Előszél

2012.06.25. 15:52

 

Amennyiben van ilyen szó egyáltalán.

Hetek, hónapok óta érzem, tép, szaggat a bizarr, valóságtól elrugaszkodott honvágy. S azért e jelzők, mert épp ahogy a blog füljegyzetében írom, nem értem, de elfogadom, mint egy konstans részem, hogy ez van. Van nekem. Van nekem Ditte s hagyja, hogy lógjak a nyakán időnként.
Hála, mosoly, barátság, izgi, kiszakadás magamból, új erő.

A_zóceján.



Első -ha a dokumentációban megrendezetten is- pillantásom a tengerre,
de pláne a_zócejánra.


Ditte, Gerda, DorkaZoi és az nagy óceánjáró Cobh kikötőjében.


Medve és a zöld sör, St. Patrick (napja) szellemében. (Valahonnan innen.)

S most megint megyek. Július 18-án 17:50-kor száll fel Ferihegyről a Ryanair gépe, melyen rajta leszek én is. Nagyon remélem, hogy most a megkért szolgáltatást nem mismásolhják el és nem kell kilométereket gyalogolnom a reptéren, annál is inkább, hogy most már nem is vagyok képes rá, hiszen két mankóval és egy húzós bőrönddel egy tapodtat sem tudok tenni.

Még korai visszaszámolni? Sebaj... én nap mint nap megteszem ezt, és lám, egyre közelebb van. :)

Csoda, hogy ... csoda? Mikor ilyen ez a Dittelyány?!
Köszönöm.
Július 18.




2012.06.24. 21:50

http://telelek.blog.hu/2009/12/05/ooo_10_11_nap

 

Ott voltam.

ELÉG VOLT!– Tüntetés a Horthy-kor restaurációja, az antiszemita, rasszista, és homofób indulatok ellen. from Ádám Csillag on Vimeo.



Persze vannak fényképeim is, de nem tudom kiszenvedni azokat a telefonomból, és persze köszönettel is tartozom a kíséretért, de örülök, ha ennyire fut erőm most.

Ezért voltam ott:

OrbáNemzeti Fogyatékosügyi Hozzáállás
S leszek kinn július 1-től pláne.

"TÓTH CSABA (MSZP):
Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A rokkantsági nyugdíjak megszüntetése amellett, hogy emberi sorsokat és egzisztenciákat tett tönkre, a jövőre nézve is rengeteg problémát jelent.
Az egyik ilyen probléma, hogy akik most jelentkeztek a felülvizsgálatra, akár jövő év végéig is várhatnak arra, hogy megtudják azt, miszerint befogadja-e őket az új rendszer. Addig nem tudják, lesz-e ellátásuk; nem tudják, hogy ez milyen összegű lesz; és nem tudják, hogy utcára kerülnek-e. De még akinek meg is oldódik valahogy a sorsa, az se nyugodhat meg, hiszen már nem számítanak majd nyugdíjasnak, sőt az eddigi rokkantnyugdíj-jogosultságuk nem fog beleszámítani a majdani öregségi nyugdíjukba. Ezt erősítette meg a miniszter úr egy írásbeli kérdésünkre adott válaszában is, idézem: "A rehabilitációra nem javasolható személyek rokkantsági ellátásra lesznek jogosultak, amely akár élethosszig folyósítható részükre." Tehát nem fognak nyugdíjat kapni.

Korábban, 2011 végéig lehetőség volt arra, hogy a korhatár betöltése előtt rokkantsági nyugdíjban eltöltött éveket figyelembe vegyék a nyugdíjjogosultság megállapításánál. Ez például az előrehozott nyugdíjazásnál jelentett lehetőséget.

Az önök nagy átalakítása után azok, akik eddig hosszú évek óta rokkantsági nyugdíjban részesültek és így érték volna el a nyugdíjkorhatárt, az idei évtől elvesztették ezt a lehetőséget, így sem nyugdíjasok, sem rokkantnyugdíjasok nem lehetnek. Azok, akik korábban rokkantnyugdíjasok voltak, tavaly év végéig nyugdíjas státusban voltak, így megkapták a nyugdíjaskedvezményeket is, mint például az utazási kedvezmény vagy a kedvezményes adózás.

Mindez főként azok esetében jelent problémát, akik fiatalon, régóta megrokkantak. Hiába mondják, hogy a rokkantellátás mellett is lehet szolgálati időt szerezni munkával, ez nem tűnik nagyon életszerűnek a jelenlegi munkaerő-piaci helyzetet tekintve. Hogyan gyűjthetne magának szolgálati időt például egy 55 éves rokkant ember, amikor az egészséges munkavállaló sem kell senkinek ebben az életkorban? Ráadásul van egy keresetkorlát is a rokkantellátás melletti munkavégzés esetén, miközben a korbetöltött nyugdíj mellett nincsen ilyen korlátozás.

Többen már végzetes lépésre szánták el magukat elkeseredettségükben: egy 55 éves asszony kivetette magát az ablakon, amiért folyamatosan elutasították a rokkantnyugdíj iránti kérelmét. Öngyilkos lett egy negyed tüdővel, csípőprotézissel élő kőműves, akinek egy év alatt hétszer tört el a csontja, a bizottság mégis rehabilitálhatónak ítélte. Úgy gondoljuk, senki nem akarhatja, hogy ilyen vagy ehhez hasonló tragédiákba torkolljanak a kormány intézkedései. Ezek az emberek dolgozókként a munkába rokkantak bele; most még az egyetlen szalmaszálat is elveszik tőlük, hogy biztonságban élhessék le nyugdíjas éveiket.

Mindezek miatt kérdezem államtitkár úrtól: egyetért-e ön személy szerint azzal, hogy a rokkantsági ellátáson lévő emberek nem lehetnek sohasem nyugdíjasok, és hogy azok sem számíthatnak rendes öregségi nyugdíjra, akik tavaly év végéig rokkantnyugdíjasok voltak?

Egyetért-e ön személy szerint azzal, hogy ezek az emberek sosem fognak tudni élni semmilyen, egyébként a korbetöltött nyugdíjasoknak most járó kedvezménnyel?

Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)

HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először röviden és világosan válaszolok a feltett kérdésére: mindazok a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban részesülők kérhetik majd nyugellátásuk megállapítását, akik megszerzik a nyugellátáshoz szükséges szolgálati időt, azaz a rokkantak is lehetnek nyugdíjasok.

Arra is felhívom a figyelmét, hogy a rokkantsági nyugdíjban töltött idő 2012. január 1-jét megelőzően sem minősült szolgálati időnek, ugyanis a társadalombiztosítási nyugellátásra jogosító szolgálati időt járulékfizetéssel kell megalapozni, viszont a rokkantsági nyugdíj összegéből nyugdíjjárulékot nem lehetett levonni. Ugyanakkor a rehabilitációs ellátás, mivel az érintett fizet nyugdíjjárulékot, már szolgálati időnek minősül.

Tisztelt Képviselő Úr! Úgy tűnik, hogy ön interpellációjának benyújtása előtt elfelejtett tájékozódni arról, hogy mi a szocialista frakció többségének véleménye a nyugdíjrendszer átalakításáról. Gondolom, önt is érdekli, hogy mit gondol Veres János, az ön jelenlegi frakciótársa, a korábbi szocialista pénzügyminiszter a rokkantnyugdíjrendszerről. 2009 márciusában itt az Országgyűlésben az alábbiakat mondta, idézem: "Nem kerülhetők meg ezek a bizonyos strukturális átalakítások, azaz hozzá kell nyúlni mindazokhoz a területekhez, amit ön felsorolt: a nyugdíjrendszert illetően, a rokkant-nyugdíjrendszert illetően, a munkanélküli-ellátást illetően." (Gúr Nándor közbeszól.)

Tisztelt Képviselő Úr! A legtöbb jelenlegi szocialista frakciótag vastapssal köszönte meg Gyurcsány Ferencnek itt a következő szavakat. "Ha van botrány, akkor az, hogy ma minden harmadik nyugdíjas rokkantnyugdíjas, és ez utóbbiak közül minden második még aktív korban van, akár dolgozhatna is, akár a munka adhatna értelmet életének." Képviselő úr, csodálkozom, hogy ön nem ért egyet a szocialista frakció tagjaival, akik Gyurcsánynak tapsoltak.

Az egészségkárosodott személyek ellátórendszerének átalakítása szükségszerű lépés volt, mivel a korábbi megoldás nem a munkába való visszatérést, hanem a segélyezést támogatta. Az új, egységes, átlátható ellátórendszer célja, hogy az egyén lehetőségeire alapozva segítsen a munkaerőpiacra való visszatérésben. (Gúr Nándor közbeszól.) Mint azt ön is tudja, az érintettek a felülvizsgálatukig változatlan összegben kapják korábbi ellátásukat.

Tisztelt Képviselő Úr! Ön abban is téved, hogy az adózási kedvezménnyel nem tudnak élni a korábban rokkantsági nyugdíjban részesülő vállalkozók. Tájékoztatom, hogy azok a vállalkozók, akik 2012. január 1-jétől megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülnek, azok a szociális hozzájárulási adó megfizetési kötelezettsége alól a minimálbér kétszereséig mentesülnek.

Ön azzal sincs láthatóan tisztában, hogy kinek jár az utazási kedvezmény. Ezért fontos elmondani azt is, hogy számos kedvezmény nem a nyugdíjas státushoz, hanem az egyén életkorához kapcsolódik. Így például 65 év felettiek ingyenes utazása nem csak a nyugellátásban részesülőknek jár, nem csak rájuk terjed ki.

Végezetül megismételném, képviselő úr, hogy mindazok a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban részesülő személyek, akik megszerzik a nyugellátáshoz szükséges szolgálati időt, kérhetik majd nyugellátásuk megállapítását. (Gúr Nándor: Ezt meséld el az embereknek!)

Kérem, fogadja el a válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)


TÓTH CSABA (MSZP):
Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, ez egy szánalmas, semmitmondó válasz volt, ezt nem lehet elfogadni. (Szórványos taps és közbeszólás az MSZP soraiból: Bravó!)

Válaszából egyvalami derül csak ki számomra, hogy önt nem érdekli ezeknek az embereknek a sorsa. Mert, ha érdekelné ezeknek az embereknek a sorsa, ott lett volna három héttel ezelőtt a tüntetésükön. Ha érdekelné ezeknek az embereknek a sorsa, átvette a petíciójukat. Ha ott lett volna ezen a tüntetésen, akkor láthatta volna, hogy ezek az emberek mennyire el vannak keseredve.

S miután nem volt ott, államtitkár úr, nem hallotta a véleményüket, ezért szeretném az egyik felszólaló néhány mondatát önnek felolvasni. "Nem csak fegyverekkel lehet egy népet, társadalmi csoportokat vagy tömegeket kiirtani, meggyilkolni. Lehet azt úgy is csinálni, hogy a tisztelt képviselő urak a parlamentben megnyomják a szavazógombokat. Tisztelt Képviselő Urak! Miniszterek! Ha már ennyire meg akarnak szabadulni ettől a társadalmi csoporttól, akik a kegyetlen munkába és az ország építésébe belerokkantak, ha ez a tervük velünk, a lassú kínhalál, akkor kérem, pusztán emberségből lövessenek inkább minket a Dunába, gyorsabb és szenvedésmentesebb (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a halál. Maguk ezt is megtehetik a kérharmadukkal." (Felzúdulás, közbekiáltások a kormánypártok soraiból: Na! Na!)

Válaszát nem fogadom el. (Taps az MSZP soraiban.)"

az OGY az interpellációs választ elfogadta: 213 igen, 93 nem, 0 tartózkodás mellett.

Forrás

Érdekelne a név szerinti kiosztás. Persze tudom, de akkor is.

Két évnyi feketeleves / II.

2012.06.16. 20:45

A mozgalmas nap jegyzetének folytatása, s a lényeg, a beszélgetés teljes anyaga felvételen végre idekerül.

Ott tartottam, hogy indultunk a Főtérre, ahová a szeánszot meghirdették. Győzőék, mivel az előre megbeszélthez képest eggyel kevesebben jöttek, így gond nélkül befértem az autóba, bevittek magukkal, már nem volt időnk tekeregni a városban, de azért egy fagyizást és szerény sütizést megengedtünk az időből. Onnan már egyenesen mentünk a célhoz, ahol is akkor éppen készülődtek a rendőrség kicsiny csapatai.
Nem véletlenül, hiszen a hírre, hogy ide, a mi városunkba látogat Gyurcsány Ferenc, a helyi jobbik nagy erőket felvonultató tüntetést hirdetett meg, s ennek hírére rendőri erő felvonultatása volt a válasz, ami jogos. Tehát akkor pakolásztak kifelé éppen a_szerv tagjai furgonjaikból, a szép, nemrég EU-s pénzből felújított, s akadálymentessé is tett Főtéren. Mi éppen ráláttunk az eseményekre, hiszen a BKK bejáratánál, a kitett büféasztalok egyikénél ücsörögtünk. Nyugodtan vártunk, s lassan össze is jöttünk mind, majd nekem -szokás szerint- lépnem kellett, mert be kellett púderoznom orrom, ugye, ám a számomra ismeretlen művházban csak segítséggel találtam meg az ehhez kellő helyiséget (itt azt is meg kell jegyeznem, hogy korrekt... nagyon korrekt a dolog, hiszen az összes mosdóhoz néhány lépcsőn át lehet eljutni, kivéve okosan s én azt mondom, természetesen a rokimosdóhoz, hiszen az közvetlenül a recepció mellett található, diszkréten egy félfallal elválasztva a tágas előtértől és a porta-pulttól, és belül is -amennyire én ezt megítélni tudom- kifogástalan kialakítású). Mikor ezt a teszt-kört lefutottam, kocogtam vissza a gyülekező helyére, s láttam Győző -egyike a Pestről leutazott mozgiknak- közben elővette a kameráját és járja a főteret, felvételeket készítve, és azt is, hogy Szilvi, a helyi egyesület titkára éppen egy jelenséggel tárgyal.
Igen, jelenség. Igen, tárgyal. E kettő tényként rögzült abban a pillanatban nekem, s mondom is, miért.
Magas, egyenes gerincű, úrinő, egy igazi hölgy. Határozott, agilis, karakán HÖLGY. Olyan, akinek aurája van: egy jelenség, és látszott, hogy nem egy járókelő aki odatévedt Szilvihez, hanem valaki... ezen felbuzdulva -mikor a beszélgetésnek vége szakadt- odapenderültem e jelenséghez és bemutatkoztam, majd mikor Ő is megtette ezt, s elmondta, hogy éppen fixálja az Elnök úr programjának következő elemeit, kaptam az alkalmon s nekiszegeztem kérdésem, miszerint elfelejtettem korábban Lászlóval ezt lebeszélni -a helyi DK szervező, akinek az egész ötlet köszönhető és akinek már más ügyben is kijár az én roki-köszönetem-, pedig fontos, hogy Győző, aki akkor éppen ismét a téren készítette filmjét, a beszélgetésről készíthet-e felvételt. Erre a HÖLGY -s nem tudom sem más szóval, sem máshogy szedett írással hangsúlyozni ezt- kérdezte, hogy hová kerül fel a felvétel, mondtam, hogy én ez ügyben nem vagyok kompetens, de amennyire én tudom a youtube-ra, illetve az Európai Parlament-hez akar kijuttatni egy filmet a magyar rokik helyzetéről, de ezt én csak mondom, ezt kéretik még nem tényként kezelni... aztán engedély meglett, Győző is visszatért közénk, s pár perc múlva mögöttem némi robajlás hallatszott s ahogy megfordultam jóformán fölöttem, a székem mögött állt Gyurcsány Ferenc.
Hát, mit volt mit tenni, kezet nyújtottam neki, Ő fogadta, s tettek így a többiek is, aztán László segédletével indultunk az épületbe, ahol is a recepciótól az előtérben, a büfé előtti asztalok köré ülhettünk, s ott beszélgetni kezdtünk.
Baki Szilvia
Szabics Jánosné
Nagy Józsefné
Szücsné Németh Zsuzsanna
Éliás Katalin
én
Szücs Sándor Győző
Adi Zoltán
rokkantak és
Gyurcsány Ferenc Demokratikus Kolalíció elnöke, volt miniszterelnök
Varju László
Demokratikus Koalíció  platform igazgatója

A férfiak körbe rakták a székeket, majd leültünk, Én beevickéltem a belső széksorhoz, gondoltam ne legyek útban az asztalnak támasztott mankóimmal, s kiderült, a legjobb pozíciót találtam.




Mindkét képet a jelenség, Németh Böbe készítette, akivel másnap a facebook-on beszélgettünk is egy jót.
Ez utóbbihoz én ott ezt a kommentárt fűztem:
"
Na, most mondja valaki, hogy nem érdeklődve figyelem mondandóját!
Kinek más szó ugrik be orcám láttán, annak izenem, ha csendben maradsz, okosnak hiszlek továbbra is!! :))"
Legyen kedves mindenki ehhez tartani magát!


Köszönet Győzőnek a felvételért, íme:



Mit láttam?
Például azt, hogy azon a szinten, ahol ezek az emberek vannak -ahogy ott is elmondtam- mi, a rokkantak, csak egy statisztikai adat vagyunk, egy vaskos mínusz a költségvetésben, s ők, ők ketten is, most úgy láttam, mintha egy kihalófélben lévő ritka állatfaj tagjaival találkoztak volna. S hagy legyek annyira naiv, hogy azt higgyem, én -mint az elhíresült mór- megtettem amit megtehettem, ami a kötelességem, s igen, naiv vagyok, de azt láttam -nyilván amit akartak, hogy lássak is-, hogy megértették mit jelent nekünk egy tollvonás, nekünk, akiknek nincs tartalékunk, nekünk, akiknek a gys támogatás megvonása húsba vágó kérdés,és így tovább. Szóval, azt hiszem, megértették.

Ahogy hazajöttem, s míg nem kaptam meg a felvételt -amit nem győzök elégszer megköszönni Győzőnek- azt hittem 10 legfeljebb 15 perc lehetett a szeánsz, de nem. Ráadásul a kínos csend meg sem érintette az eseményt és ez nagyon jó.
Mit láttam?
Szimpatikus. Gyurcsány Ferenc nem különben s Varju László csakúgy.És persze azt, hogy a jelen helyzet épp annyira rossz, ahogy én öreg rokinéni valómban látom.

A jobbik 6 fős különítménye, hangosítással felszerelkezve -s úgy nyomva a háttérnek szánt tömegzajt- is megérne tán  egy misét, de azt hiszem a Saskabaré nem az én műfajom.

Még mindig ehhez tartozik, hogy a táskámban volt a vezír újfenti levelezgetése, és naná, elfelejtettem azt átadni Lászlónak, ezért másnap le kellett szállnom a buszról és a megfelelő helyre juttatni a snájdig, vagy 10 évvel ifjabb vezírt ábrázoló képpel díszített három példányt. Ezért is jár a köszönet, de már megint este lett és többet beszélnék, mint amennyit bírok, a lényeg megvan. És láttam amit akartam.

Én mosom kezeimet.

Két évnyi feketeleves / I.

2012.06.14. 10:44

 

Szűk körben Gyurcsány Ferenccel.




Kezdeném az elejéről, például onnan, hogy én mit is gondolok GyF-ről. Ha csak önmagában az embert nézem -már amennyit ekkora távolságból tudni, sejteni lehet-, cirka ugyanazt, mint ellenpontjáról, az apró, akarnok vikiről. (Borzalom, de még a minimális tiszteletet sem vagyok képes kicsikarni magamból ezzel az emberrel kapcsolatban, mert nagyon szimplán azt gondolom, BŰNt követ el, és ezt tudatosan, saját hasznára teszi, s ez megbocsáthatatlan.) Tehát körülbelül ugyanazon jellemzőkkel bír e két ember, de az biztos, hogy talán úgy lehet jellemzően leírni amit érzek ez ügyben, hogy ők ketten, egyazon mérce két pólusa. Tehát ugyanúgy akarnok, nagyon domináns emberek, kíméletlenül kidekázott elvekkel, csak éppen ezen elvekben óriási különbség mutatkozik.
És ezt most nem fejtegetem tovább.
Az viszont ami még számomra elengedhetetlenül megemlítésre méltó, az az e két ember körül szerveződött csapat megítélése. Mert ez egy kulcsfontosságú eleme ennek, vagyis annak, hogy melyikük miképp áll az általa választott hivatáshoz. (Persze, az is megérne egy misét, hogy ki tekinti és minek a politikát, a nagypolitikát pláne, de ennyire most nem marcangolom a kérdést...) Hiszen a viktoriánus elit, a szűken vett fideszista vezérkar, pontosan megfelel a DK demonstrációjának, melyet a parlament mai ülésnapján mutattak be, értékelvén a jelen kormány első két évi munkáját (ámokfutását).


/Oligarcha válogatott most ehunnan gyön e/

Vagyis én a DK-val kapcsolatban is vártam s figyeltem a megalakulás óta, hogy na, gyerekek, lehet tenni én meg azért vagyok, hogy értékeljek. (Szerényen, tudom.)
További érintettségem a párttal kapcsolatban a DK helyi szervezőjéhez fűződik, akivel -szokásomhoz híven- a facebook oldalain ismerkedtem össze, ahol is szintén szokásomhoz híven éppen a helyi akadálymentesítést pedzegettem, és Ő ehhez a témához hozzá is szólt, sőt, kifejezett érdeklődést mutatott a dolog iránt, ezzel meggyőzve engem arról, hogy érti ezt a kérdést, tovább lát a minden emberben meglévő alapvető korlátokon, melyek áttörése szükséges a sérültek életé megértéséhez, a toleranciához.
Aztán amikor a fidesz székház előtt tüntettünk mi, sérültek, és én nem találtam segítséget, aki elkísért volna, legnagyobb meglepetésemre -és valami megtiszteltetésféleségemre is, ha mondhatom ezt- Ő ajánlotta fel segítségét, melyet én el is fogadtam. Éppen akkor kapta a hírt a fent jelzett eseményről, s megkérdezte tőlem, hogy vajon érdekelne-e minket, sérülteket egy szűk körű beszélgetés az elnök úrral. Nos, anélkül, hogy bárkivel egyeztettem volna, csakis a saját nevemben beszélve, megköszönve a lehetőséget igennel válaszoltam.
Itt kell elmondanom, hogy én kvázi bárkivel boldogan beszélek sok dologról, mindenki véleménye érdekel, és igyekszem kihasználni minden adódó alkalmat -legyen az bármilyen messze is ideológiailag tőlem-, hogy a politikában szereplő, a mi életünkre hatással lévő döntések hozóit ha lehet, közelről is megnézhessem magamnak. Látnom kell az arcát az embernek, ahhoz, hogy eldönthessem, jó felé érzem-e amit érzek vele kapcsolatban. S legnagyobb örömömre, ilyen lehetőség időnként adódik nyugalmas, unalmas, roki öregnéni életemben.
Tehát ezen felbuzdulva, elkezdtem itthon telefonálgatni s összeszedni egy maroknyi embert, akit szintén érdekelne ez a dolog. (Közben pedig áldottam László nevét, mert ez a lehetőség azért nem mindennapi.*)
A helyi mozgássérült egyesülettel is felvettem a kapcsolatot, ahol tag vagyok, és Pestről is jöttek barátaim -kik szintén sérültek-, így összejöttünk nyolcan. Illetve kilencen, s ezt a létszámot leadtuk, kérdezve, hogy elegendően vagyunk-e ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljon majd velünk Gyurcsány. Nos, bátor ember, s felvállalta, hogy a kilenc roki nekiszegezheti kérdéseit.
A szerdám kicsit zaklatottra sikerült, annál is inkább, hogy előző este én a 400-ban lebzseltem kicsit, de tekintettel e fontos eseményre korán haza is utaztam, majd reggel csak kicsit agyonverten ébredve indultam neki a napnak. Ingatlanügynök vizittel kezdődött, majd gyógytorna és uzsgyi haza, mert nemsokára jöttek is Győzőék Pestről, akikkel úgy beszéltük meg, hogy nálunk lesz a gyülekező, s együtt indulunk majdidőben a szeánsz helyszínére. Hoztak nekem saját kenyeret, kóstolóba -ami igazán, különlegesen finom és szépséges jószág-, én pedig azt viszonoztam egy áfonyás dittekenyérkével, pedig nem is beszéltünk össze. Kicsit beszélgettünk, majd indultunk is.

Nos, én mára kiakadtam, mint az órarugó. Jaj... holnap folytatom a jegyzetet, mert még csak most értem oda, hogy battai jobbik ostobasága, és battai jobbik feje milyen alak, és GyF milyen is közvetlen beszélgetés közben, vagy Varju László szintén milyen benyomással bírt... szóval, holnap folytatom.


* Félreértés ne essék. Nem egy celebbel, egy mesehőssel, egy vallási mítosszal találkozom ilyenkor, illetve most például, hanem egy emberrel, akit kvalitása, helyzete vagy bármi más -ezt nem firtatom- olyan pozícióba helyezett, ami számomra érdekes. És ilyenkor az emberre vagyok kíváncsi. Blikkül fogalmazva azt mondanám, megnézem magamnak, ki van a tévében látott álca mögött. (Na, jó, ez inkább öntelt maszlagul hangzik, de akkor is valami ilyesmi...)

Folytatás, íme.


Szolidaritás vitaindítója

2012.06.14. 08:06

Egy jó társadalom polgára embertársaiban azokat az értékeket keresi, amelyek az ő saját életének jobbá tételéhez is hozzájárulhatnak, és amelyek a másik fejlődését, kibontakozását is megalapozhatják.

A másik ember értékeinek elismerése és tisztelete lehet az alapja bárminemű őszinte és egyenes együttműködésnek, szolidaritásnak.



A Szolidaritás Mozgalom arra kéri tagjait és szimpatizánsait, hogy beszéljék meg, próbálják meg tisztázni egymással, hogy milyen (élhető és jó) társadalomban akarnak élni, és, hogy ennek keretén belül, mit várnak el az államtól, a Köztársaságtól, a közszolgálatoktól. Kérjük tagjainkat és szimpatizánsainkat, hogy akaratukat, érdekeiket, törekvéseiket osszák meg a Mozgalom más tagjaival, vitassák meg – és vitáik eredményeivel járuljanak ahhoz hozzá, hogy a Kerekasztal civil és szakértő képviselői, mintegy „megrendelésként”, szembesülhessenek a Mozgalom, és ezen keresztül a Köztársaság polgárainak elvárásaival.

1. Milyen az a közszolgálat, amely segítségével a társadalom tagjai képesek és alkalmasak lesznek a változtatásra és a fejlődésre?
2. Milyen az a közszolgálat, amely a tehetségek és képességek kibontakozását, a kibontakozás egyenlő lehetőségét, az ehhez szükséges földrajzi és társadalmi mobilitást szolgálja?
3. Elősegíthető-e (és hogyan) a közszolgáltatások működtetésén keresztül, hogy az emberek ne az önzésben, a szerzésben lássák előrejutásuk lehetőségét, hanem képesek legyenek akár személyes előnyeikről való lemondások révén is együttműködni, közös érdekeiket felismerni, és tenni érte?
4. Reálisan felépíthető-e olyan közszolgálat, amely hozzásegít ahhoz, hogy célként és értékként a köz elismerésére számot tartó teljesítmények eléréséhez vezesse ügyfeleit? Milyen változások szükségesek ahhoz, hogy tisztázódjék az, hogy mi az érték és mi a teljesítmény?
5. Milyen változások szükségesek a közszolgálatokban ahhoz, hogy maguk a közszolgálatok is méltányosabban bánjanak ügyfeleikkel, a többségi társadalomra és a gazdaság szereplőire is hassanak azok méltányos magatartása érdekében, a közszolgálatok méltányos segítséget nyújtsanak a legnehezebb helyzetben levőknek is, és önmagukon túlmutatóan a társadalmi méltányosság másokra is kiható letéteményesei legyenek?
6. Mi szükséges ahhoz, hogy a közszolgálatok (az adófizetők pénzéből) a köz, a Köztársaság szolgálatában minél több ember, minél magasabb szintű biztonságát szolgálják?
7. Mi kell tehát ahhoz, hogy a polgárok önbizalma, és másokba vetett bizalma erősödjék?
8. Milyen változások szükségesek ahhoz, hogy az emberek a jobb élet reményében tett lépéseik kudarcait is fel tudják dolgozni, hogy a tanulságok megvonása után, újult önbizalommal, de bölcsebben és körültekintőbben merhessék tenni a dolgukat?
9. Milyen változások szükségesek a közszolgálatokban ahhoz, hogy az emberek, akár a közszolgálatok igénybevételének céljában, irányában, tartalmában – a saját meggyőződéseik és céljaik szerint választhassanak?
10. Milyen változások szükségesek ahhoz, hogy táguljanak az emberek választási, beleszólási, önrendelkezési lehetőségei, és hogy felkészüljenek arra, hogy magukért és társaikért, döntéseik következményeiért felelősséget vállalva dönthessenek?
11. Mi szükséges ahhoz, hogy az emberek meglássák és tiszteljék egymás értékeit, hogy a másik értékeire ne irigységgel, hanem mint a világot szebbé, jobbá, értékesebbé tevő lehetőségre tekintsenek?

268

2012.06.09. 21:46

Némileg lelombozódva, de kissé talán kijózanodva is -é.: mégse olyan szép a világ, mint elsőre hittem-, vettem tudomásul helyem a várólistán.

Történt, hogy tegnap egyetlen kávé mellett ücsörögtünk szögletes barátném vérlázítóan kevesedik szülinapját ünnepelvén néhány órán át a Szatyor nevezetű általam nagyon kedvelt műintézményben, s már akkor éreztem, hogy a mai napom nem a tervezett boszorkányos múzeum látogatással fog telni, mert ingyenélőségem konkretizálódott egyre határozottabb és kezelhetetlenebb fájdalom formájában.
Este le is mondtam aztán a mára betervezett fotókiállítást, pedig nagyon érdekel és bízom benne, hogy nem csúsztam le róla teljesen, de most azt láttam, hogy nem fogom bírni. És milyen jól láttam: egy árva percet sem tudtam aludni. Egész éjjel rakosgattam a lábaim, és számoltam a bennem, előbb csak mellkas tájékon majd egyre terjedően végül már test szerte doboló, lüktető, szűnni nem akaró ritmust, ami egy idő után ütemesen döngő, üllőn csattanó samuvá alakult, minden érkezésnél rántva egyet agyam helyén, így egyre messzebb taszítva az áhított alvástól. Reggelre szédelgő molylepkévé váltam, s ha van eme rovarnak csípője, akkor annak irgalmatlan fájdalmát is magammal hozva, indultam a napnak, a pihenés nélkül töltött éjszaka után.
Már vagy 9 óra is elmúlt, mikor úgy döntöttem, hogy fel merek kelni és kibattyogtam a konyhába, odatettem sülni egy tepsi krumplit -bevettem egy újabb kapszulát, melyre mosolyogtam is kicsit, hátha így, tudatosítva benne az ő fontosságát, ki tudok csikarni belőle egy kis hatékonyságot-, és újra megnéztem a listát a János oldalán.
Eddig nem számoltam meg, csak egy úri saccal belőttem cirka századiknak magam. Most, elkeseredésemben nekiláttam.
268.
Havonta három műtétet engedélyez az OEP. Én a 268. vagyok.
Egy év múlva lesz olyan állapotban a csípőm, mint a másik volt a b után. És most a 268. vagyok.
Havonta három műtétet engedélyez az OEP.
Ez akkor, előreláthatólag cirka 8, egészen pontosan 7, 94444 év.

Jeges rémülettel tölt el. Emlékszem. Erre emlékszem. A béklyóra, a nem_tudok_lehajolni érzésre, a nem_tudok_ülni érzésre, a látóteret betöltő, stabil KÍN-ra, a végre elérkezett, ájulással határos menekülős_alvásra s az abból egy villanással kirángató iszonyatosan tépő fájdalomingerre, mely egy öntudatlanul tett mozdulat eredménye... s emlékszem az ezután lecsengő, messze nem olyan éles, de kitartása miatt jeges marokkal fojtogatóan félelmetes, lüktető fájdalomra, mely mindent eltakaró sötét lepelként terül el az életemen...
És ebből megéltem már másfél évet. Most 7 évet kell majd.
Szoktatom magam a gondolathoz.

Az első jeges rettegés-hullámot kezelve, aztán utánaolvastam kicsit jobban a dolognak. Hiszen most láttam meg, hogy ebbe az oldalba nem cement nélküli, hanem cementes protézist ültet be Tanár úr. Én eddig úgy tudtam, hogy ezt, a cementest, olyannak építik be, akinek előreláthatólag nem kell majd cserélni, tehát nem éli túl a protézis várható kihordási idejét, ami a legjobb esetben is 20-25 év. S mondom, én így tudtam, cementesnél ez még kevesebb.
Most utánaolvastam:

"
Sajnos még orvosi körökben is tartja magát az a tévhit, hogy a lényegesen drágább, cement nélküli protézisek jobb minőségűek, a műtéti eredmények jobbak. Ez korántsem igaz. A cement nélküli protézisek (4. ábra) magas árát speciális felületi kiképzésük magyarázza. A mikroporosus felszín primer stabilitás esetén lehetővé teszi, hogy a környező spongiosus csont ránőjön (5. ábra), és másodlagos stabilitást biztosítson. Előnye a cementtel rögzített protézissel (6. ábra) szemben, hogy késői steril lazulásnál könnyebb eltávolítani, míg a cement eltávolítása jelentős csontveszteséggel járhat. Korai infekciók esetén viszont a cement nélküli protézis eltávolítása nehezebb feladat. A cement nélküli protézis rögzüléséhez jó csontállomány szükséges, a cementes viszont rossz csontminőség esetén is azonnali stabilitást biztosít.

A nemzetközi irodalmi adatok tükrében nincs lényeges különbség a jó indikáció mellett beültetett cementes vagy egyes cement nélküli protézisek hosszú távú eredményeiben (19). A cementes protézisekről általában hosszabb távú eredmények állnak rendelkezésre, mint a cement nélküliekről (20).

A cement nélküli protézisek folyamatosan fejlődtek alak, felület ("fit and fill", makro- és mikroporosus felszín, hidroxiapatit-bevonat, kerámiafej és -betétes vápa) és anyag vonatkozásában egyaránt. Ugyanakkor változott a cementes protézisek műtéti technikája is, újabb cementezési technikák bevezetése révén a cementágyat fokozott gondossággal alakítjuk ki (21).

Az összehasonlítható jó eredmények magyarázzák, hogy a protézisforgalmazó cégek mindkét változatot kínálják. A beültetést végző centrum saját ideológiája szerint dönti el, melyik protézist használja túlnyomó többségben. Angliában főleg cementes rögzítésű, míg Svájcban, Ausztriában és Németországban inkább a cement nélküli típusokat használják. Saját gyakorlatunkban körülbelül kétharmad-egyharmad arányban építünk be cementes, illetve cement nélküli protézist. Mivel mindkét típus esetén fizet térítést az Egészségbiztosítási Pénztár, ezért kizárólag orvosi szempontok alapján döntünk. Ha fiatal, jó csontállományú a beteg, és esetleges későbbi reoperációra is számítani kell, úgy cement nélküli protézist használunk. Ha az anatómiai viszonyok (például dysplasiás vápa) vagy a csontállomány gyengesége (necrosis, osteoporosis, rheumatoid arthritis) miatt a cement nélküli teljes endoprotézis primer stabilitása bizonytalan, akkor a fiatal betegeknél is a cementes rögzítésű protézist alkalmazzuk."


Cement nélküli protézis, speciális felszíni kiképzéssel... ilyenem már van


Cementes csípőprotézis, polietilén vápával... ilyenem majd lesz

/A szövegrészlet és a képek innen vannak./


Szóval, itt tartok. Egyrészt ott, hogy készülök újfent a sötét alapon vörösen izzó FÁJ! felirat folyamatos jelenlétére, másrészt, hogy beszerezzek egy lépcsőzőgépet, mert azon is folyamatosan törpölök, hogy vajh hogyan boldogulok majd, az átmeneti időszakban, mikor nem lesz használható oldalam... aztán majd mikor mindkét oldalam korlátozottan lesz csak terhelhető és ebből is a mostani rosszabb, a jobb oldali lesz a valóban jobb. Szürreális. Már megint Dali.
Vannak ilyen stabil kísérőim, mint Albert, mint Dali, mint Vonnegut... s melyeknek ki kell tartaniuk az úton, ami elég hosszúnak ígérkezik, hisz kellett nekem megszámolnom magam??
268. vagyok.



Koffeinmentes kávé

2012.06.07. 23:01

10  kontra 23 avagy a néniség relativitása


Megkaptam tegnap reggel a levelet a Jánosból, mely tartalmazza a kódot, amivel ha a kórház oldalán a várólistán azonosítom magam, kiderül, hányadik is vagyok a sorban.
Nos, vagy századik. Majd meglátjuk milyen gyorsan apad a lista és azt is, hogy nekem mit csinál a
cisztám és artrózisom...
Tornán voltam délelőtt, onnan battyogtam hazafelé és bármit csinálok, folyamatosan pörög előttem a cisztán képe, mintha ez valami Damoklesz kardja lenne, vagy mi, közben meg tudom, hogy át kell ezen (is) lépnem, csak hát nem olyan egyszerű ez... szóval hadakozva cisztikus démonaimmal, magamba roskadva caplattam haza, mikor egy velem szembe jövő hölgy megállásra késztetett.

Nagyon jellegzetes hanghordozás és annak zengése is meglehetősen biztosan egyfelé mutat, ruhája hétköznapi, fáradt, fásult mosolyú arcát torzonborz, kissé zilált, hiba nélkül ezüstösre őszült haj keretezte. A szavak mondattá formálása érdekesen ízesre sikerült, s a hangban valami karcos él bujkált.

Ahogy felnéztem, végig rajta: a kopott, bőr férficipőn, a répa szabású farmeron, a kopott, de nem trendi farmerdzsekin, majd felérve a tekintetet marasztaló arcig, Janis Joplin s az alkohol ugrott be.





Miután elállta utam, én lecövekeltem -ahogy szoktam-, s vártam a folytatást. A nő szeme, valami átható ég-kékben pompázott, a legélőbb és az egyetlen láthatóan, minden értelemben tiszta részlet, mintegy kapaszkodót adva a megviselt hajléktalan-alkesz külsőn.
Ránéztem, s vártam. A kezében lévő szatyrot -egy nejlonszatyrot- megnyitotta, s kivette belőle a legfelsőt, egy koffeinmentes 10 dkg-os KARAVÁN kávét, majd felém nyújtva azt, mondta:
- Nem volt a boltban csak koffeinmentes én pedig azt nem szeretem, de nincs több pénzem, vegye meg tőlem kérem, 600 forintért odaadom, hogy tudjak venni rendes kávét! -és ki sem kellett nyújtania karját, hogy már-már az arcomban legyen a kék csomag, hisz oly közel álltunk egymáshoz.
- Köszönöm, nincs kávéfőzőm, így ez engem nem érdekel. -s mentem volna tovább, csakhogy ugye -de meglepő-, ez nem az a megoldás volt, amire ezen akció kifutni készült.
- Akkor elég háromszáz, haza kell mennem, és nincs pénzem buszra, szegény unokám vár! Mennem kell, kérem,segítsen nekem! -csak álltam és ismételtem:
- Nincs kávéfőzőm. ... és most kávéra vagy buszra kellene a pénz?
- Jaj, eladom a kávét háromszázért, mert mennem kell az unokámhoz! 15 évesen szültem a lányom és most négy éves az unokám! Olyan szép kisfiú! Na, kérem, vegye meg a kávét!
- Nincs kávéfőzőm ... alkoholra kell a pénz?
Nem ítélkezem, de nem szeretem a vetítést. Az alkoholizmus olyan agyi folyamatokat indít el, amiket kontrollálni egy idő után lehetetlen. Muszáj. Én ezt a tragédiát, az alkoholizmust, az életét nem tudom megoldani, de nincs jogom ítélkezni egy ember fölött, És ha elém áll és megkér, a következő öt percén átsegíthetem. Így érzem.
Kissé megakadt ezen szavak hallatán, s témát is váltott rögvest.
- Jaj, dehogy, én is jártam ám bottal! Tudja nekem mekkora műtétem volt? A csípőmben fém van! -s, hogy bizonyítsa ezen állítását, s ne kelljen válaszolnia a modortalan kérdésemre, elkezdte kigombolni a nadrágját...
- Ugye ezt nem!? Le ne vetkőzzön nekem! Elh
iszem, hogy műtéte volt!
De ez nem hatotta meg, lázas igyekezetében kigombolta a nadrágot, majd lehúzta a cipzárt, feltűrte a dzsekit és alatta a pólót, én pedig hiába tiltakoztam, letolta kicsit a nadrágját, hogy szabaddá tegye ezzel csípőjét, s rajta a heget, melyet mintegy büszkén mutatott nekem.
Cirka 10 centi. Egyenes, tiszta, "békés környezetű heg" -ez a szakzsargon sok-sok zárómon szerepel.
- Csípőprotézis? -kérdeztem.
- Igen. Úgyhogy én is tudom, milyen bottal járni! Na, vegye meg a kávémat! Háromszázért odaadom! Jaj, kérem, 15 évesen szültem a lányom, most 43 éves vagyok és vár az unokám! Kérem!

Hmmm... elővettem a pénztárcám, s lelomboztam a benne elém táruló látvánnyal, mely szerint egy darab ezres és összesen 180 HUF volt. Mondtam neki, az utolsó ezresem, azt nem adom, de ha megelégszik, kénytelen-kelletlen a fémpénzzel, mely csak a lealkudott összeg 60%-a, akkor rendben.
Szó szerint a nyakamba ugrott. Én ott álltam, két mankómmal egyensúlyom, illetve akkor már egyensúlyunkat keresgélve, ő pedig elégedett gyermekként lógott a nyakamban, és hálálkodott.
Jött a szokásos köszönet és jókívánságáradat, én mosolyogtam, jó utat kívántam, majd battyogtam tovább. 

És amilyen ócska, igénytelen egy luvnya vagyok, már a cisztám helyett ez ugrált agyam helyén.
Én ezt a nőt, olyan hatvan évesnek saccoltam, illetve amíg ki nem mondta, hogy gyakorlatilag velem egyidős, addig fel sem merült a sacc, elkönyveltem őt, néninek. És most kiderült...
Kiderült, egyrészt, hogy a 10 centis heg a normális a csípőprotézisnél -tehát az enyém is ekkora lesz, remélhetőleg, ha elfogy a százas előlem a listán- míg az enyém a már meglévő jobb -és minőségileg rosszabb, nyomorultabb, betegebb, gyengébb- oldalon 23 centis, hiszen itt egy ízekre robbant csípőt kellett egy majd tízórás műtét alatt összelegózni; másrészt hogy  mennyire viszonylagos minden. Albert a barátom -mindig elő is hozakodom vele-, addig is az volt, de az ominózus bütyök óta pláne értékelem.
Persze az is igaz, hogy nem váltotta fel jelen mantrámat ez a közjáték, de időlegesen mégis meg- vagy inkább felszabadított a cisztamacera alól.
Hiszen harmadrészt, s legnagyobb arányban az is kiderült, én csak hiszem magam kvázi nőnek, néni vagyok a javából.


Jut eszembe...

2012.06.03. 21:48

Ha már libailag kivagyok, hát meg kell ismételnem egy korábbi jegyzetem, mely ugye kötődésemet mutatja egy bizonyos arcél, s mentalitás felé... szóval, íme a jegyzet:

Hát, mit mondjak...

...ezek azért szép legények, na.




Ugye? Azért ahogy bólogatnak ezek a szép szál legények... nos meg kell hagyni, még az én koromban lévő éltes matrónák is meredten gondolkodóba esnek...

S ha már ezzel előkerült ez a téma, összeszedem végre a színészeimet, nehezen, de csakis erre a szempontra szorítkozva, mármint a kedvenc XY-ok számomra a filmvásznon.

A 3. helyezett, kemény versenyben, hosszadalmas, nehéz küzdelemben, melyben olyan arcokat tiport sárba, mint Nicholas Cage, vagy George Clooney, nem más, mint Bruce Willis!!



majom, s belőle a jól megérdemelten bronzérmes, innen, ni/


S menjünk tovább. Angyalok háborúja. Vagy Szarvasvadász. Még sorolhatnám, de talán ez a kettő volt, amikben megfogott, egy életre megvett magának az a tekintet. Őrült? Talán. De az biztos, hogy a 2. helyre bőven elég volt, Christopher Walken az ezüstérmes.



/Ez az őrült tekintet ehunnan, e/


És elérkeztünk az őrültek legőrültebbjéhez, minden tekintetek, legtekintetebbjéhez, a szempárok legáthatóbb nézéséhez, A FÉRFI-hoz. Az 1. Jack Nicholson. Naná.



/Jack NIcholson meg eminnen gyütt mostan/

Ó, hát persze. Már hallom is a kritikát, látom a lekicsinylő legyintő kézmozdulatot, s hozzá a lebiggyesztett
ajkakkal odavetett kérdést: "Ezek?" majd a folytatást: "De ezek öregek!"

Nos, kérem, erre csak azt mondanám, hogy a jó bor idővel még jobb lesz, érettebb, patinás, zamatos, mélyebb.

A lőre viszont szimplán megbuggyan, s ahhoz sem kell sok idő, így meg sem éri azt a kort, ahol már az életerős ifjak legyinthetnének rá.

Eredetileg megjelent, nem is egészen itt, hanem egy szépreményű, de nácikkal és barmokkal aztán kontrollálatlanul teleszart parkban, 2010.10.18-án

Lúdban utazom...

2012.06.03. 13:42

Hiszen ha már lúd, hát legyen kövér...

Volt nekem nyáron, az eddig utolsó műtétem, mely során gubancos lábujjaimat bogozta ki Tanár úr, s melynek eredményeképpen örömmel vigyorgunk egymásra éveken át előlem elzárkózó -és erővel sem visszahúzható- körmeimmel.
Azóta, leszámítva az első két hetet, mikor pöckeimmel éltem együtt
, majd utána egy kis tanulóidőt, ismét egy mankóval jártam, de aztán, cirka január óta ismét annyira fáj -vagyis szerintem ez is olyan, mint anno a több alkalommal már megélt párhuzamos fájdalmak közötti dominanciaharc- a bal csípőm, mely a jobb a minőségi sorrendben, hogy még itthon is kénytelen vagyok két mankót használni. S ezért kértem időpontot Tanár úrhoz, egyrészt a rendes csípőellenőrzésem, másrészt gondoltam, valamit mondjon már a balra -mely csak 3 helyen törött anno-, hátha van ötlete rá. (Tudom, na... de akkor is...)
Kedden voltam nála. A Támogató szolgálatot kértem meg, s ugyan nem kérek segítőt hozzá, aki végig ott velem, mégis a mostani szabályozás okán kapok, ami tulajdonképpen nagyon is jó volt. Sorban állni, kabátot, táskát tartogatni, nos, nagy segítség volt, hogy nem egyedül voltam. Mikor odaértünk millióan voltak, ez a kontroll nap ott, illetve a műtők takarításáé, ezért friss trauma ugyan nincs, de kontrollra érkező beteg annál több, Tanár úrra is várt vagy két tucatnyi ember. Leadtam papírkám, asszisztens nagyon értékelte, hogy vittem naplószámmal bíró beutalót a háziorvosomtól, mert azt amúgy gyakorta elfelejtem, mint ahogy most pedig a legutóbbi ambuláns lapomat... ööö... de ott is ismernek, tudják, hogy az 50%-os teljesítmény is messze túl van a 10%nyi agytól elvárhatón, így némi mosollyal elintézettnek tekintik újabb baklövésem.
Első körben -szokás szerint- röntgenbe kellett mennem, ott most egy új asszisztenssel találkozhattam, aki rákérdezett, hogy hogyan bírtam ilyen fiatalon csípőprotézisre szert tenni, nos, megnyugtattam, hogy nemcsak úri hóbortom az oka, hanem egy busz is ezen sietségnek, s most -ahogy érzem- növesztem a másikba is, hiszen ahogy fent is említem, ha liba akkor testes, ugye.
Ezzel megvoltam, s vártam tovább. Erzsikével jót beszélgettünk, néha ittunk egy kávét az automatából és egyszer -tekintve a likacsos, nem kifejezetten csípőbarát ülőalkalmatosságokat ott- a Tramadol tartalékom is apasztottam kicsit, mert unalmamban nem tudtam mit csinálni, ugye... (ehhh... )
Már éppen sehogy se bírtam ülni, de már nem kellett foglalni a helyet, mert addigra már meglehetősen gyérült a beteg-felhozatal, mert már jócskán egy óra is elmúlt, mikor hallottam a nevemet tanár úr szobájából. Naná, szaladva szaladtam...
Éppen a röntgen-felvételeket nézte, s mutogatta nekem is, hogy éppen miről beszél, én meg marhára nem láttam, amit látnom kellett volna, de okosan bólogattam persze, no és az olyan megállapításokra, hogy "Igen, ez bizony fájhat!", erőst beleegyező hümmögéssel válaszoltam.
Majd rámutatott egy határozott körvonalú, nem teljesen kör alakú fehér foltra. "Ez meg aztán különösen fájhat." Mondá. Én meg: "Öööö... mert az micsoda?"
Hát, láttam én már néhány röntgenképet ezen s azon alkatrészemről, beleértve összes ízekre törött csípőmet is, de azt, hogy annak a képnek milyennek kellene sztenderd szerint lennie, nos, marhára nem tudom. A combcsont alakját persze tudom, ahogy azt is, hogy a protetizáláskor cirka honnan fejezik le a csontot és milyen is maga az eszköz, de azt, hogy a röntgenképen milyen foltnak hol kell lennie, és általában a foltoknak milyen árnyalatúnak kell lenniük, nos, halovány lila gőzöm senincs. Így csak néztem s próbáltam okos képet vágni. Hmmm... vagy nem sikerült, vagy épphogy de s ezért elmondta Tanár úr -látva az értő hallgatóságot személyemben-, hogy az a bizonyos folt egy ciszta, mely az artrózis mellett még látható az ízületen, s amelyek, így együtt igazolják a fájdalmam s a két mankó használatát.
S hozzátette, akkor ezennel felvesz csípőprotézis várólistára, mert ez a ciszta nem vicc. Ahogy az artrózis állapota sem, de ez önmagában még kibírna egy-két évet a listába vétel indokoltságát tekintve, de együtt e kettő, s különösen a ciszta miatti ízület összeroppanás veszélye miatt, ez nem várathat már magára.


/Ez a ciszta itten lakik/

Az enyém nem ekkora. Még. Sőt, remélem meg sem éri ezt a kort, annál is inkább, hogy a b óta én gyakorlatilag csak ezen a lábamon járok a másik, a jobb, a nyomorult, okos_erős_szép_ésnemsarokbaállítós lábam max a támasztó funkciót láthatja el, de azt böcsülettel teljesíti is, így a mindennapok összes terhe a bal, okos_erős_kitartó s csak kicsit törött, szakadt nyomorodott lábamon nyugszik. Nem roppanhat össze a szép fehér képet mutató kicsiny -most 1-1,2 cm átmérőjű- ciszta, mert akkor egyrészt a kín ismét elérné a zegeket, másrészt meg akkor menni nem tudnék.
Szóval, felkerültem a várólistára, mely most éppen 7 azaz hetes év. (ááááááááááá....) Októberben kell mennem újra kontrollra, azt mondta Tanár úr, hogy addigra talán valami pontosabbat tud mondani, mert a vezír kiadta parancsba, hogy július elsejétől az összes egészségügyi várólistákat össze kell fésülni, s így központosítani, melytől azt várja a vezír, és a szakma is mellesleg, hogy tán rövidülhetnek majd. Mert most egy beteg akár több helyen is fenn lehet, de ezzel tovább hosszítva a sort, s ezek átnézésével talán racionalizálni lehet a dolgokat.
Nos, majd meglátjuk. Addig is két mankó. Addig is kerekesszék. Addig is nem_nő_ciszta mantra.


/Lúd, aki nem is kövér, ehun éldegél e/

Szóval, lúdban jó vagyok... tán mert eszem is annyi mint egy libának...

Tévedés azt hinni, hogy a rokkantság -legyen annak oka bármi is-egyéni szoc. probléma.
Ink
ább olyan ez a hozzáállás, mint amikor a bevásárló központban messze elkerülnek, több méternyi helyet hagyva én, a mankókkal csetlő-botló és az_egészek között, mintha fertőző lenne a látható sérültség.
Éppen tegnap is volt erre egy szép példa, mikor mentünk önkéntes és éppen ezért nekem nagyon nagy jelentőséggel bíró segítőmmel, Mészáros Lászlóval, aki felvállalta, hogy felkísér Battától a helyszínig, hogy el ne vesszek, szóval, mikor valahol Pesten j
ártunk már, megjegyezte, hogy az emberek úgy adnak helyet nekem, a két mankóval közlekedőnek, mintha legalábbis fertőző betegséget hordozó lennék, se nem egy lépésnyire szabadítják fel az utat, hogy elférjek, hanem látványosan hátralépve amennyire csak lehet, tőlem távol húzódva "tárják ki a teret", Hmmm...nekem ez már lassan 11, ebben élt év után, igazán fel sem tűnik, persze dehogynem... de  sokkal jobban szeretem ezt a jóindulat látványos kinyilvánításának értékelni.


/A zöld pólós úr, szerényen meghúzódva a háttérben, Mészáros László/

A Magyar Szolidaritás Mozgalom volt az egyik f
elkarolója az eseménynek, melyet az Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért csoport indított el s a Magyar Szociális Fórum nem kevésbé támogatott.
Jó ideje készültem, hogy ott lehessek, hiszen, ha tudok, ki kell mennem, mert más lehetőségem nincs, nem tudom befolyásolni az eseményeket,  ki kell nyilvánítani a véleményem, akár írásban -ahogy teszem is, mindig- akár így, személyes jelenlétemmel. Csakhogy ehhez nekem segítség kell. Tehát szerveztem a dolgot és már sikerült is, hogy több, személyesen nem ismert, de levelezés útján nem idegen emberrel összeraktuk az útvonalam, mely során ki hol segít nekem, hogy odataláljak a helyszínre. Sőt, mivel nem tudtam elrendezni, hogy autóval vigyen valaki -momentán ez nem ment....-, hát még azt is le kellett levelezni, hogy va
lahonnan kölcsön kapjak egy kerekesszéket.
S lám, minden sikerült. Utolsó pillanatban László -a zöld pólós fiatalember az illusztrációképp idetett fenti képen- a fészen szólt, hogy Ő jön, s elkísér engem, és Kata, aki szintén jött a demonstrációra, az Órdy Művészotthonból
tudott nekem kölcsönbe szerezni széket. Itt találtunk egymásra egy szintén fészbúkos barátnőmmel, aki szintén -mint László- nem kimondva, de megesküdnék rá, csak miattam jelent meg ott, akkor.
S megjegyzem, ez a lényeg. Mi, rokkantak, most először csak miattunk, elsősorban a minket ma, ebben a pillanatban érintő, s ránk gyilkosan ható törvénykezési rend miatt emeltük fel szavunkat, De lám, megértették sokan, hogy ami minket ért, az nem kizárólag a mi bajunk, hiszen a rokkantság mindenkit elérhet, és senki sem választja ezt az utat, de ha ezen kénytelen járni, akkor ahhoz elengedhetetlen a segítség.
Ezt ártik meg ezek az emberek, ők, akik itt velünk voltak.
Kettőkor volt a gyülekező, mi Battáról a deles busszal mentünk, mert ismerve az én s a villamos sebességét, nos, jobb volt nem az utolsó pillanatra hagyni az érkezést. S nagyon jól tettük, a kerekesszék -nagyon köszönöm- kitérővel éppen kettőre értünk a gyülekezőhelyre, s ott a Szolidaritás szervezője -König Mónika- kezébe vette az irányítást.










Mi, akik kerekesszékkel voltunk, a menet elején vittünk egy utcányi szélességű molinót, mögöttünk pedig a többiek.






Több beszéd is elhangzott, a számomra legemlékezetesebb egy középkorú roma férfi szavai voltak, aki elmesélte az életét, azt, hogy most éppen szívinfarktus után ő rehabilitálhatóvá lett a királyi gőg rendszerében. Elmondta nagy vonalakban az életét, én pedig nála egyedül engedtem el a molinó sarkát s tapsoltam határozottan, hiszen szavai olyan mélyen érintettek meg, hogy azt valamiképp ki kellett fejeznem.


Eljött az ideje, hogy a petíciót, melyet a kormánynak kívántunk eljuttatni bevigyék a FIDESZ székházba, hiszen mainapság a kormány, sőt a parlament teljes működése az egypártrendszer, mi több, valami deformált egyeduralmi rendszer alapján a ebből az épületből, egészen pontosan pedig orbán viktor beteg elméjéből vezérelten működik. Hazánk erre megy rá.
Tehát mi, ezt a petíciót ide vittük el. Előre tisztázták a szervezők, hogy igen, átveszi valaki a székhézban azt, de a fidesz kérte, hogy akkor, jelesül ennél az aktusnál, mikor megtörténik az átadás-átvétel, újságíró ne legyen jelen. Hogy ennek mi az oka, nos, arról csak találgatni lehet. (Vajh, miért, nocsak, nocsak, vajh miért...)
Nos, vitték a petíciót, s a hírtv agilis operatőre előrefurakodott, majd ezt meglátva a kióvakodó fidesz-akárki, nevét el nem árulva átvette azt s már ugrott is vissza nyugalmat jelentő székház oltalmába.
Most mondja valaki, hogy nem volt ez lejátszott úgy! S persze mondja azt is, hogy nem betegesen kicsinyes dolog ez.
Mi van király, fékünk a nyomorékoktól? Ó, eszem ostoba paranoid fejeteket és tisztességtelen hozzáállásotokat!
Ismétlem, fullajtár, akit kilökött a király átvenni a petíciót, a nevét sem volt hajlandó elárulni!!

Békésen hagytuk el a területet, s az még megjegyzést kíván, hogy mi -körülbelül 8-an 10-en- maradtunk a helyszínen, beszélgettünk kicsit, de ez idő alatt a karhatalom -három egyenruhás rendőr- nyugodtan várta, hogy megtisztuljon a terep, s csak mikor mi eltűntünk, hagyták el a helyszínt.
A beszélgetés alatt kaptam meghívást a Szoli-kocsmába, szombatra, ahol aztán a véletlenek -nincsenek, én tudom, de hagy nevezzem így iket- közjátéka folytán, meg is jelenhettem. Doku, köv.

Érzitek, hogy rólunk szólt ez? Rólam a rokkantról, rólam az özvegyről, rólad a munkanélküliről, rólad a diákról, róla a korengedményes nyugdíjasról és mindenkiről, aki magyar. A mi életünket teszi tönkre ez az eszement, pontosan átgondolt, önző ás elmebeteg politika.


_Elnézést kérek mindenkitől, akit név szerint nem említettem meg, s köszönettel tartozom neki a szervezésért. Kérem ezt tudjátok be, óriási eszem teljes hiányának, s tudjátok, mindenkinek hálás vagyok._

Roma, cigány?

2012.05.24. 18:43

Eredeti  megjelenés 2006. 11. 11.,most csak az egyik levlistán megkezdett beszélgetés apropóján teszem újra közzé. Így az ebben lévő linkek már nem jók, de változtatás nélkül teszem ide, mert akkor így készült.

........................................................


A TV2-n a Strucc-ban.

Strucc - esélyegyenlőségről Novák Péterrel


Sajnálom, hogy éjszaka van ez a műsor, de ezzel nem vagyok egyedül. Mindenesetre, ha ráakadok, vagy előre tudom a témát és azt érdemesnek tartom a megjegyzésre, akkor megnézem.
Tegnapelőtt (illetve az már tegnap volt) ismét csak véletlenül találkoztam vele. De érdemes volt, mint eddig minden alkalommal emiatt ébren maradnom.
Most éppen, többek között, az előítéletes tankönyvekről esett szó.

Elgondolkodtam a kérdésen. Tényleg elképesztő, hogy milyen részleteket tudtak kiemelni használatban lévő (é.: általános iskolás gyerekek napi tananyagában szereplő) tankönyvekből. Egyik felem azt mondja, hogy iszonyat, a másik viszont rákérdez: most mi a búbánat csodálkoznivaló van ezen?

De igazából az első érzés "győz", hisz ha a nagy társadalmi gondolkodást is veszem alapul (ahol azért valljuk be, elég erősen él a rasszizmus, cigánygyűlölet (romagyűlölet??)), akkor is bennem mindig is ez az érzés lesz az erősebb.
Azt gondolom, hogy aki nem élt soha cigányok (romák?) közelében, között, annak halvány lila gőze sem lehet arról, hogy milyenek is igazából. Vagy legalábbis annyira sem láthat bele az életükbe, mint az, aki köztük, mellettük él.
Már elmondtam itt egy párszor, de most is elmondom, hogy amíg csak az utcánk alján, a Csülök csárda mellett élő (Esztergom, még az az idő...) egyetlen család, egyetlen lánykájával ismerkedhettem össze, addig is élt bennem a kérdés: "Ő miért más? Miért kéne nekem is úgy kerülnöm őt, mint mindenkinek?" De ez a kérdés egy épphogy tiniben (~11 éves lehettem) el sem jut a végiggondolásig. Beszélgettünk, ő nem járt nálunk, én nem mentem hozzájuk, csak a Kálvárián töltöttünk sok vidám, játszós délutánt. Aztán, mire akár barátsággá fajulhatott volna ez a dolog, addigra ők elköltöztek, én meg középiskolás lettem, és megtaláltam az almám másik felét. (:)
A következő szembesülésem a cigány- (roma?) kérdéssel, akkor volt, mikor egy néhány hónapos kislánnyal (Dorkával:) különálló házba költözhettünk. Csaba katona volt (Igen, én ilyen öreg vagyok! Az én időmben még volt kötelező sorkatonaság... Bizony! Akkor még volt fegyelem!:)))):, és ritkán jöhetett haza, tehát gyakorlatilag kettesben voltunk folyamatosan. Ercsiben sok cigány (roma?) él, azon a részen legalábbis, ahol mi laktunk. A közvetlen szomszédunk egy sokgyerekes cigány- (roma?) család volt. Nos, hogy rövidre zárjam a mondókám -anélkül, hogy bárkit megbántanék- olyan jó szomszédaim azóta sem voltak. Nem lógtak a nyakamon soha, de az tagadhatatlan, hogy bármikor segítségre volt szükségem, ők azt észrevették és tettek róla, hogy könnyebben boldoguljak. (Apróságokról van szó: feszt kinn ültek a házuk előtt, s ha én bármit igyekeztem elrendezni a kertben, megkérdezték, hogy segíthetnek-e. Persze, soha nem vettem ezt igénybe, hisz még én sem tudtam, mit kell igazán csinálni a kertben. :)

De egy határozott példa nagyon is mélyen rögzült bennem az ő szeretetükről (persze ez talán túlzás, de akkor is). Volt egyszer, hogy egy szombat délelőtt Dorka és én, nyakunkba vettük a falut (ma már város, de akkor még...), és elindultunk vásárolni. Egy ilyen túra kettőnknek, eltartott vagy három órán át, hisz babakocsi, néhány km távolság a ház és az ABC között, nos, ez azért időigényes dolog volt. Szóval, mentünk. Beevickéltünk a boltig, megraktuk a babakocsi kosarát, s visszasétáltunk. (Hmmm... királyi többes, ugye...:) Néha meg kellett állnunk teázási célzattal, meg ilyesmi, de szintidőn belül végeztük a feladatunkat. :)
Mikor a kapu előtt éppen halásztam elő a kulcsom, jött a szomszéd (jelesül Guszti:), hogy várok ma vendéget? Mondtam, hogy tudtommal nem jön hozzánk senki, miért kérdezi? Nos, kiderült, hogy a tápszerbeszerző körút ideje alatt látogatónk érkezett, s minthogy hiába nyomta a kapucsengőt, úgy gondolta, hogy átmászva a kerítésen a kerti padon ülve várja meg míg hazaérünk.
Több se kellett Gusztiéknak! Mikor észrevették, hogy egy majdhogynem tagbaszakadt fiatalember, akit azelőtt sohasem láttak, erőnek erejével be akar hatolni szomszédjuk kertjébe, azon nyomban léptek. Mentek, s rákérdeztek, hogy ugyan mi a búbánatot akar " a Mártikánál"? Mikor ő mondta, hogy nem beszéltük meg, csak gondolta meglátogat minket így hétvégén, merthogy nem vagyunk ismeretlenek egymásnak, azt a javaslatot tették, hogy akkor talán várjon meg minket ott, náluk a kertjükben, de nem mászhat be a kerítésünkön, mert akár ismer minket, akár nem, ők azt bizony nem engedik!
Gusztiék ezután odavezették hozzám a váratlan vendégem.
Zsolti volt.
Igazoltam, hogy ő biza az én öcsém, így széles mosollyal az arcukon, nyugodt lélekkel engedték hozzám őt. :)
Nos, ez nem egy példabeszéd volt. Mint a magyarok között is, a cigányok (romák?) között is akad szép számmal olyan, akit nem látnék szívesen a közelemben. Az is tény, hogy más az értékrendje nekünk is és nekik is.

Visszatérve a Struccra: már leírtam sokszor, hogy mennyire fontosnak tartom az ilyen megszólalásokat, mint ez a műsor. Így meg pláne, mióta én is ezen az oldalon vagyok; s Novák Péter -úgy látszik- tényleg a szívén viseli az esélyegyenlő /tlen/ség ügyét.
Ebben a műsorban beszélt egy férfi, egy minisztériumi 'nemtomki' (bocsi, sem a nevére sem a titulusára nem emlékszem, sőt az sem biztos, hogy ott dolgozik, de nem is ez a lényeg...), aki elmondta, hogy folyamatosan igyekeznek kiszűrni az ilyen tankönyveket, segítenek a megkülönböztetésből adódó hátrányok kezelésében (illetve azok leküzdésében). Semmi nem tűnt fel rajta, hacsak az nem, hogy nagyon szimpatikus volt, de ez nem tartozik ide igazán. A lényeg (nekem ebből) az, hogy egyszer csak azt mondta: "Mi, akik itt élünk 600 éve..."
Mi van? Mondottam magamban... Először azt gondoltam, hogy hiába szimpi ez a fazon, ekkora bakot lőni azért nem semmi, vagyis ez egy ... de azt is gondoltam rögtön ezután, hogy talán nem ő mondott hülyeséget, hanem én vagyok egy nagyon felszínes valaki. Merthogy a másik lehetőség ebben az esetben az volt, hogy ugyebár akkor ez az ember cigány (roma?). Ez az egyetlen értelmezhető lehetőség akkor, ha feltételezem, hogy nem beszél szín tiszta baromságokat. És lőn!
És miért is éreztem magam olyan szörnyen, szégyenletesen felületesnek? Egyszerű. Ránéztem, hallgattam a szavait, néztem a mimikáját, eljutott hozzám, hogy ők, ott ahol többekkel dolgozik azért vannak, hogy a megkülönböztetett cigányok (romák?) helyzetén könnyítsenek. Néztem, hogy egy hivatalnok, okosan, kerek mondatokban fogalmazva, empátiával beszél a cigányok (romák?) életéről, és azt gondoltam, hogy ő is olyasmi indíttatásból lehet ott, ahol, mint mondjuk az afrikai misszionáriusok...
Tehát, az fel sem merült bennem, hogy netán ő maga is belsős abban a körben, vagyis, hogy nem egyéb indíttatásból, hanem épphogy talán saját bőrén megtapasztalt dolgok miatt foglalkozik ilyen mélységben ezzel. Egyszerűen nem tételeztem fel róla, hogy cigány (roma?).
Mondanom sem kell, hogy elszégyelltem magam. Ennyit rólam. Hmmm...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Ja! És, hogy miért is írtam így mindenhol: "cigány (roma?)"? Nagyon egyszerű. Ebben a kérdésben még annyira sem vagyok képben, mint általában a dolgokban. Valaha azt tanultam, hogy van magyar, meg akad cigány. Aztán azt mondták, hogy a cigányok (romák?) nem szeretik, ha cigányozzák őket, inkább a roma titulust fogadják el. Most meg bajban vagyok: itt ezt hallom, ott meg azt. Valaki segítsen nekem, kérem!
Az is eszembe jutott, hogy talán ez olyasmi, mint nekünk a roki meghatározás. A roma mondhatja magáról, hogy ő bizony cigány. De ha egy magyar mondja, abban benne van a pejoratív él lehetősége is. Vagy hülyeséget beszélek?


A műsorról kicsit:


Szociális és Munkaügyi Minisztérium Társadalmi Párbeszéd és Civil Kapcsolatok Főosztálya


 

 

Kimegyünk, s most mi hívunk mindenkit! Mi, rokkantak.


A MEOSZ -Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetsége- a komplexidők előtti III. csoportos mozgássérülteket eladta a kormánynak, egy különbéke keretén belül.
Persze ezt csak én mondom, én, aki semmit nem tudok a hivatalos dolgokról, pláne nem a színfalak mögött zajló eseményekről, de nekem, aki csak egy homokszem vagyok a nagyok által kavart szélviharban, nagyon is így tűnik.

Cirka másfél éve mondjuk, kiabáljuk,mantrázzuk, hogy e Napóleon-komplexusos törpe, ki államférfinak hazudja magát, a kiirtásunkat tervezi, de a MEOSZ, mely elvileg a mi érdekvédőnk -gyakorlatilag egy pénzelosztó üzemegység- nyugtatgatott, hogy áááá, ugyan, nincs baj. Majd mikor csak bejönni látszottak félelmeink, illetve előre vázolt irány, melyet a gyilkosaink visznek, végre a király elküldte közénk fullajtárját, s megtudhattuk 150.000 embert effektíve halálra ítélnek.... ööö, akarom mondani, dehogy ez mind értünk van, hiszen visszasegítenek 150.000 embert a szabad munkaerőpiacra.
Érted? Oda, ahol az egészek, a friss diplomások sem kapnak munkát, oda toloncol ki a király évek, évtizedek óta tavaly év végéig nyugdíjas, de addig is és azóta is sérült embereket.
El
látás nélkül. Vagy esetleg 28.000 netán 57.000 HUF átmeneti ellátással. S ez utolsó szót erőst döntve szedem...
MEOSZ intézkedik. Autó vásárlási támogatást, üdülési
hozzájárulást, közgyógy ellátást... ám csakis azoknak, s csakis annak a csoportnak, kik a titkos különbéke szerződésében a "nyertes" oldalon vannak.
Mi, anno III. csoportos rokkantn
yugdíjasok, kik mára nevenincs, meg nemhatározott rehabilitációs ellátásra ítéltettünk, mindent elvesztettünk.

Az üzlet az üzlet.

Megértem én, hiszen a MEOSZ-nak is élnie kell valamiból, s ez a valami csakis a király alamizsnája, s csak nem fog belemarni az alamizsnát osztó kacsóba?!
Arról nem beszélve, hogy a vezetőség elkötelezett fidesz-hívő volta számomra eddig sem volt kétséges, ám a minap ez még megerősítést is nyert.

S tévedés ne essék, nem átkozom a MEOSZ-t. Tisztában vagyok vele, hogy ez a kormány senkivel sem tárgyal, s a minap Cséfalvay Zoltán is volt szíves megemlíteni ezt, persze csak amolyan v
iktoriánus retorikával, no meg azt sem szem elől tévesztve, hogy most már kifelé megyünk a ciklusból, s hiába veszik meg éppen a határon túli magyarság voksait -levélben, palackpostával, satöbbi-, látva tetteik eredménytelenségét, be lehetnek szarva.

Mi viszont úgy tűnik, felébredtünk.


TÜNTETÉS A ROKKANTAK ÉS ELESETTEK JOGAIÉRT "rokkant-szolidaritás együtt az elesettek jogaiért"

    • péntek
    • 13:00

  • 1062 Budapest, Lendvay utca 28.sz

  • A hatalom a legelesettebbekkel szemben a legembertelenebb!
    Tiltakozz Te is velünk!

    Helyszín: 1062 Budapest Lendvay utca 28.

    Időpont: 2012.05.25. péntek 13:00 óra

    Érkezés és gyülekezés egyénileg: felszólalók és tüntetők 12:30 a Lendvay-Dózsa György út sarkán. Autósok számára a Damjanich utcával szembeni nagy parkolóban egy aktivistával segítjük a parkolást, kérem, ők kalkulálják bele az időbe, hogy innen még egy troli/busz megálló vagy 10-13 perc séta a találkozó helyszíne.

    A helyszínen az egység kifejezésére gézzel lesz mód, mindenki az alkarjára kapott kötést viselheti, aki szolidaritást vállal (ezért is kell korábban érkezni).

    Felvonulás egységesen, a tüntetés kezdetekor, a Dózsa György út irányából egy széles felirattal előttünk.
    A felszólalók után a petíció átvevőjének is lehetőséget adnak a szervezők beszédet mondani.

    Ezt követően a a helyszín elhagyása ismét egyénileg történik majd meg, a levonulásban is igyekszünk segítséget nyújtani.

    A rendezvényt a Szolidaritás rendezői csapata segíti, őket elől fehér, hátul "SZOLIDARITÁS rendező" feliratú mellényben ismerhetitek fel.

    A helyszínre szúró, vágó, sérülést okozó tárgyat bevinni szigorúan tilos, akinél ilyen eszköz van, a rendezők távozásra szólítják, ha ezt nem teszi meg, a rendőrök előállíthatják.

    Minden csatlakozót örömmel fogadunk, várunk, legyünk egységesek, leszünk szolidárisak, legyünk egészségesek, legyünk együtt!

    Kérem, hogy a csatlakozó szervezetek egy mailben jelezzék a részvételüket, és ha megoldható a közös érkezésüket, hogy a parkolásban/ helyszínre érkezésben segíteni tudjunk, ha szükséges. Ehhez az emailcím: mkonig.ahha@gmail.com, lehetőség szerint szerda estig.

    Köszönjük!


Szeretnénk, ha minél többen ott lennénk, és ezzel mintegy azt is bemutathatnánk, hogy a rokkant nem az egész ellensége, hiszen az egész tudja, hogy senki nem választja ezt önszántából -hacsak a másik lehetőség nem a halál, mint nálam-, és bárki kerülhet ilyen helyzetbe, ugyanakkor a rokkant tudja, hogy az egészek toleranciája, segítsége nélkül akár viselhetetlenül nehéz, vagy kivitelezhetetlen az élet.

11.-12.-13./2012.

2012.05.20. 14:10

Elmaradtam, s talán nem is kellene megkísérelnem sem, hogy lejegyezzem a történteket az idei nappalizásom során, de valamit nem hagyhatok említés nélkül.

Utolér. Kísért. Igazol.
És a legviccesebb ebben -akkor is, ha könnyekkel jár ez a j
ó kis humor...-, hogy ugyan nagyon jólesik, de szükségem nincs erre az igazolásra. De tény, nagyon jólesik.
Ettől függetlenül:
S az meg pláne tetszik, hogy láthattam kifejezésre jutni az elkötelezettséget.
A merre állás bizonygatását. A "nem, nem soha" kinyilvánítását.




Tovább. S azért, nehogy bármi tanulságot elfelejtsek, amire ugye hajlamos vagyok, mindig van valami MEMENTO-m.
Amit köszönök.
Amit köszönök, hogy értékelni tudok.

7.-8.-9.-10./2012.

2012.05.15. 23:07

Bakker. Utalok ezzel a dokumentáció notórius elmulasztására, hiszen már ihaj van, ehhez képest csak itt tartottam.
Sőt, már nem is ez van, hanem emez...
Zaklatottak napjaim mostanság, úgyhogy nem is tudom jegyezni igazán a strapát, de sebaj.




/Otthonról haza/

Csak a szél, aludjatok!

2012.05.12. 08:28

Most már van személyes tapasztalatom a filmről, sőt, a rendezőről is, hiszen részt vettem egy jótékonysági vetítésen.

Korábban ezt írtam ezen film kapcsán, mert magát nem láttam, csak az általa vetett politikai hullámokról volt meg a véleményem, s leginkább a hisztiről, melyet a királyi elit ma, Magyarországon véghez visz, ha ez a téma előkerül, s mely szépen ki is csúcsosodott e film kapcsán a Berlinale-n, ahol Fliegauf Bence elnyerte a zsűri nagydíját.


Leszögezem -s ez tűnhet úri nyavalygásnak is-, nem felhőtlen szeretettel tisztelem a facebook-ot, de tény, hogy amint már eddig is jó pár megmozdulásra -például- onnan nyílt lehetőségem, mert időm, mint a tenger, s most is ott való lógásomban csatlakoztam e csoporthoz. Persze ott is azzal kezdtem, hogy amennyiben akad egy vadidegen ember, aki felvállalja a kísérgetésem ódiumát a buszomtól a helyszínig, az ottani pesztrámat majd a hazajutásomban sem hagy magamra, eljutok. El akartam menni, naná erre a találkozóra, de tudtam, hogy vajmi kevés esélyem van rá, hiszen senki az ismerőseim közül nem tudott elkísérni, arra meg, hogy valaki pusztán szívének jóságából megtegye ezt, igen kevés sansz volt.
Ám, sikerült. Most is csak állok és toporgok, és csendesen mormolom a köszönetet különösen Virágnak, és a szervezőknek ott.
Szinte percre pontosan értünk oda és már az épület előtt kis csoport ácsorgott, benn az előcsarnokban pedig úgy kellett utat törni magunknak a vetítés terme f
elé, mely már dugig volt.
Virág előreverekedte magát egy bennfentesig, akivel korábban leszervezték, hogy lesz helyünk, s mikor ez megvolt, én is mehettem. A széksorok között a földön ülő embereken kellett átgázolni a helyünkig, melyet elfoglaltak már addigra, de amint meglátták én_nyomorékságom elismerték tévedésük és átadták helyünket. Alighogy elhelyezkedtünk, már kezdődött is.

Előbb bemutatták a film apropójául szolgáló eseményeket, az érintett családokat, majd megnéztük magát a filmet.






Mi lett Rióval?

Bennem nagyon sokáig ez a k
érdés dobolt, s még mindig tulajdonképpen. Épp ahogy kavarognak az érzelmek is, kérdőjelekkel, s néhány kétségbeesett felkiáltójellel...
Például:
- az a "reggeli", amivel édesapját eteti a nő mielőtt munkába indul...
- vagy ahogy a lány kívülállóként veszi tudomásul, hogy mellette erőszakolnak meg egy szőke lányt..

- de akár az, ahogy a nő "bosszúból" a felmosóvízbe önti a portás reggelijét tányérostul, félzsömléstül...
- és az amikor a takarítónő felségterületét jelezve a már kivívott győzelmét mintegy nyomatékosítandó a másik takarítónő vödrét fellökve tünteti el őt az útból...

Ezek sztereotípiák, és szerintem felesleges szinten rágják a szánkba azt amiről mesélni akar Fliegauf Bence.
Jelesül, hogy két világ, két párhuzamos világ létezik itt, most, s ebben a kérdésben. A cigányok és a nemcigányok világa, s a kettő között az átmenet csak és kizárólag konfliktusban jelenik meg, Néha erőszak, néha ruha adomány, de soha nem egyenrangú felekként élik meg a csoportok tagjai a találkozást.



"A vetítés után az Ezüst Medve-díjas, és azóta számos más díjat is
elnyert film alkotójával, Fliegauf Bencével György Péter esztéta
beszélget."
Jó páran kérdeztek, jó páran áhítatuknak adtak hangot a jelen lévő rendező felé, aki -a fotón is látszik- kis sapijában meg is felelt a rendezőknek kijáró sztereotípiának, ha már a film is jócskán operál ezen eszközzel.
Tetszett a beszélgetés, tetszett a film, tetszett a rendező stílusa, mind beszédben, mind a filmben, ám mindegyik tetszésemben ott az űr, valami, ami még nem engedi el bennem a kérdést, nem hagyja elégedetten lezárnom a dolgot. Mert az tökéletes, hogy a provokatív, a végsőkig feszített képeket használva lehet egy-egy kérdést igazán bedobni a köz elé, azzal a nem titkolt és teljesen jogos igénnyel, hogy most már az utolsó utáni pillanatban vagyunk ahhoz, hogy legalább tudomásul vegyük ennek a helyzetnek a létezését, s talán akkor hozzá is kezdhetnénk a megoldás keresésének. De hangsúlyozom, ehhez valóban el kellene jutni addig, hogy a_kérdés megfogalmazódjon.
Fliegauf Bence ehhez ezt a módszert választotta.  A képregénybe illő, már-már olcsó ötletekkel operáló megoldások mellett azt is meg kell jegyeznem, hogy mindezekkel együtt ez az alkotás akár egy mérföldkő is lehet, hiszen pontosan az a lényeg, hogy minél több helyre eljusson a kérdésfelvetés maga, s ez nem a populista, polgári, leereszkedő jókedvvel, hanem a hideg, valóság alatti -karikírozott, lejjebb menő őszintétlen őszinteséggel megrajzolt- képekkel operál.

Néha előugrott fejemben a kérdés, hogy vajon nem akar-é Fliegauf Bence a rokkantakról is egy pár perces kisfilmet készíteni, de addig készültem, hogy már nem volt idő a kérdés felvetésére, s ez annál is jobb, hogy nem bírtam volna ki, s rákérdeztem volna erre-arra.
(Mi lett Rióval? Hogyhogy nem emelt szót a lány, mikor látta az erőszakot? Ilyenek a cigányok? Nem, nem ilyenek,,,, s akkor is ezt mondom, ha értem, a célját ennek a jelenetnek, hogy a társadalomtól való teljes különállás, a nincs_tanú, akkor sem, ha egy cigány ott van helyzetet hívatott ábrázolni, akkor is azt mondom, hogy ezen jelenet célt téveszt. Nagyon veszélyes mezsgyén halad...)
Szóval kavarognak bennem a gondolatok, azóta is.


Előttem egy úr ült a teremben s ahogy rakosgattam mankóimat, no meg remek okos_ügyes_aranyos_dolgos de főleg nem_sarokba_állítós lábam, hátra fordult, s nekem szegezte a k
érdést: "Márta?"
Némmámondom... kiderült, hogy a fészbúkon a jelzett oldalon, ahol a vetítést hirdették kialakult egy vita, mely egy roma férfi s nem_roma hozzászólók között zajlott. A férfi nemtetszésének adott hangot a film sztereotípiáit említve -most már értem a nehezményezése mélységét-, s az itt előttem ülő, s engem ügyesen felismerő úrral arra próbáltuk rávenni ezt az embert, hogy jöjjön el a vetítésre s a rendezőtől magától kérdezze meg a számára fontos dolgokat. Nos, őt nem láttuk -persze ettől még ott lehetett-, de ez a felismerés nek
em nagyon jól esett.

Aztán ahogy kifelé küzdöttük magunkat a teremből, még egy hölgy megállított és megköszönte, hogy ott vagyok. Hmmmm.... én köszönöm, hogy ott lehettem... s még egy BESZÉLŐ-t is kaptam, ráadásul mikor mondtam a hölgynek -mea culpa, mea maxima culpa, nem emlékszem a nevére-, hogy néha szoktam kapni, ezen nagyon meglepődött, pedig igen. Bár, tény, számomra is meglepő a dolog, hogy én ilyen helyekre eljutok, de méla örömmel konstatálom csak a dolgot.

Virág kikísért a villamosig a Deákon, ott nagy nehezen haza tudtam zavarni, mert már így is fél napig engem kísérgetett, s mikor kiderítette nekem, hogy mikor is megy a buszom az Eteléről, végre valóban ott mert hagyni. Nagyon köszönöm.
Én pedig mentem a buszomhoz, ami annyira retró volt, hogy komolyan megfordult a fejemben, hogy ismét lesz kaland ezzel, mert ez a csotrogány a pályaudvarról nem tud kiállni, nemhogy azt a 30 km-t leküzdje ami hazáig hátra van.





23:55-kor indultam haza, 1óra elmúlt, mikor leszálltam és fél kettő után értem haza.
Reggel meg fél hatkor keltem és mentem a rehabra, ah
ol a második hetem utolsó napját töltöttem. Kaland az életem.


S végre megértettem a film címét. Sokkal, sokkal baljóslatúbb, sokkal mélyebb, mint azt valaha gondoltam volna. Ez m
aga a telitalálat, ezért, egyértelműen emelem kalapom!
Számomra mégis a kulcsmondat ez:
"Itt vannak!"
Hiszen Rió tudta. Készült.

Vajon elérte a b
unkert, amit maga épített?

5-6./2012.

2012.05.09. 19:15

Tegnap annyira elfáradtam -de unalmas már minden jegyzetet így kezdeni, no, sebaj, az állandóság biztonságtudatot ad.. vagymi...-, hogy egy szót lepötyögni is képtelen voltam.
Pedig már nem most kezdem, ugye, de az első hét három naposra sikeredett, tehát ez még az az időszak, ahol általában ki szoktam dőlni...

Kartorna, csoportos és egyéni torna, elektromos kezelések és el is telt a nap jóformán.

Tegnapra időpontom volt a Jánosba, Tanár úrhoz, de utolsó pillanatban kiderült nem mehetek, mert ha két helyen kerülök a rendszerbe, az büntit von maga után, hiszen az OORI Nappali kórházában állományban lévén nem mehetek kontrollra a János Ortopéd-Traumatológiájára.
Próbáltam áttetetni az időpontom, de mikor augusztus második felét kecsegtették meg előttem legkorábbi pontként, nos, jobbnak láttam megtartani ezt,ám most, hogy kolléga telefonált sikerült azt május 29. 10:00 órára módosítani.  Mondtam is Ritának -megköszönve a közreműködést-, hogy innentől, ha időpontra lesz szükségem, feltétlenül telefonálok majd, hiszen neki annyira flottul megy ez, hogy ihaj!

Tehát ez a kanyar kiesett a napból, így sikerült elmenni vásárolni, majd mikor hazaértem kis pihegés után itt  is volt értem az ügynök, aki a házunk eladásával foglalatoskodik éppen. Elvitt, hogy megnézzek egy cserelakást.


Majd jóformán vége is lett a napnak, leszámítva vagy éppen beleértve azt, hogy hajnali 3-kor felébredtem s onnantól számoltam a sarkokat és a beszedett fájdalomcsillapítókat, mert derekam, csípőm, térdeim, bokám jeleztek, ez nem oké nekik.



/

Állapotom/



Ma reggel ennek megfelelően kászálódtam ki az ágyból és kifejezetten a hátam közepére sem kívántam az indulást, de nem tehettem mást, készülni kellett.

Mikor elmondtam a viziten, hogy mennyi b
ogyót szedtem be kínomban, kis dorga után, megértő hümmöket kaptam s könnyített elbánást a következőkben.
Kartorna, majd csoportos torna, aztán masszázs és kétféle elektromos kezelés volt még hátra. Vízbe is mehettem volna, de nem volt aki felvigyen és vissza, úgyhogy inkább a fájdalomcsillapító kezeléseket választottam.

Holnap pihi, mert az esti túrát nem tudom áttenni másik időpontra, és ahhoz, hogy bizton haza is érjek utána, sőt, másnap el tudjak menni a kórházba s ott ne kókadt falevélként gubbasszak egy sarokban, hát rá kell pihennem. Úgyhogy már most joccakát!

4./2012.

2012.05.07. 18:46

Nehezen indultam neki a hétnek, mert a hétvégén ahelyett, hogy pihentem volna, én szombaton éjjel adtam a koromnak és lazultam egyet a Kazinczy utca egyik műintézményében, nevesül a 400-ban, így a vasárnapom annak élményének feldolgozásával telt, így hétfő reggel nem nagyon akaródzott felkelnem. Nemhogy ötkor -ugye, amint azt már említettem volt-, de még hatkor sem voltam képes csatasorba állítani magam, de fél nyolcra, mire begördült a kisbusz a ház elé értem, elkészültem.

Korán odaértem, de mire éppen átöltöztem szaladhattam is kartornára, amit Zsuzsi tartott, mert múlt héten Ő volt, mostantól pedig Zsófi van szabadságon.
Aztán masszázs, Bencénél, elektromos kezelések Orsinál majd újra a tornaterem ahol is csoportos bokatorna (Vicces látni mindenkinek a működő bokáját, s közben bezsebelni Zsuzsitól a dicséreteket az én, látszólag lustán, látszólag mozdulatlan jobb_lábamhoz. :)

Aztán ebéd, macera két mankóval, esőben feljutni a főépülethez gyalog, de sebaj.
Utána még víz, ahol ronggyá fagytam, de nagyon jó volt.

Fáradt vagyok, holnap félnapom lesz, hiszen délre megyek a Jánosba.




3./2012.

2012.05.04. 21:25

 

Ma sem -ahogy tegnap s tegnapelőtt- sikerült felkelnem ötkor, úgyhogy lehet többé meg sem kísérelem ezt a mutatványt. De ma sem, ahogy tegnap sőt előtte,nem várattam meg a sofőrt, mert elkészültem időben.

Ez a hét, teljesen összevisszára sikerült, hiszen a nappali kórház megszokott, jól bejáratott heti rendjét egy az egyben felrúgta a szerdára eső "hétfő", így a péntek vizit nélküli nappá avanzsált, tehát azon nyomban a zenés tornával kezdtünk.
Zsófi -a jelenleg egy szem gyógytornász- tartotta ezt, aztán nekem 11-ig volt időm a kezeléseket megtenni -elektro, Orsinál, jobb lábfejem és bal csípőm- majd akkor spec bokarorna. Melyre hárman vagyunk kötelező részvételre kiírva, mégis 12-en ültük körbe a tornaszőnyegeket, tehát népszerű móka ez.
Egymás mellé kerültünk -István és én-, akik a legstabilabban állnánk talán, ha tudnánk, ezzel szemben mi ketten vagyunk a legbillegálisabbak, de pláne még a tornamatracon, úgyhogy mikor a feladat az volt, hogy álljunk fel, nos, Zsófi megmentésünk érdekében közénk állt s mind a cirka 46 kilójával tartott minket a két oldalán, amint szorongattuk a kezeit... értékeltem nagyon... féllábon állni, meg össze- meg kifordítani a lábfejeket... tényleg jó móka! :))) De pláne, mikor biztonságban visszaevickélhettem a székemhez.
Aztán már csak ebéd és víz volt hátra. Ilka megint felvitt, pedig most időm lett volna felakrobatázni magam, de Ő is odaigyekezett, így hamar fenn voltam. Megebédeltünk, majd még egy kávéra is bőven volt időnk, aztán komótosan átöltöztünk és bebattyogtunk a vízhez.


/Ehun e/

Van egy tábla az úszómester asztalánál a falon, melyen fel van írva, hogy a medence mélysége 120 cm, a víz hőfoka pedig 30°. Ez utóbbi krétával írott szám, tehát ezt az aktuális mérések alapján változtatják. Nos, amikor ma bementünk, hátnem tűnt annyinak, de sebaj.
Pontosan egy órát voltam benn a vízben, így annyira elfáradtam, hogy ihaj. Viszont nem fájt semmim.
Nem úgy most, reggelre -merthogy már szombat van! Háhá!!
Asszem, éppen ideje a pihenésnek. Hétfőn új hét kezdődik, már nem megcserélt napokkal. :)

2./2012.

2012.05.03. 18:46

 

Tegnap kezdtem, ma tehát a második napot tapostam végig.

Ma is megkíséreltem hajnali ötkor kelni, s -láss csodát- ma sem sikerült, de elkészültem mire negyed 8 körül itt v
oltak értem, úgyhogy nem pendelyben indultam.

Naná, ma még jobban elfáradtam, úgyhogy ismét ne
m eresztem bő lére.

Reggel egy közös vizittel kezdtünk, ahol Bence tartott kiselőadást a rekreációról, mely aztán kis beszélgetésbe csapott át. ahol -hát persze- b
elekotyogtam kicsit a dologba én is. (Sajnálni magát az embernek témában, ugye...)
Aztán nem volt sok időm, mert doktornő beírt a vízre. Nos, ez meglepett, mert tegnap elmondtam neki, illetve tudja "magától" is, hogy napközben nekem nem jó a víz, mert az OORI-ban az uszoda a főépületben van, mi pedig a 6. pavilonban vagyunk, a kettő között meg van vagy 50 méter szintkülönbség -a megfelelő számú lépcsővel- és nem túl nagy, de nekem tetemes távolsággal még, tehát a fel- és lemászkálás nem nagyon oké nekem, mert elmegy vele a nap, így abban maradtunk, hogy hétfőn és pénteken -amikor 13:00-kor van víz, s utána már nem kell visszamennem a pavilonba- biztosan, máskor pedig csak ha van szállítás fogok részt vízi tornán; így rákérdeztem kétségbeesve a dologra, de mire mondta doktornő, hogy rendeli nekem a szállítást, jelentkezett egy betegtársam, hogy ő majd szállít engem, nem kell izgulni. Úgyhogy nem izgultam. :)
Más kezelésre így akkor már nem volt időm, tehát még ott átvedlettem a fürdőruhámba, s volt időm rájönni megint mennyire okos vagyok. Naná, hát sosem voltam még kórházban, így  igazán elnézhető nekem, hogy nem vittem vizes papucsot, ugye. :( Vagyis kénytelen voltam a játszó papucsban menni, amit így a nap hátralévő részében nem használhattam.
Olyan jó ennyire okosnak lenni!!!



/OORI vízibalett innen/

Visszaevickéltem Ilka segítségével a pavilonba, és máris mehettem masszázsra, majd közös torna -még mindig megkaptam az ágyat-, aztán masszázs, majd elektromos kezelés volt még hátra. Ezután ebéd, kávé a büfében, kis beszélgetés, majd jöttek is értem.
Holnap folytatás, és holnap ismét lesz víz.

Már kikészítettem a papucsom. Mert okos vagyok. ugye. :))

2012.05.03. 07:00

 

 

A zelmúttnyócév

2012.05.02. 22:01

A fidesz félidejére szeretettel!




Ja, nem félidő, nagyon remélem. De ehhez kellene váltóerő, igaz? Csakhogy erre meglehetősen kárcsú esély mutatkozik jelenleg... :((

De hallgassunk már egy kisemberre, s merjünk már nagyot álmodni...

1./2012.

2012.05.02. 20:12

Tekintettel a naptárra, melyben nem átallott május 1. piros betűs ünnepe keddre esni, az idei továbbképzésem szerdával kezdődik. Utoljára az OORI Kápolnájában voltam, s most jön az idei rendes, évente "nekem járó" edzőtábor.


Reggel, hajnali 5-kor kellett volna kelnem, de csak fél hétkor vitt rá a lélek, hogy elkezdjek készülődni, s jól is tettem, hogy nem siettem el a dolgot, mert csak fél nyolc után jöttek  értem.
Ma még semmi különös nem történt, hacsak az nem, hogy egy év alatt a Nappali kórház területe elvesztette a harmadát, s én nem tudva erről, a bezárt, már nem_bejáraton akartam minden áron bejutni, de aztán -mivel sehogy se sikerült- megtaláltam a főbejáratot, ahol eddig még egyszer sem mentem se be se ki, de most nem volt mit tenni, ugye.
Kaptam egy szekrényt, két közös tornán vettem részt -még megkaptam a tornaágyat, de jövő héttől már leküzdöm magam a szőnyegre-, aztán felvett a főorvos asszony, s ezzel el is ment a nap.

Legnagyobb örömömre gyümölcsleves volt az ebéd, úgyhogy igen jóllakottan töltöttem az elkövetkező bő 3 órát a kávézóban, a szállításra v
árva. Csípőm ezt a nem szereti, de sebaj, lesz ez még így se...

Pihenésképp bejártam a gys boltokat s begyűjtöttem néhány katalógust, mert készülök a költözésre. Persze azért ez messze nem tett ki annyi időt, hogy ne üljem szana okos és erősen legózott alkatrészeim, úgyhogy most eléggé elc
sigázott vagyok.
Pedig ez csak az első nap volt, s ennyitől elfáradtam...

... de legalább dühös nem vagyok.



122 év

2012.05.01. 20:56

 

... és hol tartunk?

De megint előreszaladok, pedig ott kezdődött minden, hogy én nyomorékságom ellenére, sőt, egyenesen nyomorékságom okán, ha tehetem, jelenlétemmel emelem a létszámot bizonyos helyeken. Mert nem tetszik a rendszer, s ha lehetőségem van, demonstrálom is ezt az álláspontom, nemcsak leírom, amit gondolok. (Például, vagy még...)

Komoly szervezés kell egy-egy ilyen akcióhoz, hiszen egyszer mentem széktelenül, s ott sikerült megtanulnom, soha többé ilyet, tehát muszáj a fuvart és a személyi segítést is elrendeznem ilyenkor. (Tehát tisztában vagyok azzal, hogy több ráfordítást igényel a jelenlétem kivitelezése, mint amennyi "hasznot hajt" ha sikerül a dolog, de nekem ez fontos.)

Most nagyon fáradt vagyok, pedig m
ár órák óta itthon csinálom a semmit, de a lábaim valamiért  -pontosan az egyik, az erős okos de mégiscsak nyomorult- azt a jelet küldik néhai agyam felé, miszerint egy kovácskalapáccsal péppé vert massza terpeszkedik ott, ahol alsó végtagjaimnak lenniük kellene, szóval szokás szerint csak címszavakban.

Még a múlt héten felpróbáltuk a Szolidaritás helyi vezetőjének autóját a kerekesszékemre, így ma eleve úgy mentünk, a Hősök terén parkoltunk le, majd irány a Benczúr utca, ahol is a gyülekező volt.
Onnan ment át a Szoli' menete a ligeti sátorhoz, ahol is rövidke -és lehangolóan monoton- beszédek következtek, aztán séta vissza az autóhoz, majd haza.

Itthon találtam egy felvételt, amin rajta vagyok én is.




Ott kellett lennem. Ahogy mindenkinek, aki hiszi, hogy nincs rendben, ami mostanság zajlik a hazánkban. Aki úgy gondolja, hogy a sárga sapka nem sárga sapka ellenség-kinevezési szemlélet -mely most zajlik- ellentétes nemcsak a demokratikus, de az alapvető emberi elvekkel is.

S a hangulatom megvolt ehhez, mikor nekiindultam -és értse aki ahogy akarja, tudom, hogy nem mehet el ez a helyzet egy polgárháborúig, de még a tévéostrom undorító szintjéig sem, mert akkor csak és kizárólag vesztesek kerülhetnek ki a dologból, ám az nem kérdéses előttem, hogy ha nem változik valami záros határidőn belül, mi elvesztünk.

Nem, nemcsak mi, rokkantak, akiket kiirt a király jelenleg, nemcsak a cigányság, akik szintén egy vaskos ellenségcsoportot képeznek most, hanem mindenki. Az is akin lehet, nincs is sapka.
Szóval az, hogy a demokratikus oldal egyre csak szakad, egyre vérszegényebb a hangja, egyre több pólusra tagozódik s egyik a másikkal még véletlenül sem áll szóba, nos, ez baj.
Nagyon nagy baj.



Szóval 122 évvel ezelőtt, a Ligetben, az első munkás majálison -most az egyik szónoktól hallottam-, 60.000, azaz hatvanezer ember jelent meg. A nyolcórás munkaidőt követelték, s most? Most hol tartunk?

...és most hányan voltunk?

De n
em a méret... akarom mondani, nem a létszám a lényeg. A lényeg az, hogy változás történjen, s ha kérhetem ne úgy, ahogy a kínai csodagazdaság felemelkedése megvalósult, hiszen milliók nyomorban tartása, tudatlan rabszolgaként robotoltatása lehet vonzó, de nem embernek.
Akkor is ebben reménykedem, ha tudom, hogy épp most, mi vagyunk Kína trójai falova az EU felé.

süti beállítások módosítása