Végre ide tudom rakni a képek ici-piciny hányadát, hiszen ennyit majd egy napig tartott megetetni mindenféle tárhely agyakkal, ide pedig -hangsúlyozom- csak a "fölét" tudom legfeljebb betenni. De azt hiszem, ennyiből is látszik majd, nagyon megérte az a nap is.

Ez Cork buszpályaudvara, illetve annak az a részlete, ahonnan indultunk 10:30-kor.

Itt még volt szélessége a nemzeti főútnak...(Ez engem "mindig" lenyűgöz... és nagyon finom voltam...)

Tudom -és sajnálom-, hogy ebből nem látszik annyira, mint az valóban, s amennyire szeretném azt megmutatni, de valami elképesztő, lenyűgöző az öblök víztükrén, gyakorlatilag ki sem emelkedve abból, az azt átszelő hidak, már messziről a látványuk is, és azokon áthaladni olyan, nem is tudom... szóval... elképesztő és lenyűgöző... nem tudok jobb szót rá. Van amelyik épp olyan széles, mint az út, vagy még olyan sem, hisz két sáv elképzelhetetlen rajta -már játszásiból sem festik fel néhol a vonalat-, a forgalom mégis kétirányú, egyszóval, ihaj, na.

Na, ez azért már közelít a jó illusztrációhoz. Figyelembe ajánlom a "hová is esik a kormány vonala?!" kérdést útszélesség ügyében...

Városokon is átmentünk (menetrendem még mindig nincs, de majd lesz, ígérem...)

...és persze még többször a part mentén...

Lépten-nyomon elszórt meseházak az út mentén.

Aszongya 80km/h... ezeken az utakon... ööö...

Néhol birkákok is felfedezhetők voltak... különösen azon időpillanatot követően, hogy nyilvánosan megbocsátottam a mindenhol, gátlástalan mennyiségben előforduló tehén-populációnak... Ditte ismét kapva-kapott az alkalmon, s ezt is a hely szelleme rám gyakorolt delej-erejének tudta be, s ismét idézte az "édesjézus" szavam járását, mely itt nőtt ki belőlem... cccc....

Ugye, azért ez nem semmi!?

Gerda feje búbja és egy rakás vitorlás.

Ezt én simán le vattahajóztam Bantry-ben, de mint kiderült, tejes-palackokból készült a hajótest, s mintegy mementóként horgonyoz a vízen.

Színes házak a buszból...

Ahol a jegyet vettük a hajóra, mely a szigetre vitt minket.

Folytatás következik, mert Garinish Island megér egy külön mesét.

Ama bizonyos "jó terv" megvalósultatott, képet annyit csináltam, hogy megzakkant a hiper fotómasinéria agya tőle, így csak holnap tehetem fel az eredményt, most csak címszavakban -és esetleg linkekkel megidézve amit tudok...

Reggel én keltem, ahogy szoktam -jobbára első blikkre várom Am/ szokásos zajait,vagy gyerekem jövés-menését avagy a késztetést érzem, hogy keljek, de ízibe, ha nem akarom, hogy szegény SegítőErika a zárt ajtóra kenődjön jöttében...- majd már egyre kisebb reakcióidővel váltok a laza, lusti, nem_értem_de_élvezem_ittlétem ír tempójára s terül szét a széles mosoly orcámon, majd összeszedtem magam, s lementem. Sürgés-forgás fogadott, már kész gyümölcstálak, összepakolt táskák, én   meg csak néztem... félve kérdeztem, hová is megyünk? Illetve én megyek-é egyáltalán... megnyugtattak, hogy naná... elébb Bálnával Corkba, majd onnan busszal egészen 4 órán át körösztül Írországon -már amennyire ez időben belefér. Vagy csak 3 órán át, és kiszállhatunk, ahonnan is kishajóval átjuthatunk Garinish Island-re, a fókákhoz.
Naná, ezt választottam.
(Naná... ebben benne van az is, hogy naná, tudtam, nekem három órát kibírni egy helyben ülve, harmonikává hajtogatott  alsó ízületekkel sem leányálom, így ha ilyen csábító opció van rövidítendő ezt, NANÁ, mondom, hogy azt választom...)

Az út valami lenyűgöző volt míg odaértünk is, majd a szigetek, s a "nagy" sziget, ahol sétáltunk is, az nos, megért egy misét... ha már megállapítottuk ma Dittével, hogy az ír delej, bíza hat rám, mert jézus beette magát szavam járásába, pedig aki ösmer, az tudhassa, nem mindennapi ez....

Holnapra talán lesz már menetrend, illetve megálló-kiosztásom is, így esetleg a szintén holnapra ideérő képeket összepárosíthatom a helyekkel -na, jó, ne várjon senki tőlem pontosságot, csak valami hozzávetőleges merreséget...-, úgy könnyebb lesz.
Most pedig alszom, mert reggel megint korán indulunk, hiszen fontos kalóz-jelenésünk van. :)

Gerda szülinapi partyra volt hivatalos, melynek elejére nem nevezett be, mert a Lorax nem tetszett neki, de a Mc'Donald's-ban folytatódó evés-ivásra s a valóban szülinapi bulira már szívesen, így oda vittük őt, majd mi hárman, Zoi, Ditte és én, mentünk tovább.

Első tervünk egy lakberendezési áruház volt, melyet én akartam megnézni, ha már úgyis ott vagyunk mellette, de arra nem futotta az időből, aztán gondoltunk egy kávéra, ha már a mekiben a kávégép éppen szerelés alatt volt, ám a kávézóba beülésre sem mutatkozott elég idő, így lett belőle turkáló ismét. Vettem megint 1€-ért egy trikót.

Aztán visszamentünk s összeszedtük Gerdát, majd irány Killeagh.
S csak illusztrációképpen egy kép, hogy látható legyen az a csoda, hogy biza a birkák eltűntek:

Avagy én nem akkor járok arra, amikor ők ott vannak, avagy nem van nálam a fényképezőgép. Mert be kell vallanom, olyan is volt már... sírtam is nagyon...

Aztán este megnéztünk egy filmet ismét, most az Élet vagy valami hasonló-t. Mely film, olyan amilyen (aranyos, bugyuta, talán ez a legjobb szó rá...), de elindított egy vezérhangyát nálam, éspedig azon témában, miszerint Angelina Jolie-ban több van, mint Lara Croft. Szóval, ezen nyomon még haladnom kell.

Aztán mutatott Ditte nekem egy felvételt, amit muszáj idetennem, mert egyszerűen lenyűgöző. Komolyan, ez a fickó nem kerek... és akkor még nagyon finoman fogalmaztam, le a kalappal előtte. Íme:



Jó terv van holnapra,majd kiderül valóban úgy lesz-e.

...és örökbefogadás, hogy el ne felejtsem.

Ahogy itt már kommentben utaltam rá, tegnap valahogy nem voltam a topon -öregnéniségemre rátett még megfáradt legó-alkatrészeim sora, mely fájdalom mikor csúcsot ér, vonzza magával a lankadhatatlan hányingert, s jó ismerősök lévén, ez a kín s én magam, tudjuk, nincs mit tenni, ki kell bekkelni oszt jónapot-, mely állapot az alvás nélkül töltött éjszaka után egy iszonyú nyűgös reggellel folytatódott -nem is értem, hogy bír ki Ditte-, enni nem tudtam, kávéról szó sem lehetett, kortyonként jeges víz, néhány szem málna, ez volt a maximum amit megengedtem magamnak, s még ez sem volt kevés a gyomromnak.
A minap a texoban -talán- láttam rebarbarát, s Ditte, látva rajtam az örömöt, beadta derekát és vettünk egy csokorral, mondván, süt majd nekünk rebarbara tortát, vagy pitét, vagy valami rebarbarás izémizét. (Ezen növény is egyike az olyasmiknek, amelyekkel én csak írországi kiruccanásaim alkalmával szoktam találkozni -Emesénél találkoztam először ezzel-... például, rák, vagy rizstej..... vagy a_zóceján, ugye... höhö...)
Csakhogy Dittelyányom ősasszonnyá lett időközben, s erről engem vagy nem tájékoztatott -ami nem valószínű-, vagy konok fejem ezen információt kihullásra érdemesnek tekintette s idejekorán megszabadult tőle, így hozzám már nem jutott el...,tehát nem lehet ám csakúgy, akármilyen pitét vagy akármit csinálni, hiszen ősasszony-sorvezető kell ehhez, és nem lehet akármit belerakni. mert itt kérem rend van. No.
Szóval úgy esett, hogy megtaláltatott a recept -ennek a receptje, csak azt most nem találtam meg, csak a képet-, s el is készítette azt.
Mikor az kisült, indulhattunk is Tündéékhez Youghal-ba. Én ilyenkor félve kérdem Dittét, hogy én, mint csatolt állomány, nem leszek-e útban, de váltig állítja, hogy nem, úgyhogy megyek. Tünde s kisfia Zozi voltak otthon, a gyerekek nagyszerűt játszottak, mi kifejezetten jót beszélgettünk -amíg én szokásomhoz híven be nem jelentettem igényem egy kis lustizásra, mert elgémberedett alkatrészeimet ki kellett nyújtani, ekkor ledőltem a nappaliban, ők pedig odatelepedtek körém és így beszélgettünk tovább- megebédeltünk, majd megettük Ditte ősasszony-sütijét. Nos, nekem az volt ma az első szilárd táplálék a gyomromban -leszámítva néhány szem szőlőt- és azt kell mondjam, nem volt rossz. De engedtessék meg nekem, különösebben jó sem... A rebarbara érdekes jószág, paleo-macerával a tésztája meg valami éééérdekes képződmény lett, az íze kifejezetten jó volt, az állaga hagyott némi kívánnivalót maga után, de hát tudjuk, ne legyünk telhetetlenek...

Aztán még igyekeztünk elérni néhány turkálót, mert én be akartam nézni ezekbe, s egyikük a címben említett Jézus-bolt volt. Hmmm... a nénitől engedélyt kértünk, s készítettem fotókat, holnap fel is teszem őket, mert a hely szelleme bizony komoly, na.
Íme:







Egy másikban vettem egy 1€-s fölsőt, így elégedetten távoztunk.
Onnan még bementünk egy cipőboltba, ahol a töpörtyűknek kellett sportcipőt és iskolai cipőt venni, én már ismét alig éltem -tán egy pillanatra el si aludtam, vagy valami olyasmi...-, de ott is a hely szelleme nagyon megfogott, s csak azért nem mondtam ki Dittének amit gondolok, ott a helyütt, mert az, eléggé érthető lett volna, s végképp nem akartam megbántani az eladókat.
A két kislánynak kihoztak 11 doboz cipőt -egy hölgy s egy úr volt az eladó-, s gyakorlatilag körbeugrálták őket, kedvesek, igazi kereskedők voltak, nagyon tetszett nekem. És naná, a cipőboltosok ellenpontja Al Bundy jutott eszembe.





Hazaértünk, vacsora, ilyesmi, majd az én feladatom volt, hogy a listából filmet válasszak, amit hűen teljesítettem is. Bírtam bökni ismét egy életszerű helyzetekkel és párbeszédekkel teletűzdelt alkotásra, melyet én valamiért 1983-ra datáltam -kiderült 1975.-, de végignéztük, okosabbak lettünk tőle, Jóskák és Sanyik felől kiképeződtünk s átláthattuk az Örökbefogadás-hoz vezető út mibenlétét.

Picasa próba elébb...

Nos, beraktam egy képet, mely az Ardmore csodás tengerpartján való lebzselésem -és Zoi által készített homok-fagyi felett éledt üdvözült mosolyom- bizonyítéka, ám nem tudok utána szöveget szerkeszteni, sőt, bekezdés indítani sem.
Valaki tud ezen segíteni? De úgy, hogy azt én is megértsem?! Léccike!!

Követni sem tudom igazán már a társalgást -de nagyon élvezem a dolog pezsgő voltát-, mert csak néha idekukk, aztán mehetek is. Köszönöm az eszmecserét, majd egyszer, nyugis, öregnéni napjaimon, beszállok magam is, most csak jegyzem nagyjából merre járok, miket látok...

Ma reggel Medve hosszú műszakra ment, így csak a reggelinél számlálhatta meg családját s engem, a vendéget, majd ment is dolgozni, mi pedig terveztük a napot.
A tegnapi konok esős, szomorú időjárást mintegy túljátszva, ma még köd is volt, de mit nekünk ennyi gát, irány Ardmore!





/NBC/






Hmmm... betelt a tárhelyem itt... pedig még millió képem van... szóval, help, please!, ha valaki tudja, hogy miképp lehet picasa-ból vagy tudom én, mondjuk fészről -de mindenképpen nem fizetőset szeretnék- feltölteni, ne habozzon s szóljon!!

Ezután átmentünk a partra, ahol elsősorban meglátogattuk az életmentők (vizimentők) piramisát, ahol ellenőriztem a roki-mosdót..., aztán időztünk kicsinyt a játszótéren is.

Délután-este pedig megnéztük a Benjamin Button különös élete című ééérdekes filmet. Mely Az utazó-val ellentétben, nem kizárólag a főszereplő szépséges férfi voltával operál, hanem -nekem legalábbis- mond ezt meg amazt.

Most alszom. Joccakát!

Elébb...
Már majdnem hiányzott is, de megnyugtatásomra megérkezett: igazi ír, szomorú, nyálkás, kabát alá mászós borzongató eső...

Ma nem is csináltunk semmit sem, vagyis de, mert úgy terveztük, hogy elmegyünk erre, ni, el is indultunk a megfelelő időben s a -szerintünk- megfelelő ruházatban, majd mire odaértünk olyan hideg, szottyos, esős idő lett, hogy csak mentünkben integettünk az ezer meg egy felsorakozott traktornak miegymásnak, s már suhantunk is tovább Midleton felé, s most nem a kicsiny_teáskanna tudat volt a cél, hanem sokkal prózaibb, a helyi Aldi -bevásárlásilag- és a mozi, gyermekzsúr kapcsán vetítendő film ellenőrzése majd a Mc'Donald's, allergia lista okán.
Ezeket remekül teljesítettük, majd jöttünk is vissza, azzal a tervvel, hoyg ha törik, ha szakad ma végigrágjuk magunkat Az utazó-n.
Nos, ez is megvolt. Ó, hogy az a képregénygyártó nagymamád térgyekalácsa, az, meg a fűzfán fütyölő rézangyalod, amaz... Johnny Depp szép. És továbbra sem tudok más jót elmondani erről, a vége felé könyörögtem Dittének, hogy nézzünk valami hitelesebben megoldott filmet, melyben az akciók, a történések hihetőbbek, például a Hófehérkét vagy akármelyik Alien epizódot... de nem, ezt kellett az utolsó percig kiélveznünk... ehhh.... Johnny Depp szép. És pont. Na.
(Minek a remake-je ez? Lyányom, mondd mégeccer a néninek! Hátha....)

Úgyhogy ezen sokkon átlépve felmaceráltam a gépre az eddigi képtermést, most pedig szemezgetek is belőlük.



























Persze tudom, hogy kimaradt egy csomó még, de megint azt gondolom, hogy holnapra kipihent leszek. Például az, hogy rá kellett jönnöm, ősasszonyékhoz jöttem... jaj, jaj... na, de erről is tán holnap....

Délelőtt vásárolnunk kellett, Medve dolgozni el, majd előrébb haladtunk a L'ecsó-ban -de végére még mindig nem értünk- aztán mentünk a központba, ahol csak letettük az autót s átszálltunk a menetrend szerint közlekedő buszra, melyet hogy hogy nem Medve vezetett.

Tehát ma délután buszos kiránduláson vehettem részt. 4 körül indultunk és 10 magasságában értünk vissza ide. Waterford volt a cél, ami laza 82 km-nyi távolságban van, ezta távot a Bus Éirieann járművén tettük meg, mely jó alapot szolgált az én sérültekhez való hozzáállást felmérendő küldetésemhez is.

De már nagyon álmos vagyok, úgyhogy holnap folytatom, sőt, remélem addigra a képek is felkerülnek már.

Itt tartottam, hogy félig láttam a L'ecsót például.

Ma azt hiszem, nem későn keltem, mégis valahogy fél 11 környékén kezdtünk neki a reggelinek, mely az itt megszokott gyümölcssalátából, magokkal, gezemicékkel feldúsítva és gyümölcslével ízlés szerint megkörnyékezve állt. Aztán Ditte összekatyvaszolt valami lenmagos macerát, aminek pihennie kellett -megküzdenie a gravitációval a tálban-, így volt időnk elugrani a Lidl-be, megvenni a mai mindenféléket.
Borzalmas, tudom, de nekem a kókusztejjel készített kávé, igen extra, sőt, még finom is, de mégsem kávé igazán, így például azt kellett beszereznünk -mármint tejet-, nomeg egy rakás zöldséget, gyümölcsöt, tojást, sonkát, miegymást. (Ditte, Ditte! Kiröhögött! És hagyta!!! ...öööö.... mindig gondolkodóba esem, hogy melyik oldalra sunnyogjak Bálna -meglehetős méretű kombi Skoda Octavia- körül, s most marhára néztem a szomszéd autót, hogy van-e roki kártyája -de nem volt, mert az már nem rokiparkoló volt, de ezt ki kellett skubiznom-, és simán, de határozottan odamentem s ki is nyitottam a jobb első ajtót, sőt, majdnem oda is támasztottam mankóimat, mikor feltűnt, hogy itten valami bibi van... Ditte úgy röhögött én meg... én meg szintén.... bakker!!:)

Mire visszaértünk Medve már ki is sütött egy adag lenmag-tallért, és már csak annyi ideje volt, hogy gyorsan összeszedte a dolgait s már ment is megkezdeni a késői műszakot, melyből majd olyan éjfél környékén ér haza.
Megebédeltünk -én ma egész nap majd' éhen haltam... hogy miért??? ez rejtély-, majd Ditte ismét rám nézett és felparancsolt a vendégszobába, mert csúnya látványt nyújthattam... hüpp, úgy megsértődtem, hogy amint leért a fejem a párnára már aludtam is. Ezt sem értem!
Aztán a kertet rendeztük -mondom királyi többesben-, én ültem egy széken, néha sétáltam, vagy csak ácsorogtam, míg ők lapátoltak, söpörtek, majd füvet nyírtak. Én pedig az imént említett tevékenységekkel járultam a projekt sikeréhez, s hogy ennek köszönhető-e vagy sem, azt ne firtassuk, de, hogy végeztünk, az tény.

Osztán jól elfáradtunk -igen, én is... na-, és mentünk vacsorázni. Tojásos brokkolit.
Hmmm... ezt megbeszéltük, hogy én itten szoktam egzotikus macerákkal találkozni, hogyaszonygya gumipók, meg mostan ez, mert ugyan mindkettőt hírből ösmerem, de brokkolival csak a színe okán vagyok barátságban, még ha véletlenül a tányéromra is téved, kerülni szoktuk egymást, de most, beadtam derekam. Nos, meg kell mondjam, szép. S ez a legtöbb amit elmondhatok róla pozitívumként, ám így, tojással, sonkával, extra hot csiliszósszal ehető volt. De sőt, olyan csuklás rohamot hozott rám, hogy sikerült kabaré hangulatot varázsolnom a konyhaasztal köré de ízibe!

Belekezdtünk Az utazó-ba, de sajna enneksem értünk a végére... pedig Angelina Jolie egy kokott ebben a filmben, de annak rejtélyes, ez tény, ám Johnny Depp biza Johnny Depp... így kérem, muszáj leszen ellenőrizni mit tesz ez a nagyvilági dáma ezen szegény jóravaló matektanárral! (Scarlett O'Hara megint bejátszik:majd holnap!)



/Ehunnan e/

Már nem ez van, de jegyezni akarom a főbb vonalakat. (1.)

Dittéék ebédre voltak hivatalosak, így vittek engem is, mint csatolt állományt. Bea nem jött zavarba a plusz egy főtől -annál is inkább, hogy cirka egy kisebb naszád legénységére méretezte a kaja mennyiséget-, gyermekei pedig szinte fel sem vették az új ember jelenlétét, hiszen az így már négy főnyi gyermekcsapat Buksi, a néhány hetes kutya dögönyözésével volt elfoglalva.

Ebéd után Medve ásott, fúrt, faragott délután a frissiben készített motorgarázs szépítgetésén, Ditte vasalt, én pedig mintegy lelki támogatásképpen odatelepedtem mellé s nézni kezdtük a Lecsó című örökbecsű darabot.


L'ecsó

Aztán győzött lustaságom és még várat magára a történet befejezése, mert már ott helyben a kanapén kis híján elaludtam.

Még ma van, már abból a tekintetből is, hogy éjjel valami 1 óra volt, mikor megérkeztünk ide, Killeagh-ba, no meg abból is, hogy nekem már leragad a szemem, de még a -legalább hevenyészett- dokumentációt meg akarom ejteni.

Tegnap -majd egy kontinensnyi és lélekben egy fél világnyi távolságban-, tekintettel az Allianz ügyfélbarát hozzáállására, nekem fel kellett jutnom már reggel székes fővárosunkba, megoldva némely logisztikai feladatot, például a két mankó kontra húzós bőrönd, vagy a biztosítós jelenés és a felszállás közötti kitöltetlen -de az előbb említett okból mozdulatlanul töltendő- időintervallum áthidalását.
De, mint Scarlett O"Hara, majd holnap foglalkoztam ezzel, hiszen egyszerre jó, ha a pillanatnyi helyzettel megbirkózom, ugye.
Szóval, reggel Bertától elbúcsúzva s kapva tőle útravaló csokit is, jött Orsi, kedves szomszéd, aki fülön fogott engem -akarom mondani a bőröndöm- s kivitt a vasútállomásra. Mert a derült égből lecsapó biztosítós ügyintézést csak vasúti megközelítéssel tudtam megoldani, így szegény Orsinak ki kell vinnie a vonathoz, ahol a jegyemet meg kellett vennie, sőt, engem magam s a bőröndöm is, fel kellett raknia  a szerelvényre. Mikor ezzel megvoltunk, integetve búcsúztunk egymástól, s mentem a vonaton fel, Pestre s csak bízhattam benne, hogy Ketteske ott vár a Déliben.
Így is történt, s némi villamosozás után a célhoz is értünk, ahol az előző napi ügyintézői alkalmatlan hozzáállást mintegy szépítve, igen gyorsan végeztünk -cirka 35 perc-, és mehettünk is.
Ismét kis logisztikai egyeztetés, most telefonon, és megtalált minket a segítségét önként és dalolva felajánlott hős lovag Harun Al Rasid.
Könnyes búcsú gyermekemtől, majd indulás... s bár még a reptérhez meglehetősen korán volt -tekintve a 17:50-es felszállást-, én mondtam, hogy menjünk, majd csak támasszon le egy falnál a terminálban s jó helyen leszek, Ditte s leánykái jönnek aztán.
De nem addig a! Mint megtudhattam: szállított utasnak szava nincs, ellenvetést nem eszközölhet, ellenben elfogadhatja az ebéd meghívást. Mit volt mit tennem... ugye... nagyszerű kínai kajával és remek kávéval feltankolva -s meggyőződésemmel ellentétben palackos vízzel is- már mehettünk Ferihegy felé, ahol aztán biztonságba helyezve magamra hagyott fuvarosom. (Jelentem,sör helyzetnek utánanézek! Mindkettőtöknek köszönöm!)
Fogalmam sincs, hogy mennyi időm volt még, de én azzal töltöttem, hogy végigtelefonáltam akit csak elértem -elsőként a gyerekeimet-, s fájó búcsút vettem tőlük, majd bírtam egy akrobata mutatvánnyal elhajítani a vizespalackom és a mankóim, ezzel elszórakoztatva a nemzetközi utasállományt, s hipp-hopp már ott is volt Ditte, két bocsával és a vagonnyi táska/bőrönd/miegymással.
Idő volt, tehát megkérdeztük, hol kell az előre megrendelt kerekesszékemhez jutnom, nos a válasz az volt, hogy álljunk be s a pultnál elintéznek mindent. Mi beálltunk a megfelelő sorba, hangsúlyozom, ez köbö háromnegyed négy környékén volt, inkább fölésaccolva az időben, s akkor volt vagy 20 méteres a sor.
Leülni nem lehet, mert ugyan van ott egy-két dizájnos cucc, de azok -tekintve magasságuk és pörgős voltuk- alkalmatlanok, így álltunk... s gondoltuk, majd megy a sor... nos, nem ment... Bő egy órát szobroztunk cirka egy métert haladva -de ez csak a sor sűrűségében beállt változás folyománya volt-, mikor megláttam Hobót.
Hmmm... örömmel újságoltam is a köröttem állóknak, hoyg nyertem ezzel vagy két fájdalommentes percet...






Kicsit később Ditte -látva elkékülő arcom s billegális állásom-,elindult, hogy mielőtt fel kéne mosni engem vagy rosszabb esetben széthulló darabjaimból összerakni ott helyben, szerez nekem segítséget. Egy szomszédos pulttól ugyan el nem intézhették ezt,de átszóltak, hogy van a sorban egy roki, aki türelmetlen... a válasz az volt, hogy menjek előre, megcsinálják amit kell, majd jön a székem s visznek.
Egy, a sorban előttünk álló úr segített odajutnom, el is intéztük amit kellett, majd megkaptam a leírást is melyet a fedélzeten kellett a személyzetnek átadnom, hogy felügyelettel utazom, s félreállítottak azzal, mindjárt jön értem a szolgálat.

Eztán még kétszer szóltam -kedves fiatal, trendi hajú pultoska azt mondta: "Én szóltam, ez már nem az én dolgom!", a kerekesszékes ember kétszer jött is, de mindkétszer másért, majd el is ment, sőt, a sor is elfogyott már én még mindig ott álltam ... és már szédültem és hányingerem volt a fájdalomtól....
Aztán jött értem végre.
Hálát adva akárminek is, belerogytam a székbe, lábam közé a bőrönd, melléállítva a mankóim, s mehettünk.

No, idő volt. 17:48... mondom, szimpatikus fiatalembernek, hogy igyekezzünk, mert most szállok fel Dublin felé... azt mondja erre: "Aligha, még nincs benn a gép!", ja, akkor megnyugodtam.... ehhh... de ez a fiatalember legalább kedves, segítőkész és korrekt volt. Nem úgy mint a 32-es pultosnéni, vagy a 9-es kapunál szolgálatot teljesítő földi személyzet egy tagja, aki mikor elmondta neki a kollégája, hogy mi a helyzet -hogy a szállítást keressük, mert az éppen eltűnt s nekem ki kell jutnom a géphez, s arra majd fel is- azt válaszolta: "Ez engem nem érdekel, oldd meg! Az, hogy a rendszert elrontották nem az én felelősségem!"
Nos, ekkor bennem megszólalt az a bizonyos nemtommi.... naná, hogy rám sem nézett, hiszen én szemmagasság alatt ülök a székben, ugye, a fejem felett beszélt a kocsit toló emberrel, én mégis neki mondtam ki ami bennem feltolult.
- A rendszer hibája valóban nem az ön felelőssége, de az, ahogy velem, velünk itt beszél, az nagyon is!
Kicsit hápogott, mondván: "Nem, nem az!", így folytattam:
- De igen, az. Én a társaságtól csak magukkal találkozom, s ha ezt hallom/látom: "nem érdekel, nem az én felelősségem", nos, megkérdőjeleződik a hitelességük!

Tolóember meg sem várta, hogy mi lesz a folytatás, közben végre kinyílt az oldalajtó -mert nemérdekelnéni addig a pörgettyűn akart áthajtani- és mentünk is.
Kinn mentő, majd arról a 82. jelzéshez, a géphez. Kérdezték: "Tud járni?"

És ezt én mindig elcseszem. Erre, ebben a helyzetben nem szabad azt a választ adni, hogy "Igen, tudok.", mert akkor az lesz ami már egyszer a Ryanair-nél előfordult, s ami most is lett aztán. Fel kellett másznom a gépre, s az ülések közt a két mankómmal az utolsó előtti sorig -32- eljutnom. Megjegyzem a hátsó ajtó az utolsó mögött van, s már üzemelt is. (Anyátok!!!!)
Kis -nagy- para még, mire Dittéék megkerültek, hiszen vásároltak elsőbbségi beszállást, ám azt elfelejtették közölni velük a terminálban, hogy melyik a melyik busz, így gyakorlatilag legutolsónak szálltak fel. De én olyan mérges és visszataszító vagyok -avagy csak lerítt rólam, a strapa-, hogy nem mert senki mellém ülni, így egymás mellékerültünk. Én a két kislánnyal, s előttünk Ditte, aki rendre adogatta az elemózsiát, aztán a Peppa Pig rajzfilmmel múlattuk az időt.
Eleve 40 perc késéssel szálltunk fel, de előtte egy perc idő sem volt, így életemben először meg kellett tekintenem a mosdót a gépen. Ez egy Boeing 737-es volt, s én a kerekesszék jellel ellátott helyiségbe mentem.
Nos, túléltem. Sőt, a gép sem vált használhatatlanná, de jól teszem, hogy nem tartom evidenciának ezt. (Mellesleg kerekesszékes jel ugyan minek oda? A jel maga épphogy elfér...

Egy óra magasságában értünk ide, Killeagh Gardens-be. Fél három körül lefeküdtem, elaludtam, majd félóra múlva felébredtem és azóta nem sikerült újra ez a mutatvány.

De majd most!!!  Joccakát, ma autóztunk kicsit meg bevásároltunk, és néztünk egy kis Ratatouille-t.
Holnap folytatjuk. :)

Kérdem én, lehet-é úgy vinni a repülőn?

Meg osztán mégis hogyan vigyem a cuccom, mikor tele leszen a zsebkendőnyi bőröndöm az ezzel meg amazzal?


És akkor még arról egy árva szót sem ejtettem, hogy mégis hogyan jutok ki Ferihegyre szerda délután.

Csak a gondok... höhö...

Egy beszélgetésben felmerült ez a dolog, s nekem beugrott, hogy viszonylag régen, több, mint egy éve -majd említés szinten épp egy éve- találtam meg az ideális állást.

Az ideális állást, mely kvalitásainak, tenger eszének, egójának, s messze nem utolsósorban a hazánknak is maga a tökély lenne.
Nos, nézzük akkor, elsősorban az adott, állásra, mi több, hivatásra áhítozó egyén személyiségét vegyük górcső alá. Ezen vizsgálat -s hangsúlyozom, mint a MEMENTO egésze, így ez is- minden társadalomtudományi, pszichológiai, gazdaságtudományi vagy bármely tudományi ismeretet egy az egyben nélkülöz, ám, nekem megfelel. (Hiába na, sosem mondtam, hogy nagy igényű lennék...)
Adva van egy ember(?), aki életét tette fel a... nos, hogy mire az éppen az aktuális köpönyeg-állásától függ, de arra minden energiájával figyel, azért minden megmozdulásával tesz, s amiért akár áldozatot is képes hozni.

Csak az az áldozat, ne ő legyen. Hanem mi. Akár minden magyar, aki a mai Magyarország határain belül él.

"Orbán Viktor a független, demokratikus és kiváltságoktól mentes Magyarország elkötelezett híveként vált ismertté a kommunizmus utolsó éveiben, politikai pályafutása során az egész nyugati világban az euro-atlanti értékek mellett elkötelezett politikusként szerzett hírnevet magának és az általa vezetett szövetségnek. Alapító tagja az 1988. március 30-án megalakult Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz). 1988 márciusától 1989 októberéig a Fidesz egyik szóvivője. 1988 októberében a szervezet I. kongresszusán az országos választmány tagjává választották, e tisztét 1989 októberéig látta el."
/Volt idő, mikor úgy tűnt, a demokrácia, az európaiság és ez a Napóleon-komplexusos ember(?) megférnek egy lapon/

Szóval, ott tartottam, hogy adva van egy ember(?), ki, mint tudható az európaiság mezsgyéjén tört kardot már zsenge ifjúkorában, majd egója és démonai nem engedték, hogy letérjen a forradalmi hevület útjáról, s karizmája segített neki, hogy milliókat láncoljon magához. Majd a kellő pillanatban a szavazásra jogosultak és az ezen jogukkal élők 51%-ának megfelelő helyre ikszeltetésével, a törvényeknek megfelelő, mégis kissé etikátlan már-már aggályos magatartással bebetonozza a sajátos magyar parlamenti matematika alapján a hatalmát.


/Nem én vagyok az egyetlen, akinek nyilvánvaló e párhuzam/

Tehát boncolgatva e  helyzetet, arra jutottunk, kell ennek az embernek egy jó állás. Melyben kvalitásai, szellemi, fizikai képességei és hajlandósága kivirágozhat, ám mellyel nem veszélyezteti több millió ember életét.
Mert a mostani helyén, a mostani tevékenységével bizony ezt teszi. Mi több, egy ország, egy nemzet létét ingatja meg, s ezt én kikérem magamnak!
Szóval gondolkodtam, nagyon és sokat, vajh, mivel lehetnék hasznára e tagadhatatlanul karizmatikus embernek, hogyan lehetne az egóját táplálva úgy tenni kedvére, hogy a hazám léte is megmaradjon.
Fogós kérdés, tudom. Hiszen a diktátorok lélekrajza nem egyszerű, s éppen ezért gyönyörűséges feladat azt kielégítve mégis rombolását a legkisebbre redukálva menteni a menthetőt.

És, rájöttem!!
Vikink, évente egyszer legalább fog egy rakás lelkes vikifant, egy dobogót és egy áttetsző kottatartót, s ott széles gesztusokkal előadja mit beteg lelke diktál nekije.


/Viki most ehun dumál e/

E tevékenység -mely tanúskodhatna elkötelezettségről akár, de az ember(?) ismeretében sokkal inkább kényszerességről- adta az ötletet nekem a megoldáshoz.
Mely nem más, mint megalakítani s üzemeltetni a

NemzetiHakniCirkusz

intézményét.


/Nem értek a paint-hez sem, ennyi tellett tőlem, hogy egy jobb sorsra érdemes vándorcirkuszra az NHC narancsbetűket felapplikáljam. Na./

Mert itt tehetné viki, amit szíve diktál... mondhatná lelkesítő beszédeit, széles gesztusokkal kísérve azt, vívhatná véget nem érő forradalmát akivel csak akarja, s nem utolsó sorban a vándorcirkusz esszenciális lényege folytán bejárhatná a Kárpát medencét, így egyre újabb s újabb hallgatóságnak intézve impulzív szavait. (Kik áldásos tevékenységük, s belépőjegyre áldozásuk folytán életben tartanák e nemes intézményt./
Miközben minket, európaiakat, akik nem mellesleg s elsősorban magyarok vagyunk, nem veszélyeztetne elmeroggyant harcaival, hiszen csak az amúgy is vikiaddikt népességet traktálná elmeszüleményeivel, mi pedig élhetnénk úgy, ahogy emberhez méltó s ott, ahol a hazánk van, itt, a Magyar Köztársaság Európai Unió-beli határai közt.
Az otthonunkban.

És biza ott, egy ilyen szép -némileg tán lelakott s itt-ott foltozott, de még -kis jóindulattal- pompázatosnak nevezhető sátorban áldozhatna másik szenvedélyének, melyet szintén szívunk, mint a torkosborz, a focinak.
Én nem értek a focihoz, így készséggel elhiszem, hogy ezen ember(?) igen magas szinten míveli azt, ezért nagyon biztatom, hogy innentől akkor -az előadásokból mintegy felüdülésként- néha a sátrat rendeztesse át ehhez alkalmas hellyé, s akkor -bízvást bízz bennem- mindenki jobban jár majd!

/Itten focizik éppen/

Én vennék jegyet az NHC előadására, ha egy normális kormánytól visszakapnám ellopott nyugdíjamat például.

Egy beszélgetésben felmerült ez a dolog, s nekem beugrott, hogy viszonylag régen, több, mint egy éve -majd említés szinten épp egy éve- találtam meg az ideális állást.

Az ideális állást, mely kvalitásainak, tenger eszének, egójának, s messze nem utolsósorban a hazánknak is maga a tökély lenne.

Ez csak egy elszabadult gondolatfolyam, nem több. Mélázásaim egyike, mert időm, mint a tenger, eszem mértéke pedig épp ezzel fordítottan arányos.

S csak egy példát, jelesül a magamét veszem alapul s ebből építek szélesebb igazságot. (Mely nem több, mint az én igazságom. De nem is kevesebb.)

Az ember megszületik, készül felelős emberré válni, majd a tinédzser kor veszélyes szakaszán át meg is küzd mindennel, ami azon időkben hatványozott emócióval éri őt, s épp e közben kell megtalálnia az utat, mely későbbi minden percét meghatározza. Hiszen, el kell döntenie, kinek kinek, hogy tűzoltó leszel, s katona, vadakat terelő juhász... vagy bármi más, mely elképzelhető, és arrafelé kell építkezni. Jó esetben ezt meg is teszi, kicsit nehezített esetben -egótól függően- netán később döbben rá, hogy az élet nem habostorta, s nem elég a lébec, kell a tudatos tervezés, ha csak egy kicsit is, de elengedhetetlen. Mondjuk iskola és hasonlatosságok...
Tehát évekig készül, építkezik, építi önmagát, tervezi az életét, megrajzolja a jövőt, mely az otthona lesz  kicsiny idő múlva, és akár apró lépésekkel, de nem szem elől tévesztve a célt, halad előre.

Talán a legfontosabb, hogy készül. Előre néz, elvégzi az iskolákat, munkába áll, ideális esetben ebben a sorrendben, még ideálisabban fordított, de szintén jól megtervezett sorrendben halad előre.

Aztán lesznek gyerekei, lesz háza, lesz szép, kerek családja, lesz élete, lesz teljes kép...lesz kutyája, ha már rajzoljuk azt a képet, s a teljességhez nem árt ez a részlet sem, ugye... minderre készül, tervez, épít...
Ahogy teszi ezt a saját rajzán a tanár, az öntőmunkás, a bányász, a könyvtáros, a bolti eladó, a szalag mellett keccsölő...

De az senkinek, soha, egyetlen tervben sem szerepel, még opcionális mellékjegyzetként sem, hogy mi van, ha jön egy busz... mi van, ha nem fog a fék... mi van, ha jön a vonat... mi van, ha jön egy betegség, mely megállíthatatlanul felemészti a .... és ez a lényeg, mert nem, nem annyira kegyes, hogy engem felemésztene, dehogy... "csak" felemészti a lehetőségeket... megsemmisíti az addig, kockáról kockára felépített életem... és ott hagy egy végletesen megváltozott testben, ismeretlen de tárgyszerűen ugyanabban a környezetben, melyet nem vagyok képes többé használni, hiszen én, én magam változtam meg, s az amihez készült az_életem, már nem is létezik.
Ahogy a két lábát vesztett öntőmunkás, ahogy a karját vesztett bolti eladó, ahogy az ülni képtelen gépész, aki az önhatalmúan kicserélt lapokkal tovább játszani képtelen.

Sokba kerülünk, tudom. Sokba kerül az akadálymentesítés, tudom. Nem fizetünk SZJA-t, tudom. (Csak a félszáznyi egyéb adót, ezt is tudom...) De mégsem fogok bocsánatot kérni, mert nem tettem meg azt a szívességet, hogy meghalok, s így megspórolok állambácsinak egy nekem nagy, de összességében egy tollvonásnyi összeget, sőt, felneveltem a gyerekeimet, kik árvák lettek, mikor én megözvegyültem, s próbálok továbbra is nem csendben, lehajtott fejjel menetelni a számomra e korban -két éve dúló korban- kijelölt helyre, ahol lassan, némán várnám a jelen hatalom szerint rám jogosan kirótt véget.



/Senkit nem hagyunk az út szélén, mondá az úr.../

Nem, teszem amit tudok, mondom, amíg tudom, és hiszem, amíg hihetem, hogy az ember, ember marad.
Élek, s ebbe már más is belehalt.
Hogy még nagyobb közhellyel is éljek... az én életem és a Te életed közt az talán a legnagyobb különbség, hogy nekem a következő percet kell pontosan megterveznem, míg neked elég mondjuk a jövő év irányát, hiszen a lehetőségeid messzebb érnek, míg nekem mondjuk a zoknihúzóig. :)

Tehát rokkanttá válni nem egy tervezett, nem egy előre akár jellemszinten kódolt terv része, éppen ezért a kifejezés: "rokkant-társadalom" nekem mindig megüti a fülem. Annyira heterogén csoport a rokkantaké, amennyire maga a társadalom is. Hiszen ide, előre eltervezett életpálya nélkül, mindenféle társadalmi rétegből, a legszélesebb iskolázottsági előélettel kerülnek emberek, s éppen ezért semmi, de semmi, sem politika, sem vallás, sem iq, sem érdeklődési kör, nem azonos, csakis és kizárólag a fizikai állapot a közös vonás.
Csoda, hogy ugyanazt a kérdést ahányan vagyunk esetleg annyiféleképpen válaszoljuk meg?

S félreértés ne essék, egy pillanatig sem sajnálom tőled az egész életed, hiszen -ha már közhely, ugye- mindenki akkora batyut kap az élettől, amivel elbír, tehát én erős vagyok, mint az atom..., csak azt mondom, az én virágos rét életem neked lehet, hogy egy kietlen sivatag. Mert a mércénk más, és ez nem indulatkeltés, hanem nézőpont beállítás kérdése.
Látogass meg, egészséges vagyok, csak nem vagyok egész, s ezen szavak lényegét ha megérted, közelebb lesznek azok a bizonyos párhuzamosaink....

Olvasom a kommenteket, de erőm nem sok van mostanában.

Egyet töröltem, mert a megszokott aljas bunkó stílusnak is aláment, s egy kérdést így elő is cincált néhai agyam helyéről: itt, e helyütt, hogyan lehet kitiltani egyes kommentelőket?

Én nem értek semmihez, de talán, ha valaki pontról pontra elmagyarázza -netán el is pantomimezi-nekem, menni fog.
Szóval, köszönettel veszem a javaslatokat!


Tán magyarázat: annyira elfáradtam a Hőség terén, hogy azóta aludtam egy huzamban vagy 30 órát -csak némi fiziológiai muszáj megszakításokkal-, most pedig hogy már hazaértem, szedem összefele magam.

Most ennyire van erőm. Majd jövök, NagyTibor, kedves, ha nem érdemes tépni a szád, akkor ne tedd! Nagy feladat, mi??

Bocsánat, én már csak hozott anyagból tudok "dolgozni", mert az agyam eléggé lenullázott, de találtam egy blogot, aminek a tartalmát tökéletesnek élem meg, így köszönettel ajánlom elolvasásra: Hősies rokkantak a Hőség terén

Aznap reggel sikerült megszervezni, hogy minden pakkom -szék, bőrönd, laptop, mankók és én is- kikerüljünk a Hőség terére, hiszen úgy volt, hogy este megy mindenki haza, tehát Győző jött értünk Mónikához, s ez megoldódott.Aztán napközben kiderült, hogy nem úgy van az... pénteken megyünk és ellenőrizzük Felcsúton a kolbászkerítés helyzetet. Ennek megoldásaképp én mégsem mehettem a térről sehova, így vissza kellett cuccolni Mónikához -akinek itt is így is újra nagy-nagy köszönöm-, hiszen még egy éjszakát nála kellett dekkolnom, reggel pedig Győző ismét arra került s összeszedett engem.

De ez a másnap már. Hiszen, még csütörtök reggel, mikor Győző vitt minket -Mariannát és engem- a térre, megálltunk egy közértnél, hogy neki valami kaját szerezzünk

Felfelé ívelő nap.
És volt honnan, hisz az előző nap záróakkordja, a „parlamenti asszó” Rétvárival nem sok jót ígért, pontosabban nem sok jó lenyomatot hagyott bennem legalábbis, de a hangulat összességében sem volt túl derítő.
Rekkenő hőség, az FKF megyényi távolságra vezényelte a locsolóautókat a tértől -hátha majd hüje  nyomorékok, mielőtt megfőnének csak megrendelik végre a locsolást- és mi vártunk. Rendületlenül.
Törve kicsit de fogyva nem, vagy hogy mondják? Fogyva kicsit de törve nem? Vagy fogyva is meg törve is, de basszus, mégis kitartva?
Én folytattam az éhségsztrájkot, ahogy tette Győző is és még két másik lelkes, érintett –akiktől most rögvest elnézést is kérek, de elfelejtettem a nevüket-, és jól éreztem magam. Úgy értem, hogy aszta de hőség volt, aszta de már-már elviselhetetlen a klíma, de éhes kicsit sem voltam, itattak, néha kaptam egy ilyen izotóniás mütymütyöt ami kapucsínó ízben leledzett, úgyhogy még finom is volt, tehát én kösz szépen, jól elvoltam… Néha mértek nekünk –nagyon nemnormiknak- vérnyomást, nem volt gond, nekem mindig a klasszikus 120/80 körüli érték szokott lenni, ez itt sem volt másképp, ám aznap, egyszer csak Ibolya –aki külön megjegyzendő köszönömöt érdemel, hiszen kiderült semmilyen szinten nem érintett, nem kötődik sem a rokkantakhoz, sem a Szolidaritáshoz, sem ismeretség útján ott bárkihez, csak egyszerűen ott éjjel nappal segített az egészségügyi felügyeletet tartani-, tehát Ibolya egyszer csak azt mondja nekem:
- Márti, gyere csak ide! Mérjünk neked lázat!
38,9°
No, akkor hűtés…
Zsolt, a másik nagyon lelkes és ha lehet –nem sorrendet állítva, csak fokozva a fokozhatatlant- még lelkiismeretesebb eü-s, aki mellesleg mentős s még melleslegebb Mónika, a főeü-s és az én szállásadóm, (mosogatógépes…) barátja, hozta nekem a vérnyomásmérőt.
179/ nemtommennyi, de az is 100 fölött volt…
Tébetűs szopogatós cucc, és hűtés, ezerrel, nincs mese, lefeküdni… majd kontrollmérés, már el sem merte árulni, hogy mennyi az érték amit mutat a műszer –később megtudtam, hogy átlépte a bűvös 200-as álomhatárt, úgyhogy győztem!!-, parancsba adta, hogy fel ne keljek, mert ihaj van, gondosan cserélték homlokomon, csuklóimon és bokámon a vizes gézt, itattak ezerrel és beszélgettünk. Ám nem sokáig tehettük, mert jött hozzám Dorka, hozta otthonról a telefonom adatkábelét, hogy majd a képeket amiket csinálok, fel tudjam tenni ide, ni a gépre –közben meg valahol azt elhagytam, jelentem, de kicsire nem adunk, ugye-, megnézte anyáját, aláírattam vele a petíciót, majd lépett is, én pedig pihegtem tovább.
Ibolya és Zsolt szorgosan cserélgette a vizes borogatást alkatrészeimen, mérték a lázam, s a vérnyomásom, de jelentem, még éltem –s a frászba is, de nekem a világon semmi bajom nem volt…-, aztán egyszer csak valaki bevigyorgott az eü sátor ponyvája mellett… nos, László, a battai DK szervezője.
Csak szaladt valahová, de benézett hozzánk s ezzel erősítette bennem a szimpátiámat felé s a DK felé is egyben. Beszélgettünk kicsit, én pedig szégyen gyalázat, de a teljes időtartamból pont abban az egy órában bírtam összenyaklani és „karanténban” lenni, mikor Dorka aztán Ő jöttek.
Mikor éppen nem jött senki, megérkeztek a szociális bizottság aznapra invitált tagjai közül azok, akiket érdekelt az meghívásunk. Egy -azaz 1 darab- képviselő, Bálint Gergely és két fiatal gyakornok kollégája.


/Ehunnan e/

Én ebből sajna kimaradtam. Mert mikor engedélyt kaptam a felülésre, majd a székembe való kiköltözésre, megérkezett Midore, akivel hosszas beszélgetésbe kezdtünk, oly annyira, hogy egy kukkot sem hallottam a sátrak másik szélén zajló beszélgetésből, majd egy idő után a szükség el is szólított –hiszen hála meosz, mobil wc, melyekből egy tucatnyit rendelt drága meosz az első napra, mikor édes meosz fényezte kicsit magát ott a még három nappal a kezdet előtt általuk halálra ítélt demó nyitónapján, majd este gondoskodó és mozgikért tevő meosz mind egy szálig azt el is vitette a padokkal együtt-, szóval ilyenkor a Széchenyi fürdőt kellett célul kitűznünk, s akkor is elindultunk Évával az említett objektum felé. Persze nálam volt a telefon, de persze, hogy nem hallottam, mikor Marianna és Ibolya kétségbeesve keresnek, mert elfelejtettem szólni nekik, de ez már egy mártis közjáték csak, na…
Elbattyogtunk a Ligetig, ott kerestünk egy árnyas padot, ahol aztán letáborozva megbeszéltünk sok-sok érdekes dolgot.
Például azt, hogy vannak organizmusok, melyek hosszú-hosszú megvonás után sem szabadulnak addikcióiktól, s melyek nyomorúságos életében még mindig én jelentem a fénypontot. Siralmas és egyben valamiképp önigazoló is. Hiszen tudom, mindig is tudtam, de 11 éve egészen kézzelfogható: azért kerülnek szembe velem idióták, hogy tudhassam, én bizony normális vagyok. De ennyit ezekről a gyilkos organizmusokról, hiszen ezen csokor karakter is több már annál, amit megérdemelnek.
Aztán visszabattyogtunk a Hőség terére, ahol a beszélgetés záróakkordjai zajlottak éppen, megkaptam fejmosásom az illetékesektől, hogy eltűntem –ami jjogos is volt, hiszen valóban szólnom kellett volna… mea culpa, mea maxima culpa-, aztán már lassan este is lett.

Eddig terjed képességem, hogy vért izzadva jegyezzem ekkora távolságból a dolgokat, így ha valami még dokumentációra érett, amiatt feltétlenül szóljon rám, aki képben van!

Most rohanok, úgyhogy csak felteszem Bedő Juli vasárnap készült képeit, aztán majd mondom a mindent...


Elnézést kérek most, folytatás majd lesz, a tegnapi em,lékeztetőim élnek, KlubRádió, most már hozzáteszem ATv is, Galkó Balázs, víz, emberek.... de most rohannom kell... 

Köszönjük. Ma még biztosan kinn vagyunk, ha tud valaki nem ivásra szánt kanna vizet hozni, hogy felöntsük a tojássütésre alkalmas hőmérsékletű betont, annak örülnénk, de még jobban annak, ha kijön és beszélget velünk valaki kicsit.

Itt tartottam.

De már aztán közben meg nem is az van, mert tegnap én annyira de annyira elfáradtam -majdnem annyira, mint ma, de azt hiszem, most már átestem a holtponton-, hogy ihaj, úgyhogy csak eldőltem este, így a tegnap holnapja  ma lévén, sajna csak címszavakban, de összeszedem.

Fáradt és kialvatlan voltam reggel, de mire kiértünk a Hőség terére teljes mellszélességgel álltunk a vártán -ültem a székemben, ugye. Aztán szöttyögtünk, birkóztunk a cirka 80 fokos aszfalttal, a tűző nappal, a levegőtlen, de legalább árnyat adó sátorral, s közben írtuk össze a kérdéseinket, amikkel vártuk az aznapra meghívott parlamenti egészségügyi bizottsági képviselőket. Engem leginkább a betegutak érdekeltek, hogy mégis hogyan lesz az, hogy körzetesítették (már elsejétől) az egészségügyet, s például én -mert én csak magamat hozhatom fel példának-, ha 11 éve járok egy kórházba, s engem ott műtögetnek a mai napig, s én nem abban a körzetben élek, ahová jelen leosztás szerint tartozom, akkor mi van... kénytelen vagyok átköltözni, mert a "tekintetes feljebbvaló" azt kívánja?
De ez csak egy, sok-sok kérdést összeszedtünk, aztán, mikor 4 felé járt az idő, körberaktuk a székeket, majd vártunk... aztán eljött, és mi még mindig vártunk... majd olyan fél őt magasságában Kata -a fő szervező- felpattant s elkiáltotta magát:
- A képviselő urak s hölgyek bokros teendőik miatt sem lemondani nem tudták ez alkalmat, sem megtisztelni minket, tehát majd mi odamegyünk hozzájuk, így könnyebb dolguk lesz.

Ki-ki ahogy tudott, nekiindult. Az én kerekesszékem nem tudtuk vinni, mert egy már volt benn az autóban, melynek gazdija elvállalta a mi -Marianna és én- fuvarunkat is, így öten, plusz Győző kerekesszéke, utaztunk egy kocsiban, s még rajtunk kívül egy autónyi ember, valamint egy maroknyian BKV-val mentünk a Parlamenthez.

Flashmob.
A Kossuth téren összeszedtük egymást, majd odasétáltunk ahhoz a kijárathoz, amin keresztül a képviselők, parlamenti dolgozók be- és kihajtanak. A kapuőr készséggel elmondta, hogy nem, itt mi nem mehetünk be és sajnos nem, már nincsenek benn a képviselők. Kata elkért néhány telefonszámot, majd meg is próbálkozott velük, de nem sok sikert ért el, ám egyszer csak, arra vitte balsorsa,vagy jószerencséje, avagy a mi jószerencsénk Rétvári Bence államtitkárt. (Mellesleg a saját honlapja 2008. óta úgy üres, ahogy... különös tekintettel a "Véleményeim A-Z-ig" opcióra...)
Nos, mi, ott, azon vagy 15 fő, akik megjelentünk a semmiből egy heves tyúkhordaképpen elkezdtünk kárálni. Mindenki egyszerre, egymás szavába vágva mondta volna a magáét, s így ebből nem lett más, mint egy szegény ifjú letámadása nyílt színen. Ez a járdán, közvetlenül a sorompó előtt volt.
Szinte közrefogtuk, egy oldalról egy parkoló autó állta el a menekülési útvonalat, háromról -vagy majdnem háromról- pedig egy csapatnyi nekidurált rokkant. Közülünk egy valaki próbálta átvenni a szót, de mindig közbeszólt valaki, aztán a cöliákiások helyzetéről kérdezett egyikőnk, ő valamelyest értékelhető választ is kapott, majd ismét szétszaladt a "beszélgetés" fonala. Ekkorra én már odaléptem az egyetlen szabad területre az államtitkár és a szabadság között, s láttam, ebből nemhogy érdemi "megbeszélés" nem lesz, de még érthető sem, hiszen -érthető, hangsúlyozom, nagyon is érthető okból- mindenki próbálta túlharsogni a másikat.
Én ott álltam vagy egy arasznyira a célszemélytől, s elkezdtem mondani nem megemelt hangon, ami érdekelt.
S lám, legnagyobb megdöbbenésemre felém fordult, s láthatóan figyelt is.
- Mi a problémájuk?
- A felülvizsgálatok, a kommunikáció, mely szerint, mi, mindannyian csalók vagyunk. Például- válaszoltam.

Erre persze visszakérdezett, hogy hol, mondtam, hogy mindenhol, a médiában -erre legyintett- s folytattam a parlamenti felszólalásokban s a törvény szövegében is.
Nem, ugyan, azt mi félreértjük.

- Nem -néz rám- nem, ön, magán látszik is, nem magára vonatkozik!

Nincs egyeztetés az érdekvédelemmel, válasz: de van akinek nincs is érdekvédője, ő arról nem tehet.

Én ekkor ismét megszólaltam, s nyilván remekül nyomatékosítottam szavaimat két mankómmal, amint azokra támaszkodva álltam előtte:

- Én 50%-os rokkantként, és özvegyként, amint a bizottság egy százalékkal ez alá viszi, azonnal elvesztem minden járandóságom, s dolgozni nem tudok.
- Nem, mondom, nem önre vonatkozik ez!
- Nem? Hiszen ugyanazok az orvosok ülnek most is a bizottságban, mint akik kiadták az önök szerint hamis igazolásokat!
- Ha ez így van, az törvénytelen.

Mondtam, hogy ennek ő tud utánanézni, hogy akkor mégis hogyan van ez, s megerősített abban, ha ez a helyzet valóban így van, akkor ezen változtatni kell.

Aztán még néhány percig elálltuk útját, kérdésekkel bombáztuk, ő politikushiz méltón -jelen viktoriánus kormányhoz kellőn- állta a sarat, a végén pedig úgy búcsúzott:

- Nemsokára jövök vissza is, itt lesznek még?

Vicces fiú ez a Bence. Na. És megadta az e-mail-címét....

Felvétel készült, ha megkaptam, kiteszem.
Most alszom.
Csak hogy tudjam s ne feledjem: Galkó Balázs, KlubRádió, víz, szolidaritás, zarándokhely...

Most reggel van és csak zanza tudom jelezni a tegnapi történéseket. 

Például beszélgettem kicsit Dopeman-nel, mert megint ott sétált el mellettem, és szokásomhoz híven nem hagytam szó nélkül elmennie mellettem.
Beszélgettünk, s számomra nem új, mégis mintegy most rögzülő információként kiderült, Dopeman huga fogyatékkal élő, így Ő képben van a minket érintő jelen kérdésekkel. (Pontosabban a mindenkoriakkal, de a jelen helyzetben a még tovább nyomorításunkkal.)
Beszélgettünk, és én azt akartam neki mindenképpen elmondani -ha már egyszer elcsíptem-, hogy én kissé berzenkedtem, mikor őt kinevezték alternatív köztársasági elnökké, mely berzenkedésem egészen addig a pillanatig meg is maradt, amíg nem láttam ezt a videót:







Ez nekem kellett. Elmondtam neki, kezet ráztunk, majd mindenki ment a dolgára:




Délután megérkezett a fórumra meghívott 25 képviselőből kettő -azaz 2- fő: Szűcs Erika (DK) és Vágó Sebestyén (Jobbik), s kérdéseinkkel bombáztuk őket, s állták a sarat. Persze ki-ki hozta rögzült merregondolkodását, hiszen a nevét nem meghazudtolva a demokrácia mellett kinyilvánítva mondta el Szúcs Erika a gondolatait, s messze-messze, egészen jobbról hallatszott Vágó Sebestyén szava.

Hozzám megérkezett Luci, így én kihátráltam az amúgy is szíuna hőmérsékletűre és páratartalomra emelkedett sátorból, majd mikor Őt a Hőség tere sarkáig elkísérvén visszatértem, már vége volt a közös beszélgetésnek, s abba kapcsolódtam be, mikor csak Vágó Sebestyén néhány kerekesszékessel beszélgetett. Hallgattam egy darabig, kértem tőle névjegykártyát -s kaptam is-, majd annál a pontnál, mikor egyik -nem kerekesszékes, segédeszköz nélkül járó, nem tudom pontosan, de fogyatékkal élő, ez biztos- azt mondta, én a jobbikra szavaztam és "én nem nem szeretem a cigányokat, mert van köztük is rendes".... nos, ezen a ponton elszakadt a cérnám. Mikor mondtam, hogy "TESSÉK?!"
A döbbent válasz valahogy emígyen hangzott: "Én a jobbikra szavaztam, de te gondolom a fideszre!"
Hát, gyöngyös bokrétám, eleve ez a kérdés bennem kinyitja a non-stop mosolykaput, másrészt meg, nem virágom, a fideszre, viktorkirályra csakúgy, mint a egyértelműen náci jobbikra nem szavaznék soha.
Vágó Sebestyéntől például megkérdeztem azt, hogy amit én érzek, hogy a jobbik a fidesz, egészen pontosan viktorkirály góleme, mely önálló életre kelt, igaz-e.
Állítása szerint nem, mert ő egy kis településen él, és ott nem lehet felső-külső irányítás, tehát biztos, hogy nem így van.
Hmmm.... nem ezt kérdeztem, s attól, hogy a helyi alapszervezet miképp működik, épülhetett egy küldő nyomásra.
Kérdezte, hogy milrt lett volna érdeke vikirálynak a jobbik létrehozása. Nos, a szélsőjobb szavazóinak megszerzése.
A válasz: "A jobbik nem szélsőjobbos, nem radikális, és nem olyan, mint a fidesz, melyet küldő erők irányítanak."
Külső erők?- kérdem én. Kis naiv, de gondoltam, hun az a szög, bujjon mán ki abbul a zsákbul, ha mán itten vagyunk! S lám:
Képviselő úr csak ennyit mondott:
- Nagy nemzetközi háló.... -s közben az egyik sérült mellette, mondta s mutatta is, "Azok a kipás -és összetéveszthetetlen mozdulattal illusztrálta is- szakállas gazdagok..."

Nos, nem vagyok, nem lennék jó politikusnak, én itt úgy döntöttem, hogy nekem ebből a mételyből mára elég volt, megköszöntem képviselő úrnak a  beszélgetést s a kártyát és leléptem.

Zsolt -Mónika, a szállásadónk- barátja meló után a térre jött, hogy engem összeszedjen és elhozzon a szállásunkra, és hozta nekem FöCsö üdvözletét. (Nem találtam meg azt, amikor elmesélem magát a történést, csak az előzményét, amire válaszképp Csilla, aki most fut sokat, kilométereket -tényleg sokat- karitatív céllal, elkísért a Láthatatlan kiállítás-ra.) Kiderült Ők ketten egy helyen, az OMSZ mentőirányítói központjában dolgoznak -FöCsöt tudtam, Zsoltról pedig azt, hogy mentőzik-, s valamiképp szóba kerültem. Hmmm... köszönöm...

Hosszú, de jóleső séta után itt még kis macskavadászat, aztán alvás.

Zsoltnak vissza kellett -dehogy kellett, örök hála neki ezért, hogy magára vállalta ezt- a térre, mert különben le kellett volna bontani a mégis valamicske árnyat adó sátrat, ha nincs két férfi aki őrzi a helyünket.

Ja, még annyit. Iszom. Sokat, sokszor, vizet, bodzaszörpöt. tejet, úgyhogy köszönöm szépen semmi bajom. Úgy vigyáznak rám, mint a hímes tojásra.

És még egyet el kell mondanom. Az emberek, jönnek. Hoznak vizet, van aki barackot hozott ma -vagyis tegnap-, én abból nem ettem, de ez nekem annyira megható. Komolyan, olyan szívmelengető érzés.
Most megyek és készülök, egyelőre a kommentekre nem nagyon tudok válaszolni, de épp olyan az, mint a vad idegenek látogatása kinn a téren. Köszönöm.

Ma még nem tudom felrakni a képeket sem, és netet is csak most tudtam csinálni, de jelentem, kinn vagyunk, tegnap voltak beszédek, mától pedig csak jelenlét, illetve délutánonként fórum. Többeket, prominens személyiségeket, képviselőket is meghívtak, majd látjuk mi lesz.


Nekünk, akik éhségsztrájkolunk, napi több vérnyomásmérés, hőmérőzés, és víz korlát nélkül. (Tegnap például kaptam egy üveg langyos sós vizet, ami botrányosan viselhetetlenségig rossz volt, de életmentőként hatott, tehát ismét egy köszönet Mónika!)

Folyt. köv. csak ki kell várni!

Mindjárt indulok.

Aki tud, jöjjön ki hozzánk!



Demonstrálunk.

Én ott leszek, vasárnap kezdéstől addig, amíg nem maradok egyes-egyedül.
Aki tud, és érzi a közösséget az_emberrel, s nem érzi az árkot jogosnak, amit közénk -rokkantak- és mindenki más közé ásott nagy szorgalommal ez az embertelen kormányzat, s nem okoz neki gondot egy "kiruccanás" a Hősök terére, az látogasson ki hozzánk!

FIGYELEM!!!!!!!




A technikai tudnivalók a következők:

A demonstráció területfoglalási engedélye július 1-én vasárnap 13:00 órától 22:00 óráig, a további napokon – július 2-5-ig pedig 7:00 -22:00 óra közötti időszakra szól.
A területfoglalási engedélyt megelőző, illetve az azt követő időben a téren demonstrációs céllal nem tartózkodhatnak a résztvevők.
A legnagyobb számú résztvevőre július 1-én vasárnap 13:00-22:00 óra között számítanak a szervezők, ekkor kerül sor a demonstráció céljait és okait bemutató beszédekre is.
A beszédek 14:00 órától kezdődnek és kb. 16:30-ig tartanak.
A rendezvény megtartására, a BRFK a Hősök terének a Szépművészeti Múzeum felőli oldalán, a díszburkolat és az úttest közötti, korábbi autóbusz parkoló részen adott engedélyt.
Ezen a területen szilárd burkolatú a terület, amelyen kerekesszékkel, vagy nehéz mozgással is akadálymentesen lehet közlekedni.
Ezen a területen kerül felállításra a felszólalók emelvénye, továbbá 3 db sátor, melyben az esetleg szükséges egészségügyi ellátás történhet, illetve a szervezéshez és lebonyolításhoz szükséges eszközök kerülnek elhelyezésre.
A szervezők gondoskodtak ügyeletes mentőautóról, amely a helyszínen fog tartózkodni a rendezvény teljes ideje alatt.
A szervezők mintegy 100 ülőhelyről tudnak gondoskodni, a MEOSZ további mintegy 800 ember számára tud bérelt padokon ülőhelyet biztosítani. Az ülőhelyek az emelvény közelében kerülnek elhelyezésre, de a hangosítás a szervezők ígérete szerint alkalmas lesz arra, hogy a tér egész területén a beszédek hallhatók legyenek.
A beszédeket jelnyelvi tolmácsok közvetítik a rendezvény siket résztvevői számára.
Aki tud, az kérjük, hozzon magával kisméretű ülőalkalmatosságot, mivel a biztosított ülőhely várhatóan nem lesz elegendő valamennyi résztvevő számára.
A demonstrációs területen nincs árnyékos hely, így a várható melegre tekintettel célszerű, ha a résztvevők ernyőket, sapkákat hoznak magukkal.
Kérjük, hogy a résztvevők hozzanak magukkal a jó-ízlés figyelembevételével fogalmazott és megszerkesztett táblákat, zászlókat, demonstrációs eszközöket, illetve a szervező egyesületek, csoportok, szervezetek adatait tartalmazó táblákat.
Kérjük, hogy durva, sértő szövegű, vagy ábrájú, az emberi méltóságot sértő, ízléstelen demonstrációs eszközöket ne alkalmazzanak és a szervező tagegyesületek, csoportok gondoskodjanak arról, hogy a csoportjukban ne legyen ittas, trágár kifejezéseket bekiabáló résztvevő.
A rendezvény legyen határozott, de méltóságteljes, kulturált, szolgáljon például mások számára is.
A közelben, mintegy 300 méteres távolságon belül van a Városliget, ahol a fák árnyékába be lehet pihenésképpen húzódni, illetve ahol utcai árusoknál étel, ital kapható. A szervezők ivóvízről gondoskodnak, műanyag poharakat célszerű hozni.
Az autóbusszal, vagy gépkocsival érkezők számára várakozóhely a tér másik oldalán, az Ötvenhatosok terén, a Műcsarnok mellett lévő autóbusz parkolóban van, amely gyalogosan mintegy 400 méterre van a demonstráció helyszínétől. A nehezen mozgó emberek kiszállhatnak a buszokból a demonstrációs téren, majd az autóbuszoknak át kell állniuk a parkolóhelyre. A demonstrációs tér közvetlen közelében nincs lehetőség parkolásra.
Az autóbusz parkoló bejáratánál a MEOSZ el fog helyeztetni 6 db. mobil WC-t, amelyek közt lesz kerekesszékkel használható is, de a Városligetben is van 2 db. nyilvános WC, amely közül az egyik akadálymentes.
Kérjük és elvárjuk tagegyesületeinktől, csoportjainktól, vezetőinktől, aktivistáinktól, tagjainktól, hogy bizonyítsuk be azt, hogy szervezetünk határozottan, következetesen, fegyelmezetten, pártpolitikai céloktól mentesen akar és képes fellépni érdekeink védelmében.
Ezért kérjük és elvárjuk, hogy tagegyesületeink, csoportjaik vezetői, aktivistái folytassanak aktív és sikeres szervező tevékenységet annak érdekében, hogy a demonstráción jelentős társadalmi erőt tudjuk felmutatni.
Ez a demonstráció is bizonyítani fogja szervezetünk erejét. (reméljük, nem erőtlenségét)
Kérjük, hogy a helyben rendelkezésre álló információs csatornákon keresztül, vagy személyesen, keressék meg a környezetükben lévő más civil szervezeteket, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű embereket és győzzék meg őket, hogy vegyenek részt ezen az aktivitásunkat bizonyító rendezvényen.
Fogadják be autóbuszaikba, szállítóeszközeikbe mindazokat, akik részt kívánnak venni ezen a nagy civil erőpróbán.
Személyes részvételünkkel tudjuk csak bizonyítani a társadalomnak, a kormánynak, hogy nem passzív elszenvedői, hanem aktív alakítói akarunk és tudunk lenni sorsunknak.
Kérjük a szervezeteinket, hogy minden autóbuszban, szállító eszközön gondoskodjanak legalább egy felelős személyről, valamely megjelöléssel azonosítható rendezőről, aki segíti a résztvevőket a tájékozódásban.
Saját információs csatornáinkon, (Honlap, Humanitás, Mozgalmi Értesítő) a rendezvényt követően közzé tesszük szervezeteink részvételi adatait, amely egyben megmutatja azt, hogy kikre számíthatunk az érdekeinkért folytatott küzdelemben.

........................

Gyertek! Látogassatok ki hozzánk és beszélgessünk kicsit!

Én ott leszek, vasárnap kezdéstől addig, amíg nem maradok egyes-egyedül.
Aki tud, és érzi a közösséget az_emberrel, s nem érzi az árkot jogosnak, amit közénk -rokkantak- és mindenki más közé ásott nagy szorgalommal ez az embertelen kormányzat, s nem okoz neki gondot egy "kiruccanás" a Hősök terére, az látogasson ki hozzánk!

FIGYELEM!!!!!!!




A technikai tudnivalók a következők:

A demonstráció területfoglalási engedélye július 1-én vasárnap 13:00 órától 22:00 óráig, a további napokon – július 2-5-ig pedig 7:00 -22:00 óra közötti időszakra szól.
A területfoglalási engedélyt megelőző, illetve az azt követő időben a téren demonstrációs céllal nem tartózkodhatnak a résztvevők.
A legnagyobb számú résztvevőre július 1-én vasárnap 13:00-22:00 óra között számítanak a szervezők, ekkor kerül sor a demonstráció céljait és okait bemutató beszédekre is.
A beszédek 14:00 órától kezdődnek és kb. 16:30-ig tartanak.
A rendezvény megtartására, a BRFK a Hősök terének a Szépművészeti Múzeum felőli oldalán, a díszburkolat és az úttest közötti, korábbi autóbusz parkoló részen adott engedélyt.
Ezen a területen szilárd burkolatú a terület, amelyen kerekesszékkel, vagy nehéz mozgással is akadálymentesen lehet közlekedni.
Ezen a területen kerül felállításra a felszólalók emelvénye, továbbá 3 db sátor, melyben az esetleg szükséges egészségügyi ellátás történhet, illetve a szervezéshez és lebonyolításhoz szükséges eszközök kerülnek elhelyezésre.
A szervezők gondoskodtak ügyeletes mentőautóról, amely a helyszínen fog tartózkodni a rendezvény teljes ideje alatt.
A szervezők mintegy 100 ülőhelyről tudnak gondoskodni, a MEOSZ további mintegy 800 ember számára tud bérelt padokon ülőhelyet biztosítani. Az ülőhelyek az emelvény közelében kerülnek elhelyezésre, de a hangosítás a szervezők ígérete szerint alkalmas lesz arra, hogy a tér egész területén a beszédek hallhatók legyenek.
A beszédeket jelnyelvi tolmácsok közvetítik a rendezvény siket résztvevői számára.
Aki tud, az kérjük, hozzon magával kisméretű ülőalkalmatosságot, mivel a biztosított ülőhely várhatóan nem lesz elegendő valamennyi résztvevő számára.
A demonstrációs területen nincs árnyékos hely, így a várható melegre tekintettel célszerű, ha a résztvevők ernyőket, sapkákat hoznak magukkal.
Kérjük, hogy a résztvevők hozzanak magukkal a jó-ízlés figyelembevételével fogalmazott és megszerkesztett táblákat, zászlókat, demonstrációs eszközöket, illetve a szervező egyesületek, csoportok, szervezetek adatait tartalmazó táblákat.
Kérjük, hogy durva, sértő szövegű, vagy ábrájú, az emberi méltóságot sértő, ízléstelen demonstrációs eszközöket ne alkalmazzanak és a szervező tagegyesületek, csoportok gondoskodjanak arról, hogy a csoportjukban ne legyen ittas, trágár kifejezéseket bekiabáló résztvevő.
A rendezvény legyen határozott, de méltóságteljes, kulturált, szolgáljon például mások számára is.
A közelben, mintegy 300 méteres távolságon belül van a Városliget, ahol a fák árnyékába be lehet pihenésképpen húzódni, illetve ahol utcai árusoknál étel, ital kapható. A szervezők ivóvízről gondoskodnak, műanyag poharakat célszerű hozni.
Az autóbusszal, vagy gépkocsival érkezők számára várakozóhely a tér másik oldalán, az Ötvenhatosok terén, a Műcsarnok mellett lévő autóbusz parkolóban van, amely gyalogosan mintegy 400 méterre van a demonstráció helyszínétől. A nehezen mozgó emberek kiszállhatnak a buszokból a demonstrációs téren, majd az autóbuszoknak át kell állniuk a parkolóhelyre. A demonstrációs tér közvetlen közelében nincs lehetőség parkolásra.
Az autóbusz parkoló bejáratánál a MEOSZ el fog helyeztetni 6 db. mobil WC-t, amelyek közt lesz kerekesszékkel használható is, de a Városligetben is van 2 db. nyilvános WC, amely közül az egyik akadálymentes.
Kérjük és elvárjuk tagegyesületeinktől, csoportjainktól, vezetőinktől, aktivistáinktól, tagjainktól, hogy bizonyítsuk be azt, hogy szervezetünk határozottan, következetesen, fegyelmezetten, pártpolitikai céloktól mentesen akar és képes fellépni érdekeink védelmében.
Ezért kérjük és elvárjuk, hogy tagegyesületeink, csoportjaik vezetői, aktivistái folytassanak aktív és sikeres szervező tevékenységet annak érdekében, hogy a demonstráción jelentős társadalmi erőt tudjuk felmutatni.
Ez a demonstráció is bizonyítani fogja szervezetünk erejét. (reméljük, nem erőtlenségét)
Kérjük, hogy a helyben rendelkezésre álló információs csatornákon keresztül, vagy személyesen, keressék meg a környezetükben lévő más civil szervezeteket, egészségkárosodott, megváltozott munkaképességű embereket és győzzék meg őket, hogy vegyenek részt ezen az aktivitásunkat bizonyító rendezvényen.
Fogadják be autóbuszaikba, szállítóeszközeikbe mindazokat, akik részt kívánnak venni ezen a nagy civil erőpróbán.
Személyes részvételünkkel tudjuk csak bizonyítani a társadalomnak, a kormánynak, hogy nem passzív elszenvedői, hanem aktív alakítói akarunk és tudunk lenni sorsunknak.
Kérjük a szervezeteinket, hogy minden autóbuszban, szállító eszközön gondoskodjanak legalább egy felelős személyről, valamely megjelöléssel azonosítható rendezőről, aki segíti a résztvevőket a tájékozódásban.
Saját információs csatornáinkon, (Honlap, Humanitás, Mozgalmi Értesítő) a rendezvényt követően közzé tesszük szervezeteink részvételi adatait, amely egyben megmutatja azt, hogy kikre számíthatunk az érdekeinkért folytatott küzdelemben.

........................

Gyertek! Látogassatok ki hozzánk és beszélgessünk kicsit!