Ma már nem voltam olyan üde, pedig a TEGNAPI NAP maga a nyugi volt, mégis kicsit lustiztam még reggel 5-kor, amint szólt a vekker (na jó, telefon, csak a vekker jobban hangzik...), de elkészültem időben.

Komolyan, minden évben eljátszom, hogy nem értem minek megyek reggel díszgúnyában s rohanva a kórházban ugrok át a játszóruhába, de ez -mint mondom- évről évre mit sem változik, így most is szaladás, átöltözés, majd kartorna a tornateremben Zsófival az egész csoportnak.
Utána vizit ahol a keddnek megfelelően a jó-kör volt terítéken. Ki-ki mondta a magáét, én a zanza egy évemet, csak a lakáscserét s benne az épp pár napos fürdőszoba projektet említettem. (Mára már a kő befugázódott, míg én nem voltam itthon.)
Aztán Zsuzsival fekvőtorna, amit naná, jól megszenvedtük, s ahonnan én fel sem kelhettem, mert az egyéni macerám következett.
(Itt is nagy sikere van a le- illetve felköltözésemnek a szőnyeget tekintve... nem is értem miért kérdezi mindenki, hogy "Nem lenne jobb neked tornaágyon?". De Zsuzsi -a vezető gyógytornász- is támogatja, hogy amit meg tudok tenni, azt tegyem is, s ez olyan. A mai csoportban egyedül voltam protézises -egy beteg van még aki kettővel él, de Ő ma a másik kupacba volt beosztva-, így néhány kacifántnál kihagytam a mozdulatot, de a többsége megy s engedélyezett is a dolgoknak.
Az egyéni alatt Zsuzsival átbeszéltük az egy évet, amióta nem találkoztunk, és megbeszéltük, hogy például a nadrágot hogyan kell majd felvennem, ha helyére teszik a másik protézist is -reményeim, s az OEP okos, nemérdekelsemmi véleménye szerint július közepén... Tanár úr szerint meg bármikor, de akkor nem, mert akkor szabin lesz...-, mert ez a para napi rendszerességgel megtalál.
Azután kis pihi, majd masszázsra kellett mennem. Kati a masszőr, vele idén találkoztam először, s egy beugrós van még -akinek a nevére nem emlékszem, mea culpa, mea maxima culpa, elnézést-, s én hozzá kerültem. Tökéletes munkát végzett, sőt, még a mankózás, egyenetlen terhelés miatt beállt izomzatú bal falkaromat is kiagyusztálta, mely hetek óta minden mozdulatra éles fájdalommal reagált, azt mondta, betonkötegek voltak ott szövetek helyett... höhö...


Aztán mára nekem annyi is volt, ja elvittem az Aspirin Protect helyett -spórolási célzattal- kapott s pár napja szedett gyógyszeremet, mert baromira elfelejtettem a nevét amikor be kellett diktálnom a kemikáliákat, melyeket szedek, s ma ezt bemutattam. Megkaptam a kajajegyem és Erzsivel -egy betegtárs- felbattyogtunk a főépületbe, ebédelni. (Tegnap egyedül mentem, de segítséggel könnyebb volt, hisz a mankómat nem nekem kellett így hoznom, míg egyik kezemmel kapaszkodtam... holnap,. ha el nem felejtem, lefotózom a lépcsőt...:)

Lefelé menet a büféhez, beszállt a liftbe JuMi, s együtt mentünk már a kávémért. (Ő nem kávézik. Nem is értem...:)
Engedélyt kértem tőle, hogy kicsit írjak róla. Az életszemlélete, a mód, ahogy beszél a világról, a dolgokról, a hite, annak nyíltsága engem magával ragad, hogy ne essek túlzásba, engem lenyűgöz.
A mód pedig ahogy beszél a gyerekeimről, az... azt nem is tudom. (Látni kellene talán most az elégedett anyai mosolyt az arcomon, hogy megérthető legyen ez a hiányos mondat. Talán a nettó barátság a legjobb kifejezés arra, amivel átitatott szavakkal beszélt. Ráadásul még egy én mondatomat is idézett, melyet egyszer, évekkel ezelőtt mondtam neki az étkezőasztal mellett, s ami benne fontos nyomot hagyott. Hogy mik vannak!?)
Egyik szeme most is le van kötve -nem tudom, mi annak a neve amivel az egyik szemet letakarják-, s nem lehet tudni, mikorra s mennyire áll helyre arcának azon felén az idegek működése, így a látása is alakul még, s ez azért -is- nagyon fontos, mert elképesztően jól rajzol. S edzi magát, hogy ezt is -ahogy rekord idő alatt minden más képességét is- visszaszerezze.
Még tegnap mutatott rajzokat, s ma engedélyt kértem ezek megemlítésére, sőt, azon kettő idecitálására is, melyeken a két idősebb lányom van. (Hármaskáról csak skicc van, de ígéret is, hogy lesz abból is rajz, belátható időn belül...)

Dorka


Fanni


A képek MANGA stílusban készültek, mert JuMi elkötelezett mangafan, s én elaléltam tőlük rögvest. Karakterében mindkét rajz tökéletesen visszaadja a karakterüket, az egyéniségüket, márpedig nekik az olyan erős.... hogy a fal adja a másikat... :) (Mostanában ez a szókapcsolat nálam a fokozhatatlan leglegleg...)

Nos, most ilyen kedvem van.
Elfáradtam, fájok már itt-ott-amott, de nagyon jól érzem magam.

.......................
És még egy történt. Bementem az OrtoProfil üzletbe, mert nincs több tartalék mankózoknim, s ez a méret ritkán kapható, ott beszélgettem a hölggyel és a benn tartózkodó szimpatikus fiatalember, meglátva a kitűzőmet, mely a táskám pántján lakik, ezt mondta:
- Örömmel látom, egyfelé gondolkodunk! És a Haza és Haladás-ban vagyok.- és szélesen mosolygott.
- Akkor mi EGYÜTT vagyunk!! -feleltem. S majdhogynem büszkén indultam kifelé a kávézóba.


/INNEN/
Természetesen a kitűzőm kicsiny, kerek szépség, csak arról képet nem találtam.

Tegnap korán, olyan fél 11 után elaludtam, így reggel 5 körül felkeltem és komótosan elkészültem.
Éppen jó volt, mert pontban hétkor itt is volt értem a szállítás.




Imádom a Punnany Massif-ot. Öreg vagyok, tudom ehhez (is) , de teszek rá (erre is)... ez (is) szólt a rádióban az úton s én elaléltam tőle...

Most sokadszorra vagyok a háromhetes szeánszon az OORI Nappali Kórház-ában. (TAVALYI ELSŐ NAP)

Korán ott is voltunk, kaptam személyi segítőt is, aki így első nap jól is jött, mert a gurulós bőrönd nem jön be magától, nekem meg csak két kezem van, s mindkettőn járok...
Amikor indultunk, Gábor, a sofőr, átadta a zárójelentés/szakhatósági_állásfoglalás gyűjteményem, mely az alapítványnál volt, jogosultság-igazolás folytán s most került vissza hozzám, így az csak be volt tűzve a nyakamban lógó táskámba, azt rögtön át is adtam Ritának a főnővérnek, aki továbbította is a beutalómmal egyetemben a főorvos asszonynak, valamint megkaptam a szobaszámom. Szekrényt nem, mert jelenleg az ivararány olyan a NK-ban, hogy nem jut minden nőnek szekrény, mert két férfi lévén, magukban elfoglalnak egy szobát, s vele a benne lévő összes szekrényt, így én a bőröndömből élek, ami nem is baj, hisz úgyis alig vagyunk üresjáratban.
(Például az ma kiderült, hogy nem vittem wc-papírt és ávizet, mely mindkét mulasztást orvosolnom kell holnapra...)


Ma volt egy kartorna és egy közös torna. aztán a felvételi vizsgálatra vártunk mi, idén első naposok a főorvosi szoba előtt sorjázva.
A székek itt is ugyanolyanok mint  a battai sztk-ban -A SZTENDERD-, úgyhogy kaptak a felmenőik rendesen gondolatban -nemcsak nekem van bajom ezzel-, mert igenis emberpróbáló három órát ülni azokon. Persze időnként kicsit jöttem-mentem, aztán -mivel én voltam az utolsó a sorban- fel is öltöztem, de ez nem sokat enyhített a dolgon.

Aztán bejutottam s sitty-sutty le is rendeztük a dolgot gyorsan, hiszen hazajáró lélek vagyok én arra (is), csak a protézis, az új, leendő, másik oldalra beépítendő protézisemet tisztáztuk, s a célzottan ahhoz kellő kezeléseket, mármint az annak előkészítéséhez kellőeket, na.

Utána kocogtam fel ebédelni, mert már kopogott a szemem, de már az ebédlő is majdnem bezárt, mert 1 óra is elmúlt már. (Zöldbableves és tarhonya... hmmm)

Utána a megérdemelt kávé a büfében s vártam, hogy JuMi, a gyerekeim barátja, ki most ott fekszik a kórházban, csatlakozzon hozzám. Vettem két rejtvényt és kértem kölcsön egy tollat -jut eszembe, ez is a felejtős lista része-, hogy ne csak bámuljak ki a fejemből míg vagy Ő vagy a szállítás megérkezik értem.
S JuMi győzött. Több mint egy órát beszélgettünk, megmutatta a lányaimról rajzolt portréit, amik manga stílusban készültek és valami élkepesztően jók!! Aztán megtárgyaltuk az ottlétének okát és kicsit boncolgattuk a hit, a mantra, a képességek visszanyerésének, a baleset és legfőképpen a pozitív életszemlélet kérdéskörét.

Nem is tudom, fél négy felé indultunk haza.

Holnap reggel megint megyek.
.......................

És míg én odavoltam elkészült a fürdőszobám következő etapja, a kövezés. Hiszen a MÁSODIK SZAKASZ MÁR KÉSZ, most már csak kövezni, csempézni, burkolni kell.
Íme, ennek első szakasza:


Folyt. köv. ebben is. :)

Normálisak vagytok?
Költői kérdés volt... persze. Hiszen aki így gondolkodik, annak kár a szó.
Aki viszont ember -mert megfelel ennek nem pusztán a genetikai lánca alapján, hanem eq-ilag is, mely meghatároz, ugye-, annak jelentenek ezek a szavak valamit.

Magyar és zsidó identitás: Dopeman és a kokárdás zsidó kisfiú from Identitas on Vimeo.

Magyar és zsidó identitás: Ablonczy és a kokárdás zsidó kisfiú from Identitas on Vimeo.

Magyar és zsidó identitás: Törőcsik Mari és a kokárdás zsidó kisfiú from Identitas on Vimeo.

DEJUDAIZÁLÓ INTÉZET)
És mennyi barmot megvezetett, pedig az elmebaj nem is fertőző.

Mármint virológiailag nem.

De megesik az ilyesmi nem is oly nagy embereknél, kik legfeljebb szerettek volna évezredeken átívelő mondahősök lenni, vagyis ha ZSIDÓ MEGTETTE KÖTELESSÉGÉT, ZSIDÓNAK MENNIE KELL (kép is innen), mert a_párt nem tűrhet ilyesmit, ugye...

Antiszemita és keresztényellenes nézetei a hatalomra kerülés után tovább radikalizálódtak. Néhány Hitler-idézet az 1939 és 1945 közötti periódusból:

1939. január 30: "Amennyiben a nemzetközi zsidó finánctőkéseknek Európában és azon kívül sikerül a népeket még egyszer világháborúba taszítaniuk, akkor ennek eredménye nem a Föld bolsevizálása, tehát a zsidóság győzelme lesz, hanem a zsidó faj megsemmisítése Európában". 1941 júliusa: "Hosszútávon a nemzetiszocializmus és a vallás nem létezhet együtt...az emberiséget ért legsúlyosabb csapás a kereszténység megjelenése volt. A bolsevizmus a kereszténység törvénytelen gyermeke, mindkettőt a zsidók találták ki."

1941 októbere: " A kereszténység lázadás a természeti törvény ellen, tiltakozás a természet ellen", Krisztust "népvezérnek kell tekinteni, aki szemben állt a zsidókkal...bizonyos, hogy Jézus nem volt zsidó...A zsidók egyébként úgy tudták, hogy ő egy kurva és egy római katona gyermeke volt".

" /HITLER ÉS A NÁCI IDEOLÓGIA/

Dopeman-t a téren nagyon megszerettem, ott el is mondtam neki, hogy revideálnom kell a róla gondoltakat, mert bennem Ő egy bulimacsóként élt, ezzel szemben -vagy e mellett- egy nagyon is értelmes, kifejezetten karakán ember, ráadásul pipec humora van.
ABLONCZY BÁLINT szimpatikus, ennyit tudok róla. Tetszik az, ahogy beszél a dolgokról -tudom, ez engem minősít.
Törőcsik Mari, s nem véletlenül hagytam Őt most utoljára, nekem a Körhintával s annak is az emblematikus jelenettel azonosul. Néha megcsillant előttem már, hogy okos is -és ezért bocsánat, mert ez is engem minősít, de ahogy Travoltánál nem nyom a latban a scientológia, úgy más "celebnél" sem, csakis ha kifejezetten olyan, amivel nem tudok mit kezdeni.... stohlpélda...-, szóval Ő itt, most helyettem beszél.
Mert
nem lehet mit kezdeni ezekkel a dolgokkal....
én is csak állok, oszt toporgok az emberré válás első szakaszán ragadt barmok hangos, tömegeket -hasonló kvalitású sokak- magával ragadó elánján pillogva.

Sebaj barmok, néhány élet s ha el nem basszátok a világot közben, emberré váltok, bizon' mondom néktek!

Hallgasd végig!



Aki pedig "magyarok és zsidók együttéléséről" és "a cigányság erőforrás"-ról beszél, az minimum nincs a helyén. Mert otthon, a négy fal között, vagy a kocsmában, vagy akár a virtuális térben egy blogfelületen lehet hülye, lehet félreérthető, lehet felháborító... de nem lehet így tennie egy fontos posztot betöltő valakinek, pláne nem egy demokratikus ország miniszterelnökének.
Nem lehet. Egyszerűen nem.

Mert ha mégis, akkor pont annyira hiteles mint a bábja doktorija....


......

És egy cikk, mely a videóban hallható egyik mondat példás illusztrációja. Példás, mert a diszkrimináció, az önkény, a törvények önkényes értelmezésének eklatáns példája.

27 év 9 hónapra ítélték közösség tagja elleni erőszakért és rongálásért a sajóbábonyi ügy kilenc vádlottját

Minden férfi - feleségverő
Minden német - náci
Minden gyerek - ostoba
Minden szőke nő - pláne ostoba
Minden fideszes - demokrata
Minden cigarettás - rákban hal meg
Minden vörös hajú nő - kurva
Minden nő - kurva
Minden férfi - a farkával gondolkodik
Minden kormány - korrupt
Minden polgármester - tolvaj
Minden fidesz szavazó - vak
Minden nagycsaládos - csak a családi pótlékért szül/hozza össze a gyermekeit
Minden rokkantnyugdíjas - álrokkant

Van olyan? Van.
Minden, az adott opciónak megfelelő jellemzővel bírót egy végkövetkeztetés alá vonni helyes?
Hát nagyon nem.

Megjelent a hír a várható nyugdíjemelésről, majd arról, hogy a visszaélések, konkrétan a minap lebukott százezrekért munkaképesség csökkenést indokolatlanul megállapító orvosokról, és utána az is, hogy ennek apropóján a rokkantnyugdíjat kiveszik az emelés köréből, hisz azok jogosságát -mármint a leszázalékolás tényének jogosságát- immáron megkérdőjelezte ez a tény.
Hogy is van ez?
Most kiderült a KÉT EGRI ORVOS ÜGYE,  ezért az összes ilyen ellátásban részesülőt -beleértve azt is aki sérülten született vagy azt is, aki évtizedekkel ezelőtt lett rokkanttá- büntetik azért, mert korrupt a rendszer és előfordulnak ilyen bűnök.

Minden rokkant csaló. Ezzel ezt üzenik.

De bíztam benne, hogy ez nem akkora üzlet az amúgy is leginkább a viktorkezet csókoló nyugdíjas nénik tömegére építő pártnak, hogy végigvigyék, s lám, KI IS DERÜLT. Itt is az APRÓ BETŰS RÉSZ, vagy csak valaki valamit valahol baromira félreértett. Vagy viktor mégsem tudta kellően a nyáj szájába rágni az amúgy is elkezdetten centralizált vezetés elveit, vagy egyszerűen csak, mint mindig, összevissza beszélnek.
Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a ... főnök keze.

Ezt  2010.12.20. 18:15 írtam, s most megtaláltam. Olyan hullámot indított el bennem, hogy ihaj...

Egy délelőtt lenyomata, melyben van kezelés, akarom mondani lekezelés, egy jó adag elégedetlenség, annál is nagyobb adag kín, no meg a régmúlt felsejlő árnya…

12. 18. szombat
Két nővér van szolgálatban a hétvégén, egyik délelőttös, másik pedig hosszúzik, vagyis este 8-ig benn van, majd másnap csere. A betegek többsége hazament a hétvégére, vagy végleg is akár, tízen maradtunk.
Reggel 7-kor jön egyik nővérke, hogy menjek a kezelőbe (eddig minden alkalommal kihozták nekem a mobil-gépet, az ágyam mellé, ő nem), összeszedtem a pakkom, mentem. (Egy hatalmas szatyornyi –összesen 9 darab- spec különböző szélességű fásli, alátét vattatekercsek, lábujjtekerő gumis gézek, csőharisnyák, két mankóval, érdekes, szórakoztató túra…)
Egy harc volt elérnem, hogy ne a körmével fogja meg a lábam, ahogy a csőharisnyát felhúzza –nekem nem engedte meg-, majd elindította a gépet. (Maszek megjegyzésem, az a gép ott egy kalap sz@rt sem ér, mert ugye a lényeg az lenne, hogy az egymás után nyomás alá helyeződő mandzsetták egyre feljebb szorítják a felgyülemlett fehérjét –nyirokváladékot- az adott végtagban, majd egyszerre leereszt az egész; aztán kezdődik az elején minden, a lábujjaktól –vagy a kéz ujjaitól- indulva. Nos, ez nem. Egyik felfúj, majd mire a ,másik is belekezd, ez leereszt; tehát, gyakorlatilag „felkavarja” a pangó nyirokváladékot, de semerre el nem vezeti azt. De ezt csak megjegyeztem. Rákérdeztem, persze, mert tavasszal, az OORI-ban tapasztaltam már egy jó géppel a megfelelő működést, s ott is naná belekotyogtam, hogy mégis mire jó ez, így itt tudtam, mit kéne csinálnia. A válasz az volt, hogy nyugi, az úgy jó… ja, oké. … tehát egy ilyen alkalommal 20 percen át a semmit csináljuk… rendben…)
Majd mikor lejárt az időm a gépen, át kellett ülnöm egy fotelba –mely, ismét megjegyzem, annyira alacsony, hogy egy külön drukk volt mindig, hogy vajh leülök-e rá, majd, hogy felállok-e pláne /volt olyan, hogy úgy kellett felcibálni… ez van, gyerekek…./-, jött a betonfásli, visszajárók szerint a múmiaképző. Újabb harc, hogy ne a körmével basztassa a bőröm, hogy a veséket nem viseli el a lábam, hogy nem véletlenül csináltunk a gyógytornásszal négy, speciálisan az én lábamra –mely okos, ügyes és szép, ugye- szabott „gumibetétet”, s hogy azokat ugyan hagy mutassam már meg én, hogy hová kell tenni… a közelharc végén, lábujjtól –melyek külön-külön is spec gumifáslival kalodába lettek zárva- combtőig –nem viccelek, a bugyimig, mindkét lábamon- befáslizva, gyakorlatilag járásképtelenül de késznek lettem nyilvánítva. Hurrá.
Két mankóval -ha nem járókerettel, ott volt végig az ágyam mellett- jártam. Eggyel, neaggyég mankó nélkül akkor se, ha épp nem volt befáslizva a lábam, aznap reggel a nagy pakkommal egy mankóval mentem ki a NEM AKADÁLYMENTES –de erről majd később, és nem biztos, hogy itt, mert ez nem mozgássérült, vagy csak sérült kérdés….- fürdőbe, ahol van vagy 12 fok, és hajnalban egyszer volt mikor 3 fokot mutatott a benn lévő hőmérő, szóval kimentem egy mankóval, pakkal, lezuhanyoztam dideregve, majd egyik kezemben mankóval, annak a fogójára akasztott pakkommal, másikkal pedig a falnak támaszkodva kimentem a folyosóig, és nem tudtam továbbmenni. Nővér persze sehol. Egy épp arrajáró beteget kellett megkérnem, hogy hozza ki nekem a másik mankóm, vagy kész én ott, a kórházzal fogok elmúlni, mert egy tapodtat sem tudok tenni…- de ez megint csak egy csapongás, vissza a hétvégi szolgáltatáshoz… mely elé úgy bebökném, hogy Kiszolgáltatottság a javából, akkor is ha ez a szójáték egyrészt nem pontos, másrészt meg kurvára nem vicces. Szóval vissza…
Ez volt az én játszmám, melyen nap mint nap át kellett esnem, de ez jó. Tudom, hogy jó, mert a lymphoedema nem összeegyeztethető a tartós lábbal, nekem márpedig az van. Na. Tehát ennyi belefér. Bakker. De mindeközben –mely kaland eltartott alkalmanként a gépi mókával együtt olyan cirka két órán át- zajlott egy olyan közjáték, amit én nem tudok elviselni…
Van itt két néni, akik csak járókerettel tudnak járni. Egyikük nagyon rossz állapotban van, nehezére esik a lépés is, nemhogy a leülés vagy a felállás –mikor kihajtják minden étkezéshez az úgynevezett ebédlőbe, mely csak egy öblösebb folyosószakasz-, pontosabban felállni nem is tud, így minden étkezés után –értsd, ahogy mondom, napi 3 alkalommal- ott marad egyszál egyedül, mert a nővér kihajtja, mint a jószágot a legelőre, leülni a betegtársak segítenek neki, de felállni már nem tudtunk, így mondom, minden alkalommal néhány órát ott ült szerencsétlen, amíg egy külsős, látogató, vagy egy eltévedt műtősfiú, vagy orvostanhallgató arra nem járt- várja, hogy valaki felsegítse, és őt éppen akkor kezelték, amikor én is ott voltam.
Addig csak azt láttam, hogy mindkét lábszára be van kötve. Nekem is, ennél tovább én nem is gondoltam ezt. Most láttam, hogy mi van a kötések alatt…

Az elején még a függöny mögött a gépen voltam. Csak azt hallottam, hogy néni könyörög. Esdekel, éteri hangon…
- Egy fájdalomcsillapítót kérek, könyörgöm, adjanak egy fájdalomcsillapítót!
Nővér –ahogy tette fel a gépet rám, miután megküzdöttem vele, hogy ne a körmével vájjon a bőrömbe- válaszol neki:
- Rózsi néni, nem adok! Ha nyafog, nem adok. Kérje szépen, ahogy kell!
Madárcsontú, 80 év körüli néni erre, még halkabban:
- Nem nyafogok, de kérek egy tablettát. Már kaphatok?
- Nem. Rózsi néni, látja, nekem dolgom van, én dolgozom, maga meg csak ott üdül, ne sajnáltassa magát!

Rózsi néni tovább könyörgött, nővér meg szart rá. Én továbbra sem láttam ki a függöny mögül.
Bejött a másik nővér, aki elkezdte kezelni a lábát.
Csak azt hallottam, hogy a néni jajgat –de komolyan, a kín hangjain, ami nagyon jó ismerősöm, basszameg- a nővér meg üvölt vele…
- Rózsi néni! Ne jajgasson! Ez a maga hibája, nekem nem kötelező ezt csinálnom, hogy a maga undorító lábát mossam. Ne táncoljon a lavórban!
És így tovább…

Feküdtem a függöny mögött és hallgattam és megtalált a 9 éve magammal hurcolt táblám, melyen semmi más sincs, csak fekete végtelen mezőben égővörös vastag betűkkel annyi: FÁJ!
Mikor már vagy nyolcadszor mondta nemkötelező-empatikus-eqbajnok a néninek, a magáét –akkor éppen azt, hogy „Most nem is fájhat, most csak játszik, vallja be, most éppen hozzá sem értem a sebhez, csak mellőle vettem le egy darabot!”, kiszóltam a függöny mögül:
- Nővérke, nem lehet, hogy valóban fáj Rózsi néninek?

Kedvesnővér meghallotta –aminek nagyon örültem- és azt mondta:
- Nem, higgye el, Rózsi néni ezt élvezi! Nem fáj az, hát elhalt!
- Elnézést –mondtam és nem egészen ezt gondoltam-, én tudom, milyen az, amikor a nekrózisos részt távolítják el a láb megmentéséért, tudom, milyen érzés a csipesz másik oldalán lenni, egyszerűen nem igaz, hogy nem fáj.
Hallottam, ahogy a sámlit kirúgta maga alól és amint jött a függönyhöz már mondta:
- Ugyan honnan tudná!? Nekem ne beszéljen már, az nem fáj és különben is, maga nem ismeri Rózsi nénit
Ekkor ért odáig, hogy belátott a függöny mögé, és már látta, hogy ki az a renitens, aki ellent mer mondani neki. Az ominózus lábam szabadon volt, mert a másikra kaptam gépi kezelést, így láthatta a több tenyérnyi heget és a deciliterekben mérhető térfogathiányt az én erős-okos-tartós lábamon.
- Nem –mondtam én- Rózsi nénit nem ismerem, de a fájdalmat igen. Sőt azt is tudom, hogy menyire szubjektív a fájdalom megélése, erről meg konkrét tapasztalatom van.
A nővérben megállt a szusz, a lábam láttán, pedig már nem most először került a szeme elé, de ilyen összefüggésben most találkozott vele.
Mikor szóhoz tudott jutni, megkérdezte:
- A lymphoedema az oka ennek?
Elmondtam, hogy nem, az „csak” egy következmény, én 2. típusú limfós vagyok, majd kicsit részleteztem a láb-mókámat neki.
Ezután visszaült, majd tán egy oktávval már halkabban osztotta Rózsi nénit.

Én kiültem a fotelba –ami mint mondtam, nem alkalmas csípőprotézissel élő számára-, így már láthattam a szomszéd kezelőben zajló történést.
Mindkét lábszára –melyek vékonyabbak, mint egy egészséges férfi karja- gyakorlatilag egy-egy összefüggő nyílt seb. Néni ül a széken –ami mondom, undorítóan alacsony- nővér előtte egy sámlin, és egy csipesszel távolítja el az elhalt bőrt és fertőtleníti a sebeket…
Erre mondta okos, lelkes empatikus egészségügyi alkalmazott, hogy nem fáj.

Én meg azt gondoltam, hogy ezután egy adag hashajtót kapok minimum az ebédembe, vagy az amúgy is 15 fok körüli szobában –ahol egy 120x150-es pléd volt takaró helyett!!- kötelező szellőztetés lesz a következő, de muszáj volt megszólalnom.
Ehhez képest ahányszor aztán találkoztunk, bármelyikükkel a két kedves közül, széles mosollyal üdvözöltek, sőt, kajánál az asztalhoz vitték a tányérom!!

Undorító. Azt hiszem ezzel a szóval tudom összegezni ezt.





Egy jó tanács: nem kötelező. Tényleg nem az. Tessen elmenni bányásznak, vagy oroszlánszelídítőnek! Akkor nem kell az undorító betegekkel érintkezni. Ha kérhetem...

Sokadszorra hallom ezt a kijelentést. Hol elkeseredetten, hol erővel, hol pedig valami bezzeg_majd_én_megmutatom mentalitással.

Két kérdésem lenne ezzel kapcsolatban, s mindkettő amolyan költői kérdés csupán -ahogy a kérdéseim zöme szok' lenni-, hiszen bőven elég lenne, ha akár egy valakinél egy gondolatmorzsát rögzítene.
Szóval:
1. Aki erre az elhatározásra jutott, az érti a jelen választási rendszerben a helyét a_polgárnak? Tehát tisztában van azzal, aki most ovis sértettségében beveri a durcit, toppant egyet és azt mondja, lebiggyesztett ajkakkal, hogy nem_szavazok_senkire_soha_többet, hogy amennyiben ezt megteszi, onnantól egy kurva szava nem lehet az életét érintő, vagy nem is közvetlenül őt, de a hazánkat érintő bármely kérdés/történés kapcsán, hiszen elszalasztotta... jobban mondva tudatosan elbaszta az egyetlen esélyt a politikába való tényleges beleszólásra? Mert a helyzet az, dumálni lehet, sőt, kell is, hátha az a gondolat eredménye, de ha csak egy központi szajkó eseti lecsapódása, akkor is, mert tán másban a lózung önálló gondolatot szül, tehát a helyzet az, hogy a parlamentáris demokráciában nincs más nyomatékosító eszköze a polgárnak, s ha ezt az egyetlent akármilyen okból hagyja elúszni, akkor onnantól pofa alap. Hogy úgy mondjam.
2. Mert nem is az előző a lényeg, sokkal inkább az, hogy egy olyan helyzetben, mikor az ilyen sértettség egy bebetonozódó diktatúra ellen éled, s ezt akár meg is érthetem, akkor annak malmára hajtja a vizet a felcsapott állú, dacos óvodás. Nyilván, mert a kialakult helyzetben -s beszéljünk a mostról- hibásnak érzik magukat, mert anno elhitték, hogy minden bajuk oka Gyurcsány, s a megváltó maga az alacsonyságában világratörő eszmékkel hadonászó agilis törpe, aki karizmatikus egyéniségével egy ideig sokak elől titkolni tudta Napóleon-komplexusát, s most, mivel ugyan nem meggyőződésből mellettük, sokkal inkább Gyurcsány ellen szavaztak, így pontosan érzik, hogy a helyzet kialakulásában, melynek gyilkos voltát saját bőrükön is érzik, bizony részesek, s ezt mintegy enyhítendő, makacsságból inkább soha, senkire nem szavaznak, de ezzel a legerősebbnek, az így kialakuló legerősebbnek, tehát relatív legerősebbnek adják elvesző szavazatukat.

Ezt akarják? Ha nem szavaznak senkire, nem mennek el a négyévente egyetlen alkalomra, mikor tevőlegesen beleszólhatnak a döntésbe, akkor bizony megtolják ismét, alaposan a narancsszekeret.
Vagy tán még rosszabb, a király gólemének szekerét.


/EZT AKARTÁTOK?/

Aztán majd, ha őket, akik most is és régóta elfordítják fejüket, mert sértettek, mert ezt elbaszták, szóval ha ők jönnek majd s őket viszik, már nem lesz senki, akinek szólhatnának.... rémlik?

...
S most találtam egy képet, mely annak amit mondani akarok ezzel, az esszenciája:


/KÉP INNEN/

Elmentem VISEGRÁDRA, ámultam, pihentem, kritizáltam, majd hazajöttem, s ahogy ott is mondtam az egy nap alatt kétszer zuhanyoztam, a kritika tárgyát képező fürdőszobában, mert míg én kiruccantam itthon szorgos munka folyt. Hiszen Misimestert itt hagytuk, hogy tegye amit tennie kell, hogy a zuhanytálcám legalább néhány centivel lejjebb költözzön, s így ne kelljen magashegyi túrát szerveznem minden este... Erre van ugye a LÁT, aminek kapcsán megy itt a meló több szálon is.

Mikor felmérte a lehetőségeket, azt mondta Misi, hogy max 4-5 centivel lehet lesüllyeszteni, így én ennyire számítottam. Sőt, legrosszabb álmaimban néha felsejlett a rémkép, hogy ennyivel sem lehet használhatóbbá tenni, mert a födém mondjuk papírvékony, vagy éppen ott betonvas gerenda megy vagy valami varázslat kizárja a megoldást, mégis Misimester a király, úgyhogy el is hessegettem ezeket, s ahogy hazaértem repesve a boldogságtól láttam, s csodálom azóta is, hogy nem 4, de nem is 5 hanem egyenesen 8 cm-rel ül lejjebb a zuhanytálca!!!




A felső képen látszik az eredeti szilikon vonal, ahol volt a tálca, tehát az a magasság, amiből ezt varázsolta Misimester!
És lejjebb küzdötte a székem is, így már akár szembe is fel tudok lépni, nem kizárólag "betolatva" és izomból felküzdve magam a csúcsra! Hehe... (A képeken nem látszik, de természetesen van egy bazi L alakú kapaszkodó a fülkében, különben se ellőre, se hátra nem tudnék bemenni...)
A Mester még a wc mellé a lehajtható kapaszkodómat is feltette, így már csak esztétikai -illetve annak is van némi csúszásmentesítési eleme- dolog van hátra, hiszen kövezni s csempézni kell, valamint beburkolni a wc-sámli és a zuhanyfülke oldalait.




Én azt hittem, hogy most, hogy egy napra elmentem "világgá", Misinek lesz ideje szétszedni a zuhanyt s majd valamikor össze is rakja. De arra, hogy mire hazaérek kész is lesz, nos,egy pillanatig sem gondoltam. De pláne a tálca csorbult zomnáncrészét is kijavította. Olyan, de olyan ügyes ez az ember!

Ildike elkísért engem túrámra, kedves férje meg, a_mester pedig djönjörű_használható_hiper-szuper zuhanyt varázsolt nekem!

Éljen, éljen!!!

Szóval VISEGRÁDON JÁRTAM, s most folytatom s be is fejezem tán a krónikát.

A másik mese, amire az előzményben utaltam az a szoba, illetve apartman akadálymentessége.
Egészen pontosan akadálymentetlensége.
A hotel pazar, a személyzet készséges, kedves, minden szeszélyünket boldogan, zokszó nélkül teljesítették -például egy szavunkba került s kaptunk lábost, evőeszközt-, sőt, mikor anno telefonon lefoglaltam a szállást s mondtam, hogy roki vagyok, így akadálymentes szobát kérek, fennakadás nélkül történt a csere, mert a superior delux szoba nem az, így egy ennek megfelelő apartmant kaptunk, s ebbe érkeztünk is tegnap.



Íme, a hattal kevesebb mint bond, dzsémszbond...



A hotel bejárata.



Hmmm... ugye? S ami kimaradt, az a golfszimulátor, ez engem nagyon izgatott ahányszor csak elmentünk az irányító tábla mellett....

A szobában nemhogy kivetnivalót nem találtam, de kifejezetten tetszett -Ildike azért persze nem volt rest s rögvest közölte, oktalanság ott lennie a tv-nek ahol van, mert a böhömnyi képet kellene a tv-vel összecserélni, mert az úgy lenne csak jó...-, s mivel a konyha részben snájdig bárszékek is vannak -a benti alacsony fotelok nekem nem jók, mert macerás vagyok, ugye-, így tényleg tökéletesnek tűnt. Az ágy kicsit emelt magasságú, így azzal sem volt gond, sőt -bár itt is bejátszik Ildike, s ebben egyet is kellett értsek vele, szimpla inkvizíciós keménységű matrac és nem is létező vastagságú párna volt-, s egyáltalán kellemes, gyönyörű színekkel játszó, pihenésre invitáló hely.



Íme, ehhez kértük a felszerelést, melyet a cinosz_recepciósz_fijú meg is szerzett nekünk.



Tehát az apartman -ahogy mondtam is már- tökéletes volt, s délután csak annyi macerát találtam benne, hogy a fürdőszobában a wc kifejezetten alacsony.
Hiszti, hiszti, tudom. Ne kelljen megtudni annak, aki ezt kekeckedésnek érzi, hogy mennyire életbevágóan fontos részlet ez!



Ráadásul az egyetlen kapaszkodó -mely lehajtható, de közvetlenül a fal mellett ugyan minek az...- nem képes kiegyenlíteni az alacsonyság okozta küzdelmet, mellyel a használat jár, s továbbmegyek, a képen is látszik, egy beugróban van a szaniter, így kerekesszékkel nem megközelíthető.




A padlószintre levitt, így tökéletesen akadály_mentes zuhanyzó remek. Ám egyetlen kapaszkodó sincs sehol, pedig ha lenne, akkor nem lenne életveszélyes -de minimum szaltómortáleveszélyes- a dizájnos, ám nem fix, így meglehetősen billegális -de legalább van, ugye- zuhanyozószék. Tehát ugyan akadály_mentes, de nem akadálymentes.
Ottlétem rövid tartama alatt kétszer zuhanyoztam -erre még visszatérek a következő posztban- s mindkétszer heveny halálfélelmem volt. Na jó, persze, a meghalás mint opció nem, de egy taknyolás a kövön,  majd rohammentő, ortopédia és protézis helyreigazító műtét, vagy csavarok helyrerakása, netán lemez eltörés lábszárban s az ezzel járó macerák nagyon is felmerültek lelki szemeim előtt, mert olyan ez a fürdőszoba, hogy látszatra akadálymentes, de max libáért vett rehabmérnöki diplomával szignált engedéllyel épült.

Kijelentkezésünkkor a recepción megkérdeztem, hogy a vendégkönyvet elolvassa-e valaha valaki, vagy mondjam-e el inkább a hasfájásom. A hölgyek -ahogy mindig is- kedvesen, készségesen válaszolták, hogy persze, írjam, elolvassák, de ha gondom van, mondjam is a dolgot. Nos, kivonatosan, tehát nem konkrétumokba bocsátkozva elmondtam a dolgot, s a következő választ kaptam:
- De jó, hogy mondja! Még nem volt mozgássérült vendégünk, és kifejezetten örülünk a jelzésnek! Továbbadjuk az illetékesnek és kijavítjuk a hibákat!

Ez nagyon jólesett és az kifejezetten, hogy nem kekeckedésnek vették a dolgot, s most az imént, e-mail-ben meg is írtam a -részletesebben kifejtett- tapasztalataim ez ügyben. 
Möglássuk.
Hazafelé nagyon klappolt minden, így nem is volt 4 óra az üt, mint a villám, itthon is voltunk.



Még a buszmegállóból -mely nem 100 méterre volt a hoteltól...- ismét kísérletet tettem a Fellegvár lefotózására...


...illetve a Duna túlpartján nagymarosi látkép, ahol gyönyörűen sütött a nap.

Ja, tegnap a norminak is fárasztó gyalogtúra után -mivel bírtam megint a 10% agyamnak megfelelően pakolni s elindulni egy azaz 1 darab árva fájdalomcsillapító nélkül- a recepción kértem s kaptam is két szem Algoflexet. Életmentő volt, mert ugyan teljesen elnyomni nem tudta, de legalább a kisugárzó fájdalmat visszaűzte soron következő protézisra ácsingózó csípőmbe...

Szóval, ennyi volt. s azért írtam az elején, hogy tán befejezem a krónikát, mert a levél elment, melyben méltatás mellett az akadálymentesítésről kotyogok kicsit, s ha erre bármi válasz lesz, azt persze jegyzem majd.

Köszönöm, Zsuzska!
S nem kevésbé Ildike, mert ahogy mondtam, halovány fogalmam sincs, ha Ő nem, akkor ki jött volna el velem.

Na, nem ügynök besorolás ez, hanem szobaszám. Höhö...

Történt, hogy egy mese szerint megszüle egy kisded, melynek napját bolygó szerte s évezredek óta ünneplénk -mi, a mesehívők szerint, igazak- s ennek legutóbbi -egyeztetett- idején az a cseresznye ért engemet s szűken vett családomat -énmatrónaságomat és három gyermekemet-, hogy ezen évforduló ünneplésének alkalmából kaptunk fejenként egy-egy UTALVÁNYT.
Kisdedek -kik mindahányan már átlépték a felnőttkor felénk elfogadott határát- mind túl vannak a kiruccanáson,ki ide ment, ki oda, én pedig most vagyok éppen... (ez a mondat betudható annak amit mindjárt jegyzek...)
Hosszasan válogattunk a 20 wellness szálló közül Ildikével -aki gyakorlatilag az egyetlen kitartó a néhai barátaim közül-, s hosszas szelektálás után választásunk a visegrádi ROYAL CLUB HOTEL-ra esett, hiszen feltételeinknek ez felelt meg minden szempontból kifogástalanul. Éspedig:
- busszal, konkrétan Volán járattal ez  megközelíthető, s nem kerül egy egész napba az út;
- a buszmegállótól gyalog elérhető maga a szállás;
- bazi nagy szoba;
- akadálymentes.

Első pont oka nagyon egyszerű, nekem az utazás majdhogynem ingyen van, illetve 90%-ban támogatott, hiszen súlyos mozgáskorlátozottként a MÁK-kártyával ez a kedvezmény korlátlan számban igénybe vehető, de mégse kelljen ezer órát utazással tölteni, mert ahogy a pénztárcám is meglehetősen korlátozott, hát a strapabíróságom is. Hirtelen nem is tudnám megmondani melyik a jobban.... (cirka 4 óra volt a teljes út, egy átszállással, igaz, ahhoz át kellett szelni Budapestet)
Ehhez kapcsolódik a következő is, mert itt a busz a szálloda előtt megy el, igaz, két megálló között van pont, így a gyaloglás már eleve bőven kijutott. (A térképen nem tűnt többnek egy-két centinél.... höhö...)
Nos, a harmadikat  magyarázni sem kell, ugye. Pláne, mikor felhívtam a szállót, s rákérdeztem az akadálymentességre, s kiderült, ja, akkor nem superior delux szobát kapunk, hanem apartmant, mely 33 m2, s ebben konyha -mikró, tűzhely, hűtő-, fürdőszoba, tv és kis terasz van. Az egész akadálymentes, mely az utolsóként felsorolt, de fontosságban az első szempont.
Viszonylag régen kiválasztottuk a napot, lefoglaltam a szállást, s most elértünk idáig a naptárban.
Ma reggel, nyolc körül indultunk, Misi, Ildike férjeura kivitt minket a vasútállomásra Battán -mert az a táv nekem már/még nem leküzdhető-, s onnan mentünk Pestre a Népligetbe, majd metróval át Újpest Városkapu buszvégre, s tovább Visegrád Újtelep megállóig. Az első buszt jó ideje nemcsak azért nem használom, mert nem tudok kimenni a  megállóig, hanem -s leginkább- azért, mert azon a vonalon nemhogy nem akadálymentes, hanem panorámás kocsik közlekednek csak, az az igazi, magas építésű, szűk kaloda szerű cucc. Mozginak maga az inkvizíció. Két mankós rokinak meg pláne, kerekesszékesnek pedig szimplán használhatatlan, ráadásul az ezen a vonalon dolgozó sofőrök válogatott bunkók -tisztelet a kivételnek. Ám most fuvarom volt a buszig, s kíséretem az utazás alatt, így azzal mentünk, majd Pesten metróval a másik buszvégig, s abban bíztam, azon a buszon -melyek mind akadálymentesek, minden tekintetben- majd kiírásból, mely fut egy információs sávon, tudható lesz, mikor következik a számunkra kellő megálló. Nos, ez a busz nem volt komplexen akadálymentes. A futófény valóban futófényként s nem képújságként -fontos infót hordozó képújságként- funkcionált, s én erre nem számítva nem is készültem jegyzettel, így halovány dunsztom sem volt, mely megállónál járunk, de ezt a kalandot is áthidaltuk, s a megfelelő helyen szálltunk le.
Kis séta -az ÚTVONALTERV.HU szerint 232 m- s már ott is voltunk dél tájban a hotelban. Mivel a szobánk nem volt még kész, így lepakoltuk a bőröndkét -kicsi, decens, gurulós, melybe kettőnk egynapnyi cucca elfért- és nekiindultunk a szintén a térkép sugallta cirka négycentis távnak, a Királyi palota felé. Nos, az a valóságban irdatlan messze volt, most leellenőriztem: 1.300 m, csak az odaút, melyet ugye vissza is megtettünk, s még ott a palotában cikáztunk fel és alá, valamint átlósan és mindenképp is, de pláne... ám erről inkább íme a képek:



A Fellegvár, ahová szintén fel akartam menni, de mint kiderült, magamfajtának az a túra nem való... (odaút 2.800 HUF/fő, ugyanennyi vissza is... mondhatni királyi ár...), de a látványa lenyűgöző.













Ez a meglehetősen stílusidegen elem a Királyi Palota testében, hogy így fogalmazzak, egy lift, kiváltandó az előtte lévő képen látható hosszú-hosszú lépcsősort. Meglehetősen hálás is vagyok neki. A pénztárnál megkérdeztem, először is, hogy mennyi a beugró, s kiderült, rokinak s egy kísérőjének ingyenes -ahogy az állami fenntartású kiállításokra szokott- s akkor mondták a liftet is, ami nélkül igen rövid lett volna a séta, de így... ezek a képek csak egy szeletéről mesélnek annak amit láttunk.

Majdnem 5 volt, mire visszaértünk, azóta elfoglaltuk az apartmant, ami megér egy másik mesét is, csak most már alig élek, így mára ennyi volt.

Köszönöm, Zsuzska!


.....
S lőn! A folytatás.

Kézműves projekt az esélyegyenlőségért
"Ha angyal lennék, szárnyam volna!"

L. Ritók Nóra nekem egy ikon, de abszolút értékben is az, csak én magam is észrevettem. :)
(ITT is írok róla, amikor az egyik EBH szervezésben megtartott előadásról teszek jegyzetet.)

Most amit rögzíteni akarok -magamnak- az a SZUNO PROJEKT.

"

A projekt alapját a gyerekrajzok adják, melyek az alapítvány által fenntartott művészeti iskolában készülnek. Az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol a gyerekek 70 %-a hátrányos helyzetű, és ahol évente 500 díjat is elnyernek a gyerekek hazai és nemzetközi gyermek képzőművészeti pályázatokon. Ezek a gyerekrajzok adják a motívumait azoknak a hímzéseknek, melyet a gyerekek édesanyjai, lánytestvérei, nagymamái készítenek el, otthon, megtanulva a keresztszemes és gobleinhímzés öltéseit, kissé átírva, átszínezve a motívumokat saját érzéseik szerint. Olyan lányok és asszonyok tanulták ezt meg, akik eddig sosem hímeztek, kézimunkáztak.

Az elkészült hímzéseket pach-work technikával gondolják tovább azok, akik varrni is megtanultak már a projektben. Az így elkészült táskák, neszesszerek, és gyerekszobákba való párnák, faliképek, takarók, bájos, gyermeki formavilágot mutató, sok esetben sajátos, roma dekorativitással ötvözött, kicsit „art brut” stílusú alkotások, melyek kedvességükkel, és esztétikai tartalmukkal remélhetőleg vásárlóközönséget szereznek maguknak.

A projekt szociális jellegét az adja, hogy a bevétel az Igazgyöngy Alapítvány mélyszegénységben élő támogatott családjainak és gyermekeinek (akik a projektben dolgoznak) életminőség-javítására fordítódik, mégpedig hármas tagozódásban. Részben krízishelyzetek elhárítását szolgálja, élelmiszer-adomány, tűzifa, gyógyszer, stb…fedezésével, ami ennél a társadalmi rétegnél a napi megélhetés nehézségein lendít túl, részben a tevékenység anyagköltségeire fordítódik, egy része pedig más szociális projektek (pl. oktatási vagy önfenntartási programok, mint kiskertprogram, biobrikett-készítő program, stb..) fedezésére szolgál, melyről a közösség közösen dönt.

"



A cím nem tetszik, de ez is idevaló: "HÍMZÉSSEL TÖRNÉNEK KI A NYOMORBÓL"


SZUNO kispárna

SZUNO kötény

SZUNO notebook-táska

SZUNO kistáska


Íme a webshop: SZUNO

Tegnap, amint a Deák téren leszálltam a villamosról -ahol megint odacsukott kedves masiniszta az ajtók közé, mert lassan tudok csak felszállni s a holttérben nem látszom a visszapillantóban, így ez gyakorta megtörténik velem; most is odamentem kedveshez, mikor aztán beértünk a végállomásra, elnézést kért, mondta, h nem látott, mondtam, hogy tudom, csak azért szólok, hogy ha legközelebb mellette battyog valaki két mankóval, mikor ő száll be a masiniszta akváriumba -mert ez most így történt- jusson eszébe, hogy lehet, nem olyan gyors az a nyomorék, mint gondolja...- szóval ott vannak bódék s az egyikben épp ilyen szütyők sorjáztak, de annyira összetört volt a lelkem, hogy nem mentem oda,csak távolról skubiztam, összemosolyogva az eladókkal, de lehet ilyen termékek voltak. S ez jó. Nagyon jó.
Most, hogy a webshop árait elnézem, abszolút megugorhatóak, ami pláne plusz jó pont ennek a projektnek, s ezen keresztül ismét Nórának.

A viktoriánus rezsim aktuális játszmája.


Indoklás, még a lebegtetés időszakában úgy szólt, hogy
ad1 a dohányzás halált okoz, le kell szoktatni róla a_zembereket, s ehhez remek eszköz a hozzájutás helyének minimális számra csökkentése;
ad2 ellenőrizhetőbbé válik a piacnak eme szegmense, s így a dohány feketepiac majd visszaszorul;
ad3 - a munka világába visszavezetendő csalórokkantaknak ideális munkalehetőség lesz ez, így ha ilyen ember pályázik, annak plusz pont jár majd az lebírálásnál.

Ehhez képest a TERVEZETBEN már megjelent, hogy 4 -azaz négy- egész pontot ér a megváltozott munkaképesség, az is ennyit kizárólag akkor, ha személyesen az üzlet üzembentartója a rokkant. (Ez azért is érdekes, mert a nyitva tartás ideje is pontot ér, s napi 12 órát egy roki trafikban talpon dekkolva hogyan bírna ki? De tudom, csak kötözködöm...)
Narancs strómanook kapták meg a koncessziókat. Még palcsótomika is, óriási trafikos előképzettségével, ugye.



Ha eltakarodnak ezek... pontosítok: AMIKOR eltakarodnak ezek, óriási munka lesz ebből az országból élhető hazát csinálni.



/Elmebeteg király boltja innen/

Persze nem korrekt a megnevezés -2.0-, de most így látszott elég plasztikusnak.

Soltész Miklós már BEADTA NEKÜNK ANNO a dolgot, ahogy kell, s fel nem adja áldásos tevékenységét azóta sem.
Íme a minapi megszólalása -válaszképpen- a legújabb gyilkos agyrémük védelmében. Személyeskedés, hazugság, mézes-mázos narancslé dögivel.
S beszél kicsit vezíréről is... jaj, Kedves Vezetőről..., mikor a külföldön megállás nélkül hazánkat ekéző hazafiatlanságról szól. Ugye?



Nos, itt tartunk.

Halad a dolog, persze ez is úgy, ahogy "szok", de halad. S ez a lényeg.

Jegyeztem már, hogy megkaptam a LÁT-ot, mert ugyan eltartott jó darabig, de nocsak... és nem mondok mást, lehet utálkozni ahogy tetszik...
Tegnapra vártam a szakikat, hogy a kapunyitómat megvarázsolják, s jöttek is.
Ahhoz, hogy megkapjam ezt a támogatást, a jogosultságot igazoló iratok mellett pontos, hivatalos árajánlatot is le kellett adnom a megvalósítandó munkákról, melyek egyike a kapunyitó bekötése a meglévő kaputelefonba. Nos, ez már akkor látszott, hogy nem lesz egyszerű, de bízva a mesterek szakértelmében és önbizalmában, minthogy elvállalták a munkát, most sorra is kerülhetett ez.
Szét is szedték az ajtót... tanakodtak... majd mentek másik szakihoz, zárat, miegymást egyeztetni... ismét tanakodtak... aztán összeraktak mindent ahogy volt, s felsoroltak néhány opciót, amelyek valamelyike majd -ha lesz alkatrész- megvalósulhat. Szóval zárilag itt tartunk, ma várom a teflont, hogy mondja szaki mi a  merre...
Ha lassan is, de haladunk.
A fürdőszoba pedig kifejezetten örömteli változáson esett át!

Na jó, tán a többes szám még kicsit a túlzott optimizmus jele... de akkor is.



Látható, immáron nem a mobil magasítóval emelt, hanem fix talapzaton állóvá lett a szaniter, egyik oldalon a már eddig is -a költözésem első pillanatától adott, mert anélkül a gondolat is meglehetősen légből kapott lett volna...- meglévő dizájnosra színezett -OEP támogatott, tehát eredetileg fehér- kapaszkodóval, mellette egyelőre a földön támaszkodó, falra szerelendő, felhajtható, a másikhoz hasonlóra szinterezett alkalmatossággal. Ez majd akkor kerül helyére, ha meglesz hozzá a 4 db kellő méretű tipli.
S ha az meglesz, akkor lehet a piciny fürdőszobámnak ezt a felét késznek nyilvánítani.
A másik oldal, ahol a zuhanyfülke lakik a néhai kád helyén, még sok-sok munkára vár.



Így sikerült, s ezen állapotában nekem nagyon kényelmetlen, és a kövezés befejezetlensége miatt balesetveszélyes is. Minden anyag megvan hozzá, csak meg kell csinálni. Lejjebb rakni a zuhanyt nagy macera, pár napig nélkülözni kell majd a lehetőséget, mert szét lesz szedve a lefolyórendszer ott. Így mesterrel azt beszéltük meg, hogy mikor jövő pénteken megyek VISEGRÁDRA KVÁZI WELLNESSELNI -uncsitesói karácsonyi ajándék jóvoltából, kösziZsuzska..., s azért ide, mert itt van mozgássérültek részére kialakított, akadálymentes szoba, apartman- fogja szétrobbantani a mindenséget ott s megcsinálni a kövezést, zuhanytálca magasság-mérséklést, zuhanyszék lejjebb költöztetést.

Vagyis jelenleg itt tart a dolog. Misi a  mester és olyan frankón megcsinálta a magasítót, hogy ihaj! Ha megtörténik a burkolás, a  most még nyitott, de funkciójának tökéletesen megfelelő "sámli", még gyönyörű is lesz.
Nekem mindenképpen!

Hallottam. Sokszor, szerencsére a Petőfi ilyen...

De csak ma láttam a klipet először, s -defuridefuri- oda is ragasztott....



ERŐSS ZSOLT, hajrá!!! Jut eszembe.

Mert nem úgy van ám, hogy mennek a dolgok rendben, áááá, dehogy!

Tegnap este, ööö valamikor ma hajnalban... fél 2 körül kikapcsoltam a tv-t és éjszakát jeleztem, mondván, reggel dolog van, korán kell kelnem. Ja, egy perc nem sok, annyit sem tudtam megint aludni, úgyhogy 4-kor bekapcsoltam ismét a dobozt és próbáltam valami értelmeset találni. Nos, annyira azért nem sikeres keresés volt ez, hiszen csak az ŐSI IDEGENEK-et találtam -de legalább megtudtam, hogy a Titicaca tó környéke nem 2.000 éve lakott s épített környezet, hanem minimum 10 de inkább 15.000 éve magasan képzett technikával művelt s tervezett vidék. No.
Aludni még mindig nem tudtam, így mikor végképp elfogyott a cérnám felkeltem. Mint már megjegyeztem, ma dolog van, konkrétan ma jön a zárász csapat, megcsinálni a kapunyitóm, hogy ne kelljen az emeletről lemennem ha jön valaki. Ezt az okosságot a LÁT-ból finanszírozom, a másik fele ennek a kalandnak a fürdőszoba akadálymentesítése s a kapaszkodók a lápcsőházba, ami szintén folyamatban, de ma csak a kapu ügyében lesz előrelépés.
De vissza a sokkomhoz.

Szóval felkeltem, kis szöszölés, majd fel akartam öltözni. Kicsi a szobám, s ahogy az egész lakás, ez is hozzám van igazítva -az ágyam, a wc, a nappali ülőgarnitúrája megemelve- a piciny szobámban -mely égig ér jóformán- keskeny, magas szekrények.
Az egyikben ruhalifttel, amiért el kellett mennem a világ végére, hogy akciósan a normál piaci ár töredékéért megkapjam.





A ruhaliftet magát is be kellett szabni az eleve ide készített szekrénybe, így az eredeti rúdhosszból ki kellett vági vagy 30 cm-t. Ez a kéretlen infó azért fontos, mert az így rajta elférő ruháim is úgy tűnik, elviselhetetlenek számára, mi a búbánat lenne, ha annyival több lenne rajta?
Történt, hogy a rajtalévő cirka 25 vállfa sok volt neki. Ez úgy nyilvánult meg, hogy lecibáltam a tengelyt, gondolván ma  már végképp nyár lesz s ennek megfelelő fölsőt kerítek, majd amint válogattam, hallom, hogy vészjósló sóhajok szállnak a két csukló felől, a szekrény oldalaitól.
A rúd meg mintegy ugrott egyet a kezemben.... a frász jött rám, azt hiszem, mondanom sem kell.
Alig bírtam megtartani. Egyik kezemben a mankóm, azon támaszkodtam, másikban pedig tartottam az önállósodni látszó ruhaliftet. Cirka 4-5 másodpercig álltam ott így, megkövülten de rá kellett jönnöm, hogy vagy ott maradok örökké, vagy rám dől az egész, vagy tennem kell valamit.
Az első opció nem tűnt túl vonzónak, ennél még a rokilét is érdekesebb, a második pláne nem, el is hessegettem rögvest a gondolatot is, így az utolsó maradt.
A mankós kezemmel elkaptam annyi vállfát, amennyit csak tudtam s így, hármasával négyesével lekupacoltam minden terhet a parkettára egy decensnek nem nagyon mondható halomba. Az így tehermentesített liftet már vissza tudtam hajtani a helyére s ott is hagytam.

Megrepedt a háza. Alaposabban nem néztem meg, sőt, nem is fogom, hívom a szakit, hogy kezdjen vele valamit, mert benne nagyon megbízom.

Azóta a kupacot felhalmoztam az ágyamra, de csak ennyi történt.
Ennyit a sokkról, a mai nap hátralévő része viszont már jó lesz, igaz?
Elkészül a kapunyitóm, például.

Pontosabban dehogy. Hiszen ez szerves része a pontosan, hideg, EQ-tól -mely csakis az emberre jellemző, minden faj közül; következtetés szabadon s egyértelműen levonható- tökéletesen mentes, kidekázott, számító aggyal kidolgozott még éppen a világ civilizált részének úgy ahogy beadható társadalmi szelekció része. Magyarán a rokkantak ellehetetlenítéséé; majdcsak elfogynak, igaz-e.
Hisz az alapkérdés az, ugye, hogy ki mit tekint akadálynak.

A minap módosította szeretett kormányunk a 2011. ÉVI CXCI. TÖRVÉNYT, mely a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól szól. Vagyis rólunk, rokikról.
(S persze mindünkről, hisz ez -a megváltozott munkaképességűek csoportja- nem egy homogén, nem egy rassz, elhatározás vagy nem feltétlenül születési alaphelyzet következményeként létrejött fix csoport, hanem nagyon is heterogén, összetételében s nincs rá biztosíték, hogy aki nem tartozik  ide, soha nem is fog. Félreértés ne essék! Véletlenül sem, még nyomokban sem, soha -a legnagyobb ritkán fellángoló haragomban sem- kívánom, hogy bárki ebbe a csoportba belekerüljön, mert ezt senki nem érdemli, de az biztos, hogy bárki -s értsd ahogy mondom, bárki- kerülhet ilyen helyzetbe. De ezt csak közbefűztem.)

Illetve leginkább nem rólunk szól ez a törvény. Sokkal, de sokkal inkább az éppen regnáló, elmebetegségében tomboló kormányról, melyben az igazságosság, az emberség, a jogállamiság s a demokrácia épp annyira szitokszóvá s elkerülendő métellyé vált, mint a liberalizmus kifejezés.
Tán ugyanazon okból? Mert nem ismerik ezt sem, így amaz(oka)t sem?

De visszatérve a törvényre. melyet én nem tudok csak személyes érzelmekkel jellemezni, így ideteszek néhány cikket.
Előbb a MEOSZ - a mi érdekképviseletünk.... elvileg... a miénk.. és elvileg érdekképviselet- VÉLEMÉNYE -mely egy levél az azt benyújtó tekintetes dr.Tapolczai Gergely országgyűlési képviselőhöz- , vagyis ebből egy részlet:


"A benyújtott törvénytervezettel Magyarország évtizedeket lép vissza az általánosan elfogadott európai és nemzetközi normákkal történő összehasonlításban is a fogyatékos emberek társadalmi befogadásával kapcsolatos jogi szabályozás terén, amely természetesen maga után vonja a hétköznapi történésekben megvalósuló visszalépést is. "

De érdemes részleteiben utánaolvasni, például dicséretes, hogy emelik a Fogyatékossági Támogatás -mely egy havi, jövedelemnek nem minősülő, kifejezetten hátránykompenzációra célzott juttatás- összegét.
Igen.
Igaz, hogy e hatalmas, mintegy 5% körüli emelés- a juttatás vérlázítóan alacsony összege miatt-, 700 és 1.200 HUF között mozog. De legalább emelik.
Ám, ami szintén említésre méltó, s nem kevésbé érdekes, ellenben már vérlázító, mindemellett nagyon is jellemző erre a rezsimre, az az a rész a módosításban, mely eltörli az akadálymentesítés határidejét. Mely határidőket már ikszszer tologattak, hiszen csak nem sikerült például a közintézményeket, vagy a tömegközlekedést még fizikailag sem, nemhogy infokommunikációs szempontból -tehát komplex- akadálymentesíteni. (Erről van szó: I. és II., megközelítőleg.)

Kicsit szélesebb körben is észrevették ezt, legalábbis van aki... mert mi is csak egy vagyunk a sok ellenségnek kikiáltott csoport közül, akik külön-külön bizony magukra maradnak, hisz mindenkinek megvan a maga baja (Oszd meg és uralkodj!, de jó!!! Mégiscsak értenek ezek valamihez....), íme egy nem egészen bennfentes -nem közvetlenül érintettől származó- CIKK
S MÉG EGY, hogy látható legyen, van aki érti ezt..

EMLÉKEZTETŐÜL ahogy nekünk, érintetteknek anno beadagolta, megnyugtató, szimpatikus álarcában Soltész Miklós államtitkár a nyugdíjunk ellopását s azt, hogy ez nekünk mennyire de mennyire jó lesz. S most itt tartunk.
Az akadálymentesítés fidesz módra úgy történik, hogy elhárítják a törvényi határidőt az útból, így már akadálymentesen haladhat előre az ellenünk folyó hadjárat.





Így megy ez ma, a hazámban, narancssárga ködbe burkolózva, hiszen ha kell, ha nem, háború van, megmondá a vezír.... MAGAMTÓL E KÉP.



Ja, íme egy levél, hogy teljes legyen a kép, hiszen a kormány fontosnak tart és igyekszik....

"

Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Több mint 7 milliárd forintot fordít a kormány azokra a fogyatékossággal élőket támogató programokra, melyekben a kerekesszékesek mellett kiemelt figyelmet kapnak a siketeket, a vakokat vagy éppen az autizmussal élőket segítő akadálymentesítések. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2010-es kormányváltás óta, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósítandó fejlesztések, beruházások, szolgáltatások finanszírozásánál fokozott figyelmet fordít az akadálymentesítésre és annak kötelezővé tételére.

A mozgáskorlátozottak közlekedését lift, felhajtó segíti, más csoportoknak azonban kevésbé látható, de hasonlóan jelentős fejlesztésekre van szükség a közszolgáltatások igénybevételéhez vagy a mindennapi élet megkönnyítéséhez. A kormány ezért a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítésre csaknem 1,5 milliárd forintot, a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztésére 540 millió forintot, míg a kormányablakok fizikai akadálymentesítése 5,24 milliárd forintot fordít.

Közvetve az akadálymentesítést szolgálja az a modernizációra, felújításra valamint a nagylétszámú bentlakásos intézmények kisebbekre történő kiváltására fordított 17 milliárd forint is, mely az intézmények mozgáskorlátozott és értelmi fogyatékos lakóinak életét könnyíti meg. További több mint 2 milliárd forintot fordít a kormány a Velencei-tónál létrehozandó fogyatékos rehabilitációs fejlesztő központra és csaknem 3,5 milliárd forint jut a Vakok Állami Intézetének modernizálására, a vakok és gyengénlátók elemi rehabilitációjára és egy vidéki elemi rehabilitációs központ létrehozására.

A 2007-2010-es időszakban – a kormányváltásig – a közszolgáltatások egyenlő esélyű hozzáférésére fordított közel 15 milliárd forint elköltése ellenére az akadálymentesség messze nem érte el azt a szintet, ami a törvényi határidők leteltével elvárható volt. Komoly nehézséget jelentett továbbá, hogy a korábbi pályázati feltételrendszer nem igazodott a jogszabályi előírásokhoz és a megítélt összegek felhasználásáról nem állt rendelkezésre hitelt érdemlő adat. Nem tudjuk tehát, hogy a 2007 és 2010 között elköltött forrásokból pontosan hol és milyen intézményeket akadálymentesítettek.

A fogyatékos emberek érdekeit szem előtt tartva ezért a jelenlegi kormányzat úgy döntött, hogy folytatja az akadálymentesítést, elindít egy országos kormányzati és önkormányzati felmérést. Az így létrejövő adatbázis alapján hatékonyabbá válik az akadálymentesítésre szánt források felhasználása.

2013. április 17.

Csak már látnám!
De az marad, tán a narancs végezetéig....

Én ma először találkoztam ezekkel a humanoidokkal. Úgy örültem!
Battyogtam a gyogyótornára és az SZTK előtt belefutottam a decens, nemzetiszínű abrosszal letakart asztalkába s a hozzá tartozó két leginybe.
Gondoltam, na, a hajtókámon a Szolidaritás kitűző beint nekik, de nem! Bátrak ezek!
Odajött hozzám az idősebb és aszondi:
- Látom, nehezen jár, viszem, írja csak alá! -nem vette volna észre??
- Mit? -mondám...
- Hát a rezsicsökkentést! -szinte hátrahőkölt szegény elkötelezettje...
- ÁFA, azt csökkentsék! -javasoltam kutyafuttában...
- Oh, kedvesem, az lesz a következő!! -némmá mondom, ez egy beavatott vikirokon!- Ez az első lépés, írja alá s kevesebbet fizet majd.

Most jutott eszembe, hogy az ellopott nyugdíjam meg se említettem nekik.... ehhh... nincs agyam, bakker...

- Nos, én a képviselők medencefűtésének árcsökkentését alá nem írom.- folytathattam volna, de az előbbi eszembe sem jutott s mentem a tornára.
Szegényke lelombozódott.
Eggyel kevesebb adat a kubatov-listán. Kénytelenek máshonnan megszerezni.



A demagógia szép. Csak ne lenne annyira ártalmas.

Vagyis itt már a válasz az érdekes. Nekem, mert megtehetem. Íme, meg ehun is, ni.

EU vs viki

Adva van egy durcás kisgyerek. Nem lehet több három évesnél, még talán a pelus is rajta van.... már beszélni tud, mérgesen nézni is, sőt, toppantani is pufók, mezítlábával.... látja anyjuk, hogy kedvesen, de határozottan tépi széjjel a békát, mely nem átallott mellette igyekezni a patakba, s amelyet elkapott a totyogó... nagy igyekezettel tartja a két kezében két lábánál fogva szegény jószágot s akkurátusan húzza széjjel.... békának naná, nem tetszik ez... anyjuk rá is szól a gyermekre:
- Virágom, mit csinálsz!? Tudod, beszéltünk erről, ezt nem szabad!
Totyi nem hagyja abba, mert meg van győződve róla, ő jót cselekszik... vagy fel sem merül benne a tevékenységnek emocionálisan -vagy bárhogy is- értékelhetőnek kéne lennie, felnéz anyjukra elkerekedett szemekkel -közben mondom, még ránt is egyet szegény párán- s szipogva mondja:
- Jaj, tudom, emlékszem, tudom, hogy nem szabad! Nem is csinálom, sőt, aki ilyet csinál annak is megmondom, hogy hagyja abba!

A béka meg szegény szépen, halkan mindeközben kimúlik.


/Durcás itteni e/


Így vagyunk ezzel, egy hároméves, önérzetében megbántott s magasságában valóban ott is maradt s éppen ezért tán durcásságban sem kevesebbel bíró, hisztis, vezetésre alkalmatlan akarnok kezében vagyunk egy mindenki más számára legfeljebb érdekes, leginkább fura nemzet. Ha maradunk e kézben, nemhogy kettészakadunk, de a térképről is eltűnünk.


/Hundarian napoleon itten terem e/


Nekünk, kedves ellenzéknek, nem kellene már tenni valamit? Mármint az ellenzék azon részének, mely képes is tenni.... vagy csak maradunk mi is a durcinál? 

Még béka van. Ez igaz.
Még van.

De nem vagyok szakállas.

Lehet ez az oka, hogy fogy a cérnám. Tudom, hogy a mese, amiben milliók hisznek nem más, mint egy mankó, nekem van sajátom, így én ebben előnyben vagyok. Ám, van néhány dolog, amiben hinni akarok.
Nincs esély.

szólj hozzá: X-akták - Hinni akarok

Végre. S ezzel akkor elérek oda, hogy nem egy építési terület lesz a fürdőszobám, hanem az, aminek lennie kell, egy akadálymentes helyiség az hozzám alakított lakásomban.

Március elején adtam be az igénylést s harmadnapra ahhoz képest -ITT meg is említettem ezt- ki is jött a rehab mérnök ellenőrizni, ő rám nézve már nem kért igazolást -azokat beadtam az ügyintézőnek, NRSZH szakhatósági állásfoglalás a súlyos mozgáskorlátozottság tényéről, a FOT határozata, EZEKET, NI- csak egy lakás alaprajzot, az átalakítás terveit beszéltük át s méregetett lelkesen, onnantól már csak a beadott papírok alapján a MEOSZ megerősítése kellett, illetve a kifizetéshez a fiókvezető láttamozása.
Mára elszakadni látszott a cérnám, így elkezdtem telefonálgatni, ami messze nem volt olyan egyszerű, mint hittem.
Áááá, nincs a helyi OTP-fiókoknak elérhetősége -ja, mellesleg a LÁT-ot csak és kizárólag az OTP-nél lehet igényelni, ami mondhatni aggályos kicsit-, hanem a központi számot kell hívni, majd onnan kapcsolnak vidékre akár. Ez megtörtént, s a központi néni azonnal s nagy-nagy örömömre a battai illetékes nénihez kapcsolt, aki szintén nagyon boldog volt a hangom hallatán, hiszen amint mondja, tegnap már keresett, mert időpontot kellene egyeztetnünk szerződés aláírásra Kicsit örültünk az egymásra találásnak, majd megbeszéltük, hogy szerda délben busszal -mert tőlem azért meglehetősen járástávolságon kívül esik már ez- megyek, s teszem, amit tennem kell.
Pénzt akkor még nem kapok, de a munkákat el lehet már kezdeni az aláírás után, s értesít majd a kifizetésről.

Bazi az a kő amelyik most leesett a vállamról. Nem volt kérdés, hogy jár-e, a macera mértéke volt ami bizonytalan ezekben az esetekben.
Így, elkészül minden -kapunyitó, fürdőszoba: plusz kapaszkodó, zuhanyfülke lesüllyesztése, wc megemelése, burkolás-, mire legközelebb -május 13-án- megyek kórházba.

Azért ez megnyugtató.


Anno, mikor először -7 hónap után, 2002. június 16-án- hazajöttem a kórházból, egészen az azután két kórházi léttel arrébbi csípőműtétemig -mely 2003. február 14-én volt, majd onnan május közepén "szabadultam" ismét- nem sikerült megcsináltatnom mindent a lakásban. Zuhanyfülke volt, így legalább azzal nem volt gond, de a kaputól a bejáratig volt 3 lépcső, ami azért járókerettel s nem hajló csípővel s leesetten rögzült lábfejjel nem egyszerű... mondhatni lehetetlen, de a kutya nem mondta nekem, hogy létezik lakásátalakítási támogatás. Rámpa, ágy megemelése, wc-magasító, kapaszkodók, zuhanyszék, ezek a saját pénztárcámból mentek, de most azt mondom, hogy ez jó. Hiszen ha akkor igénybe veszem ezt, akkor most, mikor átköltöztem, már nem tehettem volna meg ezt, s akkor elképzelésem sincs, mégis miből tudnám megoldani.
De mint tudjuk, olyan nincs, hogy mi lett volna ha... mert az van, hogy eladtam a házat -amire most a nappali ablakából rálátok- és beköltöztem egy lakásba, ami ugyan az emeleten van, de azóta nem leesett, de rögzített bokával nem tudok emelkedőt járni, így a lépcsőzés a megoldható feladatok egyike -arról nem beszélve, hogy a meglévő csípőprotézisemnek is, de a nemsokára beépítendő újnak pláne jót tesz majd a lépcsőzés. Igen.
Én ilyen vagyok.
Mindenben megtalálom azt a szegmenst, ami számomra élhetővé teszi a dolgot.
Mert pesszimistaként is lehet élni, de minek.



/Wc-papír művészet innen, ni/

...............................................

Minden összefügg mindennel.... ma reggel ahogy öltöztem, szólt a tv és szokás szerint a Mokka ment, amiben a Csík zenekar két tagjával beszélgettek. Nekem pedig beugrott -naná a stabil addikciómon túl- AZ AZ ESTE...


Hiszen KissTibi, az KissTibi nekem, ugye.




Élesedik a helyzet, kalandra fel!

Azt is mondhatnám, hogy zenema, de ez annál több. Vagy kevesebb.
Mindenképpen másik lépték, mert ebbe is beleszivárog az elmebeteg, narancsgőzös, viktoriánus, nagyonmagyarkodó -tehát nácikkal megspékelt- vircsaft.

Miről is van szó?
Hát ERRŐL, ni..
S konkrétan belőle ezen területről:

"Műsorkvóták

A jelentős befolyásoló erővel rendelkező médiaszolgáltatókra kirótt hírszolgáltatási kötelezettségen felül a törvény egyéb műsorkvótákat is előír a rádiók és televíziók számára. A kereskedelmi televíziók műsorának több mint felét európai, több mint harmadát magyar műveknek kell kiteniük. A közszolgálati televíziók műsorában az európai művek aránya 60 százalék feletti, a magyar művek aránya 50 százalék feletti kell legyen. Előírja a törvény az öt évnél nem régebbi műsorok minimális arányát is. A zenei jellegű rádióadások műsoridejének legalább 35 százalékában magyar műveket kell sugározni. Ezeknek minimum egynegyede öt évnél nem régebbi zenemű illetve hangfelvétel kell legyen. A reklámok időtartama a kereskedelmi televíziókban nem lehet több óránként tizenkét percnél; a közszolgálati adók maximális reklámkvótája óránként nyolc perc."

/Idézet innen e/

Mert ugye, a kezdeményezés, az alapötlet jó. Nagyon is jó, annak idején én támogattam ezt, hiszen alapvetően igenis -legalább a közszolgálati médiában- tegyük már meg, hogy magyar zene szóljon. Ez volt az egyetlen, amit hümmögve ugyan, nehezen beismerve igazukat, de javukra írtam. (Pedig volt idő, míg foggal-körömmel akartam összeszedegetni a pozitívumokat, amiket ez a beteg autoriter viktoriánus rezsim tesz, mert gondoltam, hátha én vagyok a vasalódeszka s tévedtem -nem ez lenne az első- ezek mégse idióták, haszonleső seggek, hataloméhes Napóleon-komplexusos önjelölt vezírrel, hanem szimpla politikusok, olyan eszközökkel amilyenekkel, de a hazám javára tesznek.De lám, lószart. Lottóznom kellene, s én is itt hagyhatnám* ezt a szarrá lopott, naranccsal tönkretett, valaha szép hazát...)
És most -illetve persze nem most, csak számomra most esett le- kiderült, hogy oh, dehogy, ezek bizony pont olyan idióták, ahogy azt bő 20 éve tudom.




Mert ugye, nem az szerepel a törvény szövegében -ami elvárható s normális lenne-, hogy magyar előadóktól származó anyag kell x százalékban megjelenjen, hanem az, hogy magyar szövegű anyag legyen.az. Így gyakorlatilag kizártak egy rakás előadót a megjelenés lehetőségéből, mert a nagyonmagyarkodás megint nyert. Ostoba fajankók, mi meg szívunk mint a  torkosborz. Mondom én, mert én buta vagyok. Ezzel szemben meg a The Carbonfools tette amit az okos, agilis, magasan kormány_felettien értelmes emberekhez méltó, összehozták ezt:



És nem nyomják ezerrel -ahogy azt a KULTURFITNESZ-ben hallottam-,mert ez annyi, amennyi, nem több, egy fricska, nem egy önálló szám, s ebben benne van amit mondani akarnak.

Aki érti, enélkül is tán. Aki meg nem, az vegye már le a narancsos szemüvegét és másszon ki a viktorseggből, mert mind belehalunk ebbe! 



/Fehér Balázs ehun lakik mostan e/

Fehér Balázs amúgy is megér egy hosszas hümmöt, s ezzel ő maga is tisztában van. Oly annyira, hogy nem átall szomorú répának öltözni néha...

* Persze nem hagynám itt. Tegnap kaptam hírt arról, hogy Dél-Koreában mi a rokkantellátás rendje. Nos... szóval, nem hagynám itt... bár, Írországban kinéztem egy házat a semmi közepén, remetének jó lenne ott lenni... de nem. Mert a fontos embereim fele itt van eltemetve, ez ilyen egyszerű.

Gyakran nézem a National Geographic-ot vagy a HistoryHD-t és a többi hasonló csatornát, s van két sorozat, amik kifejezetten magukhoz láncolnak. Folyamatos kérdőjel sort tartanak életben agyam helyén, mert a téma, amivel foglalkoznak, illetve az arra adott válaszuk nekem egyszerűen nem fér bele a megszokott, de még az egészséges mértékben szélesített normákba sem.

Egyikben a várható gazdasági összeomlásra felkészülő embereket, erre szerveződő csoportokat -egyes embereket, közösségeket vagy családokat- mutatnak be, másikban pedig minden kvázi józan ésszel megokolható eredet nélkül egy adott fejlövés után a vadonba kiköltöző, majd ott élőket ismerhetünk meg.

Én nem értem. Az persze nem kérdés számomra sem, hogy muszáj egy egyensúlyt kialakítani az emberiség és az annak helyt adó bolygó élete között, mert akkor is, ha előbbi egy parazita az utóbbin, az csak addig élhet, míg ez kitart. Ugye. De ezzel együtt nem vagyok hajlandó sem apokalipszisben, sem olyan szintű gazdasági összeomlásban hinni -attól rettegni-, mely akár megszüntetné az emberiséget, akár a jelen szintet úgy visszavetné, hogy cirka hatszáz évvel vissza kellene pörgetni a történelem kerekét. (...és persze most csak az_ember számára élettérként számító, s az életében meghatározó dolgokra gondolok, mint energiafelhasználás, logisztika, társadalom ilyesmi...)

Egyik KEDVENCEM AZ A CSALÁD, akik a semmi közepén élnek.
"Ez a férfi letér az útról, hogy saját útját járja."
Igen. Csakhogy viszi magával a családját is. Mormotát esznek, melyet a főút mellett talált, mert azt elütötte egy autó, de még "friss" volt, hisz a hátán a bőr nem vált el a testtől... és ez töredéke az egész képnek. Azt mondja, olyan ruhát hordanak, amit maguk meg tudnak csinálni. Ennek megfelelően ő, a családfő, bőrcuccban is volt, ám a többiek láthatóan nem házi készítésű gúnyában. Azt eszik, amit találnak. Erre "jó" példa a mormota. Ám az a konyha nem úgy tűnik nekem, mintha erre rendezkedtek volna be.


/Kép ehunnan, ni/

És van még néhány kérdésem, melyekre nem kaptam választ: iskola? vagy éppen ha beteg lesz valamelyikük? esetleg áramellátás? De tudom, kötözködöm csak.
Nem értem.
Ahogy azt sem, amikor egy jobb sorsra érdemes háziasszony és férje arra teszik fel az életüket, hogy minden pénzükből tartós élelmiszereket vegyenek s azokat tonnaszámra elraktározzák egy pincében, vagy csak a hátsó szobában, mondván lesz itt még gazdasági összeomlás s akkor MILYEN JÓ LESZ ez a készlet. He? Mondom én naiv...
Ímé mondom néktek, az ÖSSZES BEHARANGOZÓ videó, melyeket tanáltam...

De talán még nagyobb kérdőjel nekem az a dolog, mikor még ennyi paranoiás okkal sem alátámasztható amit emberek a nyakukba vesznek. S persze, tudom, lehet éppen ez az, ami ok lehet, csakhogy ezt -amint mondom- nem értem.
Mert ugye van például Marty, aki gondolt egyet és elment Alaszka vadonjába, épített egy házat és az év 11 hónapját ott tölti. Abból él, hogy csapdái vannak sok-sok négyzetkilométeren át és az azokban zsákmányul ejtett vadak -mosómedvék, nyestek, mittudomén_gezemicék- általa kikészített irháját adja el. Ő is, mint sokan még, a HEGYI EMBEREK főszereplői.


/Marty Alaszkában/

Szóval mi visz rá embereket arra, hogy ezt bevállalják?
Anno a kommunákat sem értettem, de annak megvolt a hippi, amolyan mainstream jellege, így ha egyet nem is, mégis megérthető dolog volt. De ez?!
És mondom, ebben még a felkészülés a világ végére illúziója sincs, csak úgy, kiköltözik valaki, s mondjuk viszi magával a barátait -jó esetben mennek azok maguktól egy vezéregyéniség után, rosszabb esetben túl fiatalok, gyengék az önálló döntéshez-, s kialakít egy világtól elzárt, teljesen illetve majdnem teljesen önellátó életet. Mint Eustace.


/Ez meg eminnen, e/

A túlélés nekem külön kategória, illetve ez valóban az, de nekem saját, konkrét tapasztalatom is van ebben és mindig az jut ilyenkor eszembe, hogy drágám, mi a frászt csinálsz a gyerekeddel, ott a vadonban, ha beteg lesz? Ha netán eltörik a combcsontja s műteni kell, vagy soha a büdös életben nem fog lábra állni? Arról nem beszélve, hogy fűfavirág segítségével a náthát meg lehet gyógyítani, de a véralvadásra, a vérmérgezésre vagy a mindenféle gyulladásokra is találsz, pláne az irgalmatlan fájdalmakra gyógyírt?
Ja, hogy a régieknek sem volt?
Oké, akkor ez most is így jó?

Egy szó, mint száz, nem értem. Ámulva nézem ezeket és nem értem. De bárcsak ez lenne a legnagyobb kérdőjel életemben.

"Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Javaslom, kösse fel a gatyát, mert ebben az országban ilyen emberek is élnek:

"Csütörtökön haza indultam a munkából. Este fél hatkor megállt a kocsisor és a pályán ragadtam az M1-en 73km-nél. Mindkét telefonom az éjszaka folyamán sorban lemerült...Senkinek nem kívánom mint élhetett át a családom!!!!(magamról szándékosan nem beszélek) A rádió volt az egyetlen információs lehetőségem. Class Fm egy nagy rakás szar! Nem szoktam trágár dolgokat ide írni de most ezt nem szépítem! NULLA! Music Fm éjszakai és nappali munkatársának egy hatalmas puszit és ölelést küldök! Amikor 10órája bent ül az ember lánya egy viharban, ki szállni se lehet olyan szél (hó mellett földet vitt a szél...1óra alatt tűntek el az autók alatta)...szóval amikor az autót dobálja a szél..nyikorog minden...imára fogom a kezem hogy az üzemanyagom bírja és még nem érdekel hogy nincs vizem és ételem...olyan érzés mintha senki nem tudna róla hogy mi ott vagyunk eltemetve. És ez a rádió volt ahová nagyon sokan sms küldtek a bent rekedtek közül és a műsorvezető egész éjjel konkrét segítségeket szervezett!20percenként igyekezett infókat adni (sajnos csak azt tudta amit a rendőrség kiadott vagy a katasztrófa védelem.)Azért sajnos mert az volt a kifelé a fedőduma. Reggelig semmi, ismétlem SEMMI nem történt. Egy rendőrt, egy tűzoltót ...egy katasztrófa védelmist nem láttam! Egy árva kószáló embert a bent rekedt embereken kívül! Reggelre már kezdtem kiszáradni és más várakozó társammal együtt havat gyűjtöttünk és azt olvasztottuk inni. Jó földes volt.Az első teát 2 idős bácsi hozta olyan péntek 12körül. Életem legfinomabb teája volt!!!Szégyen nem szégyen elsírtam magam. A bácsika kérdezte miben tud még segíteni. Egyszerűen csak elkezdtem sírni és mondtam mondtam a magamét.Megfogta az arcom és mondta hogy most oda adja a telefonját és hívjam fel a családom. Szólhattam hogy élek és hogy ugyan ott vagyok még ..a pályán a 73km-nél..Hallani a megkönnyebbült hangjukat hogy meg vagyok, az megnyugtatott picit. A sokat emlegetett (első rádiós bemondás éjfélkor volt) átvágják a szalagot és visszamehetek Tatabányára melegedni sajnos nem volt igaz..legalábbis nem akkor. Ez péntek 10körül kezdődött..Egész éjjel hitegettek ezzel...és nem mertem lecsukni a szemem mert féltem bármikor megindul a sor és nem vesznek észre és elnyom egy kamion. Másnap se jött még mindig senki...és teljesen irányítatlanul elkezdtünk mi személy autósok kamionok közötti szűk réseken araszolni.3órát araszoltam. 3km-t. Az előttem lévő szerencsétlen két araszolás között állandóan elaludt. Ráborult a kormányra. Mindig futottam előre és keltegettem hogy megyünk! Aztán mentünk 300méter aminek nagyon örültünk akkor! De volt olyan hogy a visszapillantóból láttam hogy a kínai kisteherautós alszik a volánnál és keltettem fel!Másnap délelőtt már ezzel is számolni kellett. Étlen szomjan, 16órája ülni már már merült az elem mindenkinél. Nagyon sok kisgyermekes anyukát- családot láttam. Akkor fejeztem be a sírást, mert ők 1000x keményebb dolgot éltek át!Péntek 11körül elkerültem az araszolás közben egy buszt...tele volt 7-10éves gyerekekkel. Őket se találta meg senki 16órája. 2tanárnéni rohangált le a gyerekekkel a viharban pisilni stb..Hol volt a segítség???? Szerencsétlen nőn láttam a teljes kétségbeesést! El tudom képzelni hogy minden szülő őt hívogatta és tette felelőssé hogy ilyen helyzetbe kerültek a gyerekek!
Szóval 16 órát dekkoltam majd 3 órát araszoltam 3km-t és tátáááám ott volt a megnyitott szalag. Magyarul 20órát szívtam hogy egy zsákutcából visszamehessek.Hmm...miért a 77nél? Amikor a 18tól állt a sor? Miért nem 10km-ként? Soha nem tudhatom meg...Aztán visszaértem fél1re Tatabányára és felültem egy vonatra és hazavonatoztam 4óra alatt Semmi nem érdekelt már..csak egy HAZA AKAROK MENNI!!! Jegyet se vettem..és azt se tudom hogy vettem e parkolójegyet...Tatabányán sehol nem volt hó takarítva az egész város olyan 50cm hó alatt volt. Beraktam egy olyan helyre a kocsimat ahová tudtam csak be út van ki nincs, mert felfeküdt a hóra. (kockáztattam mert azt se tudtam biztosan hogy megy e vonat). SZó szerint bemásztam az állomásra mert térdig mentem a hóban és tűsarkúban indultam csüt. dolgozni )) A lényeg hogy pénteken 18órakor megérkeztem Győrbe. Tanulság? nincs...annyi hogy mobil töltőt kell vennem...jah és mindig legyen a kocsiban nagy széles szájú műanyag, min. literes..Puszi a kiscsaládomnak és mostanra remélem már kialudtátok magatokat Ti is :)"

Pintér és a király most mondta a tv-ben, hogy azért nem riadóztatták a médiát, mert nem az egész országot érintette ez a helyzet.
Anno, mikor egy augusztus 20-i tűzijátékot vihar kísért, és tragédiák történtek az akkori ellenzék azt mondta, a kormány felelőssége ami történt, le kell mondaniuk. Tudom, ez most más, hiszen akkor ugye demokráciában éltünk még.

/Hóhelyzetjelentés eminnen ni/

Lenyűgöz a csillogó intelligencia.



Ja,és természetesen rám se hivatkozhat egy ilyen országrontó elmebeteg, legalábbis addig, amíg ezt a posztot bitorolja.