Egész nap arra vártam, hogy átköltöztessenek, nem voltam türelmetlen, de ahogy tudtam, összepakoltam és készültem. Már a szobában a szokásos műsor sem jelentett semmit, már egy szót sem érdemelt, hogy a kedves ketteske hajnali 5-kor fölpattant és elordította magát: „Szép jó reggelt mindenkinek!”, naná, hogy felébredtem és naná, hogy így azonnal mennem kellett a folyosón lévő fürdőszobába, ahol persze mindkét helyiség foglalt volt.
Éppen még nem életveszélyes helyzetben szabadult fel az egyik, az, amelyikre ugye nem került az előásott magasító, tehát akrobata mutatványt kellett végrehajtanom… vagy botrányt okoztam volna. Nos, az előzőt választottam…

Semmi nem történt igazán, mert ma ügyeletes az osztály, így még torna sem volt, tehát a beteghordó is elfoglalt lévén csak fél 3-kor költöztem át.





Búcsúzóul még lefotóztam –amolyan mementóképp- az emeleti fürdőszobát, hiszen remélem ez, ami ehhez a szobához tartozik, nem olyan lesz. Nemsokára ellenőrzöm majd.

Közben rájöttem, hogy holnap reggel műtét.

Drukkolok magamnak. Ennyit tehetek.

Este fél 9-kor elaludtam, és felkeltem fél 11-kor. Ugyan kértem, de nem kaptam altatót -viszont két db fájdalomcsillapítót igen, ami nagyon jó, de az álmatlanságon nem segít-, s mivel ez egy akol, s még az ajtó is nyitva volt egész éjjel, hát nem aludtam egy percet sem.
Király volt!
Hajnali 5-kor ébresztő, a zuhanyt itt nem tudom használni, tehát lavórból ágyban mosakodás, aztán 7 körül meghallottam Tanár úr hangját a folyosón.
Nos, hirtelen kedvem lett volna elbújni is előle, mert ki tudja, hogy reagál a levélre, de itt nincs esély a láthatatlanságra, így erős-okos képet keresve repertoáromban vártam, ha netán benéz.
S lám!
Odaállt az ágyam mellé, megköszönte a levelet, majd kezével átfogta az ölemben nyugtatott kezeimet, felnézett és azt mondta:
-Egy valamiben nagyon téved, Márta!
…na, most, na most… de nagyon gyorsan, hova lehet menekülni???
S itt már rám nézett és mosolygott:
-Soha, egy pillanatra sem vesztette el a kiemelt státuszát!

Szerintem Kelenföldön is hallatszott a lelkemről legördülő hatalmas szikla hangja… pontosított kicsit, és mondta, hogy már keresik nekem a megfelelő szobát, és nyugodjak meg, hétfőn elsőként megoldjuk a vápámat!

Olyan jó kedvem lett, hogy ihaj!

Aztán jött a főnővér, s mondta két lehetőség van: egy mai átköltözéssel egy ötágyas, fürdőszobás szoba, vagy holnap egy szintén fürdőszobás háromágyas. Miután a mai az a szoba lenne, amelyikben augusztusban voltam, így inkább holnapig várok, s lemegyek a földszintre a 2. kórterembe. Mondtam még, hogy ma jön látogatóm és segít összepakolni, de főnővér már most hozta magával Gyurcit, egy ápolót –akit persze már ismerek-, aki összepakol nekem és átvisz majd holnap. (Mellesleg a főnővér is ápolt anno az intenzíven… )

Tehát ez megoldódott. Öreg, levakarhatatlan banya vagyok.

Délelőtt semmi nem történt, próbáltam aludni de nem ment, ebédet csak összekavartam, mert már rosszul voltam a fájdalomtól és álmatlanságtól.

Aztán jött hozzám Éva, vízzel és egy lélekmelengető csokival.  Azonnal le is mentünk az épület elé, mert ezer ágra sütött a nap és örültem, hoygvalaki hajlandó velem mutatkozni.
Nagyon jót beszélgettünk, de naná, hoztam a formám és rosszul lettem, így vissza kellett jönnünk, kaptam egy injekciót, amitől sokkal jobban lettem, aztán mikor szegény Évát száműztem, én el is aludtam.

Már hozták a vacsorát, mikor felébredtem és ez nagyon jó. Úgy értem sikerült kipihennem magam.
És nem mellesleg meg is nyugodtam.

Kieg.
Lehet, lesz még, de na...

1/a
NA, most majd van.

Éppen a fürdőszoba szemléből tértem vissza, mikor levettem a köntösöm és ültem le az ágyamra, mikor meghallottam a folyosón Tanár úr összetéveszthetetlen orgánumát, azon nyomban köntös vissza –levél már korábban zsebre téve- és iramodtam is kifele.

Biccenteni sem tudtam, mert már messziről mondta: „Márta, magához jövök, műtőben voltam!”
…
(Kérdeztem: sikeres napja volt? de ez csak olyan hézagkitöltés volt, erre mondta, hogy igen, s folytatta: „Jó ez magának, mert áttehetjük máshová, vagy ez így megfelel, hogy a folyosón van a fürdő?” … nem, nem felel meg.)

Azzal kezdtem, hogy előkaptam a visegrádi jegyzetem, mondván, hogy esetleg nem-e lehetne-e, hogy odakerülnék-e, netán, s mutattam a jegyzetem, amin az orvos-igazgatók és felvételi irodavezető elérhetősége volt, és megnyugtattam, hogy személyesen el is mentem és megnéztem az intézményt, hogy számomra megfelelő-e. (Akármilyen hülyén hangzik ez, de ez így, az én szintemen az érdekérvényesítés netovábbja) A helyzet az, hogy úgy néz ki, Visegrád, jövök!

Majd folytattam, hogy nekem nincs pénzem –erre Ő mondta, hogy „Márta, nem is vártam”-, s ezt csak a boríték miatt hangsúlyozom, mert nem az van benne, csak egy levél, amiben összeszedtem agymaradékom súlyosan leterhelő béklyóit. Természetesen csak azt ami idevonatkozik.
S persze azt is mondtam, hogy remélem, nem magam alatt vágom a fát, de még ezzel a veszéllyel is le kellett írnom ezeket s most oda kell adnom, különben tudom, nem hagyna nyugodni a dolog, és abban is biztos vagyok, ezt méltán megtehetem, mert Tanár úr olyan, akinek elmondhatom, tehát ez a parám, csak amolyan hangulatkeltés.


Olyan volt, mint régen. Már úgy értem mondjuk 10 évvel ezelőtt. Hogy holnap milyen lesz, azt nem tudom. De én megtettem, amit megtehettem.

A cím magyarázatra szorul, de ezt majd, ha nem leszek ennyire izéna...

1.
Hajnali 5-től fenn voltam, zuhany, csomag átnézés gyorsan –már amit képes voltam megnézni- és vártam. Joey-t néztem, kávéztam és vártam.
Beértünk 8:20-ra, bekopogtam a felvételi irodán, beadtam a pakkom –beutaló, leletek, műtét előtti vizsgálatok, kórelőzmény, vérválasztási utasítás- és szóltam, hogy a vérmintának a választott vér miatt ma reggel legkésőbb 10-ig oda kell érnie az OVSZ-hez, ahhoz, hogy hétfőre legyen számomra alkalmas zacsinyi nedű.
Aszonták, üljek le kinn –ahol nem tudok leülni, ezért tolóágyon dekkolok ilyenkor, mert csak az az elég magas nekem-, és várjak, én pedig kihasználtam az alkalmat és bementem Tanár úr szobájába, ahol is az adminisztrátornak szóltam, hogy szeretnék még most legkésőbb ma beszélni vele, s visszaültem őrhelyemre az ezer pakkommal –járókeret, két mankó, laptop táska, guruljka bőrönd, bazi papírszatyor- és vártam.
Ja, az alapítvány csak az ambulanciáig tudott hozni, becígölték a pakkom és mentek dolgukra.
Olyan 9:40 körül behívtak a Felv. Irodára és Lehoczky doki –aki tavaly nyáron is felvett –s aki azóta csak annyit változott, hogy még sármosabb ifjú titánná lett- vett fel, vizsgált, olvasott, telefonált, majd szerzett nekem egy nővért –Zsuzsa kötözős, régi ismerős, aki ma meglehetősen dezorientált (mielőtt.. nem, nem  a munkájában, de nehezen viselte a … a mindent… ), hisz a férje kinn várt a mai műtétre, ami később kiderült el is maradt…- felvett. Előbb nem nagyon hitte a vérmacerám, de mikor megmutattam az erre vonatkozó iratokat –régi és friss-, már mondta, hogy emlékszik rám tavalyról… aztán hívott egy taxit!!!!! és azzal küldte át az OVSZ-hez a mintát, melyet közben le is beszélt velük, nehogy perceken múljon a lecsúszás.
Aztán átküldött a röntgenbe, majd végre kaptam ágyat.
Akkor még csak elméletben –„Csak férfikórteremben van hely, jó lesz?” „Nem én leszek zavarban, elhiszi??” mondám, s ezzel meggyőztem tántoríthatatlanságomról, hogy engem hétfőn itten megműtenek és passz- lett ágyam, majd ültem még vagy 10 percet a tolóágyamon és végre szereztem egy beteghordót, aki segített feljutnom ide.
Ide, az első emelet 14. szoba, 6-os -ismétlem hatos, hatodik, féltucatodik- ágyára.
Ahol nincs fürdőszoba –ami a folyosón van, és egyelőre megnézni sem mertem, de a nővér már tájékoztatott: „Gyönyörű, most újították fel, tényleg gyönyörű!! De azt el kell mondanom, még nincs befejezve így egy kicsit még balesetveszélyes.” Mondjam??? MONDJAM??? KÖPNI-NYELNI nem tudtam!!!, most ki is megyek és megnézem mindjárt…-, de legalább nem ütköznek nekem minduntalan a mindenkik az ajtóban, most csak a mosdóhoz jut el ki-ki rajtam keresztül.
Megnéztem a fürdőszobát.
Ha nem ez lenne ma a századik, akkor agyvérzést kapnék!
Tényleg gyönyörű! De bazdmeg!!!!!!!!!
Egy kurva retkes kapaszkodó sincs, nemhogy nem megemelt a wc, de még az átlagnál is alacsonyabb és még a faltól is messzebb van, hogy ugyan nincs kapaszkodó, de még a látszata se legyen meg, hogy onnan némi stabilitást szerezhetnék.
Ja, most szervezik a nővérek –az az összes kettő, aki itt a negyvenakárhány betegre van- a „valahol van” wc-magasítót, vagy használhatnék ágytálat „… de azt neked kellene ki-berakni, mert nincs időnk!”
WTF



WTFWTFWTFWTFWTF

Ja, az ebédet már megkaptuk, még jó, hogy lenn az ambun elkaptam a diétás nővért –de csak mert ismerem őt- és elmondtam neki a lympho-diéta igényem, de itt az nem járja, így fehérjeszegényt kapok. Grízes-tészta, húsleves sok-sok fehértésztával. Mondjak valami? Uttttyan….

Kedvem bazdmeg király!!!

Folyt. köv.
(Hisz közben beszéltem Tanár úrral, de majd ezt majd…)

ÍME

Az éppen érőknek!

MAI

- Milyen telefon?
- Mi milyen? Ha telefon, akkor Nokia.

Ez nekem cirka '91 decemberétől alapvetésként él.
Akkor született a második lányunk, s Csabának már volt céges Nokiája. (Pedig, mint most megtudtam, ifjú mobilcég volt akkor.) Onnantól több tucat telefont feléltem, de mind Nokia, hiszen... hiszen nekem Csaba azt mondta "Ha telefon, akkor Nokia!", s az egyetlen ember akinek a szava nettó megkérdőjelezhetetlen mindenben, az ő.

20011118 s már csak én vagyok itt.
20140424 s holnaptól már Nokia sincs.





Most egy kicsit át is állítottam csengésem erre, de Mekk Mester győzött, hiszen nekem az a nokiakompatibilis a legelső időktől. (Na jó, nem a legesleg, de mondjuk a harmadik telefonom már alkalmas volt ilyesmire, s onnantól ugye...és a mester épp ilyen evolúción esett át, mint a klasszikus nokiadallam.)

Mi ebből a tanulság?
Öregszem. Tudom, ez nem unikális, nekem mégis az.

/Nokia a hvg-n/

Mert ugye remény nélkül nincs élet. 
Vagy van? 
Mindegy. Nekem egyik együtt jár a másikkal.

Szóval, remélem, lesz alattam szivacs... remélem, nem lök arrébb minden egyes ki- s bejárkáló a szobában... remélem, használható lesz a zuhanyozó... remélem lesz kapaszkodó... remélem emelt szaniter szolgál majd a kellő helyen... remélem, nem állatok lesznek szolgálatban... remélem, lesz idő... remélem nem török tovább... remélem, nem nő tovább... remélem lesz vér... remélem sikerül.


Mert ha nem, nagy gáz lesz.
/Magyarázat:/

Augusztusban tömegszálláson kaptam ágyat, az ajtótól cirka egy kukaszélességnyire, ami azt jelentette, hogy ahányszor a kötözőskocsi, vagy betegszállító, vagy reggeli-ebéd-vacsoraosztó taliga be- és kijöttment a szobábaból, engem rögvest arrébb is lökött. A szivacs az ágyamban helyén volt, csak évei enyémekkel vetekedtek, már számban, így a közepe táján, ahol az_ember, jelen esetben én feküdtem, nem volt anyag. Friss csípőműtéttel még az amúgy sem komfortos ágyrácsinkvizíciót emelte ez a poklok szintjére. A zuhanyban volt ugyan lehajtható szék, de az nekem féllábszár magasságban rögzített, így használhatatlan volt, wc pedig nem emelt s kapaszkodó nélküli. Az éjszakás személyzet a betegek basztatásában élte ki magát. A műtét még egy órát kellett volna tartson, hogy helyére mehessen a vápa. Vagy eltörik a csípőcsontom. Így lett három centi különbség a lábaim hosszában. A csoportazonostól meghalok, kell a választott vér, s annak -is- várólistája van, amin előrébb kerülni csak IRÁNYÍTOTT VÉRADÁSSAL LEHET. (Tehát, ismét:

"...választott vérrel megoldható a dolog, így kérjek meg minden embert akit elérek, s aki mozog, s van lelke hozzá és nem okoz gondot neki -ezt én teszem hozzá-, menjen el a következő címre:

Közép-magyarországi Regionális Vérellátó Központ
Cím: 1113 Budapest, Karolina út 19-21.
Telefon: +36 1 372 4200, +36 80 324 244
Véradási időpont:
Hétköznap: 7.00-19.00



A feltüntetett időpontokban és ha tud, IRÁNYÍTOTT VÉRADÁS keretében adjon le vért, a nevemre, az adataim feltüntetésével. (Ezeket magánban köszönettel megadom, annak aki hajlandó erre.)
Elsősorban A+ vér kell, hiszen az én vércsoportom ez, de mivel választott készítmény kell nekem, így bárki adhat, bármilyen vércsoporttal, faktorral, s úgy rakják össze a számomra kellő pakkot."

Szóval, emilben kérdés, én küldöm adataim, s óriási köszönetem is mellé a felajánlott bármilyen vércsoportú vérért!)

S nagyon remélem, HA KELL, ELTÖRIK a csípőm, de vége lesz ennek a fejezetnek, mert sikerül helyreverni-tekerni-agyusztálni azt a kedves-drága vápát, mert ezt a batyut hagy ne kelljen már cipelnem, a száz másik muszáj mellett, ha már ennek nem kötelező velem lennie!! 

Ennek is el kellett jönnie.

Hiszen a roki-evolúcióban -nagy-nagy segédlettel- mocitulajjá lettem, s már eljött az ideje a magányos túrának is, mert átestem a gárdedámos FEJEZETEN, s ma értem a magányos úthoz.
Hajnali negyed 9 előtt indultam, s kezdtem a laborban, majd torna és EKG -erről később reményeim szerint-, majd délután 1 felé battyogtam hazafelé s éhesen, fáradtan azon törtem a fejem, hogy mit kellene ennem majd. Mire a bejárathoz értem, egyértelművé lett bennem az elhatározás, hogy mikor máskor lenne ideje az elsőnek, ha nem most!?
Tehát begyöttem, először is megnéztem ledsort van-e nafta -nem röhög, még sose volt ilyenem, oké?!!-, aztán jól körülnéztem -egyrészt, hogy lát-e valaki, mert akkor nem is vagyok ott, másrészt, hogy legendásan jó szemmértékem alapján vajh ki tudok-e fordulni mocival a szűk folyosóról-,majd mikor úgy döntöttem, ahogy, irány kifele!
Na, nem ment egy mozdulattal, de zűr nélkül kikanyarogtam és irány a Spar!!

Eseménytelen felfelé út után kellemes bevásárlás -persze a csirkemell számomra elérhetetlen magasságban van a polcon, de ezt leszámítva maga a tökély-, és kellemes hazaút, majd itthon kis igazgatás ellenére sem túl sikeres parkolás -de Kálmán szomszéd ezt készséggel orvosolta, s megnyugtatott, elsőre a saját erős eredményem is elsőrangú- végeztével rá kellett jönnöm, hogy mocim kosara épp annyi cumót bír el, amennyivel én magam is fel tudok mászni az emeletre. S ezen bizonyosság birtokában ültem neki a hozott kajának, s a magamnak jutalmul vett Balaton szeletnek is, mely hivatott biztosítani magam afelől, hogy nem vagyok annyira béna, hogy ugyan járástávolságon kívül, de mocimenőn belül lévő élelemforrás mellett halnék éhen. 

Szóval, Easy Rider, Öcsém!!!

Avagy Jack Nicholson az talemául. Hiszen nekem Ő... Ő.

Annyira égetően látványos volt az összedolgozás, egészen pontosan az "egymás alá dolgozás" ténye, hogy az engem lenyűgözött.

De megint előreszaladok, pedig ennek nyilvánvalóvá válása előtt még történt ez-az.
Jelesül például, előző nap MEGÍGÉRTEM, hogy képpel bizonyítom mocim meglétét, melyet... na, melyet most is csak halogatok, de mindjárt mondom is ennek az okát.

Szóval, a cím 1. pontja a délelőttömet fedi, melyben ugye életemben először indultam mocimmal a zesztéká felé. 
Zabszem természetesen a helyén, hiszen azért ez nekem nem egy egyszerűen megugorható akadály, de amilyen buta vagyok, legalább annyira bátor is, tehát uccu neki!
Anit kértem meg a kísérethez, mert elsőre úgy gondoltam, elengedhetetlen a segítség, hiszen hiába a körültekintés, kerülhetek olyan helyzetbe, amiből még -vagy pláne-, motorizálva sem tudok egyedül kikecmeregni. De odafelé semmi galiba nem történt, simán, de simán boldogultam a rokilabirintussal is, mely a zesztéká főbejáratát hívatott akadálymentesíteni, és egyáltalán. Szinte lobogott a hajam, oly szabadon vígan suhantam! (Összeszedtem a nyúlbatyut, melyet szerdán törékeny volta miatt nem vittem haza, s gondoltam, majd pénteken viszek valami dobozt neki, de lám, mit dobozt?? Már mocit vittem... ööö... akarom mondani, moci vitt engem... höhö... csokibótos néni is örömmel üdvözölte motorizált új valómat, aztán a recepciósok is gratuláltak szerzeményemhez, s Editnek is büszkén mutattam drágaszágom.)
Hazafelé a zesztéká hátsó kijáratán -ahogy mindig is szoktam- kíséreltem meg kijutni, saccra úgy néztem, tán kiférek... nos, ez igaz is. De cirka egy centivel lehet bővebb az ajtónyílás mint a moci maga, így pöttyet ledaráltam a kerék izéjét... mi van rajta, ami ott középen díszeleg? Na, azt, ni! De sebaj, a szelepsapka-takaró és ez bánja, de nagyobb baj nem történt. Nem vagyok még mindig ott, az ajtó is áll, a moci is működik, tehát ez "csak"ennyi. 
Aztán hazaútvonal, de még nem vissza, hanem elsuhanva otthon előtt, irány a Spar. Melyet néhány évvel ezelőttig még el tudtam érni saját erőből, de mára ez már -megint, mint az első két évben- leküzdhetetlen távolság, de most!! Háhá!! Mocival, csak úgy simán.

Mondjuk baromira nem akadálymentes az Urbárium városrész, de ennyi baj legyen. Illetve egy frászt, nehogy valaki úgy értse, hogy ez így van jól, a retkes fenét, tsókolom!! Csak így, mocival, nem kell küzdenem velük, ellenben épp ezért csak az úttesten tudok menni -mintha gépjármű lenne... pedig nem az.. annál sokkal több!!! az én mocim!!!
El kell mondjam, a Spar egészében és minden szempontból tökéletes egy mozgássérültnek. Komplex akadálymentesítésileg vannak hiányosságok, hiszen vezetővonal nincs, de most csak magamra nézve teszteltem, s én itt, így mocival is, remekül boldogulok. Siker. Már nekem, egy vaskos sikerélmény.
Aztán a Városkapu üzletház belseje következett, ahol a dm-be és a túlfelén a Jysk-be akartam bemenni. Első hibátlan, fel és alá, lepakol, átnéz, idemegy, odafordul, tökéletes. (Beleszerettem egy húsvéti mutánsba, ami mindennek ellentmond, ami csak biológiából tudható, ám oly édes volt, hogy csak pénztárcám karcsúsága miatt nem lettünk egymáséi: egy kicsiny, porcelán, nagyon elszánt tekintetű fehér, s a két hátsó lábán álló nyúl, széttárt karokkal ölel át egy nála vagy négyszer nagyobb fekvő cakkosra szakadt szélű féltojás héjat, ami ráadásul ihajlila színben pompáz, melyben él egy még elszántabb -szerintem bekokainozott- arccal néző, testes birka. Na, ha ez van a húsvéti asztalon, az egészen tutisítja a jókedvet!)
Felsuhantam a három rámpán, melyek csak rám vártak, ugye... no meg persze a babakocsikra és a banyatankos nénikre, de na, hagy izé már, de télleg!!!, és már ott is voltam a Jysk bejáratánál.
Kicsit, tényleg nem sokkal, de biztonságot adóan szélesebb ajtó, mint az SzTK hátsó kijárata, tehát gond -s ajtógyilkosság- nélkül bejutottam, ám első blikkre azt mondtam, na menjünk is innen.... Ani viszont mondta, hogy hát azért ha már ott vagyunk, egy próbát tegyek már, és tényleg. Tökéletesen igaza volt. Ha nem próbálom meg, honnan a retekből tudnám, hogy oda nekem nem kell mennem?!
A gondolák remek távolságban vannak egymástól. ám  a középső folyosó amúgy tágas tere is végig van pakolva egy plusz sor kosárral, tehát sem meg- de még befordulni sem lehet onnan két sor közé, s a végén ahogy -mivel egy hiányzik- elmentem az utolsó mellett, gondolván, hogy vissza nem középen hanem kívül megyek majd, kész, ahogy próbáltam bekanyarodni a sarokba tett állvány úgy döntött, jön velem... vagy a fejemen, vagy felugrik mögém, s szelíd motorosként száguldunk a zéccakában... (Nem borult fel, csak később kiderült, kerekes állvány lévén, kifordult kicsit a helyéről, így elállta a teljes utat előttem, ahol az amúgy sem tágas teret még a minden gondola végére illesztett plusz tároló csökkenti, tehát se előre, se hátra nem tudtam menni, na, éppen ezért hívtam Anit, aki ki is mentett, annak rendje s módja szerint, így üres kézzel, de egy tapasztalattal gazdagabban távoztam onnan.)
Ezután simán hazacsorogtam, és úgy meg volt pakolva a moci, hogy az csak na! De velem együtt is remekül teljesítette a távot. Mondjuk a teknős tempót nem nagyon hagytam el, ez igaz. No, de lesz ez még így se!!! Na.

Itthon már nem sokat töltöttünk, hiszen jelenésem volt este egy koncerten.

Secret Proof of Music - neves vendégekkel szabad zenei est + Jam Session, a Cyrano Bar & Cafe-ban, a Rumbach Sebestyén utcában.
Autóval mentünk fel, Ani kiszállt tollászkodni anyájánál én maradtam a kocsiban, csak a stafétát adta át és mentünk a Köki-be, ahonnan én egyedül ügyesen metróztam tovább, mert gyerekemmel -Hármaska- volt randim a Deákon. 
Egy közjátékot meg kell jegyeznem, vagyis kettőt: a Kökin, biztibácsikhoz odavágtattam, s ahogy megláttak, már nyomták is a liftgombot, mondván, ez nekem van... sosem jártam még ott, így ez nagyon jól esett. aztán ilyen jó hangulatban szálltam ki a Deákon, de rögvest le is lohadt vigyorom, mert ismét azon  ritka alkalmak egyike volt, mikor negyedórát szobroztam a mozgólépcső mellett, kezemben az egyik mankómmal s vártam, hogy a megszólított több tucat humanoid között akadjon egy ember, aki hajlandó segíteni nekem. Egyetlen egy volt amin nagyon kiakadtam... egyszerűen, ha eszembe jut, most is jóformán elsírom magam... láthatóan egy család volt, két olyan alsós fiúgyerek, apuka, s utánuk anyuka. Ahogy a fiúk odaértek hozzám elkezdtem mondani, s a szülőkre néztem, s kicsit meg is emeltem a mankóm, mutatva, hogy arról beszélek -nem, nem fenyegetően, mielőtt...-,fiúk, mint a szél, mellettem, de nem is tőlük kértem, apuka megállt, neki elismételtem a mondókám, s nyúlt is a mankóért, mikor anyu odaért, hátára csapott apunak, s mondja: "Menj már, ne segíts!" 

Én ott kővé váltam, Nem kell segíteni. De ez azért! Hát, kisanyám, grat.

Utána jött egy anyuka kisfiával, elmondtam nekik mit akarok, elvette anyu a mankót, s indultunk föl... ahogy hátrafordultam, még egyszer meg akartam köszönni, akkor hallom, hogy franciául beszélgetnek, s ahogy kezdtem is mondani a mondókámat, anyu int, s mondja, amit én nem értettem, hogy nyilván ő meg nem érti én akármit is akarok. De lám, a mankócipelésre vonatkozó kérés nemzetközi mozdulatokkal is eljelelhető, fent megköszöntem angolul, ők franciául megköszönték, mosoly s ment ki-ki a dolgára. 
Helyrebillent az imént kipöckölt lelkivilágom.

Felküzdöttem magam a megállóba és leültem -ott elég magas a pad, hogy én is tudjam használni.)
Háromnegyed órán át ücsörögtem ott és vártam Bertát, de Ani hamarabb ért oda, úgyhogy Bertával csak annyit tudtam találkozni, hogy épp csak átadtam neki a nyúl üzenetét és pár méternyit kísért, de aztán el kellett válnunk.  Ő  ment haza, mi tovább a koncertre.

Battyogtunk tovább s meg kell jegyeznem, a dugig tele Király utcán az emberek túlnyomó többsége a zsírparaszt szekta rendes tagja. Két kivételtől eltekintve -őket nagyon meg is jegyeztem- gyakorlatilag átgázoltak rajtam... nem egészen értem az embereket, de legyen ez az ő bajuk. Komolyan a tizediknél na jó, de az ötvenediknél már mindenképpen, azt gondoltam, hogy legalább egy évig ennél nagyobb öröme ne legyen az életében, mint az, hogy itt, most engem fellökve nyert az útidejéből 2 azaz kettő másodpercet....
Olyan nagyon igyekeztünk, hogy simán elmentünk a kereszteződés mellett, úgyhogy  kis közvélemény-kutatás kellett a célba éréshez, de végül csak teljesítettük a magunk elé tűzött feladatot.
Mikor odaértünk -a korábban akadálymentesség felőli érdeklődésem során kiderült, 17 darabból álló- lépcsősor tetejére, láttuk, hogy bévül, alant a pince homályában Luci állt és riadtan nyomkodta épp a telefonját, azzal az elhatározással, miszerint megkérdezi már .. engemet..., hogy mégis merre vagyunk.
Így, hogy ilyen szerencsésen összeakadtunk, megünnepeltük ezt egy pohár remek borral, majd felfedeztük a koncert helyét, mely a legbelső terem volt, ahová még néhány lépcsőn kellett felküzdenem magam.

És itt érkeztünk el, az összedolgozás második, de legfőbb fejezetéhez.
Wik-et; -Séthy Viktort- már sokszor hallottam zenélni, sőt, láttam is felvételről, de még idáig sosem találkoztunk s így élőben sem láttam zenélni.
Most átestem a keresztségen.
Olyan összhangban volt a három zenész, ami szinte kézzelfoghatóan vibrált a teremben. Wik öntötte magából gitárján az akkordokat, futamokat és vitte a prímet, basszer -Bujka sajnos nem emlékszem a teljes névre- figyelt rá és ennek megfelelően tökéletesen aládolgozott, s mindkettőjük terepét aprólékosan és minden részletre figyelve cizelláltan építette fel a csapat dobosa, Kata Lajos Louise.




Az alsó képen próbáltam zoomolni Wik-re, aki diszkréten elbújt a sarokban, de látható az eredmény messze nem lett tökéletes. Kár.
Nagy várakozással indultam neki s annál is jóval jobbat kaptam a koncerten.

Utána beszélgettünk is kicsit -most először-, s még egy pohár bort is ittam, aztán mikor már járt az éjszakai busz, elindultunk Csepelre, ahová vagy hajnali kettőre értünk ki.
Hát, ölíggé elfáradtam.
Ennek megfelelően a másnap délelőttöt végig is aludtam, s utána jöttem csak haza.

Nagyon jó volt, köszönöm.

Mostanában nem nagyon tudok járni, de ezt már unalomig szajkóztam, tehát ezzel együtt, de nem minden mondatba befűzve mentem reggel tornára, ahol Edit, minden gyógytornászok leggyógytornászabbika ismét kávéval várt, majd jól megtekergette -én meg néha dallamosat visítottam közben- a remekül teljesítő, de mégiscsak nyomorult lábam, remekül teljesítő, de mégiscsak nyomorult lábfejét. 
Onnan komótosan battyogtam hazafelé, s megint betévedtem a csokiboltba, tekintve a fenyegetően közeli rágcsálóünnepet... nem sokat, ám annál bájosabbat választottam ki, s persze rögvest ki is derült, hogy ja, két mankóval egyszerűen képtelenség a csipkevékony csokiformát egészben hazaszállítani, így ott maradt a pakk, mondván, majd pénteken úgyis megint megyek tornára s akkor előre felszerelkezem valami szilárd falú izémizével.... akkor még nem tudtam, amit most meg már de. Úgyhogy HÁHÁÁÁÁÁ!!!!
De ne szaladjunk előre!
Néninél tehát ott hagytam a csomagot és mentem tovább. Éppen a pékségben álltam a pultnál s mentettem meg az enyészettől egy szegény, szerencsétlen meggyespitét, aki sajna a kosárban már kicsit elvesztette fiatalos tartását -ezért félárorn lett az enyém-, mikor megszólalt Mekk mester.
Nem ismertem a számot, így izgatottan vettem fel, mondtam is Rózsának, hogy izé van... pedig akkor eszembe sem jutott még, hogy de mennyire!!

Iksz Ypszilon mutatkozott be, s mondja engem keres, mert tudni szeretné, holnap otthon vagyok-é. Mondom, hogyne, ha megéri, naná... de minek is?
Mert elektromos kerekesszéket szállítanak ki nekem a xváros, yutca zszám alá.
Öööö... El-Go, ugye?
Igen, miért van különbség?
Elég nagy. :)

Tehát holnap egész nap vigyázzban ülök s várom, hogy jöjjön hozzám a SZABADSÁG!

Persze, így hozzá kellett jutnom a 90.000 HUF-hoz, hogy meg is kapjam a mocimat, de automata járástávolságon belül nincs a környéken, tehát a buszmegállóból felhívtam a telebankot és áttetettem a malacperselyről a folyószámlára a pénzt, majd bebuszoztam a postáig. Ja.
Ott már nincs, így fel kellett gyalogolnom -vagy 50 lépcső, vagy 500 m- az OTP vagy ERSTE terminálokig.
Próba, első kiadta, 'Nem végrehajtható' vagy mi a retek, átmentem a másikba, az is aszondi... felhívtam a bankot, néni látja, hogy mi van, s kiderült, valami hüje... ki lehet az????... átállította a limitet 80-ra, így nem csoda, hogy nem adott ki 100-at. Hogy erre fény derült, s megoldódott, visszabatty automata, és végre hozzájutottam a pénzhez. Én felkészültem!

Onnan hazabuszoztam s megettem a palacsinta formájú pitét és örülök. Hehe...


ITT, a könyörgős posztomon levettem a malacadatokat, hiszen beteljesítette a hozzá fűzött reményeket, én pedig holnaptól hálásan fogok suhanni djönyörű drágaszágomon!




Ez még csak egy érzés. Az enyémról holnap készül majd fotó. Addig is hurrá!!!!

Akarom mondani, most már aztán, de tényleg, na... s folytatom is: legyek már helyrekalapálva -menetesen helyreigazítva, vagy mi a retek-, és csontszilánkilag kitakarítva, mert már nagyon unom.

S a "nagyon unom" terminus egy igen felületes kifejezés a jelen helyzet lefestésére.
Mert egyre jobban fájok megint, éjjelente nem alszom, mert nincs az a pozíció amit hosszabb távon elviselnék és minden mozdulatra felkelek, hiszen egyrészt a párna kiugrik a térdeim közül, másrészt az ágyam fölötti kapaszkodó nélkül megfordulni sem tudok már,ülni nem nagyon, menni még annyira sem, és egyáltalán a fájdalom lassan eléri a non stop KÍN szintet, melyhez mostanában gyakorta társul nyomorult -de remekül teljesítő, ám mégis csak miszlikbe törött s még most is mozaikszinten létező- jobb lábamban a térdem s bokám, valamint az öreg csípőprotézisem mély, kitartó fájdalma.
Az új, a friss, az üde, a remekül, ifjonti hévvel teljesítő meg folyamatosan galibát csinál nekem most már több, mint fél éve, a műtét augusztus 22.-i időpontja óta, s ki is derült róla, hogy KEMÉNY VAGYOK, MINT A VÍDIA.
Azóta, mármint a május 12-re való műtéti kiírás óta, az OBSI-ban készült rólam, illetve a medencémről egy speciális tartásban végzett röntgenfelvétel*, melynek kielemzése során, DR. VÁNKOS ZOLTÁN megmutatta nekem azt, amit eddig még senki nem talált meg, éspedig egy kiskanál** alakú csontszilánkot a protézisfej mellett. Tehát nem elég, hogy nincs a helyén a vápa, hanem még egy -nem is mikroszkopikus- csontdarabka is van a lágyszövetben.
(* hanyatt fekvés a tepsin, naci térdig letol a cipzár miatt, röntgenkütyü a jobb csípőm alá.mellé, jobb lábam térdben behajlítva s felemelve, bal csípőm mellett, ferdén a film; ez egy spec medencefelvételre alkalmas eljárás, valami débetűs neve is van -tán Dittmann??? biztos nem, mert így nem találtam meg, pedig érdekelne-, mert így más szögből látszanak a kérdéses dolgok, s lám, tényleg, mert féléve ott van az a kiskanál, de senki nem látta eddig.... csak most, Dittmannbá vagy Dittmannnéni.... na
** ott, rögtön kibukott ez belőlem, s Vánkor Főorvos rögvest meg is nyugtatott: "Ne ijedjen meg, nem egy kiskanalat felejtettek magában, mondjuk egy vatta, vagy ilyesmi, hanem ez csak egy letört csontszilánk!", s én rögtön mondtam is, hogy eszembe sem jutott ilyesmi, ennek a zizének, tényleg kiskanál alakja van.. legalábbis nekem azonnal ez ugrott be.)

De visszatérve a címhez s az eredeti célomhoz: közelg a május 12. Aznap -mosmá télleg, na- megoldódik jelen kanosszajárásom és egy figyelmes, nagyon pontos s nem elsietett, jól megtervezett s nem időspórolós műtéttel lekerül vállamról ez a nagyon is terhes béklyó. S itt következik a cím második része.

Apropó:




S pláne:

Mert az én aktuális Hétköznapi Hős-öm az most, aki megteszi, hogy egy szép, tavaszi délelőttön elsétál a Karolina útra s fáradságot, kellemetlenséget nem kímélve lead a nevemre egy zacsi vért, hogy ne maradjon el a műtétem, vagy ha tényleg hentesdolog lesz a vápa kiszabadítás vagy a szilánkkeresés, akkor pláne életem biztonságban lehessen ebből a szempontból. Is.

Idézet INNEN:
"Tehát, ismét:

"...választott vérrel megoldható a dolog, így kérjek meg minden embert akit elérek, s aki mozog, s van lelke hozzá és nem okoz gondot neki -ezt én teszem hozzá-, menjen el a következő címre:

Közép-magyarországi Regionális Vérellátó Központ
Cím: 1113 Budapest, Karolina út 19-21.
Telefon: +36 1 372 4200, +36 80 324 244
Véradási időpont:
Hétköznap: 7.00-19.00



A feltüntetett időpontokban és ha tud, IRÁNYÍTOTT VÉRADÁS keretében adjon le vért, a nevemre, az adataim feltüntetésével. (Ezeket magánban köszönettel megadom, annak aki hajlandó erre.)
Elsősorban A+ vér kell, hiszen az én vércsoportom ez, de mivel választott készítmény kell nekem, így bárki adhat, bármilyen vércsoporttal, faktorral, s úgy rakják össze a számomra kellő pakkot."

Szóval, emilben kérdés, én küldöm adataim, s óriási köszönetem is mellé a felajánlott bármilyen vércsoportú vérért!"

Legkisebb gyerekem, Hármaska a munkahelyén és a fészen is, már kezébe vette a dolgot, és sokan jelentkeztek már. Nagyon köszönöm. 
A vér életideje cirka 30 nap, így már lehet menni, s bár biztosan nem azt kapom meg, mert macerás vagyok ebben is, de a sorban vérhiány miatt már nem szorulok hátra.
Nem tudom meghálálni, csak a karmajobbítással és hálásan pozitív gondolatokkal, éppen ezért az apropó felvétel, hisz aki ezt nekem megteszi, az én saját, személyes, nem is annyira Hétköznapi Hős-öm lesz.

Köszönöm!


Kiegészítés:
Az én vércsoportom A+, de nem kaphatok csoportazonost, mert valami ellenanyag mizéria van, tehát bármilyen vércsoportú vért levesznek, s a nevemre írják jóvá -nem én kapom meg, hanem a kórház, ahol a műtétem lesz-, de ezzel biztosított, hogy a ritka alfaktor ellenére, vérhiány miatt nem marad el a műtétem. A Karolina úton s még a Jahn Ferenc kórház vérellátója az a két hely, ahol ezt megteszik, mindenhol máshol csak csoportazonost lehet irányítottan leadni. Most beszéltem a vérellátó vezető asszisztensével.
Tehát a Karolinán, bármilyen vércsoporttal lehet menni -köszikösziköszi-, le kell venniük s nekem majd úgyis külön kell választani, de nem csúszhat el emiatt a műtétem. (Persze kivétel ha valami nagy gixer van, életmentés miatt kell sok vér satöbbi... de normál esetben így biztosított a dolog.)

Igazából nem is ezt akartam leírni előbb, mert egész úton, míg a buszon ültem s fülembe a Petőfi nyomta a zajt, az zizegett, hogy LE VAGYTOK TI SZARVA...
Mármint ti, sokmilliónyian, akik panaszkodtok, sajnáljátok magatokat, skype-oltok a külföldön élő gyerekeitekkel, kurvára nem jöttök ki a fizetésből, már ha van munkátok, vagy eszitek a kefét a narancsbirtokon hűbérrobot közben, de a tespedt és megfáradt valagatokat basztatok felemelni és elmenni az urnáig hatodikán!
Leszarom az indokaitokat!
Erre bazdmeg nincs mentség!

Mondom, ez kattogott agyam helyén, míg ültem a buszon, s most, hogy hazaértem, itt fogad egy hír, miszerint bazdmeg, nagyobb a szar, mint azt ember el bírná képzelni.

Szóval, nem is tudom, sírva röhögjek? Vagy hagyjam az egészet ennyiben? Ha ennyi barom van, akik megvezetve elmentek szavazni s tették amit az agyuk helyére engedett orbánviktor nevű vírus parancsol, s még annyi bűnös senki, aki meg lusta fasz volt felemelni picsáját és elkúszni a szavazóhelyiségig és tenni amit tehetne, de ahhoz is barom, mert szart rá, és az annyi, aki meg elment és nem náciállat hanem hisz a demokráciában, és arra szavazott, akinek egyedül kvalitásuk s esélyük lehetett volna változtatni a dolgon, tehát ha ez a hazánk jelen leosztása, akkor én mi a retket tegyek? 
Nem, nem általában kérdem, én ahhoz buta vagyok. Magamról kérdezek. 
Adjam fel?

Lószart. Buta vagyok én ahhoz. Mert egy ilyen tetves állat miatt én nem adhatom fel, ha az, ami megoldhatatlan, lehetetlen, ha a túlélhetetlen nem állított meg, akkor ez a barom sem fog.
De nem miatta. Semmit nem teszek miatta. Ugyan, egy pörsenésnyire sem számít, onnantól, ha eltakarodik, csak a Memento Park-ban lesz helye, az emlékezetemben tuti, hogy nem -hiszen ott csak a pozitív dolgok maradnak meg, ez a túlélés szerves része nekem, 10% aggyal nem is lehet másképp-, szóval csakis magam miatt nem állok meg.
Mint a cápa.... ha megállok, meghalok.

Ergo csinálom tovább.

Még mindig nem vagyok egyenesben egészen, de NEM MEGLEPŐDTEM, egyszerűen csak keserűen tudomásul kell vennem.... a... a címben írtakat.

Egy szó, egy tőmondat maximum, egy egyszerű jelkép, mely azonnal felidézhető és valami jóhoz köt azonnal.
Ez kell, semmi több.

Mondom, régóta mondom.

2006.04.10. 16:45

Rendes állampolgárhoz híven szavaztam. Ennyi a részem a politikából, s ezt biza nem is adom fel!!

Aztán hallgattam zenét néhány órán át (KISPÁLraMIX... még nem jutottam el addig hogy orig cd-ket hallgassak, de az már gond nélkül megy, hogy erről az eddig "megszokott" 2-3 cuccon kívül, a többit is értékelni tudjam... bőgés nélkül...), majd bekapcsoltam a tv-t.

Néztem, de igazából valahogy nem voltam túlságosan felspanolva, valószínűleg gőzöm sincs a nagyok dolgáról, de én azt gondoltam, hogy a FIDESZ sorozatosan maga alá tett a kampány alatt. Felsorakoztatta az ugyan erős, de nagyon szélsőséges elemeket, s így -én azt gondoltam/om- talán azokat a szavazatokat (szélsőjobb) vagy azok egy részét megnyerte, de sok-sok amúgy normi, eddig soso stabil fidesz-szavazót viszont elijesztettek. Tehát, tök nyugisan néztem a műsort.

Egyszercsak kaptam 1 sms-t. Apu küldte, ezzel a szöveggel: "Gratulálok!"

Én persze rögtön hívtam: "Mihez?" ... a röhögéstől alig bírt beszélni, komolyan szinte láttam hogy majd eldobja a telót, úgy rázza a nevetés: "Hát, mi máshoz?! Hogy bekerültek  Kovács Pistiék!"

Na, igen. Rólam széles e hazában tudják, hogy merre is gondolkodom. Csoda?? :)))

Ja! Egy nagyon fontos infó lemaradt, bár így már nem is naprakész a dolog, hisz eme történés dátuma még péntek. Hármaska és barátnője (Lilla) valamint az ő anyukájája (Ildi) átmentek Érdre, az SzDSz választási bulijára. Na, nem azért, mintha ennyire elkötelezett liberálisok lennének (ami szerintem így 12 nyár után, mellyel külön-külön bír ez a 2 leánygyermek, még igazán megbocsátható:), inkább a várható Padödö koncert miatt... (Élvezték nagyon, leginkább a képviselőjelölt úr danolását a színpadon...:) Szóval, onnan hozott nekem Hármaska egy echte SzDSz-es telefontartót! Kék, annak rendje s módja szerint, rajta van a logó, meg a madarak, ahogy kell...

Nagyon szuper! (Csak azt nem tudom, mire fogom használni... azóta itt lóg a géphez tartozó kislámpára akasztva... nagyon jól mutat...:)

Ebből, ugye annyi a lényeg, hogy gyermekem előtt sem titkos az én ilyetén elkötelezettségem. Akkor édes egy apukám előtt már miért is lenne? :))

--------------------------------

Eddig 2006. emléke. Ma pedig korán keltem, ünneplőbe öltöztem -ahogy szoktam... nem selyemkosztüm, de nem is macinaci-, és vártam.
A híreket is, meg a mozgóurnát is.
Fel voltam dobva.
Bajnai tegnap-tegnapelőtt kezdett egy olyan kampányba amit már hetekkel ezelőtt nyomni kellett volna, mert jópofa, populáris, de nem demagóg, kedves, humoros, vidám, előremutató. Firtattam is együttoldalakon, hogy mi a retekért nem lehetett hamarabb ezt is... de ennyi.
Jöttek az adatok, csordogáltak a hírek és én továbbra is vártam.
Egykor felhívtam az NVI-t, vagyis a megyei testületét, hogy para vagyok, jön a mozgi? De megnyugtattak, hogy jönni fog...
És jött is, olyan fél négy felé.
Szavaztam.

Én megtettem.

S most szarul vagyok. Talán a kétharmad nem lesz meg, és előre is ezt mondtam, hogy végső soron ez egy elérhető cél, de igazából nem sokat ér.

Mi lesz a hazánkkal? (Még egy 2010-ből.) Hasonlót érzek, csak sokkal keserűbben.


/elrohasztod a hazámat/

Sokszor ejtettem szót már erről, itt, a padomon, így tudható ezen a tájékon is a viszonyom e nemes nedűvel. (Cirka 70 bejegyzésben említtetett meg...)
Ezek közól most idekívánkozik EZ
Hiszen Mona Lisa képét mostantól ilyen technikával akár én is előállíthatnám:



Persze ha lenne hozzá türelmem, kedvem, helyem no meg némi tehetség sem ártana, de sebaj, hisz a lényeg már rendelkezésemre áll, ami ehhez ugye a kávéfőző.
Háhá!!!

De haladok sorjában. 
Előző életemben, ahogy mindenem, hűt kávéfőzőm is volt, ám, mikor rám virradt új, roncsolt, nyomorék, maradék életem, jó ideig, egészen pontosan két évig azt nem tudtam használni, mert nem tudtam állni sem kapaszkodás nélkül, tehát nem tudtam megtölteni a gépet, így azt elajándékoztam s átszoktam a neszcuccra. Ám továbbra is maradt az illatos nedű -sok-sok tejjel butított változatában- napi sokszori élvezete. S ez, a havi tonnányi instant kávé, ment bő egy évtizede már. 

Nemrég vettem fejembe, hogy szeretnék átszokni a gépi kávéra, mely elhatározás nem is az volt igazán, sokkal inkább valami nosztalgikus vágy, vagy öregnénis múltidézés, de egyre mardosóbb jelenléttel.
Ki is néztem egy nekem nagyon szimpatikus -és gyanúm szerint elérhető árfekvésű- darabot, mely márkáját tekintve szintúgy nosztalgikus is, hiszen az első tévénk, magnónk, de még cd-lejátszónk is ehhez a családhoz tartozott, jelesül ORION patinás névvel billogozott darab. S kezdtem keresni, találtam is magát az OLDALT, ahol ugye, az Orion bolygó minden darabja utolérhető s első kézből meg is rendelhető, és majdhogynem meg is rendeltem róla EZT.  
Igen ám, de én rendre messzebb gondolok, mint a pénztárcám ér -például MOCIM-, de ebben Apu sietett segítségemre -ahogy örök hálám üldözi mindazokat akik mociügyileg álltak mellém- és a NARANCSBŐR küldésekor, melyet Ő egekbe szökő vérnyomással és cirkalmas káromkodások közepette olvasott, s egyfelé gondolkodásunk okán tudta, hogy én is szívesen olvasnám, de megvenni valószínűleg nem tudom, tehát mikor ezt a kötetet elküldte nekem, akkor a borítóba ragasztott nekem egy célzottan kávéfőzőnyi hozzájárulást, mondván, ha már a mociban nem tud segíteni, a reggeli -meg délelőtti, déli, délutáni s esti- kávéban benne legyen ...öööö   ... benne legyen a keze. Na. :)

Ám úgy alakult, hogy éppen akkor a METRO aktuális akciójában ott díszelgett ez a nemes s számomra nagyon is kívánatos darab, így megspórolandó a szállítási költséget, segítséggel hozzájuthattam djönyörűséges, sziszegő, illatos, csillogóan fekete kütyümhöz. 

(Na, ja. Le is fotóztam, én ügyes, csak valami megmagyarázhatatlan ikszatka folytán letöröltem a bluetooth cuccot a gépemről, s mazzagom nem lévén nem tudom a telefonomról átcsalogatni ide az eredményt, tehát most be kell érni egy nem hozzám kötődő, csak a honlapról levett képpel, mely esküszöm, egy az egyben azonos -csak egyéniségében más, de ez a látszatban mit sem számít- az enyémmel. )
Íme:


Tehát ha kávéról beszélek, akkor az inennstől már nem nesz, hanem bivaly gépi, s tán épp ezért viribelek én még ilyenkor is egy percnyi alvás nélkül hajnali négykor s verem a billentyűket a laptopon, hogy megemlékezzek Apunak köszönhető kávéfőző gépemről. S nem kevésbé fontos, hogy lejegyezzem, utána kell néznem a koffeinmentes vagy legalább csökkentett koffeintartalmú kávénak, mert ez azért nem maradhat. 

Alvás nélkül töltött éjszakám sok van. Heti minimum két alkalom, mostanában inkább három, mert csípőm jelzi, hogy a töketele a jelen állapottal, s nem hagy békén, úgyhogy az ennél is művibb behatásra alvásmegvonás eredménnyel nagyon nincs szükség.


Ám kávé az kell. Forrón, tejjel, bögréből. Jobb lenne nem egyedül, de ha így, akkor így.

Érdekérvényesítés rulez.

Höhö...

Néha az ember belekényszerül dolgokba. S néha a dolgok eredményre vezetnek.

Írtam a plusztalan KEREKESSZÉK posztban a szállítás körüli anomáliáról egy tapasztalat alapján, majd felbuzdulva ezen, értetlenségem és felháborodásom szavakba öntvén az ombudsmanhoz fordultam.
Az EBH képzés óta tudom, illetve simán állampolgári tájékozódás után tudható -nekem kellett hozzá a képzés, de nem mindenki ennyire kotnyeles, csak szimplán intelligens és tisztában van a jogaival-, hogy költségvetési, államigazgatási szerv ellen panasszal élni, törvényben rögzített helyzet miatt felemelni a szavam, nekem, mint állampolgárnak egyetlen utam van, ez pedig az AJBH.
Felkutattam a módját a Biztossal való kapcsolatfelvételnek, s elküldtem a levelem. IDE
Konkrétan Dr. SZÉKELY LÁSZLÓ, ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA részére címezve.

A levelem, melyből kivettem itt a személyes adataimat:

"Címzett: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
1387 Budapest Pf. 40.
telefon: (06-1-) 475-7129 fax: (06-1-) 269-1615

Feladó: Takácsné Lencsés Márta
postacím: 
e-mail: m2001@freemail.hu
telefon:


…………………………………………………………………………………



Tisztelt AJBH, tisztelt Dr. Székely László!

Kérdés, panasz a betegszállítás rendjével kapcsolatban

A tartós betegséggel illetve fogyatékossággal élők életében gyakori, de sok más esetben is előfordul az intézmények, illetve lakóhely és ellátó intézmény közötti szállítás OEP-en keresztül tett megrendelése, hiszen nem minden esetben oldható meg ez családon, ismeretségen belül.
A vonatkozó törvény részletesen rendelkezik a betegszállítás körülményeiről (19/1998. (VI. 3.) NM rendelet a betegszállításról), ám ez nem tejed ki arra a szegmensre, mely sok embernek életbevágóan fontos, így a nem pontosan rendezett jogszabály miatt kifejezetten hátrányos helyzet alakul ki.

A fogyatékossággal élők között nagy számban vannak kerekesszéket rendszeresen használók, van aki életvitelszerűen, mindennapjait tölti így, de sokan vagyunk, akik állapotunk függvényében időről-időre kényszerülünk e segédeszköz használatára, s ilyenkor az otthon s az ellátó egészségügyi intézmény között is meg kell oldani a segédeszköz utaztatását.
A betegszállító nem viszi el a beteg kerekesszékét, s ez óriási hátrányt jelent az amúgy is terhelt embernek. Több dologra hivatkoznak, például: nem lehet rögzíteni a széket az autóban s így balesetveszélyes, vagy nincs hely, vagy mindkettő, sőt, volt olyan –ez személyes tapasztalatom-, hogy a betegszállító elvárta, válasszak egyet a segédeszközeim közöl, mert csak annyit hajlandó elvinni (járókeret, mankók). Csakhogy ez az indoklás nem segít, nem oldja meg és nem enyhíti a gondot, mely a nélkülözhetetlen segédeszköz hiányát okozza, mely igazán nem is létezik, hiszen a beteg tulajdonában van az, csak éppen nem jut el a rendeltetési helyére, csak ha a beteg megoldja a szállítást, ám, ha azt meg tudná tenni, akkor nagy valószínűséggel eleve a betegszállításra sem lenne szükség.

Egy példa:
Amputált alsó -és részleges felső- végtagú beteg kérte a szállítást, a rehabilitációs intézet ellátó osztályán keresztül, hogy onnan a vidéki kisvárosban lévő otthonáig –mely egy mozgássérültek szociális otthona- eljuttassa az OMSZ, illetve a vele szerződésben álló szolgálat.
Beteg összepakolt csomagokkal, a kerekesszékében ülve várta a szállítást. Meg is érkeztek s a gépkocsivezető kérdésére, hogy hová tegyék a kerekesszéket a beteg válaszolta, hogy az az övé, így vinni kell azt is. Ekkor közölték vele, hogy nem, azt nem vihetik el, csak a beteget s a csomagját, mire a beteg megtagadta a szállítást, így elváltak útjaik. Kisvártatva visszatért a kocsi, s a gépkocsivezető közölte a beteggel, megbeszélte a központtal, viszik a széket is. Kiemelték a székből, s betették az utastérbe a beteget, beszíjazták, majd a kerekesszéket visszatolták az épületbe, otthagyták, s a beteg tiltakozása ellenére elindultak.
Az otthonául szolgáló szociális intézményből kellett aztán autót küldeni s megszervezni, hogy a kerekesszék elérhessen tulajdonosához.

Tehát kérem, vizsgálják felül e rendelkezést és a betegszállítást, mint szolgáltatást, különösen erre a kérdéskörre tekintettel, mert meggyőződésem ez a terület sürgős orvoslásra vár.

Üdvözlettel és bízva a mielőbbi válaszban s a kérdés rendezésében, valamint köszönettel:
Takácsné Lencsés Márta"

Igazából nem is tudom, hogy vártam-e bármit, persze dehogynem. Nagyon is.
És lám, január végén meg is kaptam:







Itt még arról tájékoztat az ombudsman, hogy egyeztetett az államtitkárral, s módosítják a törvényt.
Én ennek már nagyon örültem, elkezdtem propagálni és minden orvosnak, egészségügyi intézmény dolgozónak, akivel találkoztam, mondtam, hogy ez sínen van, és mennyire igazam is volt, hisz február 24-én módosult is a törvény, egészen pontosan kiegészült e -korábban szimplán kifelejtett....- szakasszal:

"(6) A beteg használatában lévő, könnyűszerkezetű, összecsukható kerekesszéket orvos vagy az általa kijelölt egészségügyi dolgozó megrendelése alapján a betegszállító gépjárműben a beteggel együtt, megfelelő rögzítés biztosításával el kell szállítani."

A törvény -19/1998. (VI.3.) NM rendelet a betegszállításról- teljes szövege ITT olvasható, már a módosított, tehát jelenleg is hatályos formájában.


/Székely László itten lakik, ni/

Azt mondjuk nem nagyon értem, hogy miért nem tűnt ez fel eddig senkinek, de ilyesmivel nem foglalkozom, a lényeg, hoyg ez a méltatlan helyzet orvoslásra került.
Dr. Székely László, köszönöm!

Táltos törpe új álarcot visel

Sosem hitted, amikor mondták,
hogy vannak még gonosz mesék
Most már tudom, hogy te is látod:
ez egy elátkozott vidék

Sámánok járják itt az erdőt,
izzik a mágikus parázs
Ráolvasók vámpírok ellen
és minden szó lidércnyomás

Ez a tündérország,
elvarázsolt táj
mesebeli népe
új csodákra vár
Ez a tündérország
háborúban áll
Magával harcol
és békét nem talál


Hát nézd a táltos törpét
megint új álarcot visel
Miközben szól az álszent kórus
a métely magvát hinti el

Ez a tündérország
elvarázsolt táj
mesebeli népe
új csodákra vár

Ez a tündérország
háborúban áll
Magával harcol
és békét nem talál

Ez a tündérország

Ez engem mellbe vágott. Ehhez jár ez a BESZÉLGETÉS is még.

JÓZSEF ATTILA: VILÁGOSÍTSD FÖL

Világosítsd föl gyermeked:
a haramiák emberek;
a boszorkák - kofák, kasok.
(Csahos kutyák nem farkasok!)
Vagy alkudoznak, vagy bölcselnek,
de mind-mind pénzre vált reményt;
ki szenet árul, ki szerelmet,
ki pedig ilyen költeményt.

És vígasztald meg, ha vigasz
a gyermeknek, hogy így igaz.
Talán dünnyögj egy új mesét,
fasiszta kommunizmusét -
mivelhogy rend kell a világba,
a rend pedig arravaló,
hogy ne legyen a gyerek hiába
s ne legyen szabad, ami jó.

S ha száját tátja a gyerek
és fölnéz rád, vagy pityereg -
ne dőlj be néki, el ne hidd,
hogy elkábítják elveid!
Nézz a furfangos csecsemőre:
bömböl, hogy szánassa magát,
de míg mosolyog az emlőre,
növeszti körmét és fogát.

/1936. július - október/

...rokkant.
Mondá egy általam eddig nyíltnak tartott elme.

Mélyen, elmondhatatlanul fel vagyok háborodva! Próbáltam elmondani neki ott, azon melegében, ahogy elhagyta klaviatúráját ez a kifejezés -önhibáján kívül rokkant-, hogy ez a vonal mennyire, de mennyire veszélyes, de nem fogta fel, és ezzel bennem a jéghideg csalódást hívta életre. Vele szemben, de nem is ez a lényeg.
Sokkal inkább az, ha egy ilyen ember ezt így képes összerakni a fejében, egy ilyen ember, aki benne van a meglopott, megalázott, nyugdíjjogosultságuktól megfosztott rokkantak jelen helyzetének nyomon követésében, illetve ennek a méltánytalan s európaisággal ellenkező törvénykezés elleni harcban.

Mert mit is mond ezzel?
Azt, amit sokan, sokszor pedzegettek már és nyilván fognak is. Hogy létező, s kellően létező, gazdaságilag leírandó fogalom az önhibájából_rokkan_ember.

???????????????

Oké, feltéve ezt -de ragaszkodom hozzá, hogy a gondolattól is tiltakozzam!!-, akkor kifejtem ennek embertelen s valóságtól elrugaszkodott voltát. S ennek illusztrálására akkor festek néhány példát.

1.) Munkanélküliség, válás, gyermekelhelyezési per elvesztése után, alkoholizmusba menekülő ember, aki lassan évtizedek óta a napját sem tudja elkezdeni a tömény nélkül, nem beszélve a folytatásról. Kialakult gyomorfekély, pszichiátriai kórképek, cukorbetegség, hasnyálmirigy elváltozás, máj- és vesefunkciók romlása.
Önhibán kívül került az állapotába?
Változtatható a helyzete s kihat-e ez a munkavállalási és munkavégzési lehetőségeire?

2.) Élsportoló szabadidejében síel. A fekete pályán balesetet szenved, maradandó károsodással túléli.
Önhibán kívül került az állapotába?
Változtatható a helyzete s kihat-e ez a munkavállalási és munkavégzési lehetőségeire??

3.) Örök életében túlsúlyos ember, akinek az emésztése lassabb, mint az átlag. Szívbeteg lesz, magas vérnyomással diagnosztizálják, majd cukorbetegséget is leírnak nála.
Önhibán kívül került az állapotába?
Változtatható a helyzete s kihat-e ez a munkavállalási és munkavégzési lehetőségeire??

4.) Részeg sofőr elüti a zebrán az épp áthaladó gyalogost. Sérültnek maradandó károsodása lesz, lábait amputálni kell, de túléli.
Önhibán kívül került az állapotába?
Változtatható a helyzete s kihat-e ez a munkavállalási és munkavégzési lehetőségeire??

5.) Részeg sofőr belehajt az út menti betontömbbe, ronggyá töri az autóját is és magát is. Maradandó károsodása lesz, lábait amputálni kell, de túléli.
Önhibán kívül került az állapotába?
Változtatható a helyzete s kihat-e ez a munkavállalási és munkavégzési lehetőségeire??

6.) Munkamániás -napi 12-14 órát dolgozó, hisz kevesebb időbe nem fér bele a feldolgozandó anyag a területén- felső vezető előbb alkoholba, majd szintetikus drogokba menekül, ezekkel könnyíteni próbálva éberségének képességét, de rövid időn belül addikció alakul ki s már a szer irányít. Lefogy, alultápláltság, gyomorfekély, máj- és vesefunkciók romlása,figyelemzavar, pszichiátriai kórképek alakulnak ki nála.
Önhibán kívül került az állapotába?
Változtatható a helyzete s kihat-e ez a munkavállalási és munkavégzési lehetőségeire??

7.) Önként beszáll az autóba az ember, mely baleset folytán rommá törik, s ő maga is. Csípőcsontok, lábszár, bordák, ujj, boka, lábfej törései, komplex szalagszakadás, vese- májzúzódás, agylágyulás.
Önhibán kívül került az állapotába?
Változtatható a helyzete s kihat-e ez a munkavállalási és munkavégzési lehetőségeire??

8.) Sofőr nem figyel s elüti a zebrán átbotorkáló tajtrészeg gyalogost. Aki ugyan életben marad, de visszafordíthatatlan, súlyos sérülései maradnak vissza.
Önhibán kívül került az állapotába?
Változtatható a helyzete s kihat-e ez a munkavállalási és munkavégzési lehetőségeire??

És még sorolhatnám, de erőt veszek magamon s azzal folytatom, hogy ha ebbe belemegyünk, vajh mi lesz a következő lépés?
Ha magánügyben ment az úton s akkor érte a szerencsétlenség akkor kimondja egy nemzeti bizottság, hogy önhibájából lett rokkanttá?
Vagy ha részegen vezette az autót, amikor balesete lett, akkor önhibájából lett rokkanttá?
Vagy ha részegen sétált a zebrán s ütötte el a nem részeg sofőr vezette autó, akkor önhibájából lett rokkant?
Vagy ha leesik a létráról otthon ablakpucolás közben s olyan szerencsétlenül teszi ezt, hoyg amputálni kell a karját, akkor önhibájából lett rokkant?

S akire kimondja e bizottság a záment, az kiesik minden ellátásból, mert egye amit főzött?

Komolyan így kell gondolkodni? Komolyan???
Fel vagyok háborodva.


/Torzó, aki tiszteletreméltó teljesítményt mutat fel, innen/

Elmondom, én mit gondolok. Én mit gondolok normálisnak, emberinek, emberhez méltónak ez ügyben.
Az ok sokszor, többségében mindennél fontosabb, s sok területen muszáj feltárni azt, de a rokkantság, mint állapot kezelésében, ennek a társadalmi beilleszkedést megoldó folyamatában nem játszhat szerepet. Ott már önmagában a rokkantság ténye, annak mértéke, az abból fakadó rehabilitáció mikéntje, annak kivitelezhetősége s a rokkant egyén életminősége a lényeg.
A rehabilitáció természetesen nem kerülheti el az okok feltárását sem, de ez nem jelentheti azt, hogy pálcát törünk így, hogy megbélyegezzük egyik rokkantat a másikkal szemben.
Ez egy nagyon rossz út. Egyenes út oda, ahol azt mondja a hatalom, hogy max két fogtömést finanszíroz az_állam, mert ha ennél többet kell, az egyértelműen a beteg hibájából fakad, s azért fizessen mintegy büntetőárat a delikvens.
Érthető a párhuzam?

És érthető a felháborodásom?

...................................

Egy adás, melyben elmondhattuk a véleményünket:

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"A tudatlanságod mindenkinek kényelmesebb!
Aki egy sort se tud olvasni
Hogyan olvasna a sorok között?"

"Kihúzhatnád a gödörből az egész nemzedéket,
csak légy okosabb azoknál, akik lenéznek téged.
A társadalmi problémákra tudom a megoldást:
okozz minden embernek száz pozitív csalódást!"

Nekem ez nagyon tetszik.

A tudás hatalom. Kis és nagybetűvel is.

1) Mi is? Hát, EZ.
2) Mer'mér'? Hát EZÉR'...

Itt tartok éppen, a mára már félévesnél is hosszabb folyamatban. S talán most egyenesben vagyok, csak ki ne derüljön, hogy késő.... vagyis lószart, akarom mondani, ugyan dehogy késő, csak a fal és a zördögfestés esete hessegetődik elfele, ugye...
A lánc elemei,
- a második TEP augusztus 22-én való beépítése -ennek volt félévfordulója a minap-,
- az akkor napvilágra került méltatlan, négy, majd csak három centivel magasabb létforma elfogadása...,
- aztán az addig rejtett, de mára nyilvánvalóan onnan induló, akkor is érezhető, de azóta már-már viselhetetlenné fokozódó kín, s ennek hiábavaló bizonygatása, 
- majd levakarhatatlanságom okán végre valahára BEIGAZOLÓDÁSA, 
- s most jön a kiigazítás.

Jönne.
Vagy mi a retek.

Tanár úr -akinek a kezébe tettem teljes bizalommal az életem és akit határtalan tudással, kihívásokkal szembeni nyitottsággal és küzdőszellemmel bíró óriási szaktekintélynek ismerek s ismer el a szakma is-, nem látta e vápa elmozdulását -sem a térdem -2 db 2x1 cm-es- csontkinövését-, s elintézte a többször, soron kívül kért időpontban lejátszott kontroll vizsgálatom alkalmával a panaszaim  ennyivel:
- Márta, magának annyi baja van, örülünk, hogy járni képes! Nincs konkrét oka a fájdalomnak.
S ezt így -ismeretlen okú fájdalom- bele is írta minden alkalommal az ambuláns lapomba, csakhogy én nem álltam meg, mert hisztispicsa vagyok, ez oké, beképzelek ezt-azt, ez is oké -például sokszor, nagyon sokszor barátságot oda ahol legfeljebb leereszkedés vagy érdek van-, de a fájdalomnak nagyon széles skáláját ismerem, azt meg tételesen tudom, a csípőprotézis beültetés után a csípő NEM FÁJHAT. És pont. Ergo: mennem kell, amíg valaki el nem hiszi nekem ezt és meg nem teszi a kellő lépéseket.
A feljebb citált szárleszállós kérdős posztban írtam, hogy vödörelmozdulás végre leíródott, ám ez csak az első .de láthatóan az egyik, ha nem a legfontosabb lépés a normális állapothoz vezető úton, mert így mehetnek tovább a dolgok.
Persze még ez sem ilyen egyszerű, mert Juhász doktor javaslata, miszerint bölcsességfogak ki, majd fokozott gyulladás, utána csontosodás, sora túl sok veszélyt rejt magában, s vajmi kevés reményt a megnyugtató megoldásra, így elküldtem a kiírt röntgeneim -OORI-ban és itt, az SzTK-ban is a legfrissebbet- az OBSI-ba konzultációra. 
Persze ez nem ment egyszerűen és én, mivel egyáltalán nem értek hozzá elfogadtam az itthon kapott javaslatot csak egy ismerősöm, aki az OBSI-ban dolgozik, mondta, hogy ő nem nyugodt, megmutatná a cd-ket ott és kérne kontroll-véleményt, hátha valami nem teljesen kerek. S miután ez egyre rosszabb és nagyon régóta húzódik én boldogan belementem.
Tegnap este meg is kaptam a szóbeli kiértékelést.
Hmmm... nem nyugodtam meg nagyon.
Ennek nyomán ma reggel fél 8-kor, felszerelkezve egy üvegcse laborcélzott folyadékkal, mentem a háziorvosomhoz. (S azért olyan korán, hogy a vitt cuccot leadhassam még, mert labor itt reggel 9-ig van.)
Háziorvosom nagyon készséges, ismer, tudja minden történésem, s most is azonnal adta a megfelelő papírokat, és hozzá az útmutatót, jelesül: egyik laborvizsgálathoz és az izotópos röntgenhez ő nem adhat beutalót, arra csak szakorvosnak van kompetenciája, tehát ezekhez hová is menjek.
S mentem. Előbb vérvétel, aztán sebészet.
Ahol is egy eddig számomra ismeretlen orvos rendelt, aki nagyon szimpatikus, kedélyes, középkorú, tekintélyt kölcsönző magasságú úr. Elmondtam neki a mesém, mutattam a papírjaim -legfőképp azt, amelyiken leíratott a vápa elmozdulása-, s máris kaptam a kiegészítő PROCALCITONIN szint mérésére vonatkozó kérelmet, ám a másik javaslat, melyet szintén telefonon  kaptam előző este, pillanatnyi falba ütközött. Mondván, mi az, hogy IZOTÓPOS RÖNTGEN???? Azt mondta doktorbácsi, hogy olyan nincs, Ő olyanról még nem hallott.
Öööö.... nekem ezt mondták az OBSI-ból. 

Oké... akkor írt nekem a Szt. Imre Kórház (területileg idetartozik Batta) Izotóp Labor felé címzett beutalót, melyben megjelölte célterületnek a bal csípőm, s mikor átadta a beutalót, elmondta, ez így biztos nem lesz jó, mert tudomása szerint olyan nincs, hogy "izotópos röntgen"... én meg egyrészt annyira meglepődtem, hogy a falattaamásikat, másrészt az órák óta tartó ácsorgástól -mert csak itt-ott van számomra alkalmas szék- agyam a létfenntartásra fókuszált s nem bírta előadni a "kontrasztanyag" szót, pedig ott álltam, mankóimra támaszkodva, belül üvöltve a kíntól,meredten  magam elé bámulva s kutatva agyam helyén lévő -most vészesen üres- regiszteremben, hiszen nemhogy én ismerem ezt, de még allergiás is vagyok a kontrasztanyagra, mely ugye az izotópot, mint olyat, tartalmazza. Pedig így tán beugrott volna nagy tudású doktorbácsinak.... de sebaj... (Ja, arra a kérdésre, hoyg oda nem kell időpont? Csak odamegyek és kész? Ez volt a válasz: Ezt én honnan tudjam, nyilván nem így megy, de kérdezzen rá!) ((Hmmm...))
Utána torna, épphogy odaértem fél 11-re, Edit megmacerálta addigra zöldre állt talpam-lábfejem-bokám, majd mentem vissza háziorvosomhoz, hogy megnézze, valóban rossz-e a kapott beutaló.
Tóth doktor -ahogy fent mondtam- nagyon készséges. Meghallgatott, megnézte a beutalót s már telefonálgatott is. Vagy négy kör alatt sikerült elrendezni a dolgot, hogy igen, az a beutaló erre jó, s a vizsgálat előtt igyak meg 1,5-2 l folyadékot és összesen 3-4 óra lesz az egész. 
Időpontot is kaptam, mely a legkorábbi szabad volt: március 19. reggel 8.00 óra.
No, ez egyrészt remek.
Másrészt meg két okból is nagyon szar,.
1) 18-án megyek Tanár úrhoz s szerettem volna vinni már az eredményeket, melyből látható az amire ő legyintett s melyet én féléve mondok,
2) reggel 8-ra én hogy a retekbe kerülök fel Battáról a kórházba? ('R' ÉPÜLET)

De ez csak kukacoskodás. Csodák márpedig vannak, tehát addig még alakulhat a dolog, lehet előbb is mehetek valahová, és ha nem, legalább a labort és a beutalómat Tanár úr orra elé rakhatom, másrészt meg már meg is van, hogy hol alhatok Pesten akkor, hogy ne hajnalban kelljen buszoznom ha marad ez az időpont.

A másik, nagyon csendesen, de ütemesen zakatoló tamtam a fejemben, hogy addig még van három hét... nehogy a gyulladás addig olyat tegyen csípőmmel, ami jóvátehetetlen... de ezzel nem is foglalkozom.
Nem.








Ami késik, az később van. És pont.