-Mi ez? –s mutatja: két kar oldalsó középtartásban, fejével jellegzetes mozdulat és hang, „zzzzzzzzzzz” egyik oldalról a másikra hirtelen fejfordítás, aztán vissza, „zzzzzzzzzzzzz” ismét ugyanaz…
Nézek rá okosan és már-már vihogva a mozdulat idétlenségén.
-Jézus előtt ezerrel.


Mondá, ezzel megadva a mai négy órán át tartó Scrabble-parti hangulatát.
Izmoztam nagyon, hogy megjegyezzem.
Nem is részletezném a nap eseményeit, amúgy sem történt semmi különös.

S egy kép, melyet nem kerestem, csak elém gyött, hiszen egy padomra megfelelő meseillusztrációt nyomoztam a zzzzzzzzzzzzz felütéshez, de olyat nem, ellenben ezt találtam.


/viki elhivatottsága eunnan e/

Ja, Apu ma rám szólt, hogy ne fikázzam a helyet, mert mi lesz. Hmmm... mi lehet? Hazaküldenek? Mert?
Ehhehheeee....

-Mi ez? –s mutatja: két kar oldalsó középtartásban, fejével jellegzetes mozdulat és hang, „zzzzzzzzzzz” egyik oldalról a másikra hirtelen fejfordítás, aztán vissza, „zzzzzzzzzzzzz” ismét ugyanaz…
Nézek rá okosan és már-már vihogva a mozdulat idétlenségén.
-Jézus előtt ezerrel.


Mondá, ezzel megadva a mai négy órán át tartó Scrabble-parti hangulatát.
Izmoztam nagyon, hogy megjegyezzem.
Nem is részletezném a nap eseményeit, amúgy sem történt semmi különös.

S egy kép, melyet nem kerestem, csak elém gyött, hiszen egy padomra megfelelő meseillusztrációt nyomoztam a zzzzzzzzzzzzz felütéshez, de olyat nem, ellenben ezt találtam.


/viki elhivatottsága eunnan e/

Ja, Apu ma rám szólt, hogy ne fikázzam a helyet, mert mi lesz. Hmmm... mi lehet? Hazaküldenek? Mert?
Ehhehheeee....

Ma és holnap Cili nincs, így helyettesítő gyógytornász kezei közé kerültem.
Nagyon megdicsért, oly annyira, hogy közben egyszer ellenőrizte is a lapom, hogy valóban ma három hetes-e a revíziós TEP-em, mert várakozásait  felülmúlóan jól teljesítettem.

Az persze más kérdés, hogy a szomszéd ágyon dolgozó gyógytornász pontosan látta a grimaszaimat, melyek árán sikerült abszolválnom a feladatokat.


/Házdoki emitt grimaszol, e/

Aztán voltam ergon, meg ultrahangon, megint tele lett a hajam dzsuvával, bakker, aztán közös nyak-válltorna a könyvtárban, ahol utána kávézni akartam, de kizavartak minket, mert ott továbbképzés következett... logisztika rulez!

Azóta tespedek csak. Most mindjárt mentem a világot, aztán nézek még vagy két epizódot elbándybácsiék sztorijából és vége is lesz a napnak.

Reggel úgy ébredtem, hogy hétfőn megkérdezem Cilit, mi a legkorábbi időpont, amikor hazamehetek, mert ezek a KÖRÜLMÉNYEK engem annyira visszavetnek, hogy azt nem tudom elmondani.
Aztán napközben rájöttem, hogy ez most nem fog menni, s nem azért, mert még nem terhelhetem a baloldalam,és még egyszer sem gyakorlatoztam lépcsőn, hanem azért, mert Cili nem lesz hétfőn és kedden. Bakker.
Délelőtt mérgemben felmentem a büfébe és vettem egy csokikrémes -de nagyon dulván /by Poncius Pilátus Megmondja/- sütit és ittam egy habos kávét,úgyhogy lelkem kissé helyrezökkent, és még a büfében sikerült elcsípnem a helyi SCRABBLE-csapatot. Csatlakoztam és boldogan lettem utolsó két partiban!
Délután pedig ideért Ani.
Hozott nekem Ő is egy csomó mindent, sütiztünk, kávéztunk, macskát számoltunk a parkban, aztán bejöttünk, itt pakolt nekem -például megigazította az úttörő méretű lepedőmet az ágyon és belerázta tonnányi békebeli paplanom a borítékhuzatba-, aztán itt beszélgettünk tovább.
Naná, ecseteltem megint az ellátás színvonalát, s naná, megint említettem azt a legszembetűnőbb és leginkább megmagyarázhatatlan részletet, hogy az ágyak elosztása mennyire de mennyire ellentmond minden orvosi, ápolási de még józan paraszti ész szerinti elveknek is, hiszen akár a másik szobában, itt is a szomszédnéni székre csimpaszkodva tud felmászni az ágyára -hisz az annyira magas, míg az enyém nekem iszonyú alacsony-, ráadásul neki van kapaszkodója, amit a vállsérülése miatt nem is tud használni. nekem meg nincs. De ennél még bazmegebb, hogy az a kapaszkodó amely nála van -így abszolút kihasználatlanul-, nem is az ágyhoz rögzített, hanem egy külön állvány!!!

/Innen, ni/

Vagyis nincs az az érv ami amellett szólna hogy nem lehet az én életemet megkönnyíteni illetve az állapotomat nem veszélyeztetni. Csak és kizárólag hozzáállás kérdése ez.
Nos, ezt -a szomszédnénivel karöltve- elpanaszkodtuk Aninak, aki erre aszondi:
-Meddig tart??? Beleegyeztek? Akkor megcsinálom!

Mi -mi ketten plusz a még jelenlévő egyetlen szobatárs, akitől szintén engedélyt kértünk a macerához- boldogan beleegyeztünk, s Ani tette amit tennie kellett.
Vagyis ööö... na.

Két ágy  bazinehéz, éjjeli szekrények tohonyák, állványt kiszedni egyik ágy alól, majd bejátszani másik alá, mindezt piciny helyen s egyedül. Hiszen mi drukkolni tudtunk csak neki.

Persze lekéste a buszt, amivel el akart menni, de eggyel később már nyugodtan -még időben- indulhatott haza.

Én pedig élvezem az élhető körülményt. (Hogy fel bírok kelni, hogy fel tudom emelni a lábam az ágyra, hogy meg tudok fordulni az ágyban fekve...) Amit baromira nem ennek a szutyok helynek köszönhetek, hanem egy tökéletesen független, csak hozzám kötődő látogatónak, aki erőt, időt nem kímélve egyedül megoldotta azt, ami az ittenieknek kötelességük lenne.

Köszönöm Ani!

Na.

Már nem tegnap van, hanem ma ...ehhh... de ha ez engem nem zavar, akkor így van jól.
No.
Tegnap egész nap vártam, mert azt hittem, nem jön látogatóm, aztán délelőtt bejelentkezett egy barátnőm, így onnan egész nap készültem. 
S mikor már feladtam, akkor jöttek.
:)
Kicsit borús volt az ég, de nem volt hideg, így kinn ültünk a parkban -egy olyan részen, ahová én egyedül nem jutok el- és nagyon jót beszélgettünk.
Volt szó bicikli mosásról, izom szakadásról, telefon cseréről és még sok másról is.
Mikor indultak, Kati megkérdezte mit hozzanak. Persze válaszom az volt, hogy semmit s persze ennek nem tettek eleget.
Kaptam egy üveg sk bodzaszörpöt -mivel mostanában csak azt iszom, így Apu ajándéka már a végét járja, tehát remek utánpótlás-, narancslevet és nagyszerű, gyönyörű, finom sütit.
Miután elmentek itt a szobában megkínáltam a szomszédaimat s egyöntetű kérésük a recept megszerzése, tehát, Kati, amint tudod, küldd nekem azt is!

Már estefelé volt, mikor elmentek -röhögtünk is a házirenden itt, mert mondtam, nem érek be 21:00-ig, akkor kénytelen leszek a parkban aludni, mert itt kérem, rend van és punk-tum!!!- még megnéztem egy ModernFamily epizódot -elbándy teljesen nemkerek... s ahogy öregszik, egyre csak kereketlenebb leszen...-, majd igyekeztem aludni.
Már írtam a körülményeket itt.
Az ápolási részt, egy 1-10-es skálán maximum 0-ra -nem túlzok, NULLÁRA- értékelném. S nem a fizikai környezet ordító hiányosságai, szabvány figyelembevétel nélküli kialakítása miatt, hanem a személyzetnek a betegekhez való viszonya, az ő speciális igényeinek kezelése miatt.
Pusztán leszarják ezeket.
Ahogy a wc-magasítót ki kellett harcolnom, az eklatáns példa erre. Vagy az ágyak szétosztása, illetve az -ITTRENDVAN- elvhez való ostoba embertelen ragaszkodás miatt. (Például nem lehet ágyat cserélni, ha már -eznembalesetiittnememelgetünkágyat- nem szempont a betegek magassága... de kapaszkodó is teljesen random rendszerben jár az ágyakhoz, nem beszélve a mosdók akadálymentesítéséről...)
De visszatérve az éjszakámhoz. 

Tudom, túlzás, hisz túléltem, de egy dologhoz tudom hasonlítani, s ez a kerékbetörés.

"

Kerékbe törés

A kivégzésre várót a földön karókhoz rögzítették, majd egy nehéz, vasalt keményfa vagy öntöttvas kerékkel a test legtöbb részét összetörték. Általában a végtagokkal kezdték, az áldozat a testét érő sokkhatás miatt egy idő után elájult. A végrehajtás azonban mindig a bírói ítélet rendelkezései szerint történt, így enyhébb esetben a hóhér már az első csapásokkal a test érzékenyebb részeit sújtotta, az áldozat gyors halálát okozva, míg máskor a végrehajtó szinte egyenként zúzta szét az elítélt csontjait, aki így szó szerint a kínok kínjával szembesült. A hóhér, megfelelő szakmai hozzáértése révén, ilyenkor is, mint mindig, gondoskodott arról, hogy - fellocsolással - az eszméletvesztés határát minél jobban kitolja. A kivégzés végeztével az összetört testet felkötözték a kerékre, majd láncokkal vagy kötelekkel magasba húzták.

"
/Ehunnan e/




Minden tagom fáj. És kapaszkodó nélkül megfordulni sem tudok ebben a nyomorult ágyban és ez senkit sem érdekel. Holnap megkérdezem Cilitől, mi a legkorábbi időpont amikor hazamehetek, mert itt annyira lerobbanok, hogy járni sem fogok tudni. 

Visegrádrehab rulez!

Ja, a Milgamma kedd óta nem ért ide. Meg sem lepődöm... eznembalesetihanemrehab!!! na.

Ma reggel felébredtem arra, hogy kedvenc nembalesetihanemrehab-nővérke áll mellettem és halk, kedves hangon keresi rajtam a fáslit, melyet aztán át is nyújtottam neki. Befáslizta mindkét lábszáram –ezt összesen 6 hétig, amíg a vérhígító injekciót kapom, kell megtenni minden reggel-, de olyan alkalmatlan módon, ahogy azt egy tehetséges cirkuszi majom tenné. De ennyi baj legyen!
Felöltöztem, molyoltam a reggeliig, azt megettem s indultam tornára.
Ma már mindenből 50 volt a limit, de szerencsére a nagyon húzósakból több részletben.

Utána vártam Apu érkezését.

Egy barátja hozta el –mert ugyan nekem is anno, a telefonos érdeklődésemre, hogy gyalog fel tudok-e menni (miután elmondtam cirka az állapotom), azt a tájékoztatást kaptam, hogy nincs több 300 méternél és abszolút akadálymentes, sima útszakasz  pusztán, de a valóság ezzel szemben az, hogy emelkedő, vagy 20 lépcsővel a vége felé, az elején meg zebra nélkül kell átvágni a 11. főúton, tehát egy rokkantnak lehetetlen küldetés ezt teljesíteni-, és úgy számoltuk, hogy a torna után érnek majd ide. Reggel, mikor megbeszéltük ezt, még megkérdezte, mit hozzon nekem, én meg mondtam, hogy nem kérek  semmit, csak jöjjön, majd itt iszunk egy kávét.
Felszerelkeztem a rokikártyámmal, mert Apué persze nem volt nála, s itt az épületig nem lehet feljönni, ugye, s kikerekeztem a legmesszebbi pontig. Jöttek is, és ahogy kiszállt nyilvánvalóvá is lett, hogy a „nemhozoksemmit” duma, csak duma volt.
Betolt az épületbe és be is jött a szobámba, ahol összeismerkedett a szobatársaimmal majd kipakolt a batyujából.
Nem is tudom felsorolni mi mindent hozott.
Csoki, nápolyi, keksz, sk bodzaszörp, több üveg lekvár, alma, és…
…és szülinapomra kaptam én, nem kölcsön, nem ideiglenesen, hanem én kaptam, én öribe, az eláztatott, majd Győzőéktől –köszönömköszönöm- kölcsönbe kapott, majd Bertától szintén kölcsönbe kapott helyébe mondom én kaptam, én, öribe egy gyönyörű, nálam okosabb telefont!

Íme:



S alap gyönyörűsége még hagyján, hisz amint utánanéztem játékosságban -avagy eleganciában, kinek mi a micsoda- a lehetőségek tárháza maga a végtelen. Néhány példa:







És akkor csak a jéghegy csúcsát mutattam be itt.
/Képek innen/
Nem sokat maradt, mert a sofőrnek -egy barátja, ugye- sietnie kellett, így nem sokat tudtunk beszélgetni, épp csak megettem a somlóit amit szintén hozott s már mentek is.

Én pedig itt maradtam és azóta is tanulom ezt a kis észkombájnt! :)

Itt még messze nem lett vége a napnak, de én most már annyira fáradt vagyok, hogy nem tudom tovább mesélni, tehát majd holnap.

Köszönöm Apu!

----------------------
Na, holnap lett.
Még nem tudom rávenni a telefont, hogy összeköttetésbe lépjen a géppel, tehát nem tudok képeket feltenni róla, de ami késik, az később van, és kész. 

Délután aztán még jött Berta is, ő is megcsodálta a szépséget, elvitte a sajátját és próbált megtanítani, de be kell látni, nem nagy sikerrel járt.

Minden napra tartogat nekem egy meglepetést. Most már elég leszen ezekből, rendben?!

----------------------------
Még mindig, ma is a köszönömApu a mantrám és tanuljuk egymást a telefonnal. :)

EHUN, E az eleje a napnak.

Ott maradá abba, hogy megszereztem az elengedhetetlen minimum szinthez közelit -és tényleg csak érintőlegesen majdnem olyan mintha akadálymentesítés lenne...-, majd Hármaska bejelentkezett, hogy úton van, honnan és mikor indul busz és hova érkezik és onnan merre kell gyönni ide. 
Nos, mindezt elmagyaráztam, és azt is, hogy pont mire ideér én kezelésen  leszek, de költözzön ki a büfénél a teraszra és ott várjon meg, de aztán épp úgy alakult, hogy mikor elektroról kijöttem és kerekeztem fel a váll-nyaktornára, éppen összefutottunk. Így együtt mentünk a büféhez, ahonnan Bertának valóban ki kellett ülnie a teraszra, mert a könyvtár termében, ahová a büféablak nyílik, s ahol van három -3- asztal a büfé vendégeinek, ott volt a torna. Utána kávéztunk, beszélgettünk, és sütiztünk, és kaptam az elázott és aztán később Győzőék által ideiglenesen pótolt telefon cserébe egy gyönyörű, nálam sokkal okosabb darabot. (Azóta küzdünk egymással, és egyelőre döntetlenre áll a csata, hisz az előbb hívott Apu, és elsőre nem sikerült felvennem a telefont, de aztán győztem!  Ez eredetileg Bertáé volt, de neki már másik van, így ezt én megörökölhettem.)
Aztán kimentünk a parkba kicsit, én már kerekesszékkel, s megmutattam neki  környezetet, jót beszélgettünk, aztán indult is. Azt is mondta, hogy meglehetősen rosszul döntöttem, hogy itt vagyok, mert az OORI-ba bezzeg ingyen járhatna látogatni, ide meg sokba kerül. Bakker... még ez is.
Olyan jó volt, hogy itt volt! 

Délelőtt meg, még Berta előtt, ideért a kerekesszékem is, elhozta Zsuzsi és Gábor az alapítványtól, akik engem szállítani szoktak. Elég macera volt megszervezni ezt, mert így, telefon nélkül kellett mindent intézni, de lám, sikerült. Ittunk egy kávét is, meghívtak rá, behozták a székem a szobába, ide az ágyam mellé, így most már amennyire lehetséges, szabad vagyok. 

Meg kicsit pipa, de ezen enyhít némileg az, hogy nálam a barim, aki megvigasztal, s akit -ha megtanultam kezelni a telefont- le is fotózok majd.

..........................

Épp most vacsoráztam. Itt is van egy asztal a szobában és mindenkinek van egy széke is. Én arra a székre nem tudok leülni -mellesleg nem is szabad-, tehát eddig itt, az ágyban ettem, ma pedig már itt volt a kerekesszékem. De az nem fér el rendeltetés- tehát székszerűen az asztalhoz fordítva, tehát csak mellé besorolva tudom használni. Ezzel nem is lenne baj, messze nem ez a legnagyobb baj itt, tehát ez szót sem érdemel..., szóval, benn ülök a székemben, oldalra tekeredve -ami szintén tilos mozgás, hiszen csavarás csípőből- készítem a kajám, majd előre nézve ülök a székben és a térdemre morzsázva eszem meg azt, közben pedig merengek. 
S lám, ahogy révedek kifele a fejemből... látom ám, hogy a szomszéd ágy, mely nekem ideális magasságú lenne, ám a rajta "lakó" szomszédéninek akrobatikus mutatványokkal használható csak, s melynek nem elég ez a tulajdonsága az enyém hiányosságait kiemelendő, de még kapaszkodója is van.
Gondoltam eddig, az egy traumás ágy, enyém meg nem, -hisz "...ez nem baleseti osztály, ez rehab!!!!"-, így ez van... de most abból a kényszerpozícióból premierplánban rálátni, pontosabban alálátni, a másiknak és...és elkapott a basszamegség..... hiszen az az ágytól teljesen külön darab /ilyesmi/
TSÓKOLOM, MI A RETKES HÉCCENCSÉGÉR NEM LEHETNE MEGOLDANI, HOGY AZT A RETKES ÁLLVÁNYT ÁTRAKJÁK AZ ÉN ÁGYAMHOZ?????

De értem, persze... ez nem egy baleseti osztály, ez egy rehab... és a szobatársak nyilván nem akarják.... ja, jut eszembe, elmondtam a szobában ezt  az indokot... kavicsot dobtam a csendes tóba?
Ehhh.... aranyosak itt a nénik egyébként, nem mondták, hogy ide nem jöhet ... eh, no. :)

Kapaszkodó! Szintén eh, no. 

Na.

TEGNAP ideköltöztem, egész nap kérdezgettem a nővéreket a magasítóról, de elhajtottak, aztán estefelé a sokadszor ismételt érdeklődésemre közölték, a takarítónők elvitték a kulcsot, majd reggel tőlük kérjem.
Reggel lett.
Takarítónőt kérdeztem, válasz:
-Nem az én dolgom, majd a Manyi –vagymittudoménhogyhíjják-, ez az övé!
-Oké, mikor jön a Manyi –vagymittudoménhogyhíjják-?
-Nem tudom, nem az én dolgom.
Jah, szívem. jah.
Reggelit kaptam, de az asztalhoz nem tudok leülni, ágyasztalt meg nem hoznak be –de mondjuk folyadékot sem, tea-kávé-kakaó-, így ezen meg sem lepődöm, úgyhogy ismét az ágyban ettem. de nem is tudtam befejezni, mert el kellett rohannom tornára. Cili ma, ötvenre emelte bizonyos gyakorlatoknál a limitet… öööö…. elmondtam neki a kapaszkodóhiányt, hümmögött majd azt mondta, megerősítjük a lábam és nem is  lesz rá szükségem… jaja, és addig??? Oké, na…
Visszatértem, megreggeliztem, és hallottam a folyosón a másik takarítónő –Manyi –vagymittudoménhogyhíjják- hangját és uccu neki…
-Jó reggelt, a másik takarítónő azt mondta, Öntől kell elkérnem a zárt helyiségből az ott lévő egyetlen wc-magasítót.
-Tőlem??? –és nem túlzok, kiabált- Nekem ahhoz semmi közöm, ez a nővérek dolga, kérje azoktól!
-Én napok óta hajtom ezt és tegnap azt mondták utoljára, hogy az a kulcs kell, ami Önnél van.
-Nálam? Semmi közöm a maga magasítójához, menjen a nővérekhez!
-Igen? Oké, ezen ne múljon! –mondám s végignéztem azonmód a folyosón, olyan 10 méterrel odébb a nővérszoba ajtajában állt egy nővér s figyelte ezt a párbeszédet, mikor pedig elindultam felé, becsukta az ajtót belülről. :)
Némmá mondom… úgyse vele akartam beszélni, hanem a főnővérrel már, hiszen ezennel a kör bezárult, ezen a szinten nincs tovább, eggyel feljebb kell lépni.
Bekopogtam az ajtón, s csak kiszóltak: „Mindjárt!”
Én pedig vártam. Ez volt 9 előtt 5 perccel.
Kinézett az imént kukker nővér, zsigerből azt kérdezte, hogy a főnővérrel akarok-e beszélni, majd mikor ezt megerősítettem, türelmet kért és bement.
Én álltam tovább.
Ki-be a szobából, nővérek majd a főnővér is és 9:10-envalahánykor hozzám jött már ki. Elmondtam neki, hogy egy hete vagyok itt, egy hete várok az átköltöztetésemre, mely tegnap meg is történt, tehát egy hete lehet tudni az állapotom, és tegnap óta óránként kérek mindenkit, hogy biztosítsák az alapvető akadálymentesítési szintet. Melyre már nem egy hete, hanem egy hónapja, mikor felmértem az intézményt, ígéretet kaptam.
Most figyelj!
-De a szobatársai nem akarják!!


??????????????????????????????????????????????????????????
WTF????


/Zene füleimnek ami itt megy.../

Agylob egy tizedmásodperc alatt átváltott sztoikus nyugalommá és sátáni vigyorrá, majd kimért hangon feleltem:
-Egyrészt, megbeszéltem a_szobatársakkal, másrészt meg irreleváns, hogy ki mit akar akadálymentesítési kérdésben, pláne egy rehabilitációs intézményben, harmadrészt, a nővérek a takarítónőkhöz, ők pedig visszaküldözgetnek, ezért jöttem Önhöz, remélem, nem kell továbbmennem!

-Miért ideges?
-Nem vagyok ideges, de nehezményezem –nagyon nehezményezem- ezt az eljárást és negyedórája állok itt egy helyben, tehát már fájok is.

Éééééérdekesmód, főnéni egy perc alatt megkereste, s feltette a helyére a kellő alkalmatosságot.
Hmmm… és most csak ennyit mondanék…

TEGNAP ideköltöztem, egész nap kérdezgettem a nővéreket a magasítóról, de elhajtottak, aztán estefelé a sokadszor ismételt érdeklődésemre közölték, a takarítónők elvitték a kulcsot, majd reggel tőlük kérjem.
Reggel lett.
Takarítónőt kérdeztem, válasz:
-Nem az én dolgom, majd a Manyi –vagymittudoménhogyhíjják-, ez az övé!
-Oké, mikor jön a Manyi –vagymittudoménhogyhíjják-?
-Nem tudom, nem az én dolgom.
Jah, szívem. jah.
Reggelit kaptam, de az asztalhoz nem tudok leülni, ágyasztalt meg nem hoznak be –de mondjuk folyadékot sem, tea-kávé-kakaó-, így ezen meg sem lepődöm, úgyhogy ismét az ágyban ettem. de nem is tudtam befejezni, mert el kellett rohannom tornára. Cili ma, ötvenre emelte bizonyos gyakorlatoknál a limitet… öööö…. elmondtam neki a kapaszkodóhiányt, hümmögött majd azt mondta, megerősítjük a lábam és nem is  lesz rá szükségem… jaja, és addig??? Oké, na…
Visszatértem, megreggeliztem, és hallottam a folyosón a másik takarítónő –Manyi –vagymittudoménhogyhíjják- hangját és uccu neki…
-Jó reggelt, a másik takarítónő azt mondta, Öntől kell elkérnem a zárt helyiségből az ott lévő egyetlen wc-magasítót.
-Tőlem??? –és nem túlzok, kiabált- Nekem ahhoz semmi közöm, ez a nővérek dolga, kérje azoktól!
-Én napok óta hajtom ezt és tegnap azt mondták utoljára, hogy az a kulcs kell, ami Önnél van.
-Nálam? Semmi közöm a maga magasítójához, menjen a nővérekhez!
-Igen? Oké, ezen ne múljon! –mondám s végignéztem azonmód a folyosón, olyan 10 méterrel odébb a nővérszoba ajtajában állt egy nővér s figyelte ezt a párbeszédet, mikor pedig elindultam felé, becsukta az ajtót belülről. :)
Némmá mondom… úgyse vele akartam beszélni, hanem a főnővérrel már, hiszen ezennel a kör bezárult, ezen a szinten nincs tovább, eggyel feljebb kell lépni.
Bekopogtam az ajtón, s csak kiszóltak: „Mindjárt!”
Én pedig vártam. Ez volt 9 előtt 5 perccel.
Kinézett az imént kukker nővér, zsigerből azt kérdezte, hogy a főnővérrel akarok-e beszélni, majd mikor ezt megerősítettem, türelmet kért és bement.
Én álltam tovább.
Ki-be a szobából, nővérek majd a főnővér is és 9:10-envalahánykor hozzám jött már ki. Elmondtam neki, hogy egy hete vagyok itt, egy hete várok az átköltöztetésemre, mely tegnap meg is történt, tehát egy hete lehet tudni az állapotom, és tegnap óta óránként kérek mindenkit, hogy biztosítsák az alapvető akadálymentesítési szintet. Melyre már nem egy hete, hanem egy hónapja, mikor felmértem az intézményt, ígéretet kaptam.
Most figyelj!
-De a szobatársai nem akarják!!


??????????????????????????????????????????????????????????
WTF????

Agylob egy tizedmásodperc alatt átváltott sztoikus nyugalommá és sátáni vigyorrá, majd kimért hangon feleltem:
-Egyrészt, megbeszéltem a_szobatársakkal, másrészt meg irreleváns, hogy ki mit akar akadálymentesítési kérdésben, pláne egy rehabilitációs intézményben, harmadrészt, a nővérek a takarítónőkhöz, ők pedig visszaküldözgetnek, ezért jöttem Önhöz, remélem, nem kell továbbmennem!

-Miért ideges?
-Nem vagyok ideges, de nehezményezem –nagyon nehezményezem- ezt az eljárást és negyedórája állok itt egy helyben, tehát már fájok is.

Éééééérdekesmód, főnéni egy perc alatt megkereste, s feltette a helyére a kellő alkalmatosságot.
Hmmm… és most csak ennyit mondanék…

Végre eljött ez a nap is! 

Persze nem eszik oly forrón, meg miegymás, hisz azért nem százas a dolog -több szempontból is vagy sem..-, de legalább a zuhanyozáshoz nem kell expedíciós pakkal útnak erednem.

De előbb a nap maga: 
Éjjel semmit nem aludtam. S ez nem költői túlzás, hisz én szoktam ilyet nem egyszer csinálni otthon is, csak úgy ..., de most a tegnap első ízben kapott váll- és nyaktorna eredményeképp, mely hatása remekül összedolgozott az inkvizíciós ággyal, sehogy se bírtam feküdni, s fájt is de bitangul. Néha ennek örömére napok óta nyugis csípőm is csatlakozott elégedetlen tagjaimhoz, így aztán remek bigband-et alkotva -jóvan, ennyi tag, ilyen eltökéltséggel, bigband, ééértve??!!- fújták a nótát nekem reggelig. Boldogan fogadtam 5-kor a fáslizást, és egy óra ücsörgés után fel is öltöztem.
A nappalos nővér bejött -aki azt mondta az alacsony ágyamra, mikor felvételnél megkértem, hogy a csípőprotéziseim miatt emelje azt fel nekem, hiszen kórházi ágy lévén, erre lehetőség van, csak én nem tudom a lábpedálját rávenni a kellő erőátvitelre, tehát mikor erre megkértem, ezt a választ bírta kiejteni arany ajkain: "Ez nem baleseti osztály, ez rehabilitáció, itt nem emelgetünk ágyat!"..ja, mellesleg Tanár úrral együtt dolgozott régen... vajon miért került el ide????????-, tehát ő bejött s közölte, pakoljak össze mert költöznöm kell. Höhö.... Szerencsére Feri... A_FERI, épp akkor jött be, s mondta rögtön: "Majd én megcsinálom, Márti nem tudja!", és nagyon is igaza volt. Persze ki sem pakoltam anno és amit lehet egyben tartottam, de akkor is sok pakkom van/volt, és amit napi használat miatt tartok, az ugye elöl volt... Mindegy, A_FERI segített.
Reggeli után torna, ami ma is iszonyat kemény volt, de ma is megéltem egy remek eredményt, ismét felfedeztem egy izmot, vagy izomcsoportot, melynek létezéséről sem tudtam eddig, most meg dolgoztatnom kellett. (Oldalamon -jobb, tehát veterán protézises- fekszem, lábaim között távtartó párnák, mert a bokáim sem közelíthetnek egymáshoz, térdek felhúzva, majd bal -tehát így felső, s frissen műtött, szabdalt izmú- lábam hátrafelé kinyújt, a törzsem folytatásaként, mintegy -de a táv megtartva-, lábfej felemelve, térd megfeszítve, s ott, ebben a helyzetben piciket emelve. Öööö... oszt Cili ilyeneket mond: "Akkor ebből harmincat!".. és mindehhez mosolyog... ) 

Torna után elbúcsúztam Mária nénitől, aki egy 86 éves soproni édes hölgy, aki tanítónő volt és a legjobb ezzel kapcsolatos sztereotípiákat juttatja a szemlélő eszébe: hiszen csillogóan értelmes, humoros, kedves, édes hangon beszél és nevet. Ma várta a mentőt, ami hazavitte innen Visegrádról, Sopronba. (Aztán kettő körül vitték csak el.)

Majd ergo-ra mentem, ahol ma annyit sem tudtam csinálni, mint tegnap, mert a fájdalom a  reggellel nem múlt el, viszont lokalizálódott a csípőmre. Úgyhogy vettem is be egy fájcsit.
Ma volt vizit!!! Itt hetente egyszer van ez, s épp mára esett. Az a főorvos jött, akihez Tanár úr beutalt, s akivel azóta egyszer találkoztam, s most kezet is fogtunk... így egy hét után... ja, és holnaptól kapom a Milgammát a zsibbadásomra, mely még mindig tart, tehát nem a Xarelto miatt, hanem egy ideg nyakon csípése a feltárásnál történés okán lehet.
Aztán elzarándokoltam a Fizioterápiára, ami az épület túlvégén van s ami előtt, a székekre nem tudok leülni, most is támasztottam az ajtófélfát vagy 10 percig, mire behívtak. Ennek örömére engedélyt kértem rá, hogy holnaptól a kerekesszékemmel mehessek, annál is inkább, mert  ennek fél kettő előtt egy-két perccel lett vége, s félkor meg az emeleten, az épület másik végén, a könyvtárban kezdődött a váll- nyaktorna, amin szintén jelenésem volt.
Odaértem.
És ma is konstatáltam, hogy a tucatév mankózás lerobbantja a vállat. 

Cirka 3 volt már, mikor A_FERI és egy nővér -nem a reggeli gyöngyszem- átcuccoltak, mondtam, hogy jön majd látogatóm, aki majd segít kipakolni, tehát azzal nincs gond, csak az ágyra majd egy felső kapaszkodó kellene és a fürdőszobába a wc-re magasító. "Oké, megoldjuk!"
(Otthon ez Misimester keze által remekbe szabott:



Álomcsapda jól látható, a wc-magasítás pedig azóta már teljes borítást kapott persze és így fixen tökéletes megoldás.)

Nos, ehhez képest az ágyamon nincs kapaszkodó, így a most még nagyon gyenge és egyáltalán nem terhelhető bal lábam csak cirka 6-8 szakaszban, iszonyú erőfeszítés során tudom csak felcincálni, valamint a wc-t nem tudom használni, ami mellett nincs kapaszkodó sem, ugyanúgy ki kell mennem a folyosóira, mert akinek csak lehet szóltam, de sajna 5kor elment a takarítónő és bezárta a folyosói wc melletti takarítószeres helyiséget, melyben benn van az egyetlen szabad erre szolgáló darab. Ismétlem, 5kor elment a takarítónő, az én költözésem csütörtök óta lehet tudni, állapotomat is és tegnap este óta vagy féltucatszor kértem ezek meglétét. 
S hangsúlyozom, ezek nem kényelmi szempontok. Nagyon nem. Ez az akadálymentesítésnek az én állapotomban elengedhetetlen részei.

Visegrádrehab rulez!

Holnapra tán előkerül a kulcs, s legalább ez megoldódik.

Be vagyok költözve, segítséggel persze, de mindenem helyére került, végre kiürültek a bőröndjeim, és holnap ideér a kerekesszékem is. Hurrá! 

Hajnalban jött a fáslizónővér, s mikor küldetését teljesítette, felszerelkeztem a kapott pirostetős pohárkával, kisszatyorral, wc-papírral, köntösben, két mankóval s nekiindultam a mára kirendelt labor-küldetés rám eső része teljesítésének.
Nos, ehhez csak annyit mondanék, hogy egy látszatra akadálymentesített, de kurváradekibaszottul unpraktikus mosdóban, max végtagsúllyal terhelhető épp egy nappal múlt két hetes revíziós csípőprotézissel nagy kaland a kisküblibe pisilés!
Nem részletezem, és nem várom el, sőt, hogy bárki belegondoljon, csak mondom… s ezen még „segít”, hogy amikor e kurváradekibaszottul érdekes kihívás teljesíttetett, akkor nincs hová letenni a kisküblit… de ráadásul annyira kurváradekibaszottul gyengített –anyagspórolt- műanyagból van az, hogy amint átvettem a másik kezembe, hogy megmozdulhassak, hiszen nem terhelhetem ugye a baloldalam, az –a kiskübli, pirostetőstől- tett egy szaltót a kezemből és leugrott a talajra, pirostető meg felugrott a falra –majd onnan lepattant a mosdó alá… . Nos, hogy a szaltót miképp végezte ezt nem tudom, hiszen nem tudtam képkockákként elemezni, de talpra érkezett, értékes tartalmának mintegy felét megőrizve, így csak annyi dolgom volt, hogy felvarázsoljam a mosdó szélére, s kivarázsoljam az alól a pirostetőt… Hajnali fél 6-kor azért ez elég kemény kihívás, ennek megfelelően kicsiny fürdőszoba visszhangos belsejében elcsattant néhány asztakurva, de győztem! Nővérhívó csengő persze nem nyomható, hanem húzni kellene, de nincs rajta zsinór –tehát ha elesem zuhanyozás közben s fekszem a földön, ha eszméletemen vagyok, ugye, akkor nem érem el azt, ha el is tudok kúszni odáig… de ilyesmivel nem foglalkozunk…-, tehát két körömmel kellett rávenni a zsinór helyén a piciny akasztót, hogy küldjön jelet szakszemélyzetnek. Cirka 8 perc alatt oda is ért a nővér, mondtam neki, hogy mi van, megértette, s elvitte ő a poharat.
Én meg visszamentem a szobába, és vártam a vérvételt (hiszen a Xarelto vs Clexane ügy és az én kórelőzményem okán vesefunkciót kell nézni).
Háromnegyed hétre oda is értek, aztán negyed 8-kor jött a reggeli és futottam tornára.
Cili megabajgatott megint, azt kell mondjam, olyan erős vagyok, hogyafalaggyaamásikat!!! Néha már több, mint egy centire is fel bírom emelni a most relegózott baloldalam!!
Utána felmentem a büfébe, kávét vettem s mikor megkaptam, mondja a hölgy, itt most torna lesz, s amíg az tart, csak a teraszon lehet ülni.  Kimentem hát, és ücsörögtem ott amíg bent vagy ezren tornáztak (jóvanna, lehet, csak húszan voltak…).  Két hatalmas öreg fenyő van a terasz mellett, és én ráérésemben megszámoltam az egyik tobozait. 119 darab van rajta. Illetve nem biztos, de onnan, ahol én ültem s amennyit én számoltam, 119 az eredmény. Na.
Osztán visszagyöttem megint a szobába, de épp felmosás volt, így a takarítónéni azt mondta, várjak kinn egy negyedórát, és ha felszáradt mehetek be… hehe… én, álljak a folyosón?? És negyedórát? Nos, inkább elindultam az ergoterápiára,  ami előtt szintén kellett várnom, de nem annyit és nem ácsorogva.
Benn aztán kiraktam egy Némó puzzle-t, aztán döntetlenre memoriztuk magunkat …ööö… egy beteggel…
Visszajöttem megint, kicsit szöszöltem s már hozták az ebédet, mikor megszólalt  itt, a szobában a kórházi telefon. Győzőék jelentették, hogy ideértek.
Abszolút zegzugos, a szó zöldmezős értelmében vidéki a közlekedés, az utak  szövevénye, s a logikával ellentmond, hogy az intézet parkolója nem közelíthető meg akadálymentesen. Az épületig pedig csak mentő jöhet fel, illetve az intézet dolgozói, de abba a parkolóba csak kártyás sorompón át lehet bejutni. Így feljöttek amíg lehetett, s leparkoltak. Attól nem messze van néhány pad –melyeket én is tudom használni-, ott leültünk és beszélgettünk.
Hoztak nekem madárlátta édes, gyönyörű, mosolygós, válogatott cseresznyét és egy telefont. Ha már voltam olyan ügyes, hogy a sajátomat eláztattam. (Ennek „örömére” szegény Győző eláztatta a kameráját… nagyon bízom benne, hogy a sztoikus nyugalom ami itt is látható volt rajta, azt tükrözi, hogy nem lett nagy baj, mert ha igen, kardomba dőlök!!!)
Most ismerkedünk… a telefon meg én. :)
Nekem mennem kellett megint, így nem túl rövid, és nagyon kellemes beszélgetés után –melynek időbeli határát a mindannyiunk roki volta is megszabta-, elváltunk, ők Pestre én meg vissza újra.
Nővérke eltette nekem az ebédem, így nem éhesen mehettem a válltornára, amin most voltam első ízben, s amitől csillagokat látok azóta is. Én tudtam, hogy be van szűkülve a vállam, egyik jobban, mint a másik, de azért, hogy ennyire béna legyek, az nekem is nóvum! Bakker!

Utána beszélgettem egy hölggyel, majd vissza megint az ágyamhoz s már le is dőltem.
Öreg vagyok én mán ennyi strapához! :) Ja, és még csak fél 5van!

Ide is beteszem:

A tegnap délutáni jegyzetem folytatása:

'Még ma, ott. kinn ültömben készítettem három fotót a másik irányból is.

Az érdekes és remek, és nagyon rám jellemző, amit e kapcsán véghezvittem. Éspedig az, hogy délután nekiindultam, a délelőtt magamévá tett kerekesszékkel, egy zacsi –a szomszéd nénitől kapott- cseresznyével, a telefonommal és egy adag nagyirejtvénnyel a park másik oldalának.

Persze, hogy hajtani is tudjam a széket, a rejtvény mellém került, a telefon be a szatyorba a cseresznye mellé, ez az egész pakk a térdeim közé s hajts! Ki is mentem, egy nyugis árnyékos rész, három naccerű fotóval…. s amint készítettem őket, éreztem, mintha valami nedves lenne… Ja, a cseresznye frissen mosott állapotú volt, s én okos, amint a telót melléraktam, naná az átment kétéltűbe.

Ott még szétszedtem és komótosan megettem a gyümölcsöt, fejtettem néhány skandit –meghökkenve tapasztaltam, hogy mikor felnéztem az addigi nulla létszám helyébe öt macska terpeszkedett a közvetlen közelemben…-, majd cseperegni kezdett az eső, így bejöttem a szobába. Itt tovább szárítgattam a telót, aztán egyszer bekapcsoltam… működött, Hármaska két üzit hagyott, így felhívtam, de még beszélgetés alatt megszakadt s azóta nem tudok életet lehelni a készülékbe… A net stick pedig jelszót kér folyton… ez új s így most egy tök új helyen, egyetlen fillér nélkül, telefontalanul s a hálóról száműzve, azt hiszem ismét Tom Hanks nyomát követem, bár ez nem Forrest Gump, hanem a FedExCsóka formája… bakker…

Ugyan megvan a szoba telefonszáma, ahol elérhetne aki nagyon akar, de ezt az infót már nem tudtam átadni senkinek. Jajnekem….

"

A net most talán kicsit nyögvenyelősen megy, a szoba telszáma pedig:

+36 xxxxxxxxxxxxxxxxxx (töröltem *05.27.) (ez a 2. szoba telszáma, szerdán költözöm át az 1-be, mert az az egyetlen, ahol fürdőszoba is van és nem kerül naponta ~3.000 HUF-ba, tehát ez a szám, szerdáig él nekem csak, utána törlöm, vagy átírom...)

Ha valaki erre jár, nagyon nagy szükségem lenne egy használt telefonra, kölcsönbe, mert így senkit nem tudok elérni és a héten a mopedem vagy a kerekesszékem is utánam kellene hozni!

Ja, mára már nincs Xarelto-m ls itt nem adnak semmit. Hogy most mi lesz, azt nem tudom.
---------------

A mai folytatás pedig: 
Reggel összeismerkedtem a főnővérrel itt és mondtam neki is a Xarelto- (vérhígító) problémát, mire Ő egy megjegyzés:
- Mindig ezt csinálják... majd!! Persze... majd megbeszéljük... -és cirka 3 perc alatt elrendezte nekem, hogy este már kapjak CLEXANE-t, 
Hiába, na a főnővér egy agilis létforma.

Reggel fél 8-ra kellett mennem az első gyógytornámra, ahol egyben össze is ismerkedtünk Cilivel, a gyógytornászommal, persze mese a mi történt-ről, felmérés a mozgástartományokról stb., aztán adj  neki, olyan torna, hogy a falattaamásikat... :)
Utána -Cili intézte el nekem- 9-re mentem ergoterápiára, ahol az ismerkedés után háromszor kikaptam, majd végre egyszer nyertem memóriakártyában.

Ma még egykor lesz fizioterápia, ahol a vállamra kapok elektromos kezelést és ultrahangot,  Szóval, beindult a dolog, azt hiszem.

..................

Volt ultrahang kezelésem, a vállamra kaptam, jól összedzsuvázott a néni, de reméljük jót tesz az életunt tagjaimnak majd.
S kis pihi után jött Cili és megsétáltattam a könyökmankóimat! Kicsit jobban riszálom a tyoptyóm, mint az normális lenne, úgyhogy ezt korrigálni kell, de amúgy innentől kétmankós vagyok. 

Most jut eszembe! Ma tipródom itt fel és alá, de nem kellett bevennem fájcsi-t, és nem mert elfelejtettem, hanem mert nem fájok!

Háhááá!!! Asszem lassan kimondhatom: ez sikerült.
"Megint!" Ha már tomhanks üldöz engem... ugye... Forrest Gump és most már Számkivetett is... nekem WILSON helyett barim van...
......
+
Dömösiek dicsérete
Van itt, az intézetben egy segédápoló, aki -mióta én itt vagyok- ma dolgozik először, tehát eddig csak hallottam róla.
A_FERI.
Mindenki, de komolyan mindenki őt keresi s találja meg, ha bármi nyűge van, s most  persze én is ezt tettem.
Gondoltam, mint megbízható alkalmazott -és elszaladni nem tud, hisz itt dolgozik- vigye el a bankkártyámat, megadom a PIN-kódot -amit megnyugtatásul közöltem, megváltoztatok majd- és ha hazamegy innen -Dömösre!!!!- egy bármilyen automatából vegyen ki nekem pénzt, másnap pedig behozza nekem. 
No. Aszittem. 
Közölte, hogy ez bizalmi kérdés, megtisztelő, hogy rá bíznám, de nem él ezzel, ellenben ...és most figyi!!!... bevisz a saját autójával Visegrádra, vegyek le magamnak pénzt és visszahoz.
????????????????????????
:)))))))))))))))))))))))

Most az imént, sort is kerítettünk erre a mutatványra, ami friss mankólépéssel és ma kéthetes revíziós TEP-pel meglehetősen bátor dolog volt, de mint kiderült, sokkal inkább önbizalom növelésként működött.
Éppen bezárt már a büfé itt, mire visszaértünk, de holnap megyek és iszom egy kávét és eszem egy sütit ennek örömére!

Az úton -mely kétszer néhány kilométer összesen volt- beszélgettünk, s kiderült, Papáékat, Aput is személyesen ismeri -ráadásul egy utcában lakik Papáék házával-, sőt, Panni mamát -aki rám picilány koromban ovi helyett Dömösön vigyázott, míg Anyuék dolgoztak-is, tehát mintegy földik vagyunk. 40 éve él ott, Pilismarótról házasodott a faluba.
Én soha nem szoktam eü személyzetnek jattolni, pláne nem előre megkenni, de most azt gondoltam -s gondolom folyamatosan is-, hogy ez nagyon nem fér bele a munkaköri leírásába, tehát ezért -ha meg kell magyarázni, akkor az üzemanyag költség miatt minimum- jogos, és elvárt és elvárható ha fizetek. 
Nos, utálom ezt a toszogatást, zsebbeezrestésáldjamegazég miegymást, de esküszöm mindent megpróbáltam, Feri... vagyis e fogalom, hisz itt ő A_FERI nem fogadott el egy vasat sem.
Azt   mondta, csak nem képzelem és különben is, földik vagyunk, gyógyuljak meg és kész!

Szóval, dömösiek rulez!
A_FERI karmája szépen, hacsaknem már teljesen kerekedik kifele!
Köszönöm!

Ma reggel, megszereztem a földszint egyetlen számomra majdnem alkalmas kerekesszékét, beleraktam a vastag párnámat és kimentem a parkba, hogy körülnézzek kicsit.
Íme:

Az első ez a bazi lejtő, amitől meglehetős zabszemhelyfoglalás történt, de miután megörökítettem -mintegy dokumentáltam az ellenfelet- lementem, majd vissza is jöttem rajta. Hisz hosszú, folyamatos lanka, sehol egy stabil kapaszkodó vagy pihenőhely, ám számottevő folytonossági hiányok az aszfalton végig. (Ez nem látszik így, de pls, tessen elhinni nekem!)



A következőnél nem a lámpaoszlopot akartam megörökíteni, akár hihető akár nem, de így sikerült.


S a harmadik, melyből érezhető tán a hangulat, ami az intézmény környezetét uralja.



Még egy, a szobám -a jelenlegi szobám- ablakából, az ágyamból, egészen pontosan erre a rododendron bokorra látok, melyet mikor elmentem mellette elfelejtettem lekapni, de most, innen bentről bepótoltam.


.......
16:11
Na, kimentem a parkba, most a másik irányba indultam, felszerelkeztem egy zacsi cseresznyével -amit a szomszédnénitől kaptam-, meg rejtvénnyel és a telefonommal -gondolván, hátha valakinek fontos vagyok-, és csináltam megint néhány képet és megettem a gyümölcsöt, valamint megfejtettem néhány oldal nagyiskandit.
Ám, a telefonom tökig elázott, mert bírtam tenger eszemmel a cseri mellé rakni, így most nemhogy a képeket nem tudom kivarázsolni belőle, de bekapcsolni sem hagyja magát, sőt, itten mellettem szétszedve szárad... hátha...

+kiegészítés:

A tegnap délutáni jegyzetem folytatása:

'Még ma, ott. kinn ültömben készítettem három fotót a másik irányból is.

Az érdekes és remek, és nagyon rám jellemző, amit e kapcsán véghezvittem. Éspedig az, hogy délután nekiindultam, a délelőtt magamévá tett kerekesszékkel, egy zacsi –a szomszéd nénitől kapott- cseresznyével, a telefonommal és egy adag nagyirejtvénnyel a park másik oldalának.

Persze, hogy hajtani is tudjam a széket, a rejtvény mellém került, a telefon be a szatyorba a cseresznye mellé, ez az egész pakk a térdeim közé s hajts! Ki is mentem, egy nyugis árnyékos rész, három naccerű fotóval…. s amint készítettem őket, éreztem, mintha valami nedves lenne… Ja, a cseresznye frissen mosott állapotú volt, s én okos, amint a telót melléraktam, naná az átment kétéltűbe.

Ott még szétszedtem és komótosan megettem a gyümölcsöt, fejtettem néhány skandit –meghökkenve tapasztaltam, hogy mikor felnéztem az addigi nulla létszám helyébe öt macska terpeszkedett a közvetlen közelemben…-, majd cseperegni kezdett az eső, így bejöttem a szobába. Itt tovább szárítgattam a telót, aztán egyszer bekapcsoltam… működött, Hármaska két üzit hagyott, így felhívtam, de még beszélgetés alatt megszakadt s azóta nem tudok életet lehelni a készülékbe… A net stick pedig jelszót kér folyton… ez új s így most egy tök új helyen, egyetlen fillér nélkül, telefontalanul s a hálóról száműzve, azt hiszem ismét Tom Hanks nyomát követem, bár ez nem Forrest Gump, hanem a FedExCsóka formája… bakker…

Ugyan megvan a szoba telefonszáma, ahol elérhetne aki nagyon akar, de ezt az infót már nem tudtam átadni senkinek. Jajnekem….

"

A net most talán kicsit nyögvenyelősen megy, a szoba telszáma pedig:

+36 26 801 700 / 2002

Ha valaki erre jár, nagyon nagy szükségem lenne egy használt telefonra, kölcsönbe, mert így senkit nem tudok elérni és a héten a mopedem vagy a kerekesszékem is utánam kellene hozni!

Ja, mára már nincs Xarelto-m és itt nem adnak semmit. Hogy most mi lesz, azt nem tudom.

Már este van, vagyis a normálisaknak legfeljebb késő délután, de itt már öreg éjszaka.

Ma ügyeletes volt a fiatal dokibácsi –akinek a nevét még mindig nem tudom- és behívott a kezelőbe, mert le akarta szedni a kötést a sebemről és ellenőrizni a varrataim állapotát, mert ugye ott, akkor dőlt el, hogy zuhanyozhatok-e.
Álltam, a járókeretre támaszkodva, mellettem a doki és két nővér, letoltam a gatyám, hogy kiszabaduljon a műtéti terület. Én is nagyon kíváncsi voltam, hiszen amit paráztatott vele Tanár úr, nos, hát elvárásaim meglehetős mértékűek lettek ezzel szemben. (Baromira cidriztem, hogy elfertőződött, kinyílt, vagy csaj bizti ami tuti, ma még nem zuhanyozhatok…)
Én is, de főleg dokibá ránéz és eszondi:
-Gyertek lányok! –a nővéreknek- Nézzétek milyen gyönyörű, tiszta plasztikai varrat! –innen már hozzám beszélt:
- Este érheti víz, nagyon fontos, hogy nem dörzsöli és utána nem maradhat nedves, de törülközővel sem szabad dörzsölni, csak finoman, felitatni! Hát, Márta, ez revíziónál nem szokott ennyire kiemelkedően tiszta és hibátlan lenni! Gratulálok!
Mán megen…
-Köszönöm, jó munkadarabot biztosítok rendre!


/Innen, ni/
Egyáltalán nem fáj, és gyönyörű a csípőm. Kell ennél több????

Aztán volt ebéd, délután mentettem a világot kicsit, de sajna feldobtam a pacskert, így felfüggesztettem nemes tevékenységem amazonnénimmel a pokol bugyraiban, majd most először, itt, lezuhanyoztam.
Mit lezuhanyoztam? Itt eddig nem kaptam lavórt sem, de a teát sem hozzák be a vacsorával, aki pedig nem tud szerezni magának, nos az egy hülye nyomorék és magára vessen (a folyosón van s mindenki vehet magának a börgéjébe)… tehát első ízben sikerült a mosdáshoz hasonlót abszolválnom itt. Levetkőztem, belebújtam a puha köntösömbe, felmálháztam magam  minden kellő dologgal és kimentem. A János fürdőjét lefotóztam, de ez egy rehab!!!! Na mendegy, túléltem, szerda közelg, s onnan már nem kell minden batyut magammal cígölnöm ilyenkor legalább, s ha jól emlékszem, az a fürdő .használható.


Egyetlen bajom van –leszámítva az állapotokat-, hogy iszonyatosan zsibbad a lábam. Persze ez is idetartozik, hiszen semmilyen gyógyszert sem adnak, s mivel ez nem derült ki korábban, csak a műtét után, s a Jánosban kaptam rá gyógyszert, hiába van ráírva a záróra, itt tesznek rá és nem kapok semmit. Még van néhány szem Milgamma -ami saját büdzsé és köszibeszerzés-, de gőzöm sincs, hogy jobb lesz-e valaha. Itt meg az egészre szarnak.
Holnapra van még egy utolsó Xarelto-m, majd meglátjuk mi lesz azután, mert 6 hétig ezt szedni, vagy valami rokont adagolni kék. Ezt is leszarják? Trombózis helló????

Ja, gyógytornász se látogatott meg mióta itt vagyok... Pontosabban de, mert idejött s közölte, hogy mivel úgyis átköltözöm majd másik szobába -a szomszédba!!-, s ott más gyógytornász lesz, nem csinál velem semmit. Korai rehab rulez!! Király egy hely! Miért is gondoltam, hogy jobb lesz itt? Mert naiv és idealista vagyok, ugye?

Délelőtt nekiindultam, s felfedeztem,egyelőre csak egy részét az intézménynek. Lifttel felmentem az emeletre s ittam egy kávét a büfében, majd visszabattyogtam.  Remek séta volt, mert útközben elkaptam a dokit –akinek a nevét még most sem tudom- aki tegnap felvett s megkérdeztem tőle a jövő vasárnapot –nem említettem a Szolit, sőt, semmit sem, csak „finom utalásféleképp” holmi adaptációs hétvégi kiruccanást  hoztam fel, s egyelőre elvi engedélyem van, melynek papír-alakot kell öltenie addig-, és a mocit. Tegnap ugyanis a nővérektől kérdeztem, aszonták, itt minek???? Hmmm… ma, doki meg: „El-go? Persze, a folyosón elfér, úgyhogy nyugodtan!” Tehát, szerda után –mert akkor kerülök át a fürdőszobás szobába- behozatom azt  is. És akkor, azzal már a kertbe is ki tudok majd menni, amire így, a kerettel nem vagyok képes. 
Az ebédem behozták ide a szobába, utána meg újra mentem a büfébe, mert van itt egy néni, aki megkívánta a sütit, de felkelni sem tud, én meg most jól vagyok, úgyhogy elbattyogtam neki érte. Egyúttal, ittam megint egy kávét. :)
Ezután délután már csak pihiztem. Bejött hozzám a doki –akivel délelőtt a folyosón beszéltem-, megnézte újból a bokám, kérdezte, mennyit tudok menni, s mondta, holnap megnézi a sebem, leveszi a kötést és kimondja az ukázt: érheti-e víz, ami persze nem jelenti a vízi tornát automatice, mert az leginkább a bal combom izomerejétől függ, de a zuhanyt végre megélhetem –hajmosásostul, ugye. Ennek örömére akkor a –folyosón lévő, közös… bakker- klotyóban –aminek a használatára vagyok kárhoztatva szerdáig- ellenőriztem a zuhanyt is, ami egyazon helyiségben van. Tehát ha valaki slozin van épp, vagy zuhanyozik, aki még akar menni, annak a folyosón kell sorban állnia… felhasználóbarát rendszer… Ugyanaz a lehajtható OEP támogatott zuhanyszék van benn, mint ami nekem van otthon, csak ez rozsdarágta, míg az enyém kvázi krómszínű, s cirka 3 centivel megemelt magasságú, hogy biztonságosan tudjam használni. Ez meg ugye, nem. De még így is tudnám, ha lenne hozzá kapaszkodó. De nincs.
NINCS bazdmeg!!! Hehe… Van benn egy koszlott műanyag zuhanyszék, ami magasabb és karfája -karműanyagja... hehe- is van, talán ha azt elvonszolom a falig, biztonságos lesz annyira, hogy használhassam, ha meg nem, akkor –szarügy, tsókoltatok mindenkit- a fajanszon vagyis a magsítón- ülve fogok zuhanyozni, úgyis ott van felette a zuhanycsap.
Jé, azt nem is néztem, hogy valami pakoló hely van-e elérhető közelségben. Akasztó a ruhának van, de az is csak egy dupla -polc semmi-, tehát lengén, egy szál köntösben kell menni, nyakamban a törölközőmmel, szatyorban a mütymüttyel, zuhanypapucsban. Bakker, jut eszembe, abban nem tudok menni, hisz az nincs megtalpalva, vagyis a jobblábasról hiányzik 3centinyi emelet. BakkerBakker… ergo: azt is szatyorban kell magammal cígölni, ha leültem, átcserélni, járókerettel vízmentes távolságba tolni pirospapucsom, felvenni a rózsaszínt –hehe, az a vizezős-, majd az aktus után visszacserélni s csak akkor felállni.
Hmmm… és egy kérdés még mindig marad… Ha ezt így megjátszom, mégis hogy a retekbe veszem fel s teszem bele a szatyorba a víz áztatta – s épp földön lévő- papucsom?????
Hmmm… -megint… mert Forrest Gump, ahogy Scarlett O’Hara is a barátom-, majd ezzel akkor foglalkozom, ha ott tartok… meeegoldom! Mondom, megoldom. Na.

Vagy szerdáig nem zuhanyozom. Basszus. (Volt az életemben ennél pöttyet hosszabb idő is zuhanyozás nélkül… hehe… s nem mert öntisztulok… hehe… hanem mert egy vidám nyomorék vagyok és punk-tum)

MisFits szünetet vagyok kénytelen tartani, ráadásul a net itt ostoba, lassú, nyögvenyelős, de még mindig jobb, mint a Petőfi, mert az meg itt egyáltalán nem jön be. A telefonon se, de a neten se. Bezzeg márijarádijó az van. Ezárt elkezdtem nézni a ModernFamily-t. Könnyed-bonyovált, beteg. elbándi utánérzős, nem véletlenül. Hangosan röhögök sokszor, nénik meg itt a szobában, egyelőre igen elnézőek velem.

Tehát annyira nem vagyok elkeseredett, hogy a márijarádijót hallgassam. Néha szuicid hajlamom felüti fejét, ez tény, de ennyire mélyre még nem jutottam. :)

Berta tegnap összepakolt nekem, így már azt hittem, nem sok cuccom marad ki, de nagyon is jó, hogy bejött reggel Ani, mert akkora batyum lett még pluszban, hogy nem tudtam elég nyomatékosan elnézést kérni aztán a betegszállítóktól, mert szerencsére egyedül lévén a kocsiban, fullra megtöltöttem azt. Kiszedték a varrataim, baromira paráztam, hogy mi lesz, de gyakorlatilag nem is éreztem. Tényleg sok részletben volt, de mint kiderült plasztikai varratot alkalmazott Tanár úr és azért kellett vigyázni a kivételénél, hogy ne romoljon az eredmény… Vicces dolog ez, na, tekintve a varratim mennyiségét és összképét... :)
Az út cirka bő egy óra volt és szerencsére nem fújtüvegű kocsival, hanem sötétített, tehát számomra átlátszó ablakú betegszállítóval hoztak, tehát végig kiláttam, és gyönyörködhettem a tájban, ami errefelé, főleg, hogy nem a 11-es, hanem ezer mellékúton jöttünk, szóval, ami errefelé tényleg gyönyörű.
Ideértem, nem a fürdőszobás szoba, nem emelhető az ágyam, és éppen felújítják a medencét.

Akinek lehet, szóltam, hepcia elő valamint eb karóhoz kötés…. ugye, mert én direkt lefutottam ezt a kört előre itt… tehát gyakorlatilag ki sem pakoltam, mert amint lehet átraknak az egyetlen, számomra alkalmas, s előre megbeszélt szobába.
(Mellesleg, mikor felvett az orvos –a főorvos,a kivel Tanár úr lebeszélte az átszállításom,  a héten nincs  benn, ezért egy kedves, készséges,fiatal doki vett fel- rögtön mondta, hogy az állapotom egyértelművé teszi, hogy amint lesz  hely az egyesben –az említett szoba- átkerülök, mert az az alkalmas számomra. Helyes, köszi.)
Ja, az viszont sokkolt, hogy éppen felújítják a medencét. Bakker. Hmmm… és még sorolhatnám, de fiatal doki ezt is mondta, hogy érti, tudja, hogy az mennyire fontos nekem s a kádfürdők azt nem pótolják, de nyugi, mire rendben lesz a sebem és megnyugtatóan terhelhetem legalább félsúllyal a csípőm, addigra elkészülnek és egy új, gyönyörű medencében lubickolhatok majd. Hmmm… és most is remek és köszi. És tényleg. :)

Éhes vagyok. (Éppen ebédidőben szedtek össze az AMS-től, így lemaradtam.)

Katétertudós néni, így az utolsó éjszakán kitett magáért -tegnap a nővéreknek beadta !!!!, hogy tegnap megy haza, mindenki úgy készült, de ő tudta, hogy nem tegnap, hanem ma, és este, mikor a reggel üres ágyakat összeíró újra jött, s kérdezte:
-Hogyhogy nem ment haza? Hát reggel azt mondta, ma megy!?
- Nem, én nem mondtam, maga mondta, én meg magára hagytam.

:D
Óbazmeg....
Szal olyan fél4-től pakol!!!!!! Wazze!!!!!!!!!!! fél ötkor nem bírtam és felkeltem, megállt az ágyam előtt és aszondi:
-Már süt a nap, nem kell lustálkodni!
Asztaretek... de kedvem lett volna a járókeretével agyonverni... de inkább nem is szólta, illetve mikor szakadta cérnám, azt feleltem:
- Ó, három óta nem lustálkodom, de még jó, hogy más se!

Grrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr.........................
De ma hazament, azóta nem hallgattam rádiót, hanem beszélgettünk a harmadik nénivel, aki nagyon aranyos és reggel óta arra várt, hogy elvigyék a műtőbe, ami aztán olyan kettő körül sikerült is. Hiába, ügyeletes az osztály.

Ma parázom. Naná. Holnap visznek Visegrádra, és parázom. Mégiscsak új hely és én mégiscsak egy nyomorék vagyok... :) 
Gyakorlati kérdések zargatnak, persze. 
Milyen lesz az ágyam? (Elég magas-e, emelhető-e a felsőrésze, de legalább ne legyen gödrös...)
Használható lesz-e számomra a fürdőszoba?
Egyáltalán elérhető lesz-e az nekem?
Elfér ott a mocim?
Hogy jön utánam a mocim?

És hogy a retekbe fog elkerülni oda az összekészített cuccom???

Jaj, para.
Ja, és még egy. Az új -számomra első ízben kiírt, de általában itt az osztályon mindenképpen újnak számító- VÉRHÍGÍTÓMAT adja majd a kórház? (Volt itt egy kis macera, osztályos orvos szerint receptet kell kapjak, én megszerveztem, hogy valaki bejöjjön és mikor már a záróm megvan, de még nem vittek el az OMSZ-től, elmenjen és kiváltsa nekem azt, hiszen minden este be kell vennem egyet a tablettából a trombózisveszély miatt, de Tanár úr eztleállította, hogy Visegrádnak ezt adnia kell és punk-tum. Tehát most bízom, annál is inkább, mert nem olcsó mulatság, amint látom.)


De gyönyörű hely, az nem kérdés:



E kép EHUNNAN E, de van ott több is.

Egyébként ma vettem be fájdalomcsillapítót, de már nem vagyok begazolva, hisz rájöttem, már a varrat is cibál, úgyhogy semmi vész.


Szóval, itt tartok.

A napokban, tehát igazán nem ma, hanem egy-két napja már, elkezdtem fájni. Lapítottam, mint sz@r a fűben, egyrészt mert nem vagyok hajlandó elrontani az eufóriám, az általam fennen hangon sikeresnek hirdetett műtét feletti elégedettségemben, másrészt nem úgy fáj, mint annak „kellene” –lósz@rt kellene, hanem amint az sztenderd vagy mi a retek, na-, úgyhogy inkább csak mintegy kívülállóként –bakker MisFits, ugye… hüpp- elemeztem a történéseket.
S ma reggelre, vagy még éjjel volt? tudja a retek, szóval rájöttem, így, (műtét után) nyolcadik naposan bizony teljesen reális, hogy húzódik a varrat és ezt érzem én egyre fokozódó erősséggel egy ideje.
Minden reggel idejön Tanár úr, és megkérdezi hogy vagyok. Azt mondta mutat majd röntgent, hogy lássam a vápám helyre kerülésének tényét, és ma arra is rákérdeztem, hogy mikor lesz varratszedés, mert ugye, nem visznek varratokkal Visegrádra??
Nos, kellett nekem belekérdezni megen a lecsóba, hogy maradjak a megszokott képzavaraimnál, ugye…
Emígyen hangzott a válasz:
- Csütörtökön reggel, mielőtt a betegszállító elviszi, mert olyan kacifántos varrat lett, hogy annak a kiszedését nem bízom másra, én is jelen akarok lenni a varratszedésnél!
Okosan néztem s ismét próbáltam iciri-piciri lenni az ágyba benne…. s folytatta:
- Tovafutó varrat, de az is három részletben, közbe-közbe egy-egy jókora csomóval. Nem lesz egyszerű kiszedni.

Öööö…. nem lesz egyszerű KISZEDNI??? Nem lesz egyszerű TUDNI RÓLA, hogy a nem_egyszerű kiszedési procedúra éppen zajlik… bakker… hogy én nem tudok semmit, de semmit egyszerűen, szimplán megjátszani…
Persze ez a pesszimista olvasata ennek, az optimista, vagy talematikus: én mindent, de mindent megpörgetek kicsit, hogy ne fulladjon unalomba az amúgy eseménytelen életmaradékom.
Ugye?



Bakker.

/Varratszedő mütymütyök ehun laknak, e/

Tudom, isten nem létezik.
Egy entitás, mely mindent, mindenkit ural, s kezében tart -hacsaknem orbánviktornak hívják- nem létezik. (Érintőlegesen.)

De ebbe most nem megyek bele -már sokszor kifejtettem, így most ezzel nem szaporítom-, elég a magam tudása, s senkit nem akarok meggyőzni erről, mert ki-ki a maga mankójára támaszkodik. 

Ma mozgalmas NAPOM volt, de azóta is történt ez-az. Például volt látogatóm, feltaszigált szegény egy jobb sorsra érdemes kerekesszékkel a büféig, ittunk egy rettenetes kávét, még rettenetesebb orosz krémnek csúfolt sütivel, s benézett hozzám Tanár úr is -utcai ruhában, rákérdezett hogy érzem magam- s itt volt Zsuzsi, akit évekkel ezelőtt az egyik Nappali kórházas etapban ismertem meg s aki a Magyar Katolikus Rádió Kulturális szerkesztőség MUNKATÁRSA, s akivel mindez ellenére -mert ugye az előbb citált egy mondatos meggyőződésem nem ezt valószínűsítené- azóta is szoros barátságot ápolunk -vagy hogy mondják ezt okosék-, most is hosszasan és nagyon szerteágazóan, jót beszélgettünk és hozott nekem egy kazal cseresznyét és ugyanannyi epret, valamint egy levelet.
Melyben e következő idézet áll. Az Ő olvasatában s az enyémben is tán mást jelent, de a gyökereik ezen jelentéseknek mégis ugyanott van. Tehát, itt a helye, és nagyon köszönöm Zsuzsi!

„Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok. Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek, hanem azért, amit jelentenek. Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk. Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék, amikor mások alszanak.

Ha Isten megajándékozna még egy darab élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon, fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is. A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést! Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától tanuljon meg repülni. Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön.

Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik. Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt. Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni. Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába, már halott leszek.

Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek, és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán, hogy "hiszen tudod". Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogyjóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el.

Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak. Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, "sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól ero"t és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.

”

/E kép innen, de engem a szöveg nem mozgat, ám  a sort, ahogy a busz, a halálok, s az_életem vitt, leírja/

Mai MisFits, csak a hangulat végett:

’-Veszek egy iguánát!
- Másra vágyom!
- Hogy érted?
- Hoznod kell nekem valamit enni!
- Persze! Mit szeretnél? Egy hörit?
- Egy kutyakölyök jobb lenne… tovább kitart…”

„- Kelly itt van?
- Még nem… az új erőnek amit adtál, bizarr mellékhatásai vannak…. Alakul Shannonnal?
-…. Háááát…. kiderült, hogy…. hogy egy zombie… a szomszéd bánta. És az iguánám.
- Volt egy iguánád???
- Ccc… benyomta…
- Az szar.
- Kérni akarok valamit. Végezned kell Shannonnal. Én nem bírom megtenni.... Még egyszer nem.”

.....
Úgy elaludtam, hogy csak na. Nővérke a lavórral a kezében itt állt fölöttem, mikor én még a lóbőrt húztam, persze „asztalom” tele Együtt-PM EP újsággal, úgyhogy rögvest adtam is egyet belőle kedvesnővérnek engesztelésül, hogy nem vártam vigyázzban ily kései időben, hisz már 6 óra is volt…

Az jutott eszembe, hogy anno augusztusban a vápám eleve nem ment a helyére. S most???
Szóval, ha Tanár úr jókedvében lesz –bár nem hangulatember, ez csak annyiban éri, hogy lesz-e ideje vagy sem- rákérdezek erre, no meg arra is, hogy miért kétféle a protézisem. Mármint a régi-öreg-okos-ügyes az „sima”, míg az új, ostoba-szerencsétlen-nemszeretengem az menetes volt. Nyilván az új is az, hiszen annak utánanéztem –kénytelen voltam egyik orvosi elutasítás kapcsán-, hogy ezt nagy macera simára cserélni, mert óriási krátert kellene kialakítani ott s bazi vápa kerülhetne csak be, de ki tudja. Tehát rá kell.

Tegnap Ibolyától –Szoli-s barátnőm- kaptam a kampányanyagot, mert a fészen a minap olvastam, hogy megjelent és ott elejtettem, hogy nekem valaki nem hozna-é be egyet??? S Ő, Ibolya, fogott egy féltucatot s ellátott velük.

(Szolg. közl.: nem eszi meg most a portál, de lefotóztam, így itt van a gépen, ha hajlandóságot látok rá, ideteszem, rögvest.)

És hozott egy gyönyörűségesen finom epres Milkát meg egy fullos ananászlevet is. Köszönöm, nagyon köszönöm Ibolya!


Egy elsőre azt hittem gyomorforgató cikk, mely elolvasva sokkal inkább kedvező, s még számomra is érthető dolgokat mond:
„…
A bajnaisan kisfiús mosoly

A baloldalon egyedül Bajnai tömörülése (Együtt-PM) ébredt fel a veszteség okozta kómából. És a lagymatag országgyűlési meneteléshez képest lazább plakátokkal dobták fel ezt az elszomorítóan karót nyelt mezőnyt. Az üzenet egyértelmű: a kurucság az indián arcfestésben is ott van, de a magyar képviseleten túl megjelenik egy másik tartalom: nemcsak magyarok, európaiak is vagyunk. Hozzá a kisfiús mosoly, tiszta kék tekintet. Mindenképpen előnye, hogy a Fidesz-Jobbik merev tablója helyett könnyed hangon szólal meg.

Ráadásul az Együtt-PM nem volt rest, és a képviselőjelöltjeivel is teleszórták a várost, a képek tematikája ugyanaz, csak az arcok mások.

…”
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/eu_indian_bajnai_gyikmosolyu_orban


(Csak ahogy ülök az ágyamban egy gyors kép a lapról.)

Ma kezdődik a visszaszámla, hiszen csütörtökön megyek Visegrádra, illetve, ja, megyek… visznek, betegszállízóval, bele a_zismeretlenbe… jaj de izgi… :)

Hogy reggel magamhoz tértem, szokás szerint bekapcsoltam a rádiót, ami szinte mindig megy ide bele a fülembe, de ilyenkor meg kötelező is neki, hiszen BudaMarci ossza a_zészt reggelente, akit én, mán így öregessen, ugye, de immmmádok.  (Egyszer kiírtam ezt a fészen, és ….höhö… odaírta Ő maga, ŐŐŐ, BudaMarci, hogy köszönjük szépen…. oh, hát azonnal ovisba mentem át és copfjaimat tekergetve pirultam itten –akkor is kórházban voltam éppen…)
Napok óta hallok egy számot, amit nem tudok elpakolni fejem regiszterében. Most először néztem a klippjét –lehet, nem kellett volna, de mosmáugye üssekavics…-, mert valami olyasmit érzek ezzel kapcsolatban, mint jó ideig HalottPénz-zel, akinek épp az ostobaság, durvaság, ordenáréság határáról szólogat be csillogóan értelmes, pontosan kidekázott, nyelvi brilliantok sora és ez engem lenyűgöz, egészen pontosan attól a pillanattól, mikor hallottam a KultúrFitenesz-ben egy egyórás riportot vele és akkor eldőlt, melyik az álca és melyik a real HP. No, ugyanezt érzem Ezzel a számmal, illetve ezzel a MenthaDiaz duóval is.

3348tól Úgy elaludtam, hogy csak na. Nővérke a lavórral a kezében itt állt fölöttem, mikor én még a lóbőrt húztam, persze „asztalom” tele Együtt-PM EP újsággal, úgyhogy rögvest adtam is egyet belőle kedvesnővérnek engesztelésül, hogy nem vártam vigyázzban ily kései időben, hisz már 6 óra is volt… Az jutott eszembe, hogy anno augusztusban a vápám eleve nem ment a helyére. S most??? Szóval, ha Tanár úr jókedvében lesz –bár nem hangulatember, ez csak annyiban éri, hogy lesz-e ideje vagy sem- rákérdezek erre, no meg arra is, hogy miért kétféle a protézisem. Mármint a régi-öreg-okos-ügyes az „sima”, míg az új, ostoba-szerencsétlen-nemszeretengem az menetes volt. Nyilván az új is az, hiszen annak utánanéztem –kénytelen voltam egyik orvosi elutasítás kapcsán-, hogy ezt nagy macera simára cserélni, mert óriási krátert kellene kialakítani ott s bazi vápa kerülhetne csak be, de ki tudja. Tehát rá kell. Tegnap Ibolyától –Szoli-s barátnőm- kaptam a kampányanyagot, mert a fészen a minap olvastam, hogy megjelent és ott elejtettem, hogy nekem valaki nem hozna-é be egyet??? S Ő, Ibolya, fogott egy féltucatot s ellátott velük. És hozott egy gyönyörűségesen finom epres Milkát meg egy fullos ananászlevet is. Köszönöm, nagyon köszönöm Ibolya! Egy elsőre azt hittem gyomorforgató cikk, mely elolvasva sokkal inkább kedvező, s még számomra is érthető dolgokat mond: „… A bajnaisan kisfiús mosoly A baloldalon egyedül Bajnai tömörülése (Együtt-PM) ébredt fel a veszteség okozta kómából. És a lagymatag országgyűlési meneteléshez képest lazább plakátokkal dobták fel ezt az elszomorítóan karót nyelt mezőnyt. Az üzenet egyértelmű: a kurucság az indián arcfestésben is ott van, de a magyar képviseleten túl megjelenik egy másik tartalom: nemcsak magyarok, európaiak is vagyunk. Hozzá a kisfiús mosoly, tiszta kék tekintet. Mindenképpen előnye, hogy a Fidesz-Jobbik merev tablója helyett könnyed hangon szólal meg. Ráadásul az Együtt-PM nem volt rest, és a képviselőjelöltjeivel is teleszórták a várost, a képek tematikája ugyanaz, csak az arcok mások. …” http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/eu_indian_bajnai_gyikmosolyu_orban Ma kezdődik a visszaszámla, hiszen csütörtökön megyek Visegrádra, illetve, ja, megyek… visznek, betegszállízóval, bele a_zismeretlenbe… jaj de izgi… :) Hogy reggel magamhoz tértem, szokás szerint bekapcsoltam a rádiót, ami szinte mindig megy ide bele a fülembe, de ilyenkor meg kötelező is neki, hiszen BudaMarci ossza a_zészt reggelente, akit én, mán így öregessen, ugye, de immmmádok. (Egyszer kiírtam ezt a fészen, és ….höhö… odaírta Ő maga, ŐŐŐ, BudaMarci, hogy köszönjük szépen…. oh, hát azonnal ovisba mentem át és copfjaimat tekergetve pirultam itten –akkor is kórházban voltam éppen…) Napok óta hallok egy számot, amit nem tudok elpakolni fejem regiszterében. Most először néztem a klippjét –lehet, nem kellett volna, de mosmáugye üssekavics…-, mert valami olyasmit érzek ezzel kapcsolatban, mint jó ideig HalottPénz-zel, akinek épp az ostobaság, durvaság, ordenáréság határáról szólogat be csillogóan értelmes, pontosan kidekázott, nyelvi brilliantok sora és ez engem lenyűgöz, egészen pontosan attól a pillanattól, mikor hallottam a KultúrFitenesz-ben egy egyórás riportot vele és akkor eldőlt, melyik az álca és melyik a real HP. No, ugyanezt érzem Ezzel a számmal, illetve ezzel a MenthaDiaz duóval is.





De azért ideteszem ezt is, hogy meglegyen:

Este megnéztem megint egy Kívülállók részt, a nálam lévő utolsókból –már csak kettő van- és nagyon erőt kellett vennem magamon, hogy ne járjak rögtön a „végére”, de ügyes vagyok és nem tettem.
Most bevettem az altatót, de nem hatott, pörögtem, mint a búgócsiga, úgyhogy kértem egy másikat, na attól reggel úgy ébredtem, mintha nem telt volna el egy perc sem. Leszámítva a zizegésem,  tehát ez így bejött,
A fájdalom is enyhült mára, ám a zsibbadás erősödött, semmi más tünetet nem hordoz ez magával, csak most már a lábszáram is zsibbad. Rákérdeztem vizitkor, aszonta dokibácsi, ez normális. Okké, én hiszek néked.

A minap beszéltünk a hálón egy barátnőmmel, s én persze ezt úgy elfelejtettem, ahogy kell, de lám, az imént –a megbeszélteknek megfelelően- itt állt előttem.
Olyan nagyon jól érzem most magam!

Na, akkor egy kis visszavetés, nehogy azt higgyem már fenékig tejfel itten mán minden! (Jé, szoktam, ha elszállok, vagy pipa vagy nagyon feldobott vagyok, így írni, de most kifejezetten Kelly hatását érzem, hisz MisFitsFan lettem az utóbbi napokban…


(Kelly INNEN és az oldal tele mfgifekkel, érdemes megnézni, már aki értékeli...:)

..hehe… sajna ez az időszakos búcsú közeledtét is jelzi, hiszen míg haza nem megyek –vagy stabil háló közelébe-, nem jutok hozzá a maradék részekhez…)
Szóval, azért ez nem mennyország, valljuk be. Annál is inkább, hogy mennyország egy mese, így mondhattam volna Kánaánt vagy Tündérországot vagy akármi más hasonlatosságot is, mert éjjel megvolt a jelen TOP1 eseménysorozata.
Melynek fontos része a vártan –akár programozottnak is tekinthető, de ez nem az idejét, de a biztos jelenlétét mindenképpen jelzi- jelentkező de mégsem várt fájdalom…. Igen, bakker, igen, a balcsípőmben. Most műtötték, nagy műtét volt, szana meg szétcibáltak ott mindent, de eddig –igaz meglepetésre- nem fájt, most meg de.
Persze annyira sem, mint az utóbbi félévben a műtét előtt, de mégis. Szóval, ma pihi van. Nem mintha különben követ törnék… de ma tudatosan pihizem… reggeli előtt a fél 6-os felkelés után még rögvest, ennek szellemében szundítottam is egyet pluszban…
De visszatérve az éjszakához.
Ez egy háromágyas kis, itt nagyon is VIP szintű kórterem. Két rövidebb falán hatalmas ablakok, melyek alatt egy-egy ágy –egyik az enyém, tehát kilátok és ez nagyon tetszik-, egyik hosszanti oldalon pedig a szekrények, asztal, plusz mutatóban egy szék, fürdőszoba- és kijárati ajtó vannak. Nos, a fürdőszoba itt nagy kincs, ahogy azt MÁR MONDTAM első éjszakám kapcsán, ugye-, és ez az ajtó úgy nyikorog, hogy azt nem tudom kellően nyomatékosan ecsetelni. Itt a nénik –a két szobatársam, mindketten nyolciksz felett-, már kenték tusfürdővel, kézkrémmel, de ez természetesen semmit nem ér, hiszen az ajtó –lévén egy méter széles, meg különben is- amíg nem emelkedik el a zsanérokról, addig nem hagyja magát, hiszen a kívülről, mégoly igyekezettel odataknyolt nem megfelelő anyag semmit sem ér. Én nem izgatom magam, mert nem görgetem magam előtt az általam nem befolyásolható dolgokat, mint mérgelődési allapilléreket, de a nénik mindent megtesznek. Főleg az egyik.
Éjjel a legújabb az volt, hogy kimegy slozira –az ágyamból pont oda lehet látni, amennyiben nyitva a fürdőajtó-, nem kapcsolja fel a villanyt –így nem megy benn a ventilátor, hisz ablaka nincs a helyiségnek, így ez van helyette kitalálva-, oldalról leül, így a lába gyakorlatilag a nyitott ajtón lóg ki. Bocsánat, de az éj viszonylagos kórházi csendjében minden részletet pontosan hallani a történésekből, sőt, néha a lábával megtaszajtja a kitárt, de nem egy helyben maradó ajtót, így annak nyígása is teljes erővel s szabadon szárnyal a visszahangzásra kiváló óriás belmagasságú –amúgy kis alapterületű- teremben. Majd elmegy a mosdóig, ott kezet mos, mely járókerettel, kapaszkodó nélkül, mely itt nem divat, ugye, nem egyszerű mutatvány, majd kifelé jövet lehúzza a wc-t, közben az ajtó ismét újabb versszakokat mesél a történetéből, de nem csukja be, hanem egy széket odacibál, melyből van kettő is a fürdőben –amik fürdőszéknek tökéletesen használhatatlanok ráadásul alacsonyak, így még fogmosáshoz sem jók, de ott laknak…- s kitámasztja azt. Járókeretével elcsattog a bejáratig, kiáll a folyosóhoz, és a kinti villanyt felkapcsolja, tehát a teljes folyosón, perceken át –lehet, hogy csak 5” volt, de nekem félórának tűnt- stíröli az óráját, majd folyosóvillany leó, visszacsatt ágyához, és s éjjeliszekrény pakolás, teaöntés miegymás… és ez tegnap éjjel három alkalommal.

Aszittem megzakkanok… de tudom, ez egy kórház. Nincs ezzel baj, de most ettől az éjszakától reggel óta fáj a balcsípőm. Nem nagyon, épp csak annyira, hogy bevettem az amúgy is kiírt, csak nem szedett, fájdalomcsillapítóm. Most jön mindjárt a tornász és megabalygat.

És még csak reggel fél 10 van.

AZÓTA eltelt plusz egy nap és lusta voltam írni.
Pontosabban nem lusta, hanem elfoglalt voltam. Höhö...
Egyrészt a mászkálás így elég macera, hiszen katéterrel és párnapos -szám szerint kettő, most már három napos- cement nélküli csípőprotézis revízióval kissé macerás mutatvány, ráadásul ugyan a csípőm nem fáj, de a vállaim, vagy az évek óta nem "látott" hasizmom újra felfedezése, nos, biztosítanak némi, hogy úgy mondjam nem feledhető fájdalmat. De ha mindez nem lenne -hehe, de van, hehe...- akkor sem írtam volna, mert sajna elfoglalt de nagyon a KÍVÜLÁLLÓK.




Eccerűen immmádom. (Persze én magyarul nézem, mármint szinkronizálva, mert butáknak úgy való, na.) Olyan sorozat, annyira eszement, annyira elszállt fiigurák vannak benne, hogy nem bírom abbahagyni. Illetve muszáj lesz, mert nincs a teljes sorozat a gépen, tehát várnom kell majd a folytatásra, ha a még hátralévő hat részen is átélvezkedem magam.
Édesek, furcsák, frankók, barmok, idióták, szerethetők, utálhatók, ostobák és zsenik.
Ők:


/MISFITS kép most ehunnan, ni/

Tegnap volt nagyvizit, be sem fértek mind a szobába, mely egy pici, háromágyas kórterem, így a slepp vége a folyosón maradt s csak aki érintett hármunknál jött be. Tőlem kérdezte Tanár úr, hogy hogy vagyok, de folytatta is: "Látom, kivirult! Nagyon örülök neki!" Egyetértően vigyorogtam és rákérdeztem, ha már úgyis mászkálok nem-e lehetne-e esetleg a katétertől megszabadítani engemet, megértő fülekre találtam, tehát hólyagtorna elkezdődött s most reggel meg is szabadultam ezen, gyakorlati utolsó látszó béklyómtól.


/Felszabadultam, s az illu innen, e/

Mindennap jön a gyógytornász is,de velem már nem sokat törődik, tegnap is csak rákérdezett. "Csinálja a gyakorlatokat?" Feleltem, hogy igen -és tényleg, hiszen nekem kell beépítenem szövetekkel az eszközt-, és ennyiben maradtunk.
Ma, hogy már nincs katéter, lehet, hogy több lesz, de az is lehet, hogy ennyi se. Majd kiderül.

Mindenesetre jól vagyok. Nagyon jól.

Ja, szinte mindenki rákérdez, és ezt nyomatékosítja, hogy nem zavar, hogy maradt a végtaghossz különbség?
Én meg az első meglepődés és kérdés-feldolgozás után azt felelem, ami természetes és jó ideje élő válasz, hogy ezzel együtt lehet élni, megoldható, gond nélkül áthidalható probléma, mely tény, jobb lenne, ha nem lenne, de ugye, ha Nagyi sárga lett volna s csengetett volna nem a nagymamám, hanem egy villamos lett volna a körúton, de ez van... amivel viszont nem lehet együtt élni az a folyamatos, elmét gúzsba kötő fájdalom. Tehát nekem az, hogy maradt a PLATFORMTALP a cipőm/papucsom alatt, az nagyon is rendben van, hiszen ha ez a feltétele az egészségesnek mondható, fájdalommentes csípőnek, akkor hajrá discokorszak!!!!

De most még csak reggelizni fogok, kiülve, nyugisan, mint a nagyok!!

Ma reggel megint 5kor keltem, elég álmos voltam, mert tegnap sokáig –majdnem fél 10ig- Kívülállók-at néztem, de megérte!!!, úgyhogy kicsit morcos voltam, de így legalább BudaMarcit első pillanattól figyelemmel kísérhettem a Petőfin.
Délelőtt itt volt Fanni, aztán jött a támogató szolgálattól Kriszti, majd a gyógytornászok, hogy amint kikerült a drén a sebből, felállítanak. Mert ha palackba menne a cucc, akkor azzal együtt is lehetne ezt a manővert végrehajtani, de mivel központi szívóra vagyok kötve –vagyis a sebből egy olyan palackba megy a vezeték, amibe a fali hálózati szívórendszer adja a vákuumot, így minden hóbelevanccal együtt gyakorlatilag rögzítve vagyok- meg kell várni amíg az kikerült, s utána kiül, feláll, sétál… ha el nem ájulok, persze.
Jött Zsuzsi, a kötözős, megint elnosztalgiáztunk az első időkről, hiszen ő volt az egyike azoknak, akik első pillanattól részesei utamnak, majd leszedte a kötést, jó nagy kupac, egy merő dzsuva gézt, elvágta a drén varratát, majd kihúzta a csövet, lefertőtlenítette a sebet –mely nem sokkal nagyobb, mint volt, aztán visszacsomagolt, már szabadon. Azt mondta, ma még átvérezhetem a kötést, ezért egy dekulepedőt hagyott itt, de az normális.
Ezután tetterővel gazdagon vártam a gyógytornászokat.

Jöttek is, kicsi integetés lábujjakkal, lábfejekkel –már amelyik képes rá-, aztán felülés….
Felültem.
Felálltam.
A szomszéd ágy 80 cm-re van tőlem, odáig elmentem!!! És visszatolattam!!!
Leültem.
Lefeküdtem.

ÉS NEM FÁJT!!!

Úgy elfáradtam, hogy afalaggyaamásikat… höhö… de NEMFÁJ!!!!!!!!!!!!!

Most volt itt Tanár úr, rákérdezni, hogy hogy vagyok, és alig bírtam magammal, hogy ne zengjek ódákat az állapotomról, de látta Ő is, hogy mi a helyzet s mondja, hogy "Hát, lehet, hogy akkor már hamarabb is elhihettem volna, hogy ez tényleg nincs rendben!"

Nos, én  meg most azt mondom, spongyát rá!!
A lényeg, hogy most ez tökéletes!!! Éljen...öööö éljek!!!! Höhö...

4.

Éjféltől nem ehettem-ihattam, s hajnalban -6kor- jött is a nővér nyugtatóval, melyet ha ideért a műtősfiú, kellett bevennem, katéterrel, infúzióval. S mire ezeket elrendezte már itt is voltak értem, tehát azonnal indultam is. Az előkészítőben még senki nem volt, műtősfiú befáslizta a lábam, aztán megkaptam a szurit a gerincembe, visszafektettek és vártam. Nem sokat kellett, mert már vittek is.
A műtétre most annyira sem emlékszem, mint augusztusból, teljesen kába voltam, valami rémlik, mintha fáznék, de semmi más. Aztán visszahoztak ide, kaptam infúziót, lórúgás fájdalomcsillapítót, Tanár úr megnézett, és Bertával beszélgettem.
Már amennyire képes voltam a kommunikációra.
Hozott nekem vizet meg rétest és elrendezte a dolgaimat itt, mielőtt elment. A nap további részét átaludtam.
Éjjel aztán volt egy kis hirig, mert injekció és tabletta hegyek, meg vér meg infúzió (kétszer error lett a vérnyomásom, tehát nagyon köszönöm a sok-sok fáradságát nem kímélőnek, hogy adott nekem vért!!! nagy szükségem volt rá, tényleg kicsit hentes dolog volt kiszabadítani a vápát...)



5.

Ma reggel is meglátogatott Tanár úr és megkérdeztem, hogy miért van elzsibbadva  a térdem és a combom belső oldala, elmondta, hogy egy ideget valószínűleg a feltárásnál kicsit megbolygattak, de ez el fog múlni.
És amire eddig senkinél –nővérek is nézték, ügyeletes orvosok is- nem kérdeztem rá, az a végtaghossz különbség, erre most ő reflektált „önszántából”.
Nos, a platformtalt megmaradt. De ez nem baj, ahogy neki is mondtam, és a többi? A fájdalom?
Hát, jóval beljebb lehetett s kellett tekerni a vápát, sőt, új vájatot is kellett neki kialakítani, de így már tökéletesen a helyén van, már nem tud nyomni semmit. Bízzunk a legjobbakban!
Ma bőven elég az eddigi két Tramadol, tehát kijelenthetem: nem fájok!!!

Oké, én bízom… ma kettő körül ültetnek ki és állítanak fel először, vagyis sínen vagyok.