzményeket, nem sok jóval kecsegtet ez, így Főorvosasszony letiltott a vízitornáról, mert nyilvánvalóan a medence vize hívta életre ÚJRA a meglévő lymphoedema ilyetén tüneteit a nagyon finom bőrfelületen ott. Kenegettem -segítséggel persze, hiszen két csípőprotézissel elérni nem oly egyszerű-, és tegnap, mivel a hétvégén a kezelés ellenére is csak rosszabb lett, a VEMO-n (Vegyes profilú Mozgásszervi Osztály) kértek nekem időpontot egy vizsgálathoz, mely holnap zajlik majd. Kíváncsi vagyok rá, hogy mi lesz. 
Mára egyébként vörös, a sebek kicsit bezáródtak -legalább nem fekélyesek- és forró a lábszáram. Ráadásul fáj is. No, holnap kiderül.
Tehát a mánál vagyok már. :)
Volt vizit, s most először a három hét alatt elmondhattam a VADIÚJUNOKÁMAT végre.
Aztán kartorna, fekvőtorna, majd egyéni Zsuzsival, aztán elektromos kezelés a vállamra -alig bírtam felkelni utána az ágyról- és vége is volt a napnak. 
Itthon meg szenvedek a lábammal. Fáj és megijeszt. 
Holnap.

Vagyok vonat:
Személy vagyok
Gyors vagyok
TEHER VAGYOK

/Ezt nagy nehezen megjegyeztem az előadáson, és próbáltam rákeresni még aznap éjjel. Sikerült is. ÍME./

Azért nem ide, hanem a normi padomra került EZ, mert a lényeg, nem a rokiság, sőt. 


Érintés - Előadás
/Fotó Ricsli János/

VAGYOK VONAT



Szívem melengetően érintett, hogy elkísért két ember is, akiket nagyon szeretek. Ildike és Magda is az előadásra, amit én is most láttam először. Pedig nem ez az első költészet napi est, amit a Sérültekért Alapítvány rendez, de nekem most először volt rá érkezésem, hogy megnézzem, s ők ketten elkísértek engem.
Ildike hozzánk jött, majd mocira szálltam s úgy indultunk, gondolván jó időben vagyunk, mire Magda leszáll a pesti buszról -mivel nem ismeri a megállót- mi ott fogunk csápolni jelzőfényként a megállóban... ja, ehhez képest épp a horizonton volt, amikor már leszállt s tétován forgolódva keresett minket. Némi telefonos segítség után ö és mi összeakadtunk, s már trióként mentünk a célhoz.
Mióta átalakították, akadálymentes is a BKK -komplexen akadálymentes és ezt nem győzöm kihangsúlyozni!!!!-, így a mocival is gond nélkül felmehettem a nagyteremhez, akár a nézőtéren is elfértem volna, de inkább "lovat váltottam" és csak a párnámat felhasználva egy sorszéken foglaltam helyet. (Kellett a párna, hiszen alacsony nekem a szabvány, és még így is ki kellett nyújtanom az egyik lábam...)


Az egymást követő spotokat a FELHŐJÁRÓK Mozdulatszínház jelenetei kötötték össze. Szégyen vagy sem, én eddig egyszer sem láttam ezt a társulatot, s bár sokszor hallottam róla, még nem sikerült megnéznem sosem. S amíg folyamatosan mentek a versek, felolvasott részletek, táncdarabok, a társulat tagjai a színpadon ültek, így részesei voltak ők mindennek, s mi, nézők is azok lehettünk.

Volt néhány jelenet, amit görcsbe rándulva akartam megjegyezni, de agyam helye erre nem volt hajlandó -egy kivételével, ami viszont beégett, ld. itt-, így egy nevet jegyzek csak meg, mely a Tudás6alom slam poetry csapata, s ezzel véletlenül sem akarom a többieket lekicsinyelni, egyszerűen agyi kapacitásomba ennyi fér..., én nem készítettem képeket, mert reméltem, s be is jött, találok majd néhányat a hálón. Ma így is lett s a készítőtől -Ricsli János- engedélyt is kértem a közlésre, s azt meg is kaptam. Tehát az itt következő fotók az Ő munkái, s az általa adott címeket is melléjük teszem.

SZEMÉLY VAGYOK



Szellemtánc - Előadás


Érzések, pillanatok - Előadás


Másképp - Előadás


Árnyak, emberek - Előadás


Árnyak - Előkészületek


Emberek, árnyak - Előadás


Érintés - Előadás

/Tehát köszönöm, hogy kitehettem RICSLI JÁNOS képeit az előadásról./

Nagyon jó volt, hogy ott lehettem és külön nagyon-nagyon jó, hogy értékelték a barátaim is ezt,elkísértek.
Indultunk volna haza, de akkora tömeg volt -ja, ezt el sem mondtam, hogy mikor odaértünk, voltunk a teremben vagy féltucatnyian, s erről eszünkbe jutott a  megboldogult moziba-járós ifjúkorunk Ildikével, mikor még volt mozi a városban, ugye, s nem egyszer, nagy jóindulattal épp annyian néztük az aktuális filmet, mint amennyien akkor voltunk, s még "mérgelődtem" is, hogy miért nem jönnek... de mea culpa... egy hüje vagyok... Tele lett a nézőtér. Nem tudom hány férőhelyes, de nem kevés -egy sztenderd színházterem talán-, és tele volt, mire elkezdődött az előadás- szóval, visszatérve, nem tudtunk eljutni a liftig a tömegtől, így még ott tanakodtunk, mikor Zsuzsi is és Gábor is szóltak, hogy a másik teremben állófogadás van, ahol szeretettel várnak minket is. Így bementünk.
Képek kiállítva a falakon, s asztalokon mindenféle. Mivel én ide is moci nélkül mentem be, s egy mankót vittem csak, így megkapaszkodtam egy asztalnál és úgy hallgattam a köszöntőt is, tehát nem tudtunk sokáig maradni, mert egyszerűen nem tudtam tovább állni. Gábor hozott nekünk pezsgőt, s nem éreztük árván magunk, melybe én csak belenyaltam, s muszáj volt indulnunk.

GYORS VAGYOK

Magdát buszhoz kísértem, s mivel nem minden megálló akadálymentes -még fizikailag sem-, így tettünk egy aztán fölöslegesnek tűnő, de akkor még értelmesnek tetsző kurflit, de mindannyian hazaértünk végül.
Én pedig azóta is azon gondolkodom, hogy ennél pontosabb, jobb metaforát még nem hallottam magamról... mert sokaknak

TEHER VAGYOK


Azért ide, s nem a roki padomra került ez, mert a lényeg, nem a rokiság, sőt. De a vonat, OTT van igazán helyén.

(7.)
Ez a hét nagyon rövid volt, hiszen hétfő kiesett locsolkodásilag, a péntek pedig azért, mert nem fért bele a szállításom az Alapítvány munkarendjébe, hiszen egész nap az esti előadásra készülnek, így e hosszú, dupla túra nem szorítható bele a napba.
Tehát ma már ma van, nem véletlenül nem írtam tegnap, ahogy hazaértem, fél 4 körül, lefeküdtem, gondoltam, szusszanok egy kicsit, aztán hétkor a telefonra ébredtem... majd megnéztem egy Sorozatgyilkos epizódot és reggel nyolcig megint csak aludtam. Nem vagyok a topon most sem, de legalább már nem kóválygok a fáradtságtól. Szóval a tegnap a kórházban:
Reggel leadtam egy szakdolgozathoz kért kérdőívet, melyet néhányan megkaptunk kitöltésre Főorvosasszonytól, aztán kartorna következett és fekvőtorna. 
Maradtam is az egyetlen ágyon -hiszen csak én nem tudok lemenni a szőnyegre a csoportból-, majd egyéni torna jött. Zsuzsi azt mondta, hogy most nagyon kisimult vagyok, mármint jót tesz nekem a nagyiság. Ez igaz. :)
Utána kaptam a derekamra elektromos kezelést, és szégyenszemre elaludtam közben.
Ezzel a napom be is fejeződött, mert masszázs lett volna még, de beteg a masszőr, így ez most kiesett.
Aztán hazaértem, és ahogy írtam, ki voltam ütve teljesen.
Hétfőn újra megyek, az utolsó hetem kezdem.

(6.)
Kartornával kezdtünk, melyet nekem kellett kezdenem, mert megbeszélés volt Zsuzsiéknak, aztán fekvő torna, és egy kezelés a vállamra.
Aztán felvittek autóval a főépülethez, mert víz következett.
Bakker. Szétesz az izomláz, fáj a csípőm és egyáltalán. Jaj, de egy kényes öreg tik vagyok.




Gyanítom, ma nem fogok aludni. Ehhh....

(8.)

(5.)
Tél van, de ezt mondtam már.
Reggel kartorna volt -szokás szerint- majd kaptam a derekamra kezelést -mert most hasra tudtam feküdni-, és fekvőtorna aztán egyéni Zsuzsival.

Mint kiderült, Zsuzsi nem tudta, milyen sérüléseim voltak eredetileg. Illetve a folyamatot sem ismerte, és nekem meg ez volt új. 
Utána pedig egy ma első napos beteggel beszélgettünk ugyanerről.

Kuriózum, állatorvosi ló - humánortopédiai Samu vagyok... szééép karrier.

Nagyon elfáradtam, nyilván azért is, mert éjjel cirka egy órát aludtam, hiszen megnéztem a Rádió című filmet.
Öregszem. Illetve öreg vagyok, stabilan és kitartóan minimum 14 éve, de úgy bőgtem, hogy a faladtaamásikat....




Holnap lesz víz.

(4.)
Visszajött a tél. Rettenet hideg, befagyott pocsolyák, miegymás.
Kartorna, elektromos kezelés -nem tudtam hasra feküdni most, így- egy fájdalomcsillapító mellé a vállamat sikerült lekezelni. Aztán fekvőtorna és bokatorna volt soron.

A felét nem tudom teljesíteni a bokagyakorlatoknak, hiszen merev az egyik bokám, de még a lábujjaim is, úgyhogy ez kényszerűen de nem egy megerőltető macera.

A vizet kihagytam, tekintettel a hidegrázásomra és arra, hogy még sok utaznivalóm volt hátra, hiszen most Egomba jöttem az OORI-ból.

A Támogató Szolgálat bevitt a Kelenföldi Pályaudvarhoz, de kurflikkal, mert mindenhol dugó volt, majd onnan villamosoztam a Deákig és metróval Újpestre a buszhoz.
Ahogy mentünk a villamoshoz, cirka 10 perc alatt a szélvihartól kezdve a jégesőn, nyári záporon át a csendes tavaszi esőt és a vakító fényárt is megtapasztalhattuk, ami így, ilyen gyors váltásokkal elég vicces volt. Persze nem nagyon röhögtem, mert batyuval, két mankóval, ádáz időjárásban gyalogolni az egomi járhatatlan járdákon ölíg nagy kihívás... de nem volt gond. Mire ideértem -bő kétórás buszút-, már csak cefet hideg volt, semmi változatosság.

Most meg itt vagyok, alszom és pihegek. Ma még egy vizit a Szamos Cukrászdában, és be is fejezem a kiruccanást egészen hétfő reggelig, amikor majd megyek haza, hiszen kedden újra kórház.

(6.)

(3.)
A tegnaphoz elfelejtettem lejegyezni, hogy találkoztam Juhász dokival. Mármint Dr. Juhász ortopéd-traumatológus orvossal, aki nemhogy megismert, de még egy kellemeset beszélgettünk is, melynek során rákérdezett a reopTEP-emre is, sőt,mikor jelentettem, hogy remekül teljesít megjegyezte, hogy örül, hogy segíthetett rávenni az illetékest a megoldásra... Nagyon bírom őt...

Ma igen szoros etap volt, egyik helyről szaladtam a másikra.
Kartorna, elektromos kezelés, masszázs, egyéni torna. Aszittem, felkelni sem bírok a végére, de persze dehogynem. (Mondjuk a cirka három tucat, a főépülethez vezető lépcső tetejénél már köpni-nyelni nem tudtam, nyilván mert fitt vagyok, mindazatom... )

Már ott ültem az aulában és vártam a szállítást, mikor nagy meglepetésemre elsétált a kijárat felé András!! Tas András, aki nekem, ugye, egy ikon. Szerencsére észrevett és oda is jött hozzám. Néhány hete nyugdíjas már, csak csütörtökönként jár be úszni, mint most is.
Elmesélte, hogy mikor utolsó nap dolgozott, elment minden osztályra, külön-külön elbúcsúzott mindenkitől... és mielőtt akkor hazament volna, egy nagy meglepetés búcsúztatóval engedte el az intézmény, s benne a munkatársai, a betegek. És ezen alkalommal, a főnöke felolvasott egy blogbejegyzés részletet, mely arról szól, hogy András milyen munkát végzett és milyen fontos szerepet játszik az intézménybe kerülő kénytelen új életet kezdő sérültek magukra találásában.
És ezt a bejegyzést én írtam, az én szavaimat idézte fel Szilvi, András méltatására.

Sok helyütt írtam róla, mert négy ember van, akiknek az első időben rengeteget köszönhetek, sőt, a mindent kaptam ahhoz tőlük, hogy ne adjam fel, így nem tudom pontosan melyik részlet hangzott el akkor, de az tény, hogy minden alkalommal amikor valami apropóból előkerült András, valami ilyesmit írtam: "Tas András, az OORI ergoterapeutája, s akinek én magam azt köszönhetem, hogy a nihilből kijöhettem, mert segített megkapaszkodnom az új helyzetemben. " Ez INNEN.
Jövő csütörtökön is találkozunk majd. Ez is valami!!

Aztán jó későn ért csak oda értem a Támogató Szolgálat, mert az M0 és a Keszire vezető út is be volt állva, aztán idefelé már másfelé mentünk, de arra sem volt jobb a helyzet. Engem kiraktak Érden, mert a mammográfián visszatapsoltak valamiért...
Nincs gond... csak mint a túdőizémnél valami maszat... remek.

Szóval a mai napom meglehetősen fárasztó volt, ráadásul szemergő esőben vártam a kocsit az érdi bigyó előtt, most meg ráz a hideg. Bakker... asszem holnap nem megyek vízbe... bakker...


(5.)

(2.)
Ma elaludtam. Vagyis felkeltem, mikor szólt a teflon, csak átállítottam -gondoltam- kicsit, és egy óra múlva riadtam fel arra, hogy asszem már nem aludnom kellene... és lőn.
Rohanvást készülés, de ügyes voltam, úgyhogy minden klappolt.

Kartorna, aztán a vállamra elektromos kezelés, majd fekvőtorna jött és mára a pavilonban be is fejeztem, mert szerdán 10:30-tól van víz, s azon én is ott lehetek, de már utána nem kell a kacifántos úton visszamennem, így ez egy rövid nap volt.
A víz az ami igazán említésre méltó a mai napból. Naná... szemüvegem levettem, így mentem be a medencébe, így nem nagyon láttam, de legalább nem a vízfoltos lencséktől, csak pusztán a beépített vaksiságtól... 
Előbb párokat alkotva kellett kedves, édes pöttyös labdát hajigálni s elkapkodni, miközben sétáltunk oldalazva a vízben... én bátor fiatalembert, aki páromul állt figyelmeztettem, hogy nemcsak öreg, de arcpirítóan béna is vagyok, így igyekezzen jól célozni s eltalálni a kezem, különben esély sincs rá, hogy elkapom a labdát. Fiatalember ügyes volt, meg kell hagyni. Riszpekt!
Aztán nudlival bohóckodtunk és néha esküszöm, eltaláltam amit csinálni kellett, úgyhogy összességében nagyon is ügyes voltam. 

A vízben természetesen sokkal könnyebb minden. A most már minimálisra -2 cm- csökkent végtaghossz-különbség azért még itt is észrevehető, de nem lehet összehasonlítani a tavalyelőtt augusztusi 4,5 cm-rel. Az szimplán az élhetetlenhez közeli kategória. Ez csak egy kalandos mellékzönge.




Komótosan felöltöztem a viselhetetlenül és értelmetlenül sőt nevetségesen kicsiny, szűk öltözőben, aztán felbattyogtam ebédelni és miközben a remek sóskát ettem, jelentkezett Magda, aki már úton volt, hogy meglátogasson.
Bár, ez nem is igazi kórházi lét, de akkor is, nagyon örülök, sőt, úgyhogy repesve vártam érkezését.
Már a büfénél ültem, mikor odaért.
Ez titok, de nagyon szeretem Magdát. Úgyhogy lécci pszt!
Beletelt egy kicsiny időbe -uszkve egy év- mire megtanultam, hogy nem iszik kávét, ehhez képest most kapucsínót ivott. Ehhh... összezavarja szegény, nagy nehezen összegereblyézett információ-táram!!! És ez még semmi, hiszen hozott nekem sütikét -sk, nagyon-nagyon finom, csinosan cakkos sütibugyis sütikét-, és de pláne:




Szóval egy csokor tavaszt, egy zacsiba zanzult -hímes tojásos "fejdíszes"-marcipánbarit és egy gyönyörűséges, unikális, édesdrága gyöngyöm csupabaris bögrét. Ja, a képen nem látszik, de bévül is van egy juh, aki a lábát majd rendszeresen áztathatja kávémban... s a nyáj összesen kettő tagja természetesen fekete bárány. Mint azt Magda felvilágosításul elmondta, egyik Őt magát, másik pediglen engem példáz, így e bögrén mi mostantól örökre közel kerültünk egymáshoz.

Sétáltunk is egyet az épületben, sajnos az étterembe nem tudtunk felmenni, mert már zárva volt, pedig a kilátást szerettem volna ha látja, de lecsúsztunk róla, ellenben a főépületet bemutattam neki. Mármint azt a részét, mely előttem, mint beutalt előtt nyitott.
Kicsit beszélgettünk s már jöttek is értem, tehát indulás volt.

Holnap megyek reggel megint, és előre sajognak a kavicsok a lapockám környékén, melyeket Hédi a masszázzsal igyekszik feloldani, s mely tortúra annyira nem kellemes... hogy a délutáni mammográfia reload-ról ne is beszéljek.

Most megyek és megmosom a belsőbarim lábát egy adag tejeskávéban. Hö.

TEGNAP sokkal melegebb volt, már reggel majd' megfagytam, ahogy vártam a szállítást lenn, pedig csak egy-két percig támasztottam az oszlopot. Aztán ez az érzet egész nap velem maradt.

Kartornával kezdtünk -ma lett volna vizit, de munkavédelmi oktatás volt, így később jött csak Főorvosasszony, tehát ez elmaradt-, aztán elektromos kezelés a derekamra -holnap már a vállamra is kapok-, aztán masszázs, majd egyéni torna következett. Zsuzsival átbeszéltük ezt a két évet amióta nem találkoztunk. Utána fekvőtorna következett és vége is volt a napnak. Illetve a holnapi ígérettel, mely szerint mehetek vízbe majd, mert nem kell visszaküzdenem magam utána a pavilonba.
Napközben néma a telefonom, és csak ebédnél szoktam felhangosítani, most is így történt. Volt három nem fogadott hívás, ugyanarról a számról, s miután nem ismertem, nem hívtam vissza -ha várok valahonnan hívást, visszahívom ilyenkor, de most nem jutott eszembe honnan lehet ez. Épphogy felhangosítottam, pár perc múlva ismét hívtak is.
A MAMMOGRÁFIÁRÓL keresett az asszisztens, mert vissza kell mennem, talált valamit a főorvos, látni akar. A tájékoztatás -"...sose jártam még ott, így kis tébláb után megtaláltam a rendelőt, a megbeszéltek szerint bekopogtam s be is hívott a hölgy. Kikérdezett, elmondta a vizsgálat menetét s az eredményhez való hozzájutás módját,valamint azt, ha most találnak valamit, azt legkésőbb egy héten belül megtudom, ha minden oké, akkor nekem kell bemennem -vagy meghatalmazottamnak- a papírkáért... "- szerint, ha hívnak, az nem jó jel. Nos, csütörtökön kell mennem, 17:40-re a rendelőbe, s ott majd megtudom, mi van. 

Hmmm.... nyilván nincs semmi, illetve valami olyan maszat lehet, mint a TÜDŐGOND volt, de most mégse vagyok nagyon nyugodt. Pláne nem, mert a Támogató Szolgálat összeszed az OORI-ban, majd elvisz Érdre, kitesz a rendelőnél és menniük is kell, mert lejár a munkaidejük. Mondtam a telefonba, hogy eredetileg a vizsgálat idejét is azért kellett áttenni mert 
1) kórházban vagyok;
2) a Támogató Szolgálat szállít
így nem tudok időre odaérni, most is mondta a hölgy, hogy menjek amikor tudok, s meglátjuk. Nos, ha visznek, s nem tud fogadni az orvos, engem ott kell hagyjanak. Oszt akkor mi lesz? Csak kérdem... mert onnan nem tudok egy buszmegállóig elgyalogolni, pláne nem most, a -hihetetlen, de- izomláztól üvöltöző combjaimmal...


/Másnaposbagoly ehunnan e/

3.

Nappali kórház.
Ma csak felvétel volt -ott is hagytam az összes papírom: zárójelentések, ambuláns lapok, rtg-cd-k-, meg közös tornák és a derekamra elektromos kezelés.
Ennyi.

Akadálymentesítés itt is... és itt se.


2.

Elfelejtettem, pedig rémlett, mintha valami lenne, de nagyon nem először van ilyen, úgyhogy elhessegettem a dolgot, majd Magda hívott, hogy na, akkor holnap mikor hol találkozunk?
Én meg, naná, marhára nem értettem és eltartott jó ideig, mire előkotorásztuk nemlétező agyállományomból a két hete megbeszélt előadást.
Kikerestem a honlapot, majd kotorásztam az emilek között, s felgöngyölítettem a történteket.

Valahol szembe jött velem egy előadás promója, s én azonmód meg is tudakoltam barátnémtól, hogy vállalja-e a pesztraságot, amennyiben sikerül elrendeznem a jegyet, s mikor ez az elméleti beleegyezés megvolt -mert egyedül képtelen vagyok akár eljutni is bárhová-, írtam is emilt a SZÍNHÁZNAK, s ezzel én meg is nyugodtam. Aztán arra csak ebben a pillanatban, mármint a kereséskor eszméltem rá, hogy választ nem kaptam, de valahogy agyam helyén én mégis úgy raktároztam ezt el, hogy nincs teendőm, de ráadásul a napot is elfelejtettem.
Szerencsére nem úgy Magda, tehát, mikor hívott én másnap megkerestem amit írtam a színháznak s rájöttem, nem elég, hogy elfelejtettem a dolgot, de még el sem intéztem. Tehát teflon, előbb honlapon szám keresése és miután kapcsolták a szervezést,elmondtam, hogymi a helyzet és tudom, az utolsó pillanat van -mert aznap este volt az előadás-, de ha lenne bármi lehetőség azt nagyon értékelném.
És lám! Centrál Színház riszpekt!
Fogyatékossággal élőnek, kerekesszékkel érkezőnek ingyenjegy s a kísérőjének félárú, és ezzel engem levettek a lábamról! Persze nem ez a hely az egyetlen ilyen, mégis különlegesen értékelem ezt a gesztust, mely nekem óriási anyagi könnyebbség.
Reggel kicsiny hányingerrel ébredtem, de sűrű volt a nap, így elhessegettem, mert ahogy elintéztem az estét, már meg is érkezett értem a Támogató Szolgálat, hiszen jelenésem volt mammográfián Érden. (Mert minek is lenne ez Battán... tehát nekem ehhez szállítás kell, de pláne meg az időpontot is át kellett íratnom, mert csak márc. 31-re szólt az eredeti, ám akkor én kórházban leszek...) Átmentünk, sose jártam még ott, így kis tébláb után megtaláltam a rendelőt, a megbeszéltek szerint bekopogtam s be is hívott a hölgy. Kikérdezett, elmondta a vizsgálat menetét s az eredményhez való hozzájutás módját,valamint azt, ha most találnak valamit, azt legkésőbb egy héten belül megtudom, ha minden oké, akkor nekem kell bemennem -vagy meghatalmazottamnak- a papírkáért... Majd kinn vártam a másik ajtó előtt, s hamar be is hívtak. Hát, nem egy nyugis láblógatás ez, de kibírható, egy dolog volt macera, hogy van ugyan kapaszkodó azon a cuccon, de nem minden pozitúrában lehet használni, így lehet, legközelebb kerekesszékkel megyek, mert meglehetősen billegális vagyok...
Mikor végeztem, ittam egy kávét a büfében és vártam. Gyönyörűen sütött a nap, így kiültem a bejárat elé, ott rádióztam.
Aztán már hazamenni nem tudtam, így egyenesen tornára mentem, majd utána már irány Pest, a színház.

Magda a kerekesszékemmel a Deákon várt, kicsiny földalattizás és séta után meg is érkeztünk.
Többen is elnézést kértek, hogy nem válaszoltak az emilre, én meg azért mert az utolsó pillanatban kaptam észbe -ami nem is rajtam múlt-, szóval kimagaslóan készségesek voltak. Ráadásul aztán nem is a helyünkön ültünk, mert ahová a jegy szólt, ott én épp egy oszlop mögött lettem volna, így előbb önhatalmúlag -aztán engedélyt kérve rá-,áttettük székhelyünket egy remek rálátást biztosítópontra, ahonnan mindketten jól láttunk s egymás mellett is ülhettünk. Magda szegény így pótszéken ült.
........................
Tudtam, hogy nehéz lesz.
Nem véletlenül akartam látni.




A FILM -én '78-at dédelgettem magamban valamiért,  pedig '81-, örök kérdéseket vet fel, amikre nem kell válaszolni, illetve amik fel sem merülnek igazán egy "normális"(-nak hitt) élet során. De az biztos, hogy felmerül rögtön, ha a mezsgyére kerül az ember. Nem egyforma válaszokkal, de abban biztos vagyok, hogy a kérdés maga felmerül.
Az EUTANÁZIA sosem hagyott hidegen engem és mindig az önrendelkezés mellett tettem voksot, néhányszor le is írtam ezeket. Amit a filmről gondolok, azt most sem tudom jobban megfogalmazni, tehát csak másolom: 
"

Még "rendes" leírást sem találtam a filmről, hisz a '81 oly régnek tűnhet, hogy ki tartja számon már az akkoriban készült dolgokat. (Pedig akkor én már 11 éves voltam!!:) Tehát, képet nem tudok mellékelni, pedig annyira előttem van Richard Dreyfuss, amint fekszik az ágyban, csak a szeme... a tekintete...

Én tudom, milyen úgy feküdni hónapokat, hogy tudom, az élet létezik... Tudom, hogy van, tudom, hogy nekem is volt valamikor... De most, ebben a pillanatban csak egy elmosódni látszó emlékkép, mely elbújik a mindent betöltő KÍN mögött... Csak néha egy varjú ül nyugodtan a kórterem ablakából látszó hatalmas fa ágai között, és néz... Tudom, milyen várni, hogy megmosdassanak, hogy megetessenek, hogy megitassanak... tudom, milyen mikor ezeket megteszik, tudom, hogy rettenetes lesz, iszonyúan fog fájni (az ivás is, bár szívószállal itattak, de a fejem annyira fel kellett emelni, hogy legalább az ne hulljon ki a számból), a mosdatás, az etetés pedig olyan megpróbáltatás, amit még érintőlegesen sem vagyok képes megemlíteni...

Van olyan, mikor dönteni kell.

De soha, senki ne dönthessen az élet végéről, illetve a nem kért meghosszabbításról, csak az, akit érint a kérdés.

Én nem voltam olyan állapotban 3 hónapon át, hogy bármiről dönthettem volna... Vagy előre megteszem ezt, vagy várom, hogy jobbra fordul...nem is, nem fordul magától: vagy én teszek arról (a rengeteg, elmondhatatlanul sok segítséggel), hogy megtaláljam magam.

Minden a döntésen múlik. Élek. Köszönöm!

"
Más volt, persze, hogy más volt így, ennyire "testközelből" látni... .épp olyan ágyon én is feküdtem.. látni, ahogy lecsúszik az ágyról... látni, ahogy a dekubitusz párnákat helyezgetik a sarkai, a karjai a nyaka alatt... ahogy a katétert igazgatják... ahogy akarata ellenére belenyomja a nyugtatót az orvos... vagy ahogy az az eszement szociális munkás ossza az észt, abszolút, láthatóan pusztán egy verklit tekerve s monoton -megtévesztésig ostobán vihogó-  hangon darálva a full optimista sablonszöveget... 
A tökéletes kiszolgáltatottság és a tökéletes megaláztatás.
"SÜLLYEDÜNK! EMBER AZ ÁGYON!"

A végén, ahogy kihunytak a fények -melynek dramaturgiája szintén tökéletesen megoldott- engem letaglózott. Pedig nem lepett meg, hiszen ismertem a történetet, nem erről volt szó, pusztán a katarzis miatt levegőt venni sem tudtam. Sokszor visszajöttek, méltán, aztán hosszú vastaps után elengedtük a színészeket.

A mostani szereposztással nem találtam képet, de tessen behelyettesíteni a személyeket:



/KÉP EHUNNAN E/

Éjjel egyre értem haza, de ez maga volt a tökély, hiszen épp ahogy beértem a buszvégre, indult is a járat, tehát nem kellett kókadnom az Etelén. Ma pedig nagyon kivoltam, de nagyon megérte.
Annyira, hogy már be is céloztam a következőt: A LEPKEGYŰJTŐ.
Szervezés alatt, épp kapóra jön szombaton Egomban AZ UTOLSÓ EMBER
Hiszen arra is Magda kísér el -ahová nyertem a jegyeket... hehe... mert ügyes vagyok, ugye... - s majd akkor jól megbeszéljük a soros kulturális jelenésünket is! 

Két cikk a darabról: K&K, és Cultura.hu.

............................................

És még egy nagyon fontos dolog.A darabot Puskás Tamás rendezte -ahogy a filmrészlet után a pódiumbeszélgetésből is kiderül-, s mikor mondtam Magdának, hogy "Szegény Dzsoni és Árnika", nem teljesen értette, hogy mit akarok. De nem is kell, az én agymaradékom így működik: értelmetlen gondolatcafatokat megtart úgy, hogy erre nekem nincs ráhatásom. :)

Szóval, íme: